Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-16 / 13. szám

i Kelet-Magyarország 1983. január 16. Események címszavakban HÉTFŐ: Kormányellenes monkásmegmozdulások Olaszor­szágban — Argentina provokációnak minősiti Thatcher brit miniszterelnök látogatását a Falkland-szigeteken — Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyet­tes tárgyalásai Bukarestben KEDD: JurlJ Andropov fogadta Vogelt, az SPD kancellárje- lflltjét — Nakaszone japán miniszterelnök látogatása Dél-Koreában — Csao Ce-jang kínai kormányfő Tanzá­niába érkezett SZEBDA: Andropov, Gromiko és Ponomarjov tárgyalt a Pa­lesztin Felszabadítás! Szervezet küldöttségével, élén Jász- szer Arafattal — Lemondott az amerikai egészségügyi miniszter, továbbá Rostow, a fegyverzetellenőrzési és le­szerelési hivatal igazgatója — Bonni kormánynyilatko­zat az amerikai „nulla-megoldás” támogatására. CSÜTÖRTÖK: A Varsói Szerződés tagországainak honvédelmi miniszterei ülést tartottak Prágában — Izrael és Libanon képviselői amerikai nyomásra elfogadták a kétoldalú tárgyalások kompromisszumos napirendjét — Mitterrand francia köztársasági elnök Togóba érkezett, újabb afri­kai kőrútjának első állomására PÉNTEK: Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára Ronald Rea­gan amerikai elnöknél járt — A japán kormányfő cá­folta az USA, Dél-Korea és Japán hármas katonai szö­vetségének létrejöttét — Lengyelországban megkezdődtek a vajdasági pártértekezletek SZOMBAT: Bagdadban, Irak fővárosában tárgyal Jasszer Ara- — OJabb kétértelmű bonni nyilatkozatok az euroraké- ták telepítéséről — Mitterrand Benin be látogatott — Amerikai javaslat minden külföldi katonai erő kivoná­sáról Libanonból, Szirla az imperialista tervek veszélyes voltára figyelmeztet — Reagan rendkívüli sajtóértekezle­ten ismét készségét jelentette ki „minden komoly fegy­verzetkorlátozási javaslat” megvitatására. A hét három kérdése O Mit hozott a héten a kelet—nyugati diplo­máciai kötélhúzás? 1983 ed­dig eltelt napjai, az elmúlt hét eseményei is igazolták az előrejelzést: ez az esztendő rendkívüli Izgalmakat hoz a nemzetközi küzdőtéren. A diplomáciai tevékenység két pólusa Moszkva és Washing­ton, de közbülső színhellyé emelkedik Bonn, az NSZK fő­városa is, ahol a jövő hét ele- ján Gromiko szovjet külügy­miniszter hivatalos tárgyalá­sokat folytat a nyugatnémet kormány tagjaival. Jelentős szerepet vállalt Vogel, az SPD új kancellárjelöltje, aki korábbi washingtoni útja után Moszkvába ment, majd onnan Párizsba sietett. A nyugatnémet szociáldemokra­ta politikusnak módjában volt egy hét leforgása alatt számos értesülést és benyo­mást gyűjteni a fegyverzet­korlátozási tárgyalások lehe­tőségeiről, a szembenálló (de tárgyaló) felek szándékairól, elképzeléseiről. Washingtonban is történt egy s más, ami — persze a tárgyalási taktika és prakti­ka szempontjából érthetően — megint keményedésre vall. Reagan elnök menesztette Rostow-t, a fegyverzetellen­őrzési és leszerelési hivatal igazgatóját, helyébe egy olyan szakértőt akar állítani, aki még szovjetellenesebb nézeteiről ismert. Egy másik jelzés: Javier Pérez de Cuel­lar, az ENSZ főtitkára egy nyilatkozatában az ENSZ New York-i székházát java­solta egy esetleges szovjet- amerikai csúcstalálkozó szín­helyéül. De amikor az ENSZ- főtitkár megjelent Reagan el­nöknél, az nyíltan értésére adta, hogy még nincs szó bármilyen csúcstalálkozó­ról .. Viszont nyomban utána rendkívüli sajtóértekezleten jelentette ki, hogy kész „meg­vitatni minden komoly fegy­verzetkorlátozási javaslatot” a Szovjetunióval. Ugyanak­kor a Fehér Ház szóvivői si­Leértékelték a görög drachmát. Képünkön: Geraszlmosz Arsenis gazdas&gl miniszter Indokolja az athéni kormány döntését egy saj­tóértekezleten. Jasszer Arafat Moszkvában tár­gyalt. A Falkland-szigetekre látogatott a brit miniszterelnök. Képünkön: Margaret Thatchert (jobbra) a sziget vezetői üdvözUk Port Stan­ley repülőterén. etnek hangsúlyozni, hogy Reagan „bátorítónak” tartja a genfi szovjet—amerikai tár­gyalások helyzetét, s hogy az elnök szerint ott már „lerak­ták az előrehaladás komoly alapjait”. O Mi van Jasszer Arafat útjainak, tárgyalása­inak hátterében? A Palesz­tinái Felszabadítási Szerve­zet diplomáciája ezekben a hetekben rendkívüli aktivi­tást mutat. Tíz napja még Damaszkuszban volt, aztán a jordán fővárosban tárgyalt, onnan ment Moszkvába Jász- szer Arafat, utána pedig Bag­dadba utazott. A szovjet fő­városban a PFSZ delegáció­ját Andropov, Gromiko és Ponomarjov biztosította a Szovjetunió támogatásáról. A palesztin küldöttségben Ara­fat mellett ott volt Khaled El-Fahum, a Palesztin nem­zeti Tanács elnöke és Faruk Khaddumi, akit a palesztin mozgalom külügyminiszteré­nek szoktak nevezni. Arafat tájékoztatást adott Moszkvában a PFSZ célja­iról. Megemlítette, hogy a pa­lesztin mozgalom síkraszáll a létrehozandó független pa­lesztin állam és Jordánia majdani önkéntes konföderá­ciója mellett. Mint a megbe­szélésekről kiadott közös köz­vélemény megjegyzi: „a szov­jet fél megértéssel viszonyult a PFSZ vezetőségének állás- foglalásához”. Az izraeli kormány szélső­ségeseinek, például Saronnak a településpolitikája előreve­títi azt a veszélyt, hogy be­kebelezik Ciszjordániát, ami pedig a leendő palesztin ál­lam területéhez kell, hogy tartozzék. Az úgynevezett Reagan-tervnek is ellent­mond az ilyen izraeli törek­vés. © Hogyan alakul Francia- ország Afrika-politiká­ja? Mitterrand francia köztár­sasági elnök ismét afrikai körútra indult. Immár har­madszor megválasztása, azaz 1981 májusa óta. Látogatása Togóban, Beninben, Gabon- ban azt mutatja, hogy több­kevesebb változtatással foly­tatja elődeinek politikáját. Ez áll Gabonra. Nem vé­letlen, hogy 1960 óta van Ga- bonnal Franciaországnak olyan megállapodása, amely a helyi hatóságok kérésére lehetővé teszi a francia had­sereg beavatkozását is. To­go pedig éppen 20 évvel ez­előtt kötött ilyen megállapo­dást. (Mitterrand elnök egy évforduló napján érkezett Loméba: 1963. január 13-án gyilkolták meg a puccsisták Sylvanus Olimpio köztársasá­gi elnököt. Lomé városának neve egyébként bevonult a Közös Piac történelmébe: 1975-ben ott írták alá az Európai Gaz­dasági Közösség és a fejlődő országok kereskedelmi és se­gélyegyezményét. 1979-ben a második loméi egyezményt már 63 fejlődő ország írta alá! Egyik-másik közös piaci fővárosban néha szót emel­nek az ellen, hogy a francia ipar érdemtelenül nagy hasz­not húz a loméi egyezmény alapján kötött fejlesztési meg­állapodásokból. Mitterrand újra csak azt igyekszik elérni, hogy még szorosabb szálakkal kötődje­nek az egykori gyarmatok az egykori anyaországhoz. Pálfy József Pintér István dskumentumrl|»rt|a: Á veréb is akció Kihallgatójuk úgy tett, mintha elhitte volna az elő­adottakat, és a genfi konven­ciót tiszteletben tartva, ha­difogolytáborba küldené a csoportot. A három amerikai fellélegzett: legszebb re­ményeik látszottak valóra válni, megúszhatják a lehető legkisebb rosszal. Szinte bol­dogan foglaltak helyet azon a katonai autóbuszon, amely a környéken lelőtt angol és amerikai repülőket gyűjtötte össze, s amely a hadifogoly- tábor felé indult. Alig iramo­dott meg azonban a katonai busz, hirtelen fékezett. Egy bőrkabátos Gestapo-tisztvi- selő tépte fel az ajtót, Duke, Suarez és Nunn nevét ki­abálta, akik kénytelen-kellet­len jelentkeztek. Leszedték őket a buszról. Nem a Luftwaffe fogdájába, hanem a Gestapo belgrádi épületébe szállították őket. Itt már kevésbé udvarias volt a bánásmód, mint ami­lyet Krüger őrnagy tanúsí­tott. Duke és társai újra és újra elmondták a Tito-mesét, de ennek kihallgatóik nem adtak hitelt. A foglyok min­denesetre tartották magukat eredeti vallomásukhoz, s még a pestvidéki fogházban, "a budapesti Fő utcai börtönben is azt ismételgették. Belgrád- ból ugyanis ideszállitották őket, teljesen elkülönítve a többi letartóztatottól. Időn­ként felszállították őket a Svábhegyre, ahol a Majestic nevű luxusszállóban rendez­kedett be a Gestapo egyik magyarországi részlege. Klages SS-alezredes foglal­kozott az ügyükkel. Egy al­kalommal, miután Duke is­mét csak azt mondta, amit addig, az asztalra csapott: — Ezredes, hagyjuk a me­sét! ön is szakmabeli, tegyük az asztalra kártyáinkat: mi­ért jöttek Magyarországra? — Nem tudom miről be­szél. Én Titohoz akartam el­jutni. Klages eléje tett egy szépen legépelt angol nyelvű jegyző­könyvet : — Olvassa el, Ujszászy val­lomása ! Duke — az ő előadása sze­rint — azután sem vallott, Korzika a bombák, a „szépség szigete“ Bombarobbanásokkal, me­rényletekkel kezdődött az új esztendő Korzikán. Napóleon császár szülőhelyéről az el­múlt esztendők során sűrű ér­keztek hasonló hírek: a „Szépség honának” nevezett szigeten csak az elmúlt évben 800 robbantást hajtott végre a Korzikai Nemzeti Felszaba­dítási Front (FLNC) nevű szeparatista szervezet. A mostani terrorhullám azonban kissé még a szakér­tőket is meglepte. A Mitter- rand-kormány ugyanis tavaly — a szocialista választási igé­nyeknek megfelelően — kü­lönleges státuszt biztosított Franciaország 95. megyéje számára. Első ízben tartottak tartományi gyűlési választá­sokat a szigeten. Párizs ab­ban reménykedett, hogy a megindult reformfolyamat 'Csökkenti a régóta halmozó­dó feszültséget. Mert gond akad bőven a Földközi-tenger északnyugati részén fekvő, valóban festői szépségű kis szigeten. A gaz­daság fejletlensége ösztönzi a kivándorlást, ipar alig akad, az életszínvonal pedig messze elmarad az anyaor­szágétól. Az áruk többségét kívülről hozzák be. Évszáza­dokon keresztül a klánok, falusi érdekszövetségek ural­ma nyomta rá bélyegét a politikai életre. Mindehhez járult a korzikai nemzeti mozgalmak megerősödése a hatvanas évektől kezdve. A szeparatista törekvés tucat­nyi kisebb-nagyobb pártot, csoportot szült. Jó néhány erőszakos ellen­állás útját választota. A 70-es években tevékenységük Fran­ciaországra is átterjedt, nem­ritkán kiváltva az elkerül­hetetlen ellenterrort, például a F. R. A. N. C. 1. A. elneve­zésű szélsőjobboldali magán- szervezet akcióit. A tavalyi választások ide­jére a merényleteket felfüg­gesztették. Ám — amint ősz­től kezdve a robbanások újabb hulláma már jelezte — a tűzszünet csak átmeneti­nek bizonyult. A voksolás nem teremtett tiszta képet, hiszen sem a jobb-, sem a baloldal nem szerzett egyér­telmű többséget. Az urnáknál visszaszorult szeparatisták pedig úgy tűnik, a nyugta­lanság fokozásával akarják jelezni: Korzika elszakadásá­nak tervéről nem tesznek le. A szeparatizmust csak egy elenyésző kisebbség támogat­ja — mutatott rá Mitterrand elnök, hozzátéve, hogy a kormány, ha kell, erélyes fel­lépéssel biztosítani fogja a törvényes rendet. A tét nem (kicsi: a korzikai fejleménye­ket ugyanis a francia ellen­zék felhasználhatja az egész decentralizációs reformirány­vonal elleni támadásra. színhelye: lerombolt szállodai szoba a sziget fővárosában. A sziget térképe hogy kénytelen volt meggyő­ződni róla; a német titkos- szolgálat a szintén letartóz­tatott magyar partnereitől már mindent tud. Ujszászy verzióját — nem sokkal a háború után meg­halt — nem ismerhetjük, de Kádár Gyulának módja volt megírnia, és kiadnia emlék­iratait. És ő viszont azt állít­ja: mindaddig tagadott, ameddig kihallgatója, a ma­gyarul tökéletesen beszélő Dománszky háromnapos éheztetés után egy tányér le­vest és egy darab kenyeret adott neki, majd nyugodt hangnemben az arcába vág­ta: — Kérem, hagyjon fel ezekkel a mesékkel, az ame­rikaiak sokkal értelmeseb­bek, mint ön, nem hagyták magukat gyötörni. Tessék, felolvasom magának a vallo­másukat. A legvalószínűbb, hogy magyar „bizalmi embereik” — értsd: besúgóik — tájékoz­tatása alapján a gestapósok a letartóztatottak közreműkö­dése nélkül is el tudták ké­szíteni azokat a jegyzőköny­veket, amelyek tökéletesen megfeleltek a tényeknek, s foglyaik azok után már valói­ban nem tagadhattak tovább. „FÁJDALMASAN ÉRINTI" Ujszászy István vezérőr­nagy, az Államvédelmi Köz­pont vezetője, Kádár Gyula ezredes, a VKF/2 feje és Kern Károly őrnagy, a Deffenziv osztály irányítója 1944. már­cius 19-én az ország hitleris­ta megszállásakor is a helyén maradt. Edmund Veesenma- yer, Hitler teljhatalmú ma­gyarországi megbízottja — diktátora — a német meg­szállás első napjaiban semmi kifogást nem emelt ellenük, viszont április 10-én már többször szóba hozta, egyebek mellett a kormányzónál is, hogy ezek az urak nem ma­radhatnak a helyükön. Az ügy nyilvánvalóan összefüg­gött a Veréb-akcióval, az amerikai tisztek ügyével. Ér­dekes módon azonban Sztójay Döme miniszterelnök, aki egyébként vakon és enge­delmesen követte a megszál­lók minden utasítását, ha nem is mondott kategóriku- san nemet, kitért az ügy elől. Más szempontból, de hason­lóképpen érdekes, hogy Uj­szászy István és Kádár Gyula nem értesült a németek ré­széről őket fenyegető veszély­ből. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom