Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
1982. június 19. Q Beosztás nélkül Á szülői intelem így hangzik: „Csak az a fontos, hogy ember légy fiam!” Vagyis emberséget, becsületet kíván a gyerekének, olyan sorsot, hogy emelt fővel mehessen végig az utcán, bármilyen foglalkozást válasszon magának. Van viszont egy másik szülői igény is. Jobb sorsot kíván a magáénál a gyerekének, kevesebb munkával több jövedelmet szeretne. Ez természetesen nem megy mindig, ezért néha marad az íróasztal bűvölete, hogy legalább meleg szobában, kényelmes körülmények között dolgozzon a gyerek. Láthatjuk, tapasztalhatjuk viszont, hogy sokszor nem egyezik a szülői elképzelés a gyerek döntésével. Van, aki nem akar, nem szeret tanulni, a másik túl könnyen kap meg otthon mindent, s ezért nem sarkallja semmi sem a többet akarásra, s van olyan is, aki úgy érzi, akkor teljesedik ki az élete, ha olyan munkát végez, amihez kedve van, amiben kiélheti cselekvőkészségét. Életmódváltásnak vagyunk tanúi mostanában. A szakemberek társadalmi mobilitásnak hívják, amikor a szülői foglalkozástól eltérő pályát választ a gyerek. A legkézenfekvőbb, hogy paraszti sorból munkássá lesz valaki, a jó fejű gyerek továbbtanul, értelmiségi pályán helyezkedik el. Talán nem is illik megkérdezni az olyan fiatalt, aki befejezettnek látja az életpályáját egy szakma megtanulásával, aki abban leli örömét, ha szerelhet, látja, hogy keze nyomán hogyan változik az anyag. S ezért szokatlan a „visz- szaváltás”, amikor olyan szülők gyermekei kerülnek fizikai munkás kategóriába, ahol az apa szép beosztásban van, az anya is íróasztal mellett dolgozik, értelmiségi családból indult a gyerek. Sokan talán szégyellni valónak is tartják, ha a fiúnak vagy lánynak nem lesz diplomája. M indig van fekete bárány, olyan gyerek, aki a saját lustaságának, könnyelműségének „köszönheti”, hogy nem halad semmire az életben. S nyilván könnyebben megteheti az, akinek otthonról mindig csurran-cseppen valami, a rosszul értelmezett szülői szeretet révén mindent megkap. Ráadásul az ilyen „link” fiatalok jobban szem előtt vannak, mint mások, jobban általánosítanak, ha őket látják. Ám nem árt megnézni a másik oldalt sem, amikor valóban az emberség dönt, amikor elégedett a gyerek választott szakmájával, olyan ember lesz belőle, aki majd a maga gyerekeinek mutat példát, hogy lehet bármilyen foglalkozása, ha becsülettel teszi dolgát. Melyik úton induljak? Íróasztal helyett overall Megfontoltak a mozdulatok. A. csavarhúzóval igazít a foglalaton, villan a féklámpa. Odainti egyik társát, hogy kapcsolja be a világítást. Ellenőriz, a teherautó lámpái rendben vannak. Ismétlődő mozdulatok, naponta, hetente tízszer, százszor, ezerszer megteszi őket Gombos István autóvillamossági szerelő. Egymás után gördülnek be a most érkezett ZIL teherautók Nyíregyházán, a Vas- szerkezeti és Gépipari Szolgáltató Vállalat O-revíziós szervizébe. Itt végzik el az utolsó ellenőrzéseket a vizsgáztatás előtt, hajtják végre azokat az átalakításokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a hazai közúti forgalomban részt vehessenek. Fiatalok sürögnek körülöttük, összeszokott gárda vesz részt a munkában. — Eredetileg autószerelő akartam lenni, de oda nem vettek fel. Éppen azért, mert az édesapám nem volt munkás, hanem osztályvezető. A fizikai származásúak előnyben részesültek —, mondja Gombos István. Tíz évvel ezelőtt ért a pályaválasztás küszöbére. Az általános iskola befejezése után kézenfekvő lett volna, hogy gimnáziumban vagy szakközépiskolában tanuljon tovább. Csakhogy az elméleti tudás megszerzésére kevésbé fűlött a foga a gyakorlati érzékű gyereknek. — Most is megvan a biciklim, olyan mintha új lenne. Mindig magam szereltem, szétszedtem apróra. Később ugyanezt tettem a motorommal. A motor hű társnak bizonyult. Bejárta vele a környéket, de még Lengyelországot is sikerült becsavarogni egy barátjával együtt. Üjabban pedig egy öreg Wartburg volánja mögé ül, ha elindul. — Ez is úgy kezdődött, hogy apróra- szétszedtük egy barátommal, s mindent megjavítottunk rajta. Különben, ha nem értene hozzá az ember, csak a pénzt költhetné rá. A pénznek viszont egyre inkább helye van Gombos Istvánnál. Három éve nősült, fodrász felesége most várja a gyereket. Csakhogy a lakás, az önálló otthon egyelőre csak az álmokban él, pedig hovatovább minden gondolatuk az, hogy megteremtsék a nyugodt körülményeket a leendő „trónörökösnek”. A legújabb remény, hogy a VAGÉP segítségével munkáslakást kaphatnak. Közben pedig ingáznak a szülők között. A másfél szobás bérházi lakásban laknak a fiú szüleinél, de nyaranta a családi házba vonulnak ki, ahol a kert ad tennivalót. — Szeretem azt is, de még az állatokkal is szeretek bíbelődni — folytatja Gombos István. —•. Talán még nagyanyáméból, Gégényből hoztam ezt a tulajdonságot. A lényeg persze a szakma. Majd két évig volt katona, ott szintén a szakmában maradt. Mi több, a rajuk az országos versenyben a második helyezést érte el. — Nem úgy van, hogy itt elég annyi, amit az iskolában megtanultunk. Üj műszerek jönnek, változik a villamosság. Megveszem a szakkönyveket, otthon bármikor utána tudok nézni a változásoknak. Egyébként emelt szintű szakmunkás- képzőbe jártam, bármikor könnyű volna leérettségizni. A helyszín változik. A megye legnagyobb ipari vállalatánál, az Alkaloidánál vagyunk Tiszavasváriban. Az irodagépek javításáról két érettségizett műszerész gondoskodik. Kató Lajos, az idősebb, serkenő szakállal, a műszerészek könnyed öltözetében. Az ifjabb — öt évvel fiatalabb — társa az öccse, Attila. A 21 éves fiatalember eredetileg elektronikai műszerésznek tanult. Elegáns irodában ülünk le, olyan helyen, ahol gyakran KATÓ LAJOS megfordulnak üzleti partnerek, hazai és külföldi szakemberek. A vendéglátó Kató Lajos, a gyár gazdasági igazgatóhelyettese. A kérdés magától adódik: — Milyen érzés olyan gyárban kis beosztottként dolgozni, ahol az apa az első számú vezetők egyike? — Az biztos, hogy főnökökből van elég — mosolyog if-' jabb Lajos. — Bár közvetlenül csak egy főnökünk van, GOMBOS ISTVÁN aki nagyon rendes velünk, de akad jócskán, aki utasítást ad, akinek dolgoznunk kell. — Nem szeretném, ha azért élveznének előnyt, mert én ebben a székben ülök — így az apa. — Ezért a prémium megállapításánál külön megnézem, nehogy kivételezzenek velük. — Az órabérünk is olyan átlagos — vélekedik Attila. — Vannak, akik jóval többet kapnak, de olyan is van, akinek kevesebb a pénze. Néha csapongunk a beszélgetésben. Egyaránt szóba kerül a gyár élete, a baráti társaság, de még a futball is. Nem véletlenül, hiszen az Alkaloida területi bajnokságban játszó csapatának egyik játékosa Attila is. — Csak voltam — helyesbít. — Abbahagyom a rendszeres focit. Kimaradtam egy párszor a csapatból, ott aztán igazán megmutatták, hogy nincs kivételezés. Ügyis visznek ősszel katonának, addig egy kicsit könnyebben élek. Persze neki valóban köny- nyebb, hiszen nőtlen, otthon lakik. Édesanyja külön örül, hogy Végre egy-egy vasárnapi ebéden együtt lehet a család, nem kell rohanni, mert kezdődik a meccs. — Azért egy kis szorgalommal a jó játékosok között lehetett volna — pironkodik helyette az apa. — Még ifjúsági korában megkeresték, hogy Nyíregyházán járjon gimnáziumba, azóta talán NB I-es focista lett volna. A gyár lakótelepén laknak a szülők, s ott kapott lakást ifj. Kató Lajos is, aki már két gyermeknek az apja. — Jó a közelség, sokat segítenek nekünk. A feleségem most tanul — hirtelen jött a nősülés, a szüleim nem is tudtak róla, s így most fejezi be a gimnáziumot. Ilyenkor édesanyám foglalkozik a gyerekkel. Annyi biztos, hogy a szülők olyan hátteret, biztos támaszt adnak, amit nem pénzzel, anyagiakkal lehet legjobban kifejezni, hanem azzal a tudattal, hogy bármi történik, van, akihez forduljanak. Néha talán a példamutatás nyomasztó is lehet. Hiszen Kató Lajos végigjárta a gyárban a „szamárlétrát”, amíg igazgatóhelyettes lett. Segédmunkástól főosztályvezetőig sok poszton dolgozott. S nem restellt munka után tanulni, levelező tagozaton végezte el a közgazdasági egyetemet. — Legyek őszinte — kérdezi a fiatalabb Lajos. — Nekünk bizony már nem nagyon volt kedvünk tanulni. Elég volt az a tizenkét év, az érettségi. Utána már nagyon unalmasnak tűnt. — Majd elválik, hogy jól gondoltuk-e — kontráz Attila. — Most nagyon jól érezzük magunkat munkásként is. A befejezés ugyan nem kimondottan apai intelem, de megszívlelendő: — Csak úgy dolgozzatok, hogy akkor is becsületetek legyen, amikor én nem leszek ebben a beosztásban. Jobb híján a park oszlopát támogatjuk, amíg beszélgetünk. Nehezen indult a társalgás, s a végén sem vagyok biztos benne, hogy mit mondott L. őszintén, mi az, amit „felvágásból”, az idősebbek bosszantásából fogalmazott meg. — Hülye lennék, ha hajtanám magamat — szól a sommás ítélet. — Otthon megkapok mindent. Amit keresek, azt magamra költőm. Ha meg kifutok a pénzből, akkor szólok a faternak, pótolja meg. Majd megadom fizetéskor, legfeljebb elfelejtem. Persze ilyenkor megesik, hogy kiverik a dilit, jön az öreg a hegyibeszéddel, hogy én vagyok a család szégyenre, hogy miattam nem mer mutatkozni a városban társaságban, meg minden ilyen szöveg. A fiú átmenet a jóLfésült, jó modorú szép fiúk és a csövesek között. Mindezt persze nem lehet elmondani neki, mert az előbbi jelzőt azon nyomban kikérné magának, ö igenis az utcán kódorgó, csoportokba verődő fiatalokhoz tartozik. Legfeljebb any- nyiban menő, hogy több pénze van, mint másoknak. S ezt adott esetben érezteti is a haverokkal. Nem akarja elhinni, hogy ezt a magabiztosságot a családi háttér hozta neki, a korábbi években adott nevelés, amelynek romjai itt-ott mégis meglátszanak. — Ez is olyan falszöveg. Pont az ősöktől függ, hogy milyen az ember? — ellenkezik. — Az biztos, hogy én a magam útját akarom járni. Jó, abban rendes volt a fater, hogy mindig keresett új munkahelyet, míg végül kifogtam ezt, ahol azért pénzért el lehet lébucolni. De ahhoz már senkinek semmi köze, hogy a szabad időmben mit teszek. Jelen esetben a szabad idő egyfajta „édes életet” formál. Persze korántsem olyat, mint egyes filmekben lehet látni, attól alacsonyabb, ha úgy tetszik kisvárosi szinten, de mégis boldog L., hogy ő és a társasága a- maga hangoskodásával imponál jobban a lányoknak, mint az a fiú, aki naphosszat a könyveket bújja. — A csajok is arra jók, hogy legyen kikkel elverni az időt. Csak ne kezdjenek szerelemről nyafogni, mert akkor bepipulok — fogalmazza meg szerinte sajátosnak, egyéninek hitt nézeteit. Mindenesetre L. egyelőre irigylésre méltó, amennyiben nem nagyon érték az életben csalódások, nemigen volt része megpróbáltatásokban. El KATÓ ATTILA sem hiszi, hogy hasonló korban mások már felelősséget vállalnak, felelősen gondolkodnak. Neki meg ott a meleg lakás, ahol anyuka, apuka visszavárja a megtévedt báránykát. Nincs rá recept, hogy melyik fiatal mikor érzi magát elégedettnek, kiegyensúlyozottnak. A munka, a napi élet nyilván meghatározó lehet. S az is nyilvánvaló, hogy ehhez nerp fontos íróasztal, még ha eredetileg otthon mást sem tudtak elképzelni számára. Csakhogy az előbbiekből látszik, hogy van járható út, keskeny ösvény és zsákutca is, nem mindegy, hogy ki, melyiken indul el. Lányi Botond Nyíregyháza, ipari szakközépiskola: érettségizett szakmunkások lesznek. KH HÉTVÉGI MELLÉKLET
