Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-29 / 254. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. október 29. VASÁRNAP SALAKMOTOR: Xlubközi viadal Nyíregyházán Bár már megvolt a hivatalos évzáró verseny, de a jó időt kihasználva, újabb salakmotoros viadalra kerül sor Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai stadionban. A Volán-Dózsa SC szakosztálya ezúttal klubközi versenyt rendez, melyre a szegedieket és a gyulaiakat hívták meg. Szováti Ferenctől, a Volán-Dózsa SC elnökétől megtudtuk: Szegedről hét, Gyuláról pedig négy motoros érkezik Nyíregyházára. A házigazdák pedig hat legjobb versenyzőjüket állítják rajthoz. A viadal vasárnap délelőtt 10,00 órakor kezdődik a salakon. ASZTALITENISZ NB III n KSE rangadót nyert Az asztalitenisz NB Ill-ban Nagykállóban megyei rangadót nyert a Kisvárda! SE. A Nyíregyházi Vízügyi-MEDOSZ SE pedig Debrecenből tért haza győztesen. Eredmények: Kisvárda—Nagykálló 11:5. A győzelmeket szerezték: Lipcsei Tibor 4, Újhelyi Sándor 3, Tóth László, Kastura Sándor 2—2, illetve Vajda Sándor 3, Vajda László 2. Nyh. Vízügyi-MEDOSZ SE— DUSE 10:6. A nyíregyháziak közül Kádár Sándor, Tósa István és Király Csaba három-három, Kékesi István pedig egy találkozót nyert. TEKE NB II: Nem ment a férfiaknak A teke NB II legutóbbi fordulójában nem ment a játék a nyíregyházi férficsapatoknak. A Taurus SC hazai pályán, a Szabolcsi Építők SE pedig idegenben kapott ki. A Taurus női gárdája viszont kitett magáért, imponáló magabiztossággal verte ellenfelét. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Taurus SC—DMVSC 7:1 (2532:2230). A jobb képességű tekézőkből álló nyíregyházi csapat biztos győzelmet aratott. Pontszerzők: Szirmai 446, Brozsekné 426, Kiszely M. 424, Kiszelyné 416, Szabó I. 411 fa. FÉRFIMÉRKÖZÉSEK: Bp. Kinizsi Sörgyár—Szabolcsi Építők SE 5:3 (2458:2443). Mindössze 15 fa döntött a hazaiak javára. Pontszerzők: Koleszár 438, Spisák 428, Juhász 411 fa. Bp. Chi- noin SE—Nyh. Taurus SC 5:3 (2794:2731). Szoros találkozón három tekézőjének gyengébb teljesítménye miatt vesztett a hazai, nyíregyházi gárda. Pontszerzők: Búzás 485, Somogyi 48t), Márton- falvi 476 fa. NB III-AS FÉRFIMÉRKŐZÉS: DUSE—SZÉSE TI 6:2 (2350:2186). Pontszerzők: ifj. Hetei 377, Borbély 378 fa. Totótanácsadó 1. 44. HÉT Ózd—Bauxitbányász 1 2 2. Keszthely—Olajbányász X 3. Salgótarján—Eger 1 X 4. Avellino—Juventus 2 5. Catanzaro—Genoa 1 X 6. Udinese—Verona 1 2 7. Bari—Lazio X 2 8. Bologna—Pistoiese 1 X 9. Campobasso—Arezzo X 10. Cavese—Catania X 1 11. Cremonese—Atalanta X 2 12. Sambenedett.—Como 1 13. Varese—Milan 1 2 14. Monza—Lecce 1 15. Fiorentina—Cagliari 1 2 16. Inter—Ascoli 1 Megverték a bírókat Betiltották a vajai pályát A 3:2-es vendéggyőzelemmel végződött Vaja—Nagyhalász megyei labdarúgó-bajnoki mérkőzés után botrányos jelenetek játszódtak le. A hazai szurkolótábor nem tudta elviselni a vereséget, haragja a játékvezetők ellen fordult. Az egyik partjelzőt leütötték és inzultus érte a vezető bírót Is. Az ügynek természetesen folytatása lett a fegyelmi bizottság előtt. A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága két soron következő bajnoki mérkőzésre betiltotta a vajai pályát. A vajai csapat október 31-én az Ajak, november 14-én pedig a Mária- pócs elleni találkozóját öpályi- ban köteles megrendezni. KUPAGYŐZTESEK. A Nyíregyházi 19-es számú Általános Iskola csapata nyerte a kosárlabda Fáy András leánytornát. A megye- székhelyiek az eddigi védőt, a Szolnoki Sportiskola együttesét is legyőzték, valamint megelőzték a nyíregyházi mezőgazdasági és a tanárképző főiskola gárdáit is. A képen a kupagyőztesek, balról, állnak: Vitányi Erika, ÓmajtényiEdit, Markovics Anikó, Molnár Annamária testnevelő tanárnő, Huszti Edit, Naményi Szilvia. Elöl: Balogh Angéla, Krasznai Agnes, Somogyi Beáta, Jászai Rita, Minya Ibolya és Tóth Csilla. (Haraszti Béla felv.) Milyennek tartják a kupasorsolást? Az NYVSSC és Ópályi továbbjutást vár Mint azt tegnap közöltük: az MLSZ-ben elkészült a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa második fordulójának sorsolása. Az állva maradt szabolcs-szat- mári csapatok Borsod megyei ellenfeleket kaptak. November 17-én, szerdán az NYVSSC NB I- es gárdája a Borsodi Bányász sajószentpéteri otthonába látogat, míg az Öpályi Tsz SE hazai környezetben fogadja a Leninvá- rosi Olefin SC-t. Buús György emlékei — A területi bajnokságban szereplő Borsodi Bányász nem jelenthet akadályt — mondta csütörtök délelőtt Buús György, az NYVSSC technikai vezetője. — Tovább kell jutnunk a legjobb 32 közé! így vélekednek a fiúk is, tudják, nem okozhatnak kellemetlen kupameglepetést. — Nekem egyébként még játékoskoromból szép emlékeim vannak a Borsodi Bányászról. Az NYVSSC színeiben két NB II-es meccsen védtem ellenük. 1978 őszén Edelényben — akkor ott játszott a sajószentpéteri gárda — l:0-ra győztünk. 1979 tavaszán pedig itthon 5:0-ra nyertünk. Egyik meccsen sem kaptam tehát gólt. Kívánom a mostani kapusoknak: folytassák az én gólnélküli sorozatomat. A Borsodi Bányász jelenleg a területi bajnokság Mátra csoportjában szerepel. Az eddigi tizenegy fordulóban ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott, négyszer győzött, háromszor döntetlent ért el, négyszer kikapott. A gólkülönbsége: 16:16. Pillanatnyilag a táblázat 10. helyén áll, 11 ponttal. A legutóbbi, vasárnapi fordulóban viszont óriási meglepetést okozott a bányászgárda, hiszen a listavezető Papp József SE-t verte — idegenben — 2:0-ra! Nem szabad tehát lebecsülni a fekete-fehéreket. Balogh Zoltán edző egyébként eddig legtöbbször a következő együttest küldte pályára: Soltész — Dalnoki, Tamás, Tárnái, Szabó, Székely, Pócs, Fadgyas, Oldal, Klem (Simkó), Leitner. Közülük egyébként a Buús György által említett Borsodi Bányász—NYVSSC NB Il-es meccsen egyedül Dalnoki volt ott. — örülünk a sorsolásnak! — válaszolta érdeklődésünkre Dra- bik Péter, az ópályi tanács vb- titkára. — Könnyebb egy területi bajnokságban szereplő ellenféllel játszani, mint egy NB Il-es, vagy netán NB I-es ellenféllel. Egyetlen osztály az ópályi és a leninvárosi gárda között a különbség, amit kiegyenlít az, hogy a mi csapatunk itthon játszik. „Ha úgy küzdenek, harcolnak" — Úgy gondoljuk, hazai pályán kiharcolhatja együttesünk az újabb továbbjutást, óriási örömünkre bekerülhet az MNK legjobb 32 gárdája közé. Ha úgy játszanak, küzdenek, harcolnak a fiúk, mint azt legutóbb a Hajdúszoboszló elleni MNK-meccsen tették, újabb területi bajnokságban szereplő csapaton juthatnak túl. Segít majd nekik ebben minden bizonnyal a közönség is, a hétköznap ellenére 590—600-an biztos kijönnek a pályánkra. Az Öpályi Tsz SE ellenfele, az Olefin SC szintén a területi bajnokság Mátra csoportjában szerepel. A leninvárosiak — egykor az NB II-ben nagy meccseket vívtak a nyíregyháziakkal — jelenleg a hatodik helyen állnak, három ponttal szereztek kevesebbet a listavezető Papp József SE-nél. Eddigi tizenegy találkozóHárom és fél hónappal a madridi diadal után ismét országok közötti mérkőzést játszott a világbajnoki címet védő olasz labdarúgó-válogatott. A római Olimpiai stadionban megjelent mintegy 30 000 nézőnek azonban nem nyílott alkalma, hogy ünnepelhesse futballcsillagait, mert a VB-döntőbe be sem került Svájc 1:0 (0:0) arányban győzött Olaszország ellen. Az egyelen gólt az 53. percben az az Elsener szerezte, aki egy héttel korábban a Népstadionban UEFA' Kupa-mérkőzésen, a Ferencváros védőinek is kellemetlen perceket okozott. juk közül négyet megnyertek, ötször döntetlent harcoltak ki és csak kétszer vesztettek. Csapatukban több volt NB-s játékos szerepel. Gál Béla edző eddig a Dohány — Szilágyi, Lázár, Van- czó, Kovács, Bodolai, Barabás, Kapus (Kertész), Sztankó (Répá- si I), Lukács, Jávorszky összeállítású együttest küldt? pályára legtöbbször. A középcsatár Lukács eddig kilenc gólt rúgott a húszból. Ö egyébként az Nyh. VSSC-ben játszott, onnan igazolt át Leninvárosba. Újabb forduló tavasszal? Az idén egyébként a november 17—i után már nem lesz több MNK-forduió. A folytatásra tavasszal kerül sor, február 23-án. A legjobb 32 csapat az eddigiektől eltérő rendszerben folytatja majd. — A hétfői ligaértekezleten az MLSZ-ben elmondták: a legjobb 32 gárda négy nyolcas csoportban játszik tovább — újságolta Buús György. — A csoportok sorsolását a televízió nyilvánossága előtt készítik el, előreláthatólag még decemberben. Bízunk benne, a sorsoláson érdekeltek lesznek a szabolcs-szat- mári együttesek is! Bagoly Dániel Az első félidőben a svájciak érthetően nagyon óvatosan játszottak. Az olaszok támadgattak, de akcióikban nem volt átütőerő, és veszéllyel sem jártak. Kivált szárnyaszegett lett az olasz csatársor, amikor a 30. percben a fejsérülést szenvedett Rossi átadta a helyét Altobellinek. Fordulás után Svájc megérezte a nagy lehetőséget, okosan, gyorsan, harcosan játszottak és egyre többet támadtak. A korszerűbben futballozó Svájc rászolgált a világszenzációt jelentő győzelemre. Jellemző az olaszok teljesítményére, hogy csak a két kapus, Zoff és Bordón, valamint a védő Scirea játékát lehet kiemelni, a többiek mélyen formájuk alatt szerepeltek. Ez az olasz csapat csak árnyéka volt a Mundialon megcsodált gárdának. Svájc együttesében több kitűnő teljesítmény akadt, így a kapus Burgener, a középpályás Ponte, a csatár Sul- ser emelkedett ki elsősorban. A találkozó után az olaszok nagyon rossz hangulatban voltak. Enzo Bearzot szövetségi kapitány a következőket mondotta: — A játék előtt megmondtam a csapat tagjainak, hogy ez korántsem lesz könnyű mérkőzés. Láttam a svájciakat többször is játszani, remek együttes, éltek azzal a lehetőséggel, hogy mi gyengébb napot fogtunk ki. Mi mást tehetek, minthogy gratulálok a svájciaknak. Á röplabda NB l-ben: NYVSSC— KOMÉP SC Folytatódik-e a jó sorozat? Ma délután 15,00 órától újabb NB I-es röplabdamérkőzésre kerül sor a nyíregyházi városi stadion játékcsarnokában. Az Nyh. VSSC listavezető férficsapata a Tatabányai KOMÉP SC-t látja vendégül. A Komárom megyeiek a táblázat negyedik helyén állnak, tehát két élcsapat vívja összecsapását. NB I-es gárda^ magas játékosokból áll. Eddigi hat találkozója közül négyet megnyert, kettőt elvesztett. Hogy folytatódik-e a mi jó sorozatunk? Nagyon reméljük, igen. Itthon, lelkes közönségünk buzdításával van esélyünk a győzelemre, amely egyértelmű célunk. Meglepetés Rómában; Kikapott a világbajnok KOSSUTH RADIO 8,27: Talaj és növény randevúja. — 8,37: Barokk operákból. — 9,30: Száll az ének. — 10,05: Az omnibusztól a metróig. — 10,35: Ö, hogy ábrándjaid. .. — 10,40: Cigánydalok. — 11,00: Gondolat. — 11,45: Schirmer: Fekete arany — szvit. — 12,45: Hét végi panoráma. — 14,02: Kóruspódium. — 14,29: Révkalauz. — 15,20: Beethoven: V. szimfónia. — 16,00: Mit üzen a rádió? — 16,35: Kadosa Pál: Hét dal József Attila verseire. 17,05: Szokolay Sándor népdal- feldolgozásaiból. — 17,32: Véleményezés. — 17,57: Régi filmdalok. 19,15: Bach: a-moll hegedűverseny. — 19,32: A Rádiószínház bemutatója. A szent család. Schwajda György hangjátéka. — 20,37: Operettkedvelőknek. — 21,30: Választó- vonal. — 22,30: Uj Zenei Újság. — 23,20: A Busch vonósnégyes játszik. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Joszif Kobzon énekel, a leningrádi Néva dixieland együttes játszik. — 8,35: Puskás Sándor nótákat énekel. — 9,01: Slágermúzeum. — 10,00: Zenedélelött. — 11,35: Tánczenei koktél. — 12,40: Népi muzsika. — 13,15: Gyermekeknek. — 14,00: A Petőfi rádió zenedélutánja. — 15,45: A Reo Speedwagon együttes felvételeiből. — .16,30: ötödik sebesség. — 18,35: válogatott felvételek. Szentkuti Pál szórakoztató zenei összeállítása. — 19,40: Nótakedvelőknek. — 20,35: Iránytű. — Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülőknek. — 21,35: Pophullám. — 22,30: Igen is, nem is. — 23,20: Porter és Herman zenés játékaiból. 3. MŰSOR 9,00: Arcok, müvek, korok. — 9,30: Szimfonikus zene. —10,52: Hová mész, szép vonat? Fodor József versei. — 11,05: A Lan- dini Consort hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. — 12,17: Anna Tomova-Sintow operafelvételeiből. — 13,07: A kamarazene kedvelőinek. — 14,12: Zenekari muzsika. — 15,20: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 16,00: Pillangókisasszony. — 17,00: Muzsikáról versben, prózában. Juhász Gyula. — 17,30: Pierre Boulez Debussy-műveket vezényel az Uj Fhilharmonia zenekar élén. — 18,10: Uj Zenei Újság. — 19,05: Sam Rivers „Rivbea” zenekara játszik. — 19,35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadó hangversenytermét. — Kb. 21,30: Opera-művészlemezek. — Kb. 22,30: Újdonságainkból. — Kb. 23,10: Kórusmuzsika. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,05: Jó hét végét! — Kulturális és soortprogram- ajánlat. — 17,15: Körkép. Angyal Sándor hét végi iegyzete. — 17,40: Fórum az ötnapos iskolai hétről. Riporter: Rózsavölgyi Erzsébet. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Sze- rencseiáték a Neotonnal. — 18,25—18.30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária.) (SZOMBAT) 8,30: Hírek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. — 9,00: Hét végi teríték, zenével. — 9,10: Reggeli randevú. Riporter: Rózsavölgyi Erzsébet és Ágoston István. — 9,40—10,00: Északtiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Tarnavölgyi György.) MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé — történelem (ált. Isk. 7. oszt.) Az ipari forradalom. — 8,30: Fizikai kísérletek (középisk. II. oszt.) Hullámok terjedése. — 8,40: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Hol a táska? — 9.00: Továbbképzés pedagógusoknak. Osztályfőnöki óra (6. oszt.) Takarékosan. — 9,50: Lottósorsolás — 42. hét. Közvetítés a rádió és televízió kereskedelmi igazgatóság Hargi- ta-stúdiójából. — 10,30: Deltácska — vulkánok. — 14,15: Iskolatévé — fizikai kísérletek (ism.) — 14,25: Deltácska (ism.) — 14,45: Orosz nyelv (ism.) — 14,55: Történelem (ism.) — 15,20: Továbbképzés pedagógusoknak (ism.) — 16,10: Hírek.— 16,15: Magasfeszültség. A ljubljanai tv könnyűzenei műsora (sz.) — 16.43: Szülök iskolája (sz.) XEH/6. rész: A kisgyermek akaratáról (ism.) — 17,15: Reklám. — 17,20: öt perc meteorológia. — 17,25: Természet- barát. A Telesport turisztikai magazinja (sz.) — 17,45: Csali — horgásztlzperc (sz.) — 17,55: Keresztkérdés — fejtörőjáték (sz.) — 18,25: Tájak, városok, emberek . .. Szudán (sz.) — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) 19,30: Tv-hlradó (sz.) — 20,00: Delta — tudományos híradó (sz.) — 20,25: Szakonyi Károly: Dániel — tévéfilmsorozat. VI/5. rész: Hoci-nesze (sz.) — 21,00: Unokáink sem fogják látni. Ráday Mihály városvédő sorozata (sz.) — 21,30: Gilberto Passos műsora — brazil zenés film (sz.) — 22,05: Tv-híradó 3. (sz.) — 22,15: Tarkovszkij-soro- zat. — Sztalker — szovjet film II/l. rész (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Forradalomban született. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. 3. rész. — 21,05: Tv-hiradó 2. (sz.) — 21,25: öt perc meteorológia (ism.) — 21,30: Ritmikus sportgimnasztika Európa-bajnokság. Egyéni összetett verseny. Közvetítés a norvégiai Stavangerből (sz.) SZOVJET TV 17,00: Komszomol-ifjúságunk. (Hangverseny.) — 17,25: Közösség. Tv-folyóirat. — 17,50: Paganini. Tv-film, IV. — 19,00: Hírek. — 19,35: Dokumentumműsor. — 21,00: A világ eseményei. — 21,20: Béke legyen házukban. Tv-fllm. I. SZLOVÁK TV 9,05: Hírek. — 9,10: Iskolatévé. — 9,30: Óvodások műsora. — 9,50: K. Dobos: Az otthon — tévéjáték. — 11,00: Hírek. — 15,40: Hírek. — 15,45: Rövidfilmek a képernyőn. — 16,45: A tábornok orra. Svéd ifjúsági filmsorozat. — 3. rész. — 17,10: Karel Zieh műsora — könnyűzenei összeállítás. — 17,55: Bratislava! magazin. — 18,10: Túlélik-e a 2000. évet? — angol v természetfiLm-sorozat. — 18,40: Dokumentumműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Szibéria — szovjet tévéfilmsorozat — 4. rész. — 21,20: Szórakoztató vetélkedő. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Ritmus 1934 — cseh film. — 23,50: Dalok a mai napra — köny- nyűzenei műsor. — 0,05: Hírek. ROMAN TV 15,05: Az iskolák arcéle. — 15,25: A volánnál. Autóvezetőknek. — 15,35: Magyar nyelvű adás. — 17,25: Török könnyűzene. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Világmagazin. — 20,45: Meghívás a stúdiónkba: Silvia Voinea szopránénekesnő. — 21,00: Hétköznap. Csehszlovák játékfilm. — 21,50: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: KILENCTŐL ÖTIG (14 év!) (amerikai) Előadás kezdete: 16 óra. Zártkörű archív filmklub! előadás 18 és 20 órától. Nyíregyháza Béke mozi: PUSKA ÉS BILINCS (szovjet) Nyíregyháza Móricz mozi: RACHEL K. KÜLÖNÖS ESETE (14 év!) (kulbai) Mátészalka Béke mozi: ÖRDÖGBARLANG (szovjet) Fehérgyarmat: VÁMMENTES HAZASSAG (14 év!) (magyar) Kisvárda: A JEGYZETFÜZET TITKA (szovjet) Nyírbátor: LÁNDZSÁK HAJNALBAN (14 év!) (angol) Vásárosnamény: A VŐLEGÉNY (magyar) 29. péntek 19,00 MA ÉJJEL MEGNŐSÜLÖK. Bérletszünet. (1744) — Balázs István vezető edző természetesen az eddig kitűnő teljesítményt nyújtott játékosokra számít továbbra is — mondta Pók István, az NYVSSC röplabda-szakosztályának elnöke. A találkozóra, a következő játékosokat jelölte: Parti, Nagy A., Pré- kopa, Batai, Takács, Dorogi, Sípos, Vinnai, Nánási, Pál, Drotár, Szikszai és Kánya. Varga sérülés miatt hiányzik, ő egész héten pihenőre kényszerült, csak a jövő héttől kapcsolódhat be újra a munkába. — A KOMÉP SC régi, rutinos Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133-2058 pjFyra HALLGASSUNK ^» LUlLI NÉZZÜNK MEGXá 1982. október 29., péntek y kémmagyarország