Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
KMhétvégi MELLÉKLET 1983. április 18.^^ Tisztelt Kapu elvtárs! Egyik reggel kétségbeesett női hang keresett telefonon s közölte, hogy a Kun Béla utca elején a virágágyakba akarják elhelyezni a padokat a Nyíregyházi Közterület-fenntartó Vállalat dolgozói. Nem szóltak senkinek, még a házfelügyelőt sem értesítették. Kihúz- gálták a lakók által ápolt, s körbekerített virágágyásokból a karókat, rafijd lerakták.az út szélére a betonkelyheket. Pillanatok alatt tudomására jutott a bérházbeli embereknek, s gyorsan elszabadult a pokol. A nyolcvan év körüli Czeller Pista bácsi az emeletről kiabált és kérlelt, hiszen még betegen is képes lekíszálódni füvet nyírni, kertet locsolni, fenyőket nevelni. Asszonyok replikáztak az ablakokból, segítség után futkosott a közösségért igazán sokat fáradozó házfelügyelő, kocsiba ült a HAFE főmérnöke, önt kereste, de csak egyik beosztottjával tudott beszélni, akit megpróbált jobb belátásra bírni. Ám nemhogy meghallgatták volna panaszát, egyenesen kioktatták és elutasították. „Elmehetnek bárhová, a padokat akkor is odahelyezzük a parkba!” — zárta le a kérelmet az ön beosztottja. Gondolom, azért válaszolhatta ezt, mert így írja elő a terv, így szól a hivatalos írás, amely mellett elszállt az élet, mert nem vette figyelembe az itt lakók környezetvédő, átalakító, szépítő munkáját. Illetékesektől tudom, ha lenne „Tiszta utca”-tábla, akkor a népfront, a tanács, a Vöröskereszt már régen megjutalmazta volna ilyennel ezeket az embereket. Nem csodálom, hogy felháborodtak az emberek, amikor dolgavégezetlenül érkezett meg Önöktől a főmérnök és beszámolt arról, milyen hangnemben utasították el. Ez még csak olaj volt a tűzre. Visszahelyezték az emberek a virágkarókat! Közügy környezetünk védelme, ápolása, még inkább az széppé varázsolása, az érte való munkálkodás, fáradozás. Különösen becses, ha mindezt még saját zsebből fedezik! Ezek az emberek áldoznak környezetükre, az esztétikára, városukra, mert szeretik. Elég egy ilyen parányinak tűnő, de az emberek kis csoportját, néhány lépcsőház néhány tucatnyi családját érintő antidemokratikus szándék, vagy cselekedet, s pillanatok alatt kellemetlen hangulatot, feszített légkört teremt a lépés. Kapu elvtárs! ön, mint igazgató bizonyára sétál olykor szabad idejében e környéken. Ha igen, biztos gyönyörködött a nagy gonddal, szívvel ápolt kertekben, az öntözött pázsitban, a rózsákban, díszbokrokban, fenyőkben. Ügy tudom, annak idején a Kun Béla utca tervezésekor ide, a páratlan oldalra közpark volt tervezve. Ne firtassuk miért nem valósult meg, a lényeg, hogy pótolják az itt lakó családok. Saját zsebből termőföldet vásároltak, fizették a fuvart. Fűmagot vettek, felásták a földet, és beültették. Szabad idejében most idejár kikapcsolódni, pihenni a nyugdíjas munkás, a bíró, a kandidátus, a pártmunkás, a kisiparos, a környék apraja-nagyja. Családok. Egy igazi közösség formálódik itt. Azon a napon azért telefonáltam önnek, hogy idejében szóljunk, örülök, hogy sikerült. ígéretét parázs hangulatú esti beszélgetésen tolmácsoltam, amelyre a Kun Béla utca lakói, az asz- szonyok hívtak meg. Valójában csak másnap reggel hitték el ígéretét, amikor újra megérkeztek a vállalat munkásai és saját szemükkel győződtek meg róla, hogy most már az autóbusz- megállóba, a betonplaccra helyezik el a lecsavarozott padokat. Remélem ez a családokat felborzoló ügy tanulságokkal szolgál. Elsősorban azzal, hogy a jövőben alaposan megnézik, úgy építenek-e meg valamit, hogy közben nem sértenek-e közérzetet. Farkas Miklósné főbizalmival a dolgozók véleményéről A Mint tűzőnőt, 1980-ban főbizalminak w választotta csaknem háromszáz ember itt, a Szabolcs Cipőgyárban. Mit gondol, miért éppen önre szavaztak? — Legjobb volna erről a dolgozókat megkérdezni, de ha már az én véleményemet szeretné hallani, akkor úgy gondolom, talán a munkám miatt. Elég régen itt dolgozom, még kislánykoromban kerültem ide tanulónak, több mint másfél évtizede. Aztán mielőtt elmentem szülni, már akkor megválasztottak a gyári vezetőség tagjának, mármint olyannak, aki a munkásokat képviseli. Ezt mostanában másutt igazgató tanácsnak hivják. Aztán amikor másodszor is elmentem gyesre, már a szakszervezetnél kaptam funkciót: a legalacsonyabb fokon kezdtem, mint bizalmi. Bizonyára ez is hozzájárult, hogy engemet jelöltek, mert bár nekem a munkám a lényeg, amit a két kezemmel végzek, de azért arról is ismernek, hogy ami a szívemen, az a számon. A Szépen hangzik ez: főbizalmi. Én mégis w úgy gondolom, ez a poszt inkább kényelmetlenségekkel jár együtt. Mi erről a véleménye? — Szó, ami szó, sohasem idegnyugtató a vezetőkkel vitatkozni. Ha bemegyek az igazgatóhoz a legkülönfélébb problémákkal, akkor ö is mondja a magáét, meg én is. Addig nincs is semmi baj, amíg szentül meg vagyok győződve, hogy nekünk, a munkásoknak van igazunk teljes mértékben- A neheze akkor jön, amikor a vitatkozás hevében kiderül, hogy az igazgatónak is igaza van. Mindjárt mondok egy példát. Számtalanszor lenyomom én a kilincset az igazgatói szobában azzal, hogy már megint dühösek az emberek, mert rossz minőségű, nyúlós alapanyagot kaptak, abból nem lehet 98 százalékos első osztályú minőséget kihozni. A dolgozók — zömében asszonyok, lányok — bizony nem keresik meg a vajas kenyérre valót. Mondja erre a vezető, hogy tökéletesen megértik a problémát, de mit tegyenek, ha még ezt a kevésbé jó minőségű anyagot is csak nagy utánajárással tudták megszerezni, hogy ne kelljen leállni a termeléssel. Mert az is előfordult már, hogy késett a bélésanyag és addig bizony nem éppen hatékonyan töltöttük az időt, hogy szépen fejezzem ki magamat. Na, tetszik látni? A Ha így jön el az igazgatótól, mit mond w az embereknek? — Az igazat. Vannak, akik azonnal megértik, vannak, akik morognak, de mégiscsak odaállnak a gép mellé és ha szidják is a foguk között az anyagot, megpróbálnak minél jobb minőséget produkálni. 9 Tehát mindig a vezetőnek van igaza? — Ezt én nem mondtam, csupán azt érzékeltettem, hogy minden dolognak két oldala van. Természetesen adódnak esetek, amikor a főbizalmi, illetve a bizalmi testület nem enged a huszonegyből. Megtörtént például, hogy nagy felzúdulás volt az új normával kapcsolatban a tüzödei dolgozók között. Bár igaz, hogy a norma nálunk sem alku tárgya, azért azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, milyenek a helyi feltételek, a körülmények. Ha csupán a dolgozók kisebb része nem tudja teljesíteni a követelményt, akkor nincs baj a normával. Viszont, ha a többség sem tud vele megbirkózni, akkor ott már valami nincs rendjén. Csaknem egy hónapig huzakodtunk emiatt a vezetőkkel, amíg végül belátták, hogy nekünk van igazunk, és utólag ki is fizették az általunk reklamált bért. A Hallani, hogy több helyütt egy-egy ter- ^ melési tanácskozáson nem mondják el a véleményüket az emberek, mert nem mernek vagy nem akarnak szót kérni. A cipőgyárban hogyan van ez? — Itt sincs másként. Mondom is mindig a munkatársaimnak egy-egy termelési tanácskozás előtt, hogy most itt az alkalom, pergessétek a nyelveteket, ne a folyosón, meg a buszon mondjátok, ami fáj■ De tudja, hogy van ez! Az emberek jó része gátlásos, nem szokott hozzá a szónoklathoz, el sem tudja képzelni, hogy annyi ember előtt felálljon és elpanaszolja, ami fáj. Nálunk még ma is több olyan dolgozó nő van, aki jön hozzám és kéri, Marikám, írdd már meg ezt a kérvényt egy kis szakszervezeti segélyért. Nem azért jön, mert nem tud írni, hanem azért, Iddig nincs is semmi baj, amíg szántul meg vagyok győződve, hogy nekünk, a munkásoknak van igazunk teljes mértékben. I neheze akkor jön, amikor a vitatkozás hevében kiderül, hogy az igazgatónak is igaza van...” mert félénk. Meg aztán azt is mondogatják: azért választottunk bizalmit, meg főbizalmit, hogy legyen szószólójuk. A Ez azt jelenti, hogy a közvetlen környe- w zetben, munka közben jobban megnyílnak a dolgozók, ott elmondják a sérelmeiket. Milyen jellegűek a panaszok? — A legtöbb jelzés a bérrel kapcsolatos. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen mindenki a piacról él, drágább lett a megélhetés, minden forint számit. Az utóbbi időben többször próbálkoztunk a legjobb módszert bevezetni a bérezésben. Az egyenes darabbér mellett a minőségi bérezésre is vállalkoztunk. Csakhogy kezdetben nem gondoltuk ezt végig. Először műveletekre adtunk forintokat, majd az volt a döntő, hogy vállalati szinten a termékek hány százaléka első osztályú. Ez igy igazságtalan volt, hiszen előfordult, hogy amíg a fűződében nagyszerűen dolgoztak, addig a másik üzemrészben sok hibát követtek el. így aztán sír-nevet alapon a jól dolgozó sem kapott semmit. Most üzemrészenként a MEO jelzése alapján minősítik a munkát, így aztán a minőségi bérezés akár húsz százalék is lehet. Ez már jobban tetszik a dolgozóknak, hiszen végül is az ő akaratuk szerint vezettük be. Sőt, tovább is fejlesztettük, mert a minőségi mozgóbért nem az igazgató és nem a többi főnök, hanem ott, közvetlenül a termelőhelyen a bizalmi, a művezető, meg a társadalmi szervek képviselői differenciáltan osztják szét. Ezzel elértük, hogy igazságosabb, reálisabb lett a munka díjazása és ez egy kis megnyugvást eredményezett. Természetesen ez nem jelenti, hogy most már mindennel elégedettek a dolgozók- Különösen a fiatal szakmunkások helyzete aggasztó, akik az első öt hónapos bérkiegészítés után saját maguk szerencséjének a kovácsolok Aki nem eléggé szorgalmas, vagy nem ügyesen jár a keze, bizony 70—80 százalékra tudja csak teljesíteni a normát. Amikor nekem a főművezető megmutatja a fizetési jegyzéket, elég gyakran elszomorodom az összegek láttán. Már bocsásson meg, ez egy szép gesztus, hogy együtt érez az ilyenekkel a szakszervezet, de mit tesznek azért, hogy felhozzák ezeket a fiatalokat is teljesítményben? — Értem a célzást, tudom, most arra kíváncsi, hogy a szakszervezet miként törődik a termelési érdekvédelemmel. Ez sem kerüli el a figyelmünket, s nem csupán azzal szeretnék válaszolni, hogy a brigádokban — amelyeket a szakszervezet is istápol — számtalan jelét tapasztalni a munkatársi segítő szándéknak. Mi a termelési tanácskozásokat is felhasználjuk arra, hogy a lehetőségek határain belül javítsuk a munka feltételeit és ezzel könnyítsünk a dolgozókon. A cipőgyári dolgozók tisztában vannak azzal, hogy milyen feladatok állnak a gyár előtt, hogy milyen nehéz gazdasági helyzetben kell megállni a piacon? — Ügy gondolom, többnyire igen. A bizalmiak minden év elején írásban kapják meg az éves terv lényegét, a szociális terv főbb mutatóit, amit aztán kis csoportokban megvitatnak, kiveséznek. Ami nem tetszik benne, azt közlik a bizalmival, akinek kötelessége, hogy azt továbbítsa. így volt ez legutóbb, amikor a termelési tanácskozáson kiderült, hogy szép dolog az idei egymillió párás termelési terv, de ahhoz megfelelő szerszámok, gépek, többek között elegendő vasalógép is szükséges. Nem nagy ügy, nálunk házilag megcsinálják ezt, de a dolgozók nyomban jelezték ezt és a hasonló problémákat, hogy menet közben ne legyen fennakadás. Ugyancsak ilyen úton került a vállalatvezetés színe elé, hogy hol rossz a fűtés, hogy nincs megfelelő légelszívó berendezés és így tovább. Persze ez nem jelenti azit, hogy mindennap, minden órában valameny- nyi dolgozó tökéletesen tudja, hány ezer pár cipőt kell például április végéig szovjet exportra és hány ezer párat belföldi megrendelésre küldeni. De azt jól tudja, hogy ha kiváló minőségiben sikerül elkészíteni a terméket, akkor az kelendőbb külföldön és ez jó a vállalatnak, mert több lesz a pénz, amiből majd ö is részesedik. A Sajátos munkahely egy cipőgyár, itt a w termelést csak részben lehet tökéletesen megtervezni. Mennyire diktálja az önök munkáját a divat? — Van olyan hónap, hogy 11 modellt kell legyártanunk, kis szériában, mert a piac igénye most ilyen. Nekünk az az érdekünk, hogy megfogjunk minden vevőt, tehát nem nyavalyoghatunk, hanem oda kell állnunk a géphez és legyártani, amit a vevő kér. Igaz viszont, hogy egy-egy ilyen átállás mindig kisebb megrázkódtatással jár. Az emberek nálunk is szívesebben csinálnak egy már jól begyakorolt műveletet, mint hogy állandóan kapkodják a fejüket, mert az egyikbe jóformán bele sem tanultak, már Itt van a nyakukon a másik modell. Megértem, hogy most egy kicsit hazabeszél, mert közvetlen munkahelye a tüzöde, de gondolom, azért is mondja ezt, mert emiatt is van feszültség a tüzűdében. — Az csak természetes, hogy a saját munkámról jobban tudok beszélni, mint a másokéról. De amit az előbb elmondtam, az egyáltalán nem hazabeszélés, ez az igazság, amit a gyárvezetés is jól lát. Ezért is van az, hogy a szűkös bérfejlesztésen belül is a tüzödések viszonylag többet kapnak. Csakhogy ez a darabbéres termelésnél nem jelentkezik egyértelműen. Tudniillik,' ha egy’ fix fizetésűnek adnak 200 forint emelést, akkor azt minden hónap végén megkapja. Nálunk viszont, ahol egyenes darabbér és minőségi bérezés van, könnyen előfordul, hogy az év eleji béremelés ellenére egy rosszabb hónap után nemhogy több, hanem még kevesebb a bére egy dolgozónak. Megtörténik természetesen az ellenkezője is, hogy tudniillik egy sikeres sorozat után, amikor minden ideális, a havi jövedelem több, mint ami a béremelés után várható lett volna. Már beszéltünk róla, hogy a dolgozók egy jelentős része érdekei védelmét rábízza a bizalmira. Vannak olyanok is, akik még a bizalminak sem panaszkodnak? — Nagyon sok szemérmes ember van a munkások között, aki bármilyen nehezen is él, nem könnyen tartja a markát segélyért, vagy magában hordozza a problémáját. Erre nekünk kötelességünk felfigyelni és elébe menni a problémának, szólni és segíteni rajta. Nemrég volt egy esetünk: nagyon szorgalmas kislánynak ismertük az illetőt, aki mikor visszajött a táppénzes szabadságról, mutatta, hogy a bőre allergiás a ragasztóanyagra. Nyilvánvaló lett, hogy ez a dolgozó nem maradhat közvetlenül a termelői szalagon, mert ez az egészségébe kerülne. Ha nehezen is, de sikerült megoldást találnunk közösen az igazgatóval és ez a kislány ma más munkaterületen van a gyár hasznára. Ilyen példákat hosszan sorolhatnánk, hiszen az élet kiteregetésre nem alkalmas eseteivel is találkozunk, amikor például egy iszákos apa megkeseríti a család életét, vagy egy betegségsorozat hozza nehéz anyagi helyzetbe valamelyik családot, illetve a fiatal házaspár egyik albérletből kiesik, a másikba beesik. Az ilyen rezdüléseket is fel kell fognunk, mert ez is közérdekké válhat. Hiszen a mostani körülmények között, amikor nagyon meg keil dolgozni a bérért, nem lehet közömbös, hogy milyen a dolgozók hangulata. A Végül arra volnék kíváncsi: nem fél attól, hogy ha majd nem lesz főbizalmi, akkor ez visszaüt? — Nem csak azért nem félek ettől, mert nálunk az ilyen nem gyakorlat. Azért sem, mert jó ügyet szolgálok. Hiszen ha egy kollektíva gondját megoldjuk, az a vállalat vezetésének is jó. Végül: én most is a két kezem után élek, én a főbizalmi posztot ingyen és bérmentve látom el, társadalmi munkában, olyannyira, hogy életemben még üdülni sem voltam szakszervezeti beutalóval. 9 Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor ^HÉTVÉGI .INTERJÚ
