Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-02 / 205. szám
1982. szeptember 2. Kelet-Magyarország 3 Miért szégyenli? N éha azt tapasztaljuk: olyan dolgokat kezdünk szégyellni, amit ezelőtt nem szégyelltünk, sőt... Amikor egy főmérnököt faggattam, hogyan kezdődött a pályafutása, zárójelben jegyezte meg, hogy kétkezi munkásként kezdte, estin érettségizett, levelezőn végezte el az egyetemet. Aztán arra kért, ezt ne írjam meg, nem fontos, s mentségére azt mondta: a mostani munkahelyén nem nagyon ismerik, honnan is indult ő, milyen messziről, s nem szükséges, hogy a háta mögött összesúgjanak ___ Azóta is eszembe jut, vajon mit szégyell jobban, hogy kétkezi munkásként kezdte, vagy az esti, levelező tanulást. Egyik sem szégyellniva- ló, ő mégis úgy gondolja, jobb erről hallgatni. Kezdeném magamban elmarasztalni, hiúságot, rangkórságot gyanítok mögötte, s meglehet, nem is alaptalanul. Aztán egy felmentő indok is eszembe jut, vajon nem a munkahelyi környezete, rokoni, baráti köre várja el tőle, hogy ne vállalja a múltját. Hasonló újfajta szégyenkezéssel másutt is találkozhatunk. Városon lakó emberek közül sokan szégyellik, hogy faluról költöztek be, s a bérházi lépcsőházban olykor megjelenő falusi rokonokat szívesen tekintenék idegennek, mert rossz hírüket keltik a házbeliek előtt. Az egyik ismerősöm előszeretettel kezdi úgy mondóká- ját: „Amikor lejöttem Nyíregyházára ...” Ehhez tudni kell: egy szabolcsi faluban született és élt, onnan került „fel” a fővárosba, ott néhány évig egy gyárban dolgozott, majd hazajött, de nem a falujában, hanem a megyeszékhelyen telepedett le. Mégis pestinek tartja magát, úgy gondolja, így nagyobb a tekintélye. E lgondolkoztató, hogy e betegségnek is beillő jelenség már a gyermekekre is átragad. Az egyik iskolában hallottam, hogy a továbbtanuló gyermek arról akarta meggyőzni tanárát: az édesapja foglalkozását jelölő sm, nem segédmunkást, hanem segédművezetőt takar. Újfajta szégyeneink így kártékonyán tovább élnek, s ezért már igazában szégyenkeznünk kell, mert mi felnőttek gyártjuk az arcpirosítót és mázoljuk magunkra, utódainkra. Holott ettől egy csöppet sem leszünk szebbek és okosabbak. Páll Géza A Balkányi Állami Gazdaságban a nagykállói diákok szedik az almát. A fák alatt válogatják és csomagolják, innen kerül exportra. (Jávor László felvétele) SZÖVAUT-szerviz a Dimitrov utcán Teherautók Budapestről Támogatják a kistermelőket Huszonöt nagy teherbírású gépkocsi érkezik Budapestről, a SZÖVAUT-központból, hogy megyénkben segítsen a Szövetkezeti Szállítási és Szolgáltató Vállalat 62 gépkocsijával együtt az őszi áru- szállítási csúcs lebonyolításában. Ősszel, a mezőgazdasági szövetkezetek szállítási igényeinek jobb kielégítése érdekében számos, az ipari vállalatok által foglalkoztatott gépkocsit is a gazdaságok A fiatalok üzeme 77 Mindent itt értem el“ Mi foglalkoztatja az ipar mai, felelős beosztásban dolgozó fiatal vezetőjét? Hogyan vélekednek munkahelyükről, milyen lehetőségeket látnak a gyárkapun belül maguk előtt? — sorjáztak a kérdések, mikor, beléptünk a Villamosszigetelő és Műanyaggyár kisvárdai üzemébe. ii Segítségért az igazgatóhoz mentünk, ám rosszkor. Tanácskozott a gyári vezérkar, s elég volt csak egy pillanatra bekukkantani a terembe, hogy lássuk: csupa fiatalember ülte körül az asztalt, néhány kivételtől eltekintve. A főmérnök azonban szerencsénkre segít, s már sorolja is a neveket, kiket érdemes felkeresni. „Nyári éjek asszonya Irány hát a gyár, a csiszo- ló-kikészítő üzem. Az üzemrész második embere, Bökönyi István művezető egy öreg asztalnál ül, reggelizik. Az üvegkalickán túl, az üzemben visító gépek zaja, a sarokban HIFI-torony, s amerre az ember csak néz, mindenütt csupa fiatal. Fejükön fülhallgató, véd a zajtól, de a beleépített kis berendezés veszi a HIFI-toronyból áradó zenét, éppen az Omega énekel a nyári éjek asszonyáról. Bökönyi István maga is fiatalember, huszonhét éves. Ez az első munkahelye, pontosabban a pesti anyagyár, ahol a műanyag-feldolgozó szakmát is tanulta, és már mint kész szakember kóstolt a munkáséletbe. Tősgyökeres kisvárdai, vágyott hát haza, hogyne vágyott volna, s amint csak tehette, jött is a szabolcsi üzembe. Itt is szakmunkásként kezdte, s egyszer csak azt vette észre, hogy kezébe adták a csoportvezetői kinevezést. Még húszesztendős sem volt, de majdnem húsz ember munkájáért felelt! — Hogy merte elvállalni? — Az ember mikor legyen bátor, ha nem húszéves korában? Különben is akkor még a gyáralapításnak nagyon az elején jártunk, nagy tekintélye volt minden szakmának. így lehettem én is csoportvezető többedmagam- mal, szinte gyermekfejjel. Aztán jött a katonaság, de mikor leszereltem folytatódott minden ott, ahol abbahagytam. Dolgoztam mint csoportvezető, mikor két évvel ezelőtt kineveztek művezetőnek. — Ilyen egyszerűen ment? — Egyszerűen ... ? — gondolkodik el. — Közben persze tanultam, munka emellett leérettségiztem, s az idén végeztem a marxista— leninista középiskolában. A papír persze nem boldogít. Hiába az iskolai bizonyítvány, ha valaki nem állja meg a helyét a gép mellett ... Bökönyi Istvánt azonban nem kellett félteni. Nyilvánvaló, éppen ezért léphetett feljebb a létrán, meg természetesen azért, mert a gyár vezetői látták az ambíciót a fiatalemberben. A gyár tehát ragaszkodik hozzá, de miért ragaszkodik vajon Bökönyi István a gyárhoz? — Miért? Miért? Mindent itt értem el. Még a lakáshoz is az üzem segített. S fiatal vagyok, még tanulni akarok. Ha sikerül, leteszem a technikusi vizsgát, mert hol van az előírva, hogy művezetőként kell nekem nyugdíjba vonulni? A kapuk nyitottak előttünk. „Megbecsülik itt a fiatalokat” — mondták azok is, akik be-benyitottak a parányi irodába, s belehallgattak a beszélgetésbe. Aranyra pályáznak Elsősorban persze azokat, akik nemcsak a maguk problémáival foglalkoznak, hanem a társak gondjainak megoldásában is segítenek. Szabó Béláné például a Zrínyi Ilona nevét viselő szocialista brigád vezetője alig két évet dolgozott a VSZM- ben, amikor brigádvezetővé választották, ö maga lepődött meg talán a legjobban — Venni kellene egy kupakot — lepett meg végtelen naivitásával feleségem a minap. — Mit kellene venni? — Egy kupakot, ide a gáztűzhelyre, mert ez már teljesen elégett, és pukka- dozik. — Akkor pedig pukkadozni is fog, immár az idők végezetéig — mondtam annak az embernek a derűs nyugalmával, aki már rég túl van lázongó ifjúkorán, és olyannak fogadja el a világot, amilyen. — De ez így életveszélyes is lehet... — „Az élet mellett ott van a halál” — idéztem Madách szavait megnyugtató- lag, és áttettem a kávémelegítő ibriket a másik égőfejre, amelyik még nem puk- kadozik. — Gondolod, hogy nem lehet kupakot kapni ? — Nem gondolom, tudom. Kis hazánkban sok mindent lehet kapni. Na- gyon-inagyon sok mindent. De kupakot, riglit, kallantyút, görbölőt és tizenhár- mas anyacsavart, azt nem. Valamint szinte semmilyen ún. tartós fogyasztási cikkhez apróalkatrészt, csak komplett nagyot, hébe-hóba, és méregdrágán. S hogy miért van ez így, .kedves? Nem tudom. Hajdan zsenge ifjúkoromban én is merész álmokat szőttem. Azt hittem, kellő szorgalommal, logikus gondolkodókészségem tervszerű csiszolásával, egyszer majd megfejtem a kereskedelem titkát. Majd rájövök, hogy valami, a gyarló emberek által átláthatatlan összefüggés, valami megkerülhetetlen természeti törvény miatt nincs nyáron fürdőnadrág, télen pedig szőrmesapka. Később erről le kellett mondanom. Rájöttem, hogy nem vagyok alkalmas a nagy összefüggések felismerésére. Te is tudod, kedves, hogy elsőgenerációs értelmiségi vagyok, és iskoláim is jórészt levelezőn végeztem. De talán majd a gyermekeink. Hol vagy, Hermész ? ül <**•- ..■ Harmadszor cseng a telefonom, rövid fél órán belül. — Halló! Járműbolt? — Nem. Magánlakás. (Egyébként semmi bajom a telefonnal. Mint már említettem, a világ olyan, amilyen, s benne a telefon is. Örülök, hogy egyáltalán van.) Aztán amikor negyedszer vagyok kénytelen felállni az írás mellől, egy ingerült hang nem hagy szóhoz jutni. — Halló! Jött már végre hátsó lökésgátló? (Típus, szám, col, púd, kaliber, minden.) Mert a hétre ígérték, s ma már szombat van. — Jött — mondom teljesen váratlanul, de már bánom is. — Mennyit kaptak? — enyhül meg a hang. — Lesz még hétfőn is? (Nincs mese, ezt most már végig kell csinálni. A szituáció beindult, és menthetetlenül halad a végkifejlett felé.) — Nem lesz! — mondom kereskedőül. — Most jöjjön, amíg van. Ez az utolsó szállítmány. A cég, amelyik csinálta, átállt repülőgép-utánfutókra. Ügy látszik, teljesen hihető, amit mondok, mert a vonal végéről csak egy „azonnal indulok” a válasz, és kattan a telefon. Azóta behúzott nyakkal megyek el a járműbolt előtt. Hermész, a görög Merkúriusz „jogutódja”, a kereskedők istene volt a régi Rómában. A legenda szerint járni sem tudott még, amikor első nagyszabású üzleti akcióját lebonyolította. Elhajtotta, és eladta Jupiter ökreit, egy kivételével, aminek a hátán ülve hazaballagott —, mert mint mondottam, járni még nem tudott. Hermész, ha ma élne, nemigen adná el az ökröket. Először is: mert ahova hajtani kellene, nem a „Hermész és Vidéke” hatókörébe tartozik. Másodszor: mire eljutna hozzá kézen-közön. hogy valahol kereslet van ökrökre, ott már régen Rába-Steiger traktorokra van kereslet, s ökrök csak rezervátumban láthatók. Végül negyedszer: meggondolandó ökrökkel kereskedni valakinek, aki még járni se tud. És ebben az egyben nem lenne igaza. Ha köztünk élne, tudna járni. — Sőt. már beszélni is ... Mester Attila a választáson, de a társak megnyugtatták: aki ilyen hamar bebizonyította rátermettségét, leleményességét, biztosan elboldogul majd a maga tizenkét emberével. Munkásasszonyokat irányít^ — Most nemrég, az első fél év munkájának értékelése során a gyár huszonhat szocialista brigádja közül kilenc kapott jutalmat. Köztük volt a mi brigádunk is — jegyzi meg csendesen, aztán arról beszél, hogy a két év alatt két fokozattal léptek előre. Már ezüstkoszorús a brigád, az idén az aranyra pályáznak. Fiatalember áll a gyár egyik legfontosabb részlegének, a karbantartók élén is. Balogh László a neve, harmincegyedik éves, s végigjárt minden lehető lépcsőt, míg erre a posztra került, így beszél az indulásról: — Hatvankilencben érettségiztem a miskolci villamosipari technikumban, de mindenképpen haza akartam jönni Dombrád környékére, így kapóra jött a hír, miszerint szakembereket toboroz egy új kisvárdai gyár, a VSZM. Jelentkeztem. Pestre kerültem, áhöl megismerkedtem a különböző gépekkel, technológiai folyamatokkal, majd hazakerülvén csoport- vezetőnek neveztek ki. Persze, ugyanúgy dolgoztam, mint a többi szakmunkás. Visszaadni a kölcsönt ^ Fiatal gyár, fiatal vezetőkkel. Mondhatják persze sokan, hogy szemcsés helyzetben voltak az induláskor, s később is azok a fiatalok, akiket igen gyorsan „kiemeltek”, hiszen nem volt más választásuk az üzem első számú vezetőinek. Ez igaz is. De az is, hogy ezek a fiatalok nem elégedtek meg a pillanatnyi bizalommal, sikerrel, a maximumot igyekeztek nyújtani, hogy bebizonyítsák, nem véletlenül esett rájuk a választás. Balogh László sem sokáig sütkérezett tétlenül a napfényben, munka mellett tanult keményen. Felsőfokú energetikai, karbantartás-irányító tanfolyamot végzett, s közben befejezte a marxista egyetemet is. — Addig tanuljon az ember, míg fiatal — vélekedik az üzemvezető. — De most egy kis szünet következik, csak a munkára akarok figyelni. A gyár megadta a lehetőséget, tanulhattam, itt az ideje, hogy visz- szaadjam a kölcsönt. S azt hiszem, nálunk minden fiatal erre törekszik. Balogh Géza rendelkezésére bocsátanak. Üjabban a szövetkezeti melléküzemágak is egyre nagyobb mennyiségű árut szállíttatnak. Támogatják a kistermelőket is. Kijelöltek 12 gépkocsivezetőt, akik járművükkel, elsősorban hétvégeken fuvarozhatják a kistermelők áruit. De kérik: szállítási igényüket (a kívánt időpont előtt 2—3 nappal) személyesen, vagy telefonon jelentsék be, de lehetőség van arra is, hogy a gépkocsivezetőkkel „egyezkedjenek”. Újdonság, hogy a SZÖV- AUT a gépkocsivezetőit egyre jobban igyekszik bevonni a szállítási ügyek intézésébe. Például néhány vállalatnál, miután a SZÖVAUT átvette a szállítandó árut, többek között bélyegzőjével is igazolta azt, úgy veszik (vehetik), mintha az már a megrendelőnél, a „címzettnél” lenne, hiszen a továbbiakban a SZÖVAUT intézkedik ügyében, felel érte. Ennek a partnereik azért örülnek, mert így az áruikért az ' őket megillető összeget jóval hamarabb inkasszálhatják, mint korábban. A gépkocsik jobb kihasználása érdekében, ha csak lehet, visszfuvarról is gondoskodnak. Különösen fontos ez á nagy távolságokra történő áruszállításoknál. A jövőben az ország 7 SZÖVAUT-telepe közötti információcserét, együttműködést jelentősen megkönnyíti a nyíregyházi kirendeltségen felszerelendő telexgép. A szövetkezeti szállítók a megyeszékhelyen, a Dimitrov utcán létrehoztak egy szervizt, ahol más közületek tehergépjármű-javítási és jármű-diagnosztikai igényeit is ki tudják elégíteni. Van egy műszeres autójuk is. Nemrég ugyanott központi telephelyet alakítottak ki; portás, valamint garázsmester-szolgálat mellett parkoltathatják a Nyíregyházán fuvarozó kocsijaikat. (cselényi) Meleg helyett hideg Megtakarítás célgéppel Az AGROTEK megrendelésére az ország valamennyi mezőgazdasági üzemének a Nyíregyházi Mezőgép Vállalat nyírteleki gyáregysége immár hat éve gyártja nagy sikerrel a DETK típusú folyadékszállító tartálykocsikat. Évente mintegy ezer darabot készítenek a nyírteleki vasasok a tartálykocsikból. Korábban azonban a gyártmány egyik fontos alkatrészét, a domborított fenéklemezeket külső kooperációban, a Ganz-MÁVAG gyártotta meleg eljárással. Növelte e termékek költségeit az, hogy az ehhez szükséges anyagot már egy évvel korábban be kellett szerezniük, aztán gondoskodni a Budapestre és a megmunkáltak Nyírtelekre szállításáról. Ez évente legalább 200 ezer forintot emésztett fel pluszköltségként. Ettől a többletköltségtől szabadítja most meg a Nyíregyházi Mezőgép Vállalatot és a nyírteleki gyáregységet egy okos célgép, amelyet a nyíregyháziak egyik kollektívája kísérletezett ki. Lényege: a DETK tartálykocsikhoz szükséges fenéklemezeket most már hideg eljárással készíthetik. A kísérletek jól sikerültek, a célgép bevált, s jövőre már e technológia szerint gyártják a fontos alkatrészeket Nyírteleken, amivel számottevő megtakarítást érnek el. (f.)
