Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET lm. TÉRKÉP föld alatti kincsekhez □m □□BIBBQBBQQiaBlQQ Kalandregényekben rendszerint a féltett kincset először jól elrejtik, majd a rejtekhelyét térképre rajzolják, hogy a veszély elmúltával az értékért visszataláljanak. A vásárosnaményi Beregi Múzeumban az ellenkezőjét tapasztaltuk. A pótolhatatlan kincsek — esetünkben régészeti leletek — már régen raktárba kerültek, és korábbi búvóhelyükről csak most készül térkép. Miért? — Néhány alkalmazottjával kis múzeum a vásárosnaményi — magyarázta Felhős Szabolcsné múzeumigazgató. — Hírünket a textilgyűjte- mériyünk alapozta meg, de a gyűjtőutakon talált, időközben bejelentett régészeti emlékeket sem hagyhattuk veszni. Évek alatt közel húszezer darabra nőtt ez a gyűjteményünk. A feldolgozására azonban nem futotta erőnkből. Most, hogy a megyei múzeumi szervezetben több fiatal régész kezdett dolgozni, gon- dolhattúnk a földből előkerült történeti emlékek rendszerezésére. Varga Béla régész ez év elején látott ehhez, az előre láthatólag több évig tartó munkához. A beregi táj szinte valamennyi településéről került régészeti lelet a múzeumba. Az eligazodás és a további feltárások, leletmentések érdekében szánta rá magát, hogy elkészíti Bereg régészeti topográfiáját. — Ez a tájegység az ország egyik leggazdagabb bronzkori lelőhelye — mondta Varga Béla. — Bizonyos edénytípusok változása, fejlődése jól nyomon követhető. Bereg a honfoglalás kori anyagnak is valóságos kincsesbányája. Ezek után talán érthető, miért vágtam bele ebbe a nagy munkába. A lelőhelyek térképre rajzolásával azonban nemcsak az a cél, hogy a szakember könnyebben eligazodjon a letűnt korok emlékei között, hanem a területen ma működő üzemek, gyárak, termelő- szövetkezetek vezetőinek is kezébe kívánják majd adni. Mert olykor a legjobb szándék, a legnagyobb körültekintés mellett is a nagyobb földmunkák, építkezések során jóvátehetetlenül tönkremennek pótolhatatlan történeti értékek. — A muzeális emlékek védelméről törvényerejű rendelet intézkedik — folytatta Varga Béla. — A topográfia elkészítésével a múzeum megkönnyíti az érintett munkahelyek dolgát. Hiszen a térképről pontosan leolvasható lesz, hogy a tervezett útépítés, csatornázás, mélyszántás stb. helyén korábban került-e már elő régészeti lelet. Ha igen, akkor a munkák megkezdése előtt értesíthetik a múzeológust, járja be a terepet. Megelőzhető a megkezdett földmunkák kényszerű leállítása is. A Beregi Múzeumban készülő régészeti feldolgozást tehát nemcsak a régészek várhatják türelmetlenül, de szinte minden Vásárosna- mény környékén élő, aki szívügyének tekinti a régészeti kincsek megmentését. Reszler Gábor Várakozók (Krutilla József tollrajza) „Jó szívvel nem lehet korbácsolni” Az út onnan már nem vezet tovább. A kő és aszfalt, a homokban elenyész. Ott vége van a villany-, a telefonvezetéknek is. De a kövesút és a vezetékek végén homokdombok és erdők karéjában él látszatnyugalmában a település. Sok rossz föld és a természet ezerarcú szépsége van ott együtt. Rengeteg a fa. Dombhátakat koronáz a fenyő, a tölgy, az akác, tocsogós lápon áztatja gyökereit a nyár és a fűz, bokrosodik a som, a kökény és mindenféle aljzatnövény. A község takaros, de utcái esőben sárosak, tikkasztó hőségben porosak. Nem jellemző a hivalkodóan újgazdaságra utaló sátortetős, avagy kétszintes épület. Kőkerítés sem sok. Mindez nem mond semmit. Nem a kerítések, a falak mutatják, az emberek hordják magukban felemelkedésük jegyeit. Ki, hogyan. Sok regényes, regénybe illő történet, életút, emberi sors a jelzőlámpása Omboly történetének. De mind, mind csak az embernek, önnönmagának világol. Elég csak a színre lépni, hogy az ember lásson, halljon valamit, szokatlant, meghökkentőt. Az öreg, a nyugdíjas juhász mondja: — A feleségem írt egy verset az út megépítéséről, a villamosításról: Nem jelent meg. Pedig elvitte egy újságíró. — Régen lehetett? — Az bizony régen volt. — És azt tudja-e bátyám, hol lakik a volt termelőszövetkezeti elnök? — Az örökös elnök. Már hogyne tudnám. A Hunyadi utcában. De' ne itt alóról menjenek, sárba jutnak. Kerüljenek felül. — Miért örökös az elnök? — A nép így tartja. Kikiáltotta. Örökös elnök az. öreg körtefa vet árnyékot a kiskapura. Korcs puli csinálja alatta a figyelemfelkeltő ricsajt. De jön már az örökös elnök, Kelemen István. Arca pirospozsgás, ősz üstökét zsíros kalap fedi. Mint régen — mint mindig — tekintete nyílt, mozgása határozott, ami új, ami nem kellene, kezének már van egy kis remegése. 70 éves. A konyhaasztal mellett elhangzik néhány anekdotába illő történet. Ilyenek: vett az egyik ömbölyi televíziót. Vehetett, tellett rá. Az antennát viszont köszönte szépen» i.araret.ó - bizony'néni költ. Megnézte ő milyen áz antenna, majd farag egyet fából. Régen volt, de igaz volt. Mint az is, hogy Ömböly ősállapotában Zsuzsanna major volt, gróf Károlyi József birtokolta és az egypitvaros lakásokban cselédek éltek. — Az egypitvaron, egy konyhán és tábori kemencén négy család élt. Elég gyatra élete volt az az embernek, se kamrája, se magánya. Egymás életébe, fazekába láttak. így, és erre születtem 1912-ben. És még mire született az ember? Nyolcéves korában már napszámba mehetett. Jutott neki mint feladat, a csutkatövek szedése, az acatolás, a száz hold szőlőben a venyige ösz- szegyűjtése. Tanulhatott is. Egy tanítóra 100—120 poronty okítását bízták. — Először Szaniszlóban jártam iskolába, túl az országhatáron. Ez volt 21-ben. 23-ban a határt lezárták, kiköltöztünk Károlyba. Ott egy évig jártam, akkor megint Szaniszló következett, de a hat osztályt itt, Zsuzsanna majorban fejeztem be. — Jó tanuló volt. — Olyan mostani négyes. Szerettem tanulni. *De nem ment az istennek sem. Nem az én akaratom fogytán, de Zsinger Pál tiszttartónak kutya természete volt. Ha a tanító nem volt ott a disznó- és juhetetésnél, elkergette. Ki látta kárát, mi . .; De én akartam tanulni. Kitörni a cselédsorból. Egy évet jártam polgáriba. Nem ment. Megmondta a Gorzsó Pista apámnak: ha a fiad a legjobb tanuló is lesz, akkor sem fog érvényesülni. Ügy történt. Kitörni a cselédsorsból? Többre vinni, mint amit a szülő elérhetett! Kollektív vágyakozás volt ez és maradt. Viszont jussa volt minden cseléd gyermekének, hogy apja után a sorban a helyét követelje. Hogyan nőtt, embereseden, keményedet!, vált egyéniséggé Kelemen István, jószerével azt csak önmaga tudja. Mint élt, mit érzett, azt ma már nem lehet elbeszélni, felidézni. Sokan talán meg sem értenék. Még a szerelem, a házasság is sajátosan egyedi, ömbölyi. A fiatalok, ha idejük engedte, esténként összejöttek, találkoztak. Volt egy citerás Hetrovics János, szépen játszott. Citerájának húrjaival összepengette a párokat. Mi volt akkor Holhós Erzsébet £s Kelemen István terve ? — Amíg a gyerekek nem voltak, tudtunk valamit félretenni. Mint traktoros percentet is kaptam — olyan volt az, mint most a prémium — szóval úgy gondolkodtunk, veszünk egy pár hold földet, házat építünk és leszünk a magunk ura... Lettünk is később, de másként ... Most itt 1945-nek, a felszabadulásnak kellene következni. De addig még volt katona is és volt halálosan sérült is Kelemen István. Frontharcos csak azért nem lett, mert felrobbant vele egy gázolajos hordó. Tél volt és két ember szalma tüzénél olvasztotta az olajat. Akkor ment oda Kelemen és akkor robbant a hordó. Bal lába összeroncsolódott, kifordult. Biztatta társait, húzzák egyenesre. Azok mondták: KELEMEN ISTVÁN — Dehát recseg, ropog. — Ne törődjetek vele a kutya mindenit, hát nyomorék legyek? Húzzátok!... 1945-ben felgyorsultak az események. Kelemen István földet osztott. Néki, gyermekei, felesége és saját jogán nyolc hold jutott. Öt évig gazdálkodott és a tsz-szervezéskor En- csencsre a gépállomásra menekült a kollektivizálás elől. Akkor megszűnt a tsz, feloszlott és Kelemen István óira vetett és szántott. — 1958-ig nagyon jól ment. Addig megfizették a parasztnak minden lépését. Már volt gazdaságom, nyolc szarvasmarhám, 24 sertésem, 16 anyajuhom, 16 kicsi bárány, szekerem, ekém, ekekapám és boronám. Ezt mind vittem én újra a tsz-be. Jaj, de nehezen. — Nem akarta? — Nem hát. Hiszen előttünk volt a példa, az első próbálkozás. De jártak a nyakamra, engem gyúrtak. A feleségem már unta, azt mondta: hagyd már abba a makacsságot, csinálj akármit, de ne járjanak ide. lófTR Miértképpen ide jártak? — Mert azt mondták1 a” faluban; -ha Kelemen igen, akkor mi is. Hát így lépett be 1969-ben velem negyven család. Engem elnöknek választottak. Akkor én azt mondtam az embereknek, ruházkodjanak, tatarozzanak. Nem csináltam leltárt. Azt is mondtam, előleget én semmire nem adok. Majd ha lesz pénz, fizetünk. Mire a gyerekek iskolába meftnek, lesz pénz, de dolgozzatok. Hát lett pénz. Ősszel előleget adtunk. Akkor megint azt mondtam, vegyetek ruhát, aktatáskát a gyerekeknek. Aki nem vesz, az a szemem elé ne kerüljön. Ügy néztek ki a mi gyerekeink a többiek között, mint az úrigyerekek. Mondták is: ni csak, a tsz-esek ... Sok eseményt, jót is, rosszat is tart az emlékezet. Nem volt hosszú életű Kelemen István elnöksége. Összekülönbözött néhány más vezetővel, lemondott. Nem személyes érdek, a közös ügye vitte a kenyértörésre, mások makacssága, a saját konoksága. Maradt a tsz- ben. Ahová küldték, oda ment, amit mondtak, azt csinálta. De az ő fegyelme, sjótlafl példamutatása nem volt ragadós. — Azt mondja a paraszti beszéd: jó szívvel nem lehet korbácsolni. Nem ér az olcsó népszerűség semmit, mert nincs fegyelem, nincs gondosan végzett munka. Pár év alatt lezüllött a tsz, sokan csak azt nézték, mit vihetnek. A tsz nem tudott fizetni, nem is volt miből. Megint elővettek. Legyek újra elnök. Azt mondtam, nem és nem. Akkor a vezérkar csak arra kért, a gyűlésen legyek ott. Elmentem. Ott aztán az emberek kikiáltottak. Kétszer azt mondtam, nem. Harmadjára elgondolkodtam: állj meg vándor, nem lehet egy község akaratával játszani. Nahát, felálltam és azt mondtam: jó. De ne merje ezután senki azt mondani, hogy ezt, vagy azt nem csinálom, ide vagy oda nem megyek. Dolgozni kell, hogy élni tudjunk ... Jó volt az ömbölyi termelőszövetkezet, sokáig jó volt. Megéltek sok nagypénzes zárszámadást. Viselték Kelemen István kemény akaratát, szigorúságát és emberségét. Aztán tisztességgel, szépen búcsúztatták. — Nem panaszkodom. Amikor nyugdíjba mentem, jól elengedtek. Kaptam korábban kormánykitüntetést, a tsz-től pénzjutalmat és rámtestálták az örökös elnökséget. Ha úgy belegondolok, nem volt unalmas az én életem. Azt az egyet viszont nagyon sajnálom, hogy akkor egyszer lemondtam, otthagytam a vezetést. Akkor nagy terveim voltak, 13 millió forintos beruházás, juhhodály, sertéstelep, szarvasmarha-hizlaló. Jószerével az állam adta volna a pénzt. Műhelyt is akartam. E2t a tervet akkor felrúgták. Na, mindegy, így esett. Háromezer-nyolcszáz forint a nyugdíj. Jut belőle erre is, arra is. Különben van még erő. Virágzik a ház körüli gazdaság, ad munkát a kert, a jószág. Mi kell még? Barátok, ismerősök is bekopognak. Bor gyöngyöz a pohárban, emlékek, történetek elevenednek fel, jelezve; aki regél, az történelmi időknek volt részese, tanúja. Szép volt, nehéz volt, régen volt. Seres Ernő KM Részletek a Beregi Múzeum régészeti kiállításáról. (E. E. felv.)
