Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-25 / 251. szám
4 Ketet-Magyarország 1982. október 26. ENSZ LESZERELÉSI HÉT Az egész világ biztonságáért Képtávírón érkezett K orunkban a háború vagy béke problémája az emberiség lét- és sorskérdése lett. A fegyverkezési verseny felemészti azokat a dollármilliárdokat, melyeket a legsúlyosabb társadalmi, gazdasági, egészség- ügyi problémák, az éhínség, a nyomor, a járványok, a környezetszennyeződés és sok-sok más egyetemes gondunk megszüntetésére lehetne fordítani. A leszerelés gazdasági és társadalmi szempontból létkérdés és ennek következményei elsősorban a fejlődő világot érintik. Az emberiség ugyanakkor eljutott a fejlődésnek arra a fokára, hogy akár önmagát is elpusztíthatja. Joggal vetődik fel tehát napjainkban a kérdés: — Vajon az-e az emberiség sorsa, hogy belepusztuljon önnön fejlődésébe vagy felvetődik, hogy lehet-e ezt a „sor- | sót” úgy alakítani, hogy az egyetemes pusztulás perspek- í tívája helyett a gazdasági és társadalmi haladás távlatai, | az együttműködés biztosítékai — a békés egymás mellett I élés garanciái — bontakozzanak ki. E sorsdöntő kérdésben való állásfoglalás napjaink- f ban cselekvésre készteti a tömegeket Keleten és Nyugaton } egyaránt, mert a föld minden egyes lakója személyesen » is érdekelt abban, hogy mit hoz a jövő! Az elmúlt évtizedek alatt már bebizonyosodott a l marxista—leninista gondolkodásnak és cselekvőkészség- • nek az az álláspontja, hogy a kapitalizmus és a szocia- j lizmus közötti ellentétek megoldásának a háború nem i szükségszerű eszköze, s az is, hogy a nukleáris fegyverek : birtokába jutott emberiség — ha csak el nem akarja 1 pusztítani önmagát — a fegyverkezési verseny helyett a - tárgyalóasztalt, az együttműködést választja. Az enyhülés évtizede azt is bebizonyította, hogy nem- I csak kell, de lehet is együttműködni az élet minden te- ' rületén — a helsinki záróokmány aláírásához vezető út mindenesetre ezt igazolta, s ezt bizonyítják azok a szovjet leszerelési javaslatok, amelyek lankadatlanul a fegy- . verkezési hajsza megállítását szorgalmazzák. Napjainkban, midőn az imperializmus erőfölényre törekszik, a népek nemzetközi politikai erővé sűrűsödő békeakarata még lefoghatja azoknak a kezét, akik az egyre : nagyobb hatású tömegpusztító fegyverek birtokában szeretnének diktálni a békeszerető országok népeinek. A mi törekvésünk az, hogy egységes nemzetközi fellépés nyílt párbeszéddel, hozzájáruljunk az enyhülés történelmi vívmányainak védelméhez kontinensünk, s az egész világ biztonsága érdekében. A hazánkban létrejött . szocialista társadalmi rendben egész népünk történelmi összefogása testesül meg; ezért mi sem természetesebb számunkra, mint az. hogy hazánkban a béke védelme egyben a jelen és jövő társadalmának érdekképviseletét és védelmét is jelenti. Az Országos Béketanács elnökségének és a Magyar ENSZ Társaság Intéző Bizottságának közös felhívása eb- ’ ben a szellemben fordul a magyar néphez, hogy az 1982. í október 24. és 31. között az ENSZ leszerelési hét alkal- 3 mából, városok és falvak, üzemekben és intézményekben, | a tömegszervezetek, a tanintézetek által rendezett akció- ; l kon juttassa kifejezésre békeakaratát és támogassa az I Egyesült Nemzetek leszerelési erőfeszítéseit, melyeknek I gerincét a szocialista országok kezdeményezései alkotják. A Béke-világtanács haladó felhívásával összhangban hazánkban a magyar békemozgalom arra hív | fel minden becsületes, békeszerető embert, hogy * mindennapi munkájával, egész társadalmi tevékenységé- ■j vei képviselje az egyetemes emberi érdeket; egyszerűb- j ben fogalmazva: a maga eszközeivel segítsen megállíta- I ni a békét veszélyeztető fegyverkezési hajszát. Lakatos Tibor, az Országos Béketanács Leszerelési Bizottságának titkára Ariel Saront is kihallgatta hétfőn a bejrúti palesztin menekülttáborokban történt tömegmészárlást kivizsgáló izraeli bíróság. Képünkön: az izraeli hadügyminiszter teszi meg tanúvallomását a jeruzsálemi különbíróság előtt. Eredménytelen maradt az iszlám konferencia közvetítő delegációjának próbálkozása Teheránban. Képünkön: Khamenei iráni elnök (balra) fogadja a jószolgálati küldöttség tagjait, akik az Irakkal folytatott háború befejezését igyekeztek elősegíteni. Beváltották fenyegetésüket az Ulster! Önkéntes Erő nevű protestáns szervezet tagjai, akik a hét végén rabolták el a 48 éves Joseph Donegant: héttőn az emberrablók kivégezték túszukat. A terrorakcióra azután került sor, hogy az ír köz- társasági hadsereg ideiglenes szárnyának emberei szintén foglyul ejtettek egy protestáns aktivistát. (Kelet-Magyaror- szág telefoto) 12. Rosszkor érkezett a férje. Ha ma nem jön, akkor Lackóval megy színházba, kettesben. Lehet, hogy Lackóhoz is felmegy színház után. Már elhatározta magában. Most röstelkedik emiatt egy kicsit, de nem mutatja, nyeglén viselkedik, dacos is, s ez felbosszantja a férjét. — Szép asszonyra könnyen ragadnak a lovagok!, — mondja egy kis éllel. — Féltékeny vagy talán? — kérdi ingerülten a felesége. — Egyáltalán. Fel sem tételezem rólad, hogy esetleg... — Miért? — állt elébe csípőre tett kézzel, és megperdült, mint aki mutatja magát: nézd, milyen kívánatos vagyok! — Azt hiszed, nem kellek senkinek? Vagy hogy szent vagyok? — Jó, hagyjuk. Nem akarok veled vitatkozni. Nem azért jöttem. Ha alkalmatlan vagyok, vissza is utazhatok nyomban. — Ahogy akarod ... — Ugyan gyerekek! — lépett közelebb a házaspárhoz Ágota néni, aki eddig a konyhában szöszmötölt, és minden szót hallott. — Csak nem csináltok itt jelenetet? Tamás, kérlek, ez a fiatal ügyvéd az én régi ismerősöm. Most véletlenül találkozott Emmiké- vel és hazakísérte. Jó, hogy nem estetek mindjárt egymásnak ! Tamás valóban nem gondolt arra, hogy Emmi megcsalja, vagy hogy van valakije. Eddig soha. Az eszébe sem ötlött. Most azonban mintha szúrná valami. Láthatatlan tüske a szíve táján. Es egyre jobban érzi, bár mosolyog, vicceket mesél, elmondja a Bundi esetét is, de Máriáról, a bicegő lányról egy szót sem szól. Az mintha nem tartozna a történethez. Emmi pedig közben összehasonlítást tesz Lackó és Tamás között, mérlegre teszi a két férfit, melyik áll hozzá közelebb. Tamást sohasem szerette, de magának se vallotta be eddig. Csak azért ment hozzá feleségül, mert nem akart már lány maradni, s mert azt hitte, hogy Tamással Győrben köt majd ki. Városba akart jutni mindenáron. De most, hogy Sárszegről nem Győrbe kerültek, hanem Tóvárra, most már jobb volna meg nem történtté tenni ezt a házasságot És ittmaradni Szegeden. Csipegette a morzsákat az abroszról, és arra gondolt, vajon milyen lehet Nagy Laci lakása a belvárosban. Ahová meghívta, és ahová ő ma fel is ment volna. Elképzelte magát az idegen lakásban, szép, modern bútorok között, a heverőn, ruhátlanul. Behunyta a szemét és összerázkódott. — Mi bajod, édes? — simogatta meg a karját Ágota néni, aki észrevette borzongását. — Semmi bajom. Egy kicsit fáj a fejem. — Menjetek levegőre. Tamás biztosan szívesen sétálna egyet a Tisza partján. Vagy a Kárász utcában. — Ha Emminek kedve v an... — Nincs — mondta határozottan az asszony. Nem akart most Tamással sétálni, unta volna a férje társaságát. Tele volt a feje és a szíve azzal a másikkal, a ma esti programmal, aminek fuccs! Lehet, hogy többé nem lesz ilyen alkalom arra, hogy meglátogassa Lackót. Amikor lefeküdt, s mozdulatlanul rebbenéstelen pillákkal bámulta a mennyezetet, ismét átélte a meg nem történt látogatás minden izgalmát. — Alszol? — szólt neki halkan Tamás, és közelebb húzódott. A szétnyitható dupla rekamién feküdtek. — Nem tudok elaludni — mondta Emmike, és behunyta a szemét, de azért odafordult a férjéhez, s a karját is átnyújtotta, hogy Tamás megcsókolja. A férfiban nem volt harag és féltékenység sem, inkább vágyakozás a fiatal test után. Ö is feltette magában a kérdést: szereti-e Emmikét? És nem tudott rá határozott választ adni. Sárszegen Emmike volt a legszebb lány, olyan, amilyennel ő azelőtt sohasem találkozott. A családja szeretettel fogadta. Neki nem volt ilyen emléke régebbről, árva gyerekként hányódott fiatal korában. A középiskolában, majd a tanárképzőn .pedig egyáltalán nem volt családias környezet. Menzakoszt, kelkáposzta, babfőzelék, hideg vacsorák, emeletes ágyak az intézetben. (Folytatjuk) Testvérországok életéből Soltész Zoltán műtermében TÉL. (Soltész Zoltán festménye) A város nyüzsgő zajától védve, a Karmaijuk utca 6. szám alatt él Ungváron a mai festők egyik doenje, Soltész Zoltán. A tekintélyes lakóház három szobája (egyben a műterem) garmadával őrzi az idős mester műveit. Kísérőm, Bállá László, a terület magyal nyelvű lapja, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője jó kalauzom. Hiszen ahogyan egyik könyvének előszavában írja: valamikor magam is „céhbeli”-nek számítottam, a szobrászat volt a fő foglalkozásom. — Otthonos a képzőművészetben. Soltész Zoltánhoz nem kevesebb mint negyven év barátság fűzi. így már odamenet módomban állt rövid ismertetést kapnom. — Soltész Zoltán egyike területünk legismertebb, legmarkánsabb egyéniségű tájképfestőinek — jellemezte Bállá László. A nagy öregek: Erdélyi és Boksay nyomdokain elinduló, nagy múltú, ismert nevű piktor. Realista festő. Megérti őt a vasesztergályos és az akadémikus, a traktoros és az űrkutató. Ha egy képben mindenki megtalálja magáét, az az igazi. Soltész alkotásai igaziak. A rövid lélegzetű „tájékoztató” beigazolódott. Az első képtől az utolsóig — legalább ötvenet megtekintettünk — valamennyinek nemcsak látója, élvezője, értője is voltam. Értője, mert realista. Ügy hiszem egy ’ény helyettem is beszél: Joko, Nakamura asz- szony, a tokiói Hekasszo Mű- vésszalon elnöke jó néhány évvel ezelőtt egyetlen látogatás alkalmával 34 Soltész-képet vásárolt egy tokiói ukrán kiállításhoz. A nagy „vérveszteséget” a művész tárlói kiheverték, ki, mert 73 évesen is az egyik legtermékenyebb festő. — Nehéz őt itthon találni, — mondja Bállá László. A mester ideje nagy részét kint tölti a hegyekben, a falvakban. Vidékről vidékre vándorol, s mindig képek tucatjával tér haza. Soltész Zoltán vásznain ott tündököl az egész Kárpáton- túl. A verhovinai tél, a rahói havasok, a kolocsavai vidék, a munkácsi vár, a népi építészetet megörökítő csontosi háromtornyú fatemplom; a hágók és valamennyi kárpáti folyó a négy évszak színeiben pompázva sorakozik a Karmaijuk úti lakásban. A mesterrel arról beszélgettünk, ha lehetőség lenne egy olyan kiállítást összehozni, ahol a területről való eredés szerint raknánk le a képeket, az egész Kárpátontúl összeállna, eligazítóbb lenne a legjobb turistatérképnél. Az alkotások összessége adja az egészet, de a művész arra a ritka produkcióra is képes, hogy egyetlen műve elénk varázsolja a kárpáti táj mind a négy évszakát. Bállá László a Csillogó, lobogó, vibráló tájak című, a kárpátontúli művészekről szóló könyvében erről így ír a „Kolcsovai havasok” című vászon elemzése kapcsán. „Rendkívül sajátos alkotása ez a művésznek, de a kárpátontúli hegyi tájnak is roppant jellegzetes ábrázolása. Abban az időszakban mutatja be a művész legkedveltebb tájainak egyikét, amikor itt a négy évszak szinte egy időben van jelen. Különben nyilván ősszel készült a kép, erre utalnak a sárgálló-vöröslő, gyér lombozató fák és bokrok (ezek mindegyike valami bizarr lángcsokorként tör az égre), a magashegyi kora ősz fűtakarója azonban még a nyárinál is töményzöldebb, a képen keresztülfolyó patak meg egészen tavaszian haragoskék, s egy merően bar- nálló hegysor mögött ott van közvetlen közelünkben, úgy érezzük, mindösze kőhajítás- nyira egy méltóságosan terpeszkedő havas hegygerinc, de az ég felett már olyan nyáriasan szelíd... Aki nem ismeri a hegyeinket, talán el sem hiszi, hogy valóban van az évnek egy szakasza, amikor minden ilyen furcsán összejön rajtuk — de ahhoz már egy markáns művészi egyéniség szükséges, hogy ezt a zaklatottan kontrasztos látványt szigorú egységbe fogja, s végeredményben valami szelíd ősz eleji harmóniát sugároztas- son erről a nagyon mozgalmas és részleteiben nyugtalanul vibráló tájképről. Igen: körülbelül ilyen a telivér Soltész-tájkép, ilyennek ismerte meg, ilyenként szereti és becsüli országszerte és határainkon túl is művészete híveinek mind népesebb' tábora.” A népes tábor bizonyítására álljon itt egy rövid felsorolás. Soltész Zoltán a fővárosi — kijevi, moszkvai — tárlatok állandó résztvevője. Soltész-tájképek díszítik a moszkvai közintézmények — így a művelődésügyi minisztérium — falait is, egy kolo- csovai képe pedig Dubna atomkutatóit ismerteti meg a kárpáti tájak szépségével. Képei eljutottak már Varsóba és más külföldi nagyvárosokban sem ismeretlenek. Többek között nálunk, Nyíregyházán is részt vett a kárpátontúli művészek gyűjteményes kiállításán. Az idős művész búcsúzóul szerényen említette fiát, Istvánt, aki még csak kedvtelésből, de jelentős alkotásokkal követi édesapját. Másnap a Kárpátokba vitt utam és lépten-nyomon Soltész tájképei tárultak elém... Csikós Balázs Illés Sándor: Qqí^
