Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-23 / 95. szám

E gyszerre rajtolt mindenki, amikor megkezdődött 1982. A célba viszont már nem együtt érkeztek az üze­mek, hiszen volt köztük, amelyik végig óriási ira­mot diktált, s úgy szakí­totta át a célszalagot, a másiknál a hajrá utolsó hetei hoztak elfogadható eredményt, míg olyan is akadt, aki alig vánszorgott el az új kezdetéig — már ami a vállalati, szövetke­zeti eredményt illeti. Megyénkben az élelmi- szeripari üzemek azok. amelyek különösen kitet­tek magukért. Az önálló vállalatok megmutatták, hogy nincs szükség a ko­rábbi tröszti mankóra, egyedül jobban bírják az iramot, s eredményeiket éppen a Kiváló Vállalat kitüntetések jelzik. Van­nak olyanok is, akik évek óta azonos tempóban haj­tanak, eredményt ered­ményre halmoznak, mint teszik ezt a nyíregyházi vasutasok. Az ipari szö­vetkezetek között is akad néhány, amelyik rendsze­resen az élbolyban végez, így Nagykálló, Rakamaz nevét könnyen megisme­rik határainkon túl is. Korántsem volt könnyű dolga azoknak, akik a múlt évi munkaverseny­ben az első sorban akar­tak végezni. Nehezebb feltételek adódtak szá­mukra, s dicséretükre le­gyen mondva, hogy siker­rel vették az akadályokat, néhányan, mint a kon­zervgyár, a cipőipari szö­vetkezetek különösen az export fokozásában tettek ki magukért. A nagyhírű termelőszö­vetkezetek mellett kopog­tatnak az újak, mint Sza- bolcsbáka, Kótaj vagy Csegöld közös gazdasága Bizonyítják, hogy felké­szült vezetőkkel, fegyel­mezett tagokkal ifém le­het hátrány a kedvezőtlen környezet, ha alkalmaz­zák a gazdálkodásban a legújabb módszereket. N em beszélnek cso­dáról sehol sem, ahol a kiváló cí­met elérték. De feltétlen szólnak a becsületes mun­káról, arról az alkalmaz­kodókészségről, amelyet legutóbb éppen a Köz­ponti Bizottság ülésén ál­lapítottak meg. A gazdál­kodás nem lutri, hanem kitartó tevékenység, ahol az eredményekért napról napra meg kell küzdeni. A siker bizonyítja, a kü­lönböző kitüntetések mos­tani átadása jelzi, hogy megbecsülik azokat, akik többet tesznek a maguk javára és a társadalom hasznára az országban. L. B. _________________________> A múlt évben végzett kiemelkedő munkájuk elismerése­képpen újabb kollektíváknak adtak át elismeréseket. A RAKAMAZI FA- ES FÉMIPARI SZÖVETKEZET kollektíváját „Kiváló” cím­mel tüntették ki pénteken. A kétszázhetven embert foglal­koztató üzem tavaly nyolc­vankétmillió forintos terme­lési értéket produkált, nye­reségük pedig megközelítette a .tizenhárommillió forintot. Vasipari részlegük több mint 53, faipari egységük pe­dig közel 17 millió forinttal járult a sikerhez. Kitettek azonban magukért a gumi- üzem dolgozói is, akik ötmil­lió forintos értékben olyan tömítőgyűrűket készítettek, melyek nagy értékű import­ból származó gépek alkatré­szeiként szolgálnak. Import­kiváltó tevékenységüknél is fontosabb azonban a múlt évi exportmunkájuk, mely­nek eredményessége felül­múlt szinte minden várako­zást. A külföldön értékesí­tett termékeik értéke megkö­zelítette a tizenkétmillió fo­rintot, mely csaknem duplá­ja a tavalyelőttinek. A múlt év nagy üzletét Nigériával kötötték, ahová soronkíviil hatmillió forintnak megfele­lő konténert, konténerházat szállítottak. A tegnapi küldöttgyűlésen a kiváló címmel járó okleve­let Bánóczi Gyula, a megyei pártbizottság titkára adta át Rudi László szövetkezeti el­nöknek. Az ünnepségen Ki­váló Munkáért miniszteri ki­tüntetést vehetett át Havasi János és Bárányi Ferenc. A NYÍRBÁTORI KÖLT- SÉG VETÉSI ÜZEM termelé­si értéke tizenkét évvel ez­előtt, alakulása esztendejé­ben alig kétmillió forint volt. Azóta meghússzorozódott, s (Folytatás a 4. oldalon) A KISZ-mb ülése Ülést tartott április 22-én pénteken a KISZ megyei bi­zottsága. A tanácskozáson jelentés hangzott el a máté­szalkai város-járás területén zajló ifjúsági termelési moz­galmak, akciók, munkafor­mák tapasztalatairól, s ösz­tönzésük rendszeréről. Töb­bek között hangsúlyozták: fo­kozódott a műszaki és ag­rárértelmiség' aktivitása, kö­zülük sokan váltak a terme­lési mozgalmak szervezőivé. Jelenleg a dolgozó fiatalok közel fele vesz részt a szo­cialista brigádmozgalomban. Az ifjúsági brigádok száma 72-re emelkedett. Az eredmények mellett jócskán van tennivaló. Er­dei Zoltán, a KISZ mátészal­kai városi-járási titkára szó­beli kiegészítésében elmond­ta, hogy több területen a ter­melési mozgalmak nem iga­zodnak a megváltozott gaz­dasági követelményekhez. Gondot jelent, hogy a lakó­területeken nem terjedtek el a város, illetve a községpoli­tikai célokat szolgáló kez­deményezések. A KISZ megyei bizottsága értékelte, kiegészítette és el­fogadta a jelentést. Ezt köve­tően tájékoztató hangzott el a munkahelyi, lakóhelyi tag­gyűlések, küldöttgyűlések ta­pasztalatairól, s a forradalmi ifjúsági napok idei rendezvé­nyeiről. Koszorúzás Nyíregyházán. VETIK Á ZABOT Vetik a tavaszi zabot a penyigei Zöld Mező Termelőszövetkezet határában, a Szénégető­tagban. Embert és gépet egyaránt próbára tesz az itteni nehéz, agyagos öntéstalaj. Két traktor húzza a vetőgépet, hogy meg ne süllyedjenek az esőzések ntán még kellően fel nem száradt földön, de a zab elvetésével nem várhatnak tovább. Képünkön Bányai Lajos, Kon­dor András, Szűcs Károly és Bihari Bálint vetőmaggal töltik fel a gépet. Fehérgyarmat bematatkazik Kiállítás nyílt nyíregyházán ^ ^ Pénteken délután a nyír­egyházi Megyei-Városi Műve­lődési Központban nyitották meg a Fehérgyarmat bemu­tatkozik elnevezésű kiállítást. Részt vett az eseményen Tor Imre, az MSZMP megyei bi­zottsága első titkára, Gulyás Emilné, a Hazafias Népfront me'gyei titkára, valamint Nyíregyháza városi, a megye és Fehérgyarmat városi, és járási párt-, állami és társa­dalmi vezetői, valamint nagyszámú érdeklődő. Az ér­kező vendégeket a túristván- di Prücsök gyermek citera- zenekar fogadta. Rövid meg­nyitót Deme Imre, a fehér- gyarmati tanács elnökihelyet­tese mondott. Szólt arról, hogy a szatmári táj sajná­latos módon még a megyében is kevéssé ismert. A legtöb­ben a nagy, 1970-es árvízről tudnak csupán, mások esetleg az ingázásra gondolnak hal­latán. Pedig ez ,a vidék adta Köl­cseyt, Zalkát, Móriczot, ide tért vissza Szabó Lőrinc, a táj nyelve, művészete legféltet- tabb kincseink közé tartozik. Fehérgyarmat s körötte so­rakozó 49 település a felsza­badulás óta minden téren ha­talmas változásokat ólt meg. Huszonegy termelőszövetke­zet, a Szamos menti Állami Tangazdaság két kerülete je­Deme Imre, a Fehérgyarma­ti Városi Tanács elnökhe­lyettese megnyitja a kiállí­tást. (Jávor László felvétele) lenti az éléskamrát, a szép gyümölcsösök rengetegét. De . megváltozott a város is. A vá­rosi címet öt éve kapta Fe­hérgyarmat, s a ma ideláto­gató egy valóban szép, bár kicsi, de talán ezért kellemes települést talál. — A város ipari üzemeiben ma 3200 ember dolgozik. A gyárak termelési értéke egy évben 900 millió forint, s eb­ből 130 millió export. De Fe­hérgyarmat az iskolák városa is, naponta 1200 általános is­kolás és 1300 középiskolás in­dul el az intézetekbe. A kiál­lítás, amely most nyílik — hangsúlyozta Deme Imre — hívogató és csalogató is. Szatmár várja azokat, akik látni szeretnék e tájat és vál­tozásait, akik kíváncsiak az itteni fejlődés naponta tet­ten érhető hizonyítékaira. A fehérgyarmati bemutat­kozáson fotódokumentumokat is találni. Rendeztek divat­bemutatót gyarmati termé­kekből. Április 24-én gyer­mekműsor, bábegyüttes, cite- razenekari hangverseny egé­szíti ki a szépen rendezett ki­állítást. LEHIH-ÉVFORDULÖ ÜRíepségek, koszorúzás, kitüntetés SZATMÁRI HÍVOGATÓ Az élen Rakamaz, Nyirhátor, Nyíregyháza, Mátészalka Kiváló kollektívák kitüntetése Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátsága! ^'ITLTT'íftoíyaiíí, g^fszam' FORINT raSr:'ípríTis 23., szombat Lenin születésének 113. év­fordulójára emlékeztek áp­rilis 22-én Szabolcs-Szatmár megyei városaiban, üzemei­ben, iskoláiban. A városi-já­rási pártbizottságokon mél­tatták a leninizmus öröksé­gét, s ez alkalommal elisme­résben részesítették a maxis- ta—leninista eszmék terjesz­tésében kiemelkedő eredmé­nyeket elért piopagandistá- kat. Cs. Nagy István, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője, Simkovics Gyula, a megyei pártbizottság oktatá­si igazgatóságának igazgató- helyettese, Fábián Lajos, az oktatási igazgatóság tanára, Somogyi Gyuláné, a nyírbél- teki általános iskola igazga­tója és Balogh Lőrinc a nagyszekeresi általános isko­la igazgatója, az MSZMP KB székházában tartott ünnepsé­gen vette át a Lenin-plaket- tet. A megyeszékhelyen Lenin születésének évfordulóján a megyei, a városi és a járási pártbizottságok képviselői a a pártpropagandisták és diá­kok megkoszorúzták V. I. Le­nin szobrát

Next

/
Oldalképek
Tartalom