Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
52. augusztus 20. ^ Szoboszlai József két élete Történelmet író diákok Lámpák világában Szoboszlai József vasöntő volt. Most madárcsontú idősebb ember, talán a 160 centimétert sem éri el. Vékony, eres karjáról nehezen tudom elképzelni, hogy egykor mázsás vasakat forgatott. Az ünnepség fénypontjához közeledik. Az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője feláll és átadja a kitüntetéseket és a dicséreteket. Szoboszlai József keményen kezet fog a minisztériumi kiküldöttel. Az egészségügyi miniszter dicsérete 22 éves szolgálatát ismerte el. — Szeretni kell a beteget, mindig ezt mondom a fiatal asszisztenseknek, akik idekerülnek az osztályra. Hiszen a beteg kiszolgáltatottnak érzi magát. Nem vagyok vallásos, mégis úgy érzem, a műtő templom és abban a műtőasztal az oltár. Ennek megfelelően kell összehangolni az orvos, a műtős, az asszisztens, a takarító ténykedését. Nincs fontossági sorrend a szakmák között, a maga területén mindenkinek maradéktalanul hozzá kell járulnia az operáció sikeréhez. Háromnegyed órával a műtét kezdete előtt Szoboszlai Józsi bácsi a főparancsnok a lámpák, mikroszkópok, kötszerek, szikék világában. Legalább egyórás előkészület után lép be az orvos és a beteg a műtőbe. Amint a beteget elaltatták és kezdődik az operáció, szó se hangzik a műtőben. Mint egy kétforintos, olyan kicsiny műtéti területen dolgozik egyszerre két orvos. Hátulról kell a fényt kapniuk és az sem mindegy, milyen szögből. Józsi bácsi rendszeresített egy zsámolyt és műtét közben a két lámpával ezen egyensúlyoz. A fénynek pontosan kell célba érnie ... ★ Az öt fiútestvér szakmát tanult a szülői házban. SzóSZOT-BEUTALÓ NÉLKÜL Üdülés — önköltséggel Szeptember 1. és május 21. között egy heti — főszezonban 5 napi — üdüléshez még SZOT-beutaló sem szükséges, elegendő a szakszervezeti tagkönyv felmutatása! Mi is az önköltséges üdülés? Már több mint két éve bevezették ezt a formát, mégis sokan nem ismerik. Köztudott, hogy a SZOT egy évre előre kiadja a beutalójegyeket az iparági-ágazati- szak- szervezeteknek, s onnan továbbítják az alapszervezetekhez. A jegykiadás előtt valamennyi üdülői szobát, férőhelyet, számítógépes nyilvántartásba vesznek. Ennek ellenére mégis megtörténik, hogy egyes SZOT-üdülőkben néhány szoba átmenetileg pár napra vendég nélkül marad. A tapasztalatok azt bizo-* nyitják, hogy a főszezonban ez ritkábban, a többi időszakban a nagyobb üdülőkben már gyakrabban előfordul. Nem minden vendég tud mindig teljes két hetet üdülben a gyermek térítési díj egységesen napi 120 forint. A nem szakszervezeti tagok, valamint hozzátartozóik a teljes önköltséget fizetik, vagyis személyenként és naponként 300, 250, illetve 200 forintot. A térítési díj a szállás és az étkezés költségeit, valamint az üdülő programjaiban való részvételi lehetőségeket egyaránt magába foglalja. Javasoljuk az érdeklődőknek, hogy informálódjanak a lakásukhoz viszonylag közelebb eső nagyobb SZOT-üdülőkben, mint például: Galyatető, Mátraháza, Mátrafüred, Szilvásvárad, Lillafüred, Debrecen, Hajdúszoboszló, Gyula, Sopron, Bük, Hévíz, Siófok, Boglárlelle, Pécs, Bu- dapest Rózsadombi üdülő stb. boszlai József még vasöntőként jelentkezett a pártba. Harminc évvel ezelőtt. Az ellenforradalomhoz vezető zűrzavarban kötelezte el magát a munkásosztály eszméjével. Ma is aktív részese a megyei kórház 3-as pártalapszerve- zetének. Jóska bácsi soha nem panaszkodik. Munkakörülményekre, eszközökre, emberekre. Ha tőle megkérdi az osztályvezető főorvos, amikor kora reggel benéz a műtőbe, hogy „Mi újság, Józsikám?” — megszokhatta volna már a választ. „Semmi különös.” De akkorra már Józsi bácsi intézkedett a műtő előkészítéséről, ha egy asszisztens, vagy takarító felületesen végezte el a dolgát, tarthatott a négyszemközti alapos fejmosástól. S ezzel az ügy le is zárult. Szoboszlai József felelősnek érzi magát mások munkájáért is. „Azért javasoltuk Józsi bácsit a kitüntetésre, mert roppant szorgalmas, kitartó, módszeresen dolgozik. Mindig számítani lehet rá. Az egészségügy csapatmunka, s bármely láncszem kiesése végzetes lehetne. Észrevételeire, kritikus megnyilatkozásaira számíthatunk az osztályértekezleteken is. Lehet, hogy gyengébb fizikumú, de hallatlan szorgalmával és kitartásával pótolja azt. Azon kevesek közé tartozik, aki ha szól, nem a saját érvényesülése miatt teszi.” (Dr. Szócska János osztályvezető főorvos) Háromszobás lakásban hű- sölünk. Karnyújtásnyira emelkedik Újváros első toronyháza. Két fiút, két lányt bocsátott útra innen a Szoboszlai házaspár. Egyik fia magasfeszültséget szerel Bécsben, a másik vasöntő Irakban. Az egyik lánya számítógép-kezelő, a másik gyors- és gépíró. . — Nagy terveim vannak a nyugdíjra. Itt a nagy kert, látja, ezt a néhány gyümölcsfát az esküvőm évébén ültettem. Harminchat esztendejer Évek hosszú sora óta szép termést takarítok be róla. Beérett a vetés. Hatvankét évesen úgy érzem, mintha két életet éltem volna meg. Gyárban munkások közt és kórházban betegeket szolgálva. Talán itthon kertészkedve — ez lesz a harmadik? Tóth Kornélia Pékdinasztia Pihen az egykori munkásigazgató A szabadon maradt helyek hasznosítását segíti, hogy a vendégek kötelesek kedvezményes beutalásuk előtt 8— 10 nappal elküldeni az úgynevezett „Értesítés” lapot az üdülőbe. így az üdülővezetők tájékozódhatnak, hogy a vendégek közül ki érkezik később és hány szoba marad átmenetileg üresen. Egyénileg és házastárssal, valamint gyermekkel együtt is lehet jelentkezni az önköltséges beutalásra. De gyermekek csak a családos üdülőkbe vihetők. Még azok is pihenhetnek így néhány napot, akik az adott évben már részesedtek kedvezményes beutalásban. Amíg a kedvezményes beutalás csak évente egyszeri lehetőség, ez a korlátozás nem érvényes az önköltséges üdülésre. Jó tudni, hogy az önköltségi árakban haszonkulcs nincs, így a szakszervezeti üdülők jóval olcsóbbak a fizetőven- dég-szolgálati vagy a kereskedelmi szálláshelyek díjainál. A napi önköltség összkomfortos elhelyezésnél személyenként 170, komfortosnál 150, komfortnélkülinél 130 forint. Családos üdülőkA kenyér ünnepe egy kicsit a pék ünnepe is — mondja csendesen Virányi Antal, aki több mint félévszázada fogta meg először a péklapátot. Igaz, az első esztendőkben, az inaskorban a segédek munkáját segítették, vékonyfát, sprájszlit vágtak, előkészítették a kemencét a sütéshez. Persze jó volt mindent ellesni, belelátni a szitálástól a sütésig a pék munkájába. Mert az inasság után előléptek a tanoncok segéddé, s akkor minden gond és munka az ő nyakukba szakadt. — A Bethlen utcai pékségben, Bányai Sámuel üzemében kezdtem a szakmát — folytatja a most már hetven- esztendős, sok vihart átélt mesterember. — Versengtek az emberek, ki kerüljön Bányai üzemébe, ő szigorúan tartotta a nyolcórás munkaidőt, s azt mondta: „Segédurak, 12-kor a piactéren akarok magukkal találkozni.” Más üzemekben nem ilyen volt az élet. Abban az időben tizenöt pengő havibért kaptam, s ünnepekkor, hús- vétkor meg karácsonykor egy rend ruhát is ajándékozott minden inasnak, segédnek. Azért a munka vége mindig az inasoknak jutott. így volt ezzel Virányi Antal is. Négy órakor már a műhelyben voltak. Előkészítették sütéshez a szükséges eszközöket, s az elsőként kisült kenyereket, süteményeket fogták, s vitték a megrendelőkhöz. — Eleinte háton hordtuk a pékárut — mondja, s látszik rajta erős, jó kötésű legény lehetett tizenöt, tizenhat éves korában. — Később már kerékpárral jártuk a várost, így gyorsabban értünk célt, kevésbé hűlt ki a kenyér. Bányainál négy kemence működött és naponta harminc mázsa kenyeret, öt-hatezer kiflit, zsemlyét és más pékárut sütöttünk. Hej, még most is a számban érzem azokat az ízeket, orromban az illatot. Sütöttünk mi fehér meg barna kenyeret, s volt egy specialitás is, a csoki kenyér. Ez Kié a tisztaszoba ? Szabolcsi főiskolások dolgozataiból Történelmi ismereteink sok forrásból táplálkoznak. A történelemkönyvek, korabeli dokumentumok, a valósághű irodalmi, művészeti alkotások rajzolják meg történelemlátásunk alapjait. Csillapíthatatlan vágyunk viszont, hogy minél többet tudjunk szűkebb pátriánk, szülőföldünk, lakóhelyünk múltjáról. A tanárképző főiskola történelem tanszékén ilyen szakdolgozatok között lapozgattunk. Találomra választottunk ki néhányat a gazdag kincsestárból. Pelikán István magyar— történelem szakos hallgató „Nyíregyháza ipara 1920. és 1930. között” címmel készített szakdolgozata a szabolcsi ipartörténet teljesebb képének megrajzolását segíti. Ebből tudjuk meg, hogy még az első világháború utolsó évében tervezték Nyíregyházán egy konzervgyár építését, szeszgyár létesítését, illetve egy téglagyár városi tulaj- donbavételét és megindítását. „A téglagyárról még található adat 1925-ben — írja a szerző — a szeszgyár addigra megszűnik, a konzervgyár építésének ügye pedig állandó vita tárgya- a város és az Óceán Konzervgyár és Kereskedelmi Részvénytársaság között.” Csirizgyár se épült... Több sikertelen, befejezetlen iparalapítási kísérletet jegyzett fel a krónika az 1920- as években. A Budapesti Unió Keményítő Gyárak Bach és Krahner, valamint a Budapesti Búzakeményítő és Csirizgyár akart Nyíregyházán keményítőgyárat építeni, de a terv nem valósult meg, az országban keményítőből túltermelés volt. Fontos ipartörténeti dátum viszont 1923. — amikor először foglalkoznak a városatyák a megye villamosításának tervével, megalakul a Villamossági Részvénytársaság és 1930-ban 240 kilométeres villanyvezetéken 34 községet látnak el árammal. Milyen huzavonák, pénzügyi és egyéb gondok nehezítették a megyeszékhely jeles épületeinek születését? — erről tudósít Stevanyik László szakdolgozata, melynek címe: „Adatok Nyíregyháza építészetéről, városrendezéséről a képviselőtestületi jegyzőkönyvek tükrében 1867—1889”. Már a szakdolgozat tartalomjegyzéke is sokatmondó; városháza, bolthálózat, tégla- és cserépgyár, templomépítések, iskolák, törvényszék és fogház, nagyvendéglő és más fogadók, városi kutak, fedett csatornák, nyitott árkok, hidak, gőzfürdő és lövölde, Tokaj—Kolozsvári közországút, vámsorompók, városi közutak, járdahálózat, nyári színkör, sport, kórház, temető, gyógyszertár ... Utcai petróleumlámpák Stevanyik László nyomon követi a városépítészet legfontosabb állomásait, külön figyelmet szentel egyebek mellett az első városháza építésének. Ez 1772-ben a mai Korona Szálló helyén volt. Hetven évig itt intézték az ügyes-bajos dolgokat. A mai városháza elődje — amely még földszintes, de a maival nagyjából megegyező nagyságú volt — 1841-ben épült, 1872-re készült el az emeletes része. „Az első utcai lámpák 1846- ban jelentek meg városunkban, a járókelők őszinte csodálatára. Ezeket még petróleummal töltötték fel és igen gyér fényt adtak. A képviselőtestületi ülések jegyzőkönyvei több ízben említenek olyan üléseket, amikor a különböző utcák — például 1873 decemberében a Kört- vély, ma Körte utca.— lakosai azzal a kéréssel fordulnak a városhoz, hogy utcájukban ilyen petróleumlámpát helyezzenek el. 1880 májusában a Róka és a Kéz utcaiak álltak elő hasonló kéréssel.. A petróleumlámpák sokáig, összesen ötven évig világítottak Nyíregyháza utcáin. 1897ben adták át helyüket a villanynak ... Fájdalmas, sok tragédiát rejtő témát, a kivándorlást dolgozta fel Trencsényi Katalin „Kivándorlás Pátroha községből a 19. század végétől a II. világháborúig” című szakdolgozatában. „A kivándorlás szomorú jelensége népünk történelmének. Valamiféle néma forradalom volt ez az évszázados nyomorúságban élő parasztság részéről, amit az uralkodó osztály a maga hasznára tudott fordítani azzal, hogy a kivándorlást az élesedő osztályharc levezető csatornájának tekintette...” Szilkék a háton Felföldi Katalin történelem—orosz szakos hallgató Szamosszeg történetét dolgozta fel tulajdonképpen napjainkig. A sok érdekes helytörténeti adat mellett ízesen számol be a szamosszegi szilváról, amit a régi időkben lovaskocsin, vittek Mátészalkára, a Nyírségbe, Vásá- rosnaményba és Nagykárolyba. Megvásárolták a szilvaízt a kordélyos kereskedők is, akik kétkerekű bricskán járták a falvakat és a lekvárt nagy fahordókban vitték Beregszászra és a Nyírségbe. De a szamosszegi asszonyok gyakran kötötték a hátukra a nagy szilkét — amit itt szilkának neveztek — és gyalog indultak útnak. A mai községről szakdolgozata befejező részében így ír: „Egyre ritkábban találunk olyan családokat, ahol a tisztaszobába csak a vendégnek szabad belépni. Ennek ellenére ezen a téren még sok a tennivaló. Az emberek többsége nem olvas rendszeresen, inkább az anyagi javak gyarapítását tartja szem előtt...” A községük, városuk, megyéjük múltját vallató diákok önismeretünket gyarapítják, segítenek eltüntetni a szűkebb pátria térképén itt- ott még meglévő fehér foltokat ... P. G. Virányi Antal: — Kész a friss kenyér... a színéről kapta a nevét, a búza mellett fele rozsliszt volt. Nyíregyháza után a főváros következett Virányi Antal életében. A tanítómestere bíztatására vágott neki a „nagyvilágnak”, tanulja máshol is a szakmát. A vándorlás már ősidők óta szokás, mindenütt tanulhat újat az ember, nagy tapasztalatokat szerezhet. Pesten két helyen is dolgozott, ám leginkább csak a Szív utcai pékségre emlékezik vissza. Ott sütötték az igazi Noszlopy nagytúróst. — Nem is hiszi el, menynyire szerették az emberek a túróst. Aki csak tehette és szerette, mindenki odajött és vásárolt belőle, de ez is elmúlt. A pesti élet pedig nagyon hajszásnak bizonyult a fiatal segédnek, mert 1934 ősze már Nyíregyházán találta. Itthon továbbra is hű maradt a szakmájához, s még a katonaság négy éve alatt is a kenyérsütés volt a fegyvere. — Majd a felszabadulás után házat vettünk Sóstóhegyen — folytatja —, s egy időre hátat fordítottam a pékségeknek. Beléptünk a feleségemmel az akkor alakuló termelőszövetkezetbe, gazdálkodtunk. Egyszer csak, 1952 tavaszán keresnek, menjek a kenyérgyárba dolgozni. De nem akárminek, munkásigazgatónak neveznek ki. Csak nagy rábeszélés után vállaltam. Nehéz idők jártak iákkor. — Az egész megye ellátásáért felelősek voltunk. Aztán, ahogyan a cigányok mondják, se kocsi, se ló, csak dzsassz. Munka, az volt bőven. Négy év múlva azt mondtam: sehova tovább, visszamegyek a lapát mellé. Onnan is mentem nyugdíjba. Az én négy elemimmel elég volt ennyi. Virányi Antalnak öt fia van, három választotta hivatásul a pék szakmát, ö igazán tudja mit jelent a kenyér. — Nem a kenyér, a mindennapi megszerzése volt nehéz feladat, pontosabban a pénzt előteremteni rá — mondja. — Kenyér az mindig volt. A pék házában meg sohasem fogyott ki. A fizetéshez külön járt egy kilogramm naponta. Amikor mentem haza, hónom alá csaptam, s úgy indultam. Persze nyomtatós lónak nem lehet bekötni a száját. Amikor kisült a kifli, a zsemlye, ettünk is belőle. A szakmában eltöltött első esztendők alatt tanultam meg becsülni a kenyeret. Amikor az ember látja az éhes szájakat, s nem segíthet, önkéntelenül is másképp él utána. Nem hiába hívják sok helyen a búzát, a kenyeret életnek. A többszörös kiváló dolgozó Virányi Antal tizennégy éve betegsége miatt hagyta abba a munkát. Fiaiban tovább éli a szakmát, bennük látja beteljesedni életét. Sipos Béla
