Kelet-Magyarország, 1983. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
1983. január 15. JJJjjJ HÉTVÉGI MELLÉKLET H ányóravan? ... óravan?... ravan?... van? ... van?... Mély kútba kiáltjuk a kérdést. A mély kút az idő. Ki tudja mióta próbálgatjuk mérni. Vonalkákkal, majd számokkal jelölünk lapokat, üvegcsövecskéket, falfelületeket. Leolvassuk a perceket, órákat, másodperceket, századmásodperceket. A számokat összeadhatjuk, szorozhatjuk, kivonhatjuk, hatványozhatjuk. De bármit csinálunk: az idő nem lesz se több, se kevesebb. A szám csak a meny- nyiség szimbóluma. Amikor a számokkal játszunk, csak időviszonyokról van szó, nem magáról az időről. Mi az idő? „... az örökkévalóság mozgó képe” — így Platon. „ ... az egymást követő dolgok rendje” — mondja Leibnitz. „...Nem más, mint belső szemléletünk formája” — fogalmaz Kant. „... A lét valóságos objektív formája” — magyarázza Lenin. „Az órák járása a gravitációs mezőktől függ, amelyet viszont az anyag hoz létre” — fejtegeti Einstein. Beszélünk csillagászati időről. Fizikai időről. Biológiai időről. Társadalmi időről. Magyaráz és fejteget szaktudós, filozófus. S közben megy az alig megmagyarázható, az alig megérthető idő. A kis szerkezet az óra, mint gályarabot űző kalapács, veri a perceket, a digitális órán futnak a számok, a versenyórákon kétségbeesve nézzük, mint fut el maga az élet. Amikor mi fekszünk, más már ébred, s egy nagy köz- megegyezés szerint fordítunk naptáron, egy sereg konvención nyugvó rendet véve alapul számlálunk évet, hónapot, napot, órát, percet. A galaxisban porszemként kóborló Földünkön a teret — a harmadik dimenziót — úgy látszik megértjük. De mit is kezdünk a negyedik dimenzióval, az idővel? Szidjuk, hogy rohan, de meg nem állíthatjuk. Bosszankodunk, hogy kevés, de meg nem sokszorozhatjuk. Arasznyi létünkhöz viszonyítjuk, és megrémülünk beláthatatlanságától. Órát szerelünk toronyra, szobafalra, felszereljük karra, láncon függve tartjuk zsebben-nyakban, vetítjük képernyőre. Csináltuk kvarc- ból-homokból, fémből, fából, vízzel, árnyat vető pálcából, sárgarézből, újra kvarcból. Már az atomot is befogtuk, hogy a pontosság növekedjék. Már a tízmiliomod másodpercet is mérni tudjuk, s ez már úgy tűnik: nem is mozdul, szinte áll. De az idő nem engedi becsapni magát. Az elemi idő is mozog. És a berregő óra reggel ébreszt, a futó mutató napközben űz, s kínos egyformasággal üti-kettyeni az est közeledtét. Mondjuk: versenyt futunk vele. ö győz. Mondjuk: az idő pénz! Időből mindig több van. Mondjuk: gazdálkodunk vele. Megfogni mégse tudjuk. Az idő amiben mindannyian létezünk, egyetlen kapcsunk, mi az örökkévalósághoz köt. (bürget) Kép: Császár Csaba AZ IDŐ f-i Mjrym m 3/?*» « Mimi CA-95 1 MM. QN*OfF Rí SET« SIGNAL ON-OFF B MULTI ALARM SR eR OAtLY ► PRE.AL. ► SNOOZE ► WEEKLY
