Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

1983. március 19. Kelet-Magyarorsaág 15 Fiatal pedagógusok, népművelők kitüntetése Pénzügyminisztériumi kiadvány a magánvállalkozások adózásáról lOt* magyarországi Csókolj már! Azt mondta eme Kati az ő Jánosának-; r j; ,v — Csókolj már! — Hogyan? — Csókolj, na! 7— Hát olyan náthás vagyok, ember akár el se higgye Kell nekem az, hogy -megfertőzzelek. — Csó,.-jíj! — mon­dotta Kati. — Én tán nem vagyok náthás, azt hiszed? Valószínűen csoda tör, tént. Kettejük náthája kiir­totta egymást eme szép, egyébként zord tavaszi napon. Hát csodagyógyszer a csók? (galambos) Éneklő ifjúság Mátészalkán A mátészalkai „Dalos tavasz” elnevezésű hangversenysorozat keretében rendezik meg március 19-én 9 órától a művelődési ház­ban az Éneklő ifjúság című kó­rusvetélkedő városi-járási ver­senyét. A szatmári várost a Rá­kóczi Ferenc, a Zalka Máté, va­lamint a 2. és az 5. iskolák ének­karai képviselik, fellépnek to­vábbá a nagyecsedi, a vajai, a mérki és vállaji, a szamosszegi, a fábiánházi, a nyirmeggyesi és a kántorjánosi együttesek. A dalos tavasz következő koncert­jét a hónap végén tartják. Előadás a gyermekszív­betegségekről A gyermekkori szívbetegsé­gekről, az ultrahangos szívvizs­gálatról tartanak előadói konfe­renciát március 23-án 14 órától a Jósa András megyei Kórház­rendelőintézet orvosszállóján. A két előadásból álló programot a TIT megyei szervezetének egész­ségügyi szakosztálya és a kór­ház-rendelőintézet művelődési bizottsága szervezi. Dr. Dicső Ferenc, a megyei gyermekkar­diológiai gondozó szakorvosa a gyermekeken végzett ultrahan­gos szívvizsgálatról tart előadást. A veleszületett szívhibák radio­lógiai vonatkozásairól dr. Fekete Farkas Pál, a budapesti n. gyermekklinika kardiológiai osztályának szakorvosa számol be. Kuknyó János átadja a kitüntetéseket. (G. 8.) Az oktatás és közművelő­dési területen kifejtett ki­emelkedő munkáért minisz­teri kitüntetések átadására került sor tegnap a megyei tanácson, ,g forradalmi ifjúé sági napok alkalmából. A, .kitüntetéseket Kuknyó János, a művelődésügyi osz­tály vezetője adta át fiatal pedagógusoknak, népműve­lőknek, színművészeknek. A Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta: Hartmann Teréz színművész (Móricz Zsigmond Színház). Kiváló Munkáért kitünte­ir Expedícióval a Pamír­ban címmel tart előadást hét­főn, 18 órától a Tudomány és Technika Házában dr. Egri Kiss Tibor, atoi a Rockenbau- er Pál által vezetett tévés forgatócsoport, valamint ti­zenhat hegymászó orvosaként járt taivtaüy a Pamítrban. Az Ország-Világjáróik Baráti Kö­re által szervezetit vetíitettké- pes élménybeszámolón hegy­mászó esseiközöiket is bemu­tatnak. ......... Á lottó nyerőszámai: 5, 7, 65, 68, 83 TÍZMILLIÓ FORINTTAL növe­kedett a Nyírbélteki Körzeti Ta­karékszövetkezet betétállomá­nya tavaly és húszmilliónál is több kölcsönt adtak tagjaiknak. A március 15-én tartott küldött- gyűlésen bejelentették, hogy 1982-ben négyszáz új tagot vet­tek fel. A küldöttek értékelték a tavalyi tevékenységet, és sok jó javaslat hangzott el a munka to­vábbi javítására is. A nyírbélte- kiek egyébként versenyben van­nak a ,,Kiváló takarékszövetkezet” cím elnyeréséért. NYOLCVANNÉGY KARBEJE­LENTÉS érkezett a múlt héten az Állami Biztosító nyíregyházi fiókjához. Casco-biztosításra ne­gyedmillió, felelősségi biztosítás­ra pedig közel félmillió forintot fizettek ki. Külföldi baleset ügyében is eljártak. Csehszlová­kiában megcsúszott egy magyar gépkocsi a sáros úton, kormá- nyozhatatlanná vált, nekiütkö­zött az útjelző oszlopnak, és az árokba borult. Személyi sérülés nem történt, de az autóban har­mincötezer forint kár keletke­zett. A paprika kedvence: ibolyakék Minden embernek van kedvenc színe. Egyes növé­nyek azonban még kifejezettebben részesítenek előny­ben bizonyon színárnyalatokat: a pisai egyetem mező- gazdasági intézetében működő tudósok 1966 óta foly­tatott \vizsgálataik során arra a megállapításra jutot­tak, hogy színes melegházak révén a növények növe­kedése kedvezően befolyásolható, és ezáltal a termés fokozható. A paradicsom például különösen szereti a sárga színt — ennek hatására la termés 30 százalékkal nő, míg a pirosat ki nem állhat ja, — a i piros szín be­folyására lassabban növekszik a szokásosnál. A padli­zsán is kedveli a sárgát, mígia zöldpaprika az ibolya­kéket részesíti előnyben. A pisai biológusok vizsgálatai biztos felméréseken alapulnak: a fény köztudottan nem más, mint elektromágneses sugárzás, iamely például a rádióhullámokhoz hasonlítható. És ahogyan ia rádiónál minden állomásnak saját hullámhossza van, úgy a fényben is minden színnek egy bizonyos >hullámhossza van. A Pénzügyminisztérium a magánvállalkozások egységes adóügyi gyakorlatának ki­alakítása, s ezzel az adózás megkönnyítése érdekében a PM Joginform sorozat kere­tében megjelentette a ma­gánvállalkozások adózása cí­mű kiadványt. A kötet részletes útmuta- „tást ad a különböző vállal­kozásokra érvényes adójogi előírásokról és gyakorlati te­endőkről. Megvásárolható a PM ellenőrzési főigazgatóság tanácsadó irodáinál, illetőleg előfizetéses rendszerben a 1 IPM Szervezési és Ügyvitel­gépesítési Vállalatnál (Bp., íVI., Paulay Ede utca 13.). Előkészületben van az út- • mutató a kisüzemi termelési és kisegítő tevékenységek | «szabályainak alkalmazásához 1 Című, a múlt évben megje­lent minisztériumi kiadvány átdolgozott kiadása is, amely várhatóan a második negyed­évben jelenik meg. 19., szombat tésben részesült: Áros Jolán Laskodi tanító, Hudivók Ma­riann nyíregyházi zenetanár, Kovács Jánosné nyírbátori gyógypedagógus, Pótor Fe- - rencné nyírteleki tanár, Tóth Ilona kisvárdai középiskolai tanár és Tréfán Jánosné en- csencsi igazgatóhelyettes. Miniszteri dicséretet ka­pott: Berhés Istvánné tisza- becsi vezető óvónő, Dojcsák Margit tiszanagyfalui tanító, Fehér Lászlóné tiszavasvári tanár, Kovács Tibor nyíregy­házi tanár, Rozgonyi Tiborné nyíregyháza-orosi tanár. Nyíregyházi fotás siker Szolnok rendezte meg Idén a II. észak-alföldi fotópályázatot, melyen sikeresen szerepeltek a nyíregyházi fotóklub tagjai. Csutkainé Együd Klára fekete­fehér kategóriában III. díjat nyert. Ugyancsak ő nyerte meg a színes dia kategória II. díját. Kenyeres Imre és Podoveczki József egyéni alkotói díjat nyer­tek. A díjakat, ünnepélyes kere­tek között, március 17-én adták át Szolnokon. A pályázat teljes képanyagát májusban láthatja majd a nyíregyházi közönség, a Lenin téri kiállítóteremben. HARTMANN TERÉZ és Vi­tai András előadóestje lesz Rakamazon, -a könyvtárban hétfőn este fél hétkor. A mű­sort a nagyközségi KlSZ-bi- zottság, a szakmaközi bizott­ság és a könyvtár rendezi. Életmentő kitüntetése Tóth József szamosszegi lakos, az ÉRDÉRT Vállalat mátészalkai telepének mun­kása februárban élete koc­káztatásával a Szamos jeges vizébe ugrott, hogy meg­mentse egy kompról vízbe esett ember életét. Szamos- ,szeg és Panyola között tör­tént a baleset kedvezőtlen időjárási körülmények kö­zött. Március 18-án Nyíregy­házán a megyei tanácson Tisza László, a megyei ta­nács elnöke nyújtotta át Tóth Józsefnek az Életmentő Emlékérmet, amelyet a Mi­nisztertanács adományozott a bátor férfinak. ir Hálókötés — gyerekek­nek. A megyei és városi mű­velődési központban régi cso- mózási technikával ismer­kedhetnek meg a gyerekek szombaton délután három árától. Különböző használati tárgyakat és lakásdíszítő cse­csebecséket barkácsolhatnak az apróságok. Virágtartó, tér­elválasztó, de akár focikapu­ra való háló készítését is meg­tanulhatják az érdeklődők. Ecsedi szakcsoportok Százhetven tagja van Nagy- ecseden az áfész szakcsoportjai­nak. Tavaly 682 sértést értékesí­tettek a tagok több mint két és fél millió forint értékben. A mé­hészek tizenöt tonna akác- és ve­gyes mézet adtak el, a nyúlte- nyésztők pedig félmillió forintot forgalmaztak 11 tor\na nyálból. Az idén szeretnének alakítani zöldségtermesztési szakcsopor­tot, s most keresik a piaci le­hetőséget, hiszen a városellátás­ba nehezen tudnának bekapcso­lódni, mert Mátészalkán van ilyen jellegű csoport, Nyíregyhá­za pedig messze van Ecsedhez. Az értékesítést így helyben, il­letve a környéken akarják meg­oldani. ir Farsangi mulatságot rendeztek az állatforgalmi és hús,ipari vállalat nyíregyházi húsüzemében a dolgozók gyermekeinek. Az Angela Da­vis szocialista Brigád ren­dezvényén több, mint félszáz gyermek véti részt. A jelme­zeikben felvonult gyerekeiket díjazták, majd táncverseny- nyel és ötletes játékokkal zá­rult a mulatság. A SZAVICSAV KISVÁRDAI Üzemmérnöksége értesíti Mándok, Tuzsér és Záhony köz­ségek lakosságát, hogy 1983. már­cius 21-től 29-ig hálózatkarban­tartási, «mosatási munkák végzése miatt az ivóvíz zavarosságával le­het számolni, amiért kérjük fo­gyasztóink szíves elnézését. (421) FOGADÓÓRA. Gyúró Im­re, a megyei tanács elnökhe­lyettese 1983. március 21-én, hétfőn délelőtt 8 órától 10 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. FÜSTMENTES ÉRTEKEZLETET: Környezetünkért A környezetvédelmi feladatok­ról tárgyalt március 18-án Nyír­egyházán a Vöröskereszt megyei' vezetősége. Az értekezleten ál­lást foglaltak a tisztasági moz­galom szervezéséről és értékelé­séről. A Vöröskereszt sokrétű feladatai között egyre fontosabb helyet foglal el a tisztasági moz­galom és a környezetvédelem. Ennek egyik célja a közegész­ségügyi viszonyok javítása. Ezért jó lenne — hangsúlyozták az ér­tekezleten —, ha az üzemekben a kollektív szerződések is helyi szabályokat írnának elő a kör­nyezetvédelmi munkával kap- csolatban. A szocialista brigádok sokrétű vállalásai között szintén szerepelhetne a tisztasági moz­galom és a környezetvédelmi munka javítása. Az üzemekben és az intézményekben pedig jó lenne terjeszteni a „Füstmentes értekezletet!” című mozgalmat. NYÍREGYHÁZA SZÍN­HÁZTÖRTÉNETÉRŐL lesz szó a Színházbarátok Köre összejövetelén március 21-én este fél hétkor, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Mar- gócsy József előadását hall­gathatják meg az érdeklődők. KRÓNIKA JÓZSEF NAPJA A Nap kél 5 óra 51 perc­kor, nyugszik 18 óra 54 perckor. A Hold kél 8 óra 14 perc­kor, nyugszik 23 óra 17 perckor. Százhuszonöt évvel ez­előtt, 1858. március 19-én született, és 66 éves korá ban, 1924-ben halt meg Tagányl Károly történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1920-tól a Magyar Néprajzi Társaság elnöke. Várható időjárás az or­szág területére ma estig: átmenetileg erősen megnö­vekszik a felhőzet, de in­kább csak északon várható kisebb eső. Napközben he­lyenként élénk lesz a dél­nyugati. nyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 2, 7, szombaton kora délután 12, 17 fok között alakul. FELHÍVJUK TISZTELT PÉBÉ GAZ fogyasztóink figyelmét, hogy az ünnepek előtti torlódá­sok elkerülése végett — gázellá­tásuk biztosítása érdekében — tartalékgázpalackjaikat már most cseréljék ki a cseretelepeken. TI­SZÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT. (416) Ma ünnepli házasságkötésé­nek ötvenedik évfordulóját Nyíregyházán az Északi kör­út 24. szám alatti lakásán Hegedűs János és felesége Kmetz Ilona. Az idős házas­párt gyermekei, menyei, uno­kái és dédunokája köszönti az aranylakodalom alkalmá­ból. __________-ár Autóbusszal a katonai esküre. Közvetlen autóbuszo­kat indít jövő szombaton és vasárnap dunántúli városok­ba, a katonai eskütételekre Nyíregyházáiról a Volán Uta­zási Iroda. A Szombathelyre, Nagykanizsára, Nagyatádra, Zalaegerszegre és Lentibe in­duló járatokra március 24- ig, csütörtökig lehet jelent­kezni Nyíregyházán, a Ta­nácsköztársaság tér .2. szám alatt. Ha nem zavarom... ... akkor elmondom magának, szerkesztő úr, bal­esetem történetét — fog meg ismerősöm a nagyszerű megyei-városi művelődési ház előtt. Nem fent, lent. — Nos, az úgy történt, hogy hangversenyen voltam, s köz­ben eleredt az eső. Amikor vége volt, jó érzéssel in­dultam hazafelé. De mit ad isteni, ezen a meredek lép­csőn, ami úgy csúszik, mint az olaj, leestem. Csúsz­tam, csúsztam lefelé. Közben éreztem, megütöm a lá­bam, a váltam, mindenem. Amint hallom, más is járt már így. Nem is értem, miért nem lehet akár utólag is egy korlátot szerelni középre. Mert nemcsak a fiataloké ez a ház. De aki kicsit labilis, aki egy kicsit öreg, már nem szívesen jön. Nem hiszem, hogy ez lenne a cél. Ha már a lépcsőt nem tudták érdesre csinálni, akkor legalább ennyi kellene. Ne haragudjon, de el kellett mondani, hiszen tudom, nem én voltam az első, aki le­esik. És talán nem is az utolsó... (bürget) KISVÁRDA VÁROSI TANÁCS V. B. VÁROSGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLYA értesíti a város la­kosságát. hogy a 3 hónaposnál idősebb ebek veszettség elleni kötelező védőoltása 1983. március 24- én és 25-én történik. Oltás he­lye: Kisvárda, Vásártér. Ideje: 24, 25- én de. 7—11 óráig, du. 14—17' óráig. (418) Megér egy mosolyt — Van már terve az el­ső napra, amikor bünteté­se letöltése után szabad­lábra kerül? — kérdezi a börtönigazgató. — Két tervem is van: egy bankfiók és egy ék­szerüzlet. Közeleg a búsvét. A nyíregyházi tapsifülesek nem hagyják utolsó pillanatra legfontosabb munkájukat, a hímesfestést. A Zrínyi Ilona utca egyik kirakatában rendezte be műhelyét a képen látható vidám nyuszi. (Jávor László felv.) Útlezárás A rendőrség 1983. március 21- én 9—11 óra között Nyíregyhá­zán, az Arany János utcának az Árpád és Petőfi utca, a Petőfi utcának a Kiss Ernő utca és a Huszársor közötti szakaszát a forgalom elől lezárja. Tekintet­tel a menetdalversenyre, 17—20 óra között pedig a Szarvas utcá­nak a Lenin tér és az Arany Já­nos utca közötti szakaszát, az Arany János utcának az északi pályáját, a Petőfi utcának a Kiss Ernő utca és a Huszársor kö­zötti szakaszát zárják le a jár­műforgalom elől. Hírügyeletes: TÓTH ARP AD Telefon: 11-277

Next

/
Oldalképek
Tartalom