Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 23. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. január 28. Antifasiszta nagygyűlés Budapesten Antifasiszta nagygyűlést rendezett csütörtökön, a Pa- taky István Művelődési Központban a Hazafias Népfront, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége és az Országos Béketanács. A XX. századi történelem egy olyan dátumára emlékeztek a nagyszabású békedemonstráció résztvevői, amely — az embertelenség, a kegyetlenség legsötétebb korszakát idézve — egyszersmind a békéért, a haladásért küzdő népek örök mementojává vált: 50 éve került hatalomra Németországban Hitler, s vele a fasizmus. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet, majd felszólalásokra került sor. Az antifasiszta nagygyűlés résztvevői végül megtekintették Szabó István Mephisto című, a fasizmus anatómiáját bemutató, a művészet eszközével megrajzoló Oscar-díjas filmjét. (Folytatás az 1. oldalról) a NATO ne hajtsa végre a csaknem 600 közép-hatótávolságú amerikai rakéta nyugateurópai telepítéséről hozott 1979-es határozatát. Ez az idő elegendő lenne a megállapodáshoz, ha ezt mindkét fél akarná. Csakhogy Washingtonban e jelek szerint még mindig nincs meg a politikai akarat az egyenlőségen és az egyenlő biztonságon alapuló megegyezéshez. A Fehér Ház stratégiája — mint ezt az UNIÓ helyzetéről szóló keddi elnöki üzenet tartalma is tanúsította — alapjaiban nem változott. Ennek lényege, hogy az USA katonai fölényre tör a Szovjetunióval szemben. A rekordnagyságú katonai költségvetés, az új hadászati fegyverrendszerek gyorsított ütemű kifejlesztése ezt a célt szolgálja. Hajlandó volna persze Washington fegyverzet- csökkentési megállapodásokra, de csakis akkor, ha azok révén eléri a Szovjetunió meggyöngítését, egyoldalú leszerelését. Moszkva ezt természetesen elutasítja, hiszen bármilyen megegyezés csak akkor erősítené a békét, ha alacsonyabb szinten teremtené meg a katonai erők jelenlegi egyensúlyát, nem pedig fölborítaná azt. Ezért minősíti elfogadhatatlannak a Reagan-féle nullaváltozatot, amely a meglevő szovjet rakéták leszerelése fejében csak egy amerikai aláírást jelentene. November vége óta, amikor utoljára tárgyaltak Gertiben, a Szovjetunió a rugalmasság és a kompromisszumkeresés jegyében új javaslatot tett. Andropov főtitkár indítványa — mint ismeretes — több száz szovjet rakéta Európából valló - kivonását, illetve leszerelését helyezi kilátásiba, úgy, hogy a megmaradó menyiség azonos legyen a brit és francia atomeszközök számával. A javaslat logikus, s olyannyira figyelembe veszi a katonapolitikai realitásokat, hogy számos nyugati politikus és sajtóorgánum jó tárgyalási alapnak minősítette, néhányan pedig állást foglaltak amellett, hogy a genfi fórumon keressenek valamilyen „közbülső megoldást”, mintegy összeházasítva az amerikai és a szovjet elképzeléseket. Mondhatnánk, hogy a többi a svájci városban tevékenykedő diplomatákon és szakértőkön múlik. Mondhatnánk, de ez így csak féligazság lenne. Sok mindentől függ a tárgyalásokon részt nem vevő, de a végkifejletükben rendkívül érdekelt nyugat-európai kormányoktól, s az egyre erősödő békemozgalmaktól is. Vajon- sikerül-e Amerikát nagyobb rugalmasságra bírniuk? Jó volna, ha ez egyszer az ösztönösen bizakodóiknak és nem az aggódóknak lenne igazuk. MEGHALT BIDAULT Csütörtökre virradóra a délnyugat-franciaországi Cambo-Les-Bains klinikáján 83 éves korában elhunyt ®e- orges Bidault, a Francia Ellenállás Nemzeti Tanácsának egykori vezetője, aki a háború után több ízben Franciaország miniszterelnöke volt. Bidault tavaly decemberben kapott szélütést párizsi otthonában és azóta Cam- bo—Len—Bains klinikáján ápolták. NAKASZONE—SCHMIDT- TALÁLKOZÓ Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök és Helmut Schmidt, volt nyugatnémet kancellár csütörtökön egyetértett a Szovjetunióval való párbeszéd folytatásának szükségességében. A bonni kormány korábbi elnöke a Jo- miuri Simbun című lap meghívására tartózkodik Tokióban. BÉCSI TÁRGYALÁSOK Becsben másfél hónapos szünet után csütörtökön megkezdődött a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások újabb fordulója. Az első tanácskozás után tartott sajtóértekezleten közölték, hogy a teljes ülésen Stanislaw Przygodsfci, a lengyel küldöttség vezetője szólalt fel. GENSCHER PRÁGÁBA LÁTOGAT Hans-Dietrich Senscher, az NSZK külügyminisztere Bo- huslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra Prágába érkezik. KOZMOSZ—1438 Csütörtökön a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—1438-as jelzésű mesterséges holdat. A mesterséges holdon elhelyezett műszerek kifogástalanul működnek. ÜNNEPSÉGSOROZAT KUBÁBAN AZ APOSTOL „Egyenes derékkal jöttem, Onnan hol nőnek a pálmák, Mielőtt meghalok, lelkem Versekben osztja .el álmát!” Fiatalok és idősebbek éneklik-dúdolják szerte a világon a forradalmi jelképpé lett kubai dalt, a Guantana- mérát. Ám azt már kevesebben tudják, hogy verssorait egy lánglelkű költő-forradalmár, Jósé Marti vetette papírra, „Egyszerű versek” címmel, még a múlt század végén. Marti emlékét nemcsak a Guantanaméra őrzi. Eszméi, gondolatai ma is érvényesek, ma is hatnak egész Latin- Amerikában. Most, születésének 130. évfordulóján a kubai nép nagy szeretettel, széles körű ünnepségekkel emlékezik meg az „Apostolként” emlegetett hazafiról. Jósé Marti 1853. január 28- án született a havannai kikötőnegyedben, egy spanyol bevándorló család első gyermekeként. A vékony termetű, ragyogó tehetségű fiút vonzza az irodalom, a költészet, de leginkább a hazájában folyó szabadságküzdelmek lelkesítik. Már 17 éves korában szembekerül a spanyol gyarmati hatóságokkal. Hat év börtönre ítélik, megismeri a kényszermunka poklát, majd száműzetésbe Spanyol- országba küldik, ahol jogi- és bölcsészdiplomát szerez. Szenvedélye és elhivatottsága azonban egyetlen cél felé vezérli: felszabadítani Kubát a gyarmati elnyomás alól. Rövid életének nagyobbik része száműzetésben telik el. Akárhová kerül, Mexikóba, Guatemalába, az Egyesült Államokba, mindenütt keményen dolgozik. Költő, drámaíró, éles tollú publicista, nagy hatású szónok. Szervezi, aktivizálja emigráns honfitársait, a felszabadító harc döntő szakasza előkészítésének szellemi atyja. A függetlenség kivívását azonban már nem érheti meg. Második hazatérése után néhány hónappal Jósé Marti, a lánglelkű kubai forradalmár. fegyverrel a kezében hal meg, a harctéren éri az ellenséges puskagolyó. Csupán 44 éves volt. Verseinek, gondolatainak magától értetődő tisztasága, hősi halála nekünk magyaroknak Petőfit juttatja eszünkbe. Jósé Marti Latin-Amerika történelmének egyik legjelentősebb gondolkodója volt, aki sok mindent előre megérzett a kontinens jövőjéről. Felismerte, hogy a hanyatló spanyol birodalomnál veszedelmesebb a közeli szomszéd, az Egyesült Államok. Figyelmeztetett a monokultúra, az egyoldalú gazdasági szerkezet, az Egyesült Államokhoz fűződő egyoldalú külkapcso- latok veszélyeire. Valódi függetlenséget kívánt Kuba számára, nem pedig azt, hogy gazdát cseréljen. Jól sejtette meg a veszélyeket. Halála után nem sokkal Washington egyenlőtlen szerződéssel láncolta magához a cukorszigetet. Csak hat évtized múltán, Fidel Castro és a felkelő hadsereg katonái teljesítették be Marti álmát: kivívták Kuba második függetlenségét. Az Apostol egységre, közös fellépésre búzdította Latin- Amerika, — ahogyan ő fogalmazott: „a mi Amerikánk” — népeit. Szavai akár ma is elhangozhatnának ajalklandi háború után ismét összefogásra hajló kontinensen: „Itt az ideje, hogy számbavegyük erőinket, egymáshoz igazítsuk lépteinket és szilárd tömböt alkossunk, mint az ezüst az Andok méhében”. (elekes) LENGYELORSZÁGI VÁLTOZÁSOK (3.) Az egyház és az értelmiség A katolikus egyház lengyelországi helyzetét, szerepét kívülről nagyon nehéz megérteni. A mai, történelmileg kialakult állapot egyedülálló Európában. Az elmúlt évek eseményei bizonyítják, hogy maguk a lengyel kommunisták sem értették meg mindig pontosan ezt a helyzetet, s ezért hoztak — vagy nem hoztak! — megannyi, később meggondolásra késztető intézkedést. Helytelen volna ezért a helyzet megítélésénél csupán a legutóbbi évek eseményeire, s ebben a katolikus egyház magatartásával hagyatkozni. Kétségtelen, hogy Walesa és a Szolidaritás sokáig élvezte az egyház támogatását. De ma már az is igaz, ahogyan a lengyel közmondást idézik: „A pap nagyon szépen tud temetni, de soha nem fekszik a halott mellé”. Rakowski miniszterelnök- hélyettes véleménye ez: „ha azt vizsgáljuk, mi ma a szocializmus építésének realitása ‘ Lengyelországban, abból kell kiindulni, hogy az egyház valamilyen támogatása nélkül nem tudunk kormányozni. Nem tervezzük valamilyen katolikus párt létrehozását, de felmerül a kérdés, hogyan von j ük be a sok százezernyi katolikus aktivistát a társadalmi életbe”. Zénón Körnender, a Pax Katolikus Világi Szervezet elnöke, jelenleg miniszterelnök-helyettes így beszélt a problémáról: „Tapasztalatom, hogy a párt és a kormány vezetése igyekszik megszüntetni a nemzeti egységet akadályozó tényezőket. Politikai nézetkülönbségek, viták lehetnek a kommunisták és a katolikusok között, de egy hazánk van, azt építeni kell, nem pedig lerombolni”. Majd az egyház szerepéről szólva hangsúlyozza: „nem léphetnek fel politikai erőként. Feladataik lelkipásztori, hitbuz- galmi természetűek. A világon a katolicizmus nem mindenütt ugyanolyan színezetű Az egyház sok helyütt a jobboldali, kommunistaellenes erőkhöz vonzódik. De miután a vatikáni zsinat kimondta a párbeszéd lehetőségét, az egyháznak Lengyelországban is el kell határolnia magát a szocialistaellenes erőktől. A szocialista társadalmi rendszerrel, a néphatalonimal, mint megváltoztathatatlan realitással 'kell számolni”. Slemp érsek nyugalomra intő megnyilatkozásai, általában az egyházi vezetők magatartása a megfigyelőben azt a benyomást kelti, hogy a lengyel katolikus egyház számot vet a realitásokkal, s a jövő szocialista Lengyelországában betöltendő szerepét, pozícióját keresi. A magyarok által jól ismert krakkói Mánia-templomban elhelyezett, a szögesdróttal kerete■■■■■■■■■■■■■■■■ zett lengyel nemzeti zászló azonban mást is jelez: az egyházban is jelen vannak, még azok az erők, amelyek elvetik a megbékélés jelszavát. Maradjunk még Krakkóban. Franciszek Dabrowszki, a pártbizottság titkára igen értékes elemzést tud adni a lengyel értelmiség magatartásának a megértéséhez. A városban 12 egyetem van, 40 000 nappali és 20 000 levelező hallgatóval, húsz tudományos intézet 7500 tudományos munkással, mintegy másfél ezer alkotóművész él itt, kilenc színház működik —, egyszóval olyan értelmiségi bázisa Krakkó Lengyelországnak, ahol az ezzel járó problémák is koncentráltan jelentkeznek. Dabrowszki elmondta, hogy a válság utáni kibontakozás első időszakában, a szükségállapot első idején, kevesebbet foglalkoztak az értelmiségiekkel. A párt csekély erejét a munkásokra koncentrálta. Lévén munkáspárt, ezt tartva természetes bázisának, főként pedig azért, mert a termelés újraindításának, a lakosság ellátásának a kulcsa a munkások kezében van. Ez az erőfeszítés meglepő gyorsan eredményekkel járt. Megállt a termelés csökkenésének tendenciája, majd szeptembertől rendszeresen többet termeltek, mint az előző év azonos időszakában. (Az Ur- sus traktorgyárban a tervezett 52 ezerrel szemben, 53 ezer traktort gyártottak, az elmúlt 10 éviben soha nem sikerült ilyen eredményt elérni.) Lélegzethez jutott tehát a párt, s most már mind többet foglalkozhat az értelmiséggel. Dabrowszki úgy jellemzi a helyzetet, hogy az értelmiség jó része ma még menekül a valóság tudomásulvétele elől. De bizonyos, hogy rövid idő után kilépnek a belső emigrációból. Megnehezíti ezt a lépést, hogy szeretnék megőrizni az arculatukat. Túlnyomó többségük hűségesen ott állt a régi pártvezetés mögött, magyarázta politikájukat, legtöbbször minden feltétel nélkül magasztalta és dicsőítette őket. Aztán a munkások 1980 augusztusi megmozdulása után egy lendülettel átálltak a másik oldalfa. Igaz szívvel, nem kevés önkritikával, olykor önmarcangoló módon a Szolidaritás mögé sorakoztak És most itt állnak egy újabb döntés előtt. A mai helyzetre még mindenképpen Rakowski miniszterelnök-helyettes megállapítása érvényes: „A lengyel társadalom magatartását jellemezve meg lehet talán kockáztatni ma már azt az állítást, hogy növekszik a realisztikusan gondolkodó emberek szárma. Bizonyos, hogy ez a folyamat sokkal gyorsabb lehetne, ha nem lenne ilyen kommunistaellenes a közvéleményt formáló értelmiségi rétegek magatartása. Ha közöttük több lenne a reálisan gondolkodó ember, már magunk mögött hagytuk volna a politikai válságot”. Nem lenne igazságos, ha a lengyel értelmiségről festett képet nem egészíteném ka. Magam, a mai lengyel vezetésben ott találtam az értelmiség színe-javát: a tudós szociológus kulturális minisztert; a közgazdaság tudósait párt- és állami tisztségekben; az államjog nemzetközi hírű professzorát a kormány jogalkotással foglalkozó bizottsága élén; a mérnök-közgazdász vajdát, a jogász párt- titkárt és sokan másokat. Niincs messze az idő — remélem —, amikor már róluk esik több szó, az új Lengyel- ország arculatát formálókról, s majd csak mellettük mindazokról, akik végül is beállnak a sorba. Következik: Túl a mélyponton. T. Varga József
