Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-13 / 10. szám
8 Kelet-Magyarország 1983. január 13. Tizennyolcas keret Mándokon Bajnokaspiránsként láttak munkához Szerdán délután megkezdte felkészülését a Mándoki KSE megyei bajnokságban szereplő labdarúgócsapata. A mándokiak bajnokaspiránsként láttak munkához, hiszen az őszi idényt a dobogó harmadik fokán zárták. A listavezető Baktalórántházá- val szemben mindössze három pont a hátrányuk. — Oláh Tibor edző vezetésével tizennyolc labdarúgó kezdte el az edzéseket — újságolta Majoros Mihály, a mándoki sportegyesület elnöke. — Azokra a játékosokra számítunk, akik az őszi bronzérmet megszerezték, tehát Makkai Csaba, Lucski. Áron, Rusznák Béla, Sütő Bertalan, Sajtos András, Tóth Béla, Czidor Csaba, Bartha Sándor, Boros József, Angyal Tibor, Szilágyi János, Katkó Bertalan, Törők Béla, Molnár Zoltán, Vaszil József, Gulyás József, Hubicsák Zoltán és Pintye Zoltán kapott helyet a keretben. Hozzájuk csatlakozik maid a február közepén leszerelő .Eszterliay Miklós, oláh Tibornak egyébként Lipták István segít az edzések irányításában. — Heti négy foglalkozáson vesznek részt a játékosok. Két edzésre tornateremben, kettőre pedig szabadban kerül sor. A bajnoki rajt előtti időszakban összesen 12 előkészületi mérkőzést játszik csapatunk, környékbeli együttesekkel. Reméljük, jól sikerül majd a formábahozás és folytatja gárdánk a jó szereplést. Célunk változatlan: az első öt hely valamelyikének a megszerzése. Ehhez sorsolásunk is kedvező, hiszen kilencszer játszunk itthon, és csak nyolcszor idegenben. A mándoki labdarúgók ősszel otthon veretlenek maradtak, 8 találkozójuk közül hatot megnyertek, csak Máriapócs és Bak- talórántháza tudott pontot szerezni pályájukon. Idegenben sem vallottak szégyent, hiszen ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak, tőlük csak Baktalórántháza volt többre kepes. Ilyen eredményességgel minden bizonnyal tavasszal is ott maradnak a dobogón!---------------------------------\ Búvár és usionyos úszás Huszonegy érem Jól sikerült rendezvénnyel kezdte az évet az MHSZ Nyíregyházi Szamuely Tibor Könnyűbúvár Klubja. A megyeszékhelyiek január 8-án tartották első búvár- és uszonyos úszóversenyüket, a Sóstó Kupa viadalt, melyre meghívták a debrecenieket és a gyulaiakat is. Az összesített pontversenyt a hajdú-bihariak nyerték a nyíregyháziak és a gyulaiak előtt. A Szamuely Tibor klub versenyzői az egyéni számokban huszonegy érmet szereztek. A felnőttek közül Tarr Tünde három, Polacsek László pedig két ezüstérmet szerzett, míg Czimer László és Kardos György egy-egy bronzot. Az ifjúságiaknál Nagy Adrienne három győzelmet ért el, Dévai Zoltán egy számban második, Bartha István pedig kettőben harmadik lett. A serdülőknél Dévai Katalin búvárúszásban második, uszonyos úszásban pedig harmadik helyen végzett. Az utánpőtláskorúak közül Csabai Krisztina egy-egy ezüstös bronzéremmel hívta fel magára a figyelmet. A váltószámokban három második és egy első hely jutott a házigazda nyíregyháziaknak. V _______________/ (----------------------------------------------------------”----------------------------------------------------\ A megye legeredményesebb súlyemelő szakosztálya Eredményekben gazdag év után A megye legeredményesebb súlyemelő szakosztálya tartotta kedden este évzáró—évnyitó értekezletét. Az NYVSSC súlyemelői számot adtak elmúlt évi munkájukról, az utánpótlás-nevelés helyzetéről, valamint meghatározták az idei tennivalókat. HELYTÁLLÁS ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN — Sikerekben gazdag esztendőt hagytunk magunk mögött — mondta jogos büszkeséggel Rácz András, az NYVSSC súlyemelő szakosztályának vezető edzője. — Versenyzőink kitünően szerepeltek az év legfontosabb hazai és nemzetközi viadalain. Két súlyemelőnk a válogatott címeres mezében állt helyt. Molnár Miklós a világ legjobbjainak részvételével megrendezett Druzsba Kupán hatodik, a Duna Kupán pedig harmadik lett. Egy, a franciaországi Nizzában megtartott nemzetközi versenyen pedig első helyen végzett súlycsoportjában. Mindhárom viadalon I. osztályú eredményt ért el! Hamvai István Magdeburg- ban és Bécsben képviselte a magyar színeket. Az NDK-ban második, Ausztriában pedig első volt, I. osztályú szintét jelentő 222,5 kilogrammal. — Az országos felnőttbajnokságon Molnár Miklós a 110 kilós súlycsoportban bronzérmes lett. Hamvai István ötödik, Ondi László hatodik volt. Az utánpótlás-bajnokságról Molnár Miklós ezüst-, Mészáros Miklós pedig bronzéremmel tért haza. Az ifi OB-n Hamvai István aranyérmet szerzett, míg Kassai László a negyedik, Hajzer András a hatodik, Kiss Ferenc a hetedik helyre került. Az úttörők viadalán Mencsik László és Berencsl István a dobogó harmadik fokán végzett, Ber- tók László ötödik volt. — Az NB Il-es csapatbajnokságon is sikerült előbbre lépnünk. Az 1981-es ötödik helyről a dobogóra, a harmadik helyre tornáztuk fel magunkat. Az ifi CSB-n tizedikek lettünk — tavalyelőtt a 11. hely volt a miénk — az ORV CSB-n pedig tizenhatodikak. — Jól szerepeltünk az országos vasutasbajnokságon is, ahol öt aranyérmet szereztek legjobbjaink. A felnőttek közül Ondi László, míg az ifjúságiaktól Hamvai István, Makai István, Kassal László és Fülöp Béla lett bajnok. Kenéz Gyulának meg a negyedik hely jutott. KILENC I. OSZTÁLYÚ VERSENYZŐ Az NYVSSC súlyemelő szakosztályának negyvenfős versenyzői létszámából tavaly tizennyolcán értek el minősítést jelentő eredményt. Az I. osztáV lyú súlyemelők száma az 1981. évi négyről, kilencre emelkedett! Az I. osztályúak névsora: Ondi László, Krakomperger László, Glückmann Pál, Mészáros Miklós, Molnár Miklós, Gajdos László, Hamvai István, Makai István, Kassai László. Ami igen örvendetes: közülük Gajdos, Hamvai, Makai és Kassai ifjúsági korú versenyzőként teljesítette a szintet. Az ifik közül kilencen rendelkeznek minősítéssel. Kiss Ferenc, Hajzer András és Fülöp Béla aranyjelvényes súlyemelő. Ezüstjelvényt szerzett Majoros László és Nagy Gábor, bronzot pedig Kenéz Gyula, Prekopcsák Gábor, Szmolár Tibor és Csernák János. Az utánpótlás-nevelést illetően viszont nem lehet és nem is elégedett az NYVSSC súlyemelő-szakosztálya. A legfiatalab- bakkal foglalkozó edzők évről évre cserélődtek, s ez meg is látszik: 1977-től nem sikerült kellően kialakítani a korcsoportok egymásra épültségét... A tudatos kiválasztás nem érte el a megfelelő szintet! A gondok megszüntetésére azonban már léptek a szakosztály vezetői: január elsejétől két saját nevelésű edzőt állítottak munkába, Krakomperger Lászlót és Zajácz Józsefet. Versenyzői múltjuk garancia arra: szakvezetőként is megállják majd a helyüket! A szakmai munka sikeres megvalósításához egyébként a szakosztály minden segítséget megkap a bázisszervektől, a MAV-tól és a húsipari vállalattól. Ugyancsak nagy részé van az eredményekben a megyei sportorvosi intézetnek. A szakosztály vezetésében dolgozó társadalmi munkások — Pékár Lajos elnök, Székelyhídi Ferenc szakosztályvezető és Gajdos László utánpótlás-intéző — szabad idejük jelentős részét áldozzák az eredményességhez kellő feltételek megteremtésére. MEGISMÉTELNI A SIKEREKET! Az elmúlt évi sikereket az idén szeretnénk megismételni, túlteljesíteni — folytatta Rácz András. — Elsődleges célunk: a minősített versenyzők létszámának emelése. Az országos egyéni és csapatbajnokságokon az 1982. évihez hasonló szereplés a tervünk. A válogatott keretekbe 1983-ban több súlyemeGajdos László löt szeretnénk adni, akiktől a nemzetközi és a nemzetek közötti viadalokon kiemelkedő teljesítmények elérését várjuk. — Az utánpótlás-nevelésben tökéletesíteni szeretnénk a kiválasztórendszert, javítani a tehetségek jó versenyzőkké formálását. Célunk az évfolyamrendszer teljes kialakítása. Ehhez még egy edző munkába állítására van szükségünk. B. D. J Labdarúgás Ifjúsági bajnokságok Kisvárdai járási I. osztály, őszi Mátészalkai járás, I. osztály, végeredmény: őszi végeredmény: 1. Pap 14 11 2 1 54-11 22 1. Kocsord 13 10 2 1 46- 8 22 2. Anarcs 14 11 1 2 45-16 23 2. Ny.-csaholy 13 9 3 1 50- 9 21 3. Gégény 14 10 — 4 43-17 20 3. Nagydobos 13 10 1 2 38- 4 21 4. Ny.-karász 14 7 5 2 33-16 19 t. ö.-fülpös 13 8 4 1 29-12 20 5. T.-kanyár 14 9 — 5 41-20 18 5. Hodász 13 9 1 3 29-11 19 6. F.-litke 14 8 2 4 37-22 18 6. Nagyecsed 13 8 2 3 35-18 18 7. M.-ladány 14 7 4 3 36-22 18 7. Ny.-parasz. 13 7 1 5 25-19 15 8. Gyulaháza 14 6 3 5 29-21 15 8. Nyírmeggy. 13 5 2 6 23-17 12 9. Petneháza 14 6 3 5 29-26 15 9. Polcsalma 13 4 1 8 17-23 9 10. Dombrád 14 5 2 7 28-28 12 10. ura 13 4 — 9 17-29 8 11. Nyírtass 14 3 4 7 19-42 10 11. Fábiánháza 13 3 1 9 12-32 7 12. Pátroha 14 3 2 9 17-44 8 12. Szamosbecs 13 3 1 9 13-35 7 13. Jéke 14 2 3 9 12-42 7 14. T.-bezdéd 14 1 2 11 13-67 4 13. Jármi 13 1 2 10 7-58 4 15. Dögé 14 — 1 13 10-46 1 14. Mérk 13 1 1 11 12-59 3 „Csillagok mozgásban" Megjelent az 1984-es nyári olimpiai játékok első információs magazinja, amelynek címe: Stars in motion, azaz „Csillagok mozgásban”. A luxuskiadású füzet angol és francia nyelven íródott, több példánya viszont spanyol, német, illetve orosz nyelvű. A régóta várt olimpiai publikáció ben a férfi légpuska, végül a kajak-kenuban a női k—4 500 m-es viadal. Érdekes összefoglalót ad az olimpiai tájékoztató füzet Los Angeles és környéke életéről, szokásairól, iparáról és mezőgazdaságáról. TOTÓ 3. HÉT 1. Avellino—Torina x, 1 2. Catanzaro—Florentine x, 2 3. Genoa—Ascoll 1, X 4. Inter.—Verona 1 5. Juventus—Sampdorla 1 6. Pisa—Cesena 1, 2 7. Arezzo—Lecce X 8. Atalanta—Milan x, 1 9. Bari—Palermo x, I 10. Bologna—Cremoneie 1 11. Campobasso—Como 1, 2 12. Catania—Lazio 1, X 13. Varese—Perugia 1 14. Udinese—Napoli I 15. Pistolese—Foggia 1, x IS. Cavese—Reggiana 1 — Sorokban ANYA LETT A GÖLKIRÄLYNÖ Simonná Makovi Agnes, az NB I B-be jutott Nyíregyházi Volán-Dózsa női kézilabdacsapatának gólkirálynője kedden éjjel egészséges fiúgyermeknek l _______ HALLGASSUNK mm NÉZZÜNK MEG H rádió°televíziő°mozi°színház 1983. január 13., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,27: Világhírű hegedűművészek. — 8,50: Tabányi Antal népi zenekara játszik, Cserfalvi István nótákat énekel. — 9,20: Irodalmi évfordulónaptár. — 9,43: Szólj, szólj sípom. — 10,05: Diákfélóra. Neked sem mindegy! — 10,35: Kmoch: Románc — intermezzo. — 10,41: Uj operalemezeinkből. Gagliano: Daf- ne. Egyfelvonásos opera. — 11,24: Nagyban kereskedni. — 11,39: Emlékirat. Rádiójáték. 15. (bef.) rész. — 12,45: Film- tükörkép. — 13,00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 13,48: Arcképek a szlovák irodalomból. — 14,06: Nóta- csokor. — 15,05: Udvardy Tibor operettfelvételeiből. — 15,28: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyerekeknek. — 16,00: Hajnal Gábor: Én vagyok az. Bata Imre könyvszemléje. — 16,10: Kamaramuzsika. — 17,05: Olvastam valahol... — 17,25: Délutáni rádiószlnház. 17,56: A Lipcsei Rádió énekkara énekel. — 18,15: Hol volt, hol nem volt. — 18,30: Esti magazin. — 19,15: Népdalok, néptáncok. — 19,40: A Budapesti Filharmónia Társaság zenekarának hangversenye. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Magyar művészek opera- felvételeiből. — 23,20: Az Oregon dzsesszegyüttes játszik. — 0,10: Fáy András táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8,05: Nóták. — 8,20: Tíz perc külpolitika. 8,35: Napközben. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,35: A Népművészet mestereinek felvételeiből. 13,00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. Harmincezren. — 13,20: Madármuzsika csembalóra. — 14,00: Szórakoztató antikvárium. — 16,00: Goethe. 2. rész. — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Tanakodó. — 18,35: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,35: Hullámzó országutakon. — 21,16: Elhiszi? Beszélgetés Os- váth Júliával. — 22,00: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 23,20: Annie, a puskás amazon. Részletek Berlin zenés játékából. NYÍREGYHÁZI radio 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,10: Hangraforgó. (A tartalomból: Bánszki István könyvszemléje — Az öltözködés ABC-je (Gönczi Mária) — Rákszűrés a tsz-ben (Rózsavölgyi Erzsébet) — Az egyetemi menza (Kolláth Adrienne) — Tudnivalók az útlevélről (Horvát Péter). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Maurica Chevalier énekel. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelözetes. (A nap szerkesztője: Haskó József.) MAGYAR TV 8,25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism., sz.) — 8,30: Iskolatévé. Angol nyelv (haladók részére). Follow me’Whe’s that? (sz.) — 9,00: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.) Az állatok mozgása. — 10,00: Korok művészete. A római művészetek fénykora. — 10,30: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Zengő ABC (sz.) — 11,00: Történelem (ált. isk. 8. oszt.) Európa, vigyázz! — 11,30: Kamera. A film jeleinek sajátosságai. — 12,00: Világnézet (középisk. IV. oszt.) Szükségszerű és véletlen. — 12,40: Képújság. —14,00: Iskolatévé. Magyar nyelv (ism., sz.) — 14,10: Kamera (ism.) — 14,40: Korok művészete (ism.) — 15,10: Világnézet (Ism.) — 16,00: Hírek. — 16,05: Micsoda nap. Magyarul beszélő jugoszláv tévéfilm (sz.) — 17,05: Csak gyerekeknek! Csillagocs- ka. Szovjet kisfilm (sz.) — 17,50: Képújság. — 17,55: Reklám. — 18,00: Telesport. — 18,30: Helyünk a világban. Becses apróságok. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Charlie angyalai. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi filmsorozat. Repülő angyalok (sz.) — 20,45: A fele sem igaz! Vetélkedőmü- sor. — 21,20: Panoráma. A külpolitikai szerkesztőség világpo- liaikai magazinja (sz.) — 22,20: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MOSOK 18,45: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs fóruma (ism.) — 19,05: Unser Bildschirm — a mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Gólyavári esték. Fejezetek a legutóbbi harmadévszázad magyar történelméből. Berend T. Iván előadása. Az új realizmus megerősödése, a reformok radika- hzálódása (ism., sz.) — 20,40: Reklám. — 20,45: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,05: Szerkesztette: Bu- záné Fábri Éva. Főszerepben: Básti Lajos. Portréfilm. SZLOVÁK TV 8,50: Hírek. — 8,55: Iskolatévé. — 9,20: Haladó tapasztalatok iskolája 2. rész. — 10,00: Üveg- figurák. Bolgár film. — 11,25: Ez történt 24 óra alatt. — 11,40: Élet a természetben. — 12,10: A rendőrség naplójából. — 15,50: Hírek. — 15,55: Iskolatévé. — 16,15: A görög csoda. Dokumentumfilm. — 16,50: Orosz nyelv- tanfolyam mindenkinek. 16. lecke. — 17,25: Dokumentumfilm a Komi Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságról. — 18,00: Sportrevű. — 18,30: A Tv- híradó sajtóértekezlete. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: V. Mestan: Egy este huszonkétezerért. Tv-játék. — 21,10: Gazdaságpolitikai magazin. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Találkozás szovjet művészekkel. Komolyzenei műsor. — 23,05: Hírek. ROMAN TV 16,05: Szünidei matiné. 16,30: Fiatalok stúdiója. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tvhíradó. — 20,35: Napjaink. — 20,55: Az ifjúságról. — 21,10: Az emberi test. — 21,30: Dalok. — 22,00: Tv-híradó. > MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: A POSTAS MINDIG KÉTSZER CSENGET I—H. (16 év!, am.) Előadás kezdete: 16 és 19 óra! Nyíregyházi Béke: FEKETE TYÜK (szovjet) Előadás kezdete: 16 óra! PANELKAPCSOLAT (14 év!, magyar) Előadás kezdete: 18 és 20 óra! Nyíregyházi Móricz: ... ÉS MEGINT DÜHBE JÖVÜNK (ol.y Mátészalka Béke: Filmbarátok körének műsora. (Nyilvános előadás) JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL (18 év!, NSZK) Kisvárdai mozi: AZ ÖSSZEKÖTŐ JÖNNI FOG (szovjet) Előadás kezdete: 18 óra! Zártkörű archív filmklubi előadások 14,30 és 20 óra! Fehérgyarmat: EGY CSEPP MÉZ (16 év!, ang.) Előadás kezdete: 18 óra! GUERNICA 08 év!, magyar) Előadás kezdete: 20 óra! Nyírbátor: KALÓZOK JAMAICÁBAN (ang.) Vásárosnamény: PUCÉRAN ÉS SZABADON (14 év!, fr.) LAJiSBEiJ 13., csütörtök: KVANTUM FANTUM . . . 15,00 óra. PYGMALION 19,00 óra. Arany-b. (55) adott életet. A kis Sándor anyukája úgy tervezi, hogy őszszel már újra játékra jelentkezik, folytatja a kézilabdázást. KORCSOLYÁZNI LENIN V ÁROSBA A Nyíregyházi Taurus SC kezdeményezése révén — a gyár KISZ- és szakszervezeti bizottságának támogatásával — szombaton a leninvárosi műjégpályán korcsolyázhatnak a gumigyár dolgozói és gyerekeik. A korcsolyázni szeretőket kü- lönbusz viszi Leninvárosba. Az egésznapos sportprogramban korcsolya versenyt is rendeznek a gyerekeknek és a felnőtteknek. IDÉNYNYITÓ FEHÉRGYARMATON Szorgalmasan készül az 1983. évi versenyekre a Fehérgyarmati SE NB m-as teniszcsapata. Az elmúlt hét végén idénynyitó fedettpályás háziversenyt is rendeztek, melyet a Peter- mann István, Zámbori Tibor kettős nyert, a Falcsik Ferenc, Fóra Csaba és a Nagy Zsig- mond, Ur László duó előtt. ___________J foglalkozik az 1932-es, ugyancsak Los Angelesben megrendezett nyári játékokkal. A színes bulletin ismerteti azoknak a versenyszámoknak a listáját, amelyek 1984-ben kerülnek először az olimpiai programba, így az atlétikában a női ma- raton, a 400 méteres gátfutás, valamint a 3000 méteres síkfutás, az úszásban a szinkronúszás, a tornában a ritmikus sportgimnasztika, a kerékpározásban a női egyéni erőpróga, a sportlövészety Kiii Iqvnrszil Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 1—5. «401 Telefon: 11-377, 11-425, 11-525, 11-84« Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 OSO HU ISSN 0135-2058