Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-22 / 222. szám

4

Keiet-Magyarország

1982. szeptember 22.

Lázár GrSrgy a népgazdasági tervezés fejlesztéséről

Országos ifjúsági

agitációs és propagandatanácskozás

ÓVÁRI MIKLÓS ELŐADÁSA

(Folytatás az 1. oldalról)

V

hatékonyságra alapozott növekedés közgazdasági feltételeinek megteremtése, a demokratizmus további kiszélesítése, a szocialista építésben való személyes érdekeltség fokozása terén.

— A reform megújította, minőségileg magasabb színvonalra emelte a közgondolkodásban a gazdaság szerepének megítélését, lehetővé tette, hogy a társadalom tagjai közvetlenebbül vegyenek részt a népgazdasági és a helyi szervek kialakításában, s ez önmagában is olyan hatóerővé vált, amely fontos ösz- szetevője a szocialista építésben elért sikereinknek.

— 1945 előtt Magyarország Európa egyik legelmaradottabb országa volt. A két világháború között a nemzeti jövedelem egy igen alacsony bázishoz viszonyítva évi átlagban mindössze 1—2 százalékkal emelkedett, a felhalmozás nem haladta meg az

5—6 százalékot. A tervgazdálkodás 35 éve alatt a fel- szabadulás előttihez képest a nemzeti jövedelem több mint hatszorosára növekedett, iparunk sokoldalú, modern

nagyiparrá vált, termelése mintegy tizenötszörösére nőtt. Szocialista mezőgazdaságunk feleannyi munkaerővel közel megkétszerezte termelését.

— Teljessé vált a munkaképes népesség- foglalkoztatása, a lakosság fogyasztása több mint négyszeresére

emelkedett. Gyökeresen megjavultak a lakásviszonyok, kiterjedt a szociális gondoskodás, nagy változáson ment keresztül népünk általános és szakmai műveltsége, kiegyenlítettebb lett az egyes országrészek fejlettsége.

A szocialista tervgazdálkodás nélkül nem születhettek volna meg az elmúlt évtizedek fejlődését fémjelző történelmi jelentőségű vívmányok — hangoztatta Lázár György.

A miniszterelnök ezután nemzetközi gazdasági együttműködési kapcsolatainkról szólt: — fejlődésünk nem elszigetelten, hanem a világ- gazdaság folyamataihoz kapcsolódva, az erőteljesen kibontakozó szocialista nemzetközi munkamegosztás keretei között ment végbe. Hazánk, mint a KGST egyik alapító tagja, eredményes kapcsolatokat épített ki a tagállamokkal.

— Ezek hatékonyságát lényegesen megnövelte, hogy az ötvenes évek második felétől az együttműködés hagyományos formái mellett egyre nagyobb szerephez jutott a népgazdasági tervek koordinálása, majd a komplex program elfogadása után á szooialista gazdasági integráció kibontakoztatása.

— Méltán elmondhatjuk, hogy a KGST keretében megvalósult gazdasági, műszaki és tudományos együttműködés a szocialista építésben szerzett tapasztalatok megosztása, a barátainkkal, s különösen a Szovjetunióval kiépített szoros és sokoldalú gazdasági kapcsolatok — a vele folytatott árucsere teszi ki külkereskedelmi forgalmunk egyharmadát — olyan erőforrást jelentettek és jelentenek számunkra, amely pótolhatatlan szerepet tölt be népgazdasági terveink megalapozásában. A szocialista gazdasági integráció az egyik fő biztosítéka annak is, hogy termelési struktúránkat még inkább abba az irányba fejleszthessük, ami megfelel adottságainknak, javítja esélyeinket arra, hogy a világ más régióival is előnyös feltételek alapján bő- víthessük gazdasági kapcsolatainkat.

Lázár György ezután elemezte a világgazdaságban egy évtizede végbemenő mélyreható és tartós változásokat, ami sok egyéb következmény mellett új piaci értékrendet alakított ki. — A világpiaci helyzet további romlása — mondotta a miniszterelnök — gazdaságunk

amúgy is meglevő ellentmondásai, gyengeségei és a megváltozott követelményekhez való lassú alkalmazkodás miatt felhalmozódó ellentmondások, főleg a dollárban elszámolt külkereskedelmi forgalom hiányának gyors és nagy méreteket öltő növekedésében nyilvánultak meg. Be kellett látnunk, hogy az intenzív szakaszra való áttérés korábbi programja egy más, kedvezőbb kilátásokkal kecsegtető nemzetközi helyzetben született.

Nem bizonyult reálisnak az a feltételezés sem, hogy az árrendszer és a közgazdasági szabályzás más elemeinek radikálisabb átalakítása nélkül néhány év alatt a hatékonyságot olyan magasra tudjuk emelni, hogy ellensúlyozhatjuk vele a világgazdaság számunkra kedvezőtlen hatásait. Ilyen előzmények után került sor a Központi Bizottság 1978. decemberi ülésére, amelynek határozata az egyensúly helyreállítását, s az életszínvonal megőrzését helyezte a gyakorlati feladatok középpontjába, s amely a hatodik ötéves terv kidolgozásához is alapul szolgált. — Az elmúlt év eleje óta azonban különböző tényezők hatására — elsősorban a nemzetközi feszültség fokozódása, a tőkés gazdaságban várt élénkülés elmaradása, a lengyelországi válság ürügyén az Egyesült Államok részéről kezdeményezett diszkriminációs lépések és a pénzpiac beszűkülése miatt — a külgazdasági feltételek még a korábbinál is kedvezőtlenebbé váltak.

Olyan helyzet állt elő, hogy fizetőképességünk megőrzéséhez már ebben az évben meg kell közelíteni azt az áruforgalmi aktívumot, amit eredetileg az ötéves terv végére irányoztunk elő. Ezt az önmagában is rendkívüli erőfeszítések árán teljesíthető feladatot a már említett nemzetközi tényezőkön kívül néhány belső ok is nehezíti. Ezen okok miatt vált elkerülhetetlenné, hogy növeljük az export fokozásában való érdekeltséget, intézkedéseket tegyünk a felhalmozás, a közösségi és a lakossági fogyasztás terven felüli növekedésének elkerülésére, a költségvetést terhelő támogatások csökkentésére, a leginkább nélkülözhető behozatal időleges korlátozására és a hazai hitelfeltételek megszigorítására.

— Ezek olyan kényszerű lépések — hangoztatta Lázár György —, amelyek a gazdálkodó szervezetek és a lakosság, különösen annak egyes rétegei számára érezhető gondot okoznak. Ezt előre tudtuk. Mégis így kellett cselekednünk, mert nem vállalhattuk sem egy esetleges fizetésképtelenség, sem a belső piaci egyensúly megbomlásának beláthatatlan következményeit. E kérdésekről szólva most sem hallgathatom el, hogy bár a közvetlen veszélyt elhárítottuk, helyzetünk stabilizálásához a jövőben is szükségessé válhatnak az ez évihez hasonló nehéz, konfliktusokkal terhes elhatározások. Kötelességünknek tartjuk viszont, hogy ilyen esetekben gondosan mérlegeljünk, s lehetőségeink arányában enyhítsük azoknak az életkörülményekre gyakorolt kedvezőtlen hatását.

— Az egyensúly stabilizálásának és a jövőbeni fejlődés lehetőségeinek a feltételeit persze végső soron nem az elosztási, hanem a termelési szférában kell megteremtenünk, — mutatott rá a miniszterelnök, majd így folytatta: — noha több mint egy évtizede megkezdtük az intenzív szakaszra való áttér- rést, a folyamatnak még csak a kezdetén vagyunk.

— Az előrehaladás meggyorsításához nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalom minden területén új értékrendet kell elfogadtatni, és mélyreható minőségi változást kell véghezvinni. Ugyanezekből a meggondolásokból tovább kell folytatni a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítését is. A reform elveinek kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy a tervgazdálkodás és a piac a szocialista társadalomban sem egymást kizáró kategóriák.

— Mindig is — a bonyolult gazdasági helyzetben pedig méginkább — csak az olyan irányítástól remélhetjük, hogy betölti funkcióját, amely hosszú távra érvényes elvekre épül, ugyanakkor elég nyitott ahhoz, hogy a konkrét viszonyokból kiindulva válassza meg a vállalati magatartás helyes irányba befolyásoló legcélszerűbb eszközöket. Ezért az irányítás eszközrendszerében időről-időre végrehajtott módosítások, amelyek célja a valóságban bekövetkezett változások közvetítése, még ha vállalati szempontból nézve esetenként negatív következményekkel járnak is, összhangban vannak irányítási gyakorlatunk alapelveivel, végső soron a társadalom érdekét szolgálják.

— De a mostanihoz hasonló helyzetben felerősödhet, az a felfogás is, amely már-már idealizálja a vállalati gazdálkodásban a piaci viszonyok szabadabb érvényesülésétől várható előnyöket. Mi sem az egyik, sem a másik utat nem járhatjuk. A valóság bonyolultabb semhogy úgy tennénk fel a kérdést: vagy a terv, vagy a piac, vagy a centralizált irányítás, vagy a vállalati önállóság. A túlzott centralizáció gyakorlatának hátrányait saját múltunkból már ismerjük. A piacgazdálkodás klasszikus formája pedig, — amely valójában már a tőkés országokban sem létezik —, éppen napjainkban bizonyítja be ismét, hogy nem képes sem megelőzni, sem megoldani a súlyos társadalmi-gazdasági ellentmondásokat.

— De a mostani, gazdaságilag nehéz időszakban is, amikor a helyzet átmeneti szükségmegoldások alkalmazását is indokolttá teszi, — nincs okunk elhallgatni, hogy ilyenekre sor került, s ez még a jövőben is megtörténhet — a fő törekvésünk változatlanul a reform továbbvitele, a központi irányítás hatásfokának javításával együtt a vállalati önállóság még teljesebb kibontakoztatása. Tervezési rendszerünk továbbfejlesztésekor is ebből az alapállásból és abból kell kiindulni, ami soha, egy percig sem volt vitás, hogy szocialista gazdaságunk irányításának legfőbb alapja a népgazdasági terv.

— Ezt fejezi ki a tervezésről tíz évvel ezelőtt alkotott törvény is. A törvény megszületése óta megnőtt a terv koncepcióalkotó és összehangoló szerepe, fejlődött módszertana, erősödött távlati szemlélete. A hosszú távú tervezés — amely ma már nélkülözhetetlen eleme tervezési rendszerünknek — a lehetséges fejlődési pályák megválasztásában széles társadalmi és tudományos alapok- ratámaszkodik, s mind fontosabb szerepet tölt be a gazdaságpolitika megalkotásában. Szervezettebbé vált a különböző időtartamú tervek egymáshoz való kapcsolódása, nőtt a tervezés demokratizmusa.

Lázár György miniszterelnök végezetül hangsúlyozta, hogy a tervezés rendjét és módszereit is tovább kell fejleszteni ahhoz, hogy jobban meg tudjunk felelni az intenzív fejlesztési szakasz követelményeinek.

A tanácskozás résztvevői a nydtóülés után négy szekcióban folytatták munkájukat. A megvitatásra kerülő témák: a gazdasági fejlődés tervezése az 1980-as évtized körülményei között; a társadalmi folyamatok, az élet- színvonal és az életkörülmények tervezése; a gazdasági szabályozás rendszere és a népgazdasági tervezés; a tervszámítások módszertanának fejlesztése.

A KISZ Központi Bizottsága kedden kétnapos országos agitációs és propagandatanácskozást hívott össze — az MSZMP Budapesti Oktatási Igazgatóságán —, amelyen a budapesti és megyei KISZ- bizottságok ágit. prop. titkárai, politikai képzési felelősei, járási, fővárosi kerületi, városi, nagyközségi KISZ-tit- károk vettek részt.

Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte a tanácskozás több száz résztvevőjét, akik ezután meghallgatták Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának előadását, az agitációs és propagandamunka időszerű feladatairól.

Óvári Miklós bevezetőben aláhúzta az agitáció és a propaganda növekvő jelentőségét, az ifjúság között végzett politikai munka fontosságát. Kiemelte, hogy minden évben más a konkrét jelentősége ugyanannak a propaganda- és agitációs tevékenységnek, hiszen mások a viszonyok, mások a feladatok. Célja az, hogy fiatal nemzedékünk is eligazodjon a jelenlegi nehéz helyzetben, amikor a nemzetközi viszonyok feszültek, a tőkés világot súlyos gazdasági válság nyomorítja és ez a gazdasági válság a mi nehézségeinket is növeli.

Jelenleg nemcsak a gazdasági tényezők hatnak, hanem a gazdasági életbe politikai tényezők is beleszólnak. Mindezek következtében a megszokottnál nagyobbak a gondok — a politikai vezetés, a kormány és a tömegek gondjai is. Olyan elkerülhetetlen intézkedéseket is kell hozni, amelyekről tudjuk, hogy nehézségeket okoznak. A mostani helyzetben az alapvető bizalom mellett van aggodalom is. Talán nem is annyira a jelen miatt — inkább amiatt, hogy mit hoz a következő és az azutáni év.

A hazai és a nemzetközi helyzet részletes elemzése után a Központi Bizottság titkára kitért arra: a propagandistáknak fontos feladatuk és hivatásuk, hogy reálisan magyarázzák a jelenségeket, gyorsan és elvhűen reagáljanak az előre nem várt eseményekre is. Ez pedig csak úgy lehetséges — hangsúlyozta —, ha az ország és a világ fő folyamatait rendszeresen vizsgálják és elemzik, s ezekbe helyezik el az egyes konkrét eseményeket. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen tendenciák érvényesülnek, az egyes jelenségek, bármennyire váratlanok is, könnyebben érthetőek lesznek. Az agitátor és a propagandista elsőrendű feladata tehát ennek a követelménynek a megértése és megértetése, s annak elősegítése, hogy a napi eseményeket jól bele tudjuk ágyazni a fő folyamatokba.

A továbbiakban Övári Miklós kiemelte: országépítő munkánk eddigi tapasztalatai azt is tanúsítják, hogy az ifjúság között végzett agitációs és propagandatevékenységünk a nehezebb körülmények között is meghozza gyümölcsét. Abból kell kiindulni: népünk a felszabadulás óta elért eredményei alapján joggal lehet optimista, mert évszázados lemaradást hozott be, szocialista hazát teremtett magának. Világnézetünk is optimista felfogású. Eszméinkhez ragaszkodunk — így hát ezek optimizmusát sem kell feladnunk. Pártunk, gazdaságunk erős, szembe tud nézni a nehézségekkel. Pártunk és népünk a mainál nehezebb helyzetekben is helytállt már. A néppel együtt az idei és jövő évi nehezebb feladatokat is meg tudjuk oldani.

Nagyon fontos — mutatott rá a Központi Bizottság titkára —, hogy a pártnak erős, élénk kapcsolata legyen a tömegekkel. Meghatározott jelentősége van a párt egységének is, annak, hogy egyformán foglaljunk ■ állást a felvetődő kérdésekben, egységesen álljunk ki a párt politikája mellett — de ne csak akkor, amikor kedvező dolgokat kell bejelenteni, hanem akkor is, amikor a jövő érdekében népszerűtlen intézkedésekre kényszerülünk.

Az a lényeg, hogy a párt legyen közeli kapcsolatban az emberekkel, hallgassa meg a véleményüket, hallgasson rájuk és töltse be vezető szerepét is. Ez azonban sohasem csak azt jelenti, hogy elég meghallgatni és „postázni” a véleményeket — a vezetéshez hozzátartozik a vélemények meghallgatása, figyelembevétele, de formálása is. S ez a mi dolgunk, propagandistáké! Módszerünk továbbra is az, ami bevált az elmúlt negyedszázadban: a nyíltság,

az érvelés, a becsületes szó, a bizalom — hangsúlyozta a Központi Bizottság titkára.

Ezután arról szólt: milyen helyzetben dolgozunk ma? Milyen feladatokat kell megoldanunk ma, hogy a nehezebb viszonyok között is megőrizzük minden eddigi vívmányunkat, beleértve az élet- színvonalat is, s mit kell tennünk a jövő érdekében?

A külső tényezőkön változtatni nem tudunk és nem tudjuk magunkat elszigetelni a külső világ hatásaitól.

Amit megtehetünk, s amit megtenni kötelességünk, az az, hogy ezek a hatások az elkerülhetetlennél nagyobb terhet ne jelentsenek népünk számára.

A jelen és a következő évek másik nagy központi kérdése az, hogy merre tart a világ, sikerül-e megőrizni és gyarapítani az enyhülés vívmányait, vagy folytatódik a nemzetközi feszültség fokozódása, a fegyverkezési verseny. Egyre pusztítóbb hatású fegyverek árnyékában kell-e élni az emberiségnek és benne népünknek egy új világháború veszélyének kitéve, vagy minden nép, a mi népünk is békében fog(Folytatás az 1. oldalról)

Hollai Imre, mint az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakának újonnan megválasztott elnöke megnyitó beszédében mindenekelőtt köszönetét fejezte ki a tagállamok részéről iránta megnyilvánult bizalomért és támogatásért, amellyel erre a fontos posztra megválasztották, majd elismeréssel szólt Ismat Kit- tani, az előző ülésszak elnökének tevékenységéről.

Mint mondotta: „Tudatában vagyok annak, hogy az irántam megnyilvánuló bizalom személyemen keresztül elsősorban országomnak és népemnek szól. Annak az országnak, amely fejlődését nemcsak a mindennapok szorgos munkájának köszönheti, hanem annak is, hogy a bezárkózás helyett az együttműködés útját járja”.

Hallal Imre a továbbiakban a mostani ENSZ-ülésszak előtt álló legfontosabb feladatokról beszélt, valamint kifejtette, hogy milyen szellemben szeretne eleget tenni az ülésszak elnöki posztjából ráháruló kötelezettségeknek.

Első helyen a nemzetközi légkör megromlásával, valamint a békével és a nemzetközi biztonsággal összefüggő kérdéseket — ezen belül is a leszerelést — említette. E kérdések megvitatásában az utóbbi időben észrevehető megtorpanásért a bizalom csökkenését tette felelőssé, majd annak a reményének adott hangot, hogy az üléslalkozhat saját alkotó munkájával és az emberiség közös nagy kérdésének a megoldásával? Röviden szólva: most és a következő években dől el, hogy sikerül-e nemcsak magunk, hanem utódaink számára is biztosítani a békét. Ebben a helyzetben kötelességünk, hogy szövetségeseinkkel, a béke minden hívével együtt mi magyarok is minden lehetségest megtegyünk saját népünk és az egész emberiség érdekében.

E két nagy feladat megoldásának legfontosabb politikai feltétele népünknek a politika fő kérdéseiben kialakult szilárd egysége. Ezért a párt a nehezebb feltételek között is folytatja bevált szö- szövetségi politikáját, folytatja a szocialista demokrácia kiterjesztésére irányuló erőfeszítéseit, s azoknak a módszereknek az alkalmazását is, amelyeket súlyos történelmi tapasztalatok árán az elmúlt negyedszázadban kialakított, alkalmazott és továbbfejlesztett.

Ezek után talán felesleges is feltenni a kérdést, hogy van-e olyan program, amit a párt ifjúsági szövetsége, sőt a magyar ifjúság magáénak érezhet. Van-e olyan feladat, amelynek megoldásával a KISZ és az ifjúság próbára (eheti erejét és képességeit? Van-e olyan értelmes cél, amelyért érdemes dolgozni, küzdeni, ha kell, nehézségeket is vállalni, áldozatokat hozni? Van ilyen feladat, van ilyen cél.

És biztos vagyok abban is, hogy a mai fiatalok is becsülettel részt vesznek a 80-as évek nagy történelmi feladatainak megoldásában — mondta befejezésül Óvári Miklós, s előadása után kérdésekre válaszolt.

Ezután Kovács Lászlónak, az MSZMP Központi Bizottsága alosztályvezetőjének előadása hangzott el a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, majd szekcióülések következtek.

szak munkájával előmozdítja a leszerelés, a kölcsönös bizalom megteremtésének ügyét.

Az ENSZ másik alapvető feladatának mondotta a világban kialakult feszültség- gócok felszámolását. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „minden viszály, konfliktus csak úgy számolható fel, ha a megoldás minden érdekelt fél számára elfogadható, ha biztosítja az érintett népeknek a jogot, a lehetőséget saját sorsuk alakítására”.

Beszéde további részében Hollai Imre kitért a világ- szervezetnek a gyarmatosítás megszüntetésében játszott történelmi szerepére. „Egyes erők a kérdés végérvényes megoldását akadályozzák” — mondatta, és hangsúlyozta ezeknek az akadályoknak a leküzdésében a tagállamok közös felelősségét.

Befejezésül az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakának újonnan megválasztott magyar elnöke a világgazdaságban tapasztalható gondokról — az inflációról, a gazdasági fejlődés lelassulásáról, a növekvő munkanélküliségről — szólva síkraszállt a kölcsönös előnyökön nyugvó gazdasági kapcsolatrendszer létrehozásáért. Mint mondotta: „az új nemzetközi világrend megteremtése mindenkinek érdeke”, és annak a véleményének adott hangot, hogy az ilyen irányban kifejtett erőfeszítéseknek a világszervezet megfelelő fórumot nyújt.

Megnyílt az ENSZ-közgyűlés