Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
1982. június 5. Kelet-Magyarország 3 Panaszaink ESYSZER MÁR VALÓBAN érdemes lenne a végére járni, hogy miként szoktunk panaszkodni ebben a hazában 1982-ben, mi emberek. Nem véletlen az ötlet. Mesterségünkből adódik, hogy sokszor keresnek meg minket panaszokkal. Dolgunk, hivatásbeli jussunk, hogy meghallgató! legyünk ezeknek. De tegyünk egy kitérőt. A 30-as években jegyezték fel Beregben egy tizenkét éves parasztfiú panaszos levelét, amelyben megírja, hogy édesapja nem tud dolgozni (a csendőrök verték meg), testvéreire is neki kell keresnie. Földjüket „elvitte a víz”... A levél Bajcsy-Zsilinszky Endréhez íródott, de egy országrész szociális ellátásáról, emberi ellátatlanságáról lett évtizedek múltán dokumentum. Manapság két perc alatt írunk kérvényt, de tízpercekig törjük a fejünket a záradékon, mert egy fiatalnak az is riehezére esik, hogy egyszerűen csak udvarias mondattal zárja a kérvényét. Kérni manapság jog és aki kér, még ha rendhagyót is, valósággal dühös, hogy neki kérnie kell. Találkoztam panaszossal, aki felháborodottan mesélte, hogy már kétszer volt bent szociális segély ügyében és még mindig nem intéztek az ügyében semmit, csak a jövő héten mehet be a pénzért. Ismerős kért, segítsek, mert mégis felháborító, hogy ő hiába volt becsületes munkásember egész életében, a fiát már másodszor utasítja el az egyetem. Más rendkívüli kocsikiutalást sürgetett türelmetlenül, megint más egy lényegtelen ügyet intézett olyan ne- kikészüléssel, mintha a sorsa múlott volna rajta. A panaszok forrása a hétköznap, a társadalmi együttélés. Igaz, vagy vélt sérelmek esetében egyaránt. Leírni manapság azt a szót, hogy „szíveskedjék”, kényelmetlen és anélkül, hogy ezt magunkban észre- vennénk, ügyintézésünk módjában az „ehhez jogunk van” gőgje érzik. BAJ EZ? Addig, ameddig csak arról van szó, hogy tudjuk a jogainkat és megkövetelni is merjük azokat, nem baj, de kezd úgy tűnni, mintha a jog tudása nem öntudatossá, hanem agresz- szívvé tenne embereket. Egyfelől megbántódunk, ha tőlünk követelnek és nem kérnek, másfelől csak követelni akarnánk. Az emberi természetből adódik, hogy előbb vagy utóbb annyi jogunkat, vagy vélt jogunkat tartjuk majd számon, hogy a kötelességeink tudásának se marad hely bennünk. Két ember jött be a minap. Fennen kezdte a panaszt, mert — úgymond — gyalázatos dolog történt velük. A termelőszövetkezet magasabb térítési díjat kér tőlük a legeltetésért, mint a termelőszövetkezet tagjaitól. Mi jogon teszi ezt — kérdezték —, hiszen ők is dolgozó emberek és a szövetkezet kötelessége, hogy támogassa az állattartókat . .. Valóban van ilyen köte lesség, de a legelőt a termelőszövetkezet kezeli, költ rá, adót fizet. Ha a tagjainak, nyugdíjasainak kedvezményt ad, akkor ez természetes, ha kívülállóknak adna ugyanannyit, mint a tagoknak, akkor az olyan lenne, mintha a szövetkezeti tagok állnának sorba a panaszosok vállalata előtt, dühösen panaszolva, hogy nekik nem adnak mondjuk munkaruhát. Ugyanígy: a becsületes munkásember becsületét senki sem sérti, ha az egyetemi felvételin teljesítményt követelnek a gyerekétől és nem fogadják el nemesi előjognak az ő becsületét. A rendkívüli kocsikiutalás más emberek jogait sértené. A szociális segély pedig támogatás, a társadalom segítsége, amellyel gazdálkodni kell. TUDOM, A NEKEM PA- NASZKODÖK, akik esetleg magukra ismernek, most sértetten gondolnak arra, hogy panaszkodni nekik joguk van. Igaz, elismerem, de végiggondolni a panaszukat nekik is kötelességük lenne. Bartha Gábor A METRIPOND fehérgyarmati gyárában csehszlovák megrendelésre ezer kilogrammos állatmérlegeket gyártanak. Szabó Pál és Kovács Elemér a korlátot szereli a mérlegre. (E. E. felv.) DÉLI SZIESZTA UTÁN Hídépítők Beregben A lakókocsi nyitott ajtajából cigarettafüst gomolyog. Az asztalt féltucatnyian ülik körül: az utolsó kártyaparti zajlik. Aztán pontban egy órakor az asztalra csattan a pakli. A lakókocsi kiürül, véget ért a déli szieszta. Az ugornyai parttól a légkalapács fémes robajának zaját hozza át a szél. Hirtelen süket csend támad. Egy pillanat az egész, annyi, míg a túlparton dolgozó megtörli verítékes homlokát. Hire a nagy munkák indulnak Tamási István a közúti építő vállalat művezetője a naményi hídfő tövében heverő 12 méteres vasbeton cölöpökre mutat. — Erre épül az új hídfő. A régieket elbontjuk. Alattunk markoló dobog. Nyomában por száll. Utat építenek. — A pontonhídhoz vezet majd... Június 20-ra kész. Mire a nagy mezőgazdasági munkák indulnak, áll majd a pontonhíd. A honvédség építi. Állunk a korlátnál. Autó autót követ, s egy-egy nehezebb jöttén szinte hajlik a híd. Sétálunk, nézelődünk. Tamási Istvánt önmagáról faggatom. — Tíz éve vagyok a cégnél. Fehérgyarmaton érettségiztem, utána két évig a Volánnál voltam forgalmista. Aztán levelezőn elvégeztem a vízügyi szakközépiskolát. Más azért ez a munka. Kérdezném: miért más? De' feleletnek elég a napbarnított, egészséges emberre pillantani. Aztán kérdés nélkül mondja: — Valamit megépíteni, élmény. Látni: új, jobb alakul a régi helyett. Vásárosnaménynál a híd újul meg. Nézzük: sofőrök fürdenek a Tiszában. Mellénk lép Nyá- rádi Vilmos. Morog: — Hol a balesetvédelmi oktatás? Ott áll a főnökük is, és nem szól. És ha megfullad valaki ? Sétálunk a hídon. Nyárádi „Hivatásod legyen élni másokért, s mások boldogságában keresni magadét.” Ez a Pestalozzitól való idézet az egyik tanteremben olvasható Tornyospálcán. Ezen nőnek fel mindazok a gyerekek, akik az iskolai évek alatt Ancsán Lászlóné keze alá kerülnek. Ez a jelmondata a tanárnőnek is, ez határozta meg egész pedagógiai munkáját, emberi tartását. S most, amikor magas kitüntetése alkalmából egy gondokkal, szépségekkel teli pálya állomásait elevenítjük fel, megint csak az idézethez jutunk visz- sza, újra, meg újra. Hiszen Ancsán Lászlóné mindig másokért szeretett dolgozni... — Egész kicsi gyermekkoromban elhatároztam, én tanár leszek. Gazdálkodók voltak a szüleim, pedagógus még csak véletlenül sem volt a családban, öt testvér közül kettőt taníttattak, egy fiút, egy lányt. Az internátus bizony sokba került, így mindig dolgoztam, amikor csak lehetett, hogy egy kis pénzt keressek. Nyáron kapálni mentünk, ősszel krumplit szedni, aztán apró tanítványaim voltak. Valahogy így kezdődött... Balogh Mária és Ancsán László életében Hajdúdo- rög volt az egyik jelentős állomás. A képzőben a szükség sok mindenre megtanította a pedagógus- jelölteket, még a padot, amiben ültek, is maguk készítették... — Amikor az első munÉlni kahelyemre kikerültem, 1949-ben, a Nagyhalászhoz tartozó Kecskés-tanyára, azt hittem, annál rosszabb már nem jöhet. És most, 33 évi pedagógus múlttal azt kell mondanom; ma sem könnyebb. Persze más volt a nehéz akkor és más most. Akkor a tanítás feltételei, az alapvető eszközök hiányoztak — emlékszem a tanyáról két zsák jegyzettel jöttünk el, magunk írtunk „tankönyvet” — ma jól felszerelt szak- tantermeink vannak, minden lehetőség adott, de sajnos egyre nehezebb jó nevelőmunkát végezni. Pedig nagy szükség van rá, sok gyerekkel kell, vagy kellene külön foglalkozni .. . Három év a tanyán. Űt- ravalónak éppen elegendő, nemcsak az oktatónevelő munkához, de mindahhoz, amire egy vérbeli tanítónak-tanár- nak szüksége lehet. Aki népművelő is volt — szerepet tanított a felnőttekkel, kérvényt írt, tanácsot adott a kismamáknak, a betegeknek, ügyeket intézett, mert csak rá számíthattak. Ezzel az útravaló- val került haza szülőfalujába, Tornyospálcára, ahol 29. éve tanít. Közben elvégezte a nyíregyházi tanárképző főiskola levelező szakán a magyar—történelem szakot. A magyart jobban szereti, ezt tanította többet. Nyolc éve éneket is tanít, amellett énekkart vezet. Tánccsoportot oktatott, színjátszókat toborzott, sőt férjével szereplői is voltak több darabnak, melyekkel a környék falvait járták. Ma már kevesebb népművelői feladatot vállal, de még most is akad ilyen bőven. S eközben volt megyei tanácstag, 7 évig — községi tanácstag már a harmadik ciklusban, a HNF járási-városi alelnöke, a megyei népfrontbizottság tagja, s felsorolni is hosz- szú, mi minden tisztséget töltött be. — Nekem mindenre van időm és soha nem végeztem üres járatot. Elvem például, hogy egyetlen órára nem szabad készületlenül bemenni, most is minden nap tanulok, készülök, sőt igyekszem valami újat kitalálni, ami a gyerekeket érdekelheti. Elűzzük az unalmat az órákról. Megéri, mert a gyerekektől visszakapom. Hogyan? Ügy, hogy tisztelettel köszöntenek évtizedek múlva is, meg visszajárnak, beszámolnak, miként alakul az életük. ' Több mint három évtizedes tapasztalattal a háta mögött vállalkozott arra, hogy részt vesz férjével együtt egy kutatásmetodikai kísérletben, melynek célja a korszerű pedagógiai módszerek vizsgálatá. Ebből a tantestület tagjai is profitálhatnak, hiszen Marika néni az osztályfőnöki munka- közösség vezetőjeként szívesen ad tanácsot a fiatalabbaknak. — De én sem szégyellek a fiataloktól tanulni. Például a fiamtól, aki szintén magyar—történelem szakos, vagy a testnevelés —biológia szakos menyemtől vagy másoktól. Szerencsére olyan közösségben dolgozom, ahol az értelmes munkához minden lehetőség adott, a munkatársaimmal jól lehet együttműködni. Ancsán Lászlóné pénteken a Parlamentben vette át a pedagógusmunkáért adható egyik legrangosabb kitüntetést. Kiváló pedagógus lett. Hogyan fogadták a hírt a szűkebb környezetben? Munkatársai jogosnak, megérdemeltnek érezték. Idős édesanyja bizony megköny- nyezte. Otthonában pedig három tanár gratulál, boldogon. És a legilletékesebb? — Mit mondhatnék én a kitüntetésről? Beszéljen helyettem inkább az idézet: élni másokért... Sokszáz gyereket bocsátottam útra ezzel a céllal. És éppen tegnap egy munkatársam jött el tanácsot kérni, hogyan oldjon meg egy nevelési problémát. Hogy ez miért szép? Azért, mert annak idején én tanítottam ... Baraksó Erzsébet Vilmos immár megbékélve szól: — Erről — int körbe a terepen —, most valami jót lehet konferálni. Olyan szépen lépünk. . . A n I ■■ rr colopvero A túloldalon verítéktől fényes bőrű emberek sürgölődnek. Egy csapat a cölöpverő gépet szereli szét. A naményi oldalra viszik, ott lesz rá szükség. Ketten a légkalapáccsal rázatják magukat. Rezeg minden porcikájuk, az izmok önálló életet élnek, a napsugarak, szinte mint a folyóról, úgy verődnek vissza a napbarnított, fényes embertestekről. A látvány furcsa. A frissen levert cölöpöket verik szét. De a rombolás, itt az építés része. — ötven centiméternyit szétvernek — így Tamási István —, a vasakat kihajlítják, és a beton alaptestbe építik be. Ez az egyenletes teherelosztást segíti. A robajban kiabálni kell. A teherautók úgy surrannak el mögöttünk, hogy nem is halljuk őket. Csak egy lovas kocsi két lovának patacsattogását regisztrálja a fül. A cölöpverő alkatrészei már a teherautón vannak. Az autódarun az alap utolsó vasa lóg. Tízezer köbmétert mozgatnak Üjra a naményi oldalon. A hídfőnél lévő házban — az alvállalkozóként közreműködő KÖZGÉP főhadiszállásán — jóbeszédű nő fogad. — Én rendezem itt az embereket. Aki rossz, eligazítom — pereg a nyelve. — Kávét főzök, postát intézek. Képzelje, ebben a házban kezdtem a házasságom, most Gerge- lyiben lakunk. Jaj — sóhajt —, nagyon jó emlékeim fűződnek ehhez a házhoz. Amit mesél, abból több önálló történet kerekedhetne ki. Neve: Nagy Károly né. Négy gyereke, s két unokája van. És mindehhez 38 éves. A híd épül. Eddig mintegy 10 ezer köbméter földet mozgattak meg. A pontonhídhoz vezető út további 20 ezer köbmétert tesz ki. Azt mondják, a forgalomnak augusztus 20-a után már mennie kell. Addig pedig: ezernyit fordulnak az autók. Számlálha- tatlanul sokszor csap le a cölöpverő. Az emberek délben lejátszanak néhány ultipartit. Szaporodik a görcs az izmokban. A légkalápácsok rázása kuszálja az idegszálakat. S elpárolog ki tudja mennyi verejték. Mert enél- kül semmi sem épülhet. SpeidI Zoltán Bereg kerítés és szervizszolgálat Vasipari iizem Tarpán Vasipari részleggel gazdagodott a múlt év második felében a Tarpai Áfész. Egy meglévő épületből alakították ki az üzemet, amelyben például eszterga, gyorsdaraboló, fúró- és fűrészgép kapott helyet. Az épület átalakítását a szövetkezet saját brigádja végezte. A gépekkel együtt 1 millió 700 ezer forintba került az új részleg. Néhány hónapos működése alatt több vállalatnak is dolgozott az üzem. A HAFE részére 400 ezer forintért készítettek egy utóöblítő berendezést, 185 ezer forintért pedig egy konvejorpályát. A baktai Mezőgép megrendelésére az idén 7 ezer vonórudat gyártanak. A nyírbátori Mezőgépnek pedig 2—2 ezer kerékagyat, illetve fékdobot szállítanak. Keresik a kapcsolatot más vállalatokkal is. Olyan megrendelésekre van szükségük, melyek egész éves elfoglaltságot adnak az ott dolgozó szakmunkásoknak. Nemrég a Vasvill Vállalatnak 40 Bereg fantázianevű kovácsoltvas kerítést készítettek. Hamarosan 100 újabb kerítés gyártása kezdődik az üzemben. * Foglalkoznak lakossági szolgáltatással is. Többek közt hegesztő, s lakatos munkákat végeznek egyéni megrendelésekre. Mivel legközelebb csak Fehér- gyarmaton. vagy Vásáros- naményban működik autószerviz — még kisiparos autószerelő sincs a községben — ezért az új üzemben szervizszolgálatot is szerveznek. Az ap- róbb-nagyobb beállítások mellett kocsimosást, zsírzást, olajcserét végeznek. Ha igény van e szolgáltatásokra, akkor idővel di-. agnosztikai műszerekkel is felszerelik az üzemet. (h.) Készül a guminadrág A Csenger és Vidéke Vegyesipari Szövetkezet porcsalmai PVC-üzemében műszakonként háromezer gyermek guminadrágot készítenek. (E. E. felv.) w i * a. Hfu9l/AŰr !«•*
