Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-18 / 167. szám

1982. július 18. Kelet-Magyarország 7 Deák Zoltán villamosmér­nöknek, a TITÁSZ Nyíregy­házi Kirendeltsége vezetőjé­nek nemcsak szakmája a vil­lamosság, hanem hobbija is. Szabad idejében kutatott fel régi, a villamosítás őskorából származó szerelvényeket, márványlapra szerelt elosz­tókat, porcelán- és rézfogla­latú kapcsolókat, biztosítéko­kat, villásdugókat, s olyan 2 kV-os kábelvégelzárókat, amelyeket bádoglemezből kézzel készítettek mesterem­berek. Legalább húsz ilyen értékes villamos-ipartörténeti tárggyal gazdagította a kis üzemi múzeumnak is beillő tanműhelyüket. ő talált rá Sóátó első, még a század 20-as éveiből szár­mazó kovácsolt vasból készí­tett díszes közvilágítási osz­lopaira is, s felügyelete mel­lett végzik ezek eredeti hely­reállítását a tanműhelyben. Elmondta kutatásai során bukkant rá arra, hogy Nyír­egyházán 1846-ban, már a szabadságharc előtt két évvel sor került az első utcai köz- világítás megoldására. A pet­róleumlámpákat faoszlopok­ra szerelték, s ezek világítot­tak többek között a Szarvas és a Kígyó utca sarkán, a Széchenyi utcán és másutt. 1897-ben már 60 darab ilyen petróleumlámpa ontotta fé­nyét Nyíregyháza utcáin, (fk.) Szívinfarktus és a kocogás Könnyű sporttal, például heti három óra kocogással meg lehet előzni a szívkoszorúér-szűkületet, és ezáltal az infarktust —*■ állítják amerikai tudósok, aki majmok­kal végeztek kísérleteket. A ku­tatók 27 makákó majmot három csoportba osztottak, és három éven keresztül figyelték őket. Ez alatt 9 állat a szokásos majomele­delt kapta, a másik 9 pedig egy év után még egy erősen zsírtar­talmú eledelt is -kapott. Mindkét csoport csak a ketrecen belül mozgott. A harmadik csoportot zsíros táplálékkal etették, ugyan­akkor futógyakorlatokat végez­tettek vele. Az eredmény: a ,,sportoló” állatok szívmérete és a koszorúerek belső átmérője jó­val nagyobb volt, mint a többi kí_ sérleti majomé. A tornásztatott ál­latoknál sokkal kisebb volt a ká­ros lerakódás a szívkoszorúerek belső falán, amit a mértéktelen zsírfogyasztás idéz elő. mint tét­len társaiknál. Vihar előtt, (vp) Szemvédő szemüveglencse A kaliforniai Burbankben mű­ködő Berg Industries Inc. a ké­miai festékek egy olyan új csa­ládját fejlesztette ki. amelyet fel lehet használni szemüveglencsék bevonataként a káros sugárzások kiszűrésére. A Berg-féle optikai bevonatok miiTfl egy narancssárga szerves festék változatai. A ki­fejlesztők szerint a festék egyik változata alkalmas arra. hogy 100 százalékig kiszűrje a Nap látha­tatlan ibolyántúli sugárzását — a szürke hályog egyik fő okozóját. Egy másik változatban ez a fes­ték meg tudja gátolni a látható kék fény bejutását a szembe, ami a farkasvakságot — más néven hóvakságot — okozza, s ez főleg a pilótákat, a teherautó-vezetőket és a szabadtéri sportolókat sújtja, VASÜTI KOCSIBÓL FÜGGŐHÍD A győri Közlekedési és Távközlési Főiskola két épületét — stílusosan — egy más célra már nem használható vasúti kocsi köti össze függőhídként. (MTI fotó: E. Várkonyi Pé­ter felvétele) Delichon urbica, — így ne­vezi a tudomány azt a mol­nárfecske fajt, melyből há­rom család lakásom eresze alá fészkelt a tavaszon. Az­zal nem mondok újat, hogy a fészkeket nem egyszerre, külön-külön készítették a fecskepárok, hanem egymás után kalákában, akár csak a falvak egyszerű emberei épí­tik lakásukat ősidők óta. Ami viszont július elején történt, az már csodálatos, és mi „Emberek”, arcpiruló szé­gyenkezéssel vehetnénk pél­dát belőle olykor-olykor. Az eső, a vihar leverte az egyik fészket, s a benne lévő csonka szárnyú fiókákból kettő életben maradt. Saj­náltam őket, s meditáltam, mit is csináljak velük. Vé­gül is létrát fogtam, és a haj­léktalanná vált két fiókát be­tettem az egyik épen maradt fészek hasonló korú fiókái közé. Aztán vártam, figyel­tem. Lesz, ami lesz! Néhány nap után azt ta­pasztaltam, hogy a közössé vált fészek fiókáit nem egy, hanem két fecskepár eteti. Amíg az egyik fecske etette a fiókákat, a többi a fészek oldalára kapaszkodva türel­mesen „sorban állt”, várva, hogy rájuk kerüljön az etetés sora. Befogadtatást talált hát a két ártatlan fióka, szülei is megértő segítőket talált a szomszédban. Sőt elkezdő­dött a régi fészek újraépíté­se is, s ebbe már a harma­dik fecskepár is bekapcsoló­dott. Balogh László Rohod Rendőri toborzó- tábor Minden olyan fiatalnak, akit vonz ez a pálya, előadásokon, bemutatókon ismertették a rendőrségi munkát és a ha­tárőrség feladatait Tatán, a BM háromnapos toborzótá- borában. A képen nyomozói „bűvésztáskák”. (MTI fotó — Várkonyi Péter felvétele) Varázssugár — zöldségeknek Azok a vörös neoncsövek, ame­lyek spektrumát a Permi Állami Egyetem tudósai határoztak meg, közel háromszorosára növelték a melegházi zöldfélék termelé­kenységét a Perm melletti Rosz- szija kolhozban. Sőt a háromszor annyi termést sokkal rövidebb idő alatt kapják — az uborka te- nyészideje három héttel rövidült meg. a besugárzott paradicsom pedig 75 nap alatt, vagyis az át­lagosnál 45 nappal kevesebb idő alatt hazott háromszoros termést. A vörös fény jótékony hatását már régen . észrevették, mivel megfigyelték, hogy a legjobb nö­vekedés serkentő a biboralkonyat néhány percnyi vöröses fénye. A permiek e megállapítás bir­tokában közel 25 évig kísérletez­tek, míg végül sikerült a külön­böző .kultúrák számára a külön­böző intenzitású vörös neonsu­gárzás táblázatot összeállítani. A kolhozban ezt a besugárzást már automaták segítségével végzik, grafikonok alapján. Gyógyítható bolygó A gyógyítható bolygó — ez a címe a Nemzetközi Termé­szetvédelmi Unió, a Vadvé­delmi Világalapítvány és az ENSZ környezetvédelmi prog­ramja által összeállított ter­mészetvédelmi világstratégia alapján készült kiállításnak Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban. A tárlat meg­rázó képeken mutatja be azokat a szinte jóvátehetet­len károkat, amelyeket az ember okozott lakóhelyének, a Földnek. Látható egy világ­atlasz, amelyeken a már ki­pusztult állatfajok képe mu­tatja egykori elterjedési te­rületüket, éhező népekről megrázó képek, és a szeny- nyezett környezet természet­pusztító hatásának „eredmé­nyei”. A képen hazánk kiha­lás által veszélyeztetett ma­dárfajainak kitömött példá­nyait szemlélik meg a láto- gatók.____________________ Gondolatok O Miért van az, hogy min­denki beteg? Nem tudok úgy panaszkodni, hogy ne mond­ják: az semmi. Bezzeg az én vesém, a májam, a szívem! Végül még kiderül, hogy szerte e hazában én vagyuk a legegészségesebb. O Amíg fiatal az ember, órákig képes várni a lányra. Ha idős és a busz egy per­cet késik, már türelmetlen. Miért van az, hogy csak hat­van év után sietünk? És fő­ként hová? O Nincs egy épkézláb gon­dolatom. Ami volt, az is hal­va született. Mély gyászom­ban osztozik az emberiség és zokog. De korai engem még elsiratni. Holnap innoválok. O Aki rosszban sántikál, az nem feltétlenül biceg. O Szívósság és kitartás kérdése, hogy ki-ki megélje halála óráját. Én az utolsó percemig élni fogók. Seres Ernő RÁDIÓ «LM 1982. július 18., vasárnap 1982. július 19., hétfő 18., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 7,23: Baráti körben. — 8,05: öt kontinens hét napja. — 8,21: Énekszóval, muzsikával. — 8,59: Művészközeiben. — 10,03: Bummbele Cirkusz. — 11,00: Vasárnapi koktél. — 12,05: Harminc perc alatt a Föld kö­rül. — 12,35: Édes anyanyel­vűnk. — 12,40: Ki törte be? — 12,50: Mozart: B-dúr szerenád. — 13,44: Gondolatjel. — 14,24: Ütőn Kodályhoz. VI/1. rész. — 15,05: Müvészlemezek. — 16,00: Szvorák Katalin népdalfelvéte­leiből. — 16,16: Irodalmunk a két világháború között. A ve­zérbika emlékiratai. Tersánszky Józsi Jenő regénye rádióra al­kalmazva. — 17,05: Jelenidő­ben. — 17,35: Sybill. — 18,40: Bögöly. (Vihar Itália felett.) Ethel Lilian Voynich regénye rádióra alkalmazva. — 19,46: Zenemúzeum. — 22,20: Kapcsol­juk a 6-os túdiót. Gulyás Dé­nes énekel. — 23,40: Dvorzsák szláv táncaiból. — 23,55: össze­foglaló a vívó világbajnokság­ról. PETŐFI RÁDIÓ 6,00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. — 7,00: A re­formátus egyház félórája. — 7,30: Vasárnapi orgonamuzsika — barokk szerzők műveiből. — 8,05: Emberke és a kislány, avagy egy ötcentes artista ka­landjai. Erich Kästner regénye rádióra alkalmazva. — 8,51: „Lelkembe zsongtak rímeid.” — 9,05: Mit hallunk? — 9,30: Válogatott Szivárvány. — 11,00: Világvasárnap. „Francia nyár.” — 12,10: Jó ebédhez szól a nó­ta. — 13,00: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa éne­kel. — 13,22: Irodalmunk a két világháború között. Képtelen természetrajz. Nagy Lajos sza­tírái rádióra alkalmazva. — 14,00: Újdonságainkból. — 14,35: Táskarádió. — 15,35: Popta­risznya. — 17,29: Doráti Antallal Budapesten. — 18,35: Ütközben hazafelé. (Közben: Tudósítás a vívó világbajnok­ságról. Vasárnap sportja. To­tó.) — 20,35: Arany pálma és börtön. — 21,05: Nóták. — 21,30: Slágerről — slágerre. — 22,10: Közvetítés a kard egyéni dön­tőről a vívó világbajnokságról. — 23,20: Kellemes pihenést! NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8,30: Hírek, időjárás, lap­szemle, évfordulónaptár. — 8,45: Délelőtti barangolások. A tartalomból: Nézzük meg együtt (Antal István) — Sláger­lista (Haskó József) — utcák, terek, emléktáblák (Ágoston István). — 9,57—10,00: Műsor­előzetes. (A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV 8,35: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tv-torna (ism.) (sz.). — 8,35: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Mackó Misi kalandjai — lengyel báb­filmsorozat (sz.) 13. rész: Az elveszett csodafurulya (ism.). 2. Dasenka. Csehszlovák kisfilm- sorozat, 7. rész: Hogyan ment el a háztól? (sz.). — 9,00: Seve- rino. Magyarul beszélő NDK- indiánfilm (sz.). — 10,20: Hírek. — 10,25: Andrej Kuznyecov: Esős nyár. Tv-játék (ism.) (sz.). — 15,10: Cirkusz, cirkusz. NSZK­film (sz.). — 16,15: Reklám. — 16,20: Nemzetközi autocross­verseny. Közvetítés Pécelről, felvételről (sz.). — 17,20: Rek­lám. — 17,30: „Aki dudás akar lenni . . .”. Fiatalok népzenei műsora. Kaláka-fesztivál. Diós­győr 1981. (sz.). — 18,00: Műso­rainkat ajánljuk (sz.). — 18,25: Reklám. — 18,35: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 18,40: Idősebbek is elkezdhetik. Tv- torna (sz.). — 18,45: Esti mese (sz.). — 19,00: A hét (sz.). — 20,00: Hírek — totóeredmények. — 20,05: Három az igazság. Magyarul beszélő NSZK-tévé- film (sz.). — 21,05: Mestersége — színész. Sulyok Mária. Port­réfilm. — 22,00: Á Paris. Fran­cis Lemarque sanzonműsora (sz.). — 22,30: Hírek. 2. MŰSOR: 20,00: Hírek. — 20,05: A mo­dern szobrászat mesterei. Ame­rikai filmsorozat 3/1. Az úttö­rők (sz.). — 21,05: Telesport (sz.). Sporthírek, vívó-világbaj- nokság — kard egyéni döntő közvetítés Rómából. SZOVJET TV 16,45: Hangverseny. — 18,00: Filmbarangolók klubja. — 19,00: Hírek. — 19,35: Labdarúgószem­le. — 20,05: Ambronyikov sza­va. II. rész. — 21,10: Hírek. — 21,25: Az uzsgorodi villanymo­torgyár építkezéséről. — 21,40: Golgota. Tv-film, XIII. rész. ROMÁN TV 8,40: Az egészséges életmód. — 9,30: Zeneszó. — 10,00: A fa­lu életéből. — 11,45. Gyermek- világ. — 13,05: Vasárnapi album. — 17,30: Folytatásos tv- színház. — 18,20: Román tája­kon. — 18,40: A képernyő a ki­csinyeké. — 19,00: Tv-híradó. — 19,25: Építők — riportfilm. — 19,45: Dalok. — 20,30: A IV-es filmstúdió bemutatja... — 22,10: Tv-híradó. — 22,30: Köny- nyűzene. 19., hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Nóták. — 9,30: Szabó Lőrinc versei. — 9,44: Ki kopog? — 10,05: Nyitnikék. — 10,35: Maurice André felvételeiből. 1. Telemann: Concerto három trombitára, oboára és zenekar­ra. — 11,06: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 11,21: Fejezetek Afrika tör­ténetéből. — 11,41: Édes Anna. Kosztolányi Dezső regénye folytatásokban. — 12,45: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 13,00—14,35: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14,35: Illés Endre két írása. Rá­dióra alkalmazta Sumonyi Papp Zoltán. — 15,05: Zord folyó. V. J. Siskov regénye. — 16,00: Ber­nard Ladysz operaáriákat éne­kel. — 16,30: Világablak. Az ol­vasás gyönyörűsége. — 17,10: Kodály-művek legszebb hang- felvételeiből. — 17,56: Csűri Edit és Flaisz Imre cigánydalokat énekel. — 19,15: Sajtókonferen­cia a gyógyszerekről. — 20,15: Gyurkovics Mária operafelvé­teleiből. — 20,50: Hétfő este mindenkinek. — 22,25: Tíz perc külpolitika. — 22,35: Magyar fú­vósok. Zenés beszélgetés Szabó Vilmos tubaművésszel. — 23,35: Kóté Tibor zenekara játszik. — 0,10: Szörényi Szabolcs és Bró- dy János táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Simándy József operett­felvételeiből. — 8,35: Figyelmé­be ajánlom ... A hét zenei mű­soraiból Boros Attila válogat. — 8,50: Slágermúzeum. Szerkesz­tő: Bubnó Tamás. — 10,00— 12,00: Zenedélelőtt. — 12,00: Üj népzenei felvételeinkből. — 12,40: Tánczenei koktél. — 13,25: Éneklő ifjúság. — 14,00—17,00: Kettőtől ötig — a rádió kíván­ságműsora. — 17,00: Fűtől fáig. Balogh István környezetvédel­mi műsora. — 17,30: ötödik se­besség. — 18,35: Hang-adó. Ér­dekességek, újdonságok a hazai és a külföldi könnyűzenei élet­ben. — 19,35: Nótacsokor. — 20,35: Csodák márpedig van­nak?! — 21,05: Operettrészletek. — 22,02: Tip-top parádé. Elton John felvételeiből. — 22,32: Rá­diószínház. Sztriptíz. Janusz Krasinski rádió játéka. — 23,25: Könnyűzene esti hangulatban. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,10: Hétnyitó. Hét­fői információs magazin. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Záray Márta és Vámo­si János énekel. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston István). SZOVJET TV 14,50: A községi kommunisták feladatai és gondjai. Televíziós dokumentumfilmek műsora. — 15,40: Anyák iskolája. — 16,10: Sz. Rahmanyinov: koncert zon­gorára és zenekarra. — 16,45: Előre bajtársak! Előre, elvtárs — televíziós dokumentumfilm. — 17,45: Mindenki stadionja. — 18,15: A párt tervei — a nép tervei — lakásépítés falun. — 18,45: Ma a világban. — 19,00: Üttörőnyár — filmkarcolat. — 19,05: Tosca — zenei televíziós film bemutatója. — 21,00: Időnk. — 21,35: Sportprogram. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: 18-án, SZÓLJON A ROCK (14 év!, ausztrál). Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra! 19-én, CSÁRDÁS- KIRÁLYNÖ (magyar—NSZK). Nyíregyháza Kert: 18-án. KABARÉ (16 év!,, amerikai). 19-én, SZÓLJON A ROCK (14 év!, ausztrál). Előadás kezde­te: 21 óra! PénZtárnyitás: 19 óra! / Nyíregyháza Béke: 18—19-én. HOGYAN CSINÁLJUNK SVÁJ­CIT? (svájci). 18-án, matiné: A KIS TEVE ÉS A CSACSI c. mesesorozat. Rendes helyárral! Nyíregyháza Móricz: 18-án, A LOVAS LÁNY (NDK) Előadás kezdete: 15,30 óra! EGY MA­GYAR NABOB KÁRPÁTHY ZOLTÁN (magyar). Előadás kezdete: 17,45 óra! 19-én, A NAGY BALHÉ (amerikai). Mátészalka Béke: 18-án, ÉJ­SZAKA TÖRTÉNT (szovjet). 18- án, matiné: ÓZ, A CSODÁK CSODÁJA. 19-én, FILMMÚZE­UM. BONNIE ÉS CLYDE (18 év!, amerikai). Előadás kezde­te: 15,30 és 19,30 óra! 19-én, KABALA (14 év!, (magyar). 19- én, csak 17,30 órakor! Fehérgyarmat: 18—19-én, EGY KIS ROMANTIKA (francia). 18-án, matiné: A 24—25-ÖS NEM TÉR VISSZA. Nyírbátor: 18—19-én, SZU­PEREXPRESSZ (14 év!, japán). 18-án, matiné: ALIM ÉS SZA­MARA c. mesesorozat. Rendes helyárral! Vásárosnamény: 18—19-én, PIEDONE AFRIKÁBAN (olaszj. SÓSTÓI KULTURPARK KARTHAGO-koncert (1213) | KÉPEK, HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK BELFÖLDRŐL ÉS KÜLFÖLDRŐL A szabadságharc előtt két évvel: Petróleumlámpák Nyíregyháza utcáin Fecskék közössége

Next

/
Oldalképek
Tartalom