Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-30 / 151. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. június 30. Argentina — Falkland után Új elnök-régi gondok Távozás a hátsó kijáraton — bűne karikatúrája — Ne sírj értem Argentína — dúdolják könnyes szemmel az Evita musical ismert slágerét a tábornokok, miközben megszégyenülten elolda- lognak a hátsó kijáraton. Igaz, e borongós búcsú mindössze az International Herald Tribune karikatúráján játszódik le. A valóságban sajnos nem mennek ilyen magától értetődő egyszerűséggel a dolgok. Megfigyelők ugyan a falklandi fegyverszünet bejelentése után az egész argentin katonai junta azonnali bukását jósolták, a jelek szerint azonban a tábornokok egyelőre nem hajlandók felvállalni a kudarc beismerésének kétségtelenül hálátlan feladatát. „Befagyasztott" helyzet Pedig nehéz tagadni, hogy az 1976 óta hatalmon lévő argentin katonai rezsim kudarcot kudarcra halmozott, politikai, gazdasági — s a falklandi fiaskóval — katonai értelemben egyaránt. Éppen a belpolitikai válság, az immár hetedik éve „befagyasztott” politikai élet viharos meg- •élénkülése volt a Malvin-szi- getek (azóta már újra Falk- landok) visszaszerzéséért kezdett katonai akció egyik indítéka. Idén tavasszal az argentinok — Isabel Perón gyenge kezű kormányzatának megdöntése óta első ízben — tízezres tüntetéseken tiltakoztak a diktatúra ellen. Galtieri elnök, aki a köny- nyű győzelem reményében küldte a Falkland-szigetekre katonáit, a bizonytalan belpolitikai helyzetben ezzel a húzással némi haladékot kapott. A rezsim polgári ellenzéke: a felfüggesztett pártok, a betiltott szakszervezetek felsorakoztak ugyan a nemzeti zászló alá, a hazafias ügy védelmében, ám nem „kitöltetlen csekket” adtak a katonáknak. A régóta ígérgetett demokratizálás mielőbbi valóra váltását követelték. Kemény vonal Az argentin hadsereg történetének első „éles” háborús kalandja a hibás helyzetértékelés következtében vereséggel végződött. Argentína gazdagabb lett néhány fájdalmas tapasztalattal és szegényebb néhány illúzióval. Most újra kell értékelnie helyét a világban. Galtieri elnök nyilvánosan ugyan nem volt hajlandó kiejteni száján a megadás szót, közvetetten mégis vállalni látszott a felelősséget. Lemondott elnöki posztjáról és a katonai juntában viselt az International Herald Tritisztségéről. Helyét a szárazföldi erők élén hű embere, a kemény vonalhoz tartozó Ni- coliades tábornok foglalta el. A földi haderő pozíciói egyelőre inkább erősödni, mint csökkenni látszanak. Mindazoknak csalódniuk kellett tehát, akik abban reménykedtek, hogy a hadsereg a szégyenletes megadás után mielőbb szabadulni igyekszik a hatalom terheitől, s közös kormányt alakít a polgári politikusokkal. ArA falklandi katonai kudarc — •halomba gyűlnek az argentin fegyverek Port Stan- leyben (Fotó: AP — MTI — KS) gentína új elnökévé ismét egy katonát választottak: Reynaldo Bignone nyugalmazott tábornokot. Igaz, egyben ígéretet tettek arra, hogy 1984 márciusában a fegyveres erők visszatérnek a kaszárnyákba. Palotaforradalom? Bignone kijelölésével azonban aligha oldódott meg bármi. A nagy érdemekkel eddig kevéssé jeleskedő új elnök még a hadseregvezetés teljes bizalmát sem élvezi, nemhogy képes lehetne az egyre harcosabban fellépő polgári erők lecsillapítására. Bignone mögött csak a földi haderő áll —, s a háttérben feltehetőleg az előd, Galtieri. A légierő és a haditengerészet nem ígérte támogatását az új államfőnek. Meglehetősen kétséges tehát, mit érhet el. Nem kevesen vélik úgy, hogy az eddig teljesen jelentéktelen tábornok ellen (aki Buenos Aires-i körök szemléletes jellemzése szerint olyan, mint a „hagymás rostélyos hagyma nélkül”) újabb palotaforradalom bontakozhat ki. Elekes Éva Kádár János és Jorge del Prado megbeszélése Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden a KB székhazában megbeszélést folytatott a hazánkban tartózkodó Jorge del Pradóval, a Perui Kommunista Párt főtitkárával. A szívélyes, elvtársi légkörben és a teljes egyetértés szellemében lezajlott megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről és feladatairól. Véleményt cseréltek a nemzetközi munkás- mozgalom, valamint a nemzetközi élet néhány időszerű kérdéséről, különös figyelmet fordítva a közép- és latinamerikai térség legutóbbi eseményeire. Hangsúlyozták, hogy a nemzetközi biztonság erősítéséhez nélkülözhetetlen a világ különböző részein fennálló feszültséggócok rendezése, a népek önrendelkezési jogának és az országok nemzeti függetlenségének és szuverenitásának tiszteletben tartása alapján. Kifejezték szolidaritásukat a szabadságért és a társadalmi haladásért, a népelnyomó diktatúrák és támogatóik ellen küzdő közép- és latin-amerikai hazafias erőkkel, a szocializmust építő Kubai Köztársasággal és a függetlenségét védelmező nicaraguai néppel. Megerősítették, hogy a pártjaik készek az együttműködésre minden békeszerető erővel, a nemzetközi feszültség enyhítése, a fegyverkezési verseny korlátozása és a világbéke megőrzése érdekében. Kádár János az MSZMP szolidaritásáról biztosította a perui kommunistákat a demokratikus vívmányok meg- védelmezéséért, a dolgozók életkörülményeinek javításáért és országuk függetlenségének megszilárdításáért folytatott küzdelmükben. Befejezte munkáját a JKSZ kongresszusa A JKSZ XII. kongresszusa kedden, tanácskozásának utolsó napján délelőtt bővített, teljes ülést tartott. Előterjesztették és elfogadták a hat munkabizottság jelentéseit. A kongresszus a határozatok megszavazása után megtartotta záróülését, amelyen Mitja Ribicsics elnökölt. A küldöttek megválasztották a JKSZ új, 163 tagú központi bizottságát. A központi felügyelő bizottság 15, a szervezésügyi pedig 24 tagból áll. Ezt követően Mitja Ribicsics mondott záróbeszédet. jraki csapatok kivonultak Iránból Az iraki csapatok kedden befejezték teljes kivonulásukat a 23 hónappal ezelőtt kezdődött háború során megszállt iráni területekről — jelentette az INA iraki hírügynökség. A kivonulást Szaddam Husszein iraki elnök rendelte el június 20-án. A visszavonulásról szóló bagdadi jelentés szerint az iraki csapatok most a határ mentén, harckészültségben helyezkednek el. HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Az iraki visszavonulás — amelyről nem tudni, magában foglal- ja-e a vitatott, mintegy 500 négyzetkilométeres területet is — nem jelenti a háború végét. Teheránban már a visszavonulás megkezdésekor bejelentették: a kivonulás a háború befejezésének csupán egyik feltétele. Irán követeli még az agresszor megbüntetését, kártérítést a háborús károkért, az Iránba toloncolt iraki perzsák és síiták repatriálását, s szabad átvonulást az iráni csapatoknak Libanon fele Irakon keresztül. Az iraki visszavonulás közvetlen előzménye az iráni erők „szent város” elnevezésű offen- zívájának sikere volt. Az akkori harcok során Irán visszafoglalta Khorramshahrt, az egyetlen nagyobb várost, amelyet az irakiak elfoglaltak, s csapatai több ponton kiértek az iraki—iráni határhoz. Megfigyelők már a háború második hónapjában rámutattak: Irak első átfogó offenzíváinak megakadása után leállította a támadásokat, s a megszerzett állások védelmére rendezkedett be. Bagdad a közvetítések sikerében, illetve egy kedvező iráni hatalmi fordulatban bízott, s kivárt. A nagyszámú közvetítési kísérlet nem járt eredménnyel, s véres belviszályok után Iránnak sikerült egységes vezetés alá rendelnie a hadsereget, az iszlám gárdistákat, s az önkéntesekből álló félkatonai szervezeteket. Irak már az el nem kötelezett országok szeptemberi bagdadi csúcstalálkozójára készül, a maga részéről szeretné befejezettnek tudni a háborút, s a harcok folytatódásáért Iránra hárítani a felelősséget. Bagdadban már a „kiarakatrendezés” folyik, ennek keretein belül jelentettek be jelentős átalakításokat a vezetésen belül, s a kivonulás is ebben az összefüggésben értelmezhető. FRANCIAORSZÁG ’82 Küzdelem a munkanélküliséggel A L’Unité rajza: Ön kutató? Igen. És azt mondja, ez az év Önnek jelentős volt? Igen. Miért? Talált valamit? Igen! Munkát!... o Kérdezz meg száz franciát; arra a kérdésre, hogy mi a legsúlyosabb gond az országban, 99 biztosan azt feleli: le chomage, azaz a munka- nélküliség. Jelenleg kétmillió munkaképes francia állástalan, s köztük aránytalanul sok a fiatal. — Igen, elsőként kellett volna említeni — mondták szocialista párti beszélgető- társaim —, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kormány már eddig is lehetőség szerint tett új munkahelyek előteremtéséért, a munkaalkalmak növeléséért. Tekintélyes összeget, 11 milliárdos támogatást szavazott meg a kormány például a kis- és középüzemeknek abban a reményben, hogy ettől a segítségtől kedvet kapnak majd munkaalkalmat szülő új beruházásokra. Új munkahelyek Egyelőre még csak a kezdeti, de bíztató eredmények látszanak. Az államnak sikerült jó néhány vállalattal szerződést kötnie, hogy azok — állami támogatás ellenében — növelik a munkahelyek számát. Eddig így negyvenezer új munkahely született, főleg az állami szektorban. Ám a helyzetet megnehezíti, hogy a baloldal kormányának súlyos örökséggel kell megküzdenie, hiszen 1981-ben a 20 százalékot is meghaladta a munkanélküliek számának emelkedése, így eredményként könyvelhető el — ha megnyugvásra persze nem is ad okot —, hogy ha idén még nem is kevesebb a munkanélküli, de sikerült valamelyest megállítani a növekedés mértékét. Ha azt vesszük, hogy közben a szomszédos országokban évente 10—20 százalékkal több a munkanélküli, akkor a „stagnálás” eredménynek mondható. Varázspálca helyett Egy csapásra nem megy minden — vélik beszélgető- partnereim. A kormánynak nincs csodatévő varázspálcája, de a gazdaság reformjaival, a különféle intézkedésekkel talán sikerül elérni, hogy a gazdasági élet fellendülésével mégiscsak megjön majd a vállalatok beruházási kedve, másrészt a nyugdíj- korhatár leszállítása, a munkaidő csökkentése és más eszközök alkalmazása meghozza az eredményt, s a franciák feje fölül el lehet űzni sok-sok szociális bajt, sőt morális bomlás okozóját, a munkanélküliséget. Mitterrand már választási hadjárata idején, a Giscard d’Estaing-nel való televíziós csatározásban ezt a problémát állította az első helyre. Ám tisztán kell látni: Franciaországban a baloldal került ugyan hatalomra, de nem változtak meg az alapvető társadalmi és osztályviszonyok, s a legjobb elképzeléseknek is útját állhatják a tőkés világ törvényei szabta korlátok. Épp ezért van abban sok igazság, amit Evry- ben egy útjavító munkás mondott, amikor a változásról faggattam: „on verra”, azaz majd meglátjuk — volt tömör válasza. Amiben legalább annyi volt a jövőbe vetett remény, mint a jövőért érzett aggodalom. Következik: A Kiéber sugárúton. Valkó Mihály | Fjodor Abramov: Ipeusm ■ » Nevetett... Ezalatt pedig közvetlen közelben, a ház fala mögött, eszméletlenül feküdt Pavel, s a halál ólálkodott körülötte... Nem, nem! Ö nem tagadja a bűnét. Bűnös. Nem lett volna szabad felügyelet nélkül hagynia a beteg férjét. Nem szabad mulatságba menni, meg tiszteket meghívni, amikor a férje beteg. Másrészt azonban, tűnődött később, jóval később Pelageja, mi lett volna Pavellal, ha abban a percben éppen nincs ott Vlagyiszlav Szergejevics? Atka halálra rémült, ő maga szinte az eszét vesztette, a felcser részeg, otthon a fészerben fekszik, azt se tudja, fiú-e vagy lány ... Vlagyiszlav Szergejevics meg, mintha egész életében azzal foglalkozott volna, hogy segít az olyan idétleneken, mint ők. ■ — Petrenko! Cipeld a felcsert a kúthoz, és addig locsold, amíg az a kurafi magához nem tér. Fjodorov! Szerezz kocsit, és teljes gőzzel hozd a kerületből az orvost. Gyerünk! Azonkívül ő maga sem ült karba tett*kézzel, amíg ki nem jött Pavelhoz az orvos. Kigombolta az ing gallérját, kiszellőztette a szobát, meghagyta, hogy minden ablakot nyissanak ki, még egy csepp vizet is töltött Pavel szájába — vajon mindez eszébe jutott volna Pelagejának? Nem, nem, akármennyire fs rágalmazták, és kipletykálták az asszonyok e miatt a tiszt miatt, az igazat megvallva: akkor, azon a reggelen, ha valaki megmentette a haláltól Pavelt, akkor az ő volt. Vlagyiszlav Szergejevics. Pavel újabb betegsége, gondolta eleinte Pelageja. maga a halál, az ő életének most már befellegzett. Elképzelhetetlen, lehetetlen, hogy egyedül elboldoguljon otthon is, meg a túlparton is. Ott kell hagynia a sütödét. De hát hogyan fog élni a pékség nélkül? Bemásszon a hátsó udvaron a házába, mint a csiga, és elevenen eltemetkezzék? De hála istennek, a sütödét megtarthatta. Anyiszja kisegítette. Aikával együtt a kemence mellé állt. Pavel is gyorsabban gyógyult, mint ahogyan eleinte hitték. A kerületi orvos először akárha letaglózta volna Pelageját: „Paralizis. Soha többé nem tud lábra állni az urad ..Pavel mégis felkelt — a tizenötödik napon felült az ágyban, három nappal ezután a feleségére támaszkodva. kiment a tornácra. Egyszóval, ezúttal állták a sarat Amoszovék. Pelageja két álló héten át éjjel-nappal virrasztott a beteg férje mellett. Ezenkívül még egy csomó mindent elintézett: feltöltötte a krumplit, lekaszálta a Kis Manya szénáját ... No és, a tehén meg a malac? Meg az ebéd? Meg a mosás? Azt se csinálták meg helyette a jó lelkű szomszédasszonyok. Hogy az a sütöde milyen rémes — kipihente magát! Mintha szabadságon lett volna. Legalábbis így érezte, amikor három hét szünet után elindult a túlpartra. Minden új volt neki ezen a napon. Az is, hogy fényes nappal a sütödébe megy, üres kézzel. Nem siet, élvezi a derűs, szép időt, és azt is furcsállotta, hogy a mezőn már nem szénaillat szállong, hanem az érlelődő zsenge gabonáé. önmagát is újnak érezte — olyan frissen és köny- nyedén járt. Mintha legalább tíz évet fiatalodott volna. Az egyetlen, ami időnként elhomályosította örömét: Anyiszja folyton Alkára panaszkodott. Amint hazajött a pékségből, majd minden este szóba hozta a tisztet. Egyre gyakoribb vendég, naponta nem is egyszer benéz a sütödébe. Nem illik. — Miért ne illene? — vetette ellen Pelageja. — Hiszen a megrendelőnk. A mi sütödénkből viszi a kenyeret a katonáinak. Miért ne nézne be? (Folytatjuk)
