Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-16 / 139. szám
1982. június 16. Kelet-Magyarország 3 Jön a vendég Keresett cikk Mándokról A Mándoki Fa- és Vastömegcikk Ipari Szövetkezet egy keresett — eddig hiánycikkből — az enyvfőző edényből a Budapesti VASÉRT és VASVILL rendelésére ezer darabot készít. Jámbrik László az edény palástját peremezi. (Jávor László felvétele) LEHET NÉHÁHY MILLIÓVAL TÖBB ? * . _________________________________ Kihasználni a keresletet Exportnövelés öz Alkaloidában Látszólag csak elhatározás kérdése volt: Tisza- vasváriban az Alkaloidában az egyik üzemben átszerelték a berendezéseket, s a sevenal mellett egy másik terméket, a fenilglicint is gyártani tudják, aminek jó exportlehetőségei vannak. Persze nem elhatározás kérdése, hogyan alakul a gyártási program. Az említett üzem esetében éppen a rugalmas alkalmazkodás, a létszám megfelelő mozgatása szükséges ahhoz, hogy két fajta gyártást is megvalósítsanak. JÖNNEK, ÉVRŐL ÉVRE egyre többen jönnek megnézni, megismerni minket. A legtöbben gépkocsival, de sokan autóbuszokkal, vagy éppen vonaton. Még néhány nap és seregestől érkeznek majd a legkedvesebb vendégeink a hátizsákos, sátoros, gyalogos diákországjárók is. Időszerű megkérdezni hát, hogy az ő javukra, a magunk hasznára tudjuk-e okosan szeretni őket? Tudom, hogy késő lenne most kiabálni bizonyos látványos, nagy idegenforgalmi programokért, szálláshelyekért, helyi rendezvényekért. Zsebünkhöz, anyagi lehetőségeinkhez szabottan, elkészültek ezek már, hiszen az idegenforgalom ipar, amiként sajnos a vendéglátás is az. Ennek elkészül majd a hivatalos mérlege valamikor az év végén és e mérleg alapján már 1983-ra tervezünk újra. Az éttermek kiszámítják, hogy mennyi haszna, milyen sikere volt a diákmenüknek, a szállodák és néhány szükségszállás gondnokai a ki- használtsági mutatóikat. A múzeumok jó érzéssel nyugtázzák, hogy több volt a látogató, mint tavaly. Nem mondom, mert nem hiszem, hogy a hivatalos vendéglátásban, az idegenforgalom szervezésében mindent a legjobban csináltunk, de mondom, mert hiszem, hogy évről évre sok mindent jobban csináltunk. A lehetőségeink korlátozottak, a táj iránti érdeklődés egyre nő. Tett ezért eredményeivel az iparunk, a mezőgazdaságunk, tettek érte a kulturális eredményeink, az országos építőtáborokban jól dolgozó fiataljaink, és sorolni is sok, ki mindenki más. Ha volt, mert volt, Szabolcs-Szatmárról egy beidegzett rossz vélemény a magyar társadalomban, annak számos összetevője van, ha változik, mert változik ez a vélemény, akkor az azt is jelenti, hogy új elvárásoknak kell megfelelnünk. AZ IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓ iparunk minősítésétől függetlenül meg kell teremtenünk a vendég- fogadás társadalmi formáit. Olyan hangulatot kellene kialakítani magunk között, amelyben a vendég is jól érzi magát. Nem idegen ez a tájtól, a vendégszeretetnek történelmi hagyományai vannak. Vallom, hogy jó házigazda csak lokálpatrióta ember lehet. Magyarán: nagyon kell szeretnünk ezt a szőkébb környezetet, amelyben élünk, mert megszerettetni, elismertetni vagy inkább megismertetni sem tudjuk másként. A hivatásos idegenforgalom és vendéglátás érdemelhet akár elégséges, közepes, jó vagy jeles# érdemjegyet, a vendég még nem biztos, hogy jól fogja érezni magát. Ehhez mi is kellünk, mi, akik az utcákon járunk, akik találkozunk velük, akikről jó vagy rossz emlékük lesz az erre járóknak. Jó, rossz, vagy semmilyen. Ez utóbbi talán a rossznál is rosszabb, hiszen a legkönnyebben elfelejthető. Fentebb iperativuszokban, követelésekben fogalmaztam, elmondván, hogy mi „kell”, „kellene”, „szükséges”. Taszító forma ez, senki sem szereti a kioktatásokat. Legyen hát inkább kérés, amiről írok. Néhány apróság, ami nem több, mint szükséges figyelem. Próbáltam, tudom: városaink utasellátó pavilonjaiban még az a kevés idegenforgalmi kiadvány sem található meg, ami van. Sok helyütt hiányzik a legforgalmasabb helyeken felállított térképtábla, amely az idegent a tájékozódásban segítené. A fodrászüzletekben megbeszélhetem a világbajnokság esélyeit, de nem kötik a lelkemre, hogy nézzem meg Tákost és mindenképpen menjek el Csarodára. A vendéglő kínál turistamenüt, de sok felszolgáló „nem vagyok én sem idevalóival felel, ha a múzeum szőtteseit, vagy szekereit kérdezem. VAROSAINK HATÁRÁBÓL nem hiányoznak a táblák. Köszöntenek és elbúcsúztatnak szíves szóval. Kár, hogy ezekről a szíves szókról bizony lepattogzott a festék. Műemlékeinket, az utak mentén, jól jelzik a műemlék táblák, de ha meg is keressük ezeket a műemlékeket, ott már csak kézzel írt üzenetet találunk, hogy keressük meg a papot. Mindenütt lenne egy nyugdíjas, vagy diák, aki fillérekért, vagy akár társadalmi munkában is nyitott kapukkal várna. Az idegen- forgalom nem állíthat mindenüvé alkalmazottat, de egy- egy településnek is gondolnia lehetne arra, hogy jó hírét vigyék. Más, de mert nyár van, gond: ahogy haladunk, vagy közelítünk az országhatár télé, úgy lesz egyre gyengébb az ellátás. Nem azt mondom, hogy sörrel várjuk az idegent, de azt igenis, hogy ne hét falut kelljen bejárnia a sört kereső vendégnek, vagy mert éppen így igaz ez is, egy-egy üdítőfajtát szeretőnek, hiszen így azt hiszi, hogy kívül került szinte a hazán is, hogy ez valamiféle más. A SZÜKSÉGES FIGYELMET most nyár elején még érdemes kérni, ugyanis, ha magunk között tudjuk is hi- báinkat, ha a rosszat mondjuk először, az idegen előtt, ha nem is dugjuk el a rosz- szat, a jót se rejtsük el. Mert dicsekednünk is van mivel! Bűn lenne, ha ezt annyira megszoknánk, hogy észre sem vesszük. Bartha Gábor Az utóbbi években 20 millió dollár körül volt az Alkaloidában a tőkés export értéke. Amikor az idén elkészítették a termelési tervet, akkor is hasonló nagyságrenddel számoltak. Sikerült növelni — Az eredeti tervhez képest közel tíz százalékkal magasabb exportot érhetünk el — tájékoztat Kató Lajos gazdasági igazgatóhelyettes. — Mindehhez az szükséges, hogy a központi kezdeményezés és a vállalati érdekek egybeessenek. Az egyensúly javítási nép- gazdasági érdekek egy olyan vállalatnál, amely korábban is nagy értékű exportot bonyolított le, különösen fontosak. A piaci viszonyoktól, a világpiacon az árak alakulásától is függ, hogyan tudnak előrehaladni. A múlt évben például egyharmadá- val sikerült növelni a tőkés exportot. ' — Az egyik oldal, hogy nekünk legyenek olyan termékeink, amelyekből többet, jobbat tudunk adni — folytatódik a magyarázat —, míg a másik oldalon a külkereskedelmi vállalattól is függ, hogy milyen partnereket talál, akik megveszik a gyógyszereket. Természetesen a gyárban nem ölbe tett kézzel várják a megrendeléseket. A nagyobb külföldi üzletkötéseknél maguk is ott vannak, ismerik a vásárlók igényeit. Már előre felkészülnek a nagyobb keresletre, akár arra is hajlandók, hogy még az üzlet megkötése előtt raktárra termeljenek — nyilván csak akkor, ha utána a megrendelés gyors teljesítése lehetővé teszi a magasabb ár elérését is. A szállításoknál különben is fontos a megbízhatóság. Minden megrendelést határidőre teljesítenek. Bővítik a kapacitást Az export növelésére tett erőfeszítések műszaki intézkedéseket is követelnek. Van egy intermedier — olyan termék, amelyik alapanyagul szolgál más gyógyszerek gyártásához — az iminodi- benzil, amelyből eddig néhány 10 tonnát gyártottak Ti- szavasváriban. Januárban és februárban olyan átalakításokat végeztek, amelyekkel intenzívebb lehet a gyártás, évi 75—80 tonna előállítására is képesek. S ehhez még kooperálni kellett az Egyesült Izzó gyáraival is, hogy javuljon a gyártáshoz szükséges hidrogénből az ellátás. S úgy tűnik, hogy még ennél az üzemméretnél sem állnak meg, hanem tervezik a kapacitás további bővítését, amennyiben a piaci igények ezt alátámasztják. Persze nemcsak az új termékeknél, hanem a hagyományos gyártmányoknál is van lehetőség az export fokozására. A szulfonamidok mennyiségének a növelését az teszi lehetővé, hogy a Cyanamid amerikai cég érdeklődik iránta. Most folynak a tárgyalások, s a vállalat csak a gazdaságos export esetén növeli jelentősen ebből a termelést. Minden esetre a szükséges alapanyagot a gyártás kezdetére biztosítják. Jobb feltételek — A többlettermeléshez általában rendelkezésre állnak a kapacitások — mondja Kató Lajos. — Sokkal nagyobb feladatot jelent gyáron belül, hogy mindenütt legyen ember is, aki termel. Az eredeti létszámot nem akarjuk túllépni, így munkaszervezési intézkedésekre, a hatékonyabb kihasználásra' van szükség. Ennek a jegyében a Kémia V. üzemben bevezették a végtermékre orientált ösztönzési rendszert. Ez a korábbi termelékenységi prémiumtól jobbnak bizonyul, a havi értékeléssel mindenki tudja, hogy mit tehet a javításért. Ennek alapján — kisebb módosításokkal — a többi alapanyaggyártó üzemben is bevezetik ezt a bérezési rendszert. A tolmács H a külföldi delegáció érkezik, vagy mi utazunk valahová, első gondolataink egyike: ki fog tolmácsolni, s vajon szót értünk-e majd az idegennel? De vajon a tolmácsot milyen érzések kerítik hatalmába, amikor a nagygyűlésen több száz ember lesi a szavát, vagy éppen szűkebb körben egy viccet kell lefordítania anélkül, hogy elsikkadna a poén? Dr. Mihalovics Árpád, a tanárképző főiskola orosz tanszékének adjunktusa gyakran átélte már a tolmácsolás semmivel sem pótolható izgalmát és örömét. Orosz—francia szakos diplomát szerzett Debrecenben, tanult még szlovákul — ózdi születésű, s kisgyerekként megismerkedett a határ menti szlovákok nyelvével — majd olaszból is felsőfokú állami nyelvvizsgát tett. Tíz éve szerzett idegenvezetői igazolványt. Fél Európát bejárta, mint tolmács, idegenvezető. A turisták igen vegyes összetételű csoportokat alkotnak egy-egy úton, s az idegen- vezetőnek nemcsak tolmácsolni kell tudni nagyon alaposan, hanem a csoportot is össze kell tartania. — Ha már a nyelveknél tartunk, külföldön a hazai idegenvezető „csak” tolmácsol az utasoknak, fordítja a helyi csoportkísérő városnéző, múzeumlátogatási szövegét. Érdekes, hogy a kultúrtörténet egyes szakaszai más-más nyelven terjedtek el az idegenvezetők között. Krakkóban például a barokk építészetet franciául, a szocialista vívmányokat oroszul beszéltük meg a partnerrel. Módszeresen készül minden tolmácsolásra. Nemrégiben a nyíregyházi malomban kellett egy francia szakembert kalauzolnia, de hiába a legmodernebb malom, ezt a szakszókincset nem tanulta sehol. Megkérte az apját, aki molnár, segítsen neki a speciális kifejezések összegyűjtésében. Ezeket lefordította, saját készítésű szótárt állított ösz- sze, s így már nem is volt semmi baj. Ritkán kerül sor szinkrontolmácsolásra, rendszerint konferenciákon kell azonnal a másik nyelven közvetíteni a mondanivalót. Az a gyakorlat, hogy először idegen nyelven hangzik el a szöveg, majd a hallgatóság nyelvén. Elfogadott álláspont, hogyha tízpercnyi az eredeti szöveg, az érthetőség megtartásával, de a felesleges részek kiiktatásával hét és félpercnyi jut a tolmácsnak erre. A rövidítésekkel minden nyelvnek megvannak a maga sajátosságai. Az SZTK, OTP, OFOTÉRT, KERAVILL, LAKSZÖV és az ehhez hasonló rövidítések alaposan feladják a leckét a fordítónak. — Lehet, hogy a másik országban nem is ismerik például a takarékpénztárt. Ilyenkor körül kell írni, mit is jelent az a fogalom, s csak akkor értheti meg az idegen a mondandónkat. Mihalovics Árpád azt vallja, hogy a tolmács alaposan készüljön fel a feladatára. Emellett azonban nem lehet tartózkodó, hideg egyéniség. Fordítani és tanítani lehet rutinból is, de a tolmácsnak mindig aktív részesévé kell válnia az eseménynek, legyen az politikai nagygyűlés, vagy baráti összejövetel, társasát, vagy üzemlátogatás. S a tolmácsnak is nagyon fontos, hogy naprakészen tartsa a tudását, ezért a fiatal adjunktus úgy gyakorol, hogy beül egy ünnepségre és magában oroszra fordítja az elhangzottakat. Az egyik tv-riportot pedig szinkrontolmácsolással franciára tette át. T. K. Az Alkaloida gyógyszereiből, hatóanyagaiból több mint száz országba exportál. Mégsem mindegy, hogyan sikerül a nehezebb körülmények között növelni az exportot. Kihasználják a piaci gyors keresletet is — ahogy azt 1978—79-ben a morfin- alkaloidáknál tették —, s élnek a gazdasági szabályzó- rendszer adta lehetőségekkel, amely például az export növelése után lehetővé teszi a termelési adó egy részének visszatartását és a fejlesztési alapba történő átcsoportosítását. Ez viszont megteremti a feltételét az újabb bővítésnek, megfelelő berendezések, gyártási eljárások megvételének, illetve bevezetésének. Zökkenők nélkül — Bizakodóak vagyunk, hogy az idei, megemelt 762 millió forint értékű nem rubel elszámolású exportunkat zökkenők nélkül teljesítjük — vélekedik a gazdasági igazgatóhelyettes. —, Ezt a feladatot ismerik az üzemekben is, s ennek megfelelően dolgoznak. Lányi Botond Közömbösség A z állami gazdaság munkavédelmi előadója mondta: elkészítették az új munkavédelmi szabályzatot. Több mint 200 oldal(!) Vajon ki olvassa el? Azok minden bizonnyal, akik vizsgáznak majd belőle, hiszen brigádvezetőtől az ágazatvezetőig a vizsga kötelező. £s a többiek? Az a hatszáz ember, akikért, akiknek védelmében fogalmazták meg a szöveget, ők aligha veszik a fáradtságot, hogy elmélyedjenek technológiai utasítások tanulmányozásában. Pedig hát kár, nagy kár. Az igazság, nem szeretünk olvasni. Kitűnt ez egyik nagyvállalatunk bizalmi testületének tanácskozásán is. Arról volt szó, hogy jóváhagyták a kollektív szerződés módosítását, de többen bizalmiak elmondták: a dolgozók az eredeti kollektiv szövegét sem ismerik. Hasson oda a vállalat — kérték —, hogy módja legyen mindenkinek elolvasni a szerződést. Meglepő volt ez a kérés. Annál is inkább, mert amikor a szerződés készült, hetekig járt a sokszorosító gép azért, bogy jusson minden üzembe, műhelybe, munkahelyre egy- egy példány. Van is mindenütt. És porosodik mindenütt. Nincs hétlakatra zárva sehol sem a kollektív szerződés, sem a munkavédelmi szabályzat, sem pedig más, a munkánkat, munkahelyi magatartásunkat, jogainkat és kötelességeinket rögzítő dokumentum. Talán ezért is — mert nincs elzárva — nem hétpecsétes titok az írás, közömbösek vagyunk. Aztán ha történik valami baj, baleset! Vagy akarva- akaratlan munkahelyi törvényt szegünk, azt mondjuk: nem terhel bennünket felelősség, hiszen mi semmiről sem tudtunk! Gyakori az ilyen, vagy hasonló kifogás, de ez senkit sem mentesít. Aki nem szeret olvasni, az magára vessen. Meglehet, a kollektív szerződéseket, a munkavédelmi szabályzatokat nem jeles írók írják, nem izgalmasan olvasmányosak, érdekesek a sorok, mégis olvasni illik őket. (Persze azért, valamit az olvasmányosságért is tehetnének azok, akiket illet.) S ok a paragrafus. Hemzseg a rendeletek, és a határozatok idézete. Pedig olykor paragrafusok helyett is többet mondana az egszerű és érthető szó. Aztán a 200—300 oldal! Ez bizony néha regényben is sok. S. E. Vágják a lóherét A Szamos menti Tangazdaság fehérgyarmati üzemegységének eszenyői telepén Bíró István rotációs asztallal vágja a lóherét. (G. B. fel\.)
