Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
1983. április 3. NYÍREGYHÁZA NYÍRBÁTOR Városaink új arca vasarosnamény MÁTÉSZALKA FEHÉRGYARMAT (Elek Emil felvételei) _____________:___________________________/ KISVÁRDA 1. A világra kéredzkedett emberkének néhány évtized adatik, hogy megjárja útját. Magában rejtegeti a család, a nemzet ezernyi örökségét, üzenetét. Van, aki Kovácsnak, Tóthnak, Szabónak születik, más Bethlennek, Rákóczinak, Frankelnek. Nevesnek, névtelennek, hősnek, árulónak, közkatonának, tábornoknak, anyának, hasznosnak, fölöslegesnek. Ok alkotják a mindenkori nemzetet. A táguló és zsugorodó határok közöttit, a felemeltet és megalázottat, a győztest és elbukottat, a dicsőítettet és megszégyenítettek Éltük kurta szakaszán sosem tudják, hogy történelmet csinálnak. És sosem érzik, hogy a történelem részei. És mégis: mindezek ellenére, mindenki hiszi: életének van egy visszahozhatatlan pillanata. Minden nemzet tudja: történelmének van egy mindent felülmúló lehetősége. 2. Tiszadob környékén mesélte egy ma már idős ember: — Magam fogtam az eke elé, hogy felszántsam a juttatott földet. Az első barázdánál még repültem. A negyedik forduló után azt hittem, nem megy tovább. Még dél sem volt, s már nem láttam a kíntól. Elestem. Leborultam a földre. Sírtam. A fájdalomtól. A kudarctól. A dühtől. A fiam segített fel. Szidtam a földet, az Istent. Aztán újra befogtam magam. Lihegtem, zihált a tüdőm. Cseréltünk a fiammal, ő is elbukott, nem is bírhatta. Átkoztam azt is, aki a földet adta. Meg aki nem adott lovat. És átkoztam magam. Este az étel se kellett. Megfogadtam: többet nem megyek ki a földre. Mégis kimentünk a fiúval. Csak azért, mert ^reggel láttam a zsákot, amiben a vetnivaló volt. Mezítláb húztam az ekét. A vállam hólyagos volt. Aztán sebes. Két ba- rázdányit besegített a szomszéd. Azt hittem akkor, hogy meghalok. Hogy mi adott erőt? Lehet, hogy a dac. Vagy az, hogy kenyér kellett a nyárra. Csak amikor vetni kezdtem a búzát, akkor múlt el a soknapi fájdalom . .V 3. Mind anyától születtek, mind anyától születtünk. És minden újszülött egy Messiás. Látjátok anyáink, mi lesz belőlünk? Ne, ne, takard el arcod asszony, gyermekedet most hányják kardélre Muhinál. S te mit keresel itt leány? Szeretőd sírját Mohácsnál, netalán testvéredét Isonzónál? Asz- szony, takard el síró arcod, gyermeked mártír lett, pedig csak tisztes munkás akart lenni. Ködös képek úsznak az idő fölött. Országom és világom lányai, asz- szonyai, ne miattam sírjatok, hanem sírjatok magatok és gyermekeitek felett. Te Szerjozsa, hogyan kerültél ide? Te ki vagy? Gabriel Péri anyja? Ne kutasd férjedet! Tank lapította el. A tiédet kopj a döfte át Egernél. Álljatok meg asz- szonyok és lányok! Félek riasztó, vádoló, síró csapatotoktól! Tükörbe nézek. Milyen vagyok? Mint a gyilkos? Vagy mint akit halálra szántak? Ki vagyok? Mi vagyok? Anyám, talán annak jobb, ki magtalan? Ugye hisztek benne, hogy vannak jók? Hogy mi az ott a földön, az a vörös? Vér. Zászló. Pipacs. Igen, piros virág. Ne, ne tépje le senki. És a zöldellő fát ne törje ki senki. A ját sose keresztfának ültetik. Köny- nyeiteken át nézve védtek, féltetek minket asszonyok és lányok, anyáink és nővéreink, szeretőink és feleségeink. 4. Zsidó barátom mondta: élete legmegalázóbb napját valahol Galíciában élte meg. Akkor, amikor a keret parancsnoka meztelenre vetkőztette őket, s egy zsákmányolt gramofonra tett lemez hangjaira csárdást vezényelt a csont-bőr embereknek. Ehhez képest az állat kegyetlensége tisztességes, mert célszerű. A pőrére vetkőztetett test és a méltóságától megfosztott lélek megaláztatására nincsen mentség és felmentés. Érezhette ezt a zászlót letevő a nagymajtényi síkon, a koncepciós pör ártatlan vádlottja, a közép-amerikai őserdőben megerőszakolt apáca, az őrültnek kikiáltott Széchenyi, a kötelességteljesítéséért megbélyegzett katona, a kalodába zárt asszony, az árulás vagy halál alternatíváját halló partizán, a kopaszra borotvált ezernyi nő a táborokban. És semmi nem öl jobban, mint a csúfságunk láttán felhangzó kacaj, a gúny, a védtelenség tehetetlensége, és nincs rosszabb, mint a kiapadó könnyzacskó, a sírni nem tudás. Érezhette e kínt a földhöz láncolt jobbágy, a föld alá kényszerí- tett vákáncsos, a betűt soha meg nem tanuló analfabéta, aki csak annyit értett a világból, amennyit hagytak neki. Sokszor és sokan álltak pőrén a históriában, és szégyenüket az erősebb jogának leple se tudta takarni. 5. Az izmok, a szív és a függőér feszülése még egy Krisztust is kivégzett a kereszten. Kiáltotta is: Uram, uram, miért hagytál el engem?! Kétségbeesés? Csalódás? A döbbenet? Ki tudja, mi mondatta vele. És mi van a mi keresztjeinkkel? Vajon minket hányszor feszítettek fel ezer év alatt? Vájta szemünket Habsburg- sas, verte fejünket sarlósfélhold, ültettek tüzes trónusra Dózsát, fejeztek le Frangepánt, száműztek milliókat, marták véknyunkat különítményesek, rendőr- kopók, kivéreztünk tengernyi háborúban másokért, tizedelt kolera és pestis, árultuk el egymást, és irtották egymást testvérek, ránkjöttek szomszédok, hogy letörjék a vöröshatalmat, kötöttünk vesztes békéket, kötöttek a fejünk felett még vesztesebb békéket, nem leltünk hont a hazában. Ina szakadt a parasztnak, ere szakadt a gyermekmunkásnak, éhen veszett, s csak ecettel kínáltak proletárt, s a kated- rálisban és falusi templomban hiába szólt a káromlásnak is beillő ima: uram, miért hagytál el engem!? Szétszóródtunk mint oldott kéve, de közben mindig és mindenkor vártuk: eljön a visszahozhatatlan pillanat, el kell jönnie a történelem mindent felülmúló lehetőségének. 6. Dicsőséges napjaink — mert azok is voltak — írt kevéssé adtak. Siránkozásainkról bebizonyosodott: ez nem elegendő. Kellett jönnie a forgószélnek, a kornak, melyben az ég kárpitja is meghasad. Kellett valami, ami felráz, ami megsegít, ami erőt ad. A csüggedőnek, a harcolónak, a reménykedőnek. Kellett, ami visszaadja a hitet abban, hogy nekünk rendelt évtizedekben is rejlik szép, jó és igaz. Kellett, ami meggyőz arról, a történelemben újra van helyünk, és szerepünk. Hogy az anyák nemcsak a halálra szülnek. Hogy a vérrel festett lobogó nemcsak a harcot, de a győzelmet is jelenti. Hogy a megalázott testére-lelkére ruhát kaphat, s nemcsak szemérmet leplező fügefalevelet. Hogy megértsük, Közép-Európában immáron nem vagyunk a kiszolgáltatottak. És sziklák repedtek, városok omoltak porba, és egykor szentnek és megváltoztathatatlannak tűnő értékek változtak, tűntek el, és átfutott rajtunk újra egy háború, egy minden eddiginél másabb. És ebben a háborúban is milliók haltak meg. 7. És halottatokból, és ha- lottaikból feltámadtunk. Bürget Lajos Föltámadásaink A felszabadulás napjaiból í. Tolbuchin marsall: „A német haderő nagy ellentámadást indított a főváros és az ország teljes felszabadításának megakadályozására. Az ellenségnek a Dunához való áttörése után a 3. Ukrán Front eleinte igen nehéz körülmények között harcolt. A dunai átkelőhelyeket elsodorta a vihar... A helyzet súlyossá vált...! 2. Kállai Gyula visszaemlékezéseiből: „Budapest ostroma idején az illegális párt néhány vezetője, köztük Kádár János és Donáth Ferenc a Hungária körúton rejtőzködtek, megpróbálták összegyűjteni a környéken illegalitásban lévő elvtársakat. Tudtak arról, hogy én hol tartózkodom. Zuglónak valamivel kijjebb eső részén voltam ebben az időben, az Újvidék utcában és amikor ez a rész felszabadult, Donáth Ferenc értem jött, és elvitt a Hungária körútra. Szóval, itt gyülekeztünk.” 3. Debrecenben Az új magyar kormány Debrecenben, a megyei pénzügyi igazgatósági épületben kapott helyet, ma is látható az ott elhelyezett emléktábla. Egy szűk szobácskábán rendezkedett be Erdei Ferenc belügyminiszterként. A mellette lévő szobákban miniszteri tanácsosok, magas rangú tisztek irányították a munkát. íróasztal kevés volt, s az egyik tanácsosnak csak a papírkosár jutott ülőalkalmatosságként. Az épületet az új kormányőrség vigyázta — honvéd egyenruhában, Bocskai-sapkában, rajta vörös szalaggal. A Garasin Rudolf vezette partizáncsoport tagjai, akik a szovjet hadsereghez csatlakozva, antifasiszta és partizániskolát végeztek, majd sokáig bevetésre készen várakoztak, hogy átdobják őket Magyarországra. Februárban tértek haza a már felszabadított területre. 4. Szentgróton 1945. március 28. Zöldi Márton csendőrparancsnok, mjután jelentették neki, hogy közelednek az oroszok, parancsot adott a Zala híd azonnali felrobbantására. A katonák hozzá is fogtak az utasítás végrehajtására, meggyújtották a zsinórt ... Az előrenyomuló Havdom Habanov törzsőrmester, a 32. lövészdandár katonája látta a híd pilléreinél sürgőforgó egyenruhás katonákat Már futólépésben tartott a hídra, amikor észrevette a gyújtózsinóron végigkúszó lángocskát... Elérte, rávetette magát és hamarjában sapkájával igyekezett elnyomni a veszedelmes tüzet. Sikerült. Ekkor azonban lövedékek fúródtak a fekvő törzs- őrmester testébe. A láng már alig tizenöt centiméterre volt a veszedelmes robbanóanyagtól. Sz. B. 1983. április 3. O KM ÜNNEPI MELLÉKLET
