Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-14 / 11. szám
1983. január 14. Kelet-Magyarország 3 Számvetés E seménysorozat kezdődik. Igazolta, hogy a termelésben Évet zárnak a termelő- elért eredmény szakmai hoz- szövetkezetek. A földek, záértésből, szorgalomból fa- a mezők és az erdők termé- kadt. sét, gyümölcsét a gazdálkodók Mezőgazdaságunk felnőtt a örömét, gondját, bajait ősz- feladatához, ahhoz, hogy to- szegzik majd. Talán mindé- vábbra is élvonalszirutén ter- nütt az lesz az első mondat: meljen. 1982-ben termelőszö- kedvező idájárású évet hagy- vetkezeteink jó alapot teremtünk magunk után. Így igaz. tettek az újabb feladatok tel- Szabolcs-Szatmárban a mező- jesítésére. gazdasági üzemek rekord- A termelőszövetkezeti szám- mennyiséget takarítottak be adások velejárója a tervtárbúzából, kukoricából, jó volt gyalás, a tervek jóváhagyása a dohány-, a burgonyatermés, is. Az üzemi tervek a megyei növekedett a hús-, a tejter- pártbizottság határozatát, az melés. országos elvárásokat messzeAz elmúlt év a rekordok, a menőkig figyelembe veszik. A termelés növekedése ellenére gabonaprogram teljesítéséhez sem volt könnyű. Most elő- máris a tavalyitól nagyobb szőr jelentkezett gazdasága- területen zöldell az őszi vetés, inkban általánosan és nagy Érezhetők a tervszámok mö- mértékben az értékesítési gött azok a törekvések, ame- gond. Nemcsak a megtermelt iyek az exporttermékek nö- almát volt nehéz eladni, de vetésére, a föld jobb haszno- tavasszal a pecsenyebárányok sítására, a több hús termelé- piaca pangott, aztán csökkent sére vonatkoznak, a fa iránti kereslet és mind- A mezőgazdasági üzemek ez azzal járt együtt, hogy a munkájának sok az összete- termelés költségei növeked- vője. Sok az áruféleség és mitek. Hatása a gondjainknak közben a közös feladatokon most úgy jelentkezik, hogy munkálkodnak, gondolni kell nem lesz jobb a mérlegegyen- a háztáji gazdaságra is. Űj leg, mint volt a korábbi esz- feladat a melléküzemági ter- tendőkben. Az okok ismertek, melés növelése és bár nem A piaci körülmények hatása, új, de szükséges, az energia- a nemzetközileg kialakult takarékos, a gazdaságos mun- gazdasági helyzet a Szabolcs- ka. Mindezekhez a követelmé- szatmári termelőszövetkezete- nyékhez ki-ki hozzáteheti tűket is érinti. dását, erejét úgy, hogy amit a Ami osztatlan sikernek szá- közgyűlés jóváhagy, elhatá- mít — és kell is erről beszél- roz, az legyen cselekedetének ni — az, hogy a mezőgazda- mozgatórugója. ság ismételten bizonyított. S. E. Klubgyűlések A z utóbbi évek szervező szaibolcs-szatmári fiatalok is munkájának eredmé- jó hírnevet szereztek a nép- nyeként csaknem 300 hadseregben, a határőrség MHSZ-klub működik me- alakulatainál. Hazánk szá- gyénkben. Ez országos vi- mos élsportolója valamelyik szonylatban is figyelemre nyíregyházi klubban alapozta méltó, örvendetes, hogy nem- meg sikereit, csak a mennyiségi, hanem a A szövetség szerteágazó te- minőségi változás is szembe- vékenységének hasznát több tűnő a klubok életében. A területen érzékelheti a lakoskövetkező hetekben az érdek- ság. A helyi tanácsok társa- lődés középpontjába kerül a dakni munkaakcióját szinte honvédelmi és sportszövet- valamennyi klub segíti. Jó ség munkája azért is, mert a néhány esetben ipari, vagy klubok január 15-e és feb- mezőgazdasági üzemet kü- ruár 28-a között tartják köz- lönlböző technikával az MHSZ gyűlésüket. segített ki. Köztudott, hogy Mint minden hasonló fóru- a hivatásos gépkocsivezetés mon, a klutaközgyűlésen is szakmának számít. A szövet- mérleget készítenek és meg- ség közreműködésével igen határozzák a legfontosabb sok szabolcs-szatmári fiatalfeladatokat. A mostani mér- ember szerzett szakmát. Más, legkészítésnél nemcsak egy társadalmi, lélektani hasznuk évre tekintenek vissza, mert is van a kluboknak, össze- március 1-én lesz 35 éve an- tartó erőt jelentenek, segítik nak, hogy megalakították az a fiatalok szabaidejének MHSZ-t, illetve annak jog- hasznos kitöltését is. elődjét. Szabolcs-Szatmárban Való igaz az is, hogy né- is van mire visszatekinteni, hány klubban még nem hasz- Megyénkben az utóbbi há- nosítják kellően a lehetősé- rom és fél évtizedben szem- géket. Ezért és persze nem- betűnő eredményeket ért el a csak ezért jó lenne, ha a szövetség. A honvédelmi ne- klubgyűlések mindenütt igazi velő munka hatásaként szép közéleti fórummá lépnének számmal választották a kato- elő. nai pályát és a sorköteles N. L. Leányvállalat Munkásszállóból szálloda Január elsejével megalakult a KEMÉV második leányvállalata. Neve: KEMÉV Munkásellátó, Vendéglátó és Szolgáltató Leányvállalat. A kisvállalkozás a KEMÉV korszerű üzemi konyhájára és három munkás- szállójára alapul. Az új leányvállalat feladata az, hogy a KEMÉV dolgozóinak ellátásáról gondoskodjon. Biztosítja az étkeztetést, a munkaruha-ellátást, a dolgozók egyéb ellátása is a feladatai közé tartozik. A kisvállalatnak takarító szolgálata is működik. Jelenleg csak a KEMÉV helyiségét takarítja, de későb a közületi, vagy a lakossági takarításba is bekapcsolódik. A KEMÉV mindhárom szállóját a leányvállalat működteti. A szállók szállodává lépnek elő. Osztálybasorolásuk most van folyamatban. A szállodákban turisták, turistacsoportok és más vendégek elhelyezését is vállalják. A szállodai elhelyezésben egyeztetnek az IBUSZ-szal és a Nyír- tourist-tal. A vendégek mindhárom helyen félpanziós ellátást kapnak. A leányvállalat közeli tervei között szerepel az üzemi étkeztetés kiterjesztése is. Gödör II. Megjelent január 9-én a cikk, miszerint „Mész a gödörben”, valamint: a vakcement nem néz vissza. Jött rögtön a telefonhívás azzal az információval, hogy bár Nyír- egyházn a színész-házat a SZÁÉV építi, az alapozást alvállalkozó végezte, így a cement, ami tönkre ment, nem a SZÁÉV kára, hibája. Tény, ami tény. Ez azonban a cement sorsán már keveset változtat. Dicséretes viszont, hogy rendet tettek az építkezés területén, az anyagoknak, eszközöknek nagyobb becsülete lett. Ha nem romlik meg az a pár zsák cement, most annak az árából ezt a munkát még díjazni is lehetne. (se) Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mátészalkai gyáregységében Sarkadi Gyula esztergályos NDK-exportra készít szeleph ázakat. (Császár Csaba (elvétel e) Panasz nyomán Felmondás helyett bedolgozás IGENCSAK RÖVID IDŐ EGY KIS ÜZEM ÉLETÉBEN NÉGY HÓNAP, KÜLÖNÖSEN, HA A SZÜLETÉSTŐL A MEGSZŰNÉSIG TART EZ AZ IDŐ. MÁRPEDIG EZ TÖRTÉNT KISVÁRDÁN, A NYÍREGYHÁZI ELEKTERFÉM IPARI SZÖVETKEZET SZEPTEMBERBEN LÉTESÍTETT RÉSZLEGÉNÉL. A szolgáltaitóházban lévő szerviziben összesen 15 embernek szerveztek egy motortekercselő részleget. Nyíregyházán tanulta meg a munkát négy ember, majd Kisvárdán adta át az ismereteit a többieknek. Voltak, akik több éves munkaviszonyt hagytak ott a biztosnak látszó, jó munkaidő-beosztással járó, megfelelő keresetet adó új munkahelyért. Akkor, amikor motortekercselés helyett csillárszerelést bízták rá a javarészt,lányokra, asszonyokra, akkor megértették, hogy a szövetkezet másfajta kooperációt keresett, ezért változott a munka. Hallottak ugyan városon belül olyan híreket is, hogy ezt az üzemet meg fogják szüntetni, azonban decemberben éppen a szövetkezet elnökhelyettese nyugtatta meg őket, szükség van a mukájukra, mi több, 30 főre szeretnék bővíteni a létszámot, hogy gazdaságosabb legyen a tevékenység, egyedül a helyiséggel vannak gondjaik. Ezek után január 3-án hideg zuhanyként érte a dolgozókat a felszólító levél: január 10-én vegyék át a munkakönyvüket, megszűnik a részleg. Mindez joggal okozott elkeseredést. — Mivel próbaidősek voltak a dolgozók, így jog szerint nem lettünk volna elmarasztalhatok a felmondásért — indokol Beleznay József elnökhelyettes. — Azonban nekünk is szükségünk Van erre a szerelésre, ezért próbálkoztunk más megoldással. Kisvárdán és Nyírbátorban a közelmúltból átadott szervizek nagy ampterületét szerették volna kihasználni a tekercselő részleggel. Közben viszont, január elsejétől önálló kisszövetkezetté szerveződött a korábbi szervízhálózat, amely nem fogadta ezeket a részlegeket. Nyírbátorban a tanács segítségével kaptak helyet, míg ez Kisvárdán nem sikerült, így döntöttek a megszüntetésről. Ám a felmondott dolgozók egyikének, Nagy Attilának mentőötlete támadt. írásban javasolta a szövetkezet vezetőinek, hogy bedolgozóként folytassák tovább a munkát. Ehhez raktárt adnak, a szövetkezet gondoskodjon a szeSzatmár Bútorgyár: készül a „Ramóna” f-------------------------------------C serepes Lászlónak könnyes a szeme. Az előbb még vígan mesélte a régi időket, aztán mikor odaérkezett, hogy tízéves korában már napszámosnak állt be Bercsényi Béla nyugalmazott táblabíró birtokán, szép lassan borúsodni kezdett a tekintete. Most meg itt szalad a könnycsepp az arcán, mint a tavaszi esők az öreg fák kérgén. Kálióban született, de Császárszálláson, pontosabban Butykán nőtt fel a ta- nyavilágban. Volt ő életében kiskondás, meg téesz- elnök, kubikos meg postás, kocsis meg brigádvezető, most pedig tizenvalahány éve ágazatvezető. A császárszállási Béke termelőszövetkezetben ő felel mindenféle gép üzemeléséért, a traktorosok, sofőrök munkájáért. Több mint harminc éve lépett az itteni téeszbe, s ahol csak dolgozott, mindig lobogva égett. — Nem hiszi el az ember, már több mint harminc éve... — sóhajt. — 1952. február 7-re. Emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Nem kellett minket agitálni, beléptünk. Nem telt el V _________________ egy év, engem már hathónapos brigádvezetői tanfolyamra küldtek Hajdúszoboszlóra. Míg a többiek a szabad időben fociztak, röp- labdáztak, én a könyveket bújtam. Nem jártam én iskolába addig, emlékszem, miikor az elemiben megakart buktatni a tanító, felment hozzá a táblabíró úr, hogy írja alá azt a bizonyítványt, mert... ! Iskola helyett dolgoztam. Mondom, tízéves voltam, s harminc disznót, meg hat növendékmarhát legeltettem. A bérem? Egy mázsa gabona havonta. Ugye, most egy mázsa rozs ára 260 forint... Hazajött tehát a szoboszlói iskoláról, s brigádvezető volt egészen 1956-ig. Ekkor választották meg elnöknek, s dolgozott ínaszakadtáig. Igaz, olyan embereket vezetett, mint az öreg Bogár János, aki az ellenforradalom kellős közepén is rendületlenül szántott, vetett, mert a magnak a földben a helye. S előbb végezzük el a dolgunkat, aztán járhat a szánk. — Már akkor 3200 liter tejet fejtünk mi évente tehenenként! Tudja milyen nagy szó volt az abban az időben? Aztán változtak az idők, újból brigádvezető lettem. Dehogy voltam én sértődött ember, tudtam, iskolázottabb emberre van szükség az elnöki székben. Az már a közös szerencsétlensége volt, hogy fikarcnyit sem sikerült előbbre lépnünk, míg nem jött hozzánk egy fiatal főagronó- mus, Dorka József. Már kezdtek rendbe jönni a dolgok, mikor ő is elment valahová igazgatónak. Üjból süllyedni kezdtünk, mikor visszahívtuk, de akkor már elnöknek az egykori agro- nómust. Most már egyenesben vagyunk,* nyugodt lélekkel vehettem január elején a kalapom. Nyugdíjba mentem. De mielőtt Cserepes Lászlótól végleg elbúcsúznánk mi is, kanyarodjunk még vissza kis időre a negyvenes évekig. Nem szóltunk ugyanis még arról, amikor postás volt, majd kubikos. — Volt nekem egy barátom, postás volt fenn Pesten. Annyi szépet mesélt arról az életről, hogy gondoltam egy nagyot én is. Felmentem utána. Csillaghegyen volt a körzetem, de mindig vágyott vissza Buty- kára a szívem. Akkor már bombázták kegyetlenül a várost, úgy hogy hazajöttem. Beálltam kubikosnak. Mi építettük a tiszavasvári utat is. Régen volt, nagyon régen. A z útépítő egykori cseléd tehát most búcsúzik. Nyugdíjba vonult. De korántsem véglegesen. Az ősszel 800 hektár búzát az ő irányításával vetettek, ö felel az aratásért is. Hogy aztán ősszel újra ott legyen a földeken. Balogh Géza _____________y Csillaghegyi álmok relni valóról, adja a kézi szerszámokat, ellenőrző műszert, míg ők otthon kialakítanak egy munkaasztalt, ahol dolgoznak. — Korábban is helyettesítettem a csoportvezetőt, ezért vállalkoztam erre — mondja a 27 éves fiatalember. A levél után gyors cselekvés következett. Másnap a szövetkezeti vezetők már Budapesten tárgyaltak, majd január 10-én már azért jöhettek a dolgozók, hogy megkössék a szerződést a bedolgozói foglalkoztatásra. összesen kilencen vállalkoztak erre, de a szövetkezet szeretné, ha többen lennének, mert a töm- szelence- és csillárszerelés mellett a Tanért Vállalattól várható nagyobb megrendelés. S nagyobb létszám esetén a szállítás, a munka ellenőrzése is kifizetődőbb. Egyébként a bedolgozóknak térítést adnak a villany és fűtés rezsijéért, s ugyanúgy teljesítménybérben számolják el a munkájukat, mint korábban, így anyagilag sem lesz rosszabb a helyzetük. — örülünk neki, hogy megoldódtak a problémák — fo-> galmaz Nagy Attila a többiek nevében is. L. B.