Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-17 / 90. szám
8 Kelet-Magyarország 1983. április 17, Tizenöt évesen a válogatottban Kénén a címeres mezben Nyolc ország serdülő labdarúgó- válogatottja vett részt a francia- országi Nantes-ben megrendezett nagyszabású Húsvéti Tornán. Ott volt a magyar serdülő-válogatott is, amelyben két 15 éves nyíregyházi fiú: Eszenyi Dénes és Karaffa László kapott helyet. Az NYVSSC focisulijából kerültek a címeres mezt viselő legjobbak közé! VÉGIG A KEZDŐ CSAPATBAN — öt mérkőzést játszott válogatottunk és mi Dénessel mind az öt meccsen kezdő emberként léptünk pályára — mondta nem kis büszkeséggel Karaffa László. — Csapatunk edzője, Czigler János Dénesre támadó-, rám pedig védekező feladatot osztott. Azaz a csatár- és védősorban játszottunk. Dénes balszélső, én meg jobbhátvéd voltam. — Először szerepeltünk a válogatott címeres mezében — válaszolta Eszenyi Dénes. — A bemutatkozás, úgy érezzük, nagyszerűen sikerült, hiszen végig a kezdőcsapat tagjai voltunk, ami azt bizonyítja, hogy a szakvezetés elégedett volt velünk. Nekem három gólt is sikerült lőnöm! Algéria ellen — 3:0-ás győztes meccsen — egyszer távolról, egyszer pedig közelről juttattam a hálóba a labdát. Egy gólt pedig a belgák ellen szereztem, átemeltem a labdát a kifutó kapuson. — Azért lehetett volna szebb is a debütálásunk, végezhettünk volna előrébb is a tornán — kesergett Karaffa. — Sajnos, a skótok ellen megilletődve kezdtünk, már az első percen gólt kaptunk, nagy kapushibából. A meccsen egymást végig kiabálva buzdító skótok végül 4:0-ra vertek minket. . . Még egy vereségünk volt, l:0-ra az olaszoktól kaptunk ki. Ezen a találkozón nem volt szerencsénk . . . Később viszont ráeszméltünk, hogy gyorsan kell játszani, nincs idő arra, hogy te- gyük-vegyü-k a, labdát. Ennek meg is lett az eredménye, Algéria és kétszer Belgium ellen nem is volt vitás a győzelmünk. KÉT ÉVE KERETTAGOK A két 15 éves nyíregyházi fiú — a Vasvári Pál Gimnázium el- sőéves tanulói — a 4-es iskola focisulijában ismerkedett meg a sportággal. Eszenyi hatodikos, Karaffa pedig ötödikes korában kezdte. Azóta Tóth János edző irányításával heti hét edzésen készülnek arra, hogy jó labdarúgók legyenek. Jelenleg az NYVSSC országos bajnokságban szereplő serdülőcsapatának a tagjai. Együttesük százszázalékos teljesítménnyel vezet a debreceni csoportban, mind a 19 eddigi bajnoki találkozóját megnyerte! Gólkülönbsége egyenesen imponáló: 166-7! Ebből Eszenyi egymaga ötven gólt szerzett! Karaffa pedig középhátvédként remekel, nagy része van abban, hogy csak hét gólt kapott eddig a gárda. A két fiúra két évvel ezelőtt figyeltek fel az MLSZ szakemberei, azóta kerettagok a magyar serdülőválogatottnál. Rendszeresen ott vannak a közös edzőtáborozásokon, barátságos találkozókon. A két év alatt mintegy másfél-másfél hónapot gyakoroltak a válogatottnál. Most, Franciaországban pedig először, nemzetek közötti mérkőzésen is viselhették a meggypiros címeres mezt. MIT TUDNAK — AZ ELLENFELEK? — Mit tanultunk a Nantes-i tornán? — kérdezett vissza Eszenyi Dénes. — Mindenekelőtt azt, hogy a pályán gyorsan kell cselekedni! Mi itthon, a hazai bajnokságban megszoktuk a lassú tempót, pepecseltünk a labdával, nemzetközi szinten viszont ezzel nem lehet eredményt elérni. Fel kell gyorsítani a játékot, mert bizony ebben az olaszok, a franciák — mint láttuk — előttünk járnak. Ehhez persze még tökéletesebb erőnlétre, még jobb technikai képzettségre, azaz intenzívebb edzésekre és nagyobb iramú bajnoki meccsekre van itthon szükség. — Van pótolnivaló szinte mindenben — bólogatott Karaffa László. — Kezdve az állóképességtől a technikai tudásig, a taktikai képzettségig. Ha azt akarjuk, hogy versenyben legyünk a leg- jobbakkal, minderre figyelniük kell a szakembereknek. És persze nekünk játékosoknak is, hiEszenyi Dénes: „Három gólt sikerült lőnöm !” ... Karaffa László: „Én jobbhátvéd voltam.** szén az edző egyedül a szívét is kiteheti ... A franciák és az olaszok például testi felépítésben is előttünk járnak, erősebbek, magasabbak, egyszóval izmosabb legények voltak tőlünk. Szerintem erre is ügyeltek a kiválasztásuknál. Duzzadtak az erőtől, azt csináltak a labdával, amit akartak, úgy, hogy közben rohantak, száguldoztak a pályán. Eszenyi Dénes és Karaffa László tapasztalatokban gazdagan tért haza a franciaországi tornáról. Az ott látottakat megvitatták édesapjukkal is, nem véletlenül. Idősebb Eszenyi Dénes — az egykori Nyíregyházi Spartacus NB I B-s csapatának házi gólkirálya — ugyanis az NYVSSC élvonalbeli gárdájának pályaedzője, idősebb Karaffa László pedig a híres nyíregyházi focisuli edzője. A fiúk így avatott szakvezetőktől kaptak segítséget tapasztalatuk hasznosítására, ök — mint elmondták — tanulni akarnak a Nantes-ben látottakból, mert felnőve NB 1-es labdarúgók és nagyválogatottak szeretnének lenni! Bagoly Dániel Mai sportműsor Kézilabda, megyei bajnokság, női mérkőzés: Kállósemjén—Mátészalka, 10,00 óra, v: Bódi, Palásti. Röplabda, NB II: Nyírbátori BSC—Miskolci Spartacus, női mérkőzés a nyírbátori gimnázium tornatermében, 10,00 órától. Sakk, megyei CSB, kezdési idő 9,00 óra: Fehérgyarmat—NYh. VSSC, Nyh. Száév-Mezőgép SE— Nagykálló, Baktalórántháza— NYVSSC II, Nagyhalász—Tisza- vasvári, Nyh. Száév II—Ujfehér- tó. Teke, NB II: Nyh. Taurus SC —Somoskőújfalu, női mérkőzés a nyíregyházi stadion tekecsarnokában, 11,00 órától. Utána 13,00 órától SZÉSE II—Szolnoki MÁV MTE, NB III-as férfimérkőzés. Úszás: „Ússzon az egészségéért” tömegsportverseny, a sóstógyógyfürdői uszodában, 10,00- től 12,00 óráig. Labdarúgás, területi bajnokság (kezdési idő 16,00 óra): Asztalos SE—Püspökladány, v: Tajthy. Hajdúböszörmény—Mátészalka, v: Boros. Rákóczifalva—Tiszavasvá- ri, v: Tóth S. Balmzújváros— Rakamaz, v: Heves megyei jv. Jászkisér—Kisvárda, v: Szabó J. Megyei bajnokság, 10,00 órától: Baktalórántháza—Vásárosnamény v: Juhász I. (Kói, Radványi). 10,30 órától: Máriapócs—Nyh. Száév-Mezőgép SE, v: Dávid (Gál Z., Vári S.) 12,00 órától: Nagyhalász—Nyírbátor, Tiszaber- celen, v: Erdélyi (Navraczki, Király G.). 13,30 órától: Ajak— Mándok, v: Ajler (Ambrus, Fehér). A többi mérkőzés 16,30 órakor kezdődik: Tuzsér—Vaja, v: Navraczki (Nagy F., Kun). Tyúkod—Fehérgyarmat, v: Kelemen (Czimbalmos, Kosztyu). De- mecser—Záhony, v: Tiba (Tassy, Nagy F.). Ópályi—Ibrány, v: Farkas (Kerezsi, Adorján). Olasz, francia, osztrák résztvevőkkel Nemzetközi labdarúgótorna Tizenkét csapat részvételével, rangos nemzetközi labdarúgótornát rendez május 12 és 15 között Nyíregyházán az NYVSSC. A Jonatán Kupáért hét ország legjobb serdülő klubcsapatai mérkőznek! Olaszországból a milánói Sporting SC, Franciaországból a Borneillei Rante AC, Ausztriából a bécsi Wienna SC, Jugoszláviából az FC Bácska, Csehszlovákiából a ZTS Kosice, Romániából pedig az FC Baia Maré jön a tornára. A magyar klubok közül nevezte együttesét a Ferencváros, a Zalaegerszegi TE, a Budapesti Központi Sportiskola, az Eger SE, valamint két gárdáját az NYVSSC. A nemzetközi tornán résztvevő együtteseket két hatos csoportba sorolták. Az A-csoportba a milánói Sporting SC, a Wienna SC, az FC Bácska, az FTC, a ZTE és az NYVSSC A- csapata került. A B-csoportban a Borneille, a ZTS Kosice, az FC Baia Mare, a KSI, az Eger SE és az NYVSSC B-gárdája kapott helyet. A csoportokon belül körSikeres rajt a páros bajnokságon Második helyen a salakmotorosok mérkőzést vívnak az együttesek, május 12-én, 13-án és 14-én. A helyosztó mérkőzésekre, valamint a döntőre pedig május 15- én k^riil sor. Az A-csoport tagjai az NYVSSC Tiszavasvári úti sporttelepén mérkőznek, míg a B-csoport gárdái a városi stadionban mérik össze tudásukat. A 3. és az 1. helyért sorra kerülő találkozót május 15-én, vasárnap délután rendezik 13,30 és 15,00 órától, a stadionban. A serdülő válogatottak sorát adó NYVSSC utánpótláscsapatai szorgalmasan készülnek a rangos tornára. Szeretnék itthon tartani a díszes serleget! Taurus Kupa mini kosárlabdatorna Nyíregyházi és szolnoki győzelem A Taurus Gumigyár patroná- lásával az elmúlt hét végén a megyei kosárlabda-szövetség rendezte a Taurus Kupa mini kosárlabdatornát. A verseny az országos minibajnokság területi döntője és így az első két helyezett lány- és fiúcsapat jogosult a júniusi országos döntőn való indulásra. Az utánpótlás legfiatalabbjai- nak versenyén megyénket a 19. sz. általános iskola lány- és a Tanárképző fiúcsapata képviselte. A hét induló között a tanárképzősök ezúttal is kitettek magukért. Valamennyi mérkőzésüket nagy fölénnyel nyerték és elsőként jutottak tovább. Lánycsapatunk is várakozáson felül szerepelt, csak a döntőben kapott ki és második helyezettként jutott továb. Eredmények: LÁNYOK, B-CSOPORT: Szolnoki SI—DVTK 31:16, SZEOL AK —Mezőberényi Ált. Isk. 57:20, DVTK—SZEOL AK 28:26, Szolnok —Mezőberény 51:24, DVTK—Me- zőberény 53:26, SZEOL AK— Szolnok 50:45. 1. Szolnoki Sí. 2. SZEOL AK, 3. DVTK. A-CSOPORT: Nyíregyházi 19. sz. Alt. Isk.—Kecskeméti SC 58:29, Lenin- város KSC 50:24. Nyíregyháza— Leninváros 39:34. 1. Nyíregyháza, 2. Leninváros, 3. KSC. FIÜK, A-CSOPORT: Nyíregyházi TK—Bajai SK 100:20, Baja— Mezőberény 47:22, Nyíregyháza- Mező bérén y 165:8. 1. Nyíregyházi TK, 2. Bajai SK, 3. Mezőberény. B-CSOPORT: Kecskeméti SC—SZEOL AK 34:28, Alföldi Olajbányász—Békési Afész 57:28, Alföldi Olajbányász—SZEOL AK 57:24, KSC—Békés 41:38, SZEOL AK—Békés 38:23, Alföldi Olajbányász—KSC 56:32. 1. Alföldi Olajbányász, Szolnok, 2. KSC, 3. SZEOL AK. A döntő eredményei, lányok, V—VI helyért: KSC— DVTK 41:52. m—IV. helyért: SZEOL AK—Leninváros 57:27. I —n. helyért: Szolnoki Sí—Nyíregyháza 68:34. Fiúk, V—VI. helyért: SZEOL AK—Mezőberény 33:17. IH—IV. helyért: Baja—KSC 25:23. I—II. helyért: Nyíregyháza—Alföldi Olajbányász 65:12. A rendezők által felajánlott különdíjakat kapták, Legjobb dobók: Berkó Edit (SZEOL AK), Szabó László (Nyíregyháza). Legjobb játékos: Lőcsey Eszter (Szolnok). Fodor László (Szolnok). Legjobb edzők: Kiss Katalin (Szolnok), Elek Tamás és Sallai József (Nyíregyháza). Ganzler István AZ ÉV SPORTFOTÓJA: A fejetlen kapus (Németh Ferenc felvétele) Röplabda MNK Megvan a negyedik A Budapesti Tungsram SC a negyedik résztvevője a röplabda Magyar Népköztársasági Kupa négyes döntőjének. A fővárosiak — a papírformának megfelelően — simán verték 3:0-ra a Honvéd Nógrádi SE-t és továbbjutottak, így a kupáért június 2 és 5 között, a Kecskeméti SC, a Tungsram SC, a Budapesti Honvéd és az NYVSSC mérkőzik majd — Budapesten. A körmérkőzéses tornán nehéz percek várnak a négy közé jutott nyíregyházi férficsapatra. Az ellenfelek ugyanis a legjobbjai a sportágnak. EB selejtező a Népstadionban Ma délután Budapesten kerül sor a Magyarország—Luxemburg EB-selejtező mérkőzésre. Mint ismeretes az első találkozón a magyar csapat 6:2-re nyert. Most újabb győzelme várható. Érdekessége lesz a találkozónak, hogy Nyilasi és Garaba jubileum előtt áll. A Ferencváros középpályása 55., a Bp. Honvéd erőssége pedig 25. alkalommal lesz válogatott. Nyilasi Tibor ezzel az eddigi 649 válogatott örökranglistáján a 17. helyre kerül és az idén utolérheti, sőt megelőzheti a 16. helyen álló Mészöly Kálmánt, aki hatvanegyszer volt válogatott. A tervezett két csapat, magyarok: Katzirz — Péter, Kerekes Á., Garaba, Varga vagy Tóth — Hannich, Nyilasi, Póczik — Hajszán, Kiss L., Pölöskei. Tartalékok : Zsiborás. Burcsa, Törőcsik és Szentes. Luxemburg várható összeállítása: Defrang — Mi- cheux, Bossi, Dresch. Meuiner. — Girres, R. Schreiner, Weis, A. Schreiner — Reiter, Malget. Hiányzik a csapatból a gyenge teljesítményt nyújtó Moes kapus és két sárga lapja miatt Langers. A találkozót 15,55-kor a Magyar Televízió is közvetíti. ASZTALITENISZ VB: 83 ország Nyolcvanhárom ország jelentkezett hivatalosan a Tokióban április 28 és május 9 között sor- rakerülő. 37. asztalienisz világ- bajnokságra. A szervezőbizottság szombaton közzétett, ideiglenes jelentéséből kitűnik azonban, hogy — nem hivatalosan — Irán és Palesztina is jelezte részvételi szándékát. Amennyiben e két csapat is indul, a részvevők száma nyolcvanötre emelkedik, minden eddigi VB-részvételi rekordot megdönt. A részvevők számával kapcsolatos végső jelentést a nagyszabású sportseregszemle előestéjén, április 27-én teszik közzé. Egyetemi és főiskolai Jbajnokság Országos döntőben a Tanárképző A kosárlabda egyetemi és főiskolai bajnokság országos döntőjébe jutásért léptek pályára a héten a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola csapatai. A női együttes sikerrel vette az akadályt, idegenben aratott nagyarányú győzelmet, így április 26 és 29 között Miskolcon, a hatos döntő tagjaként küzdhet a helyezésekért. A férfigárda viszont kiesett, a Testnevelési Főiskolával szemben. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Tanárképző Főiskola—Bp. Kandó Műszaki Főiskola 94:63 (43:32). Az első félidő hajrájáig szoros volt az állás, de aztán a TK elhúzott 11 pontra. Szünet után a fővárosiak nyolc percig nem tudtak pontot szerezni, így a nyíregyháziak 65:32-es előnyre tettek szert, amit meg is tartottak. L,d: Dézsi 26, Csermely 20, Csapó 19. Jók: Dézsi, Névtelen, Csermely, Csapó. FÉRFIMÉRKÖZÉS: Testnevelési Főiskola—Nyh. Tanárképző Főiskola 155:66 (41:28). A vendég nyíregyháziak csak az első tíz nercben tudtak megfelelő ellenfelek lenni, utána fokozatosan elhúzott a TF. Ld: Kovács T. 21, Pali ez 19, Törcsvári, Máthé Cs. 10—10. Továbbjutás kettős győzelemmel A labdarúgó Országos Középiskolai Kupában a legjobb nyolc közé jutott a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium együttese. A megyeszékhelyiek kettős győzelemmel vették a következő akadályt, itthon és idegenben egyaránt nyertek a Szolnoki Gépipari Szakközépiskola csapata ellen. A nyíregyházi első mérkőzésen l:0-ás félidő után 2:0-ra nyert a Vasvári, Szolnokon a hazaiak kezdtek jobban, l:0-ás vezetésre tettek szert, de aztán a szabolcsiak átvették az irányítást, a félidőig egyenlítettek, majd szünet után beállították a 2:l-es végeredményt. így a Vasvári négy ponttal és 4:l-es gólaránnyal jutott tovább. A következő fordulóban a Debreceni Csokonai Gimnázium csapata az ellenfél, az első mérkőzésre idegenben kerül sor. Képünk a nyíregyházi első mérkőzésen készült, a magasra felugró nyíregyházi 9-es, Mándi (jobb oldalt) fejelt kapura, ö egyébként a szolnoki visszavágón gólt is szerzett. A csapat- és egyéni verseny után megkezdődött a salakmotorosok országos páros bajnoksága is. Az I. forduló viadalára Gyulán került sor, ahol négyezer néző szurkolta végig a legjobb hazai vaspapucsosok küzdelmét. A Nyíregyházi Volán-Dózsa SC párosának, a Petrikovics József, Balogh János kettősnek jól sikerült a rajt, az előkelő második helyen várhatják a folytatást. A gyulai I. fordulóban a debreceniek és a nyíregyháziak motoroztak a legjobban, kilenc, illetve hat ponttal húztak el a mezőnytől. A szabolcsiak közül Petrikovics nyújtotta a jobb teljesítményt, s 15 pontot szerzett, míg társa tízet. A jó rajt után egyébként a Volán-Dózsásoktól ezúttal is érem várható a páros OB-n. Az első forduló után a páros bajnokság állása: 1. Debreceni Volán (Hajdú 12, Adorján 16) 28, 2. Nyíregyházi Volán-Dózsa (Petrikovics 15, Balogh 10) 25, 3^. Békéscsabai Volán (Rausz 5. TTj. Gyepes 14) és Borsodi Volán (Berec 4, Fark s F. 15) 19—19. 5. Szolnoki Volán 12, 6. Szegedi Volán 9 ponttal. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 — — Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 H Kelet- Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjesxti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél BjEM Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 i—w——imn in» ■ i mum—■ in------------------------------------------------------rf