Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. január 29. 3C« m Vá V. iV VUWU5 >.M ___ _____ __ n gm .v ■■ ■■ i'Ä' ft" »ft- XvXv Minden pálya dicső...' (Kölcsey) Esélyek jó választásra E lrettentő példaként szokták általában emlegetni a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet munkatársai az elmúlt évek legkirívóbb eseteit. Például a gumigyári sztorit. Az üzem ergonómiai labort rendezett be munkavédelmi céllal, s azzal a távlati elképzeléssel, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyen dolgozzék. Megvizsgálták például a villanyszerelőket is, s két színtévesztőt is találtak. Vagy egy másik eset: ez is pár évvel ezelőtti: 40 fiú jelentkezett egyszerre lakatosnak egyetlen nyíregyházi iskolából, hogy se az osztályfőnöknek, se a pályaválasztási felelősnek, se a jelentkezési lapokat továbbító igazgatónak ez nem tűnt föl — arra nincs magyarázat. És a legszomorúbb, szintén gyakran emlegetett eset a korábbi évekből: egy kislány bal kezének csonkulását 14 éves korig nem tartották nyilván iskolai egészségügyi lapján, nem jelezte sem a %ziíl8f SéÖt a "pedagógus, nem tudott róla az orvos — a pályaválasztási intézetben vették észre, amikor kiderült, nem választhat akármilyen pályát. Ezek persze régebbi példák___ Kik segítenek? Azóta sokkal komolyabbá vált az általános iskolákban a pály-aválasztási-pályairányí- tási munka. A pályaválasztási felelősöket rendszeresen képzik, továbbképzik, az igazgatók egyre fontosabb feladatnak érzik az idejében elkezdett pályaorientációt. Erre a célra rengeteg szakkör, csoport alakult és működik sikeresen megyeszerte, az üzemekben felkészült pá- lyayálasztási megbízottak szerveznek kiállításokat, üzemlátogatással egybekötött tájékoztatókat, sőt nyári pályaválasztási tábort is. Vannak üzemek, melyek autóbusszal gyerekek százait hozzák, viszik, csakhogy a legmegfelelőbb utánpótlásra tehessenek szert az adott, nagy kvalifikáltságot igénylő munkakörökben. A pályaválasztási intézetben orvos, pedagógus, pszichológus segít a tanácstalanoknak, rendszeresek a szülői értekezletek, nagy apparátus, többszáz lelkes ember dolgozik azért, hogy kevesebb legyen a csalódás, a kényszerű pályamódosítás, s mind több ifjú emberke induljon jó eséllyel a nagy útra. Nem vállalkozhatunk a nagy egész áttekintésére, hiszen akkor sorra kellene járni valamennyi területet a pályaválasztás összetett, bonyolult labirintusában. Csepp- ben a tenger — elv alapján mintaként megyénk egyik legnagyobb középfokú oktatási intézményében vizsgálódtunk: a 110-es ipari szakmunkásképző intézetben. „Átirányítottak. Megszerettem" A II/3. osztályban Dobra Gábor szakfelügyelő tart órát az esztergályos tanulóknak. Csupán pár percre zavarko- dunk, míg megkérdezzük, hányán készültek eredetileg erre a szakmára? Tétova kéznyújtások, itt-ott egy-egy. A többség teljesen mást képzelt el magának jövőjéről. Ki az, aki nem fog esztergályosként dolgozni a szakmunkásvizsga után? Egyetlen határozott jelentkező az osztályban. A válasz: mert nem sikerült megszeretnem a szakmát. A legtöbben bizonytalanok a jövőt illetően, bár alapmotívum az is, hogy nem tudják, eljutnak-e egyáltalán a szakmunkásvizsgáig a magas bukási arány, a közismereti tárgyakból, például történelemből a sok gyenge osztályzat miatt. Ki az, aki biztosan tudja, hogy esztergályosként dolgozik majd? Egyetlen kéz a levegőben: Bene Attiláé. — Kollégiumban lakom. Fábiánházáról kerültem ide, ott a nagyapám nevelt. Nem volt túl jó a nyolcadikos bizonyítvány, olyan közepes tanuló voltam. Itt 4,4 lettem. Eredetileg vízvezetékszerelőnek készültem, de az nem sikerült. Átirányítottak. Megszerettem. Bíztatónak találom azt, hogy azok az osztálytársaim, akik eredetileg nem ide készültek, általában örömmel beszélgetnek a szakmáról... Szenderák Miklós eredetileg karosszérialakatosnak készült, most esztergályostanuló, a III/16-os szerkezetlakatos osztályból Banka József géplakatos, Fazekas András karosszériaszerelő szeretett volna lenni. A két osztályból őket emlegetik példának arra, hogy vannak, akik megszeretik a szakmát, akikért igazán érdemes minden nevelői erőfeszítés, akik az idejében elvégzett pálya- orientáció szükségességét és lehetőségét igazolják. Tóth Zoltán a harmadéves szerkezetlakatosok osztályfőnöke széttárja a karját kérdésemre: — Ki akart önszántából idejönni? Senki. Ügy kell vadászni más területekről, azokból a szakmákból, ahol nagy a túljelentkezés. Ki készül a pályaelhagyásra? Ügy tudom, három fiú a katonai pályára készül, a többi a szakmában marad. A 110-es iskola több esztendős gyakorlatát Mike András műszaki igazgatóhelyettes összegzi. Évek óta foglalkozik a pályaválasztással, a jelentkező gyerekek átirányításával, elhelyezésével. — Mi is kaptunk színtévesztő gyereket szobafestőtanulónak, s el kellett, utasítani. Vagy azt a fiatalt is, említhetném, aki esztergályosnak jelentkezett, s csak itt, az iskolában derült ki róla, hogy három ujja van. Sokan kimaradnak Nem túlzás, de vannak esetek, amikor a tanuló az egész életéről itt, a szakmunkásképzőben, öt perc alatt dönt. még mindig négyszer annyian jelentkeznek, mint a keretszám, annak ellenére, hogy ezt már a tanárok is rend szeresen ismertetik az iskolákban: háromszoros a túljelentkezés szobafestőnek, másfél-kétszeres csőhálózat és berendezés szerelőnek. Hegesztőnek a szükséges 10 százaléka, ács-állványozónak a 20 százaléka jelentkezik önszántából. Különösen veszélyes a helyzet az esztergályosoknál és a szerkezetlakatosoknál, mert ez nagy létszámot, a 110-es iselutasítottak közül a gimnáziumokba, ahol jóval nagyobb a keretszám, mint a jelentkezők száma. Tavaly az ösz- szes iskolatípusból több mint 1300 fiatalt utasítottak el azzal, hogy más pályát válasz- szón a kiszemelt helyett. Az okok a legkülönbözőbbek, a túljelentkezés viszont állandó és makacs az óvónői és egészségügyi szakközépiskolában, a lányoknál a keres- kedelmi-vendéglátóipariban, a fiúknál a 110-es iskolánál felsorolt szakmákban. *** «t Ä» Ugyanis, minden érdeklődőt minden műhelyen végigvezetnek, annak ellenére, hogy az illetőt esetleg konkrétan csak egy szakma vonzza. Akkor is így csinálják, ha az általános iskolából a meghívott nyolcadik osztály, plusz tanári kíséret helyett csupán egyetlen gyermek jelenik meg. (Figyelmeztető jel, újabban terjed az a szokás: szélnek eresztik a gyerekeket, hárman-négyen vonatra ülnek, Szatmárból, innen-on- nan — iskola által szervezett pályaválasztási nap programja gyanánt.) Aztán, ha nem jó a bizonyítvány, vagy más ok kizárKolában több mint kétszázat jelent. Ennyi fiatalt máshonnan átirányítani, s eleve csalódással indítani egy életcél felé, nem marad következmények nélkül. Idekívánkozik egy kis ki- pillantás a 110-esből Szabolcs- Szatmárra. a legutóbbi tanév Ki választja a pályát? Ki választja a pályát, alapján? Mike András s mi igazja, s új lehetőséget kell választania, akkor rámutat egy gépre — ezen szívesen dolgoznék. így aztán nem véletlen — mint az egyik nevelő fogalmazott —, hogy sokan kimaradnak, sokan meg csak azért vannak itt, mert meleg van, 3 forint egy ebédjegy, s valahol mindenképpen lenni kell. — Általában ennyi jelentkezőt kapunk — folytatja Mike András amennyire ösz- szesen keretszámunk van, nagy viszont a szóródás az egyes szakmákban, divat és egyéb okok miatt, összességében: a tanulók fele, tehát minden második szakmunkásjelölt mást akart, képzelt el eredetileg, mint amit most csinál, amire készül, az iskola szándéka szerint életre szóló hivatástudattal. Néhány példa: autószerelőnek és karasszérialakatosnak adatai alapján. A kilencezer körüli végzős nyolcadikos közül pár százan nem tanulnak tovább, a fennmaradó létszám fele szakmunkásképző iskolába adja be jelentkezési lapját, másik fele megoszlik a gimnáziumok, szakközépiskolák és ■ szakiskolák között. Általában hat-hétszáz diák kerül a Szakközépiskolákból gatóhelyettes: — Első helyre tenném a döntést befolyásoló okok között a közvetlen környezetet. Amit lát a gyerek, amit ismerőseitől hall, ahová a barátja megy, csak azt ismeri, s nem is szakmát, hanem iskolát választ. — A második: kevés munkával sok pénzt szerezni. E mögött erős társadalmi hátteret érzek, s az értékek eltolódását is. Ha ezt látja, ezt szokja meg, ez a minta! Erősen rontja a pályaválasztási munka eredményességét az a teljes káosz, mely a szakmák elnevezésében, illetve a névváltozásokban tapasztalható. Például: korábban egyszerűen csak vízvezeték-szerelőt mondtunk, vagy központifűtés-szerelőt. Az új elnevezés óta ezek „leágazások” a csőhálózat- és berendezés-szerelő szakmáról. Vagy: nem derül ki a gépi forgácsolónak hirdetett szakból, hogy az most nem más, mint esztergályos. A szépen hangzó vízszigetelőről meg nem lehet tudni, mit csinál, így történt, hogy a nehezen összeszedett hat gyerekből három azonnal elmenekült, amikor a forró szurkot meglátta. Hiányzik a pályák ismerete, s ebben a gyerekeket csak a legvégső soron lehet hibáztatni. Érdemes végiggondolni még egy megfigyelést: úgy látják, a szakmunkásképzőre „jelölt” fiatalok fölött már jóval korábban „pálcát törnek”, mint a pályaválasztás ideje, a gyengébb bizonyítvány miatt. Ezek a gyerekek „érettebbek”, koravénebbek, mint gimnáziumba, szakközépiskolába készülő társaik, s míg az utóbbiak döntésébe erősen beleszól a szülő, olykor azzal is,1 hogy „kiprotekciózza” a legdivatosabb középiskolát, addig a szakmunkásképzőbe készülő gyerekek maguk választják a szakmát. Tipikus tünetek Az állam sokat tesz azért, hogy az úgynevezett nehéz szakmákban — amelyeket csak erős átirányítással lehet betölteni — az átlagnál több megbecsülést kapjanak a tanulók, például magasabb kétszáz forinttal az ösztöndíj. Jól gondolkodó vállalati vezető is sokat tehet a szakma megszerettetetéséért. Erre mond egy példát Pilik István harmadéves szerszámkészítő tanuló. — A Fémmunkás szerződést kötött velem, végzés után két évre. Ezért most a tanulmányival együtt kilencszázon felül van az ösztöndíjam. Jól érzem magam a szakmában... Ezer ága-boga van még persze a pályaválasztásnak — mi legyen például az egészségkárosodottakkal, hová hogyan kell jelentkezni, milyen lehetőségek vannak a megyén kívül stb. Ezekről remélhetőleg sok szó esik a következő napokban az iskolákban és otthon. A 110-esben tapasztaltakat azzal foglalnánk, össze: nem minden eset általánosítható, vannak egyedi tünetek is, ám a legtöbb példa mégis tipikus gyermekbetegségeket mutat. Hiányos pályaismeret, az önértékelésre nevelés teljes hiánya, kevés információ, az általános iskolai tanárok esetleges járatlansága, megalapozatlan, irreális családi dön- dések. És sok téves indítás. Értük szóltunk, akik most kelnek szárnyra... Irta: Baraksó Erzsébet Fotó: Gaál Béla
