Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. február 12. A Ml SZlHHÁZUNK Másfél év Tháliával Három a testőr A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház műsorán szerepel Fülöp Kálmán és Wolf Péter Három |a testőr című zenés darabja, amelyet Horváth Jenő rendezett. Az előadásról készültek képeink. Katona Zoltán, Vitai András és a három testőr: Fábián József, Györgyfalvay Péter, Szigeti András. Hartmann Teréz a királyné szerepében... Lakatos József, Lengyel István, Albert Éva és Vitai András. (Elek Emil felvételei) József Attila: Mikor az uccán átment a kedves ólesik leírni: „a mi színházunk” ... Any- myiszor írtuk feltételes módiban, annyiszor óhajtottuk, hogy legyen az ország e táján is állandó társulat, állandó saját színház. A mi színháziunk. Ehhez a kollektív óhajhoz, igényhez onnan merítettük a jogot, hogy színházi hagyományokban ez a vidék és székhelye gazdag múltat mondhat a magáénak. Mi volt az állandó társulat alapításához való jogúink másik forrása? Az a felgyorsult társadalmi, gazdasági, kulturális, tudati fejlődés, ami megyénket és annak székhelyét, Nyíregyházát az ország más vidékeihez közelítette, a múlt lomtárába, vagy megkésett kabarészámokba száműzve a „sötét” jelzőt. Kellett még valami, hogy színházunk legyen. Olyan korszerűen értelmezett színházművészeti politika, amelynek egyik elsőrendű törekvése a nehezedő gazdasági viszonyok között is támogatni a vidéki színházkultúra fejlesztését. így találkozott az eltökélt, átgondolt színház- alaipítás megyei szándéka és az országos. A születés minden kínját és örömét átélve 1981 őszén felgördült a függöny. A meg- álletődörbt közönség és az otthonra lelt társulat először élte át a boldog találkozás izgalmát. A közönség tapsolt, ünnepelt és nem csak a gyönyörű Csongor és Tünde előadásnak, szereplőinek, rendezőjének, díszlet- és jelmeztervezőinek, a fények mestereinek, hanem egy új magyar színház születésének. A mi színházunk születésének ... S hogy megy az idő : ennek „már” másfél éve! Olyan természetes, hogy van színházunk, ahol a mi színészeink játszanak nekünk, hogy már lassan feledjük a színház utáni sóvárgás keservesen hosszú éveit, évtizedeit. Buszon, utcán, boltban az emberek beszédtémája lettegy- egy előadás, színészi bravúr, darabcímek hangzanak el. Az utca embere már ott tart, hogy kritikát mond, van saját véleménye, mer és tud összehasonlítani tévében látott darabot és a Móricz Zsigmond Színházban átélt produkciót. És nem csak a patriotizmus érzése mondatja vele, ha úgy jogos: „a mi színházunk előadása jobb volt”. Igényt ébreszt, formál és elégít ki a szabolcsi színház, amely pedig életkorát, eddigi „működését” tekintve valójában még csecsemőkorát éli. Épphogy megszületett, épphogy egy társulat, közösség összemelegedett. Sok helyről jöttek, más-más művészi kvalitásokkal, stílussal, szokásokkal, érzelmekkel, emberi habitussal. De vala- mennyiükben volt — és van — egy közös vonás: jötték, mert érezték, itt valami új születik, amiben érdemes cselekvő részt vállalni. Jöttek, még akkor is, ha közülük jó néhányan soha nem jártak ezen a vidéken. Ami a közönségnek, nekünk ünnep — mert minden színházba menetel egy kicsilT annak számít — a színésznek, rendezőnek, dramaturgnak, technikai szakembernek kemény munkával kiérlelt bizonyítás. Annak az elfogadtatása, hogy tehetséggel és jó szívvel szolgálják Thá- lia istenasszonyt, és a közönséget. Ezért is tartalmazott bizonyára az első évad műsorkínálata klasszikus világ- és magyar irodalmi művet, a megye és a színház névadója iránti tiszteletből a megye nagy írószülöttjének művét, nyugati és keleti alkotást, mai magyar drámát a ma emberének életérzéseiről, konfliktusairól. Igyekeztek műfajilag is kitapintani a közönség várható igényeit. Mesejáték, vígjáték, dráma, musical, monodráma, rock-opera kapott helyet az első évad repertoárjában. A klasszikus operán és operetten kívül minden jelentősebb műfajba belek ósitoltatták a közönséget a színészeink, rendezőink. A közönség visszajelzéseiből, tetszésnyilvánításaiból közvetlenül lemérhették, mi a véleménye az első évadról, min kell esetleg változtatni. Megmérték a saját erejüket, a társulat művészi teherbíró képességét is. És a társulat jól vizsgázott. A közönség sem kevésbé. Ahogy a színház igazgatója találóan mondta: a nyíregyházi, a szabolcsi közönség legfőbb érdeme, hogy közönség. A szó igazi értelmében mer együttjátszani a színésszel, hagyja magát sodorni, vinni ... A debütálás éve belülről, a művészek önmagukkal szembeni szigorúbb tükrében is bizonyára joggal adhat alapot a jól végzett munkán alapuló derűlátásra, egészséges optimizmusra. A maguk elé tűzött művészi feladatokkal jól megbirkóztak. Olyan kimagasló színházi élményei voltak az első évadnak, mint „Csongor és Tünde”, az Amphitryon, az Űrt muri ..míg a kevésbé sikeres előadások között említhetjük a „Szép magyar tragédiát” és a monodrámát, „Szókratész védőbeszédét”. Mindegyik előadás nem sikerülhetett azonos művészi szinten, de még a kevésbé sikeres darabok is holtak kimagasló színészi alakításokat. Külön felsőfokon lehet szólni a két gyermekdarabról, amely egy kicsit fogalom lett a legőszintébb közönség körében. A mostani évadban a „Kvantum Fantum csapdája” című gyermekdarab egy- egy motívuma a gyerekek játékaiban is tovább él, a gyermekek játsszák, ez talán a legszebb elismerés... Milyen tanulságokat hozott az első évad? Talán az újabb műsorterv kidolgozásánál azt erősítette; most már egy lépéssel közelebb kellene menni a mai magyar valóságot ábrázoló művekhez, de változatlanul érdemes megtartani a műfaji többszólamú- ságot. A második évad már a finomítás, az érlelődés minőségi jegyeit érzékelteti, mint a kiváló Bulgakov-mű, a „Fehér karácsony”, vagy a kissé vitatott — és a tévével nem éppen szerencsésen ütköző — Pygmalion szintén nyereség. Maróti Lajosnak, a színház korán elhunyt fődramaturgjának hangjátékból színpadi művé érlelt „Hőhullám” című drámája szintén a társulat művészi árfolyamának növekedését hozta, míg a sok formában feldolgozott, látott Dumas-daraib korszerűsített zenés változata szintén nem okozott csalódást. S a további darabok is a gondolati korszerűség, a szellemi-művészi tekintés pozitív jegyeit vetítik elénk. A színház vezetődnek bevallott szándéka, ablakot nyitni Szabolcsnak a világra és fordítva, a világnak Szabolcsra... S itt már a gazda jogán és a további sikerekért drukkolva, talán azt is megjegyezhetjük: a másfél évad tapasztalataira, elért művészi értékeire építve az új, az 1983—84-es harmadik évadban további megújulást, finomítást várunk a színház műsortervétől. A hagyományosnak is mondható műfaji kereteket megtartva — amelyet a legtöbb nem fővárosi színház műsorterve is követ — szeretnénk, ha újabb műveket „fedeznének” fel a színház művészeti vezetői, amelyek gondolatiságban, művészi értékben korszerű mondanivalót közvetítenek és egyfajta vállalkozásra késztetik a színészeket, rendezőket. Azt gondoljuk, üdvös lenne, ha a következő évadban lenne legalább egy olyan mű, ami jó értelembe vett szenzáció, újdonság, amire a megyebeli emberek, de az ország színházi világa, kritikusai és a közvélemény is odafigyel. E jámbor óhajnak, tudjuk, sok feltétele van. Nem drámai kérdésnek szánjuk ezért a következőket, hanem a jeo Rosszindulatú kíváncsisággal vegyes túllelkesedéssel kalauzol a szomszéd a tanyabokorban. Érzi: valami lehet a levegőben. S.-ék körül ugyanis valami nincsen rendben. Már régen, de most különösen. A ház kapujánál faképnél hagy. Megemelem a rossz zárú kaput. Egy hatalmas és barátságtalan kutya iramodik felém. Kölyke játékosan szaglász körbe-körbe, amíg lépkedek a sáros, jószágtól felvágott udvaron. — Takarodsz a helyedre! kiált most valaki. A ház tornácán feltűnik egy asszony. Alacsony, telt, szemüveges. Mackóra húzott ruhában, végiggombolt szvetterben van. Jó, erős ötvenesnek nézem. — A levél miatt jöttem ... — Már azt hittem, sosem jönnek. Az volt a gyanúm, hogy a férjem hittestvére, aki postás, megismerte az írásomat és ellopta a postán a levelet. Tessék beljebb kerülni. Hozzám. o Levél a Kelet-Magyaror- szágnak: „Huszonnégy éve kötöttem házasságot a Férjemmel. Ebből a házasságból 5 gyermek született akik élnek is. A legidősebb 23 éves a legkisebb 13 éves. Soha nem volt jó a házasságunk, de a gyermekek érdekében nem váltunk el a mai napig sem. Férjem már közel 10 éve hogy hűséges tagja a len valóságánál maradva kérdezzük: vajon jut-e elég erő és idő az újabb meglepetésdarabok felkutatására vagy megrendelésére. Sikerül-e belátható időn belül művészeti vezetővel erősíteni a színházat, s megoldhaitó-e, hogy a műsorterv alapvonásainak, koncepciójának mag- vát már most kidolgozzák. Ez távlatot adna a társulat tagjainak, hiszen a színház vezetőinek egyszerre kell gondolkozniuk művekben és „színészekében, hogy mindenki megtalálja számítását, művészi kvalitásainak, karakterének, teljesítőképességének megfelelő szerepeket kapjon. Ez mindig is kulcskérdése a jó színházi légkörnek, a társulatépítésnek, együtt-tartásnak, amiről szintén több pozitív, mint negatív tapasztalatot hozott a másfél év. Nem sok színész ment el az egy év után más színházhoz, de akadt közötte olyan is, akit sajnálhatunk. A mostani évad azonban erősítéssel is járt, Gerbár Tibor érdemes művész szerződött Nyíregyházára, aki mint vendég- művész kiváló alakításokkal már belopta magát a közönség szívébe. 0 zóky István igazgató — aki rendez, játszik, igazi mindenes — bélésünkön egészséges elégedettséggel összegezte a másfél év színházi teljesítményeit. Elismeréssel szólt a társulatról, amely művészi kvalitásban, tehetségben állja a versenyt a hasonló vidéki színházakkal. Sok jó színészük van, akik a korábbi színházuknál már szép sikereket értek el. Nevet szereztek a színészpályán. Egyértelműen úgy vélekedett arról: nyugodt lelkiismerettel, jó szívvel vállalják a másfél év elvégzett munkáját. A művészek az átmeneti körülmények között is igyekeznek teljes értékű teljesítményt nyújtani. Pedig nincs próbatermük, a színház mellett most épül az ezt a célt szolgáló épületszárny. A színészek lakáskörülményei jórészt megoldódnak: épül a színészház, ahol emberibb otthonra találnak. Színházunk velünk él, tényezővé vált a megye szellemi életében, örüljünk neki, örüljünk velük, s ösztönözzük őket még érdekesebb, még izgalmasabb szellemi telj esítményekre. Páll Géza Jehova szektának, de hova tovább mindig rosszabb. Mikor összekerültünk ö jött én- hozzám lakni ide a szüléimhez, még akkor csak egy kis nádfedéles parasztházikó volt de itt laktunk ebbe 12 évig, majd építettünk közösen egy szép lakást már annak 10 éve. Most pedig nincs heje benne a családnak. Ugyanis mindig volt vita a Jehova szekta miatt, mert ő erővel akarta bevezetni a Családot. Én két évet dolgoztam Válalatnál két év után ő nem engedet tovább dolgozni és erőszakkal kivett a munkából úgyhogy lesem dolgozttam a felmondási időt. Kilépett munkakönyvvel jöttem ki. Igaz volt mit ithol is csinálni bőven hiszen volt két fejőstehén sertések 1 ló és baromfi. Majd ezt nem tud- ttam sokáig csinálni 1977- ben beteg lettem. Azóta is orvosi kezelés alatt állok ...” o — Ezt maga írta? — Igen. És megmondtam a férjemnek is. Ö csak bizonykodott: nem engedi azt Jehova, hogy elérkezzen a címzetthez. Az asszony ötéves korában került a tanyára. Nevelőszülei jók voltak hozzá. Még neMikor az uccán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez. Mikor gyöngéden járdára lépett, édes bokája derengve fénylett. Mikor a válla picikét rándult, egy kis fiúcska utána bámult. Lebegve lépett — már gyűlt a villany s kedvükre nézték, csodálták vígan. vükre is vették. Nevelőanyját édesanyjának szólítja. Ö is ott ül velem szemben. Az asszony, akit jó ötvenesnek néztem: negyvenkét esztendős. Ujjain az ízületek megvastagodtak. Járása nehézkes. Térdei alig bírják a testet. Kezét az ölébe ejti. Kétségbeesetten néz. Nyomaszt az a súly, hogy megoldást vár. — Itt laknak, ebben a szobában? — Csak én meg a két fiú. Különköltöztem. Ezt a tanácson is bejelentettem. A szoba külön bejáratú. Már nem bírtam tovább. Pedig megszenvedtünk ezért a házért. Most mégis azt mondom: bár lehetnék újra az édesanyám kis házában! A kis ház. Jószerével nyári konyha. Egy kusza porta alsó végében. Odakívánkozik a rendesen berendezett lakásból, melynek falán ott függenek a gyermekek fényképei. Az öté, akiket a világra hozott. — Dolgozni sehova nem tudok menni, most már az a baj, hogy nincsen munkahelyem. Rokkantnyugdíjat nem kaphatok, hiába küldtem be kérvényt, azt a választ kaptam: van férjem, aki jól keres, van miből megélni. Igenám, csakhogy a férjem egy fillért sem ad, 24 év alatt a családi pótlékhoz sem volt jogom, azt is ő szedte Es ránevettek, senkise bánta, hogy ö a szivem gyökere-ága. Akit ringattam vigyázva, ölben, óh hogy aggódtam — elveszik ' tőlem! De hegyes kedvük szivemre rászállt, letörte ott az irigy virágszált. Es ment a kedves szépen, derűsen, karcsú szél hajlott utána húsén! fel. Nekem csak a munka, a harc, a nevelés jutott öt gyerek körül. Igazán mondom, inkább moziba jártam volna, mint vállaltam az öt gyermeket ... — Tudja, S. olyan álszent, hogy no. Kenetesnek mutatja magát, de goromba ember — mondták a tanyán. — Mehet az asszony panaszra a tanácshoz, de hiába. A tanácsi embernek S. szerel, ingyen, így aztán az is az ő embere. — Nem lennék a fia semmiért — így egy fiatal legény —, szombatonként még a kultúrházba is utánuk jön, s kiabál rájuk. — Az utóbbi időben gyakorta felönt a garatra. Nemcsak bort, pálinkát is. Van egy szomszédja, az viszi. Ilyenkor aztán durva, goromba. Az öregasszonyt (az anyósát) is nekivágta a spór- nak. — Csak azt csodálom — magyarázza egy asszony —, hogyan bírta ki a felesége. Nem család kell S.-nek, hanem munkáskéz. o Munkahelyén keresem S.-t Mondják, furcsa ember. Csendes, s.zótlan, magának Bürget Lajosi Anya jó...
