Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

1982. november 27. o Rákóczi nyomán a Nyírségben Ha képzeletben Nyíregyhá­zát, Kisvárdát és Nyírbátort egy háromszög csúcsaiként rajzoljuk magunk elé, e terü­letnek csaknem mértani kö­zepén lelünk rá Vajára, a Nyírség egyik legkedveltebb kirándulóhelyére. Az érdek­lődőket természetesen nem csupán a könnyű és változa­tos megközelítési lehetősé­gek vónzzák, hanem a hozzá­értően helyreállított Vay-vár­kastély és parkjának törté­nelmi levegője. Többek kö­zött talán ez ihlette a rende­zőket arra is, hogy az utóbbi években több nagy sikerű tudományos konferenciát bo­nyolítsanak le a kastély fa­lai között, melyeknek fő té­mája a Rákóczi-szabadság- harc volt. Az igen szép fekvésű, szé­les, hatalmas sétányokkal, ér­tékes faóriásokkal rejtett kas­tély felé vezető utakon min­denekelőtt Vay Adómnak, II. Rákóczi Ferenc udvari marsalljának mellszobrával találkozunk. A képmás nyu­godt méltóságú, jellegzetes XVIII. századi főurat ábrá­zol azon kevesek közül, akik vagyonuk, tekintélyük, meg­győződésük súlyával kötelez­ték el magukat Rákóczi és az általa képviselt nemzeti ügy mellett. A kastély — bár különböző A Vay-várkastély részei más és más korokból származnak — egységesen nemes ’látványt nyújt. Gyö- nyörködtetően ötvözi a kü­lönböző korok építészeti stí­lusát és elképzeléseit. A ko­moly értéket képviselő Vay- várkastély középső része a XVI. század első felében re­neszánsz stílusban épült — Nyíregyházi utcák névadói Schmidt Mihály Az utókor tiszteletét jelez­ve a nyíregyházi utcák név­adói között ott találhatók a ihelyi munkásmozgalom ki­emelkedő alakjai. Schmidt Mihály emlékét az északi vá­rosrészben az Eperjes utcát a Csallóközzel összekötő egyik keresztutca őrzi. Schmidt Mihály 1882. júni­us 12-én nyíregyházi sze- gényparaszt család gyerme­keként látta meg a napvilá­got. Elemi iskolái után nyom­dásztanulónak ment. 1900- ban szabadult, betűszedőként kezdett dolgozni. A század- fordulón bontakozóban volt a megyei munkásmozgalom, megalakult az építőmunká­sok és a nyomdászok szak- szervezete. Az utóbbinak ő volt az egyik alapítója. A fiatal és mindenre figye­lő nyomdász hamar kivívja munkatársai tiszteletét. Ez­zel magyarázható, hogy alig huszonegy évesen a Nyom­dász Szakszervezet elnökévé választják. Az első világháborút meg­előző években a helyi mun­kásság politikai jogokat kö­vetelő megmozdulásai, a há­borús készülődést ellenző tüntetései elválaszthatatla­nok tevékenységétől. így Schmidt Mihály kezdemé­nyezte és vezette a nyíregy­házi nyomdászok eredményes 1907-es és 1910-es bérsztrájk­ját. Az első világégés kirob­banása után behívót kap, a frontra vezényelik. A harcte­reken többször megsebesül, és 1918-ban az őszirózsás for­radalmat közvetlenül meg­előző időben térhetett vissza Nyíregyházára. A megpróbál­tatások csak fokozták tettre- készségét. A felgyorsuló for­radalmi események aktív ré­szese volt, a munkáshatalom megteremtésén fáradozott. 1919. március 22-én délelőtt megalakult az öttagú direktó­rium, melynek tagjai között ott találjuk az ő nevét is. Áp­rilis 15-én az új megyei mun­kástanács ülésén beválasztot­ták a megyei intéző bizott­ságba és delegálták a Taná­csok Országos Gyűlésébe. A román intervenciósok közeledtére a direktórium­mal együtt április 21-én el­hagyta Nyíregyházát, és az­után a Tanácsköztársaság fennállásáig Budapesten élt. A proletárdiktatúra bukása után a fővárosban tartóztat­ták le. Szeptember végén szállították le Nyíregyházára, hogy a- Tanácsköztársaság • alatti tevékenységéért fele­lősségre vonják. Közel egy j évig tartó vizsgálati fogság után az 1920. augusztus 23-án elkezdett direktóriumi per egyik vádlottjaként tárgyal­ták az ügyét. Végül két és fél év börtönre valamint 800 ko­rona pénzbírságra büntették. Szabadulása után ismét a nyomdába ment dolgozni, majd bekapcsolódott az 1924- ben újra alakult nyíregyházi szociáldemokrata pártszerve­zetbe. Sokat foglalkozott a fi­atalok nevelésével. A hatósá­gok állandóan zaklatták, rendőri felügyelet alá vonták. A második világháború alatt ezért Nyíregyháza elhagyásá­ra kényszerült, ahová csak a felszabadulás után térhetett ívissza. 1945 februárjában azonnal bekapcsolódott az új­jáépítő munkába, belépett a kommunista párt nyíregyhá­zi szervezetébe. Több évtize­des munkásmozgalmi múltját 1948-ban a köztársasági íaranyéremmel ismerték el. 1967. szeptember 7-én hunyt el. R. G. védelmi céllal — 1659-ben emelték, déli tornyát pedig a XVIII. században. A kastély belseje minden korból más és más jellegzetes vonást őriz: boltozatos, hatalmas terme­ket, széles, kényelmes belső folyosókat. Ebben az épületben került sor 1711. január 31-én a hí­res találkozóra II. Rákóczi Ferenc és a labanc hadak fő­vezére, Pálffy János között. Ez a megbeszélés akkor már az adott politikai-hatalmi vi­szonyok között nem lehetett eredményes: nem sokkal ez­után a fejedelem végleg el­hagyta az országot. Vaja te­hát jelkép is a nagy fejede­lem életében: utolsó diplomá­ciai kísérlete hazája földjén, hazája megmentése érdeké­ben. A kastély gazdái alapos kutatással, gondos szeretet­tel összeállított helytörténeti kiállítást, Vay Ádámról elne­vezett múzeumot hoztak lét­re a kastélyban, amely érté­kes dokumentumokban, tár­gyi emlékekben bővelkedik, mind a kastély, mind pedig a Vay-család történetét illető­en. Aki kedveli az ötvösművé­szet ritka alkotásait, az gyö­nyörködhet egy kiváló ötvös­művész munkájában: egy XV. századi gótikus kehely féltve őrzött'kincse a múze­umnak. Sétánk során érdemes meg­látogatni a napjainkig ugyan már többszörösen átépített, de lényegében a XV. századi építészetet dicsérő reformá­tus templomot is. Révy Eszter Kozákok KÉT KÖNYV A NYÍREGYHÁZÁT FEL­SZABADÍTÓ KUBÄNI LOVASHADTESTRÖL Az elmúlt hetekben jeles vendégei voltak Nyíregyhá­zának. Három szovjet vete­rán, hárman azok közül a kubáni kozákok közül, akik a II. világháború idején részt vettek megyénk és Nyíregy­háza felszabadításában. Most, 38 év után ismét felkeresték városunkat, a régi nagy csa­ták színhelyét. A szovjet vendégek itt-tar- tózkodásuk során ellátogat­tak a Jósa András Múzeum­ba . is. Megtekintették az ál­landó forradalmi-katonai ki­állítást, s a felszabadító har­cok vitrinjei előtt elevenítet­ték fel a régi emlékeket. A nyíregyházi csata nagyságára és az akkori különös fontos­ságára utal az is, hogy ezek az emberek meglepően pon­tosan emlékeztek a nagy üt­közetek színhelyeire Felsősi­mára, Lóczi-bokorra, Pólyák - bokorra, Rozsrétbokorra stb. A kiállításon látható térkép- vázlaton megmutatták az egyes csapatok mozgását ok­tóber 21. és 31. között. Elutazásuk előtt két orosz nyelvű könyvet ajándékoztak a múzeum könyvtárának. Mindkét mű a kubáni kozá­koknak a Nagy Honvédő Há­borúban vívott harcairól szól, s mindkettőt a Kubán-vidék központjában, Krasznodar- ban jelentették meg az el­múlt években. Az egyik könyv: A 4. kubá­ni gárdahadtest címet viseli. Ez a kötet dokumentumgyűj­temény, 103 hosszabb-rövi- debb tudósítás, viszaemléke- zés, rendelet, újságcikk, fő­leg a Vörös Kozák tábori új­ságból közreadásával követi végig a 4. kubáni kozák gár­dahadtest történetét, meg­alakulásától a háború végé­ig. E könyv számunkra azért is érdekes, mert sok szó esik benne a magyarországi har­cokról. Már a bevezetőben szólnak a kötet szerkesztői, N. Sz. Vertyiseva, N. V. Sza- vin, D. P. Horuzsenko arról, hogy milyen hihetetlen ne­hézségeket kellett a hadtest­nek leküzdenie a magyar föl­dön. Leírják a Debrecen— Nyíregyháza térségében ví­vott harcokat, kiemelve a 4. gárdahadtest szerepét, mely mintegy 200 kilométerrel megelőzve a frontvonalat, felszabadította Nyíregyházát, Fassbinder feltámadásai Nincs annál méltánytala­nabb és szomorúbb dolog, mint amikor valakit már éle­tében eltemetnek. Nemrégi­ben színes tudósítást olvas­tam az amerikai film rende­zőveteránja, Frank Capra imái hétköznapjairól. Három szakmabeli barátomnak is beszéltem a cikkről. Kivétel nélkül mindegyik így reagált rá: „Hát. Frank Capra még él?” Noha erről szó se volt, csodálkozásukba magam azt a logikát magyaráztam bele, melynek ismerőseim termé­szetesen nem adtak hangot, de fezért kérdő hangsúlyuk mélyén ott bujkált kimondat­lanul is. Hadd legyek kegyet­len. Megfogalmazom a teljes mondatot: „Hát Frank Capra még él? Amikor mostanában a filmesek valóságos csapata ereje teljében hagyja itt a pályát? Romy Schneider, Anatolij Szolonyicin, Pat­rick Dewaere és mások felét sem végezhették el annak, amire képesek lettek volna. Ezzel szemben néhányan ma­tuzsálemi líort érnek meg.” Nem szabad antihumánus- nak lennünk: Capra és a töb­bi aggastyán nem tehet arról, hogy hosszú élettel ajándé­kozta meg a sors. Mint ahogy egyébként sincs összefüggés teljesítmény és életkor, ter­mékenység és az ikszek szá­ma között. Csak sajnálhatjuk, hogy a száguldás mostani tempója meg a gyakori stresszhatások (és egyéb ked­vezőtlen körülmények) miatt mostanában nem akar vége- szakadni a gyászjelentések sorozatának. Mondom, rendkívül lehan­goló az idős élők „leírása”. Persze előfordul ennek a for­dítottja is. Amikor a fiatal halottakat nem hagyják elfe­lejteni. Ilyesmi történik Rainer Werner Fassbinderrel, az NSZK filmművészetének idén távozott fenegyerekével. Méltatások, tanulmányok lé­giója szól róla és több tucat alkotásáról; megkísérlik „megfejteni” rejtélyes figurá­ját; sokféleképpen magyaráz­zák gazdag, bár nem ellent­mondások nélküli szellemi örökségét, melyet az utókor­ra hagyott. A mérlegkészítők tézisei számos vonatkozásban eltérnek egymástól, de akad­nak hajszálnyira megegyező konklúziók is. Néhányat fel­v sorolok közülük. Fassbinder kivételes képességű filmcsi­náló volt, aki fontos társadal­mi, közéleti, morális stb. kér­désekről mondotta el vélemé­nyét. Mivel megállás nélkül dolgozott, filmográfiájában kimagasló és kevésbé jelen­tős művek egyaránt megta­lálhatók. Érdekelték a külön­féle anomáliák: néha túlsá­gosan is a szabálytalan, a fur­csa, a visszataszító jelensé­gekre koncentrált, ugyanak­kor többször is pontos körké­pet sikerült „festenie” újkori történelmünkről, bizonyos tendenciákról, mozgásfor­mákról, a személyiség talaj­vesztéseiről. Még egy Fass- binder-erény: a rendező (kü­lönben írt és játszott is!) a kísérletező kedvű filmalko­tók közé tartozott. Sokféle műfajban kipróbálta a tehet­ségét. Amit megemlítettünk, elég ahhoz, hogy Rainer Werner Fassbinder neve es művésze­te hosszú időkön át fennma­radjon a celluloidszalag vi­lágában. S hogy mennyire jo­gos az elismerés, egy késői magyar Fassbinder-premier- rel is igazolhatjuk. A Maria Braun házassága, melyet vég­re a hazai közönség is láthat, szuggesztív látlelet és hiteles művészi lenyomat a német — pontosabban a kapitalista né­met — félmúltról. Maria, a történet hősnője a háború zűrzavarában fogad örök hűséget férjének. A fér­fit behívják. Mikor véget ér az öldöklés, az ifjú asszony visszavárja párját, ám Her- mannak se híre, se hamva. A vonzó nő összeakad egy ame­rikai katonával, a színes bőrű Biliéi. És ezzel új fejezet kez­dődik mindhármuk életében. Mindhármukéban, ugyanis Hermann mégis felbukkan, Maria pedig megöli szerető­jét. A férj magára vállalja a gyilkosságot. Üjrá kényszer- szünet következik a házassá­gi kapcsolatban, ám most egy gazdag üzletember, Oswald lép Bili örökébe. Hűvös egyeszség születik a „trió” tagjai között. Oswald — bi­zonyos ellenszblgáltatás fejé­ben — megkapja Mariát s a közben börtönből kiszaba­dult Hermann csak akkor tér vissza külföldről, miután a dúsgazdag tőkés jobb létre szenderüit. Azt hihetnénk, hogy követ­kezik a „jól megérdemelt boldogság” felhőtlen öröme (a házaspár voltaképpen megszenvedett a késői happy endért), csakhogy a szörnyű előzmények után nehéz él­vezni az ölükbe hullott java­kat. Maríáék szerencsecsilla­ga gyorsan felfutott az égre — s hamar véget ér az álom is. A felrobbanó gáztűzhely — melynek csapját vagy vélet­lenül, vagy szándékosan hagyta nyitva az asszony — pontot tesz a furcsa "karrier- sztori végére. Alberto Moravia olasz iro, aki gyakran fogalmazza meg véleményét filmekről, a kö­vetkezőképpen vélekedett Fassbinder mondanivalójá­ról: „A pesszimista film Né­metország tragédiáját is jel­képezi. Fassbinder értelmezé­sében Maria maga a német társadalom, melyet a háború és a háború utáni időszak Berlin lebombázott házaihoz tett hasonlóvá: kívül érintet­len, belül romhalmaz. Mit hoz a jövő? Fassbindernek nincsenek kétségei: egy na­pon váratlanul az ép homlok­zat is leomlik majd.” Találó ítélet, okos értelme­zés. A Maria Braun házassá­ga az úgynevezett jóléti tár­sadalom kialakulásának kiál­tó ellentmondásaira hívja fel a figyelmet. „így jöttünk” — alakíthatnánk a címet így is Jancsó nyomán, mivel a film arról szól, miképpen zajlott le az NSZK-honfoglalás. A rendező virtuóz biztonsággal formálja a mesét. Híradóknál is pontosabban a háttér fel­vázolása. A karakterek cse­lekvéseinek pszichológiai mo­tívumai rendkívül gazdagok. Hanna Schygulla megraga- dóan alakítja Maria Braunt. Számunkra különösen érde­kesek azok a fricskák, melyek a tetszhalálából feltápászko- dó társadalom kontrasztjaira utalnak. A csillogástakarta sebekre. A látszateredmé­nyekre. Az iránytű hiányára. ■ VeTess József ezt a fontos vasúti és közúti csomópontot. Szólnak a várost bekerítő német akcióról, a hadtestet fenyegető veszélyről, melyet azonban az október 26-án egy merész, sok kozák életét követelő kitöréssel elhárítot­tak. Megemlékeznek a 10 na­pos harc óriási veszteségei­ről, s arról is, hogy a sok hős kozáknak méltó emléket állí­tott a város az 1945. május 1-én leleplezett Kozák lovas szoborral, Pátzay Pál alkotá­sával. A kötet utolsó fejezetének címe: A hadtest részvétele a szovjet fegyveres erők fel­szabadító küldetésében (1944. VIII.—1945. V.). Ebben a fe­jezetben a lengyel, a magyar, a csehszlovák területek fel­szabadításáért vívott harcok­ról olvashatunk dokumentu­mokat. A szerkesztők .közük Püjev visszaemlékezéseit a hazánk földjén folytatott har­cokról, a szovjet tudósítást 1944. október 22-én Nyíregy­háza felszabadításáról, s köz­ük a Magyar Nép 1945. má­jus 3-i cikkét a lovas szobor leleplezéséről. Terjedelmes függelék egészíti a könyvet. Ebben időrendben felsorolják a hadtest életének, harcainak fontosabb eseményeit, a had­testhez tartozó egységeket, és az egyes csapatok kitünteté­seit. A Nyíregyháza körüli har­cok jelentőségét és súlyossá­gát mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy a város végleges felszabadítása után a hadtest 18 egységét tüntet­ték ki különböző kitünteté­sekkel. Például: a Vörös Csil­lag Érdemrendet kapta a 27. híradó osztály, a Kutuzov Ér­demrend III. fokozatát a 152. páncéltörő tüzérezred, az Alekszander Nyevszkij Ér­demrendet a 30., 32., 36., 40., 133. lovasezred, s még lehet­ne folytatni a sort. Végezetül megtaláljuk a hadtestpa­rancsnokok, a Szovjetunió Hőse kitüntetésben részesül­tek nevét. Ez a könyv 1981- ben jelent meg. Gárdakozákok címmel je­lent meg 1980-ban a másik mű, mely szintén a 4. kubá­ni kozák lovashadtesttel fog­lalkozik. A kötet szerzői: N. V. Szavin, P. D. Nazarenko, P. F. Szakun. Mindhárman ennek a hadtestnek voltak tisztjei a Nagy Honvédő Há­ború idején. A könyv legterjedelmesebb részét í-jzavin visszaemlékezé­se alkotja A Kubántól az El­báig címmel, s Egy fronthar­cos visszaemlékezései alcím­mel. A memoár címlapján a nyíregyházi kozák lovas szo­bor látható, a műhöz maga Plijev írt előszót. Az utolsó előtti fejezet címe: Magyar- ország hegyein és völgyein át. A romániai harcok folyta­tásaként beszél a szerző a magyar határ átlépéséről. Elbeszéli a hadtest harcait Békéscsabától Debrecenig. Külön szól a debreceni csata folytatásaként kialakult nagy- kállói—nyíregyházi harcok­ról, a város felszabadításá­ról. Kicsit előrefutva az idő­ben, részletesen szól a kozák szobor megalkotásának kö­rülményeiről, Pátzay Pálról és a szobor leleplezéséről. Szavin azt írja, hogy ez az első emlékmű, melyet egy magyar városban állítottak a szovjet hősi halottak emlé­kére. Ezek után a szerző a Tiszán való átkelésről, a mát­rai harcokról, majd az utol­só fejezetben Csehszlovákia felszabadításáról szól. A másik író; Nazarenko Acélfront címmel történelmi elbeszéléseket közöl a 42. ko­zák lovasezred mindennapi életéről, harcairól, hőstettei­ről. Nazarenko a háború alatt ennek az ezrednek volt a po­litikai biztosa 1943 márciusá­ig. A kötet harmadik részében Szakun adja közre naplójá­nak egy részét, 1943 áprilisá­tól 1945 augusztusáig, A há­ború útjain címmel. A 10. kozák lovashadosztály 36. lo­vasezredének tisztjeként vett részt a szerző Nagykálló és Nyíregyháza felszabadításá­ban, bár erről a tényről a naplóban csak egy 1944. no­vember 5-i bejegyzés tanús­kodik. Mindkét kötet sok apró részletadatot jtözöl a megye és Nyíregyháza felszabadítá­sáról, valamint azokról, a szovjet egységekről, melyek itt harcoltak. Ha a két mű­nek e részei magyarul is meg­jelennének, még többet tud­hatnánk meg a 38 évvel ez­előtti eseményekről! Bene János KM HÉTVÉGI melléklet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom