Kelet-Magyarország, 1983. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-01 / 77. szám

Ülést tartott a Miniszter­tanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­töki ülésén tájékoztatást ka­pott a lakásgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok vég­rehajtását, valamint a lak­bérrendezés előkészítését szol­gáló munkálatok menetéről és a további tennivalókról. En­nek keretében elfogadta azo­kat az irányelveket, melyek alapul szolgálnak a lakásépí­tés és -fenntartás helyi támo­gatási Rendszerének véglege­sítéséhez. A kormány elfogadta a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter jelentését, amelyben számot adott az 1983. évi feladatokra való fel­készülésről. A Minisztertanács megtár­gyalta az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének je­lentését a termelői és a fo­gyasztói árak ellenőrzésének 1982. évi tapasztalatairól. Megállapította, hogy az elő­ző évekhez viszonyítva a helyzet javult, de tovább kell erősíteni az árak ellenőrzését és nagyobb szigorral kell fel­lépni a szabályok megsértői­vel szemben. A tapasztalato­kat az árrendszer továbbfej­lesztésében is hasznosítani kell. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottság állás- foglalását, amely feladatul tűzi ki, hogy a számítástech­nikai központi fejlesztési program végrehajtásának me­netében az eddiginél na­gyobb hangsúlyt kell helyez­ni a számítástechnika alkal­mazását, különösen a mikro­számítógépek tömeges elter­jedését segítő társadalmi, műszaki és gazdasági feltéte­lek összehangolt fejlesztésére. Lakásátadás Nyíregyházán Kádár János fogadta Petar Sztambolies jugoszláv állam­főt. társaság Elnökségének elnö­két. Kádár János és Petar Sztambolies áttekintette a a*.! szomszédos szocialista ország kapcsolatainak alakulását és véleménycserét folytatott a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Púja Frigyes külügyminisz­ter, Lazar Mojszov, a JSZSZK szövetségi külügyi titkára, to­vábbá Simon Pál, hazánk belgrádi és Milan Veres, Ju­goszlávia budapesti nagykö­vete. A jugoszláv államelnök lá­togatásának utolsó napján Kádár János és Petar Sztam- bolics megbeszélésén kívül a baráti ország elnökének kísé­retében érkezett politikusok is véleménycserét folytattak ma­gyar partnereikkel. Hivatalos, baráti látogatá­sát befejezve csütörtökön, a délutáni órákban elutazott Budapestről Petar Sztambo- lics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság El­nökségének elnöke. Petar Sztambolies és kísé­retének ünnepélyes búcsúzta­tására a magyar és jugo­szláv zászlókkal díszített Or­szágház előtt, a Kossuth La­jos téren került sor. A pályaudvaron Losonczi Pál és felesége baráti búcsút vett Petar Sztambolicstól és feleségétől, s néhány perc múlva az elnöki különvonat kigördült a pályaudvarról. Aligha kaphatott volna különb ünnepi ajándékot az a nyolcvanhét nyíregyházi csa­lád, akik a SZÁÉV jóvoltából március 29-én költözhettek be az újvárosi lakótelep egyik toronyházába. Két nappal ké­sőbb ugyanebben a város­részben a SZÁEV újabb to­ronyházat adott át, igaz, ez az épület egyelőre még lakók nélkül áll, hiszen csak a mű­szaki átvétele történt meg. A két épület 45—45 millió fo­rintba került. Az Űjváros mellett a me­gyeszékhely más pontjain is műszaki átadások zajlottak a napokban, így például az ÉP­SZER kivitelezésében elké­szült az Oz közben újabb ti­zenöt lakás, míg a Kiskör­úton húsz lakás és két üzlet munkálataival végeztek az építők. A Kiskörúton márci­us 29-én, az őz közben pedig március 30-án adták át az épületeket. Konszignácits raktár Nyíregyházán Biztonságosabb alkatrészellátás Tovább emelkedett a rákóczifalvi Gabona és Iparinö­vény Termelési Rendszerhez tartozó terület megyénkben, az idén már közel 39 ezer hektáron 25 gazdaság alkalmazza technológiájukat. Elismerés a ruhagyárnak ( I • Harmadszor nyerte el a ;; Vörös Október Férfiruha­gyár nyíregyházi gyára a kiváló minőségű és határ­időre történő exportért a ; szovjet fél kitüntető diplo­máját. A közel félmillió ; darab ruhát előállító nyír- ' egyházi üzemből a termé­kek 36 százaléka jutott szovjet exportra. Az öltö- - nyök, zakók és mellények gyártása mellett újabban műbőrből készült zakók is lekerülnek a szalagokról, s női kosztümöket is gyárta­nak. A csütörtök délutáni ■ ünnepségen Borisz Férd- ■ man, a Raznoexport Külke­reskedelmi Vállalat ma- \ gyarországi képviselőjének vezetőhelyettese adta át az oklevelet Szilágyi József gyárigazgatónak (képün­kön). A múlt évi munká- j ban legjobbak között 13 ki- i váló dolgozó oklevelet ősz- toltak ki. (Császár Csaba felvétele) Partneri körük elsősorban olyan termelőszövetkezetek­ből tevődik össze, amelyek a régebben alakult rendszerek technológiáját nem tudták fogadni azok költséges volta miatt, vagy nem feleltek meg az ott szükséges közgaz­dasági elvárásoknak. A 25 gazdaság több mint fele a Nyírségben, egyötöde Felsö- Szabolcsban, 18 százaléka pe­dig a szatmár-beregi tájegy­ségben helyezkedik el. Tala­jaik minősége nyolctól hu­szonhárom aranykoronán be­lül változik igen nagy szóró­dással, átlagosan alig halad­ja meg a tizenhárom arany­koronát. Az átlagos tábla­nagyság 26 hektár, de van­nak 5 hektáros táblák is. Ilyen természeti adottságok mellett még jobban kiütköz­nek a hiányos műszaki ellá­tottságból fakadó technoló­giai mulasztások. A vetésszerkezetben az utóbbi években növekedett a kalászosok és a kukorica ará­nya, amely megfelel a gabo­naprogramnak. A termelési rendszer tevékenységének alapvető célja, hogy a part­nerek szellemi és anyagi for­rásainak egyesítésével maga­sabb színvonalra emeljék a menedzselt növények terme­lését. Ennek érdekében — felhasználva a tudomány és technika legkorszerűbb ered­ményeit — kidolgozza a ter­melés egész folyamatát átfo­gó eljárást, és azt folyamato­san fejleszti. Ezenfelül meg­szervezi az előállított termé­kek értékesítését. Technológiájuk legolcsóbb alapeleme a nagy biológiai értékű korszerű vetőmagvak alkalmazása. A Vetőmagter­meltető és Forgalmazó Válla­lat területi központján ke­resztül a Gabonamag Társa­sággal, az ÁGKER KFT-vel és a nemesítést végző kuta­tóintézetekkel kötött együtt­működés alapján a vetőmag- szaporíitó partnergazdaságaik közreműködésével oldják meg az ellátást. A magasabb terméseket hatékony tápanyag-gazdál­kodással alapozzák meg. A nyíregyházi alközpont két darab talajmintavevő gépe ingyen áll a taggazdaságok részére, maga a vizsgálat sem kerül pénzbe. A bizton­ságos munkavégzést Nyír­egyházán a Ságvári Termelő- szövetkezetben konszignációs alkatrészraktárral biztosít­ják, amely a rendszer másik nyolc alközpontjával együtt a szajoli bázistelepen további tartalékkal rendelkezik. A rendszerközpont a nagyobb gépgyárakkal közvetlen kap­csolatban áll a biztonságo­sabb alkatrészellátás érde­kében. A gazdaságok által vásárolt gépeket a GITR ga­ranciaidőben javítja és azon túl is gondoskodik a bizton­ságos üzemelésről. Felszabadulásunk ünnepére Külföldi delegációk érkeztek megyénkbe Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának meg­hívására — felszabadulásunk. 38. évfordulója alkalmából — csütörtökön megyénkbe érkeztek a testvérterületek delegá­ciói. A szovjet küldöttség — amelyet Ny. Ny. Szemenyuk, az UKP Kárpátontúli területi Bizottságának titkára vezet, tag­jai: V. M. Kacelaba, a nagybereznai kerületi pártbizottság első titkára és V. I. Matyij, a nagyszőlősi kerületi pártbi­zottság titkára — megérkezése utáni órákat Kisvárdán töl­tötte, ahol a városi, járási pártbizottságon tájékozódott a te­rület gazdasági, társadalmi és kulturális életének pártirányí­tásáról. Ezt követően a HUNNIACOOP kisvárdai gyárában ismerkedtek a baromfitenyésztés, feldolgozás és értékesítés eredményeivel, a munkafolyamatokkal. A lengyel delegáció — amelyet Frantisek Karp, a LEMP Rzeszów vajdasági pártbizottsága első titkára vezet, tagjai: Jozef Kroll, a rzeszówi városi pártbizottság első titkára, Ry- szard Kolodziej, a vajdasági pártbizottság osztályvezetője és Ryszard Mazur vajdasági pártbizottsági mezőgazdasági titkár — a rakamazi Győzelem Termelőszövetkezetben és a Racita Cipőipari Szövetkezetben tett látogatást, s érdeklő­dött a munkaszervezés, a termelési hozamok, illetve a kül­piacokon elért sikerek iránt. A román küldöttség — amelyet Bence Katalin, az RKP KB tagja, a Szatmár megyei pártbizottság titkára vezet, tag­jai : Gheorge Czistea, az udvari községi pártbizottság titkára és Liviu Groza, a szaniszlavi tsz elnöke — a mátészalkai városi-járási pártbizottság tevékenységéről hallgatott meg tájékoztatót, majd látogatást tett a mátészalkai tejüzemben és tejporgyárban, illetve a jármi Alkotmány Termelőszövet­kezetben. A testvérmegyei küldöttségek a délutáni órákban érkez­tek Nyíregyházára, ahol a Jósa András Múzeumot tekintet­ték meg. A szovjet delegáció ma a tanárképző főiskola, a lengyel küldöttség a konzervgyár, a román delegáció pedig a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyára munkájával ismer­kedik, majd részt vesz a koszorúzási ünnepségeken és az ünnepi nagygyűlésen. A szovjet delegáció a kisvárdai baromfifeldolgozóban. A lengyel vendégek a rakamazi tsz alma-exportcsomagoló- jában. A román küldöttség a mátészalkai tejporgyárban. XL évfolyam, 77. szám ARA: 1,40 FORINT 1983. április 1., péntek OQ Kádár János fogadta Petar Sxtambolicsot ' A jugoszláv elnök hazautazott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházában fogadta Petar Sztambolicspfu, ,a.4/lugoszláv szó&wftr :*öz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom