Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-01 / 282. szám

1982. december 1. Kelet-Magyarország 3 Közérzet az iskolában A KÖZELMÚLTBAN a HN Pedagógiai Társadalmi Bizottsága, a tanév befejezé­se táján pedig a Magyar Pe­dagógiai Társaság megyei ta­gozata elemezte Nyíregyhá­zán az iskolák társadalmi kapcsolatainak tapasztalatait, s vitatta meg a további fel­adatokat. Mindkét tanácsko­zás megállapította, hogy a KB oktatáspolitikai állásfog­lalása és a tömegkommuniká­ciós eszközökben megszapo­rodott oktatási-nevelési in­formációk — de az iskolák­kal közvetlen kapcsolatban lévő szülői tapasztalatok is — hozzájárultak ahhoz, hogy a társadalmi érdeklődés hom­lokterébe került napjaink ma­gyar oktatásügye. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az 1981 nyarán Nyíregyházán megrendezett „Alkotó iskola — alkotó pe­dagógus” tanácskozásnak ez év augusztusában Debrecen adott otthont, ahol a DAB régiójába tartozó megyék pe­dagógusai folytattak eszme­cserét az iskolai oktatás-ne­velés időszerű feladatairól, a korszerű módszerekről az is­kola és társadalom viszonyá­nak kérdésköréről. A szorosan vett szakmai problémákon túl most azokat a megállapításokat szeret­nénk összefoglalni, amelyek az iskola és társadalmi kör­nyezete szempontjából köz- érdeklődésre tarthatnak szá­mot, kiemelve ezek közül is azokat a gondolatokat, ame­lyek a ma iskoláját jobban szándékoznak közelíteni a társadalmi igényekhez. Mert sokan sürgették a mélyebb és őszintébb kapcsolattartást, a jobb közérzetet. Az kétségtelen, hogy az el­múlt tíz évben az 1972-es ok­tatáspolitikai párthatározat óta — elévülhetetlen érdemei vannak a pedagógusoknak és elsősorban azoknak a szülők­nek, iskolai szülői munkakö­zösségeknek, akik idejeko­rán belátták, hogy a felnö­vekvő nemzedék nevelésé­nek ügye közös gond, az éret­tük érzett felelősség közös felelősség. KÜLÖNÖSEN JÖ DOLOG, hogy a társadalmi megítélés mérlegére tett magyar okta­tásügyben, akkor is a pozití­vumok nyomnak nagyobbat a latban, amikor az utóbbi években — mindenki által is­mert okok miatt — nem könnyű helyzetet él át az is­kola. Számos kistelepülésen tudomásul kellett venni az iskolakörzetesítési elhatározá­sokat, amelyek esetenként túlzott üteműek és nem kel­lően átgondoltak voltak. Az általános iskola alsó tagoza­tát elérte a demográfiai hul­lámhegy, s ez különösen vá­rosokban, nagyobb települé­seken okoz elhelyezési gondo­kat. Az új tantervi megvaló­sítás során kitűnt, hogy több fontos kérdésben az elhatáro­zások korrekcióra szorulnak, mert sem a pedagógusok, sem a szülők nem tudtak teljesen azonosulni a központi elkép­zelések valamennyi tartalmi és módszertani elvárásával. Az előbbiek belső vívódá­saik és vitáik árán, az utób­biak szemléleti összeütközé­sek közepette jutottak el ar­ra a szintre, ahol ma vannak; s mindehhez társul most az ötnapos tanítási hét, amelyet tanulók, szülők, pedagógusok — örömmel és bizakodással, de ugyanakkor kételyekkel vegyes aggodalommal fogad­nak. E gondok közepette az isko­la ma is betölti társadalmi- történelmi hivatását, szerke­zete, rendje megfelel a tár­sadalmi, gazdasági berendez­kedésünk fejlettségi fokának, a ma iskolája, a ma igényei­nek. Hisszük, hogy sokan őszin­tén szeretnék és lelkesen tá­mogatják a gondolatot: le­gyen örömforrás az iskola! Legyen a tanárnak, diáknak, szülőnek egyaránt. Mert nem természetes, hogy idő előtti fáradtság, idegesség vagy egykedvű pedagógiai ciniz­mus uralkodjék el nevelőtes­tületeken, hogy a sokféle kö­zelítési szándék ellenére ne javuljék ütemesebben a csa­ládok együttműködési kész­sége, s ez egy állandó véde­kezési reflexet váltson ki az iskolából. S az sem természe­tes, hogy a tanulók magatar­tásromlását, növekvő nehe­zen kezelhetőségüket pedagó­giai istencsapásként fogad­juk el. Csak reálisan, indu­latoktól mentesen lehet ma oktatásügyünket, az iskolák életét, társadalmi környezetét elemezni, további feladatait kijelölni. A JÁMBOR ÓHAJTÁS­NÁL MARADVA a pedagó­gusnak akkor lesz öröm­forrás az iskola, ha tisz­ta alapképletek, világosan megfogalmazott társadalmi elvárások, átgondolt és ki­próbált tantervi követelmé­nyek, a sokat emlegetett és óhajtott módszertani szabad­ság birtokában nyugodt, jó, biztonságot adó pedagógiai légkörben tud dolgozni, olyan nevelőtestületekben, ahol a szakmai ambíció, a kollegiális segítés, együttmunkálkodás és őszinteség szolgál alapul a nevelőtestületi egységhez. Na­gyon lényeges eleme a peda­gógusi munkának az is, hogy tanítványaik — éppen a szülői házzal való szoros együttműködés jegyében — rendelkezzenek azokkal az életkorúknak megfelelő ne- veltségi szintekkel, amelyek elengedhetetlen feltételei a pedagógiai munkának. Mert nem jó az, ha a komiszkodók- kal szembeni állandó fegyel­mező reflexükben, perma­nens stresszben „fénytelen harcban” őrlődnek fel a leg­jobb pedagógiai energiák. A tanulónak — őszintén hisszük — akkor lesz igazán örömforrás az iskola, ha az egyik oldalon maga mögött tudja az őszinte, nyílt érzel­mekben gazdag családi hát­tért, a másikon a jó légkörű osztályközösséget, bizalmat előlegező, munkáját mara­déktalanul elvégző és azt a tanulóktól is elváró nevelőt, a tévedés szabadságát is je­lentő iskolai munkát. Akkor lesz igazán öröm a gyermek számára az iskola, személyiségét építő minden tevékenység, ha nem ma­rad érzéketlen az emberi gesztusokra, ha megtanul be­fogadni, alkalmazkodni, ér­deklődést kielégíteni, a ne­hézségeket legyőzni. De legyen örömforrás az is­kola a szülőknek is! Ne je­lentsen a gyerek vágya és az iskola igénye teljesíthetetlen kívánságlistát sem az év ele­ji bevásárlások során, sem az évközi igények megfogal­mazásakor. Érezze a szülő, hogy az iskola felelős nevelő­partnernek tekinti őt, akit nem kioktatni óhajt nevelési feladatairól, hanem akinek társadalmi és emberi kapcso­latára építve, vele szorosan együttműködve, nézeteit egyeztetve készíti fel a fel­növekvő generációt társadal­mi feladataira. AZ OBJEKTÍV ÉS SZUB­JEKTÍV KÖRÜLMÉNYE­KET jelenlegi adottságot is­merve mondhatjuk; ha mindenki — tanár, diák, szü­lő — jobban akarja érezni magát az iskolában és annak környezetében, rajta múlik. Legalábbis nagyon sok múlik azon a szemléleten és maga­tartáson, ahogy ma az iskola ügyéhez közelítünk, ahogyan a nevelőmunkáról véleke­dünk, ahogy az ügyet képvi­seljük, ahogyan társadalmi szinten és a mindennapok pedagógiai gyakorlatában a ma iskolaügyét megvalósít­juk. Dr. Csermely Tibor HN megyei titkárh. Az év végéig 36 ezer darab írógépet gyártanak az Irodagép Ipari Vállalat vásárosnamé- nyi gyárában. A gépek 80 százalékban tőkés piacon találnak vevőre. (Elek Emil felv.) A kölcsönvett föld ÁLLAMI GAZDASÁG ÉS TSZ EGYÜTTMŰKÖDÉS A varjak a városba men­tek. Hajnalonként didereg a határ. Puszta a föld* szinte kihalt a táj. Azaz, mégsem. Ami kedves a szemnek: az üde, zöld vetés. A kenyérnek- való bokros szőnyegén népes juhnyáj baktat dombra föl, völgynek le. Mondja az elnök Major József: — Tavaly úgy jártunk, ide­jében vetettünk, de kipállott a rozs egy része a hó alatt. Túl erős, kövér volt a gabo­na. Most szigorú felügyelet mellett áthajtjuk a juhokat. Vigyázni kell, hogy egyenle­tes legyen a ritkítás, csak annyit legeljenek, hogy a zsenge kalászos ezáltal is erő­södjön, és végül jól teleljen. Hi történt Jármiban? A vetés szép. A jármi ha­tárban és megyeszerte. Nem­csak több gabonát vetettek a gazdaságok, észrevehetően a korábbiaktól gondosabb mun­kát is végeztek. Az erre hajló emberi akaratot hosszú ősz, kellemes idő segítette. De mi történt Jármiban? Tavaly még alig volt több az őszi kalászosuk 700 hektárnál, most viszont kétezer hektá­ron felüli területen szórták földbe a magot. Ennyire szí­vükön viselnék a gabona­programot, hogy a szántónak szinte az egészét rozzsal, bú­zával hintették tele. Az elnök megmosolyogja ezt a feltéte­lezést. — Az az igazság, hogy van ezer hektár kölcsönvett föl­dünk. Pontosabban meg­egyeztünk a mátészalkai Sza­mos menti Állami Tangazda­sággal, hogy a velünk hatá­ros területüket mi műveljük. Erre társulási szerződést kö­töttünk. — Mire jó ez? — Arra, hogy a gazdaság­nak és nekünk is hasznot hajt majd. Tudtuk — hiszen beszélgettünk már a korábbi években is arról —, hogy a gazdaság ráfizet a rozster­mesztésre. Óriási költséget jelentett az, hogy Csengerből jártak ide a gépek dolgozni, vagy hogy erre a területre itt gépműhelyt tartsanak fenn. Ezenkívül a gazdaság általá­nos költsége magas, a miénk alacsony. Más szempont, hogy a gazdaság nem kap ár- kiegészítést, mi igen. Nehéz rekonstruálni, nyo­mon követni, miként is ala­kul, formálódik két gazdaság között az együttműködés. Nincs is erre szükség, hiszen a legfőbb jó az, ha a beszél­getések, találkozások a barát­ságon túl mást is érlelnek. A jármiaknak rossz, gyenge ter­mőképességű a földjük. Ho­mok. Homok az is, amit a tangazdaságtól vettek át. En­nek ellenére évente az átlag­ban 2000—2200 kilogramm ro­zsot termelitek. Nem dicsek­vés, tény amit Major József erről mond. Ha egy üzlet beindul — Megtanultunk már ga­bonát termelni. Idén búzából is 3300 kilogramm volt az át­lag. A mi homokunkon ez jó f------------------------------------­A zon az estén is négyen ültük körül az asztalt Kazahsztánban, Al- ma-Atában szálláshelyün­kön. A Szovjetunió mező- gazdaságát tanulmányozó parasztdelegáció tagjaiként voltunk ott. Vagenbájev autóbuszunk vezetője engem, Vlagyimirt, a tolmácsunkat, és a min­den iránt érdeklődő, Tu- nyogmatolcsról való Bara- csi Jenőt, a mintagazdát in­vitált meg egy újabb törté­net meghallgatására. Lizáról, a felcserlányról szól ez a történet — kezdte — a Nagy Honvédő Há­ború idején történt, éppen pihenőben voltunk, és az elesettek helyét újabb fiatal katonákkal töltötték fel alakulatunknál, kicserélték a ruházatunkat. A megsebesült egészség- ügyi Mása helyett akkor ke­rült hozzánk Liza, a fel­cserlány. Nagyon szép volt, és a még rosszul szabott ka­tonaruha sem tudta eltün­tetni alakja kecsességét. Ahogyan nézett bennünket gyönyörű kék szemével, rögtön szívünkbe zártuk. Egyik alkalommal, ami­kor harcba keveredtünk a németekkel, mindkét lába­mon megsebesültem. Azt hittem végem van, hiszen tombolt a harc, kelepeitek a géppuskák, aknák rob­bantak körülöttünk, s las­san mind a két csizmám tele lett vérrel. Kötszeres csomagom a kenyérzsákom­mal együtt harcközben el­veszett. Már lemondtam arról, hogy megúszom, ami­kor hozzám kúszott Liza a felcserlány. — Nem bírsz el —, mond­tam neki. De derékszíjamnál fogva húzni kezdett, ki a golyózá­porból. Honnét szedte az erőt nem tudom, bekötözött, majd a harc után hátra is vittek. Három hónap múlva ke­rültem vissza. Liza olyan melegséggel köszöntött, mintha édestestvére lettem volna. Én a kazah és Liza a szőke orosz lány testvérek is voltunk. Sok, nagyon sok termésnek számít. Hogy mit várunk a jövő évtől? Ez at­tól is függ, milyen lesz a tél, lesz-e tavaszi aszály. Mi ed­dig gondosan, körültekintően cselekedtünk. Bevetettünk 2127 hektárt, ebből 1613 hek­tár a rozs, 514 hektár a búza. Mit mondjak, számítunk a jó termésre. Már készülünk az aratásra is. Ha egy üzlet beindul... — szokták mondani. Nos, ez ér­vényes a kölcsön vett, avagy társulási alapon művelt föld­re is. Nem maradtak meg en­nél. Jármi és a tangazdaság bővítette az együttműködés körét. Már közös sertéste­nyésztésre, -hizlalásra is tár­sultak. — Van a gazdaságnak egy 9 ezer hízott sertést kibocsá­tó telepe. Nekünk is van egy telepünk, amit építünk, bő­vítünk. Ennek a kapacitása évi 14 ezer hízott sertés. A jövőben ezt a két telepet tár­sulásban mi üzemeltetjük. Mi vagyunk a gesztor. Gabona, hús Gabona, hús... és együtt­működés. A mai mezőgazda- sági termelés kulcsszavai ezek. Van ahol csak beszél­nek róla. A jármi Alkotmány Tsz-ben nem sok szót ejte­nek erről, ott cselekedne^, cselekedtek. És amíg nézzük, látjuk a gabonatáblák hara­goszöld végtelen szőnyegét, jó tudni, miként és hogyan sarjad a homokon, a kölcsön vett földön az élet. Ez lesz a jövő évi, a mindennapi ke­nyerünk. Seres Ernő történetet tudnék mondani róla... Valahogy olyan nézet ala­kult ki bennünk, hogy ha ez a törékeny lány bírja, aki az egyetem padjaiból jött a harcoló alakulathoz, akkor nekünk férfiaknak is bírni kell. Hónapok teltek el harc közben, s így jöttünk Ma­gyarországra is. Amikor el­értük Nyíregyházát, s végül megvetettük a városban a lábunkat, azt hittük hosz- szabb időre megpihenhe­tünk. Hozzá kezdtünk a tisztálkodáshoz, s mentünk a vacsoráért, hogy hosszú hetek óta először főtt étel­lel lakjunk jól. Hárman mentünk, Liza, társa a gép­puskás, s én. A konyha előt­ti házból éles csikorgás hallatszott. Amikor a kapun beléptünk, öreg néni lépett elő. Bennünket férfiakat félretolt, s Lizát maga után Vízműkezelfik Elgondolkodtató eredmény­re jutottak a Szabolcs megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szakemberei, amikor kiszá­mították: míg az iparban egy fizikai munkásra átlagosan 500 ezer forintos állóeszköz jut, addig a vállalatnál ez meghaladja a 2 millió fo­rintot! S a vízművek kezelői nem épipen a legmagasabb is­kolai végzettségűek közül ke­rülnek ki. Elhatározták, hogy a nemzeti vagyon tekintélyes hányadát alkotó vízműveket, csatornaműveket nem sza­bad szakképzetlen emberek­kel működtetniük, s még 1979-ben megszervezték az első felnőtt tanfolyamot. A nyíregyházi 110-es szak­munkásképző intézet adott helyet, s 516 óra elméleti ok­tatást 84 óra szervezett szak­mai és 100 óra tanműhelyi gyakorlat egészített ki. A résztvevők egy hétig benn laktak és tanultak az iskolá­ban, két hétig a munkahe­lyükön dolgoztak. Ám a vizsgák közeledtével az ok­tatók látták ennek a képzési formának a gyengéit: hiába a még oly jól bebiflázott tan­anyag: ha a munkahelyen töltött két hét alatt szinte mindent elfelejtettek. Huszon­ötén tettek eredményes vizs­gát. A vízműkezelő és csatorna­mű-kezelő szakmunkás-tanfo- lyamot a következő évtől már úgy módosították, hogy egy hét iskolai oktatást egy hét munkahelyi képzés egészített ki. A második alkalommal 22 fő szerzett bizonyítványt. A szakma rangot vívott ki ma­gának, bejegyezték az orszá­gosan nyilvántartott szak­mák közé. Még a múlt évben felépítették a vállalat Tó ut­cai telepén a korszerű tan­műhelyt, s most már Nyír­egyháza is felzárkózott a víz­műkezelő szakmunkásképzés. országos hálózatához. Az idén — véglegesnek ítélik — alakították ki a képzés optimális módját. Ja­nuár 4-én bentlakásos for­mában kezdték meg az ok­tatást és május 27-én tették le vizsgáikat a résztvevők. Nemcsak az oktatók, hanem a hallgatók is egyöntetűen vallják, inkább érdemes rá­szánni a négy és fél hóna­pot, viszont szakmai ismere­tekben sokkal gazdagabban vehetik át bizonyítványukat, mint a korábban végzet­tek. S ha már a vállalatnál rájöttek, mennyire fontos a betanított vízműkezelőből szakmunkást csinálni, ehhez találtak egy jelenleg kielégí­tőnek tűnő képzési formát, így sem a tanulóidőre fizetett alapbér, sem a későbbiekben szükséges szaktudás nem szenved majd csorbát. T. K. — húzta. Vitte a halvány fénnyel megvilágított lakás­ba. Alig néhány perc múl­va kijött Liza és kérte Szá­sát, szaladjon az utca elején kórháznak berendezett épü­lethez, és hívja Olga dok­tornőt, jöjjön gyorsan, mert egy szülő asszony vár segít­ségre. Jött is az orvosnő. Mi pedig a vacsoráról megfe­ledkezve, ott várakoztunk a kis ház udvarán. Órákba telt, míg Liza és a doktornő kijött a házból. Nagy baj lett volna, ha időben nem segítünk — mondta a dok­tornő, mert egyedül nem tudta volna megszülni. É letre segítettünk egy fiút a halál országút­ién — mondta Liza. Aztán másnap meglátogat­ta a szülőanyát és gyerme­két. Honnét szerezte, ma sem tudom, de tejet vitt ne­ki. Még aznap délután to­vább kellett mennünk, ál­lást foglaltunk a Tisza Nyír­egyháza felé eső partján. Itt esett el Liza, a felcser­lány, akit szinte kettéfüré- szelt egy géppuskasorozat. Akkor is sebesülteket akart kimenteni a fűzből. Zsurakovszki Mihály ________________y Á felcserlány

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom