Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

1982. november ß. Q KM ÜNNEPI MELLÉKLET Á színhely Nyírkáta (egykoron Gebe) Élelem öt tehénnek nincs itt. De itt volt, épp most ment el, a közlekedési szak­kör tágjaival kismotort vezet­ni a focipályára. Kérdeznénk merre menjünk, de kis csapat szegődne önkéntes kalauznak. Végül ketten ülnek a kocsi­ba: Mitró Józsi és Oláh Csa­ba. Tarkovics Sándorral a pá­lya szélén beszélgetünk. — Van szegény gyerek az iskolában ? — Van. Ez a szülők bűne... az ital. Nem tudják becsülni, amiért megdolgoztak. De a harminc éven aluliak között iszákost nem találni. A két kezem elég megszámolni, hány szegény gyerekünk van... — Mérhetők a változások a gyerekeken ? — Sokféleképp. Majdnem minden gyerek elvégzi a VIII. általánost. Kilencvenöt száza­lékuk tovább tanul, egyhar- maduk kerül középiskolába. Jelenleg 257 diákunk van, egynegyedük cigány, és min­den tankötelest beiskolá­zunk... Az emberek — gyere­kek — gondolkodásában is mérhető a változás. A maga­tartásban és az életmódban is. Egyre többen nemcsak a mindennapi munka után ér­deklődnek. Könyvtárba jár­nak. A gyerekek nyitottak.* Speidl Zoltán _______„ALMAORSZÁG" KÖZEPÉN Á programozott érés o Nyírkátát 1955-ig Gebének hívták. A névnek — így ol­vastam — köze sincs a so­vány lóhoz, noha a hajdani állapot igencsak indokolhatta volna. Nyírkáta még Gebe ko­rában tett szert némi hírnév­re. Mert 1848-ban százhar­mincnégy fős nemzetőr szá­zad alakult itt; mert: 1849 őszén erre bujdokolt Vörös­marty Mihály és Bajza Jó­zsef. Otthont Csanády János földbirtokos adott, s itt érte őket az aradi kivégzések híre is. Ennek keserűségét oldotta ehelyt versbe Vörösmarty, „Átok” címen. A felszabadulás 1944 októ­ber 27-re esett. A földosztás­kor 256 család jutott földhöz. Az első tszcs 1948-bán ala­kult; termelőszövetkezeti községgé 1952-ben lettek. Gépállomást 1950-ben, gyógy­szertárt 1951-ben, villanyt vi­szont 1949-ben kaptak. Há­rom téeszük volt 1953-ban, ennyi is bomlott fel; 1960- ban egy szövetkezet született, s 1975-ben egyesítették Nyír­meggyessel. Az egyesülés — úgy mondják —, indokolt volt. Nyereségről ugyanis ko­rábban sosem számolhattak be... o A Hodászi úti ház udvarán (Varga Ferencnéé volt életé­ben), Sarka Miklós és felesé­ge takarmányrépát pucol. Né­melyik répa akkora, mint az orosz népmesében. Az ember és az asszony kezében sarló: azzal csapkodják le az or­mótlan növényekről a feles­legest. A ház roggyant. A fal töbében apró gyerek alszik: cumisüveg gumiját harapva álmában. Alatta, fölötte ko­pott kabát. — Eladó a telek — néznek fel a munkából. — Vargáné fiai Mátészalkán élnek... Fe­lesbe műveljük a kertet. — Kinek a sok répa? — Minek. Az öt tehénnek. — A gyerek nem fázik meg? — Az? — legyint az em­ber. — Kabát van alatta. Az unoka békésen alszik. Mosolyog, talán az anyja mellét szívja álmában. o A Hodászi út, a Kossuth utca, fő utca. A figyelmes séta kész keresztmetszet. Látni néhány elhagyott házat. Sok lakottat; némelyikük sze­génységet sugall. A túlnyomó többség azonban tisztes jó­módot. Egyik-másik kétszin­tes. Az üres házakra néhány adat a magyarázat. Gebét 1930-ban 2219-en lakták; 1960-ban 2450 lelket számlál­tak; 1970-ben 2400-an voltak, 1980-ban pedig még a kétez­ret sem érték el. Az okokat máshonnét már sokan megír­ták. Rendkívüli pedig Nyírká- tán sem történt. Ami viszont a tisztás módot illeti: arra jól rímel az a fél tucat személyautó, ami a sze­relő udvarában vár javításra. ' I..CÍ.O uí. j í,.'.í Balkány-Béketelep ma két sor ház a műút men­tén. Az épületek külsőre, korra szinte egyformák. Jelenleg hatvan család lakik bennük: a volt uradalmi cselédek és leszármazotta­ik. A kerítés előtti kispadon csendes egyedüllétben üldö­gélt Kis János. Egy év híj- ján egyidős századunkkal. Nyolcvanegy múlt július 22- én. A geszterédi határban Jámbortanyán született. Ko­rán elveszítette apját, nyolc testvérével maradt félárván. Amikor édesanyja 1912-ben másodszor férjhez ment, akkor került a balkányi ha­tárba, ahol felnevelődött. — Kiütött a 14-es hábo­rú, a férfiak elmentek, be­fogták a munkába a gyere­keket. — emlékezett. — 19- ben szegődtem el először önálló keresőként Újhelyi Zoltán birtokán. Most az állami gazdaság van azon a földön. Cselédeskedésem so­rán mindig fogatos voltam. Két lóval dolgoztam, né­gyet gondoztam. Mikor nő­sültem, feleségemmel Nagy­kecskésre Horváth István méltóságos úrhoz kerültem. — Cselédházban laktunk. Négy családnak egy közös konyha jutott. Amilyen rendszerető volt a feleség, a keze után olyan volt a szo­ba. Persze, csodát az asz- szony se tehetett. Megvolt a nagyobbik fiunk — három gyerek követte még —, ak­kor kidőlt a ház hátulja. Hiába mentem az úrhoz, csináltassa meg, csak any- nyit válaszolt: „Építsek tán — Most még Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Ku­tató Intézet újfehértói Kuta­tó Állomása a nevünk — iga­zít el a cégcímlabirintusban dr. Harmath László igazgató — de január 1-től ez módo­sul, fejlesztő vállalat leszünk. A lényeg is változik? — Igen, ez nemcsak for­mai változás, a tartalmát így lehetne summázni: erőteljes önerőre támaszkodás, széle­sebb kapcsolat a gyakorlattal. Konkrétan mit jelent ez? — A kutató intézet munká­jának döntő részét az érdek­körbe tartozó gazdaságok megrendelése teszi ki. Ez minket különösebben nem lep meg. Mi már kitaposott úton járunk, eddig is széles kapcsolatkörrel rendelkez­tünk. Ez miben nyilvánult meg? — Valamennyi gyümölcs­termelési rendszerrel mond­hatnám napi kapcsolatban ál­lunk. Kutatási eredményeink megvalósulásának ez a leg­főbb csatornája. Évente rendezünk egy né­pes tanácskozást, ahol ismer­tetjük munkánk eredményeit. Az állomás kapuja azok előtt is nyitva áll, akiknek egyedi gondjuk van. Így pél­dául a napokban meghívás érkezett Nyírtassról és Tiva­darról. A tivadariak azt vár­ják tőlünk, hogy mondjunk véleményt a szilvaültetvé­nyükről, amely nehezen for­dul termőre. Milyen témákkal keresik meg leginkább az állomást? — Mivel „almaország” kö­zepén vagyunk, nyilván az alma foglalkoztatja legjob­ban a gazdaságokat. Amíg az országban egy lakosra mint­egy 100 kilogramm alma jut, addig Szabolcsban ez felül van ezer kilogrammon. Nincs még a világon egy ilyen kon­centrált, nagyvolumenű al­matermesztés, mint itt, az or­szág északkeleti sarkában. Mi két témakörben dolgo­zunk: egyik a fajtakutatás, fajtahasználat, másik a ma­gas terméshozamokat folya­matosan elősegítő tevékeny­ség. Mi az ön álláspontja a faj­tákkal kapcsolatban? — Nekünk az a vélemé­neked palotát?” Végül trá­gyával raktam be a falat, úgy teleltünk ki. — Nem lehet azt el se mondani, mennyit dolgoz­tunk. Hajnali fél háromtól etettünk, nyolc, kilenc óra volt, mire bekerültünk a házba. Akkor még elszalad­tunk egy-egy szál fáért, hogy legyen mivel másnap betüzelni. Télen a trágya­hordással, újévkor a cselé­dek költöztetésével voltam elfoglalva. Három hónapra száz pengő járt. Ha huszad magával volt az ember, ak­kor se kapott többet. Na­gyon be kellett osztani, hogy egy kis ruhára is jus­son. Nemigen költöttünk italra. Esténként örültünk, ha ágyba kerültünk. A do­hánykertészek könnyebben éltek. Nekik csak töréskor, csomózáskor kellett korán kelni. — A gyereknek sem volt könnyebb. — szólal meg a menye, aki kényszerűségből van otthon. Éppen a beteg­ségéből lábadozik. — Sokat álmatlankodtunk. Egészen aprócska voltam, mikor egy­szer felkeltettek a tehénhez, nyünk, hogy Szabolcsban nem az alma sok, hanem az egy­szerre érő jonatán adja a dömpinget és ezért van év­ről évre ismétlődő gondunk. Keressük a jonatánfajtán be­lül is azokat a változatokat, amellyel az érést, ezzel együtt a szüreti időt szét lehetne húzni. Olyan fajtára lenne szükség, amely augusztus kö­zepétől már szedhető, ekkor­ra beszíneződne. A meglevő jonatán egy jelentős részéhez nem kellene hozzányúlni, ez adná a szeptemberi szüretet, és mintegy harmadnyi terüle­ten peaig későn érő fajtákat kellene telepíteni. Keressük azt a lehetőséget is, hogy a meglévő állományon késlel­tessük az érést. El szeretnénk érni, hogy az optimális alma­szüret nyolc hét lehessen. Sajnos most is ennyi ideig szedjük az almát, de csak há­rom, négy hét az az idő, ami­kor megfelelő érettségű, jól színeződött, tárolható almát tudunk a fáról leszedni. Néhány ígéretes fajtánk van már, amivel nyújthatjuk a szüret idejét, ezek Jona- gold, I dared, a japán szárma­zású Mustu, vagy megemlít­hetem a Staymared NK—573- ast. Korábban sokat vártunk a Starking fajtáktól, de az a gondokat nem oldja meg, az árukínálatban ugyan változa­tot jelent, de az érése, szedé­se egybeesik a jonatánéval. Milyen eredményeket értek el, mit tudnak kínálni a fo­lyamatos magas hozamok elő­segítése érdekében? — E területen két irány­ban dolgozunk, egyik a vegy­szeres kezelés, másik a ter­mesztéstechnológiai eljárások. Például a termést, illetve a kötődést szabályozni tudjuk vegyszerrel, mégpedig vannak olyan vegyszereink, amelyek fokozzák a termést és olya­nok, amelyek ha szükséges ritkítják a kötődést. Jó eljá­rásokat tudunk javasolni a fagysérülések regenerálására. A kutatóállomásunkon egy hároméves kísérlet bizonyítja, hogy az 1979-ben fagykárt szenvedett gyümölcsös kezelt része a kontrollal szemben évi 49 mázsás többlettermést adott hektáronként. Beható kísérleteket végez­tünk a nitrogén műtrágya ki­hogy őrizzem. Kint még sötét Volt. A tanya mellé ki volt lökve egy rossz spór, abba kuporodtam be, el­aludtam. A tehén meg el­csatangolt. Jaj, mit kaptam én azért... ? — Kiéheztünk a gyü­mölcsre. Szüretkor örültünk, ha löktek nekünk egy bil- lengőt. Tízéves se voltam, az asztalt csak székről ér­tem el, úgy gyúrtam tésztát, főztem, hogy mire a szülők megjönnek, legyen mit en­ni. Nyáron tanakodtunk, mi legyen vacsorára. Végül el­mentünk egy hát dinnyéért. Sokszor ebédre is az ma­radt, mert aratáskor nem érkeztünk főzni. A lenszőke bajszú öreg veszi vissza a szót. — A régi világban a sze­gény ember mindig próbál­kozott. Egyik évben ide sze­gődött el, utána meg más­hova. Forgatták a sorsukat, hogyan lesz jobb. De min­dig egyforma rossz volt. Moldván Miklós botra tá­maszkodva fogadott. — Nekem is megvan a magam története. 15 éves koromtól a Gödény tekinte­tes úrnál szolgáltam, így szórási idejének megállapítá­sában. Ezzel a növekedést tudjuk céljainknak megfele­lően szabályozni. Azt szok­tuk mondani, úgy ' tudjuk irányítani a gyümölcsfák nö­vekedését, mine ahogy a gyeplővel a fogatos a lovakat. Hogyan fogadják, milyen mértékben veszik át a gazda­ságok a kísérleteiket? — Eredményeink leghatá­sosabban a gyürnölcstermelé- si rendszereken keresztül ter­jednek. Sajnos még itt sem úgy, ahogyan szeretnénk. Részben azért, mert az újtól az emberek mindig húzódoz­nak, másrészt aki gyakorlat­ban nem látta még az új el­járás eredményét, az nem tud olyan lelkesen mellé áll­ni, mint a mi kutatóink. A gazdaságok 1981-ben több mint 24 ezer hektáron alkal­maztak valamilyen módszert, amit mi kísérleteztünk ki. El­méleti számításaink szerint ez közel 500 millió pluszt ho­zott. Hangsúlyoznom kell, hogy mi komplex technológiát egyetlen gazdaságnak sem tudunk előírni. Ma már azt mondjuk, táblaszintű techno­lógiát kell alkalmazni. Mi jól használható elemeket adunk, de azt a gazdaság saját adott­ságához a szakembernek kell hozzáigazítania. Az alma, mint fő téma mellett mivel foglalkozik még az állomás? — Említésre méltó a meggykísérletünk. Ez két irányba halad; egyik a fellel­hető kiónok gyűjtése, hogy újabb fajtákat állíthassunk elő, a másik témánk a már meglevő Pándi meggyfajták terméshozamának fokozása, a kötődés elősegítése. Megem­lítem még a köszmétekísérle­teinket. Az igen jó fajtájú Pallagi óriás mellé a házi­kertekbe most javasolunk egy piros színeződésűt, amely friss fogyasztásra alkalmas. Mindent nem tudtam felso­rolni, de úgy hiszem, az el­mondottakkal is érzékeltetni tudtam, mivel állunk máris a gazdaságok rendelkezésére és mit várhatnak tőlünk 1933 január 1. után, amikor még gyakorlatibb hasznú lesz a munkánk. tituláltatta magát. Előbb hónapos cseléd volt, azután Kismogyoróson lettem sze- gődményes éves. Rengeteget dolgoztam, megerőltettem a lábam, csontvelőgyulladást kaptam. A debreceni kór­házban kivették a bal lá­bamból a térdkalácsot, vés­tek a lábszárcsontból is. — Egy évig mankóztam, majd úgy felerősödtem, hogy a magtárban zsákol­tam. Az isten tudja, mennyi mázsát hurcoltam ezzel a rossz lábammal éveken át. Nem hajlott, de azért men­tem vele szakadatlan. Az­tán márciusban múlt négy esztendeje, hogy szántottam a határban, egyszer csak hátrahanyatlott alólam. A megvékonyított csont nem bírta tovább, eltört... Mű - lábat kaptam, azzal tanulom újra a járást. — A második háború után j öt hold földet kaptam, azo:: j gazdálkodtam. A demokrá­cia kezdete óta párttag va- } gyök, tizenöt évig tanácstag J- is voltam. A járásnál sok-- i szór mondtam, a Béketele- | pen lakók éppen eleget ad- ! nak az államnak, megér- H demelnék a villanyt, ar: íj utat. Jó tíz éve meg is épült, ! — mutat a házak között fu- ; tó aszfaltcsíkra. — le égé- jj szén Nádaspusztáig. AzelőD j; olyan utak voltak, lóval i. jl alig lehetett járni. A szülő jj asszonyokért nem tudott le- j jönni a mentő. Íj Reszler Gábor * „Puszták népe" Két sor ház Csikós Balázs O Az út jobb oldalán van az ABC; előtte asszonycsoport, Csiripelő, károgó madárhad­ként veszik körbe a jegyzete­lő idegent. Hogy mi a téma? — Csak az almáról tudok beszélni. Ne adj’ isten, hogy átvennék. Csak akinek pro­tekciója van... — Kevés a hús. Most arra várunk. Ha nem áll itt az ember... — Eh, az egészség a fő... Három gyerekem van, s ha nem ilyen az orvosunk, ma nem vagyok köztük. Mondják a magukét, azt sem tudni, kitől jön a szó. Így csak egymás után állja­nak a nevek: Kiss Jánosné, Mitró Józsefné, Fecskó Fe- rencné, Tóth, Gyuláné, özvegy Gurina Miklósné. Bízzunk, nem maradt le senki. Kiss Jánosné volt a legbe­szédesebb. A kérdésre: haza kísérhetjük-e, invitálással fe­lel. Háza nem új, de építéssza­got áraszt: a friss tatarozás nyomai mindenütt. Kiss Já­nosné mentegetőzik: — Rendetlenség van most... A férjem Pesten. Budaörsön éjjeliőr. Hatvankét éves, rok­kant, üzemi baleset érte. Még mindig eljár, jól jön a pénz. — Tüsténkedik, restellkedik. Nincs miért, a szobák szé­pek, a bútorok jók, a kony­hát, a fürdőszobát, meg is irigyelhetném. — A parasztnak kell a für­dőszoba — jelenti ki —, mert amikor feljövünk a kertből, piszkosak vagyunk. Itt a me­leg víz, jólesik lemosdani. Nem dicsekszik, tényeket közöl. Aztán képeket mutat. Szép lányait, nevetős unoká­it, beszél vejéről; Budán a Sashegyen lakó lányáról. Be­szél, közben a cserépkályhát nézem, s mellette a hintalo­vat. o Hodászon — Nyírkáta, Kántorjánosi és Hodász közös tanácsán — mondták: „Javu­lás várható a melléküzem- ágaktól. A varroda exportra dolgozik. A háztáji jó. Első­sorban az állattenyésztés; az alma most gond, de az ubor­ka sokat pótol. Van fogszak­orvosi rendelőjük is, csak a szakorvos hiányzik. Így, a körzeti orvos húz. Iskola, óvoda helyben. Növelni kell a falu megtartó képességét. Megoldandó a belvízelvezetés. Cigánytelep 1979 óta nincs, de ahol építkeznek, megint te­lep alakul ki. Ütőképes ta­nácstagi csoport...” Megannyi mozaikkocka. De összeáll belőlük a kép. ® Sarka Miklós falatozik. Az unoka felébredt. Az iskola udvarán már zsibong a gye­rekhad, csak az igazgató

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom