Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-12 / 214. szám
1982. szeptember 12. Kelet-Magyarország 3 Megfúrják az utat Két vízügyi dolgozó sikeres alkotása Munkában az útfúró berendezés. (J. L. felv.) A hét közepén megtartott MÉM-tájértekezleten egyebek között sok szó esett a takarni ányozásrólj az új energiatakarékos takarmánytárolásról és külön hangsúllyal beszéltek a melléktermékek felhasználásáról. Köztudott, hogy a takarmány az egyik legnagyobb érték, amit a gazdaságokban felhasználnak. Megyénkben is több mint 3 milliárd forint értékű az a takarmány, amit évente az állatokkal feletetnek, ez a mezőgazda- sági anyagfelhasználásnak csaknem a fele. Az állatállomány fehérjetakarmány-igényét a magyar mezőgazdaság nem tudja teljes mértékben kielégíteni. A nagy tömegben termesztett lucerna mellett alig van néhány növény, mint például a csillagfürt, vagy a szója, amit kisebb- nagyobb sikerrel, de mindenesetre kis területen termelünk. Rá vagyunk kényszerítve, hogy a keverék takarmányokhoz elsősorban hallisztet messze Dél-Ameri- kátoól szállítsunk. A fehérjeimport sok milliárdos tétel. Ezt az importot mérsékelnünk kell. A korábbi években kihasználatlan fehérjeforrás ment tönkre a vágóhídiakon, még ma sem hasznosítjuk teljes mértékben a vágóhídi hulladékot. Megyénkben is jelentős fehérjeforrás a kisvárdai Hunniacoop mellékterméke. Igaz, ennek hasznosítására már intézkedések történtek. Nagy mennyiségű és értékes fehérjeforrás a tejipari melléktermék és hulladék, a fölözött tej, a savó, az író. Mivel évente mintegy 200 ezer tonna begyűjthető állati hulladék és vágóhídi melléktermék keletkezik az országban, amelynek csak egy részét dolgozzák fel, a közelmúltban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium úgy foglalt állást, hogy minden hús- és baromfiüzemnek gondoskodnia kell a hulladékok azonnali és maradéktalan feldojgozásáról. Nem terjedt el elég széles körben a szintetikus karbamid, mint fehérjeforrás felhasználása sem. Ez a só még nem fehérje, de kérődzőkkel etetve, fehérjét pótol. Egy kilogramm karbamid 1,46 kilogramm fehérje nitrogéntartalmát adja. Megyénkben már túl a kísérleti stádiumon egyre terjedő gyakorlat a léüzemek almatörkölyének etetése. Sajnos, még nem olyan mértékben, amilyen nagy a lehetőség. Sok értékes termék megy veszendőbe az őszi tarlókon, különösen így van ez a kukoricaföldeken. Ezért szántás előtt mindenképpen szükséges a kukorica, a cukorrépa és más őszi betakarítású növények helyén legeltetni, illetve sertésekkel feletetni az elhullt szemeket. Cs. B. A kis furcsa berendezés felmorog, s a fúrófej forogni kezd. Helyszín a Búj és Ti- szabercel közötti országút, ahol a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei fúrják az utat. Pontosabban az aszfalt alatti réteget, hogy át tudjanak vezetni egy csatornát a túlsó oldalra. A kis masina — hivatalos nevén az útfúró berendezés — nem egetrengető találmány, de nagyon hasznos újítás. Mert hányán láttunk már felbontott, átvágott úttestet, mely súlyos összegekbe került, s még a forgalmat is napokig akadályozta! Nos, ezt remélhetőleg hamarosan múlt időben emlegethetjük majd, hiszen ha szélesebb körben elterjed a fúróberendezés, akadály nélkül mehetnek a járművek. De ismerkedjünk meg az okos masinával, melynek szülőatyja a vízügyi igazgatóság két szakembere, Balázs Tibor üzemegység-vezető és helyettese, Danku Sándor. — Volt már nálunk korábban egy hasonló berendezés, de többet volt rossz, mint jó, ráadásul balesetveszélyesnek ismertük meg — emlékezik az indulásra Balázs Tibor. — Most a tavaszon tartottunk egy termelési tanácskozást, ott vetődött fel a gondolat, hogy szükség lenne egy hasonló, de az előbbinél megbízhatóbb útfúróra. Az üzemegység-vezető és helyettese összedugta hát a fejét, néhány hét elteltével kipattant a „szikra”, és hamarosan elkészült a tervdokumentáció is. Igaz, a két szakember jó néhány éjszakát töltött el nyugati szaklapok tanulmányozásával, s számolatlanul készültek a különféle előzetes rajzok, kombinációk. — Abból indultunk ki, hogy a berendezés minél , olcsóbb, egyszerűbb legyen — mondja a szerzőpáros másik tagja, Danku Sándor. — Azt hiszem, mindkét saját magunk szabta követelménynek megfeleltünk, hiszen a költségek a kiegészítő berendezések nélkül még a 250 ezer forintot sem érték el, s mint a főbb elemei — fúrófej, cső- előtoló mű, keretszerkezet és a hidraulikus hajtómű — is mutatják, egyszerű, könnyen kezelhető gépet sikerült kiagyalnunk. S hogy a berendezés működéséről' is képet alkothassunk: az aszfalt megsértése nélkül átfúrják az utat, s közben az üregben egy acélcsövet helyeznek el. A cső aztán kiválóan megteszi mint áteresz, de benne helyezhetik el a különféle vezetékeket, kábeleket is. Az előbb arról völt szó, hogy a berendezés mindössze 250 ezer forintba került. Persze, ez a laikusnak nem sokat mond, de ha azt is tudják, hogy egy hasonló, nyugaton gyártott komplett gépért másfél-kétmillió forintot is elkérnek — persze valutában —, már jobban respektálhatják a nyírségi masinát. — Az igazgatóság műhelyében készítettük el a kollégák segítségével a prototípust, és június közepén végeztük el vele a próbafúrást, Nyíregyháza határában Rozs- rétszőlőn remekül vizsgázott — folytatja Balázs Tibor. — Akkor egy 350 milliméter átmérőjű acélcsövet préseltünk át a nyolc méter széles út alatt, de azóta már tizenhat métert is fúrtunk, s 610 milliméteres csövet is nyomtunk át a túloldalra. A berendezés tehát már átesett a tűzpróbán, ám a komolyabb munkák még csak ezután következnek. Tudomást szerezve az új gépről, ugyanis már egy sereg szabolcsi vállalat, vízgazdálkodási társulat jelezte, hogy igénybe kívánja venni, hiszen rájöttek, időt és pénzt takarítanak meg vele. Hála két nyughatatlan, jobbat akaró nyírségi szakembernek. Balogh Géza TÜZÉPutalvány A TÜZÉP Szabolcs-Szat- márban eddig mintegy 350 ezer tonna szenet és csaknem 40 ezer tonna tűzifát adott el. Eredményesen zárult az idei engedményes szénvásár, mely április 1-től június végéig tartott. A szenet ekkor fajtától függően mázsánként 12—15 forinttal olcsóbban adták, míg a brikettnél nyolc forint volt az engedmény, a megtakarítás csaknem tizen- négymillió forint. Szintén a tavaszon, április 1- én indult az úgynevezett hitelakció is, amikor 45 ezer utalvány talált gazdára. Ez szeptember végéig tart, s eddig mintegy 35 ezer utalványt váltottak be. A hagyományoknak megfelelőén az akcióban elsősorban most is a nyugdíjasok vettek részt, hiszen az utalványoknak több mint a felét ők szerezték be. Igaz, a nyugdíjasok a vásárláshoz nagyobb kedvezményeket is kaptak, a szén árát például nekik egy év alatt kell törleszteni. Egyébként jó, ha tudják a vásárlók: szeptember 30. után a TÜZÉP-te- lepeken már nem lehet beváltani az utalványokat, érdemes tehát igyekezni! B. G. kertbarátok megyei tanácskozásán hangzott el; fogjanak össze a kistermelők és építsenek közösen olcsó, de célszerű átmeneti tárolóhelyeket. Miért javasolták ezt? Mert több éves tapasztalat, hogy ősszel, amikor az alma érik, sűrűsödnek az értékesítési, tárolási gondok. Jó gondolat Az átmeneti tárolók építését az is indokolja, hogy egyre nehezebb megoldani a kistermelőknek óhaját, hogy a leszedett almát azonnal vegyék, minősítsék és szállítsák exportra. Ez csak akkór teljesülhetne, ha a mostani időszakban naponta 500, esetleg 1000 vagont állítana ki a MÁV az átrakóhelyeken. Ez képtelenség. Marad tehát a régi gyakorlat, három hónapig tart a közvetlen exportszállítás és aki értékesítésnél a sor végére kerül, természetes, hogy ideges. Ki nem lenne az? Visszatérve a kistermelői tárolók gondolatához — ha lennének ilyenek — sok gondot, problémát oldanának meg. A javaslat tehát életképes, de miként lehetne megvalósítani? Először is a pénz? Honnan és miből? A kistermelők általában hallgatnak arról, hogy almából mennyi a jövedelmük. Miért is dicsekednének. Kiszámítható viszont, ha a megyében termelt 600 ezer vagon alma egyhar- mada a kiskertekből kerül ki, és 5 forintos értékesítési átlagárat számolva egymilliárd forint a kistermelők bevétele. Ebből 50—60 százalék a termelési költség, a tiszta pénz tehát 400—500 millió forint. A tiszta jövedelemnek ha csak egy százalékát ajánlaná fel mindenki tároló építésére, az négy-öt millió forint lenne. Ebből már lehetné mihez kezdeni. De hogyan is történjen ez a felajánlás, avagy a tárolóépítés? Nyilvánvalóan egyszerű társulási formában úgy, hogy a tároló azé a közösségé lenne, amelyik a megépítésére szövetkezik. A kistermelői tároló természetesen nem egyenértékű a közismert hűtőtárolókkal. Funkciójában csak arra lenne jó, hogy széltől, naptól, fagytól őrizze az almát. Tovább lépve: ha lennének tájkörzetenként, avagy járásonként kistermelői tárolók, azokat egész évben hasznosíthatnák. Tavasszal például — és télen is — zöldségfélék tárolására, raktározására. Vegyünk erre egy példát. Vannak körzetek, ahol hagyományosan sok téli káposztát, karalábét, sárgarépát és petrezselymet termelnek. A termelői magatartás, mint az almánál, azonos. Mindenki az azonnali értékesítésre törekszik és ez nem megy. Türelmi időre van szükség, sokszor hetekre, hogy a felvásárló szervek a felkínált árut átvegyék, elszállítsák, raktározzák. Az átmeneti tárolók tehát arra is jók lennének, hogy a szántóföldekről, kiskertekből egy központi helyre menekítsék a zöldségféléket. Ugyanezt tavasszal, nyáron megtehetnék a paprikával, paradicsommal, nyári gyümölcsökkel. Mondjuk, mondják — és joggal —, hogy a termelés felfutásával nem tartott lépést, nincs szinkronban a tárolás, a szállítás és értékesítés. Mint -a fenti példák is igazolják, a helyzet megváltoztatásáért a kilsárutermelők is tehetnének. Nem is keveset. S. E. ►- mJ Ez a látványos kép fogadja azokat az autósokat, akik a bujtosi úton érkeznek a Marx tér felé Nyíregyházán. Jó ütemben épül a 4-es út nyíregyházi szakasza, s a járművek a Tünde utcától a Marx téri benzinkútig terjedő részt még ebben az évben igénybe vehetik. A Közúti Építő Vállalattól kapott információ szerint várhatóan a forgalomirányító lámpák is elkészülnek. Ugyancsak ennek az évnek az eseménye lesz, hogy — igaz ideiglenes jelleggel — elkészül a Marx téri csomópontot a Hunyadi utcával összekötő szakasz. Az építők 1983 első felében pedig végleg átadják a 4-es út nyíregyházi vonalát. "N V an annak már tíz éve, vagy tán tizenkettő is, hogy a seregből, rendes katonai szolgálatát letöltve Varjú Miska, őrmesteri rendfokozattal szerelt le. Akkor még harminchat hónap volt a kiskatonák szolgálati ideje, mind a páncélosoknál, mind a légierőnél, nem úgy mint manapság; éppencsák belekóstolnak a kölykök a katonaéletbe, már mehetnek is haza. — Féltik a mai fiatalokat — szokta volt mondani —, hogy odabent megerőltetik magukat. Holott a sereg, az a legnagyobb nevelő erő. Az helyre teszi egy kicsit a szüntelenül táncra járó lábukat. Megtanítja az embert a normális emberi élet fegyelmére. Magunk vállalta emberi fegyelem nélkül nincsen élet Az isten sincsen fegyelem nélkül! Világos? Lelépni, menni, tenni, dolgozni, enni; majd csak utána cicáznd a lányokkal, hé! Szóval ilyen szavai voltak Varjú Miskának, még bent, a szövetkezet vezetőségi ülésein is. Kemény ember volt ő, nagyon is szigorú. — Ráfér a világra, hogy ilyen legyek — mondotta. — Most beindítom a szövetkezetben az őszi szántást; ellenőrizni fogok minden barázdát, és ha én azt mondom, a barázda mélységének huszonhárom centiméter mélységűnek kell lennie, akkor az annyi is legyen. — Jól van, Miskánk — mondták a vezetőségben. — És ha nem lesz annyi? Hogyan vonjuk az illetőt felelősségre ? — Meglesz — mondotta Miska. — Nem kell ottan semmi különlegeset tenni. Én az illetőnek még csak nem is fogok szólni. Majd szólok azoknak, akiknek ez igazán az érdekük. hogy itthon van. De hát jól tudod, hogy van neki udvarlója. November tájt meg is lesz az esküvő, nagyon úgy vannak a Szabó Marcival. — Ö, hát az egy rendes gyerek, a Szabó Marci. Gyors munkás, a gépével képes akár naponta tíz hektárt is felszántani. — Kiknek? — Majd megtudjátok. Csak addig egy szót se. Minden titokkal terhesen indult tehát az őszi szántás. Ment Miska az úton. Mintha csak véletlenül történt volna, beszólt Mirki Jani bácsiék udvarára: — Jó estét, vénember! — Vén az anyád térde, de nem én. Bejössz egy pofa borra? — Talán kiforrt már az új? — Ki. A meggybor. Még a teteje mocskos egy kicsit, de a közepe tájáról már lehet szívni. Csak tudja az ember pontosan, meddig eressze a lopót! Na?! — Bemennék, ha a lánya itthon van. — Bözsi? Hát persze, — Pardon — mondotta Mirki Jani bácsi. — Tizenkettőt is! — Áhá, ó, hát az gyönyörű. Tizenkettő! Há, hö, hogy én ezt nem is tudtam. Ősziből, nem tarlóhántásból, ősziből, akár tizenkettőt is, meg fogjuk dicsérni érte. De hívja már ide a lányát. — Míg én szívok egy kis bort, ideküldöm. Mirki Jani bácsi elment, jött a lány. Egészséges, szép leány volt, tudta is a kis boszorkány, csak úgy illegett, csak úgy ringatta a fenekét, mintha szellő leb- bentgette volna a frissen kiterített ágyneműt. — Jaj nekem. Szebbet vártam én — mondotta. — De maga is megfelel hirtelenjében. — Ó, hát én nem is akarok beleszólni a ti dolgotokba, Bözsikém. Én, a vén legény, hogyan jöhetnék én hozzátok? Én már nem vagyok versenyképes, én már öreg csataló vagyok. Éppen ezért, megkérdezem tőled, vajon tudod-e, milyen mélyen tud szántani a te választottad?! Mert, magunk között szólva, ahogyan a földön szánt, úgy bánik otthon is a munkával. Itt a kocsi. Itt a mérőléc. Szaladj ki a határba, nem telik öt percbe se. Mérd meg a barázdát. A mélységét, kislány. Míg elment a lány, ők addig az öreggel iszogattak egy kicsit. A leányka visszatért ha-, marost. — Nos? — kérdezte Miska. — Megmérted? — Igen. — És? — Hét, hetes centiméter. A huszonhárom helyett... Ezért aztán nem jár majd neki fizetség ... — Értem. Miska bácsi. Majd én megmondom neki. Az esküvőn veres arccal jelent meg a vőlegény, de a kérdésre tisztán, értelmesen mondotta: — Igen. A tanácselnök, amikor letette az állami szalagot, azt mondotta eskető társainak: — Jó kezekbe került ez a fiú. Á
