Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

WM&fö'.Wkí 'ífS

■■■■I

1983. február 26. (ÜJ

MEGYÉNKBŐL INDULTAK

4 CICÁN VÉNEKÉS

I i *^i

Vele született a dal. őt tartják a mi Ella Fitzgeraldunknak. Hangjával az éter hullámain keresztül is hódít, s csak meg kell jelennie a színpadon, máris vastaps várja. Rabul ejtett már királyi fenségeket, tapsoltak neki Vancouverban, Münchenben, Lenin- grádban. Énekelt minisztereknek és a szakma kiválóságainak, otthon érzi magát a kis falusi művelődési házak színpadán, s a világ nagy hangversenytermeiben. Fellépett Orenburg építői előtt. Hódít mindenütt, őstehetség.

Bangó Margit mindenütt otthon van, ahol énekelni kell. ő a cigány dalok és a magyar nóta egyik eminens külföldi nagykövete.

„A müncheni olimpia idején Belgiumban énekeltem. Egyszercsak érkezik a távirat Budapestről a rádiótól: induljak Münchenbe,

én képviseljem a magyar színeket. Nagy izgalomban voltam. Az Állami Népi Együttessel léptem fel, Berki László és zenekara kísért. Talán az volt a legnagyobb nézősereg, akinek életemben eddig énekeltem. Sok ezer ember tapsa kísért.”

Megtörtént már, hogy az emberek szere- tete elől a művelődési ház ablakán kellett elmenekülnie.

Előadásmódjával hallgatóit, nézőit csodálatra készteti. Ezt Vásárosnaményból, egy nyolcgyermekes cigány családból hozta magával.

— Gyermekkoromban álig vártam, hogy elmenjen édesapám muzsikálni. Leszedtem az ablakról a függönyt, takarót, színpadot csináltunk, lábasból, fedőből, fazekakból alakítottunk „zenekart”, s én énekeltem.

Tizenhét éves korában fedezték fel. Szülei unszolására írt a rádiónak.

„— A nagynénémnél laktam Pesten. Gra- bócz Miklós hamarosan válaszolt és meghallgatásra hívtak. Rettenetesen féltem. Nagy- néném biztatott. Igyál meg kislányom egy stampedli kevertet, meglátod, majd az segít. Megfogadtam. Előttem legalább már vagy negyven énekes „ment le”. Megtudtam, hogy Boros Lajos fog kísérni. A torkomban dobogott a szívem. Máris egy ilyen világhírű nagyprímás. Hallgattam, hogy dudorásznak, skáláznak a többiek. Én csak vártam. Olyan gyorsan történt minden, hogy már csak arra emlékszem, ott álltam a mikrofon előtt és hallgattam, nézelődtem, csodálkoztam. Egy üvegfal választott él szegény Grabócz Miklóstól meg a zsűritől. És nem tudtam elkezdeni a nótát! Odaszólt halkan hozzám Boros Lajos: Kezdd már, te cigány lány, ne hozz ránk szégyent! Ez adott biztatást, s valami lehetetlenül nehéz hangnemben elkezdtem énekelni egy lassú cigánydalt. Azt sem tudtam, hogyan kerültem aztán ki a stúdióból. Amikor a kapun is túl voltam, megfogadtam: én ide még egyszer be nem teszem a lábam.”

Azóta jegyzik Bangó Margit nevét. Néhány nap múlva megérkezett a válasz. Közölték vele, hogy szeretnének felvételt készíteni.

— örültem, meglepődtem. Kozák Gábor és zenekara kísért. Gondoltam, most megmutatom, mit tudok. Elegáns ruhát vásároltam a bizományiban, fodrászhoz, kozmetikushoz mentem. S amikor elkezdődött a próba, mindent úgy csináltam, mintha isten tudja, mióta a szakmában lennék. Grabócz Miklós meg dicsekedett: van itt egy kis cigánylány, őstehetség, ezt hallgassátok meg! Akkor énekeltem a „Hajnalodik, de megvárlak” és a „Nyitva van a barna asszony ablaka” című dalokat.

Ezt a felvételét azóta is játsszák világszerte. Egyik alkalommal, amikor meghallotta, bement a rádióba reklamálni: meddig akarják még műsoron tartani? Kinevették, örülj neki, Margitka — magyarázták. — Ez egy Z- felvétel.

— Nekem akkor mondhatták, mi is az a Z-felvétel. Hát megtudtam, hogy ez olyan ritka, mint a fehér holló. Nagyon értékes. Néhány híres művésznek van ilyen felvétele. Azt jelenti, hogy a világ sok rádiójában játszhatják, mert megvásárolták.

Ezért hallani olykor Bangó Margit hangját a kanadai, a müncheni, a moszkvai, a prágai, a római vagy a leningrádi rádióban.

— Velem is megtörtént már, hogy Amsterdamban fogtam Moszkvát, s hallgattam magamat.

Áradozik a leningrádi fesztiválról, ahol két hétig énekelt a KISZ KB Rajkó Zenekarával. Felső fokban írtak a magyar cigányfolklórról.

— Katowicében a cigánydalfesztiválon képviseltem a hazaiakat. Talán ez volt életem legszebb élménye. Két-két énekes szerepelt minden szocialista országból. Itt a moszkvai cigányszínház szólistáival léptem fel. Engem Oláh Kálmán kísért. Óriási verseny volt. Olyan érzéssel indultam, hogy nekem ott kell lennem a dobogón. Bezzeg, amikor meghallgattam az orosz cigánydal- énekest, gondoltam: nekem itt nem terem babér. S amikor rám került a sor, összeszedtem magam. Elénekeltem a „Cigányhimnuszt”.

Bangó Margit az orosz cigánydalénekes- sel megosztva nyerte el az I. díjat. Koncertezett Jugoszláviában, az NDK-ban, fellépett Berlinben, Hollandiában és ott volt Olaszországban egy másik filklórfesztiválon.

— Énekeltem Rómában és Milánóban. Nagyon drukkoltam. Féltem az olaszoktól, hiszen közismert, hogy a legszebb hangú énekeseik nekik vannak. S az lepett meg, amikor mindenki olaszul szólt hozzám.

Temperamentumáról, égő fekete szeméről, hajáról arra következtettek, hogy olasz.

— Nemrégiben telefonon hívtak Olaszországból. Egy magyar származású filmrendező újságolta, tudom-e, hogy az én dalom, a Cigányhimnusz egy olasz filmnek a kísérő zenéje, s én éneklem? Ez a film a cigányok és zsidók üldöztetésének az idején játszódik. Ehhez kerestek cigánydalt és cigánydal- énekest.

Így esett a választás a mi Bangó Margi- tunkra. Hívták, menjen ki, de nem tudta elvállalni, Kanadába indult egyéves turnéra.

— Hogy kerültem Kanadába? Ügy, hogy kikérték Európából az összes cigánydal- énekes rádiórepertoárját.

Óriási megtiszteltetés. Hirdették plakátok, öles betűkkel újságok a magyar cigánydal- énekes sikereit.

— Vancouverban egy magyar étteremben léptem fel. Egész Kanadából jöttek repülőgéppel, autókkal. Soha nem felejtem el azt az élményt, 'amikor könnyezni láttam őket. Elmondták, míg énekeltem, Pesten, Magyar- országon érezték magukat.

Énekelt itthon külföldi filmre, amelyet magyarok készítettek. Készül egy film a cigányokról Olaszországban. Egyik főszereplőjének Bangó Margitot szemelték ki.

Ami cigánydal ismert hazánkban, csaknem mind ismeri, de panaszkodik, mert elég szűk a magyar cigánydal-repertoár.

— Olykor magam is írok szöveget, de legtöbb cigánydalt a szülőföldről, a Beregből Vásárosnaményból hoztam magammal. Bennem élnek. Édesapámtól tanultam a legtöbbet. Amikor már nagyobbacska lány voltam, s ő hazajött az étteremből, leült a cimbalomhoz és tanítgatott. Én meg énekeltem. Édesanyámnak is gyönyörű hangja volt. Tőle magyar népdalt és nótát tanultam.

Élete az éneklés. így vall erről:

— Ha fellépek, minden bánatomat elfelejtem, s a dalba éneklem örömeinket, bánatainkat. Igazán a színpadon élek. Legjobb tanárom a férjem. S nem elfogultságból mondom: példaképeim a Járókák. Sándor édesapja és a férjem. Rengeteget tanulok tőlük. Hiszen úgy kell énekelni jól egy dalt, egy nótát, ahogyan egy kiváló cigányprímás azt eljátssza.

Ennyi lenne a titka, varázsa Bangó Margit énekének?

Külföldön kitüntették, de Bangó Margit nem ezért énekel, hanem az övéiért.

— Nagyon szeretek hazamenni. Ha ki van plakátolva a nevem Szabolcs valamelyik városában, falujában, annak jobban örülök, mintha a világ valamelyik nagy koncerttermében várnának. Az őszinte, tiszta szerete- tet otthon kaphatom meg, sehol a világon! Soha nem felejtem el gyerekkoromat.

Szegények voltunk, sokszor kenyérből sem ettünk eleget. Tudom, honnan indultam, s ha belőlem valaki lett is, Bangó Margit megmaradt a naményi cigánylánynak.

Csodálom a szép bútorokkal berendezett szobákat, a selyemmel vetett franciaágyat. Kortyolom a gőzölgő feketét a kínai porcelánból, s én arra a tiszta vallomásra gondolok, amit búcsúzóul mondott. Egy, egyetlen nagy vágya van Bangó Margitnak. Idős korában házat venni itthon a Beregben, és egy cigányegyüttest alakítani.

Farkas Kálmán

FILMJEGYZET

Talpra

Szörény Rezső filmjei nem nagyon illeszthetők semmiféle skatulyába. A BUÉK és a Boldog születésnapot Marilyn! képsoraiban a személyi- . ség egyensúlyzavarait ábrázolja a rendező — kissé groteszk hangvétellel, fittyet hányva az elfogadott (vagy követett) műfaji normákra, súlyos gondolati tartalmat „csempészve” a szokványos mesefordulatokba. A rendezőnek ugyanakkor a szerkesztés nem erénye. Egy ötletet olykor többre becsül, mint a szituáció hitelességét; nem pszichológiai folyamatokat jelenít meg, hanem állapotrajzot tár a néző elé.

A Szörény-filmográfia legújabb darabja a Talpra Győző! Nagyjából a korábbi „recepteket” követi — azzal a különbséggel, hogy ebben a filmben ijesztő mértékben felnagyultak a módszer következetlenségei, s morzsányira zsugorodtak az erények. Magyarán szólva: a Talpra Győző! a balsikerek számát szaporítja.

Próbáljuk meg mindenekelőtt kihámozni a történés főbb mozzanatait. Ez sem könnyű, amit önmagában még nem kárhoztathatunk, hiszen — mondjuk — Bunuelhez vagy Olmihoz sem olyan egyszerű közel férkőzni. Persze mindebből nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a kivételes szellemi teljesítménynek a bonyolultság a feltétele — mivel létezik rendszeres és logikus, illetve rendszertelen és kusza bonyolultság. Fájdalom, a Talpra Győző az utóbbira szolgáltat példát.

Tehát a „sztori” (igenis jogos az idézőjel, mert a mozaikszerepek, hogy Máriássy Judit hasonlatát elorozzam, hiányosak és széttöredezettek). Két különös férfi köt egymással érdek-, véd- és dacszövetséget. Az egyiket Gábornak hívják. Valaha az Állami Operaház kórusának tagja volt, később azonban úgy alakultak a körülmények, hogy jó néhány lépcsővel lejjebb taszítják a társadalmi hierarchia lépcsőjén. Haknizik, azaz vendégszereplésekre jár. Nagy a család, mindennaposak a gondok (nemcsak anyagi és egzisztenciális, haGyőző!

nem érzelmi vonatkozásban is). A furcsa família tagjai: Gábor felesége, az anyósa, a korábbi — az egyes számú — asszony, annak új férje, plusz egy gyerek. A barát neve: Győző. Neki kellene talpra szökkennie — a cím imperatívusza szerint —, ő azonban nem sok hajlandóságot mutat erre. S ha igen: nem sok benne a köszönet. Státusza alapján biztosítási ügynök, ami ugyebár szolid megbízatás, csakhogy nem illik egy efféle erőteljes egyéniséghez. Káderlapját — noha az makulátlan is lehetne, főleg a mozgalmi munkát végző mama révén — sok petty foltozza. Az iskolában sűrűn renitenskedik, majd kommunát szervez és az egyetemi lázadások „lelke”. Szóval Gábor és Győző a korkülönbség ellenére szívesen árulnak egy gyékényen.

Hogy mi a szövetség alapja?

Szemléletük azonossága. Az a felismerés, hogy mindketten „kilógnak” a nagy történelemből. Hogy gyerekek maradtak — pedig már régen benőtt a fejük lágya. Hogy iszonyatosan szeretnek fantáziáim. Hogy infantilizmusban nem ismernek határt.

Ami a cselekményben történik, jószerint rekonstruál- hatatlan a köznapi próza nyelvén. Vegyük inkább elő az Objektív Stúdió által elkészített ajánlást, mely — kivétel erősíti a szabályt — „puskaként” is funkcionálhat : „Plutharkosz párhuzamos életrajzokat írt, e film párhuzamos fantáziaképekből építkezik. Hogyan képzeli el az egyik férfi a másiknak valódi, s lehetséges sorsát, és viszont. A két fantáziaképsorozat összekapcsolódik, egymásba olvad. Már nem számít, ki kinek az apja, felesége, gyermeke, nem fontos, hogy melyik mondat a naptár szerint hányadik esztendőben hangzott el. Néha a felnőtt gyermeket alakít, néha pedig megkettőződnek a szereplők, önmaguk rongybábújával. Olykor dalban beszélnek, máskor allegorikus mondatokban, a realista párbeszédeket szürreális képek háttere- zik, tragikus helyzetekben viccelődnek, egyszóval úgy

viselkednek, mint a gyerekek.”

A Talpra Győző! koncepciója — elvben — elfogadható, ám ez a film egyszerűen átélhetetlen. Nem tudunk azonosulni a figurákkal, rendkívül zavaróak az összevissza kevert idősíkok, elmosódnak a határok a reális élet és a feltupírozott fikció között. Nyilvánvaló, hogy Szörény bizonyos elavult szokásokat — felfogásokat, szertartásokat, akciókat, jelmondatokat stb. — karikírozni akart. Az is egyértelmű, hogy szatirikus életképekben igyekezett felvillantani félmúltunk bizonyos eseményeit és összefüggéseit (mint az egyik nyilatkozatban áll, Swiftet, Moliére-t és Gogolt tekintve példának). „Ne bőgjön s ne hőbörögjön!” — talán még egyfajta eszmei mondanivalónak is megfelelne a vicces felszólítás, csak az a baj, hogy a kaotikus állapotok hiteltelenítik a tartalmat. Az egész munka félkész termék benyomását kelti. Mintha az ötödik színházi próbát díszelőadásként kellene ünnepelni. Megállapításunk a mesére, a konfliktusokra, a jellemek keringőjére, a szituációkra, a bohóctréfákra egyaránt vonatkozik. Hogy a Talpra Győző! társadalmi érvényű- cselekvésre szólítana fel, mint ezt egyes értelmezésekben olvasni lehet? Az alkotói szándékot nem vitatom — a film írója Sükösd Mihály —. az eredmény azonban megkérdőielezendő. Talán a színészi játék kivételével, ugyanis a szereplők jó része (főleg Vajda László és Temessy Hédi) néhány szólót élvezettel ad elő. Persze a lehetetlen nekik sem sikerült: ezek a pillanatok a filmet magát nem állítják fejéről a talpára.

Veress József

Ószabó István: Á toronykalapos fiú

Ószabó István, a megyénkből indult költő antológiák tucatjában bizonyította tehetségét, mégis esztendőkig várakozott kötete a kiadóban, míg végre megjelenhetett. Szerencsére a versek cserélődtek, így most nem a t75 évvel ezelőtt írottakat olvashatjuk csupán, hanem a legújabbakat is.

A kötet első ciklusa (Állok szülőföldemen) a korai verseket tartalmazza. A költő rácsodálkozik a világra, a hazára, felfedezi szűkebb és tá- gabb környezetét: a Mátra erdőit, a Tiszát, a szikes pusztát. „Óriás százlábú mászik” — távvezetékek hálózzák be a gyermekkori tájat, amelyik a mélységet és magasságot kínálja az embernek, röpít, de a szenvedés mértékét is kijelöli. Ószabó István tájlírája (ha van ilyen) a költői világ hordozója. Verseiben gyakran megjelennek a környezet elemei, de a leírástól idegenkedik. A személyiség rátelepszik a tájra, a belső feszültségek kifejezőjévé válik.

Kétségtelen, hogy a külön ciklus egyetlen versévé emelt Ének-mélye öt fokán című poéma a kötet legnagyobb verse. A belőle kirajzolódó anyakép önportré is egyben. A vogul népi énekek ritmusa kísért az indító sorokban, majd kitágul a horizont. Az anya iránti szeretetbe harmonikusan simul a szülőföld, a haza szeretete, a személyes sors vállalásának tudata. A változatos versritmus a gyász ritmusa: a szenvedést hitelesíti.

A szerelmes versek képi építkezése rendkívül változatos. A hagyományok mellett a modern elemek a vallomások pillérei. A ciklus legszebb darabja a Hajszál az agancsfésűkből című vers. A szerelem kidalolásának póztalansága a szenvedély mélységét is sejteti.

Ószabó István versei a felelősségvállalás pátoszával és buktatóival telítettek. Felelősek vagyunk sorsunkért, történelmünkért, indulatainkért, belenyugvásainkért és lázadó indulatainkért.

„A szavak kopernikuszi napja / a fájdalom” — írja Félárbocra című versében. S valóban. A jó kedély, a harmóniában gyönyörködő lélek

ritkán szólal meg Ószabó verseiben. Mindent a szenvedély tüze éget. Olykor ez a szenvedély a túlzott pátosz irányába fordul. (A haza iránti szeretet megváltásában.) Ez a tendencia annak tudható be, hogy Ószabó a magyar költészetből a nagysorsú költőket vállalja. Azokat, akik> ben az elkötelezettség és a személyes sors harmóniában egyesül. Balassi Bálint, Csokonai, Petőfi, Ady szellemét idézi a költő. A maiak közül Nagy Lászlótól, Juhász Fe- renctől, Utassy Józseftől tanult elsősorban. A küzdelem szenvedélyes vállalását, a gondolkodás árnyaltságra való törekvését.

Ószabó lírájának nagy értéke a nyelvteremtő készség. Van bátorsága az önálló szóalkotáshoz, de a táj nyelv elemeit is szívesen beemeli a versekbe. Mély hangzású költészete további letisztulásra vár. Alkatához közelebb áll az Ének-mélye öt fokán megformálásának igényessége, mélysége, mint a Rigóvér- folt a levegőn című vers divatos pesszimizmust újrafogalmazó magatartása. (Kozmosz, 1982.)

Nagy István Attila