Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-21 / 299. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. december 21. Budapest után Szabolcs! Az idén eredményeivel 72 sportoló érdemelte ki a legjobb címet. Az asztaliteniszsporttól a vívásig, ők szerezték a legtöbb örömet, a legtöbb dicsőséget. Számos országra, sőt világra szóló siker fűződik a nevükhöz. A legjobbak között találunk szabolcs-szatmári élsportolókat. A 72 élversenyző közé öt szabolcs-szatmári sportoló került. Bakosi Béla (Nyíregyházi VSSC) atlétikában, Venczel Miklósné (MHSZ Nyíregyházi Rádiósklub) rádióirány mérésben, Molnár András (MHSZ Nyíregyházi Repülősklub) motoros műrepülésben, Csordás Tamás (MHSZ Nyíregyházi Repülősklub) motoros túrarepülésben, Vargáné Cserni Éva (NYVSSC) pedig a tollaslabdasportban érdemelte ki eredményeivel a legjobb címet. Az év legjobjainak szombati listáját végigböngészve kiderült: Budapest után Sza- bolcs-Szatmár megye adta a legtöbb élsportolót! A fővárosból ötvenhárom, a Nyírségből öt. Csongrád, Pest, Győr-Sopron és Békés megyéből kettő-kettő, Fejér, Hajdú-Bihar. Bács-Kiskun. Vas, Szolnok és Veszprém megyéből pedig egy-egy versenyző került a legjobbak közé. Másodiknak lenni ebben a rangsorban, nem kis dolog! Megyénk sportéletének fejlődése a legutóbbi öt évben szinte példa nélküli méreteket öltött. A feltételek meg- teremtődésével — melyet a nagyarányú társadalmi-gazdasági változások tettek lehetővé — egymás után léptek az élvonalba a különböző sportágak. Atlétikában ma már az ország második legjobb szakosztályával dicsekedhet Szabolcs-Szatmár. NB I-es csapattal büszkélkedhet labdarúgásban, röplabda-, kosárlabda-, tollaslabda-, salakmotoros és teniszsportban. Az NB I B-ben szereplő együttesek száma háromra, az NB II-eseké pedig tizenkilencre nőtt. A különböző sportágak harmadik vonalában tizenöt gárda képviseli a szabolcsi színeket. Az egyéni sportágak közül úszásban, tájékozódási futásban, súlyemelésben, sportlövészetben, repülős- és ejtőernyőssportban, rádióirány- mérésben, ökölvívásban, könnyűbúvársportban, kajak-kenuban, karatéban, cselgáncsban és birkózásban erősen élvonalközelbe kerültek tehetségeink. Az öt éve kezdődött felelősségteljes sportmunkának az első gyümölcsei már beértek. A jövő is szép sikerekkel kecsegtet. Bagoly Dániel Í Meglepetésekben gazdag fordulók Otthon igen, idegenben nem! Érdekességek a labdarúgó HBI •r • ■ I r fi ww| őszi idényéből Hétfőn megkezdődött az NB I-es labdarúgók téli szabadsága. A december 5-i őszi idényzárás után ugyanis 20-ig levezető edzéseken kellett részt venniük a játékosoknak, s csak azután térhettek teljes pihenőre. Január 3-ig lesznek távol a pályáktól, addig remélhetőleg kipihenhetik a szezon 120 mérkőzésének fáradalmait. rászolgálták az elsőségre Az őszi idény egyébként meglepetésekben gazdag fordulókat hozott. Egyetlen hét vége sem múlt el váratlan eredmény nélkül, mindig akadt olyan találkozó, melyen felborult a papírforma. Nem kis meglepetésre, a Csepel SC gárdája végzett az élen! A vasgyáriak azonban teljes mértékben rászolgáltak az őszi elsőségre, hiszen otthon és idegenben egyaránt remekeltek, egyenletes teljesítményt nyújtottak. Mindössze egyetlen egyszer kaptak ki, Győrben veszítették el a bajnok Rába ETO elleni rangadót. A többi csapat a vereségek számában ugyancsak elmaradt a csepeli tizenegytől. A második Rába ETO, a harmadik Budapesti Honvéd, a negyedik Vasas és az ötödik Üj pesti Dózsa négyszer-négyszer kapott ki. Különösen a győriek gyengébb teljesítménye meglepő, hiszen, ha idegenben kellett játszaniuk, máris baj volt, amit az is mutat: vendégként még ötvenszázalékos eredménymerlegre sem voltak képesek. Az elmúlt évi formájukat csak otthonukban őrizték meg a Rába-partiak — kivéve a hajrát. Érdekes egyébként, hogy pályaválasztóként általában megy az együtteseknek. A ZTE kivételével valamennyi gárda jobb teljesítményt nyújtott ötven százaléknál. A zalaegerszegieknek sem kell azonban szégyenkezniük, hiszen mérlegük nem rossz, hét mérkőzésükön közel háromszor győztek, egyszer döntetlent értek el, háromszor pedig kikaptak. Az NYVSSC mindössze egyszer vesztett itthon — nagy meglepetésre az akkor sereghajtó, nyeretlen MTK-VM verte meg! — de mégis csak 12. lett a hazai eredmények alapján összeállított rangsorban. A piros-kékek ugyanis még további négy pontot veszítettek saját közönségük előtt, csak döntetlent értek el a DVTK, a DMVSC. a Haladás VSE és az FTC ellen. Bizony nagy kár ezekért a hazai pontPályaválasztóként a csapatok az alábbi mérleget érték cl: Kosárlabda NB I - ( Búcsú I A hét végén befejeződött a kosárlabda NB I őszi idénye. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női csapata vereséggel búcsúzott. Szegeden kapott ki a SZE- OL AK-tól. Az újonc gárda négy győzelemmel a B-cso- port 9. helyén zárta az őszi és a tavaszi folytatásban a 11—20. helyért játszhat majd. SZEAL AK—Nyh. Tanárképző Főiskola 90:43 (47:24). Szeged, 200 néző, v.: Szabó, Elmauer. TK: Csermely (8), Csapó (9), Farkasinszkiné (2). Vass (9), Dézsi (8). Csere: Aczél (—, Maleczki (2). Szatmári (1), Szirbik (4). Névtelen (—). Edző: Sasvári Andrásné. Egyetlen pillanatig sem volt esélye a győzelemre a vendégcsapatnak. A szegediek ugyanis remekül játszottak, ezzel szemben a TK viszont idény végi formát mutatott. NB I-es ifjúsági mérkőzésen: SZEOL AK—Nyh. Tanárképző Főiskola 68:54 (31:21). Ld.: Szilágyi 12. Vass 11, Nagy G. 9. A tavaszi idény január 15-én kezdődik. A tanárképző a 11—20. helyért az OSC-vel, Szekszárddal, a ZTE-vel, Veszprémmel, Sopronnal, Kecskeméttel, a Ganz-MÁVAG-gal. a MAFC-cal és a Közgazda- sági Egyetemmel mérkőzik. Farkas 11. — jobbra — vissza igazolása jó húzás volt. nyitotta: helye van az NYVSSC-ben. O bizoAZ NYVSSC NEGATÍV „LEG”-JEI a jó hazai eredményesség következménye: idegenben nem valami fényesen megy az együtteseknek. Mindössze négy csapat, a Honvéd, a Csepel, a Vasas és a Dózsa nyújtott ötvenszázalékos, vagy annál jooo teljesítményt vendégként. Nyeretlen maradt idegen pályán Debrecen. Diósgyőr, Tatabánya. Nyíregyháza és Békéscsaba. A két utóbbi mindössze egy-egy pontra volt képes __ Hol van már az az idő, amikor vendégként is „nagy” volt az NYVSSC? Az első NB-es évben ötször nyert ellenfelei otthonában! Tavaly azonban már csak négy döntetlenre futotta, most ősszel meg egyre . . . Vendégként a csapatok az alábbi teljesítményt érték el: Visszatérve a helyezésekre: a nyíregyháziak zuhanása mellett feltűnő a legutóbbi bronzérmes Tatabánya és a negyedik helyezett Videoton visszaesése. A két gárda pillanatnyilag a ki- esöjelöltek között foglal helyet! Nehéz tavasz vár a nagy NB I-es múlttal rendelkező Diósgyőrre és az MTK-VM-re is. A Haladás VSE, a Békéscsaba, a Pécsi MSC és a Zalaegerszegi TE sincs irigylésre méltó helyzetben. Az NYVSSC őszi mérlegében egyetlen pozitív .,leg”-et sem lehet felfedezni. Negatívumot viszont annál többet. A leggyengébb ossz- és idegenbeli teljesítmény mellett a legkevesebb győzelmet a nyíregyházi csapat érte el. A legkevesebb gólt — a szombathelyiekkel együtt — szintén a nyírségi tizenegy szerezte, mindössze tizenhárom találatra tellett. Még egy elgondolkodtató „leg”: a legtöbb játékost — a Videotonnal együtt — az NYVSSC küldte pályára, összesen huszonegyen jutottak szó- ' hoz az őszi tizenöt meccsen, s | ez arra utal, a sérülések okozta kényszerű változtatások mel- . lett kapkodás is jellemezte az ! összeállítások kihirdetését. Szó- ; hoz jutott például — igaz csak - csereként — két ifjúsági játékos. A harmatgyengén szereplő ificsapat bizony nem a 14. helyen állna, ha két olyan labdarúgója lenne, akik tudásukkal helyet követelnének a felnőttek között... Ugyanakkor: nem , kapott elég bizonyítási lehetőséget a kapus Varga Attila, valamint a már korábban rendre bizonyító Lechner Károly és Kléninger László, sőt Pethő László is csak többnyire csereként jutott szóhoz. Mások viszont sorozatban játszottak akkor, amikor Hiányzott a sérült játékosok mielőbbi felgyógyulását segítő határozottság is. Az ötödik fordulóban kivált Cséke műtétjére például december közepéig várni kellett (?). Czeczeli esetében is hetente láttak napvilágot az egymásnak teljesen ellentmondó vélemények. Sajnos még az is megtörtént: szimulálással gyanúsították a két fiút. A csapaton belüli rend, fegyelem, egyetértés csak a hajrára érte el a kívánt szintet. Mindez az eredményességben is megmutatkozott, az őszi idény utolsó öt meccsén ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott az NYVSSC, pedig az ellenfelek között volt a Vasas és az FTC is. Mindez bizonyítja: többre képes ez a gárda a 16. helynél! KLUBOT CSERÉLT A GÓLKIRÁLY Az NB I őszi 120 mérkőzésén egyébként 368 gól esett. A legtöbbet az FTC szerezte, harminchetet. A tavaly 102 gólt elérő győriek most „csak” har- mincötször voltak eredményesek. Védelmük viszont a legkevesebb gólt kapta, tizennégyet. . Mindezt elsősorban volt válogatott kapusuknak, Kovács Lászlónak köszönhetik. Az NB I góllövőlistájának élén a Pécsi MSC-s Dobány Lajos végzett, tizenháromszor vette be az ellenfelek kapuját, ö egyébként tavasszal már a Haladás VSE színeiben játszik majd, egyetemi tanulmányainak befejezése után az MLSZ visz- szaigazolta Szombathelyre. (És még egy klubcsere: hétfőn az FTC kiadta Kakast a Vasasnak, a kitűnő kapus tehát tavasszal már Angyalföldön véd.) A góllövőlista további helyezettjei, 9 gólos: Borostyán (DVTK), Han- nich (ETO), Váradi (Vasas). 8 gólos: Weimper (Tatabánya). 7 gólos: Burcsa (ETO), Kerekes Gy. (DMVSC), Kiss L. (Vasas), Pölöskei, Szokolai (FTC). 6 gólos: Kiss S.. Kisznyér (Ü. Dózsa). Nyilasi. Szabadi (FTC), Esterházy (Bp. Honvéd). A listán nem szereplő csapatok házi gólkirályai. Csepel: Tulipán 5 gólos. Videoton: Májer 5 gólos. Haladás VSE: Garics és Fitos 3—3 gólos. Békéscsaba: Takács, Melis és Kurucz 4—4 gólos. MTK-VM: Borsó és Fü- löp 5—5 gólos. ZTE: Takács 5 gólos. Az NYVSSC gólszerzői: 4 gólos: Kiss M. 3 gólos: Moldván. 2 gólos: Farkas II. 1—i gólos: Szűcs, Halász, Pólyák és Vágó. A Népsport osztályzatai alapján — azokat rangsorolták, akik legalább 8 találkozón játszottak — az őszi kapussorend: 1. Rab- csák (Békéscsaba) 6,500, 2. Kat- zirz (PMSC) 6,416, 3. Kovács L. (ETO) 6,400... 12. Csepecz 5,500-des átlaggal. A mezőnyjátékosok sorrendje: 1. Póczik (ETO) 6,466, 2. Mile (ETO) 6.384. 3. Májer (Videoton) 6,383 ... 44. Szűcs 5,692, 76. Moldván és Szik- szai 5,533—5,533 , 95. Gáspár 5,444, 102. Szécsi 5,384. 133. Varga J. 5,214, 136. Kiss M. 5,200, 140. Farkas II. 5,142, 152. Pólyák 5,090, 170. Halász 4,928, 188. Vágó 4,636, 190. Bezzegh 4.428-des átlaggal. Folytatás: február 26-án. idegenben a Honvéd ellen. B. D. 1982. december 21., kedd 21. kedd 10,00 KVANTUM FANTUM CSAPDÄJA. 19,00 PYGMALION. Kölcsey- bérlet. TOTÓ 1. Avellino—Roma 1-1 X 2. Cagliari—Sampdoria 1-0 1 3. Catanzaro—Udinese l-i X 4. Genoa—Pisa 1-0 1 5. Internazionale—Juventus 0-0 X 6. Lecce—Reggiana 2-1 1 7. Perugia—Bari 0-2 n 8. Bologna—Catania 1-1 X 9. Como—Arezzo 0-1 2 10. Foggia—Atalanta 2-0 1 11. Lazio—Milán 2-2 X 12. Monza—Campobasso 2-1 1 13. Sambenedettese—Cavese-f- 1 Fiorentina—Napolt 0-1 2 1-0 1 || KÉMmagyarország A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 51. játékhetén két fogadó ért el telitalálatot. Nyerményük egyenként 1 millió 352 ezer 117 forint. 13 ta- Iálatos szelvény is két darab akadt, azokra 811 ezer 270 forintot vehetnek fel a nyertesek. A 12-esekre 17 ezer 879, a 11-esekre l ezer 372, a io-esekre pedig 202 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA ■ Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 I I 1X1 HALLGASSUNK g ^‘‘"NÉZZÜNK MEG M 1Q99 doppmhop 91 Irmrlrl KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Hat évtized távolából. Megalakult a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. — 8,57: Nótacsokor. — 9,44: Találkozás a Hangvillában. — 10,05: MR 10—14. — 10,35: Zenekari muzsika. — 11,16: Vlagyimir Szpivakov hegedül, Borisz Behtyerev zongorázik. — 11,40: Jósika Miklós: Emlékirat. Rádióra alkalmazta Albert Gábor. XV/5. rész. — 12,45: Törvénykönyv. „Elvált” nagymamák és unokák. — 13,00: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. Hangverseny délidőben. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Kb. 13,55: Lehár- melódiák — Körmendi Vilmos feldolgozásában. — 14,15: Daloló, muzsikáló tájak. — 14,40: Élő világirodalom. Görögország. — 15,05: Fehér karácsony. Részletek Berlin filmzenéjéből. — 15,2B: Nyitnikék — kisiskolások műsora. — 16,00: Délutáni Rádiószínház. Köznapi legenda. Sós György rádíójátéka. — 17,05: Szobrász zöld frakkban. — 17,30: Robert Craft együttesének Gesualdo-felvéte- leiből. — 19,15: Verdi operáiból. — 20,00: Lélek és test. A Rádióegyetem sorozata. — 20,30: Népdalok, néptáncok. — 21,11: A Rádiószínház bemutatója. Révbe jutva. Csurka István hangjátéka. — 22,30: Kodály Zoltán rádióelőadásai. — 23,07: XVIII. századi muzsika.. — 0,10: Hajdú Sándor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Cseh polkák — fúvószenekarra. — 8,35: Rádiónapló. — 11,00: Zenedélelőtt. — 12,25: Ifjúsági könyvespolc. — 12,35: Melódiákoktól. — 13,25: Látószög. — 13,30: Leopold Mozart zongoramuzsikája. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,35: Csúcsforgalom. — 18,00: Kamaszpanasz. — 18,35: Gramofonsztárok. Martiny Lajos lemezeiből. I. rész. Nemes András műsora. — 19,15: Vörös Sári nótákat énekel. — 19,25: Vadak és civilizáltak. — 19,35: Csak fiataloknak! — 20,35: Utazás a Balaton körül. Eötvös Károly útirajzát rádióra alkalmazta: Kopányi György. XXI/ 19. rész. — 20,54: A rádió Dalszínháza. Hárman Párizsban. Zenés játék. — 22,08: A-tól Z- ig a popzene világában. — 23,20: A mai dzsessz. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,10: Tiszántúli kaleidoszkóp. A tartalomból. Egészségünk. Dr. Siket Ferenc előadása a hasnyálmirigy- gyullodásról. — Ünnepi teríték (Gönczi Mária) — Konzervmár- ka a világban (Kolláth Adrienne) — Csendes a határ (Horvát Péter) — Zárszámadásra készülve (Bálint Attila) — Hivatali ügyintézés (Haskó József). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Beatles együttes felvételei. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes (A nap szerkesztője: Ágoston István.) MAGYAR TV 8,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism.) — színes. — 8,25: Iskolatévé: fizikai kísérletek 1. Az ideális gáz kinetikai modellje. — 10,00: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.) Barátságos - arcot kérünk! — 10,15: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 5—8. oszt.) Most mit tegyünk? Hogyan mondjam meg? — színes. — 10,30: Korok művészete. A magyar reneszánsz és reformáció. — 11,00: Bélyegvilág (ism.) — színes. — 11,10: Képújság. — 14,25: Iskolatévé: osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.) (ism.) — 14,40: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 5—8. iszt.) (ism.) — 14,50: Korok nűvészete (ism.) — 15,20: Nap- :öziseknek, szakköröknek. Mó- a Ferenc: Kincskereső kisköd- nörr. — 15,55: Hírek. — 16,00: lipp-hopp. óvodások műsora ism.) — színes. — 16,30: Tévé- >örze. — 16,40: Évszázadok fú- •osmuzsikája. A „Les Philhar- nonistes de Chateauroux” Iránná fúvósegyüttes műsora — izínes. — 17,10: Reklám. — .7,15: Sportmúzeum. 75 éves a Víagyar Uszószövetség. — 17,40: ■Cépújság. — 17,45: Vállalkozók, tiport film. — 18,25: Kockázat. \ Külpolitikai Szerkesztőség Világgazdasági Magazinja — színes. — 18,55: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik, réivétorna — színes. — 19,15: Esti mese — színes. — 19,30: Tv-híradó — színes. — 20,00: Szerkesztette: Buzáné Fábri Éva. Plusz egy fő. 2. rész. — >1,20: Stúdió ’82. A televízió kulturális hetilapja — színes. — 22,20: Tv-híradó 3. — színes. 2. MŰSOR 20,00: Kertünk — udvarunk. Riportfilm (ism.) — 20,20: Útkeresők. Riportfilm — színes. — 20,40: Tv-híradó 2. — színes. — 21,00: Reklám. — 21,05: Hallod a kutyaugatást? Magyarul beszélő mexikói film — színes. — 22,20: Képújság. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Az ősz évei. Riportfilm.,— 9,45: Karácsonyi ostya. — 10,50: A rendőrség nyomoz. — 10,55: Iskolatévé. — 12,00: A rendőrség naplójából. — 12,10: Híradó. — 14,25: Hírek. — 14,30: Iskolatévé. — 14,55: Ünnepi nagygyűlés a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Közvetítés Moszkvából. —16,40: Izvesztyija Kupa — jégkorongtorna. Szovjetunió—Csehszlovákia mérkőzés. A második szünetben: Esti mese. — 19,30: Tv- híradó. — 20,30: Szűzföld. Leo- nyid Brezsnyev könyvének filmváltozata. 6. (befejező) rész. — 21,25: ö és ők. Marie Rottrova és a Plamenaci együttes műsora. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Zenei magazin. — 23,00: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE (amerikai) Előadás kezdete: 16 és 18 óra! EZ AMERIKA (amerikai) (16 év!) Előadás kezdete : 20 óra! Nyíregyháza Béke mozi: ROBINSON CRUSOE (szovjet) Előadás kezdete: 16 óra. A VASPREFEKTUS (14 év!) (olasz) Előadás kezdete: 18 és 20 óra. Nyíregyháza Móricz mozi: GENGSZTEREK SOFŐRJE (14 év) (angol) I Kisvárda mozi: EMBEREK ÉS FARKASOK (14 év!) (olasz) Mátészalka Béke mozi: MEGÁLL AZ roo (14 év!) (magyar) Fehérgyarmat mozi: BRONCO BILLY (amerikai) Nyírbátor mozi: Filmbarátok körének műsora (nyilvános előadás) MONTIEL ÖZVEGYE (14 év!) (mexikói—kubai—venezuelai—kolumbiai) 1. Rába ETO 8 7 1 — 22- 4 15 2. Csepel 7 6 1 — 14- 4 13 3. Békéscsaba 8 4 4 — 15-10 12 4. Videoton 7 5 1 1 19- 8 11 5. DMVSC 7 5 1 1 12- 4 11 6. Tatabánya 8 4 3 1 15-11 11 7. FTC 8 5 — 3 25-Ifi 10 8. Vasas 8 4 2 2 18-10 10 1. Bp. Honvéd 7 4 1 9 10- 6 9 2. Csepel 8 2 5 1 11-12 9 3. Vasas 7 2 3 2 13-13 7 4. Ü. Dózsa 7 2 3 2 10-10 7 5. Rába ETO 7 3 — 4 13-10 6 6. FTC 7 2 2 3 12-13 6 7. DMVSC 8 — 5 3 7-15 5 8. MTK-VM 8 2 1 3 8-21 5 9. ZTE 8 1 2 5 7-13 4 10. Haladás 8 1 2 5 2-14 4 11. Diósgyőr 8 — 3 5 6-15 3 12. Tatabánya 7 — 2 5 5-13 2 13. PMSC 8 1 — 7 10-19 2 14. Videoton 8 1 — 7 6-16 * 15. NYVSSC 7 — 1 6 5-15 4 16. Békéscsaba 7 — l fi 10-24 1 9. Bp. Honvéd 8 4 2 2 15-11 10 10. PMSC 7 4 2 1 13- 9 10 11. Diósgyőr 7 4 2 1 12- 8 10 12. NYVSSC 8 3 4 1 8- 5 10 13. Ü. Dózsa 8 4 2 2 11- 9 10 14. Haladás 7 3 3 1 11- 7 9 15. MTK-VM 7 3 2 2 11-11 8 16. ZTE 7 3 1 3 8- 8 7 HÉT VÉGE