Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-20 / 16. szám

2 T Ketet-Magyaroeszág 1983. január 20. visszUPV. Szülinap 1983. január 6-án a Kelet- Magyarországban megjelent egy írás „Szülinap” címmel. Ezt követően az óvodai ne­velők közül többen hívtak telefonon, tiltakoztak, s mint megyei óvodai felügyelő ma­gam véleményét sem tudom elhallgatni. Ügy gondolom, jogos a felháborodása a sok becsületesen, gyermekszere­tettel dolgozó óvónőnek, mert képtelen dolognak tartjuk, hogy a cikkben leírt eset igaz. S ha még az lenne is, úgy gondolom, a sajtónak nem lehet feladata egy egye­di és sarkított példa alapján a megye közel kétezer fős óvónői gárdájának a közér­zetét így megrontani, s a'szü­lők bizalmát is ennyire meg­ingatni. Nekünk együtt kell nevelni a családdal, s ezt se­gíteni kellene. Tiltakozásunk nem azt je­iskolának segít a vállalat Ezren — harminc gyermekért — Mi hajnaltól látjuk a gyerekeinknek a nyakukba forgalmat. Találkozunk háti- venni a várost, ha megszólal táskás kisiskolásokkal, amint a csengő. az autóbuszmegállókban to- — Némi szervezést nálunk porognak és már kora reg- is igényelt, hogy reggeltől gél várják a járatot. Mind- délig átadjuk az oktatótér- annyiunknak van kisgyereke, met — így Berencsi Gyula és át tudjuk érezni a helyze- pb-titkár. — Mintegy ezer tűket. A Volán vállalatnál ember vesz részt a különfé- megvitattuk: a nyíregyházi le tanfolyamokon, tovább­általános iskolák annyira képzéseken, szemináriumo- zsúfoltak, tantermek sora kon. Egy órával előbbre hiányzik, hogy fölajánljuk a hoztuk a foglalkozásokat, központban vagy a tanács- hogy az ebédig befejeződje- termet, vagy az oktatótér- nek. Jutottak csoportok a met és a sóstói üdülőnkben tanácsterembe, de még a Dó- is egy helyiséget valamelyik zsa György utcai ifjúsági iskolának — hallottuk a Vo- klubunkba is ... Ián 5. számú Vállalata párt­bizottságán. A népfrontnál A nábrádi Szikra Termelőszövetkezetben a múlt év júliu­sától működik a varroda. A jelenleg hetven főt foglalkoz­tató melléküzemben a Békéscsabai Kötöttárugyár megren­delésére csecsemőruhákat varrnak. (Elek Emil felvétele) Új szolgáltatás a MALÉV-nél •.•.yi-.v-.v' |ll ÍEKI • • . INTÉS] MEGYEI LAPOKBAN OLVASTUK E heti tallózásunk a kü­lönlegesség jegyében készült. Az ország más tájaival kap­csolatban ugyanis számos ritka érdekességei közlemény jelent meg az elmúlt hetek­ben a megyei lapokban. CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP Hódmezővásárhelyen a Vo­lán 10-es számú Vállalat és a Metripomd Mérleggyár szakemberei elektronikus működésű taxiórákat fejlesz­tettek ki közös vállalkozás keretében. A Metripond jö­vőre már 1500 taxiórát gyárt, amelyek garanciális javítását a Volán 10-es számú Vállalat látja aL Az adattároló taxi­órát gyártmány szolgálati találmányként már bejegyez­ték szabadalmazásra. lenti, hogy nem bírjuk a kri­tikát. Bírjuk, de csak akkor, ha az igaz és jobbító szán­dékú. Nem tudom honnan szár­maznak az újságíró informá­ciói. Talán személyes tapasz­talat? Ezt kétlem, de ha mégis, akkor a vezető óvónő­nek kellett volna inkább szólnia, hiszen a „fantom­ként” megírt óvónő tényleg nagy pedagógiai hibát vétett, ami ellen nekünk kötelessé­günk fellépni, elérni, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő. Kundrák Jánosné, megyei óvodai felügyelő A szerkesztőség megjegy­zése: — Említett írásunk jobbító szándékkal készült. Nem volt célunk — és a jö­vőben sem lesz — megsérte­ni a megye óvónői társadal­mát, amelynek munkájáról csak elismeréssel lehet szól­ni. Cikkünk szerzője úgy gondolta azonban, hogy az említett eset mellett nem le­het szó nélkül elmenni. Az viszont igaz, hogy konkrét megjelöléssel többet érhet­tünk volna el, s nem sértet­tünk volna másokat önérze­tükben. Vándorló diákok Soha jobbkor nem érkez­hetett volna a felajánlás, mint az 1982—83-as tanév kezdetén. A 19-es iskola már az átadás napján kinőtte a tervezett méreteket, még a szertárakat is tanteremmé alakították át. Jártak át osz­tályok a Váci Mihály diák­otthonba, a Kun Béla utcai klubkönyvtárba és az iskola szomszédságában megvásá­roltak két magánházat, itt öt szükségtanterem enyhítette az elhelyezési gondokat. S ekkor hallottak a Volán ajánlatáról. Szemben a Volánnal — Tudjuk, hogy az Egy üzem — egy iskola akció ke­retében a jósavárosi 15-ös iskola ápol szerteágazó kap­csolatot a vállalattal — mondja az igazgatóhelyettes, Krasznai Lászlóné. — Viszont mi szemben vagyunk a Vo­lánnal, s nagyon megörül­tünk a lehetőségnek. Okos szervezéssel elértük, hogy most már csak a közeli la­kóház szükségtantermeiben és a Volán oktatótermében folyik a tanítás. Nem kell a Szolgáltató ház Vasváriban Üj szövetkezeti szolgáltató házzal gazdagodik Tisza vasvári a közeljövőben. A Kossuth úti létesítményben a napokban már megkezdte működései a mól-férfi fodrászat, és hama­rosan nyit a fotó, háztartási gépszerelőműhely, és egy pa­tyolatlerakat. Képünkön a női fodrászszadon. (Gaál Béla felvétele) Vmndéglátém Új éttermek: Kisvárdán a vendéglátás számottevően javult az utób­bi időben. A Várda étterem és vendéglátókombinát létre­jötte alapvető változást ho­zott. örvendetes, hogy to­vábbi új étterem is épült, az Ámor, amelyet a Nyírtassi Állami Gazdaság üzemeltet. r Ámor, Várda Több vendéglátóegységet korszerűsítettek, így a Gólya presszót, a Csillag bisztrót, a berkeszi falatozót. Az elmúlt évben tovább javult a kör­nyezet kulturáltsága is. Az összforgalmon belül nőtt az étel és az üdítő ita­lok forgalma. hallották Ezer ember harminc gye­rek érdekében vállalta a ké­nyelmetlenséget. Föl sem me­rült bennük, hogy ezért va­lamilyen ellenszolgáltatásra várjanak. Hallották a jósa­városi párt- és népfront­rendezvényeken, hogy Nyír­egyházán osztályok szoron­ganak a szűkös tantermek­ben és megoldották, hogy nélkülözni tudják délelőttön­ként az oktatótermüket. T. K. Repülni jó. Még annak is, aki kissé borzongva latolgat­ja, vajon hány méter maga­san van a gép, s mi történne, ha... aztán ez lassan elmú­lik a stewardes nyugodt hangjától, kedves mosolyá­tól. A finom ételek, frissítők, „szíverősítők” után, egy ké­nyelmes, hátrahajtható ülé­sen pihenve végképp megszű­nik a szorongás. Ezután már csak az — olykor több ezer kilométerre lévő — úticélra gondolnak a repülőgépen uta­zók. Immár nyugodtan, jó közérzettel, és a várakozás iz­galmával. Ha villog a fénysorompó Ittas férfi kapaszkodott fel január 11-én a nyíregyházi állomáson a szerencsi vonat­ra. Későn vette észre, hogy rossz vonalira szállt, így az­tán gyorsain leugrott a mozgó járműről. A felelőtlen utast fejsérüléssel szállították kór­házba a mentők. Ez az eset már az idei bal­eseti statisztikát „gazdagítja”. Sajnos a múlt év sem volt balesetmentes a MÁV nyír­egyházi körzeti üzemfőnök­sége területén. A legtöbb esetben a mozgó vonatról történő le- és felszállás miatt keletkezett sérülés. A múlt évben nyolc és fél millió utast szállítottak el a nyíregyházi körzeti üzemfő­nökség vonalain. A növekvő forgalom ellenére szerencsé­re nem nőtt, hanem valame­lyest csökkent a balesetek száma az 1980. évi rekordhoz viszonyítva. Tavaly 21 ki- sebb-nagyöbb sérüléssel járó. illetve halállal végződő utas­baleset történt a körzetben A körzeti üzemfőnökséghez tartozó pályaudvarokon vál­tozó a biztonság A hatvanas években a kisvártíai vonal rekonstrukciója során olyan kisforgalmú állomásokon mint a sóstóhegyi, vagy a nyírbogdányi, aluljárót épí­tettek. Ezzel szemben Nyír­egyházán — ahol naponta át­lagosan 60—70 ezren fordul­nak meg — az utasok kény­telenek a vágányok közt bukdácsolva megközelíteni a vonatokat, ami nagyon bal­esetveszélyes. Jelenleg a nyír­egyházi a MÁV legnagyobb állomása, ahol még nincs aluljáró. A pályaudvar re­konstrukciója — ezen belül a bővítése is, hiszen régen 'kinőtte a város az állomást —- mintegy egymilliárd fo­rintba kerülne. Ezért a re­konstrukció egyelőre még a 'tervek között sem szerepel. Bár a legtöbb út—vasút kereszteződésben fénysorom­pó figyelmezteti a közlekedő­ket a vonat közeledésére, ta­valy hét baleset történt a körzeti üzemfőnökség terü­letén az átjárókibam. A fővo­nalakon mindenütt fényso­rompók védik a biztonságot, az állomásokon pedig félso­rompókat is felszereltek. Saj­nos számos helyen — így például Ófehértón, Nyírma- dán, Tiszaeszláron, vagy Apagy és Napkor között — még mindig csengős kézi so­rompó működik. Egy fényso­rompó nem kevesebb, mint egymillió forintba kerül. A körzeti üzemfőnökség terü­letén legutóbb 1981-ben sze­reltek fel ilyet öt helyen: így Baktalórántházán, Abapusz- tán, Balkányban. (h.) Jó néhányan állítják, és joggal, hogy az útiélménye­ket döntően befolyásolja az utazás milyensége. Ennek ér­dekében vezette be a MA­LÉV, január közepétől új szolgáltatását, amely a „Comfort” fantázianevet vi­seli. Az új szolgáltatás bevezeté­sével egy időben megszűnt az első osztály, s az utasok két lehetőség közül választhatnak a MALÉV-járatokon. Com­fort osztályon utazhatnak mindazok, akik a jegy teljes árát fizetik. A kedvezményes jeggyel utazók (csoport, ifjú­sági, APEZ-kedvezmény) a turistaosztályon foglalnak helyet. Mit kapnak azok az Utasok, akik a Comfort osztályon akarnak utazni? Kék színű beszállókártyával elsőként szállhatnak be a gépbe. Az új osztály bevezetésével egy időben a MALÉV is áttért az ülésszám szerinti ültetésre. Az utasok a jegykezelésnél választhatják ki, melyik he­lyen kívánnak ülni (dohány zó — nem dohányzó részben, ablak mellett), s ennek szá­ma rákerül a beszállókártyá­ra. A gép fedélzetén külön sze­mélyzet gondoskodik a Com- fort-utasok kényelméről. A különböző hidegtálak mellett, hosszabb járatokon meleg ételeket is felszolgálnak. A magyar röviditalokat és bo­rokat is térítés nélkül kap­ják az utasok. Speciális igé­nyek esetén vegetáriánus tál­ról és bébiételről is gondos­kodik a gép személyzete. Ét­kezés után napilapok és szí­nes magazinok állnak az uta­sok rendelkezésére. Nem mel­lékes az sem, hogy az eddigi, kevés utast befogadó első osztályon szemben, most negyvennégyen utazhatnak a Comfort osztályon. Komfortosan a Comforton, de mennyiért? Nyugati vona­lakon a teljes áru jegy, a korábbi turistaosztálynak megfelelő tarifát jelenti, amelyhez 20 kilogramm sza­bad poggyászkeret tartozik. A szocialista országokba in­duló járatokon a Comfort- jegy ára a régi, első osztályú tarifával azonos. A szabad poggyászkeret 30 kilogramm Németh Szilvia DUNÁNTÚLI NAPLÖ A Mecseki Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság vajszlói erdészetének borostyám! kerü­letében bevált az angol rend­szerű fácántenyésztés. A sá­tortetős, szétszedhető, szál­lítható, fűthető házikókból nappal a szabadban és a zöld­ben vannak a fácáncsibék, s ha a zöldet elfogyasztották maguk körül, odébbviszik a házakat. Ez a fácántenyész­tési mód közelebb áll a ter­mészethez Tehát: a csibék egészségesebbek, könnyeb­ben elvadíthatók, életképe­sebbek. Az 1982-es kezdő év­ben 18 000 fácáncsibét nevel­tek a borostyám kerületben. A naposcsibék kétharmadát bocsátották ki a saját terü­letükön, míg egyharmadát a baranyai vadásztársaságok­nak adták el. Az új évben és utána már a telep a saját — ma is meglévő — törzsál­lományával 30 000 fácáncsibe kibocsátására képes. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A mezőtúri Magyar—Mon­gol Barátság Tsz már soro­zatban gyártja a Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőtúri mezőgazdasági gé­pészeti főiskolai karán szer­kesztett új kombájnvizsgáló műszert. A diplomatatáská­nál alig nagyobb hordozható készülék alkalmazásával pon­tosan ellenőrizni lehet a kombájnoknál az elektronikai egységek működését, előre jelzi a műszer a várható üzemzavart is. A meghibáso­dott elem a helyszínen gyor­san kicserélhető, az arató- cséplő gép csak egész rövid időre esik ki a termelésből. KISALFÖLD A mosonmagyaróvári mű­velődési központ nem csu­pán falragaszokon, postára adott meghívókon adja hírül az általa kínált programok menetrendjét, hanem — ze­nével körítve — hangszórón keresztül is. Az intézmény bejáratánál hangszóró har­sogja a programokon részt­vevőik nevét, a rendezvények időpontját — reggelente, ko­ra délután és négy óra után, azaz olyankor amikor sokan elhaladnak az intézmény előtt. (o. sz.) Az állami és szövetkezeti kereskedelmi szervek által üzemeltetett vendéglátóegy­ségek forgalma a korábbi szinten áll, vagy kis mérték­ben csökkent. A szerződés­sel üzemelő egységek forgal­ma jelentős mértékben nőtt. A városban a Béke presszó, a Szabolcs bisztró, a 2. sz. italbolt és a Kinizsi Étterem, valamint az Árpád bisztró és a strand környékén az Alföl­di Vendéglátó Vállalat büfé­je üzemel szerződéses formá­ban. A tárgyalóteremből Egy munkahelyen dolgozott a helyi termelőszövetkezetben Bódi Ferenc 42 éves nyírmi- hálydi lakos (eddig nyolcszor volt büntetve) Tóth István­nal. Bódi július 14-én fel­ajánlotta Tóthnak, hogy el­adna neki két bárányt, Tóth viszont nem akart bárányt venni, bár otthon volt kisebb juhállománya. Másnap ismét szóba került az ügy, és este kilenckor meg­jelent a Tófchék lakásán Bódi kerékpárral, rajta pedig két bárány volt. Mondta Tóthnak, hogy vegye meg tőle ezt a két bárányt, pénzre volna A frissen fiirösztött bárány szüksége, a felesége kórház­ban van. A két bárányon látszott, hogy a tsz-ből származik: frissen voltak fürösztve és színes festékkel megjelölve, mert másnap szállították őket, azaz ezeket végül nem, csak a megmaradottakat. Tóth úgy döntött, hogy a két bá­rányért ad ezer forintot Bó- dinak, bár a bárányok tény­leges értéke 2400 forint volt. Másnap Molnár László, az Üj Élet Tsz állattenyésztési agronómusa észlelte a bárá­nyok hiányát, és vezetőtársa­ival kitalálta, hogy a masze- koskodó juhászoknál kell azokat keresni. Meg is talál­ta őket a Tóthék nyájáoan (ki­ríttak a többi közül), de vé­gül a tsz-be történő vissza­szállításra nem került sor, mert azokat Tóthéktól isme­retlen személy ellopta. Bódi a bírósági tárgyaláson tagadta a bárányok ellopását, még azt is, hogy Tóthnak oá- rányt adott volna el, A Nyíregyházi Megyei Bí­róság Bódit — mint többszö­rös visszaesőt — hét hónap börtönre büntette és két év­re eltiltotta a közügyektől. Az ítélet jogerős. (ts)

Next

/
Oldalképek
Tartalom