Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-06 / 80. szám

8 Kelet-M agyarország 1983. április 6. Hai műsor Tsz Labdarúgás: Gyulaházi SE—NYVSSC, barátságos mérkő­zés Gyulaházán, 15,30 órától. Váradi legjobb napjaira emlé­keztetőén öklözött a Bocskai emlékversenyen. Váradi János nagy sike­rével fejeződött be Debre­cenben az ökölvívó Bocskai emlékverseny. A moszkvai olimpia bronzérmese az EB-kiküldetésért lépett szo- rítóba és valamennyi ellen­Nagy meglepetés: Súlyos csepeli vereség A labdarúgó NB I-ben hús- vétvasámapra két mérkőzés maradt. Az egyiken nagy meg­lepetés született: az őszi első Csepel SC otthonában szenve­dett súlyos vereséget, bizonyít­va, hogy alaposan visszaesett a vasgyáriak formája. A csepe­liek a legutóbbi három fordu­lóban mindössze egy pontot szereztek, miközben kétszer kaptak ki saját pályájukon! Eredmén yek: FTC—MTK-VM 2:1 (0:8). Ül­lői út, 25 000 néző, V.: Nagy B. A Ferencváros nehezen győzött, mert játékosai kiábrándítóan játszadoztak. Gólszerzők: Ta­kács (51. perc), Szabadi (69. perc), illetve Boda (80. perc). Vasas—Csepel 5:2 (3:1). Cse­pel, 7000 néző, v.: Hartmann. Jó mérkőzésen, ilyen arányban is megérdemelten győzött a Fáy utcai legénység. Gólszer­zők: Kiss L. (36., 50. és 65. perc), Izsó (10. perc), Váradi (43. perc), illetve Kelemen (18. perc), Dékány (80. perc). A bajnokság állása: 1. Rába ETO 20 14 2 4 52-22 30 2. Bp. Honv. 21 12 5 4 38-23 29 3. Csepel 21 10 8 3 36-26 28 4. FTC 21 12 3 6 53-35 27 5. Vasas 21 9 6 6 46-35 24 6. Ü. Dózsa 21 9 6 6 32-26 24 7. Debrecen 21 6 8 7 25-29 20 8. Tatab. 21 5 9 7 29-31 19 9. Zalaeger. 21 5 8 8 26-29 18 10. Diósgyőr 21 6 6 9 26-37 18 11. Ny.-háza 21 5 7 9 18-28 17 12. Videoton 21 7 2 12 32-36 16 13. PMSC 20 6 4 10 29-34 16 14. MTK-VM 21 6 4 11 26-43 16 15. Haladás 19 5 5 9 15-29 15 IS. Békéscs. 21 4 7 10 30-50 15 KIKAPOTT A VOLÁN Kői. Kiiencvenből 80 percet tá­madott a hazai csapat, de te­hetetlen csatársora miatt a 87. percben kapott góllal vesztett. Gólszerző: dr. Ungvári. Hajdúböszörmény—Rakamaz 2:0 (0:0). Hajdúböszörmény, 500 néző, V.: Mészáros. A ven­dég rakamaziak kihagyták, a böszörményiek viszont értéke­sítették helyzeteiket. Gólszer­zők: Burai (ll-esből), Tóth. Püspökladány—Tiszavasvári 1:1 (1:0). Püspökladány, 500 né­ző, v.: Sándor. A vendégek jobbak voltak, de csak ll-esből tudtak egyenlíteni. Gólszerzők: Karmazsin, illetve Héri (ll-es- ből). Szolnok— Csenger 5:0 (4:0). Szolnok, 500 néző, v.: Virág L. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Gólszerzők: Ros­tás, László, Forhanda, Rózsa­völgyi, Szabó. Rákóczifalva—Kisvárda 5:3 (1:2). Rákóczifalva, 300 néző, v.: Fazekas. A vendégek har­matgyenge védelmük miatt kaptak ki. Gólszerzők: Nyol- czas 3, Balogh 2, illetve Szántó 2 és Batári. További eredmények: Balmaz­újváros—Bem SE 0:2, Hajdú Vasas—DÜSE 1:1, Jászkisér— Hajdúszoboszló 2:2. A bajnok­ság állása: A labdarúgó NB n-ben leg­utóbb a Volán SC és a SZEOL AK otthon szenvedett veresé­get. Eredmények: Keszthely— Szekszárd 3:0, Dorog—Bauxit­bányász 1:1, SZEOL AK—Kecs­kemét 0:1, Nagybátony—Ka­zincbarcika 1:3, Űzd—Salgótar­ján 2:0, Volán SC—Hódmezővá­sárhely 0:1, Debreceni Kinizsi— Eger 1:0, Siófok—Sopron 2:0, Baja—22-es Volán 2:0, Ganz- MAVAG—Nagykanizsa 4:2. A bajnokság állása: 1. Volán 25 13 7 5 54-24 33 2. Siófok 25 10 10 5 36-30 30 3. SZEOL 25 12 5 8 46-31 29 4. Kecském. 25 10 8 7 33-24 28 5. Kazincb. 25 12 4 9 40-38 28 6. Salgótarj. 25 11 5 9 39-30 27 7. Hódmező. 25 12 3 10 39-35 27 8. Keszth. 25 11 4 10 36-36 26 9. Eger SE 25 11 3 11 47-39 25 10. Bajai SK 25 9 7 9 34-31 25 11. D. Kinizsi 25 8 8 9 31-30 24 12. Bauxitb. 25 9 6 10 33-35 24 13. Sopron 25 9 6 10 28-30 24 14. Szekszárd 25 9 6 10 29-37 24 15. 22. Volán 25 7 9 9 39-44 23 16. Ganz-M. 25 9 5 11 32-54 23 17. özd 25 7 8 10 36-43 22 18. Dorog 25 8 6 11 27-35 22 19. Nagyk. 25 9 2 14 37-46 20 20. Nagybát. 25 6 4 15 29-53 16 EGYETLEN VENDÉGGÓL... A megyei labdarúgó-bajnok­ság 23. fordulójában a hazai csapatoknak volt jó napjuk. A vendégek mindössze két dön­tetlenre voltak képesek, s csak egyetlen gólt tudtak szerezni. . . Pontot vesztett a listavezető Baktalórántháza is, de mivel riválisa, Fehérgyarmat kika­pott, növelni tudta előnyét a táblázaton. Eredmények: Tu­zsér—Fehérgyarmat 2:1, Vaja— Nyírbátor 1:0, Tyúkod—Nagy- kálló 3:0, Nagyhalász—Mándok 3:0, Nyh. Volán-Dózsa—Záhony 0:0, Ajak—íNyh. Száév-Mezőgép SE 5:0, Demecser—Ibrány 2:0, Máriapócs—Vásárosnamény 3:0, Ópályi—Baktalórántháza 0:0. A bajnokság állása: CSAK MÁTÉSZALKA A területi labdarúgó-bajnok­ság Tisza-csoportjában a sza­bol cs-szatmári együttesek kö­zül vasárnap csak a Mátészal­kai MTK győzött. A szalkaiak Nyírtelekről vitték haza a szá­mukra igen-igen fontos két pontot. Eredmények: Mátészalka—Asztalos SE 1:0 (0:0). Nyírtelek, 300 néző, v.: 1. BL-háza 23 15 5 3 49-20 35 2. F.-gyarm. 23 14 5 4 46-22 33 3. Mándok 23 10 9 4 27-19 29 4. Ny. Volán 23 8 10 5 35-20 26 5. Nagykálló 23 11 3 9 42-33 25 6. Tuzsér 23 10 5 8 32-30 25 7. Máriapócs 23 7 10 6 35-27 24 8. Ibrány 23 10 4 9 38-35 24 9. Ajak 23 8 8 7 26-30 24 10. Ópályi 23 8 8 7 14-25 24 11. Nagyhal. 23 8 7 8 30-23 23 12. Nyírbátor 23 9 4 10 32-34 22 13. Tyúkod* 23 9 8 9 31-27 21 14. Demecser 23 6 9 8 31-41 21 15. Záhony 23 5 10 8 35-34 20 16. V-namény 23 4 5 14 24-50 13 17. Ny. Száév 23 3 6 14 15-42 12 18. Vaja 23 3 5 15 28-58 11 • = 2 büntetőpont levonva! felét legyőzte, méghozzá im­ponáló magabiztossággal. — Jancsi első ellenfele az a Hassza András (Bp. Hon­véd) volt, akitől az utóbbi időszakban háromszor szen­vedett vereséget — mondta Szántó József, az NYVSSC ökölvívó szakosztályának vezető edzője. — Ezúttal egyhangú pontozással nyert. A legszorosabb pontarány is 60:57 volt a javára. A má­sodik fordulóban a volt kis- várdai, most a Csepel SC színeiben versenyző Péter Gábor következett. Jancsi a második menetben döntő fölénnyel nyert. — Az első helyért nagy riválisával, Botos Tiborral (Bp. Honvéd) mérkőzött. Az első perctől, az utolsóig a kezében tartotta az irányí­tást, Botost meg is kellett intenie a vezető bírónak. A három menet után ökölví­vónk egyhangú pontozással győzött. — A Bocskai emlékver­senyen még egy öklözőnk, Juhász József vett részt. Neki nem kedvezett a sze­rencse, már az első fordu­lóban összekerült az EB-ki- küldött Turn Istvánnal. Ver­senyzőnk végül pontozással alulmaradt. A Bocskai emlékverseny után Popp László, a magyar ökölvívó-válogatott szövet­ségi kapitánya kijelölte a májusi Európa-bajnokságra készülő keretet. A névsor: Váradi, Kincses, Gönczi, Tu­rn, Bácskái, Molnár, Hra- nek S., Bakos, Alvics és Lévai. Két tartalék verseny­zőt is megnevezett a kapi­tány: légsúlyban Botost, nagyváltósúlyban Schuber­tét. B. D. Salakmotor Újabb továbbjutók Ez minden? Jobb nincs? — kér­dezhette volna a képzeletbeli ide­gen Nyíregyházán a salokmoto- ros egyéni bajnokság vasárnapi minősítő versenyét látva. Mert a szombati futamokhoz képest ez a nap nívójában alaposan elma­radt. A nézők is többet bosz- szankodtak, mosolyogtak, mint máskor ... A 16 pályára lépő között ugyan­is jó, ha a fele megütötte a mi­nimumot tudásában. így adódha­tott azután, hogy szinte nem múlt el futam kisebb-nagyobb bukás nélkül. Akadt olyan Is, amelyben egyidejűleg a pálya négy különböző pontján volt a földön a négy motoros ... Volt dolga a muntőknek, az ügyele­tes orvosnak ... a fiúk ugyanis igencsak hiányos alapokkal pró­bálkoztak meg a nagyok moz­dulatainak utánzásával. Ebből azután rendszerint hatalmas bukások kerekedtek ... A lát­ványt gyakori motorhibák szí­nesítették. A több mint három órán át(!) tartó versenyből végül mégis­csak az esélyesek jutottak to­vább: Juhász, Tihanyi, Bódi, Gyepes valamint két nyíregy­házi, Stekler Gábor és Seres Já­nos. (kz.) Ritka pillanat: itt még együtt a mezőny . (Császár Cs. felvétele) Itthon és külföldön Kupaszerda Kupaszerda következik labda­rúgásban. A nagy európai lab­darúgótornákon ma az elődöntő első mérkőzéseit játsszák a még állva maradt csapatok. A Bajnok- csapatok Európa Kupájában a spanyol Real Sodedad az NSZK- beli Hamburgot fogadja, míg az olasz Juventus a lengyel Widzew Lódzot látja vendégül. A papír­formát alapul véve alighanem Juventus—Hamburg döntő lesz majd, de azt sem szabad figyel­men kívül hagyni, hogy a spa­nyol és a lengyel gárda eddig sorozatban szállította a nagyobb- nál nagyobb meglepetéseket. A Kupagyőztesek Európa Ku­pájában a skót Aberdeen a bel­ga Waterschei együttesével mér­kőzik. A másik ágon pedig a bécsi Austria a Real Madriddal méri össze erejét. Az UEFA Ku­pában a csehszlovák Bohemians Prága a belga Anderlechttel, a portugál Benfica pedig a román Craiovával veszi fel a küzdelmet. Egy magyar vonatkozású nem­zetközi kupamérkőzés is lesz: a Vasas az olasz. Verona otthoná­ban áll ki Közép-európai Kupa- találkozójára. A fővárosi piros- kékek vezető edzőjük, Illovszky Rudolf nélkül keltek útra: a ki­tűnő szakembert a bal lábában keletkezett érelzáródással meg- operálták, így néhány hétig nem ülhet a kispadon. Addig helyet­tese Szimcsák István, a pálya­edző lesz. A Magyar Népköztársasági Ku­pában szintén fordulót rendez­nek, a legjobb négy közé jutásért mérkőznek az érdekelt együtte­sek. A program: Csepel—Pécsi MSC, Bp. Honvéd—Ferencváros, Újpesti Dózsa—Tatabánya. A Bé­késcsaba—Vasas találkozóra ké­sőbb kerül sor, a budapestiek Közép-európai Kupa-mérkőzése miatt. A labdarúgó NB I-ben egy ko­rábban elmaradt bajnoki mérkő­zésre kerül sor, az NYVSSC ri­válisa, a Haladás VSE lép — ott­honában — pályára. Ellenfele a listavezető Rába ETO lesz. 1983. április C., szerda KOSSUTH KADIO 8,27: Lélek és test. — 9,08: Nótacsokor. — 10,85: Nyitnikék. — 10,35: Válaszolunk hallgató­inknak. — 10,50: zenekari mu­zsika. — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Kagylózene — Veszprémben. — 15,05: Németh Gábor két Ta- mássy Zdenkó-dalt énekéi. — 15,11: Nemzetközi gyermekrá- diójáték-fesztivál. — 16,03: Kri­tikusok fóruma. — 16,13: Schu­bert: G-dúr vonósnégyes. Qp. 161. — 17,05: Nem az igazi, de . . . — 17,30: PATRIA — nép­zenei hanglemezsorozat. —17,46: Mozart: D-dúr divertimento. K. 251. — 19,15: Népdalest. —20,00: Tudásexport — kicsiben és nagyban. — 20,30: Tenoráriák. — 22,30: Palló Imre énekel. — 22,45: A Filmglóbusz vendége volt... — 23,00: Szerenádok. — 0,10: Lukács István cimbalom- felvételeiből. PETŐFI RADIO 8,05: Barlay Zsuzsa operett- félvételeiből. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9,30: Dzsessz- archívum. — 10,00: zene­délelött. — 12,05: Cigánydalok, csárdások. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,30: Nefelejcs. — 14,00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja. — 16,40: A Válasz mel­léklete. — 17,10: Ujhold. Rész­letek Romberg filmzenéjéből. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,35: Barangolás régi hangle­mezek között. — 19,01: Újdon­ságainkból. — 19,25: Prizma. — 19,45: Ozzy Osbourne felvétele­iből. — 20,35: A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 23,20: Könnyűzene Prágából, Moszkvából és Berlinből. 3. MŰSOR 9,00: Zenekari muzsika. — 9,59: A BBC nemzetközi kórus- versenye. — 10,30: A Stúdió 11 felvételeiből. — 11,05: A puri­tánok. Részletek Bellini operá­jából. — 12,10: Kamarazene. — 14,00: Magyar Irodalmi arckép­csarnok. — 14,20: Szimfonikus zene. — 15,49: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 16,49: öt földrész zenéje. — 17,00: XX. századi muzsika. — Kb. 18,00: Régi magyar táncok. — 18,15: Magnóról, magnóra. — 19,05: Glenn Gould két Mozart-szo- nátát zongorázik. — 19,35: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar Brahms-hangverse- nye. — Kb. 21,45: Vukán György dzsesszegyüttese ját­szik, — 22,20: Olasz zeneszer­zők műveiből. — 23,00: Ázsiai zenekultúrák. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás, lap­szemle. — 17,10: Mikroobjektiv. A tartalomból: Filmlevél. Ve­ress József kritikája a Talpig olajban című francia filmről. — Műfotó? (Antal István) — Az anyagbeszerző (Pálfi Balázs) — Bizalmiak klubja (Rózsavölgyi Erzsébet) — Nem tudja a jobb kéz... (Gönczi Mária). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Tom Tom Club és a Styx együttes muzsikál. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, mű­sorelőzetes. (A nap szerkesztő­je: Antal István.) MAGYAR TV 8,00: Tévétoma (ism.) — 8,05: Szünidei matiné. Diákkaptár (ism.) — 9,00: Muflonok nyo­mában. Csehszlovák kisfilm. — 9,25: Testünk. 2. rész. Pont, pont vesszőcske. Mozgás. A csontok és az izmok (ism.) — 9,40: Krisna a városba megy. Dán dokumentumfiim (ism.) — 10,15: Urbán Ernő: Pocok, az ördögmotoros. Tévéfilmsorozat gyerekeknek. 4/2. rész (ism.) — 10,50: Delta. Tudományos hír­adó (ism.) — 11,10: A Hamr család. Magyarul beszélő cseh­szlovák filmsorozat. 11/7. rész: Az áruló. — 12,25: Képújság.— 14,35: Iskolatévé. Nyelvtanárok, figyelem! — 15,45: Hírek. — 15,50: Üzembe helyezés. Magya­rul beszélő szovjet tévéfilmso­rozat. 3/2. rész. — 16,40: Posta­fiók 250. Takács Mária műsora. — 16,55: Képújság. — 17,00: A rövidfilmstúdiók műhelyéből: 1. Mag a hó alatt. 2. Holdfo­gyatkozás. 3. Az éjszaka cso­dái. — 17,50: Közélet. Egy tár­sadalompolitikai kísérlet jegy­zőkönyve. — 18,50: A Közön­ségszolgálat tájékoztatója. — 19,10: Tévétoma. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-hiradó — 20,00: Fantasztikus utazás. Ma­gyarul beszélő amerikai tudo­mányos-fantasztikus film. — 21,45: Tisztelendők. Húsvét a Szentföldön. 1. rész. — 22,30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 26,00: Művészasztal. — 20,40: Tv-hiradó 2. — 21,05: Savaria Kupa: Magyarország—Szovjet­unió női röplabdamérkőzés. Közvetítés Szombathelyről, felvételről. — 22,15: Képújság. SZLOVÁK TV 9,00: Hírek. — 9,05: Iskolaté­vé. — 9,25: Szórakoztató gyer­mekműsor. — 11,40: A televízió diszpécserszolgálata. — 12,10: Ez történt 24 óra alatt. — 12,25: A tenger titkai. 8. rész. — 15,20: Hírek. — 15,25: iskolatévé. — 15,45: Szakmunkástanulók mű­sora. — 16,15: URH-kocsival. — 16,55: Bohemians Praha—RSC Anderleeht Labdarúgó UEFA Kupa elődöntő mérkőzés. — 19,10: Esti 'mese. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Védtelen uta­sok. Magyar tévéfilm. — 21,25: Katonák magazinműsora. — 22,05: Ez történt 24 óra alatt. — 22,20: Szórakoztató műsor. — 23,10: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: BOHBANŐ (16 évi, am.) Béke mozi: ASTA ANGYAL­KÁM (NDK) Móricz Zs. mozi: HUSSZEIN VÉRE (pakisztáni) E. k.: 15,30 és 17,45 óra! A BIZTOSAN ÖLÖ SÁRKÁNY LADY (16 év!, ja­pán) E. k.: 20 óra! Mátészalka: HATÁSVADÁ­SZOK (14 év!, magyar) Kisvárda: A BANDA FOGSÁ­GÁBAN (szovjet) Nyírbátor: Zártkörű archív filmklubi előadások 18,00 és 20.00 órai kezdettel! 6., szerda, 15,30 óra: KVAN­TUM FANTUM CSAPDÁJA. Gyermekelőadás! Jegyek vált­hatók! 19,00 óra: HÁROM A TESTŐR. Móricz-bérlet. Jegyek a bérleten kívül is válthatók! (949) találatot. Szelvényeikre 862 ezer 238 forintot fizetnek. A 13-asra egyenként 608 ezer 639, a 12-esre 16 ezer 494, a 11-esre 1088, a 10-es- re pedig 185 forint jár. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Kitüntetések A testnevelési és sportmozga­lomban kifejtett eredményes munkássága elismeréséül a Ma­gyar Népköztársasági Sportér­demérem ezüst fokozatával tün­tették ki Orendi Mihályt, a Nyír­egyházi Vasutas-Spartacus SC A- kategóris atlétikai szakosztályá­nak vezető edzőjét. Kiváló Mun­káért kitüntetésben részesült Sziklai László, a Nyíregyházi Vá­rosi Tanács V. B. testnevelési és sportfelügyelőségének módszer­tani előadója. i yitotoC­inipwszág Szép győzelmi sorozata után Váradi EB-jelölt! I T11 J HALLGASSUNK CT NÉZZÜNK MEG** 1. Bem SE 21 13 4 4 34-20 30 2. Szolnok 21 13 3 5 54-18 29 3. DUSE 21 12 3 6 41-24 27 4. Rakamaz 21 10 4 7 27-20 24 5. T.-vasvári 21 9 6 6 34-30 24 6. B.-újváros 21 10 4 7 36-47 24 7. H.-böször. 21 9 4 8 34-23 22 8. M.-szalka 21 9 2 10 37-31 20 9. H.-szob. 21 8 4 9 36-37 20 10. Rákóczif. 21 7 6 8 30-35 20 11. Jászkisér 21 5 10 6 23-29 20 12. P.-ladány 21 7 6 8 22-28 20 13. Kisvárda 21 7 3 11 35-49 17 14. Asztalos 21 4 7 10 19-33 15 15. H. Vasas 21 4 7 10 23-35 15 16. Csenger 21 2 5 14 21-47 9 Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopks János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3-8. 4401 Telefon: 11-277, U-423, 11-828, 11-848 Telexszám: megyében 344, megyén Itívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 33 Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 058 HU ISSN 0133-2050 I 1. Cesena—Torino X 2 2. Internazionale—Avellino 1 3. Napoli—Cagliari 1 4. Pisa—Udinese 1 2 5. Sampdoria—Genoa 1 X 6. Verona—Fiorentina X 7. Arezzo—Pistoiese 1 X 8. Catania—Campobasso 1 X 9. Cremonese—Perugia 1 X 10. Foggia—Milan X 1 11. Lecce—Lazio X 1 12. Monza—Varese 1 X 13. Sambened.—Bologna 1 X 14. Reggiana—Palermo 1 15. Cavese—Bari 1 16. Como—Atalanta 1 15 HÉT A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 14. játékhetén 4 fogadó ért el teli-

Next

/
Oldalképek
Tartalom