Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
1982. szeptember 18. Évente 20—22 játékfilm készül hazánkban, a MAFILM Lumumba utcai stúdióiban és külső helyszíneken. A filmek nagy része a nyári hónapokban „forog”, egyrészt, mert a színészeknek ilyenkor van szabad idejük, másrészt a külső felvételek is egyszerűbbek a napsütésben, mint hóban, fagyban, vastag felhőkkel takart égbolt alatt. így hát zajlik az élet, hajnalonként benépesülnek a stúdiók, a filmgyár elől pedig színészeket, felszereléseket szállító autókonvojok indulnák útnak szerte az országba. A Dialóg stúdió két stábja is munkában \?an. Dobrai György — aki az Áldozat című filmjével mutatkozott be a közelmúltban — most Szökevények címmel forgatja új filmjét Horváth Péter forgatókönyvéből, Szabó Gábor operatőr közreműködésével. A film alcíme egyébként: Vérszerződés. A főszerepeket két fiatal színész: Bubik István és Epres Attila alakítja, mellettük Kádár Flóra, Tomanek Gábor és Dégi István kapott jelentősebb feladatot a produkcióban. A történet két fiatalemberről szól, akik megszöknek a katonaságtól, s bújkálás közben izgalmas kalandokat élnek át. A szökés tragikus véget ér ... A külső felvételek egy része a márianosztrai, illetve nagymogyoródi büntetésvégrehajtó intézetben készül, és érdekességként hozzátehetjük: arra alkalmas, jó magaviseletű rabok is szerepelnek a filmben — önmagukat alakítják. Ugyancsak a Dialóg stúdió „jegyzi” az elsőfilmes Szurdi Miklós Vidékiek című filmjét. A rendezőről tudni kell: a szolnoki Szigligeti Színházban tevékenykedik színpadi rendezőként, s öccse Szurdi Andrásnak, aki Transzport című filmjével hívta fel magára a figyelmet. A Vidékiek operatőre Szalai András, konzultánsa pedig Verebes István, aki játszik is a filmben. A többi főszereplő: Szakácsi Sándor, Udvaros Dorottya, Linka György, Végvári Tamás, Ivancsics Ilona ■és Töreky Zsuzsa. A forgatókönyvet is Szurdi Miklós írta. Cselekménye egy vidéki színházban játszódik, ahová váratlan vendég érkezik: egy nagybeteg Kossuth-díjas író. Azért jött, mert úgy tudja: az ő darabjának bemutatására készülnek. Ez azonban csupán kegyes hazugság, hogy Michael Sarrazin és Constance Engelbrecht a Viaduktban megszépítsék élete utolsó heteit. Így hát nincs mit tenni: az író érkezésének napján „eljátsszák”, hogy az ő darabját próbálják. Ám a csel túlságosan is sikerül: az író ott marad a városban, hogy végigkísérje a próbákat a bemutatóig. Emiatt felborul a színház rendje, a színészek kénytelenek megtanulni a szerepüket. Ugyancsak mai témájú filmet készít Visszaesők címmel — saját forgatókönyve nyomán — Kézdi Kovács Zsolt az Objektív stúdióban, Kende János operatőr társaságában. A négy főszerepet Törőcsik Mari, a filmen rég nem látott Monori Lili, valamint Molnár Tibor és Székely B. Miklós játssza. Az Objektív stúdió filmje lesz az Elveszett illúziók is, amelyet Gazdag Gyula rendez, operatőre pedig if j. Jan- csó Miklós. A cím nem véletlenül hangzik ismerősen: Spi- ró György és Győrffy Miklós forgatókönyve Honoré de Balzac egyik leghíresebb regényét adaptálta, helyezte át a közelmúltba, az 1960-as évekbe, és hazai környezetbe. Hőse egy vidékről a fővárosba került fiatal újságíró, akit Máté Gábor személyesít meg. Partnerei: Udvaros Dorottya, Básti Juli, Mar- gittay Ági, Bessenyei Ferenc, Major Tamás, Sinkó László, valamint két külföldi színész : az angol Robert East és a lengyel Boguslaw Linda. A szereposztás érdekességei: több mint másfél évtizedes „kényszerszünet” után ismét a felvevőgép előtt áll Béres Ilona. (Annak idején egy film forgatása közben megbetegedett, emiatt beperelte a filmgyárat, meg is nyerte a „fájdalomdíjat”, de utána, hogy úgy mondjuk, fekete listára került...) Erdős Pál elsőfilmes rendező a nemrég alakult Társulás stúdió keretében dolgozik Adj király katonát című filmjének utómunkálatain. Szereplői amatőrök, a cselekmény színhelyei pedig vidéki tanyák, füstös vasúti fülkék, munkásszállók és Pestre került ágyrajárók kietlen, sivár szobácskái... Már csak az utómunkálatok vannak hátra a magyar— amerikai—NSZK közös produkcióban készült Viadukt című filmből, amely a hírhedt vonatrobbantó, Matuska Szilveszter életét dolgozza fel Simó Sándor rendezésében. Matuskát A lovakat lelövik, ugye? című amerikai filmalkotásból is jól ismert Michael Sarrazin! játssza, partnerei között van az NSZK-beli Herlinde Ruff, Constance Engelbrecht, Tordi Géza, Bács Ferenc, Udvaros Dorottya, Újlaki Károly, Derzsi János, Müller Péter és a kis Ábel Anita. Sándor Pál is Constance Engelbrecht NSZK-beli színésznő a Viadukt egyik női főszereplője már csak az utószinkronizár- iáson dolgozik: Szerencsés Dániel című új filmje, amely Mezei András novellájából készült, rövidesen a bemutatásra váró filmek sorát gazdagítja. Ragályi Elemér kamerája előtt Margittay Ági, Törőcsik Mari, Garas Dezső, Kern András, Soltész Sándor és Rudolf Péter kelti életre az 1956 decemberének első napjaiban játszódó történet figuráit: egy Bécsbe tartó vonat utasait, akik között egyaránt vannak Nyugatra menekülő nyilasok és ellenforradalmárok, volt ÁVH- sok, karrieristák, utcalányok, no meg két fiatalember, akik körül a cselekmény fő szála bonyolódik. Végül: javában folynak két újabb,, érdekesnek ígérkező filtÜ^ előkészületei. Zsombolyai János magyar—amerikai közös produkcióban rendezi majd Libikóka című új filmjét, Kardos Ferenc pedig Zrínyi Miklósról, a hadvezérről készít nagyszabásúnak ígérkező történelmi filmet, Kardos István forgatókönyvéből, Mennyei seregek címmel. G. T. Bessenyei Ferenc és Sinkó László az Elveszett illúziók egyik jelenetében Jelenet a Szökevények című készülő magyar filmből Kawalerowicz Hajója A nagy földrengések mindig megrázzák a filmművészetet is. Ez a folyamat elkerülhetetlen, noha néhány kivételt tudunk arra, hogy fegyverek közt törvényszerűen hallgatnak a Múzsák (a latin közmondás hitelességét amúgy a történelem és az élet eleven gyakorlata szavatolja). Szűkebb világunk háza tájáról hozhatjuk a legszemléletesebb példákat állításunk igazolására. 1956-ot követően — noha ígéretes fellendülés betetőzését vártuk a Körhintát, a Szakadékot, a Budapesti tavaszt felvonultató alkotóktól — hirtelen ápály következett a dagályra, s filmeseink közül azok is elbizonytalanodtak, akik korábban a pozitív változások élharcosaiként tevékenykedtek. A csehszlovák film a hatvanas évek közepén ért a csúcsra. 1968-tól szerényebb fejezeteket írnak barátai,— s nem csak azért, mert kiváló erők (Forman, Passer stb.) fordítottak hátat hazájuknak. A társadalmi-politikai helyzet forrongása mindenképpen pecsétet hagy a műveken: jó alkotásokhoz nyugodt háttér is szükségeltetik. De máshol a világban is érvényesülnek ezek a tendenciák. A két idézett esetben az ellenforradalom támadása miatt tört meg a filmgyártás lendülete: ugyanígy gátat szabhat a fejlődésnek a háború, a gazdasági krízis vagy bármilyen más csapás. Most már évek óta aggodalommal figyeljük a Lengyelországból érkező híreket. Elsősorban barátaink sorsa érdekel bennünket, hogy van-e mit enniük, kikecmeregnek-e a válságból, megszilárdítják-e a szocialista rendszert, akik azonban ismerik és kedvelik a kiváló lengyel filmeket, a szellemi — művészeti — fejlődés per- manenciájában is reménykednek. Olyan sorozat jelenéről és jövőjéről van szó, melynek — egyebek között — a Hamu és gyémánt, az Eroica, a Kés a vízben, s számos mű a kiemelkedő darabjai. Jerzy Kawalerowicz azok közé tartozik, akik — hogy cikkünk jelképes címére és a most bemutatott új filmre utaljunk — az első perctől kezdve a fedélzeten tartózkodtak. Nem mondható nagyon termékeny rendezőnek, bár sok arca és számos témája volt (de miért a múlt idő? van!): alkotásaiban tulajdonképpen az a közös nevező, hogy nincs bennük közös nevező. A megújulás szellemé — és politikai hitvallása — már az 1954-ben forgatott Newerly-tolmácsolását áthatotta (Frigiai csillag alatt). Az Árnyék társadalmi feszültségek pontos szeizmográfja. Az éjszakai vonat pszichológiai mestermű, egy különös bűnügyi helyzet izgalmas megjelenítése. A Malter Johanna — alkalmasint a legkimagaslóbb Kawalero- wicz-film — a hit és az áldozat, a szenvedés és az ön- feláldozás, a boldogság és a manipuláció különféle „angyali” és „ördögi” kérdéseit járja körül szuggesztív erővel. Ezt követően a lengyel rendező valamivel lejjebb adta, fokozni és előrelépni már nem volt képes, így is biztosain tartotta pozícióját a szocialista — sőt nemzetközi — filmművészet élvonalában (bizonyíték erre a korrekt látványosság, a Prus-regény- folyam nyomán forgatott szupermozi, A fáraó). Szereplései később megsokszorozódtak, filmes funkciója jóvoltából a világ minden részén sűrűn megfordult, emiatt a forgatásokon ritkán lehetett látni. Sejtelmem sincs arról, tetszett-e ez a szerep Kawa- lerowicz-nak, vagy sem, any- nyi azonban bizonyos: egy iklasszisrendező csak állandó zsüritagsággal és protokoll- koccintásokkal nem nagyon növelheti — s egyáltalán nem konzerválhatja — nehezen kivívott ázsióját. Talán négy-öt esztendeje kezdődött az újabb korszak. A hivatalt a hatodik X mezsgyéjéhez érkezett művész nem adta ugyan fel, de szentül megfogadta: tehetségét és energiáját inkább filmekben kamatoztatja, mintsem értekezleteken pocsékolja el. A KADR alkotócsoport 1980- ban karolta fel a Találkozás az Atlanti-óceánon című új Kawalerowicz-opusz ötletét. (A forgatókönyv társszerzője az a Boleslaw Michalek, aki a világ egyik legismertebb filmesztétája s hosszú éveken át szerkesztett szakfolyóiratot.) Teljesen nyilvánvaló, hogy a rendezőt nem a történet, hanem a mögötte meghúzódó tanulságok érdekelték elsősorban. Hazafelé tart Amerikából a Báthory óceánjáró. Utasai úgyszólván kivétel nélkül nyugtalanok. Mindegyiküknek van valami haja, bánata, sebe, titka sérelme. Társasán is magányosak. A képlet egyértelmű: a Találkozás az Atlanti-óceánon a kommunikáció megvalósítha- tatlanságáról szól. Mivel a boldogságkeresésük vágyálom marad, pótcselekvésekbe és narkotikumokba kapaszkodnak a hősök: az erotikus kalandokba, a vallás mákonyá- ba, gyűlölködő szócsatákba. Ellenpontként beúszik a vízre és a filmbe egy magányos vitorlás is (a norvég utazó tökéletesen elégedett a világgal) — ez azonban csak dramaturgiai ügyeskedés, valóságfedezete meglehetősen sovány. Kawalerowicz néhány kritikusa kárhoztatta az emberi kapcsolatok túlságosan pesz- szimista értelmezését. Csatlakozunk hozzájuk, de nem csalt a tartalmat, a formát is megkérdőjelezzük. Jerzy Lu- kaszewicz felvételei helyenként izzó drámai atmoszférát árasztanak magukból, az egész film mégis mesterkéltnek, művinek, túlságosan megszerkesZtettnek hat. Előbb lehetett a gomb (az alapgondolat), s csak aztán a kabát (maga az alkotás). Ignacy Gogolewski, Marek Wal- czewski, Teresa Budzisz- Kryzanowska és a többi színész nagy erőfeszítéseket tesz, hogy életet leheljen a figurákba, ez azonban csak néhány epizódban sikerül. A lengyel mester mindig hajlamos volt arra, hogy teóriákkal öltöztesse fel filmjeit. Akkor tud majd igazán megújulni — hatvan felett is elképzelhető az ilyesmi —, ha mélyen bemerészkedik a gyakorlati valóság vizeire. Veress József Iparosodás agrárországban Kövér György könyve Magyarország gazdaságtörténetének periodizálásánál az 1848-as polgári forradalmaknak az első világháború kitöréséig terjedő szakaszát, a magyar polgári átalakulásnak, vagy a magyar ipari forradalom szakaszának szokás tekinteni. Ez a csaknem háromnegyed évszázados időszak olyan típusú, szerkezetű országban és birodalmi közösségben fogja át a polgári átalakulás korszakát, amelyben a negyvennyolcban történt polgári átalakulási kísérlet ellenére is továbbélnek még a feudális normák. A gazdaság szerkezete, a tulajdonviszonyok szinte változatlansága, az agrárszektor dominanciája, mind- feudális színezetet mutat. Nyugat-Európában ezeket az évtizedeket már a „tőke korának” nevezik, s az ipari forradalom végérvényes kiteljesedését és diadalra jutását ünnepelhetik. Ehhez viszonyítva a magyar polgári átalakulás megkésve, de valóságos belső tartalmát tekintve pedig önálló szerkezeti jegyekkel következik be. Ennek a „későn-jövés- nek” a magyar gazdaságra egyaránt voltak kedvező és hátrányos következményei. Ezennel nem térhetünk ki azokra a vitákra, amelyek a korszak gazdasági fejlődésének megítélése kapcsán a magyar történetírásban az elmúlt időszakban kibontakoztak. Kövér György könyve is a koncepciók egyik variánsát tekinti vezérvonalnak, így inkább ennek tartalmi jegyeire utalunk. A fentiekben már említett későn jövésnek az ipari forradalom szempontjából kettős következménye van. Előnyösebb helyzetbe kerülhet egy nemzetgazdaság azzal, hogy a technikai- technológiai eredményeknél már a legfejlettebb eszközöket alkalmazhatja, s nem kell azokat a közbeeső eszközöket is beépíteni, amelyeket a megelőző technikai átalakulás hozott létre. Ez az előny, következményeiben hátrány is lehet, hiszen a fejlettebb technika több pénzbe, töjbb tőkébe kerül a nemzetnek, s korábban éppen ez a tőkehiány okozta a meg- késettséget. Ebben a történeti szituációban ha nem is a középút a leghelyesebb, de meg kell találni azt az optimális arányt, amelynél az ország ipari-polgári átalakítása elvégezhető. A magyar fejlődésnél ezt a sajátos helyzetet további körülmények is befolyásolták. Nevezetesen: az ország birodalmi közössége a Habsburgokkal, főleg a vámpolitikában és a kereskedelemben sokszor okozott belső feszültséget. S azt sem tekinthetjük mellékesnek, hogy a magyar társadalom ag- rárczerkezetéből következően a negyvennyolcas polgári forradalom után is a nemesség játszotta a döntő szerepet, így ennek a rétegnek az elvárásait a polgári nemzetgazdaság szerkezetének kialakításánál is mesz- szemenően figyelembe kellett venni. így válik a címbeli megfogalmazás igazán érthető megállapítássá: Magyarországon az ipari átalakulás, tagadhatatlanul meglévő tényleges eredményei ellenére sem, nem eredményezte az egész nemzetgazdaság iparivá válását, ez az átalakulás egy agrárországban játszódott le. A szerző azt tekinti elsődleges feladatának, hogy az 1848- as forradalom és az első világháború közötti időszak gazdasági fejlődésének tényszerű jellemzőit összegezze. Helyesen állapítja meg azt, hogy a magyar gazdaságpolitikának voltak olyan koncepciói, amelyek biztosították a magyar polgári fejlődés felgyorsulását. Ezt az elvet a Pesti Hírlap már 1843 januárjában megfogalmazta: „Ipart kell tehát ébreszteni, azaz: minél többet előállítani, az előállítás emeltyűi pedig: hitelintézetek, közlekedési eszközök s az iparűzők szaknevelése.” Maga Kossuth is vallja ezt a nézetet, de vezérelvként használják a korszak többi politikusai is. Igaz a forradalmak után változnak a politikai és társadalmi körülmények, de a megvalósítandó feladat nem! A könyv nagyon szakszerű összegzésben mutatja be ennek az ipari-polgári átalakulásnak a folyamatát. Mindenekelőtt a hitelviszonyok kiépülését, az infrastruktúra gazdasági vér- edényrendszerének létrehozását, valamint a feudális piaci mechanizmus felbomlásának folyamatát és a valóságos iparosodás ütemét és mértékét. (Gondolat, 82) Szőke Domonkos W m ....... £a> ' |H HÉTVÉGI MELLÉKLET
