Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-31 / 178. szám
Szabolcs-Szatmár a magyar történelem évlapjain 3. Minél inkább belépünk az újkorba, s közelítünk századunkhoz, annál inkább elveszítik egyediségüket és sajátos történetiségüket a regionális, a helyi adatok. Szervesül, integrálódik a társadalom, s az ország egy-egy térsége már kevésbé élhet külön életet, mint korábban. A történelem kezd nemzetivé válni, s ha egy-egy vidék, város színtere éppen valamely eseménynek, nem bizonyos, hogy forrása is annak, hatása pedig bizonyosan messze túl terjed a locuson, a región. Voltaképpen így van ez már a Rákóczi-szabadságharc idején is. Helyesen írta Németh kolléga, „megyénkre vonatkozó országos jelentőségű adatokról kell beszélnünk, pontosabban megyénkben lejátszódó országos eseményekről. Aligha vitatható, hogy ilyen értelemben a nemzeti történelem kronológiájában a Rákóczi-szabadságharc idején szerepeltethető megyénk térsége a leggyakrabban, a legszínesebben. Ezt bizonyítja a most figyelemmel kísért kronológiai összeállítás is. Ha pontosan számoltunk, a Rákóczi-szabadságharccal összefüggésben 31 alkalommal említődik megyénk, vagy valamelyik helysége 8—10 év alatt. Ha az azóta eltelt évtizedekben ugyanilyen gyakorisággal szerepelnénk, közel 1000 adattal volnánk jelen a kötetekben. Nem említhetjük meg itt mindegyiket a kötetből sem. Azt igen, hogy 1702 decemberében jelentkezett Esze Tamás és Kis Albert katonának a császári seregbe, de a következő év márciusában már meg is szöknek onnan, s 1703 május elején Esze Tamás már Rákóczinál jár, s május 6-án, amikor a fejedelem a brezáni kiáltványt megírja, egyúttal Esze Tamást is kinevezi ezredes kapitánynak. Május 21-én történik a zászlóbontás Tarján és Váriban, június 7-én már bekövetkezett a dolhai vereség. Dolha után egy héttel, június 14-én Rákóczi és Esze a főszerepre, így a próbákat el lehetett kezdeni. — Mi lesz ebből? — sírta Susák Kálmán a főrendezőnek. — Siker — nyugattá Csóka. II. Endre, magyarok királya — Gertrudis királyné _ — — — Béla 1 Endre kisgyermekeik > Mária ) Ottó, Gertrudisnak testvéröccse Bánk bán, Magyarország nagy- ura — — — — — — — — Melinda, a felesége — — — — Soma, fiacskájuk — — — — Mikhál bán Melinda bátyja! Simon bán Egy zászlós úr — — — — — Petur bán, bihari főispán — — Myska bán, a királyfiak nevelője — — — — — ' Snlon mester, ennek fia — — Izidóra, türingiai lány — — — Egy udvornik — — — — — — Biberach, egy lézengő ritter — Tiborc, paraszt — — — — — Az emberek álmélkodva álltak a plakátok előtt, akadtak, akik vitatták a szerep- osztást (más jelöltjeik voltak!), egy azonban biztos, hogy a bemutatóra minden jegy elkelt. És zsúfolt házakkal mentek a következő előadások is. Hiszen csak a Csőműveknek ezerötszáz dolgozója volt, és mindegyik kíváncsi volt Bánk bán szerepében az igazgatóra. És aztán még ott volt a tanács, a posta, az iskolák, a téesz...! A közönség tapsolt, és ebben az ünneplésben a művészi élmény teljes hiánya sem Tamás újra találkoznak, majd éppen egy hónap múlva már a kurucok Tiszabecsnél fenyegetik a császári csapatokat, s 4 nap után július 18-án megtörténik a vásárosnamé- nyi átkelés is a Tiszán, és a fejedelem kiadja a híres na- ményi pátenst, melyben harcba szólít újból nemest és nemtelent a haza ügyéért. Júliusban is gyorsan peregnek az események: 20-án a Kisvárdába zárkózott szabolcsi nemesség Rákóczihoz tér, 23-án Melith Pál ecsedi kapitány teszi ugyanezt, majd 9-e után, amikor Kálló várát is elfoglalja Rákóczi, pártjára áll az egész szabolcsi nemesség, a nemesi megye. 1703. október 15-én Károlyi Sándor tér a fejedelem hűségére, s nemsokára magas tisztséget kap, október 27-én a már régen Rákóczi hűségén lévő Vay Ádám jászkun kapitányi tisztséget kap. Az eddigiekben mindössze annyi hiányérzetünk maradhatott, hogy Rákóczi első, 1703. évi vajai látogatását nem látjuk az adatok között, s nem említődik a gyulaji, 1703, évi pátens sem, pedig jelentőségükben mindkettő felér a többi adattal. A gyulaji pátens pl. a Tisza-meilé- ki, félig-meddig hajdú kiváltsággal rendelkező falvakhoz szól különlegesen, szabadságukra hivatkozva szólítja őket harcba. (Tiszadob- ról, Dadáról, Lökről stb. van szó.) Mindezek az adatok jól mutatják, milyen mélyen gyökerezett itt a térségben a Rákóczi-szabadságharc, pedig a felsorolható adatok és tények picinyke töredékét említettük — amelyek a kötetbe belefértek. Helyt kapott az adatok között Esze Tamás megnemesí- tésének időpontja, 1703. november 20-a, de Kiss Albert kivégeztetése is, 1704. március 15-e is. Hiába volt kedves embere, vétett a katonai fegyelem ellen, s a harcban nincs elnézés, meg kellett halnia. A korábban jobban ismert adatok mellett találunk kevésbé ismerteket is, mint pl., hogy az erdélyi szenátus Kisvárdán tartott ülést És két hónap múlva, a bemutatót megelőzően, így festett a Bánk bán szereposztása a városszerte kiragasztott plakátokon: Dr. Kiss Vendel, a Mezöcsalánosi Városi Tanács elnöke Dr. Kiss Vendelné, háztartásbeli Kiss Béla Kiss Endre Kiss Mária Mézes Mózes esperes plébános, a Hazafias Népfront helyi szervezetének elnöke Istók István, a mezőcsalánosi Csőművek igazgatója Istók Istvánná gépkőnyvelő Ifj. Istók Pistike Szemerkényl Béla, nyugalmazott postafőfelügyelő Ifj. Szemerkényi Béla, a Moziüzemi Vállalat propagandistája P. Nagy Sámuel, a „Tele Hordó” kisvendéglő üzletvezetője Peták Gábor sírkőfaragó mester, magánvállalkozó Pala Pál, ált. isk. tanár Dr. Pala Ervin fogorvos Hátas Bea kozmetikus Pénzes József, a „Tele Hordó” kisvendéglő felszolgálója Ternyik Tas író, szabadfoglalkozású Dr. Vad Boldizsár, a mezőcsalánosi „Üj Csapáson” Termelőszövetkezet főkönyvelője zavarta. A szereplők ugyanis dadogtak, morogtak, selypeg- tek, susogtak, harákoltak, makogtak, hadartak, handa- bandáztak, pontosan úgy, akár az életben. De hát — mentségükre legyen mondva — egyik sem vallotta magát színésznek. — Hát nem megmondtam! — lelkendezett Csóka. — Az egésznek életszaga van! Valami elindult, valami más, valami eredeti... Úgy érzem, végre sikerülni fog igazi színházat csinálni Mező- csalánoson. Ezután a Csongor és Tünde következik. Természetesen az is talpig civilekkel! 1707. november utolsó hetében. Kevéssé ismeretes a közvélemény előtt az is, hogy szegény Esze Tamás 1708. május 27-én halt meg, de nem csatában, hanem egy tábori perpatvar következtében, amikor az egymásnak rontott protestáns és katolikus katonákat akarta szétválasztani. A fejedelem még ez évben, augusztus 25-én adott kiváltságlevelet Esze Tamás szülőfalujának, T árpának. 1708 után már hanyatlóba fordul a szabadságharc. A kronológiai események szinte mindegyike a fegyverletétel és a békekötés kérdésére vonatkozik és jórészt megyénkben játszódik le. Ezek közül és ezekkel kapcsolatban most nem is valamelyik említett eseményre és helyszínre hívnám fel a figyelmet, hanem arra, az újabb mozzanatára történetírásunknak, mely azt hangsúlyozza, hogy nem volt jobb választásunk a fegyverletételnél. Károlyi Sándor nem áruló, hanem előnyös békét kötő politikus volt — az adott körülmények között. Mert sem a nemzetközi, sem a hazai körülmények nem kedveztek már egy további fegyveres küzdelemnek. 2. A Rákóczi-szabadság- harctól a 48-as időkig csak cseppen-csordul egy-egy kronológiai adat a kötetben megyénkről. Pedig a szorosabban vett politikai adatok mellett kulturális-irodalmi, építészeti adatokat is igyekszik bőségesen beépíteni a kronológiába. Ám ezek bősége országosan akkora, hogy csak töredékük fér bele a kötetekbe, s azok válogatása eléggé következetlen. Pl. nem tudjuk meg Bessenyei Györgynek sem születését (ez valóban bizonytalan is!), sem halálát, de megtudjuk, mikor halt meg Rudnay Sándor esztergomi érsek — noha róla meg semmi mást nem közöl az olvasóval a kötet, tehát azt sem érti, miért fontos tudni haláláról (1831. szept. 13.). A XVIII. századból csak néhány adat került a kiadványba megyénkkel kapcsolatosan. így az, pl., hogy 1717 augusztusában Esterházy Antal vezetésével bújdosó kurucok törtek be Szatmárba, Ugocsába és Beregbe — tatár csapatok társaságában. Ettől kezdve 1790-ig nem találtak feljegyzésre méltó eseményt a Szerkesztők, ekkor viszont kétszeresen is megemlékeznek a híres parasztok dekrétumáról és a szabolcsi parasztok gyűlésének jegyzőkönyvéről, ezekről a híres — valószínű, bécsi ügynökök hatására keletkezett— lázító röpiratokról. Megyénkkel kapcsolatban ritkán röppen fel egy-egy művelődéstörténeti adat, hiszen Bessenyei műveinek megjelenési éveit nem tekinthetjük ilyeneknek. De az már megdobogtatja szívünket, hogy 1974. szeptember 3- án Szabolcs megye mozgalmat indít a nemzeti színészet támogatásáért. Ezután a budi (Tiszavasvá- ri) születésű Pethe Ferencről olvashatunk néhány adatot, munkáinak, újságjainak megjelentetési éveit, csak éppen azt nem, hogy ő ide való, megyénkbe. Olvasunk arról is, hogy Kölcsey mikor írta a Him- nusz-t (1823), de mennyivel jobban esett volna azzal együtt, hogy Csekén írta. 3. Ezzel elérkeztünk a reformkorba és közelítünk 1848 felé. A megyénkről szóló adatok azonban nem sűrűsödnek kedvünk szerint, bár más térségek, megyék szerepeltetéséhez képest nem panaszkodhatunk. (Legfeljebb apróságokon, hogy pl. a nyíregyházi olvasó társaság nincs feljegyezve a krónikásnál, amikor az egri, kecskeméti, sátoraljaújhelyi ott található, vagy akkor, amikor szó esik a nyíregyházi, elég korai örökváltságokról (1803, 1824), de az 1846. évi békéscsabai és csongrádi meg van említve. Pedig hát nem ezekről, hanem a nyíregyháziról szólt dicsérőleg az országgyűlésben Deák, s írt szépet levelében Madách Imre. A reformkorból talán legkiemelkedőbb esemény a szatmári 12 pont, 1841-ből. (Kissé a márciusi 12 pont előképét láthatjuk benne.) Aztán némi hiányérzettel lapozgatjuk 1848/49 krónikáját, s szomorúan állapítjuk meg: lényegében egyetlen adatig nem jutott hely számunkra. Kétségtelen, felbukkan Vasvári Pál neve, de ez nem igazán rólunk szól, ám az, hogy innen vitték, Szabolcsból a legradikálisabb jobbágy felszaba- dítási utasítást a megyei követek Pozsonyba, az ország- gyűlésre, valahol beleférhetett volna az adatok sorába. Tudjuk, megyénk lakossága, fiatalsága derekasan részt vett a 48-as magyar seregek harcaiban. A szabolcsi száguldó lovascsapat különleges érdemeket is szerzett és a végsőkig kitartott. Ha nekik nem is jutott hely a kötetben, jóleső érzéssel vesszük, hogy említés történik Perényi Zsigmondról, Ugocsa megye főispánjáról, aki Debrecenben a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésekor az országgyűlés felsőházának elnöke volt, a Honvédelmi Bizottmány tagja, s akit emiatt Haynau épp oly kegyetlenül kivégeztetett 1849 októberében, mint Batthyány Lajost, első miniszterelnökünket. Dr. Hársfalvi Péter Mester Attila: Előtted állva A homok kvarckristályai karcolják itt az idő üvegét szabdalják — korszakolják metszenek belőle arcokat mutatnak tótnak oláhnak magyarnak is a szó jogán a földet termőre fogó fogcsikorító szerelem jogán Homok-hazám fodros szoknyájú dombok szélibe kapaszkodó kis falvaiddal együtt fohászkodom egy cseppért mely megáztatja a magot s egy szóért ami pontos és amit előtted állva is kimondhatok Garai Gábor: Holnapalapítók István király lovas-szobra alatt, a föld mélyén, a várfalak tövében ősi katona-csontok nyugszanak: karok, s lábak mészváza, koponyák, és kéz — és láb-fejek ízekre hullott csonkjai; és rozsdás ember-patkók: a talpasoknak, — kik az utak kövén lóhalálban kocogtak — kellett a bocskoron ily vasat hordani... Így hát a szobor méltó helyen áll. Mert még a végítélet harsonái sem terelhetnék össze a király hamvait úgy, hogy ráismerne bárki, íme, a honalapító — ő oz, kétségtelen. De a bocskorosok csonthalma: bizonyosság. Általuk élt és rajtuk állt az ország, s holtukat túlélte a türelem, hogy megtartja majd, aki alapozta a hazát — házat rakván a romokra... Fent a jelkép megrendülhet: lehet kiválasztott tehetség, hősiesség szobra, bölcs szigor s változó szerep emlékműve, — istenült őrület — de lent, kik az eszménynek testet adtak, testből csonttá lettek és fennmaradtak utódaikban; kik a lényeget őrzik, a megtartó titkok tudói, az örökös kezdetek folytatói, a hon folyton újjá-alapítói: rendületlenek a névtelenek. Szikszai Károly: Tükrök Nem én vagyok, csak szerettem volna én le nnl, valaki kölcsönkért, és kölcsönkapott, valaki eljátszotta a szerelmet, kiszökve a tél gyomrából, nagy, barna szemekkel, mint egy lányregény. Nem én vagyok, csak szerettem volna én lenni, jóllakni testeddel, játékaiddal, ebben az ünnepire fordított tavaszban, ebben a susogó szobában, ahol talán megállt volna az idő, talán visszafelé pörögne, vissza a gyerekkorig, ahol végigvezethetnék egy arcot életemen, de valaki eljátszotta a szerelmet, elvesztvén az utolsó leosztást, igen — — —
