Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983.február 26. Tisztelt Nagy Sándor! Aggódó levelére, melyben a diákok „általános” túlterheléséről ír, a lap ha­sábjain válaszolok, lévén a téma közér­deklődésre számot tartó. A tanulói túl­terhelés „boszorkányköre” — az ön le­vele is igazolja — napjainkban, a köz­oktatás korszerűsödése idején, a szülők körében is fellelhető. Való igaz, nehezebb ma iskolásnak lenni, mint negyven-ötven évvel ezelőtt. A tanulók iránt támasztott követelmé­nyek jelentősen növekedtek. A túlter­helés azonban nem olyan egyetemleges, mint ahogy ön is említi. Nem egy pe­dagógus fogalmazta már meg — s velük értek egyet —, hogy túlterhelve a ta­nulók „minőségi” része van. Azok, akik szorgalmasan tanulnak, naprakészen mennek iskolába, vállalják a különféle feladatokat, dolgoznak a KISZ-ben, a vöröskeresztes alapszervezetben, tagjai az irodalmi színpadnak, különórákra járnak. Kötelességeiket minden terüle­ten igyekeznek teljesíteni, s komoly ter­veik vannak a jövőre is. Túlterheltek? Fáradtak? Igen. Vállalják önmagukért, mindnyájunkért. A másik oldal: a ma iskolájában a nem mindenkire kiterjedő túlterheléssel párhuzamosan alulterhelésről is kell be­szélni, csak így lesz egyensúlyban a mérleg nyelve, így leszünk igazságosak mi is. Tudvalevő, sok olyan gyerek is van az iskolában, aki egészségesen terhelni sem engedi magát, nemhogy túlterhel­ni. Ezek a gyerekek a szülői, tanári presszió ellenére megelégszenek a mini­mummal. Nem is akarnak többet. Saj­nos, élik a maguk látszólag gondtalan életét, nincsenek tanulási igényeik. Ná­luk tehát túlzás lenne túlterhelésről be­szélni, hisz az egészséges terhelés „hi­ánycikk”. Még szerencse, azok vannak többségben, akik gondolnak jövőjükre — ezáltal mindannyiunk jövőjére —, és képességeik szintjén is teljesítenek. ön azt írja, tananyagcsökkentéssel kel­lene segíteni a dolgokon. Az oktatásügy illetékesei az utóbbi időben többször és több fórumon hangsúlyozták, hogy bi­zonyos korrekciókra szükség van a tan­anyagot illetően, de az is igaz, hogy a társadalom által támasztott igények, a szaktudományok eredményei nem teszik lehetővé a tananyag jelentékeny minő­ségi és mennyiségi csökkentését. Azok az ismeretek, amelyek a tantervekben helyt kaptak, a jövő felnőttjei számára szükségesek. Az utóbbi negyedszázad­ban kétszer volt tananyagcsökkentés, de a túlterhelés mint gond, a csökkentések után is mindkétszer megmaradt. Ma­gunkat ismerve azt mondom, ha a meg­levő tananyagot felére csökkentenénk, akkor is beszélnénk túlterhelésről. Én inkább a tanulói igényesség jel- keltését és ébren tartását tartom idő­szerű szülői és iskolai jeladatnak. Le­gyen minden gyermekben törekvés a jobb eredmény elérésére. Mi, szülők pe­dig fogadjuk el a szakemberek vélemé­nyét: ma a tananyag nem haladja meg az egészséges gyermek befogadó- és fel­dolgozóképességét. Csak rendszeresen kell tanulni. Ne legyen sikk egyes diá­koknál a nem tanulás, de legyen elfo­gadott, elérendő cél és feladat számuk­ra. (A felnőttet is jobban megterheli, ha kevés, vagy nincs feladat, a látszatten­nivaló passzivitásba kényszeríti. így van ez a diákoknál is.) Levelem eddigi részéből ön azt szűr­heti le, hogy fiataljaink tanulmányi túl­terhelésétől nem kell túlzottan tartani. így is van. Ha viszont az otthoni és az iskolai életforma egészét tekintem, be­szélhetünk rendellenességekről. Nem öröm például a nulladik vagy a hetedik óra, a negyvenes osztálylétszám, a nem megfelelő tanterem, az ezekből követ­kező zajártalom ... Amíg tanteremgond­jaink lesznek, amíg a családban és az iskolában nevelési gondok lesznek ... lesz neurotizálódás is, s azt hajlamosak leszünk túlterhelés címszóval illetni. Ügy vélem, kevésbé lenne szerencsés azt a gyakorlatot követni, amit ön ja­vasolt: legyen a szombat és a vasárnap tanulásmentes. Most én hivatkozom a múltra: régen a jó diák vasárnap pótol­ta be azt, amit egész héten elmulasztott. Sportnyelven szólva: kellő tréning híján bizonytalan az eredmény az iskolában is. HÉTVÉGI INTERJÚ dr. Goőz Lajos főiskolai tanárral r a műveltségről A Műveltségről szóló vitákat a lapokban általában az úgynevezett humán értel­miség kezdeményez, s a hozzászólók kö­zött is ők vannak többen. Éppen ezért érdekes az ön véleménye, aki a két tu­domány, a társadalom- és természettu­dományok „határán” áll. Kit tart ön művelt embernek? — Valóban, mindkét szak afféle határeset­nek tekinthető, hiszen biológia és földrajz szakot végeztem az ELTE-n, aztán a biológia valahogy háttérbe került, inkább a földrajz­zal foglalkoztam, sőt, amióta Nyíregyházán vagyok, a csillagászattal is, ami pedig már a fizika tárgyköre. Jelenleg a pedagógus és a tudományos kutató feladatait kell a mun­kámban egyeztetnem, hiszen tanítok, s ugyanakkor tudományos kutatásokat végzek: alternatív energiák — például geotermikus, szoláris stb. — Nem állítom szívesen szembe a két műveltséget, mert szerintem nem ez a meg­közelítés a legfontosabb az embernek. Ha va­lami szemben állhat a műveltség körüli vi­tában, akkor az a műveltség és intelligencia értékrendje, vagy a műveltség, szemben a diplomával. Hála istennek, sok művelt em­berrel találkoztam, közülük is például azzal a négy elemit végzett juhászemberrel, aki minden helyzetben intelligens volt. A mű­veltségnél szerintem arról van szó, hogy az ember ember maradjon, nagy betűvel... A Jogosnak látja-e ezt a kettősséget, eltá- w volodást? — Ha gyorsan végigfutunk a történelmen, azt látjuk, kezdetben volt klasszikus humán műveltség, melynek ellenfeleként az angol polgári forradalom jelentkezett. Most napja­inkban, az elidegenülésviták, az egyetemista­lázadások korában mindenütt a humán mű­veltségre szerveznek különféle formákat. Nagyon kevés arányaiban a természettudo­mányokat népszerűsítő forma, például az ilyen műsor a tévében. Látom ezt a kettős­séget, az igény az volna, ne legyen, de a va­lóság az, hogy ez a korábban létrejött rossz értelmű szembeállítás sajnos Magyarorszá­gon még mindig úgy él: emberi tudás az, amit évezredek alatt felhalmoztunk. Holott annak ugyanúgy tartozéka a természettudo­mány, mint a humán műveltség. Olyan okos harmóniákat kellene szervezni, ami a kettőt nem állítja szembe. Napjainkban országonként vagy földré­szenként változó értékrendek szerint más-más arányban a kultúra osztódásá­nak lehetünk tanúi, egyes helyeken a humán, másutt a természettudományok kapnak vezető szerepet. Azt tudjuk, mi áll ennek hátterében, de vajon hová vezet ez az elkülönülés, milyen káros következményekkel kell számolnunk, ha csak egyik, vagy másik válik fontossá? — Rendkívül sok változáson ment át a műveltségeszmény, még egy emberöltőn be­lül is. Az enciklopédisták kora sajnos lejárt, s a tudományok olyannyira differenciálód­tak, hogy ma már például a mérnökképzés is egészen specializálódik, van, aki csak re­pülőgép-sárkány mérnök — a gép testével foglalkozik, vagy csak a hajómotorokkal, s vannak geofizikai kutatók, akik állandóan csak reflexiós méréseket végeznek, egy egész életen át. Furcsa tehát az ellentmondás, de igaz: minél műveltebbek leszünk a részletek­ben, annál inkább sérülhet az egész. — Nálunk mostanában mintha divat vol­na azzal dicsekedni, hogy nem értünk a ter­mészettudományokhoz. Egyesek direkt büsz­kén hangoztatják, hogy utálták annak idején ezeket a tárgyakat. Erről az a véleményem, nagyon szép, nagyon jó az, ha valaki Tacitus beszédeit elemzi, vagy két római költő mun­káját összehasonlítja, nyelvészeti, stiláris összevetéseket végez, de emellett az egyéb tudományok megbecsültségét is kellene va­lahogyan, módjával szabályozni, azokat, melyek a társadalom fejlődésére direkt mó­don hatnak. — Hová vezet az egyik, vagy a másik elő­retörése? Vegyük a humán műveltség hát­térbe szorítását, s a példát Amerikából. A túlfetisizált technikai eredmények mellett ar­ra jöttek rá, hogy a humán oktatás háttérbe szorítása olyan káros jelenségekkel jár, ame­lyek a termelésben is fékezőerőt jelentenek. Nagyon érdekes személyiségváltozásokról van szó, az ember nem tud kiteljesedni, nem tud­ja képességeit kibontakoztatni, konfliktusba kerül a közösséggel, akár a társadalommal is. Egy hatalmas ipari konszern vezetői pél-' dául most igazgatósági szintű döntést hoztak arról, hogy az üzemen belül oldják meg az emberek humanizálását! Mit jelent ez? Mun­ka mellett művészettörténetet, Shakespeare-t, filozófiát tanulnak, s mindazt, ami az em­bert boldogabbá teheti, önértékelésre is ne­velnek. — Nálunk ez a veszély nem fenyeget, sőt Magyarországon, amit csinálunk, az abszur­dum. A veszély nálunk a humánkultusz. So­ha nem volt ennyi szociológus, pszichológus, ft veszély nálunk a humánkultusz. Soha nem volt ennyi szociológus, pszichológus, népművelő, ami bi­zonyos értelemben jó, de azok a súlyos gazdasági problémák, amelyek a társadalom fejlődését fékezik, csak úgy oldhatók meg, ha az oktatásban is a technikai forradalom, a termelékenység követelményeinek megfele­lően alkalmazkodunk ehhez a társadalmi kihíváshoz. népművelő, ami bizonyos értelemben jó, de azok a súlyos gazdasági problémák, amelyek a társadalom fejlődését fékezik, csak úgy oldhatók meg, ha az oktatásban is a technikai forradalom, termelékenység követelményei­nek megfelelően alkalmazkodunk ehhez a társadalmi kihíváshoz. Ma már köztudott, hogy azokban az államokban, ahol a számí­tógépes műveltséget nem oktatják, az anal­fabétizmushoz fognak eljutni. S ez ránk néz­ve azért szomorú, mert ma már több-millió­ra tehető a világban a személyi számítógépek száma. — Káros következmény továbbá az lehet, hogy az emberek elégedetlenek, mert mun­kahelyükön nem tudnak a követelményeknek megfelelni. Ezért van a sok pályamódosító, meg hobbista — ami nem ritkán pótcselek­vés —, viszont a társadalom nem olyan mo­bil, hogy ezeket megrázkódtatás nélkül el­viselje. Vagy egy másik példa: a természet- tudományos, technikai ismeretek elévülésé­nek ideje a világban 8—15 év között van. Egy idő után teljesen újra kell tanulni az elektronikát, nyakunkon az élő technikai for­radalom, csak mi még nem ébredtünk fel, gazdasági gondjaink közepette. Jfc Ön az utóbbi időben különböző orszá- w gokban szerzett tapasztalatokat. Példá­ul a japán gazdasági csoda művelői mi­lyen-tudományokon nevelkednek? — Találkoztam egy apával, aki a progra­mozott zsebkomputerét egy kártyával egyet­len villanással állította be, s tökéletesen tud­ta használni, de a programot, amit használt, nem tudta összeállítani, azt a fia készítette. Vagy ott van Hani Kjoko, a Kodály-intézet vezetője, aki egyébként magyarul is tökéle­tesen beszél, ő a példa arra, milyen nagy kultusza van a zenének abban az országban, mely a világ egyik vezető technikai hatal­ma. — A japán iskolában óriási a versenyszel­lem. Nem olyan eszmények vannak, mint ná­lunk, ők szívesen tanulnak, s minden tárgy­ra figyelnek. Rangja van a tudásnak, a tanu­lásnak, s ma már nemigen fordul elő, de ko­rábban nem volt ritkaság, hogy ha valaki nem készült föl alaposan az egyetemi vizs­gára, az szégyenében öngyilkos lett. Majd­nem mindenki beszél idegen nyelvet, okta­tási módszerük célja: az ismeret hatékony és maradandó legyen. Mint ahogy eay régi kí­nai közmondás kifejezi: ha hallom, elfelej­tem; ha látom, emlékezem; ha teszem, tu­dom. — írországi emlékeim közül legelsőként az egyetemen a diákok magatartása jut eszem­be. Példamutató fegyelem, szép, tiszta kör­nyezet, s persze rend a kollégiumokban. Ét­keztem diákmenzákon, s mondhatom, különb volt a Duna Interkontinentálnál. Nem luxus, nem fényűzés, de olyan környezet, mely szép­re, harmóniára neveli az embert. Hazai oktatásunk mit tehet és mit tesz azért, hogy műveltebb nemzedékek hagyják el az iskolákat? — Olyan elavult módszerekkel oktatunk, ami olykor elkeserítő. Az egyetlen eszköz ma is a kréta és á tábla. Holott időnként szin­te a lehetetlenre kell vállalkoznia a tanár­nak. ha teszem, például olyanok kezdik meg főiskolai tanulmányaikat, akiknek komoly helyesírási problémáik vannak. Elsősorban rendszeres olvasással lehetne ezen segíteni, de tudjuk, van olyan végzős hallgatónk, aki a négy év alatt nem jutott el a könyvtárba. Aztán a másik nagy gondunk: olyan tömeg­képzésre kell berendezkednünk, ami a leg­több külföldi országban elképzelhetetlen vol­na. Angliában például négyszer annyi okta­tó foglalkozik ugyanannyi hallgatóval, mint mi. Nem ritka, hogy egy tanár 4—5 fiatal személyiségét vizsgálhatja, segíthet kibonta­ni, mi lakik benne — mint a görög skola idején. — Van, akinek a drill kell, hogy dop­pingolják, mást magoltatni kellene. De ho­gyan, ha egyszerre több mint száz embernek tartok előadást? Pedig jó lenne mindről egyenként tudni, mi érdekli, mit olvas, van­nak-e tudományos ambíciói stb. — Más főiskolákon ugyanennek a tárgy­nak a számonkérésekor sokan megkönnyítik a vizsgáztatás sziszifuszi, rengeteg energiát, időt lekötő munkáját egyszerű tesztlapok al­kalmazásával, illetve a hallgatók által adott kipipált válaszokkal. Mi ezt kerüljük, igyek­szünk ösztönzést adni, ahol lehet, késztetést az önneveléshez, de csak szűk, szakmai kö­vetelmények érvényesítését tudjuk megolda­ni. Olyan hallgató nem fog innen kikerülni, aki alapvető fogyatékossággal rendelkezne a szaktárgyából, ehhez megvannak a módszere­ink, ezzel szemben ez még nem a műveltség. Ennyire tudunk most vállalkozni. — Persze vannak már nekünk is jól fel­szerelt iskoláink. Például: a holdutazás ide­jén jártam egy Eötvös-díjas fizikatanár órá­ján egy katolikus gimnáziumban, s ott már akkor, az iskola tulajdonában levő komoly számítógépen minden tanuló elkészíthette a holdutazás teljes programját. Ide tartozik ta­lán, hogy ha ezeknek az iskoláknak a neve­lési elveivel nem is értek egyet, de azt el kell ismernünk, hogy oktatási területen igen magas a természettudományos követelmény, mely nekünk is példamutató lehet. Előbb volt planetáriumuk ezeknek az iskoláknak, mint az ELTE-nek, vagy itt nekünk a tanár­képzőn. Azóta persze már mi is büszkék le­hetünk egyik-másik csillagászati eszközünk­re. A A tanár úr kinek ad jó jegyet: aki fúj­ja a leckét, vagy aki művelt? — Nem lovagolok a részleteken, az egészen pici adatokon. Az alapösszefüggések átlátá­sára vagyok kíváncsi,.s hogy tudja-e azt a hallgató folyamatában alkalmazni. Annak adok jó jegyet, akinek logikusak,' harmo­nikusak a gondolatai. A Önnek, aki tanít, tudományos munkát végez, kutat, publikál, vajon van-e ked­ve, ideje és lehetősége a másik kultú­rára? — Annak idején volt olyan évem, amikor 250 könyvet olvastam el. Nem voltam szor­galmas, inkább sokat olvastam, de akkor mindent, az indiánosoktól kezdve. Most is megvan ez az igényem, nagyon szeretném végigolvasni a klasszikusokat, vagy végig­hallgatni a zene klasszikus mestereit, egye­lőre azonban a gyors változások és időhi­ány miatt inkább csak arra tudok figyelni, hogy holnap választ adhassak, ha a szakte­rületről kérdeznek. Most csak a következő munkámmal tudok lépést tartani. Ez főképp az alternatív energiakutatásokra vonatkozik, s időnként publikálásra. Nyelvvizsgám, fel­sőfokú, csak angol nyelvből van, ezen a nyel­ven több országban jelent már meg tanul­mányom. A Tudományos ismeretterjesztőként is „jegyzik” a nevét. — Igen, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat űrkutatási-csillagászati választmá­nyának vagyok a megyei elnöke. Ez kisebb mértékben jelent tudományos és pedagógiai tevékenységet, nagyobb részben szervező munka. Ez is megerősít, föllendít... Gfe S ha nagyon sok a szabad ideje, mit w csinál legszívesebben? , — Aktív futó vagyok, reggelente, vagy ha van időm, akkor minden este. Évek óta ké­szültem sízni, s most végre a hallgatókkal együtt eljutottam egy sítáborba. A napokban jöttem vissza, szinte újjászületve. 9 Megszokta-e már Nyíregyházát? — Teljes mértékben. Legalább annyi időt töltök itt a főiskolán, mint a „bennszülöt­tek”. Egyébként nem szoktam kihagyni a viccet: én nem lejöttem, hanem feljöttem Nyíregyházára, ugyanis az Adriai-tengerhez viszonyítva a Duna 100 méter, Nyíregyháza viszont 125—128 méter magasan van, ide te­hát Budapestről is csak följönni lehet. Nem veszi talán tolakodónak a szemé­lyes kérdést: vajon a természettudo­mányos beállítottságot örökölték-e a gyermekei? — Csak kis részben. A lányom idegenve­zető, abszolút humán beállítottságú. Angolul már dolgozik, most olaszt és görögöt tanul. A fiam zeneművész, konzervatóriumban tanít, épp most készül hosszabb angliai turnéra egy csoporttal. Pozános. No, ő jó matekos volt, ami talán azzal magyarázható — egyesek szerint —, hogy a matematika olyan, mint a zene... 9 Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom