Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-12 / 266. szám

1982. november 12. Kelet-Magyarország 3 Kollégiumi „polgárok“ A KÖZHIEDELEM MA IS TÁPLÁL olyan tévhitet, hogy a bentlakásos diákiin­tézmények tulajdonképpen alvó-, megőrzőhelyek, diák­szállók csupán, holott a va­lóságban nevelőintézmények. Természtesen sajátosságaik­ból eredően nem azonos esz­közökkel, módszerekkel ne­velnek, mint az iskolák. Mit nyújt manapság a kollégium az ott élő diáknak a hagyo­mányos ceremóniával „pol­gárrá” avatottnak? Milyen lehetőségeket kínál az egyé­ni adottságok kibontakozta­tására? Egyáltalán, milyen nevelési „hatásfokkal” fog­lalkoznak a diákokkal a szü­lői, családi háttért is pótló bentlakásos intézmények? A megyében 34 bentlaká­sos középfokú intézmény van, melyek közül nyolc a diák­otthon, a töbhi pedig kollé­gium. A lényeg, a rendelte­tés azonos és a hivatalos megnevezés diákotthon, ám a belső tartalmi nevelőmunka, a meghatározott követelmé­nyek teljesítése egy maga­sabb minősítést is lehetővé tesz. Ez pedig a kollégiumi szint elérése. Ezért beszélünk diákotthonról és kollégium­ról, ahol összességében a me­gyében évente ötezer gimná­ziumi, szakközépiskolai és szakmunkásképző intézeti fi­atal él több mint 160 főhiva­tású kollégiumi nevelő irá­nyításával. Igen eltérő tárgyi és sze­mélyi feltételek között dol­goznak a kollégiumok, van­nak közöttük néhány éve épült, modem, kényelmes in­tézmények — mint a máté­szalkai, a nyírbátori, a nyír­egyházi 110-es, az élelmiszer- ipari szakmunkás, vagy az ipari szakközép kollégiuma, de vannak olyan zsúfolt, ré­gi intézmények, mint a vásá- rosnaményi. a kisvárdai Császy, a nyíregyházi Ben­czúr és Bessenyei, ahol ötven­hatvan ágyas hálók is van­nak. Szentpéteri Zoltán, a me­gyei tanács középiskolai cso­portvezetője az általános helyzetképről még megemlí­ti: a gimnáziumi és szakkö­zépiskolai diákság 32 száza­léka él és tanul kollégiumok­ban, míg a szakmunkáskép­zőbeli fiatalok mindössze a 18 százalékának jut hely az ilyen intézményekben. Ez sürgető tennivalókat, akár a jelenlegi kollégiumi hálózat rugalmas „átprofilirozását” is előrevetíti, ami természete­sen gondos, sokoldalú' mér­legeléssel valósítható meg. MILYEN TUDÁSBELI PLUSZT KAPNAK a kollé­gisták? Hogyan segítik a kol­légiumi nevelők a gyengéb­bek felzárkóztatását, a tehet­ségek külön tanulmányi gon­dozását? Mennyiben ad a kollégium útravalót az önkép­zéshez, a szabad idő eltölté­séhez, a pályaválasztáshoz, az életkezdéshez? Ezekről gyakorló szakembereket is megkérdeztünk: Nagylucskay- né Rózsavölgyi Judit kollégi­umi szakfelügyelőt, Szikszai Gyulánét, a nyíregyházi ke­reskedelmi szakmunkáskép­ző kollégiumának vezetőjét és Dajka Antalt, a nyíregy­házi Münnich Ferenc Kollé­gium nevelőjét. Valamennyien megerősí­tették, hogy a kollégiumok­ban élő fiatalok tanulásának, személyiségük fejlődésének gazdag színtere e második otthon. A kollégisták külö­nösen az első évben szorul­nak rá az idősebbek és a ne­velők baráti, segítő útbaiga­zítására, hisz’ szembetalálják magukat a számukra szokat­lan középiskolai élettel és az Új környezettel, a családi ott­hont helyettesítő kollégium­mal. A kereskedelmi szakmun­kásképző kollégiuma éppen ezért az alapozásra nagy gon­dot fordít. A gyengébb fel­készültségű diákokat felmen­tik az őszi mezőgazdasági munkák alól és helyette fel­zárkóztató foglalkozásokat szerveznek számukra a kol­légiumban. A Münnichben szociológiai felmérésekkel is tájékozódnak az újdonsült kollégisták felkészültségéről, érdeklődési körükről, családi helyzetéről. Már ekkor igye­keznek megalapozni a tehet­séggondozást is, hogy később -az iskolai nevelőkkel meg­beszélve a tapasztalaitokat, egyetlen fiatal se kallódjék el. KÖZBEN AZT IS MEG­TUDJUK a középiskolai cso­portvezetőtől és a szakfel­ügyelőtől, hogy a tanulmányi munka azért is elsőrendűen fontos —, mert az eltérő kol­légiumi tárgyi és személyi feltételek, s a gyermekek el­térő általános iskolai felké­szültsége miatt — az utóbbi években romlott a kollégista fiatalok bukási aránya. Az 1978/79-es tanévben ez 5,4, tavaly pedig 7,3 százalék volt, melyek zöme szakmun­kásképzős fiatal. S ami ada­lék az előbbiekhez; a bukott tanulók 52 százaléka első osz­tályos volt. Kollégiumi szakköri és csoportfoglalkozások, kollé­giumi és iskolai külön kor­repetálások, tanulmányi ve­télkedők, tanulópári formák, versengések — és még sok­féle lehetőség segíti az itt élő fiatalok tanulását. Nagy előny, hogy a kollégiumi ne­velő mindig „kéznél” van — akár este is megkérhetik, se­gítsen egy-egy nehéz feladat­ban való eligazodásban. De a kollégiumi élet az ön­állóságot is fejleszti a fia­talokban, sok dologban ma­guk dönthetnek, részesei le­hetnek a házirendek, belső szabályok, szokások megal­kotásának, kezdeményezői a közös értékek megóvásának, a belső fegyelem erősítésé­nek. Közösségeket alkotva készülnek fel az iskola utáni életre. ötezer kollégiumi „polgár” életének, tanulásának egyen- getése — nem akármilyen nevelői feladat. Ezért is kí­vánatos, hogy kapjon na­gyobb rangot, elismerést a pedagógus pályán belül — és a közvéleménynél is — a kollégiumi nevelés, amely nagyon sokat átvállal a csa­ládtól, a szülői háztól. Per­sze azt pótolni nem tudja. Ezért is igen fontosak a kol­légiumi nevelők és a szülők találkozásai, ahol — mint a kereskedelmi szakmunkás- képző kollégiumának nevelői teszik, amikor lehet, ők kez­deményeznek; családlátogatá­saik jól szolgálják az össz­hang megteremtését, amely­re az ötnapos tanítási hét óta a korábbiaknál is nagyobb szükség van. KÁR LENNE ugyanis, ha az otthon töltött hétvégék szétdarabolnák azt az egé­szet, amit a hét kollégiumi iskolai napjain a nevelők együttesen megépítenek. Ezért bármennyire is népszerűtlen a kollégistáknak, a kollégiu­mi vezetők ellenzik, hogy minden hét végén hazautaz­zanak. A diákok érdekében... Pill Géza SZERKESZTŐSÉGI KERÉKASZTAL A mezőgazdaság gépesítéséről A beszélgetés résztvevői balról jobbra: Bódán János, Róka Imre, Csóka Miklós, Lipták Jó­zsef, Esik Sándor szorulók, de az idén is ha­mar kimerült ez a lehetőség. A segítséget az összefogás je­lentheti. Szövetségünk szor­galmazza a termelési kiskör- zetek kialakítását, mert így a gépek, tárolók, szárítók jobban kihasználhatók, és a magasabb színvonalon gaz­dálkodók példáját is köze­lebbről érezhetik a gyengéb­bek. Lipták József: a KITE-ről tudva levő dolog, hogy a tu­domány és technika legmo­dernebb vívmányait ültette át a gyakorlatba, de ez a sza- bolcs-szatmári gazdaságok legtöbbjében nem használ­ható. Vannak öt tonna fölöt­ti hektáronkénti búzát, nyolc tonna fölött kukoricát terme­lő nagyüzemek, de egy részük a szintentartást alig tudja megvalósítani, nemhogy a fejlesztést. Ezért tehetősebb gazdaságaink pénzéből külön alapot képeztünk, és az eb­ből vásárolt gépeket bérbe vehetik, akiknek beruházás­ra nem telik, a bérleti díjat pedig költségként és nem be­ruházásként számolhatják el. Ezen gazdaságaink részére az ajánlott technológiát át­dolgoztuk, szerényebb körül­ményeiket alapul véve. Róka Imre: ha meg is van­nak a szükséges gépek, mint például a mi termelőszövet­kezetünkben, égető gond, hogy lassan tízévesek a traktoraink. A John Deere például tízezer órára készült, nálunk némelyik már tizen­hétezer órát dolgozott. Csóka Miklós: nem esett eddig szó róla, de hasonlóan gondoR vannak az állattar­tás gépesítésével is. A drága Hesston szecskázók megvá­sárlására nincs más út, mint a társulás. Erre kitűnő példa a fehérgyarmati, a rakamazi térség mikrokörzete, de má­sutt is alakulóban van ha­sonló. A bálázókat, rendke­zelőket már itthon is gyárt­ják, így itt is javulás várha­tó. Az állattartás belső gépe­sítése sok helyen még húsz évvel ezelőtti állapotban van, egyedüli előrelépés, hogy a BOSCOOP ráált a fejőgépek és a tejházak karbantartásá­ra. Újságíró: a gépesítés fej­lesztésének gondjai nem az idén keletkeztek, és nem is tavaly, valahogy mindig köz­tük élnek a gazdaságok. Az biztos, hogy ennyire talán soha nem szorítottak, de bár­mennyire vitatéma a pénz­szűke, keresik a kiutat. És mivel mindenki előtt ismert, hogy gépet vásárolni, gazda­ságosan felújítani, karban­tartani a legjövedelmezőbb beruházás, meg is fogják ta­lálni. A legfontosabb felis­merés az, hogy együtt többre mennek, mintha külön utakat járnának. Egyedül ma már a legerősebb sem boldogul. Esik Sándor Segít a takarékszövetkezet Hitel telepítésre, lakásépítésre KŐTÉLTÁNC Az őszi munkacsúcs teszi leginkább próbára a mező- gazdasági nagyüzemek gép­parkját, vizsgázik ilyenkor ember és traktor. Most kerül felszínre a legtöbb hiányos­ság, kiderülnek a szervezés­sel, javítással és alkatrész-el­látással kapcsolatos gondok. Hogyan hidalják át ezt a gazdaságok, miként segítenek a termelési rendszerek? Erről beszélgettünk szerkesztősé­günkben Csóka Miklóssal, a TESZÖV munkatársával, Lip­ták Józseffel, a Kukorica- és Ipari növény Termesztési Együttműködés (KITE) me­gyei alközpontvezetőjével, Bó­dán János szervizmérnökkel és Róka Imrével, a gávaven- csellői Szabadság Termelőszö­vetkezet főgépészével. Újságíró: a közvélemény­ben az él, hogy a mezőgaz­daságunk korszerű, drága gépek ármádiájával rendel­kezik, amellyel gyerekjáték egy ilyen őszi hajrá. Róka Imre: valóban lát­ványos volt az elmúlt évtized gépesítése, és tényleg drága is. A képhez azonban hozzá­tartozik, hogy ezt nem lehe­tett tovább halasztani, ahhoz, hogy a termelés a mai szín­vonalra emelkedjék. Lipták József: megyénkben a gépesítés az ország szín­vonalától jelentősen elmarad. Könnyű (?) a vencsellőieknek a jó földjeiken, de gondol­junk a terület nagy részén a kis táblaméretekre, a nehéz talajokra, a kedvezőtlen adottságú tsz-ek pénzszűkére. Csóka Miklós: a megye ter­melőszövetkezeteinek alig több mint egyharmadában te­kinthető elfogadhatónak a gé­pesítés színvonala. Másutt vannak ugyan nagy gépek, de hiányzik a kapcsolódó meg­felelő munkaeszköz, nem tel­jes a technológiai lánc. Na­gyon sok a már nullára leírt, de még mindig dolgozó trak­tor. Bódán János: és tovább ne­hezíti a dolgot, hogy aki nem tartozik valamelyik termelé­si rendszerhez, nem tud ki­hez fordulni a fődarabok nagyjavításával. Maga kény­telen szinte kézműves módon megfelelő célszerszámok hiá­nyában „barkácsolni”. Olyan is a javítás. Újságíró: ha már itt tar­tunk! Örökzöld marad ez a kérdés? Róka Imre: az ellátóválla­latok nehézkessége is hozzá­járul a pótlás akadozásához, mert nincs kellő áttekinté­sük a szükségletről, azonkí­vül nincs abszolút ellátási kötelezettségük. Ha valaki az AGROKER-nél nem kap meg egy csapágyat, az eladó fel­húzza a vállát, a vevő pedig elkulloghat üres kézzel. Bódán János: a rendszer ezt nem teheti meg! Ezért aztán ki is kerültünk minden közbeeső lépcsőt és a jövő­ben a gyártól szerzünk be mindent. Ez bizony nyílt kon- kurrencia, de hadd mondjam el, hogy maga a gyár is ja­vasolta ezt az utat. Lipták József: javulást vá­runk attól is, hogy nagyon sok nyugati gép licencét vá­sárolta meg a magyar mező­gépipar — géppel fizet érte —, így forintért és gyorsab­ban juthatunk hozzá az al­katrészekhez. Újságíró: ha csak az alkat­részek hiányától kellene szen­vedniük a gazdaságoknak! Sokkal inkább szorít a gép­vásárlásra fordítható pénz hiánya... Csóka Miklós: a jövő évi áremelkedések, illetve a tá­mogatások megszűnése még nehezebb helyzetbe hozza a termelőszövetkezeteket, gaz­dálkodni azonban továbbra is kell. A TESZÖV kölcsönös támogatási alapjából jövőre is kaphatnak segítséget a rá­Megyénk takarékszövetke­zetei fiókjaival behálózzák szinte az egész Szabolcs-Szat- márt. A tizenkilenc szabolcsi takarékszövetkezet 450 ezer ember pénzügyi szolgáltatását látja el, azaz Nyíregyháza ki­vételével gyakorlatilag kap­csolatban van a megye egész lakosságával. A legutóbbi adatok szerint 1 milliárd 353 millió forint a szövetkezetek betétállománya mely 68 ezer betétkönyvben van elhelyezve. Egyre na­gyobb sikernek örvendenek azok az új betétformák, szol­gáltatások, amelyek alig né­hány hónapos múltra tekinte­nek vissza, igaz, a szövetke­zetek is nagyobb figyelmet fordítanak a korábban vég­zett tevékenységük mellett a lakosság egyéb pénzügyeinek intézésére. Élénk az érdeklődés a ta­karékszövetkezetek nyújtotta kölcsönök iránt. Az év eddig eltelt szakában mintegy 300 millió forintot vettek fel a szabolcsiak a szövetkezeti pénztáraknál, melynek jelen­tős részét megtérülő „kisbe- ruházásokra”, vagyis a háztá­ji gazdaságok fejlesztésére fordították, fordítják. A me­zőgazdasági kölcsönökön be­lül — melynek nagysága mintegy negyvenmillió forint — elsősorban a gyümölcste­lepítésre, a gépesítésre, a te- nyésztelepekre és a fóliaker­tekre jut a legtöbb pénz. ötvenhétmillió jutott az áruvásárlási kölcsönökre, mellyel elsősorban az ifjú há­zasok éltek, akik jelentős kedvezményekkel vehetik igénybe a szövetkezetek ezen szolgáltatását, s vásárolhat­nak különféle háztartási gé­peket. Az épületek korszerű­sítésére, állagmegóvására for­dítják főleg megyénk dolgo­zói az úgynevezett építési kölcsönöket. Eddig hatvanegy­millió forintot kaptak erre a célra, de ebben foglaltatik természetesen az új lakások építésére felvett összeg is. Utoljára hagytuk — de a széles közvéleményt talán ez érinti a legjobban — az úgy­nevezett kisiparosi, kiskeres­kedői kölcsönöket, amiket azok vehetnek igénybe, akik ezt a lakossági szolgáltatások fejlesztésére fordítják. A kis pénzű, de vállalkozó szellemű emberek élnek e kölcsönfor- mával, akik a takarékszövet­kezetektől felvett tízezrekből teremtik meg az új szolgálta­tás indításához szükséges tő­két. (bg) M egremegett a keze. Ezen az estén nem először. Ennél a trükknél újra érezte, hogy leleplezték. Sőt, több volt ez egyszerű megér­zésnél. Tudta, hogy elrontotta az eltüntetést, és a kezéből látszólag semmivé foszló ken­dő sarka igencsak kilógott az ujjai közül. Reménykedett, hogy nem vették észre, de az­tán belátta, hogy ez lehetet­len. „Feltűnő volt” — állapí­totta meg magában, és gom­bóc költözött a gyomrába. Mosolya is inkább csak egy erőltetett fintorrá vicsoro- dott, és alig merte elkezdeni a következő trükköt. Ügy érezte magát, mint aki me­zítelen. Izzadt. A nézők ezt persze tulajdoníthatták a nagy csokornyakkendő ful- lasztó fojtogatásának, meg a frakk — mindent elrejtő, te­hát nélkülözhetetlen — felöl­tnipnplr ic A kártyák eléggé határo­zatlanul nyíltak szét, a terítés sem lett valami egyenletes, Már a keze is nyirkos volt. „Na, még egyszer ...” Gör­csösen markolászta a kártya­csomagot, és arra gondolt, hogy vajon mi az oka ennek a szörnyű bizonytalanságnak, kínzó határozatlanságnak. „Magasságos ég, hiszen sem­mivel sem gyakoriok keve­sebbet, mint máskor...” Második nekifutásra már szebb lett a terítés, aztán az egykezes keverés is viszony­lag flottul sikerült... Meg­nyugodva szusszant, és még a mosolya is őszintébbnek tűnt. De a nyugtalansága csak nem akart szűnni. Bár hitte, hinni akarta, hogy átlendült a holt­ponton, de semmi garancia nem volt arra, hogy több gik- szer nem csúszik be. Márpe­dig tudta, hogy egy bűvész­nek csak egyszer kell elját­szania a „becstelenségét” és vége. Mindennek lőttek. Oda a művészi rang, kárbavész a sokéves gyakorlás, többé nem lesz hitele. A kártyadobásokat hibátla­nul mutatta be, ez mintha kezdte volna visszaadni az önbizalmát, de valahol a gyomrában még mindig ott motoszkált az iménti rémes két-három perc. A „chicagói golyók” gyö­nyörűen sokasodtak, majd tűntek el szétnyitott ujjai kö­zött, és mégis ... „Kötéltánc” — gondolta. — „Sőt, rosszabb, mint a kötéltánc, mert a kö­téltáncos mutatványának állít­ja a sikerét a néző, de a bű­vész produkciójánál minden­ki a hibára vár...” Sietve meglazította az in­gét. Bámulta magát a tükör­ben. Vékony, fekete bajusza állt utat az arcáról csörgő ve­rejtéknek. Közel hajolt a kép­másához és fürkész tekintet­tel vizslatta saját arcát. — Művész úr, a taxi... — nyitott az öltözőbe a portás. Hátrafordult, és fáradt- meggyötört tekintettel nézte a portást. — Küldje el — mondta nagysokára —, ma este in­kább gyalog megyek haza, Szükségem van a levegőre. Köszönöm... Homlokát ráncolva balla­gott át a parkon. Az első fel­lépése járt az eszében. A di­áktársak csodálták magabiz­tosságát, varázslónak becéz­ték. Aztán a tükör előtt töl­tött délelőttök, az unalomig ismételt ujjgyakorlatok ..., az estéről estére felcsattanó taps ..., a szájtáti nézők, az elismerő tekintetek ... A hídon fújt a szél. Meg­állt. Jólesett a hűs levegő. Csend volt, a némaságot a koffer csobbanása törte meg. A korlátra könyökölt, és néz­te a vízen úszó fekete koffert, amely a placcsanás után ki­nyílt, és a sodrás sebesen sö­pörte ki belőle a kártyákat, színes kendőket, golyókat, bűvészbotokat, művirágo­kat ... Nagyot szusszant. Ar­cát a szélbe tartotta, és úgy érezte, gyomrából végképp el­tűnt az a pici gonosz, fojto­gató gombóc. Trencsényi Zoltán- -I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom