Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-18 / 193. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. augusztus 18. Napi külpolitikai kommentár Smith asszony perel Az izraeliek részlegesen felöl dották a Nyugat-Bejrút blokádját. Megjelentek az utcai árusok, hogy gyümölccsel és főzelékfélékkel lássák el a szűkölködő lakosságot. (Kelet- Magyarország telefotó) A bban a világban, amelyben oly szívesen szónokolnak emberi jogokról, egyre gyakrabban jelennek meg a sajtóban arra emlékeztető cikkek, hogy igencsak nagy bajok vannak az egyik alapvető emberi joggal: a munkához való joggal. Most éppen Londonból, a munkanélküliség által egyik legjobban sújtott ország fővárosából kaptunk olyan néhány soros hírt, amely szinte percek alatt bejárta a világot. Pedig a hír önmagában nem éppen világrengető jelentőségű. „Mindössze” arról van szó, hogy egy ötvenhat esztendős angol asszony, bizonyos Berenice Smith szabályos polgári pert indított Margaret Thatcher miniszterelnök ellen. A per tárgya alighanem példátlan a történelemben. A leggyakoribb angolszász név tulajdonosa, a már csak ezért is tipikusnak tekinthető Mrs. Smith beadványának lényege, hogy most huszonnégy éves fia immár három esztendeje munka nélkül van; pontosan azóta, amióta a jelenlegi kormányfő átvette a magas hivatalát. Ez persze lehet többé-kevésbé véletlen egybeesés is; a világszerte romló gazdasági helyzetért nyilvánvalóan a ködös al- bionban sem egyedül a kabinet felelős. Mrs. Smith és a névtelen smithek sokmilliós tömege mégis fokozódó — és érthető — ingerültséggel keresi az áldatlan helyzet felelőseit. Az ezzel kapcsolatos belpolitikai nyomás most már olyan fokú, hogy szinte valamenyi nyugat-európai kormányzat kénytelen komolyan számolni vele bármilyen elkövetkező helyi vagy országos választáson. Az ebből származó közérzet az egyik legfontosabb oka Nyugat-Európa mind hangosabb ellenállásának Amerika szovjetellenes gazdasági diktátumpolitikájával szemben. Buckley, az illetékes amerikai miniszterhelyettes kénytelen volt mentegetőző (ámde semmit nem ígérő) nyilatko14. Nem volt érzelgős. Józan érdekeit tartva szem előtt, audenciát kért gróf Tisza István miniszterelnöktől, akit pedig szívből utált és megvetett. Gyakran mondogatta róla: a gróf apja, Tisza Kálmán még úgy kormányozta Magyarországot, mint egy patriarchális alispán a vármegyét; Tisza István viszont úgy bánik az országgal, mint egy komisz főszolgabíró a járásával. Mégis eltökélte Ady, hogy ösztöndíjat kér párizsi tartózkodásához ettől a „komisz főszolgabírótól”. Fogadta a mi- nisztaerelnök, de kérését elutasította. Udvarias hűvösséggel bánt vele. Ady önérzetét súlyos seb érte. Szomorúan jegyezte fel újságíró noteszébe : „Istenem, tudják-e ezek a kegyelmes urak, hogy az ajtajukon alázattal kopogtató kis firkászok hogy lenézik őket? ...” Az 1903. év utolsó heteit szinte kizárólag otthon tölzatban válaszolni a közös piaci tagországok egységes, elkeseredett dokumentumára, amely — egyebek között — azzal vádolja a Reagan- adminisztrációt, hogy a nemzetközi jogot megsértő tilalmaival tovább súlyosbítja a nyugat-európai munkanélküliséget is. i P ontosan erről tárgyalt a hét végén Colombo olasz és Genscher nyugatnémet külügyminiszter, pontosan erről írt Spanyol- ország vezető lapja, az El Pais, amely megállapította, hogy a washingtoni embargó „igazi vesztesei a nyugat- európai országok” és pontosan ezért írta a hét végén a Szocialisztyicseszkaja In- dusztrija című moszkvai lap, hogy Washington immár szövetségesei létérdekeit is veszélyezteti. Smith asszony Thatcer asz- szonyt perli. Ámde a jelképes vádlottak padján ott ül Ronald Reagan is, akinek — a legújabb statisztikák szerint — ismét csökkent a népszerűsége. Aligha függetlenül a „per” anyagától... Harmat Endre tötte. Érmindszenti magányában szorgalmasan tanulta a francia nyelvet, s a minél alaposabb gyakorlás kedvéért franciául levelezett Nagyváradra Bíró Lajos meghitt íróbarátjával. A Lédától, illetve a Lédához érkező levelek is úgyszólván egymást érték, de ezek kivétel nélkül magyarul íródtak. E levélváltásokban minden alkalommal szerepelt a férj, Diósi Ödön, a barátság tehát a házastárs tudtával és helyeslésével szövődött. Hogy minél részletesebben tájékozódhassák Ady a párizsi viszonyokról, az ott zajló szellemi-irodalmi, művészeti élet részleteiről, Diósiné vastag köte- gekben küldte Érmindszentre a Matin példányait. A sorsát más vizekre irányító költő ebben az időben egyetlen verset írt: „Elűzött a földem”. Akkori hangulatát tökéletesen rögzítik a költemény stró. fái. Utazása előtt Érmind- szenten rendezte sajtó alá a Még egyszer kötetét. (Folytatás az 1. oldalról) amely meg akarja hiúsítani a palesztin nép harcát, csapást kíván mérni a libanoni haladó erőkre, Libanonban pedig az izraeli és amerikai érdekeket szolgáló bábkormányt akar hatalomra juttatni, — mondotta Malmier- ca. A kubai külügyminiszter állást foglalt a palesztin nép önrendelkezési joga mellett, és síkraszállt azért, hogy a palesztinok érvényesíthessék a saját állam alapításához való jogukat. Követelte, hogy Otthon nem lelkesedtek tervéért, de nem is próbálták lebeszélni róla. Megszokták, hogy a számukra különös hivatást művelő fiú úgyis keresztül viszi akaratát. Erejükhöz mérten, sőt erejük felett segítették előteremteni az úri igényeknek megfelelő útipoggyászt. Nem volt ez kis dolog. Sok egyéb mellett drága fehérneműk, még drágább öltönyök kellettek, ideértve az Érmindszenten ismeretlen frakkot, plasztront, lakkcipőt, cilindert. Helyi fogalmak szerint ekkor már majdnem gazdag embernek számított Ady Lőrinc, takaros majorja volt 100 hold földjéhez, de nagyobb összegű készpénz fölött soha nem rendelkezett. Mivel a birtokot az anya örökölte, az 3 nevére kaptak kétezer korona jelzálog kölcsönt. Ekkora summa valóságos vagyont jelentett. Mégsem sajnálták az áldozatot, mert ha kútba is esett a jogászi karrierhez fűzött reményük, aggódó szeretettel óhajtották a szülők, hogy fiuk sikeres ember legyen a maga választotta életpályán. Kemény télben, 1904. január 27-én indult Ady Endre első párizsi útjára. Érmind- szentről édesanyja és Lajos öccse kísérte el a nagykárolyi pályaudvarra, ahol a Budapest felé közlekedő gyorsvonatra kellett felszállnia. Elfogódott, szomorú hangulatban kocsiztak keresztül az Érmelléken. Hatalmas hó, csikorgó hideg. Nagykárolyba érve az állomás előtti téaz izraeli csapatok azonnal és feltétel nélkül távozzanak Libanonból, valamint az ösz- szes, 1967-ben megszállt arab területről. Mint nyugati hírügynökségek jelentették, a hétfői ülésen felszólalt Adnan Uran, az Arab Liga külügyi főtitkárhelyettese is. Uran javasolta, hogy állítsanak fel az ENSZ keretében olyan nemzetközi bíróságot, amely — az egykori nürnbergi perhez hasonlóan — megvizsgálná az izraeliek által elkövetett háborús bűncselekményeket. Az arab képviselő felhívta a figyelmet Izraél népirtó politikájára, háborús bűntetteire. Amre Mussza, Egyiptom ENSZ-képviselője, szintén elítélte az izraeli agressziót. Hangsúlyozta, hogy az izraeli csapatok feltétel nélküli kivonása elengedhetetlen a térség stabilitása szemszögéből, majd leszögezte: „Mi sem illuzórikusabb, mint az a feltevés, hogy a palesztinok elleni agresszió a békéhez vezető út.” Az egyiptomi diplomata ugyanakkor kijelentette, hogy a Libanonból minden más — nem libanoni — erőnek is távoznia kell. Szerinte „a rendezés egyetlen reménye Izraelnek és a palesztinok jogainak kölcsönös elismerésében rejlik”. Mussza végül szorgalmazta Washington és a PFSZ kapcsolatfelvételét. ren koporsókkal megrakott társzekér keresztezte útjukat. Ady Lőrincné keserves sírásra fakadt. Útra készülő fia alig tudta megvigasztalni. A költő mókázott, jókedvet színlelt, szinte dicsekedve bizonygatta, hogy azt a fát még el sem ültették, amelyikből az ő koporsója készül majd. Pedig az a fa már javábap növekedett valahol. A nagykárolyi búcsúzkodás után csupán tizenöt évig élhetett. MINDJÁRT A CSÚCSON Egyik nagy titka Ady zsenijének, hogy soha semmiben nem kellett inaskodnia. Csak ahhoz volt kedve, amihez tehetsége, s amihez kedvvel fogott hozzá, azt azonnal értőként, rövidesen pedig magas fokú mesterként művelte. Ezzel magyarázható, hogy alig került ki Párizsba, sok- kall hitelesebb, izgalmasabb, eredetibb tudósításokat küldött onnan, mint bárki más, aki az akkori világ nagy színpadáról tájékoztatta a hazai közvéleményt. Munkájához természetesen nem nélkülözhette a segítséget. Kezdetben Léda szegődött szellemi kalauzául, majd hamarosan mellette találjuk Bölöni Györgyöt, hogy aztán örökre Ady Endre barátjaként, harcostársaként tartassák számon a minden helyzetben hűséges segítő, a költő mellett jóbant rosszban kitartó földi. (Folytatjuk) TASZSZ-KOMMENTÁR Kínai—amerikai együttműködés A kedden nyilvánosságra hozott kínai—amerikai közös közlemény újabb bizonyítéka annak, hogy Peking kompromisszumot kötött az Egyesült Államokkal és elfogadta, hogy Washington — jóllehet immár más formában — folytassa „két Kína”-politikáját — írta kedden a TASZSZ hírügynökség washingtoni hírmagyarázója. A kommentátor véleménye szerint a kínai—amerikai közlemény lényege elsősorban az, hogy az Egyesült Államok — talán a tervezettnél kisebb mértékben — mégis folytathatja fegyverszállításait Tajvannak. Az Egyesült Államok tulajdonképpen csak homályosan megfogalmazott ígéretet tett arra, hogy fegyverszállításait fokozatosan csökkenti. Reagan amerikai elnök nyilatkozatából kiderül: Washington számára a kompromisszum azért volt szükséges, hogy tovább erősítse katonai, politikai kapcsolatait Pekinggel. Reagan szerint a kínai—amerikai kapcsolatok létfontosságúak az Egyesült Államok hosszú távú nemzetbiztonsági érdekei szempontjából és elősegítik a kelet-ázsiai stabilitást. '---------------------------------------------1 MOSZKVAI BESZÉLGETÉSEK Intenzív utakon O A mezőgazdasági termelésben nagyon is jól kitapintható ez a feszültség. Itt a veszteség a 25 százalékot is eléri. A statisztika kimutatta: az előállított szerszámacél körülbelül 28 százaléka megy a hulladékba. Évente 800 millió pár cipőt gyártanak a Szovjetunióban, aminek bőségesen elégnek kellene lenni. A cipőgondot mégsem sikerült megoldani. Az ok: a lakosság jövedelme gyorsan nő, áz emberek mind többet adnak a minőségre, a divatra. Meg akarják teremteni a minőségi termelés feltételeit. Erősíteni az állami szabványt, fokozni a minőségellenőrzést. Ezen túl, érdekeltté kell tenni a gyárakat a minőségi munkában. A kérdés: hogyan? A válaszon most dolgoznak a szakemberek, de máris világos, hogy a gazdasági ösztönzőknek, az önszabályozásnak nagyobb szerepet szánnak. „A tervezést már régen elsajátítottuk — mondja Rajszberg professzor — a gazdasági önszabályozást, amely a központi terv mellett jól működhet, most tanuljuk.” Hozzáteszi: 1965-től a nyereség egy részét a vállalat kapja meg. Ez a többletbevételre, a költségek csökkentésére ösztönzött. A különböző érdekek azonban a szocialista társadalomban is eltérnek, ebből gondok származhatnak. A munkabér, a termelés finom szabályozója. Kell, hogy kifejezze a munka mennyiségét és minőségét. Az utóbbit nehezebb mérni, mint a mennyiséget. Másrészt: sokszor szociális aspektusból közelítik a bért, s mivel a fizetés növekedése mutatja a jólét emelését, ez bizonyos torzulásokhoz, ellentmondásokhoz is vezet. Például: sok munkás átlagfizetése magasabb, mint a mérnöké, bár kétségtelen, hogy a mérnök munkája kvalifikáltabb. Ezt is meg kell oldani. Nem kis probléma, hogy a kifizetett jövedelmek aránya magasabb az előállított terméknél. Gond az árképzés körül, hogy például a hús kilónkénti önköltsége ma három rubel, a hús kilója az állami boltban átlagosan a két rubelt sem éri el. A nyereség itt dotációvá válik. Csak erre 20 miliárd rubelt kell fordítania az államnak. Hogy az egyensúlyt megőrizzék, más árakat kell emelni. A szovjet politikusok, közgazdászok közül nem kevesen úgy vélik: közelíteni kell az árnak az önköltséghez. Ez logikus cél, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a szociálpolitikai szempontokat. A választ az egyszerű és tartós megoldásra most keresik. Az ehhez vezető úton szélesedik a párt-, a szakszervezeti és más szervek hatásköre, a helyi önállóság. Ez az aktivitáshoz vezető egyik út. Leonyid Brezsnyev ezekkel kapcsolatban mondta a szovjet szak- szervezetek kongresszusán: „Az irányítás tudománya a győzelem tudománya.” ~k Aki mostanában jár a Szovjetunióban, sokszor találkozik a kifejezéssel: élelmiszerprogram. Az SZKP Központi Bizottságának májusi plénuma óta különös hangsúlyt kapott e téma komplex megközelítése. Mit is jelent ez a program? — erről beszélgettünk a Szovjet Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetében az agrárkérdésekkel foglalkozó vezető szakemberekkel. A statisztika szerint az ország nemzeti jövedelmében a mezőgazdaság hányada 14—17 százalék, de ettől a mező- gazdaság szerepe jóval nagyobb. Közvetett, stabil kapcsolat van a mezőgazdasági termelés növekedése és a nemzeti jövedelem között. A Szovjetunió klímája igen ingadozó. 110 év átlagában minden harmadik a szárazság éve. Csakhogy az átlag nem így jelentkezik, s ezért a földművelés eredménye nem stabil. Volt időszak, (az ötvenes évek közepétől vagy tíz évig) amikor a mezőgazdaság a gyors fejlődés útját járta, amikor az éves növekedés átlaga hét százalékot tett ki. Ez igen magas ütem. A hetvenes évektől a fejlődés üteme visszaesett és az ingadozás erősebb lett. (Például a legjobb és a leggyengébb év között 97 millió tonna gabona volt az eltérés.) Ez akadályozza a termelés fejlesztését, s bizonyos nehézségeket okoz az ellátásban. Az utóbbi években élesen előtérbe kerül a megoldás. Az utolsó másfél évtized során az egy főre jutó mező- gazdasági termelés 28 százalékkal nőtt. Ezen belül a hústermelés 39, a tejé 23 százalékkal, a tojásé majdnem kétszeresére. A? élelmiszer-ellátottsághoz tartozik, hogy az egy főre jutó kalória jóval magasabb, mint bármikor. (Nagyjából olyan, mint Magyarországon.) Fiziológiailag tehát nincs gond az ellátásban. Az ország nem ismeri a rosszultáplált- ságot, sőt az orvosok szerint a lakosság 27 százaléka túltáplált. A nyugati állítás, amely szerint nem tudják ellátni élelemmel az embereket, alaptalan. De ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem létezik ilyen társadalmi gond. „Rendkívül dinamikus életünkben nagyon fontos a fehérjedús élelmiszerek mennyisége. Korábban nem fontos élelmiszerek — mint például az állati eredetű termékek — igen fontosak lettek. S ezek termelési üteme lassúbb az igényeknél.” Az egész világon fogyasztott össz-élelmiszerekből az állati eredetű fehérje aránya Nyugaton 32,5, Magyarországon 34,6, a Szovjetunióban 27,2 százalékos. Nyilvánvalóan ebben van az élelmiszerprogram fő célja is. Az élelmiszerek össztermelése az elmúlt 15 év alatt másfélszeresére nőtt, ugyanakkor a hetvenes években már áruhiány is jelentkezett a kereskedelemben ezekből a cikkekből. Az okok világosak. Megváltozott a népgazdasági struktúra, nagyon gyorsan nőtt a lakosság. A nem földművelő ágazatokban a munkaerőlétszám emelkedik, a mezőgazdaságban viszont csökken. 46 millióval gyarapodott a városi, ugyanakkor 11 millióval csökkent az agrárlakosság. Falun áttértek a pénzbeni bérezésre. Emiatt és más okok következtében korlátozódott a háztáji gazdaságok lehetősége és a háztáji termelőből a nagyüzemi termelés fogyasztója vált. A mezőgazdasági lakosság az állami boltban kezdett vásárolni. 1965-ben 11 milliárdért vett a falu élelmiszert, 1980-ban már 30 milliárdért, miközben az árak nem emelkedtek. Ez is nyomja az élelmiszerpiacot. Ezenkívül 15 év alatt a bér-, a nyugdíj-, a segélyek emelése következtében a lakosság pénzjövedelme 2,9-szeresére nőtt. A tej, hús kínálata pedig csak 1,4-szerese a korábbinak. Aki korábban nem igényelt bizonyos terméket, most venni akar. Hogy ezt fedezzék, nem kevesebb mint 75 kiló húst kellene termelni egy lakosra, de ma csak 57-et tudnak. A húskínálat egy lakosra 39 százalékkal nőtt, de a pénzjövedelmekhez viszonyítva csökkent. (Folytatjuk) Dídpba Qchtas i - .............. ^ ssr'4 holnap eiéhe Afii Vre, ClVMJV elettortenete ...................-................... .........................♦