Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

BARABÁS, NAGYDOBOS, CSARODA Tavaszi híradás Még érkeznek informá­ciók termelőszövetkeze­tek zárszámadásáról, de ez a forrás lassan már el­apad. Tavaszodik, a szám­vetést most már felváltja az igazi, a határban vég­zett munka. A legtöbb ter­melőszövetkezetben hasz­nosították a február végi, március eleji jó időket, be- végezték az őszi kalászo­sok fejtrágyázását és ké­szítik a magágyat borsó­nak, csillagfürtnek, bur­gonyának. Ha továbbra is jó lesz az idő, március kö­zepén már valóban vet­nek. Addig is néhány hír­adás zárszámadásokról, gyümölcsfametszésről, ter­vekről. Eredményes évet zártak 1982-ben a Barabás, Gelé- nes és Vámosatya határá­ban gazdálkodó Lenin Termelőszövetkezet tag­jai. Az előző esztendőben a mérleg szerinti vesztesé­gük még meghaladta a négy és fél millió forintot, viszont tavaly már több mint hárommillió forintos nyereséggel zárták az évet. A növénytermesztési ága­zat dolgozói különösen a kukoricatermesztés során értek el figyelemre méltó eredményeket, itt a hektá­ronkénti hozam elérte a hat és fél tonnát. Nem le­het panasz az állatte­nyésztők munkájára sem, hiszen a meglévő gondok ellenére is elérték, hogy tehenenként 4690 liter te­jet fejtek. Jelentős válto­zásokról számolhattak be a szövetkezet vezetői a melléküzemágak tevé­kenységéről is, az itt tény­kedőknek is köszönhető az, hogy múlt évben a beregi termelőszövetkezet ter­melési értéke meghaladta a 121 millió forintot. Kihasználták a jó idő adta lehetőséget a nagydo­bosi Petőfi Termelőszövet­kezetben: befejezték a 112 hektár területű gyümöl­csös metszését. Ugyancsak végeztek már a nyesedék összezúzásával, amely a szerves trágyával együtt kerül a földbe. A szerves trágyát is kiszórták már az almásban, de a jobb minőségű termés biztosí­tására hektáronként még 2—2,5 tonna mészkőport is kiszórnak. A fejtrágyázás­sal is végeztek, összesen 920 hektáron szórták ki a műtrágyát, amelyből az őszi kalászos 690, a gyep 178, a szamóca 52 hektár. A nehézségek ellenére tavaly negyven százalék­kar nagyobb termelési ér­téket produkált a csarodai Üj Élet Termelőszövetke­zet, mint a korábbi évek átlaga. Különösen a nö­vénytermesztők hívták fel magukra a figyelmet, hi­szen a nyolc aranykoronás földeken búzából három és fél, kukoricából pedig hat tonnát takarítottak be át­lagosan hektáronként. Mint a nemrég megtartott zárszámadó közgyűlésü­kön elhangzott, nem val­lottak szégyent az állatte­nyésztők sem, a szarvas- marha ágazatban tizenket­tő, a juhágazatban pedig hatvanhat százalékkal nö­vekedett a hústermelés. VILÁG PROLETÁRJAI, agvarorsäg AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Új helyzetben az építőipar Áz ÉVM és megyénk vezetőinek tárgyalása Teljesültek a legfontosabb építési feladatok a megyében, azonban nem volt ütemes a lakások átadása, gond a ki­vitelezői kapacitás egyenletes leterhelése, szorítja a taná­csokat a rendezési tervek ké­szítése, több telekre van szükség a magánlakás-építés­hez — állapították meg töb­bek között azon az egyeztető tárgyaláson, amelyet tegnap délelőtt tartottak Nyíregyhá­zán az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium és a megye vezetői. A szabolcs-szatmári ered­ményekről Tisza László me­gyei tanácselnök tájékoztatta Szabó János államtitkárt. El­mondta : nagy erőfeszítések­kel teljesül a lakásépítési program, a közművesítésben jobban haladunk, mint ere­detileg tervezték, így a terv­időszak végére a megye la­kosságának 70 százaléka ve­zetékes ivóvizet fogyaszthat. Az egyeztetésre váró prob­lémákról László András, a megyei tanács általános el­nökhelyettese adott áttekin­tést. A megyében dolgozó építő­ipari szervezetek az öt évvel ezelőttihez képest az idén 400 építések területének előkészí­tésére. A múlt évben az utol­só hónapokban adták át a legtöbb lakást, ezen változtat­ni szeretnének. A tanácsok ellenőrzik az engedély nélküli építkezése­ket, általában jó a megelőző munka, egyedül a Nyíregyhá­za környéki tanyavilágban tapasztalható romlás. A ma­gánerős lakásépítésekhez a múlt évben az OTP-vel kö­zösen mintegy 900 telket ala­kítottak ki. Nyíregyházán, Vásárosnaményban és Nyír­bátorban kellett intézkedése­ket tenni a telekellátás javí­tására. A községek fejlesztésének kulcskérdése, hogy megfelelő rendezési tervekkel rendel­kezzenek. A megyei tervező- irodának szükséges belső át­csoportosításokat végezni ah­hoz, hogy ez megvalósuljon. A vízellátás mellett a szenny­víz elvezetését is kiemelten szükséges kezelni a további­akban — hívta fel a figyel­met Szabó János. Lakossági hozzájárulással ez a települé­sek többségében nem túl hosszú időn belül megoldha­tó. MA Olcsó ételek a kínálatban (2. oldal) Orgonaestek Nyíregyházán (2. oldal) Miért nem mondanak nemet? (3. oldal) Mitől függ a bér? (3. oldal) Játék helyett munka (4. oldal) Komputer­özvegyek \ (15. oldal) ( Nyírségi alma-Svédországba A nyírbátori hűtőtárolóban az ősszel hatezer tonna al­mát helyeztek el, amelyet folyamatosan dolgoznak fel. Még 2500 tonna vár szállításra. Képünk: hűtőkocsikba rakodják a svéd exportra szánt nyírségi almát, (elek) ' Március: húsz rendezvény Megnyitották a művészeti heteket A tizenötödik művészeti heteket tegnap délután nyi­tották meg Nyíregyházán, a Megyei és Városi Művelődé­si Központban. A több mint húsz jelentősebb és számos kisebb rendezvényből álló programsorozathoz Szemersz- ki Miklós, a városi pártbi­zottság titkára mondott meg­nyitó beszédet. Egyebék közt arról beszélt: a művészeti eseményeket nem tekinthet­jük elszigeteltnek, elkülö- nültnek életünk más terüle­teitől, hiszen akár a gazdasá­got, akár az oktatást-nevelést nézzük, a kultúra vívmánya­ira és a művészetek ember­formáló szerepére mindenütt szükség van. S ha a nyíregy­házi művészeti hetek még nem is vívott ki országos ran­got magának, hatása a me­gyeszékhelyen igen jelentős. Nagy tömegeket vonzanak a színházi előadások, a hang­versenyek, a kiállítások, a kö­zönség szívesen fogadja a vendégszereplésre érkező mű­vészekéi Jó alkalmat kínál ez a hónap amatőr csoportja­ink rendszeres bemutatkozá­sára is. Az idei művészeti he­tek programjából a képzőmű­vészet kedvelői, a zenerajon­gók, a színházbarátok, a mai magyar film iránt érdek­lődők egyaránt válogathatnak, de színvonalas műsort ígér­nek a népművészeti összeállí­tások is. A művészeti hetek első je­lentős eseményeként nyitot­ták meg a művelődési ház galériájában Pál Gyula festő­művész emlékkiállítását. A közelmúltban, fiatalon el­hunyt alkotó műveit április 10-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. Gazdag programmal ké­szül Szabolcs-Sz átmér me­gye fiatalsága a Forradalmi Ifjúsági Napok méltó meg­ünneplésére. A rendezvény- sorozat első eseményére a Nagygyűlés, hálastaféta, menetdalverseny hagyományoknak megfelelő­en Nyírvasváriban, Vasvári Pál szülőhelyén kerül sor, ahol március 13-án egészna­pos sport és kulturális prog­ram várja a fiatalokat, este hat órakor pedig koszorúzá- si ünnepség lesz Vasvári Pál szobránál. Március 15-én reggel a KISZ Nyíregyházi városi Bi­zottsága szervez ünnepséget: reggel 9 órakor megkoszo­rúzzák Petőfi Sándor szob­rát. Délelőtt 10 órakor a megyeszékhely főterén, a Kossuth téren lesz nagy­gyűlés, ahol több ezer fiatal részvételére számítanak. Megemlékeznek a 135 éve lezajlott 1948—49-es polgári demokratikus forradalomról és szabadságharcról, a haza- fflság és nemzetköziség ün­nepéről. Majd az üzemek, intézmények fiataljai meg­koszorúzzák Kossuth La­jos szobrát. Március 21-én a KISZ zászlóbontásának 26., és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 64. évforduló­járól megyeszerte megemlé­keznek a fiatalok. Nyíregy­házán március 19-én tartják meg az ifjúság fáklyás fel­vonulását, március 20-án pe­dig Baktalórántházán a Ta­nácsiköztársaság mártírjainak emlékművénél tartanak ün­nepségét, ahová — a hagyo­mányoknak megfelelően — a kisvárdai Bessenyei gimná­ziumból hálastaféta indul. A hazánk felszabadulásá­nak 38. évfordulója tisztele­tére rendezett ünnepségso­rozat Nyíregyházán április elsején menetdalversennyel kezdődik, majd a Lenin té­ren tartanak ünnepi meg­emlékezést. Ezen a napon kerül sor a politikai és mű­veltségi vetélkedőkre. Az eseményekhez sok kul­turális műsor kapcsolódik. A Forradalmi Ifjúsági Napok idején tartanák ifjúsági gá­laműsort a Ki mit tud me­gyei győzteseinek részvételé­vel, ebben az időben rende­zik a megyei diáknapok kul­turális seregszemléjét, az oktatási intézmények kóru­sainak Éneklő ifjúság cím­mel szervezett bemutatóját, lesz ifjúsági tavaszi hang­verseny és sor kerül a Ne­kem szülőhazám vetélkedő megyei döntőjére. A városokban és falvak­ban ünnepségeken tesznek fogadalmat az új KISZ-ta- gok. millióval kevesebb, mintegy 3,1 milliárd forint értékű munkát valósítanak meg. Így a beruházások csökkenése el­lenére sem alakult ki a kí­vánt versenyhelyzet. A lét­szám erősen — tavaly 600 fő­vel — csökkent, a szabolcsi vállalatoknál az átlagbérek alacsonyabbak az országos át­lagtól. A célcsoportos (taná­csi és szövetkezeti) lakásépí­tésben az ötéves terv végére elmarad a megye az elő­irányzottól, mert nagyobb ösz- szeget fordít az egyéb lakás­Az egyeztető tárgyaláson további vizsgálatra kérték meg az illetékeseket, hogy a vásárosnaményi üveggyár­ban megkezdhessék az ólom­kristály üvegek gyártását. A rozsályi kavicsbányánál felül­vizsgálják a gazdaságos és minőségi működtetés feltéte­leit. Délután Szabó János ál­lamtitkár az időszerű építési, beruházási és tervezési kér­désekről adott tájékoztatást, illetve válaszolt a megyében dolgozó építőipari szervezetek vezetőinek kérdéseire. (1. b.) A Nagykállói Vasipari Szövetkezetben 350 szerszámemelőt gyártottak az idén. Képünkön: Ács Sándor minőségi ellenőr szállítás előtt átvizsgálja az emelőket. (Elek Emil felvétele) I Forradalmi Ifjúsági lapokra készül megyénk fiatalsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom