Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
„...Tündöklő bádogok zörögtek a hátán..." Tegnapi drótosok Ötágú tölgyfáiévá! A szlovák drótosok néhány szerszámukat a hátukra akasztott krosnaba, vagy klomfaba rakták, drótot, bádogot pakoltak fel, s így vágtak neki a távoli országoknak. Ha útközben elfogyott a drót, vagy a bádog, a kereskedésben újat vásároltak. Amíg a konyhákban cserépedényeket használtak, drótozással foglalkoztak. A megrepedt cserépedényt drótozták össze, vagy még a repedés előtt dróthálóval fonták körül, vagy dróttal körültekercselve megerősítették, hogy tartó- sabb legyen, vagy valamelyik használati tárgyat (pl. törött, repedt, cserép-, fajansz-, porcelán-, gránitedényt) dróttal hálószerűén át-, meg átkötöték, hogy azt ismét használhatóvá tegyék. Később megtanulták a cserépedények, bádog- és zo- máncosedények foltozását, elsajátították a bádogosmesterséget, s maguk is készítettek drótból, bádogból kosárkát, vödröt, tálat, gyermekjátékot, szitát, egérfogót, kalic- kát, ruhafogasokat, s ezeket vándorlásaiknál eladták. Sokan közülük felkeresték azokat a területeket, ahová a zománcosedény még nem jutott el. Egyes drótosok szinte körüljárták a földet. „Drótozni, fótozni” — kiabálta a drótostót. „A hosszú IáJó napunk volt. Megállt a zöld színű Bar- kasz a csemetekertnél és néhány szál nyírfácska megvált az anyaföldtől. Ezeket a csemetéket már elültették Nyíregyházán az egyik óvoda udvarán. Aztán mentünk tovább. Hidegebb, szél járta tájakra. Közben a főerdész, az ágazatvezető beszélt. Már korábban mondta: harminckilencmillió forintos terve van az ágazatnak, 14 millió forint a nyereség. Volt abban némi szakmai büszkeség, ahogy kijelentette; az erdő és téli alma a legfőbb jövedelmi forrása a termelőszövetkezetnek. Ha ez a két ágazat nyereséggel termel, akar nincs baj. — És lesz nyereség? — Az erdészetnél igen. Az almát nem tudom. Ott most nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan elképzeltük, szerettük volna ... Nagy utat futottunk be. Mindenekelőtt egy nagy tábla vegyes faállományú homokhátra csodálkozunk rá. Csak az emberi akarat vette még birtokba és nem az erdő. A kocsányos tölgy csemeték vörös levelekkel, a hársak, a kőrisek és a nyírek alig két ara- szosak. — Ez sétálóerdő lesz. Ide járnak majd pihenni, kirándulni az emberek, a gyerekek Nyírbogátról, Nyírgelséről, Kislétáról és máshonnan. — Mikor? — Évek múlva. De számít az? Mi a makkot elvetettük, kikelt. Ápoljuk a csemetéket. Makk. Hollottam, a kocsányos tölgy nem minden évben hoz termést, nehéz a makkgyűjtés. Idős Goda János, az ágazatvezető megerősíti ezt. — Bejártuk a fél országot, mert a makkot mi magunk gyűjtöttük. Ahol kocsányos tölgyes van, oda mi elmentünk. Szép erdő lesz ebből, értékes faállománnyal. „Ez az ember álmodik” — gondoltam. Álmodik és ábrándozik. Hát mikor lesz fa, erdő a most még alig-alig észrevehető ültetvényből. Kell annak 20—30 év is. Na és az erdész? Zömök, keménykötésű, de túl a középkoron. Hol lesz már ő, mire a tölgyek lombosodnak, amikor iskolások zsivalya, jókedve veszi birtokba az ősök fáradtságát. így igaz. De még nem szólok. Most még bokáig süppedünk a finomszemcsés, kvarcos homokba. — No, ez az, amit mutatni szeretnék — mondja Goda János és megélénkül, nevén nevezi a nyárfát, amit megfog és néz. — Ez a Blande Paltu. (Lehet, hogy nem jól írom, hideg van, szél van és azon túl sem könnyű menet közben jegyzetelni.) Ez egy csodálatosan jó eredményű olasz nyár, amelyből az ERTI-n keresztül 2000 szál szaparítóanyagot kaptunk. Nézze, egy éve ültettük és már két métertől is magasabb. Derék mi? Ezeket most majd szeporítjuk. Levágjuk az oldaal- hajtásukat, gyökereztetj ük és kiültetjük. Micsoda erdő lesz ebből! — Na igen, de miért csodálatos és miért jobb ez a nyárfa, mint a többi? Hát nem látja? Tíz-tizenkét év múlva ez vágásra érik és 60—70 százalékkal több • fatömeget ad majd, mint az eddig termesztett fajták. De van itt még ehhez hasonló. Ez itt az OP—2—21-es. Ez is jó fajta. Vagy látja a Balzsamos nyárt? Ennél is rövidebb a vágási forduló... Hiszem, amit az erdész mond és bár én nem látom a nyárfák növekedési erejében azt a szépséget, jóságot, amitől az erdész szeme csillog, értem a lelkesedését. Ö az a típus, aki ránéz néhány vesszőre és látja az erdőt. Azon a párhektáros részen — amelyet keresztül járunk, csak nyár van, de negyven- nyolc fajta. Ha laikus nézi, számára mind egyforma. Nem úgy idős Gonda Jánosnak. A levelek nagysága és színe alapján, a kéreg szerint és még ezeregy jelből tudja a különbözőséget, következtet a fa milyenségére, minőségére. De tud még mást is: — Ez a talaj itt semmi másra nem jó, csak arra, hogy nyárfát teremjen. A felső 5—10 centiméteres rétegben van egy kis humusz, de lejjebb agyagos, azon túl megint olyan réteg következik, ami a növény részéről hasznosítható. Tudni kell tehát, hogyan ültessük ki a fákat, melyik területen mire számíthatunk. A nyírbogáti termelőszövetkezetnek nagy az erdészete, 1200 hektár. De mit ér az erdő, ha nincs jó kezekben? Ha nem olyan ember viseli az erdő gondját, aki a fák múltját becsülve értékeli a jelent és látja a jövőt. Goda János 25 éve erdész, negyedszázada viseli kabátja hajtókáján a szakmáját jelző ötágú tölgyfalevél. De nemcsak ő: — Szinte az egész családom erdész, a fiam is és sokan a rokonságból. Amolyan erdész dinasztia a miénk. Jómagam élek, halok ezért a munkáért. Csak az a baj, sok az adminisztráció. Azt nem nagyon szeretem. Addig, amíg az állami erdészetben mindenre akad egy ember, itt erre nincs lehetőség. De ez nem fontos. Végeredményben az ember mégiscsak azt csinálja, amit szeret, amiből nemcsak neki, másoknak is nagy haszna van. Az erdő nagy kincs, biológiai fontosságát, gazdasági hasznát már sokan és sokféleképpen bizonyították. De vajon a nyírbogáti termelőszövetkezet az ágazatvezető közreműködésével hogyan gazdálkodik erdejével? — Azt már mondtam, hogy harminckilencmillió forint az éves árbevételi tervünk. Ez sok mindenből jön össze Itt van például a csemetekert. Látja, éppen szedjük ki és szállítják el a csemetéket. Ezt most a FEFAG viszi, ötéves szerződésünk van az erdőgazdasággal. A nemes csemetékért, a Mézgás- égerért egy forint ötven fillért fizetnek darabonként. Háromszázötezret szállítunk. Akácból 1 millió csemetét értékesítünk, ennek az ára 95 fillér. Ja, az akác... Az akác kedvéért félbeszakad a gazdálkodási ismertető. Mert bizony látni kell a nyírségi vegetatív akácot, amely növekedésben vetekszik a nyárfákkal. No és a "nemesakác, meg a többiek! Érthető, hogy az erdész szeretne hosszan beszélgetni erről, hiszen az 1200 hektár erdő nagy része akác, ebből termelnek most a legtöbbet. — Sajnos — mondja rezignáltan — a hetvenes évek végén még jól ment az akácfa- értékesítés, most van egy kis probléma. Talán mert kevés a pénz a beruházásokra, aztán az akác keményebb, ridegebb fa, hogy szélesebb körben alkalmazzák. Speciálisan kellene kezelni. A fafeldolgozó üzemünk jórészt az akácra épült. Gazdája vagyunk a bogátfavázas újításnak. Eleinte több faanyag kellett. Istállókat, raktárakat és sok mindent építettek belőle. Most nem nagy az érdeklődés. Külföldre szállítunk bakokat és egyéb feldolgozott árut. A fafeldolgozót kihagyjuk, de a fenyő lepároló üzemet útba ejtjük. Széles-e megyében egyedüli az, ami Nyírbogát határában egy nyitott szín alatt látható. Három férfi fenyőgallyakkal etet egy aprítógépet és a fenyőgallyzuzalék hatalmas zárt üstökben forró gőzben fő: — 700 hektár a fenyő. Ápolásnál, ritkításnál sok a nyesedék. A fenyőfában viszont nagyon értékes olaj van, gyógyszerhez, különböző piperecikkekhez értékes adalék. Idén tíz hónap alatt 9500 mázsa fenyőgallyat dolgoztunk fel 400 kilogramm olajat nyertünk. Nem túlzottan gazdaságos munka ez, de mégis fontos. A fenyőerdők mellékterméke így nem vész el, sőt valutát kap az ország érte. Mi a a szilasi termelőszövetkezetnek szállítunk, ők aztán különböző dolgokat, például habfürdőt készítenek belőle. A kazánházban, ahol a lepároláshoz a gőzt termelik, hosszan időzünk. Már csak a meleg kedvéért is, hiszen kint a határban, az erdők peremén átjárta ruhánkat a hideg. Míg melegszünk, a közelgő télre terelődik a szó. Akkor aztán tényleg nem kellemes kint a dombok között járni. Goda János tiltakozik. — Van attól rosszabb is. A latyakos, sáros ősz, vagy a tavaszi olvadás, dehát a magunk fajtája ezekre oda sem figyel. Az erdésznek, az erdei munkásnak mindig menni kell. Ez az érdekes, ez a szép benne. O Elbúcsúztunk. Láttam a balzsamos nyárt, a Mézgáségert, a nyírségi vegetatív akácot és még egy sor fafajtát. Láttam és beszéltem a főerdész ágazatvezetővel; és azt mondtam, jó napunk volt. Aztán eszembe jutott: Ejnye, ez az erdész alig beszélt magáról, azt sem tudom hol született, hol tanult, milyen házban lakik, csak a fákat mutogatta, dicsérte, az erdőt magasztalta. Na, mindegy — gondolom — Goda János az erdőről beszélt, őróla meg majd beszél az erdő. Még ötven év múlva is, hiszen akkor érnek be, lesznek szépek a kocsányos tölgyek. Seres Ernő A drótostót a várdoriparo- sok egyik legtipikusabb és legrégebbi alakja. Törött, repedt, vagy lyukas cserép-, bádog-, majd zománcosedé- nyek javításával foglalkozó, eredetileg felvidéki szlovák nemzetiségű vándoriparos. Majdnem kivétel nélkül a felső-magyarországi szlovák községekből származnak. Az első világháború előtt a szlovák drótosok fő fészke a trencsényi Nagyrovnó (Vei, ké Rovne) volt. Sokan laktak az akkori csacai (Cadsa) és nagybiccsei (Vei, ké Bytca) járásokban, valamint Tren- csényben, de éltek Szepesség- ben és Zemplénben is. így a legdélibb zempléni drótosfalvak a Sárospatakhoz közeli Vágáshuta, Kishuta és Nagyhuta. Ezek közül a falvak közül Kishuta az, ahonnan még ma is nagyritkán elvetődik egy-két drótos Nyírbátorba. A vállalkozó szellem, az ügyesség, a munka jellege és a vagyoni helyzet szempontjából a szlovák drótosok három „osztályba” voltak sorolhatók. Az egyik csoportba tartoztak azok, akik a szlovák földön vándoroltak, a másik csoportba tartozók a régi Osztrák—Magyar Monarchia területét járták. A legügyesebbek, legleleményesebbek távoli országokat kerestek fel. Sok közülük letelepedett ott, műhelyt alapított, s a kész árukkal a vállalkozó szlovák legényei házaltak^ közben drótoztak. bú drótostót, Kopott gubáját cepeli,” „Szelíd drótostót lépegetett halina nadrágjában, tündöklő bádogok zö- regtek a hátán.” Nyírbátor utcáin is egykor gyakrabban felbukkantak a kishutái származású drótosok. A nyírbátori adatközlők szerint rendszeresen jártak ide és a környék, járás falvaiba. Három-négy évtizeddel ezelőtt nagyobb számban olykor nyolcan-tízen is, (időközönként) évenként szinte rendszeresen, az évszakoknak megfelelően, há- romszor-négyszer. Majd a későbbi évtizedekben már kevesebben, legföljebb hár- man-négyen, egy-egy évszak kihagyásával, legtöbbször: tavasszal, és ősszel, elvétve nyáron fordultak meg itt a drótosok. A „drótoztassék”-ot elnyújtott, éneklő hangon kiabáló, az utcákon bandukoló drótos az említett időknek elmaradhatatlan, jellegzetes, előbukkanó alakja volt Nyírbátornak is, a gazdasszonyok- nak pedig nehezen várt, megszokott, a jó munkájuk folytán megszeretett vándoriparosuk, mesterük. Sok esetben a háztartási problémák, nehézségük megoldásában számtalan esetben a legjobbkor érkezett meg a drótos. A drótos munka közben. Mert a kevés cserép- és egyéb edénnyel rendelkező szegényebb, szerény felszerelésű háztartás megmentő- je volt azzal, hogy a nélkülözhetetlen, leggyakrabban használt, és — gazdasági okból, pénzhiány miatt — helyette, kicserélésre nem kerülhetett, vagy régóta megszokott, kedvelt, megszeretett cserépedényt, idejében, talán pont a legjobb alkalomkor, amikor a legnagyobb szükség volt rá, a megfelelő célra használhatóvá tette a cserépedény redukálódási periódusának megfelelően: a drótozó, foltozó, restauráló stb. javítási eljárások, módszerek alkalmazásával. A drótosok községbe érkezése előtt, néhány héttel korábban kijelölt helyen, már félretették a gazdasszonyák a javításra szoruló, repedt, repedezett, lyukas cserépedényeket, esetleg a megelőző erősítésre szánt újonnan vásároltakat is. így családoknál régóta bejáratos drótos a megszokott helyen, a köszönéstől eltekintve, minden különösebb időveszteség nélkül hozzáláthatott a munkájához. Dr. Szalontai Barnabás Nyírbátor Gyulaji utcán bandukoló drótos. □ üQHlBIJQHBQEJEIHIEQ KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. november 20.
