Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

2 Kelet-Magyarország 1982. május 22 Inkubátora helikopteren Vasárnaptól új Volán-menetrend Vasárnapra virradóra szerte Szabolcs-Szatmárban már az új menetrend szerint közle­kednek a Volán autóbuszjá­ratai. S bár január 3-án már egy ízben módosították az autóbuszok programját, a mostani már figyelembe ve­szi a tapasztalatokat és az öt­napos munkahét miatt meg­változott munkakezdések idő­pontjait is. Nyíregyházán 1300, a helyköziek sorában pedig több mint 2600 járat idejét egyeztették a szakem- ■ berek, akiknek ezúttal is se­gítségükre volt a számítógép, a számítástechnika. Csökkenteni a zsúfoltságot / A vasárnap életbe lépő új rendről, az újdonságokról Danku Andor, a Volán 5-ös számú Vállalatának osztály- vezetője adott bővebb tájé­koztatót. A nyíregyházi helyi járatok között némi újítás, hogy a 2-es autóbusz vonalán dél­előtt 2 új járatot alakítottak ki, délután 12,53-kor pedig a Csárda megállótól a Nagy- kálló felől közlekedő — s a tapasztalatok szerint túlzsú­folt — jármű tehermentesíté­sére állítanak egy járatot a forgalomba. Hasonló módon a tehermentesítést, a zsúfolt­ság csökkentését célozza a 4- es járat Őrösről induló új autóbusza is, mely a kora reggeli fél hét tájban érzékel­hető csúcsforgalmon enyhít majd. ötpercenként Sóstóra Jó hír az ötnapos munka­hét végének megnőtt szabad idejét jól kihasználóknak, hogy szombaton és vasárnap 8—F jelzéssel fürdőjáratot állít forgalomba a Volán! Hogy mit jelent ez? Bár már korábban is volt hasonló kez­deményezés, mely szerint jó idő esetén kisegítőjáratok in­dultak Sóstóra, ám ezek rendszertelenül, a forgalmis­ták kénye-kedve szerint köz­lekedtek. Ezentúl menetrend­szerűen teszik meg a Jókai téri buszállomás és a sóstói fürdő közötti távolságot. A fürdésre alkalmas időben tehát 10 percenként közle­kednek a 8—F jelzésű buszok s ily módon a hétvégeken — a 8-ast is beszámítva — 5 percenként indul Volán-járat Sóstóra! Más települések helyi já­ratai közül említést érdemel a’ tiszavasváriak 2-es járata. Mégpedig azért, -mert orszá­gosan is szinte példa nélkü­li újítással éltek a közlekedé­siek. A követnivaló kezde­ményezésben méltó partner­re találtak a Tiszalöki Álla­mi Gazdaságban, amelynek munkásokat szállító autóbu­sza a Volánéval azonos útvo­nalon közlekedett. Ezentúl az „Építőipari szövetkezet—Fő­tér—Dankó puszta” megállók között az állami gazdaság járműve bonyolítja majd le a forgalmat. A közületi busz így nem áll kihasználatlanul a délelőtti órákban sem. A Volán is jól jár, hiszen eddig itt közlekedő járatát egy másik tiszavasvári tehermen­tesítésére használhatja fel. Kisvárdán az autóbusz me­netrendje jobban alkalmaz­kodik a 2. és a 3. műszakhoz. Az Aranyosapáti—Lövőpetri —Kisvárda vonalon közlekedő reggel 6 órakor érkező járat végállomása pedig május 23- tól a VSZM előtt lesz. Nemzetközi járatok Végezetül Danku Andor szólt a Volán nemzetközi te­vékenységét érintő változá­sokról is. A sor elejére kí­vánkozik, hogy az új menet­rendben megszűnik a Nyír­egyháza és Nagymihályi kö­zötti közlekedés, helyette szerdánként a szabolcsi me­gyeszékhelyről Kassára jár menetrendszerinti buszjá­rat. A jövő héttől emel­lett a Nyíregyháza—Szat­márnémeti közötti jára­tok már nemcsak szombaton­ként, hanem szerdánként is útrakelnek utasaikkal Romá­niába. Az új menetrendet a Volán szolgálati helyein szerezhe­tik be az érdeklődők. (kalenda) A Minőségi Cipőgyár csengeri üzemében korszerű, hidrau­likus présgépek segítségével készítik a cipőalkatrészeket. (Jávor L.) Gyermek intenzív részleg alakul Nyíregyházán Inkubátort emeltek a szi­rénázó mentőbe, a reptéren helikopter várta az autót. Irány: az Országos Kardioló­giai Intézet, ahol alig 2 óra múlva elkezdhették a sürgős szívműtétet. A néhány napos fehérgyarmati újszülött az or­szág legtekintélyesebb intéz­ményébe került. A megyei kórháznak azonban hamaro­san nem lesz szüksége min­den súlyos állapotú csecse­mőt és kisgyerekeket maga­sabb szintű egészségügyi ellá­tást nyújtó intézménybe kül­deni. Létrehozzák ugyanis a gyermekosztályon az - intenzív részleget. Évek óta szorgal­mazzák, s most már az elő­készítési munkákkal foglal­kozhat dr. Szombathy Gábor, a gyermekosztály főorvosa. — Hallatlanul fontos a gyermek intenzív részleg ki­alakítása. Súlyos cukorbete­geknél 4—6 óránként mérni kell a vér különböző értéke­it. Vagy például évente 80— 100 kisgyereket hoznak be az osztályra enyhébb-súlyosabb fokú égési sérüléssel. Ma még nem tudjuk kielégítően ke­zelni az ilyen kis betegeket. S bármilyen kicsi az égett testfelület, a fertőzés halált okozhat. Legtöbbjüknél nem A tárgyalóteremből „Ajándék“ fának... Hogyan lehet megsérteni a devizagazdálkodást úgy, hogy valaki ki sem mozdul otthon­ról és valutával sem üzletel a feketepiacon? A választ két nyírmadai férfi ügye adja, a közzétételhez pedig elsősor­ban az szolgáltatott okot, hogy egyre több munkahelyen dolgoznak külföldi cégeknek, így mások is kerülhetnek ha­sonló helyzetbe, s jobb más kárán tanulni, mint drágán fi­zetni a következményekért. A dolog azzal kezdődött, hogy 1979-ben a svájci Blum Leuenberger Részvénytársa­ság szerződést kötött a HUN- GAROCOOP Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalattal fafeldolgozásra. A megrendelő Finnországból, az NSZK-ból és Lengyelországból szállítot­ta a hántolt és kéregtelení- tett fát Magyarországra, a külkereskedelmi vállalat pe­dig bérmunkában végeztette el a faoszlopok megmunkálását, többek között a nyírmadai Béke Tsz-szel. A termelőszövetkezet hán- tolatlan fenyő vezetékoszlo­pokat turnérozott, szabott és megfelelő szárítás után a MÁV Anyagellátási Igazgató­ság püspökladányi telepé­re szállított. A tsz tisztességes munkadíjat számolt fel a megrendelőnek, a telepükre beérkezett fa természetesen a svájci Blum cég tulajdona volt, csupán a megmunkálás­kor keletkezett hulladék, a forgács, a tűzifa és a papírfa maradt a magyar vállalkozó­nak. A szerződésekben azt is rögzítették, hogy a vezeték- oszlopoknak nem megfelelő, tehát korhadt, görbe, vagy csavarodott fát nem kell fel­dolgozni, de nem is marad a magyar vállalatoké, hanem külön kell tárolni, leltárba venni, s ennek az anyagnak a sorsáról a megrendelő dönt. A munkák végzését a cég egyik részvényese ellenőrizte, s ő rendelkezett az alkalmat­lan szálfák sorsáról is. A múlt év elején egy na­gyobb tétel fát 9 méter hosz- szúságúra szabdaltak fel Nyír- madán. Később kiderült, hogy 8 méteres fára van szüksége a megrendelőnek, így a nyír­madai tsz-ben újból munká­hoz láttak, s levágták az egy­méteres darabokat az oszlo­pokból. A pluszmunkát a cég megbízottja úgy akarta ho­norálni, hogy Klinyecz Mik­lósnak, a tsz 31 éves telepve­zetőjének ajándékozott négy­ezer darab egyméteres „hulla­dékot”. Az ajándékba kapott fa nagyobb része a tsz tele­pén maradt, 19 ezer forint ér­tékűt viszont elszállíttatott be­lőle Klinyecz egy budapesti kisiparosnak. Miért vették el Klinyecztől az ajándékba kapott fát? Azért, mert jogszabály írja elő, hogy külfölditől még ajándékot is csak a devizaha­tóság engedélyével szabad elfogadni. Klinyecz Mikklóst másért is felelősségre vonták, még­pedig azért, mert 100 darab négyméteres fenyőfát szállít­tatott egy vásárosnaményi kis­iparos udvarára. Hogy mi lett volna a fa sorsa, az nem de­rült ki, mert Klinyeczet fel­jelentették és a kisiparos ud­varán talált fát lefoglalták. A svájci cég megbízottja nemcsak Klinyeczet ajándé­kozta meg, hanem Király Lászlót, a nyírmadai állomás­főnököt is: ő 64 darab nyolc méter hosszú fenyőfát ka­pott — értéke több mint 55 ezer forint volt — azért, hogy mindig legyen vagon a sváj­ciak anyagszállításához. A Nyíregyházi Járásbíróság dr. Kozmáné dr. Váradi Ka­talin tanácsa Klinyecz Miklóst sikkasztásért és a devizagaz­dálkodás megsértéséért 10 hónapi szabadságvesztésre és 15 ezer forint pénzbüntetésre, Király Lászlót vesztegetés és a devizagazdálkodás meg­sértése miatt héthónapi sza­badságvesztésre és 10 ezer fo­rint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtá­sát a bíróság próbaidőre fel­függesztette, elkobozta a bu­dapesti és a vásárosnaményi kisiparosnál talált faanyagot és visszaszállíttatta a tsz tele­pére, mert az továbbra is a svájci cég tulajdona. Az ítélet nem jogerős. (b. j.) Csak télre —- engedéllyel Siiiriaiázak Nyíregyházi! Éjszakánként ezrével par­kolnak gépkocsik a szabad ég alatt Nyíregyházán. Az autósok joggal szeretnék jár­művüket garázsban elhelyez­ni. Ám ezek építésére hely­szűke miatt kevés a lehető­ség. A város rendezési terve többszintes garázsok, parkoló­házak létesítésével igyekszik enyhíteni a magángépkocsik tárolási gondján. Ez egyelőre távlati cél. Mivel az autók száma nő, egyre nagyobb az igény garázsokra is. Ezért át­hidaló megoldást keresett a városi tanács műszaki osztá­lya. Alapos felmérések után Jó- savárosban sátorgarázsok fel­állítására adnak lehetőséget. Erre a Korányi Frigyes utcá­ban, az Ungvár sétányon, az Ószőlő utcában és a Gádor Béla közben kijelölt helyeken lesz mód. Az igénylők a mű­szaki osztály ügyfélszolgálati irodájába adhatják-be kérel­müket. A közterület-foglalási díj kifizetése után — amely esztendőnként alig több mint félezer forint — október 15. és április 15. között helyezhe­tik el a csővázas Graboplast sátrat az autósok a kijelölt parkolókban. Elvileg 2—300 garázs tele­pítésére nyílik alkalom a Jó savárosban. Ez nem sok. Még­is várható, hogy a helyek egy része kihasználatlan marad. Mivel a sátrakat csak a kije lölt pontokon állíthatják fel a tulajdonosok — esetleg több száz méterre lakásuktól —, elképzelhető, hogy sokan in­kább lemondanak róla a tá volság miatt. A területek kihasználása, s az egységes városkép kiala kítása már napjainkban meg követeli, hogy a garázsok ne szétszórtan helyezkedjenek el. Jósa város szélén, a Törpe ut ca mentén 200 sorgarázs épí tését tervezik. Az igényfelmé­rések és a kisajátítások után még az idén, illetve a jövő év elején megkezdik a lakásszö­vetkezet szervezésében a ki­vitelezést. A gépkocsitárolók mellett autómosót, s egy szer­viz jellegű karbantartó mű­helyt is létesítenek. (h.) találunk vénát, csak a sebé­szeten végeznek vénaprepa­rálást,. s így tudjuk az injek­ciót beadni. Hozzátartozik, hogy ezeket a súlyos állapot­ban lévő betegeket nem is szabadna szállítani a gyerek- osztály és a sebészet között, az életmentő beavatkozás miatt azonban feltétlenül át kell vinni a másik osztályra. Ha elkészül az intenzív rész­leg, a kisműtőben elvégez­hetjük a legfontosabb beavat­kozásokat. Az újszülött osz­tályról évente átlagosan 80 kisbaba kerül hozzánk, akik­nek sárgaság miatt teljesen le kell cserélni a vérét. Ez a művelet 4—6 óráig tart és pillanatnyi szünet nélkül ott kell lennie egy orvosnak és egy ápolónőnek. Az intenzív részleg kiala­kításához legkevesebb 120 négyzetméterre van szükség. A már meglévő labort, az or­vosi szobákat használhatnák. A 12 ágyas intenzív részle­gen lesz egy kisműtő, sterili­záló, teakonyha és szociális helyiségek. A gépesítésről csak annyit: még a szív és a légzőszervek működését is monitorról kísérheti figye­lemmel az orvos. Diétásnővér és gyógytornász segíti majd a három orvos és a 24 nővér munkáját. Egyelőre még nem döntötték el, hogy a gyermek- osztályon "vagy az új sebé­szeti tömbben kap-e helyet a gyermek intenzív részleg. Ami biztos: az Egészségügyi Mi­nisztérium ad pénzt a kiala­kításához és 1984-ben már ezen az osztályon is ápolhat­ják a kis betegeket. T. K. Jó hangú fiúkat, lányokat keres az Ifjú Zene­barát kórus Űj tagokat vár a nyíregy­házi Ifjú Zenebarát kórus. Olyan 14 évet betöltött, jó hangú fiúk és lányok jelent­kezését várják, akik szeret­nek énekelni és szívesen sze­repelnének a kórusban. Első­sorban — természetesen — nyíregyházi fiatalokat tobo­roznak. A jelentkezőket má­jus 26-án, 15 órától hallgat­ja meg A Megyei ,gs Városi Művelődési Központban a kórus vezetősége. KÉSZÜL A BETON A KEMEV nyíregyházi Tünde utcai telepén ha­vonta négyezer köbméter betont készítenek, me­lyet a város építkezésein használnak fel. (Jávor L.) INDUL A „FÜRDŐ-NYOLCAS"

Next

/
Oldalképek
Tartalom