Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

1982. május 15.

BLS modern művészek megszabadították a művészetet a konvencióktól, szakítottak az akadémikus művészeti hagyományokkal, fellazították az ábrázolásmódot, új szellemi dimenziókat kerestek. Bebizonyították, hogy a valóságot közvetíteni lehet a hagyományos hellenisztikus és reneszánsz mintákon kívül is, anélkül, hogy az ábrázolás veszítene erejéből és vitalitásából.

Ennek a folyamatnak néhány állomását, stílusirányát mutatja be a nyírbátori múzeumban megrendezett Kor- társművészet című kiállítás. A kortársművészetről felvázolt vizuális impresszió nem teljes, de mindenképpen hiteles és jellemző. A felszabadulás után markánsan kirajzolódó 3 fő irányzatnak a továbbélését követhetjük nyomon máig. Az első az ún. posztnagybányai iskola a magyar nemzeti művészet hagyományának továbbőrzésé- re és továbbfejlesztésére vállalkozott. Szigorúan természetelvű. Ide kapcsolható a kiállításunkon is szereplő: Holló László, Maghy Zoltán, Diószegi Balázs és Vincze Lajos művészete, s az őket követő korosztályból Páll Gyula és a szobrász Nagy Sándor. Ugyanakkor ezek az alkotók szoros szállal köthetők mind szellemi, mind pedig formai törekvéseikben az alföldi festőiskolához. (Tornyai János, Nagy Balogh János). A modern festészet másik nagy vonulata az Écöle de Paris — a párizsi iskola —; tagjai a nemzetközi áramkörbe kapcsolódva művészetükbe olvasztották a nagybányai festőiséget, nem szakadná’fel áhákáf'hágytímánybk- tól. Elvi csoportosulás volt, összefogta az ún. izmusok — fauvizmus, kubizmus, konstruktivizmus, expresszioniz- mus képviselőit, a szürrealista és non-figuratív törekvéseket. Ezen a szálon kapcsolódik be a tárlaton szereplő: Óvári László, Aczél Ilona, Papp Gábor, Somos Miklós festők, Kiss Nagy András és Rátonyi József szobrászok. A

Szabó Iván: JÁTÉK

Kortársművészet

Kiállítás a Báthori István Múzeumban

harmadik vonulata mai képzőművészetünknek az ún. újrealizmus, lényegében ehhez az irányzathoz tartozó festők megtestesítik a szocialista realizmust.

A Kossuth-díjas Bencze László Esti utca című képén: az utca népe éli mindennapi életét, torlódva, izgatottan, szenvedőén. Szépek és csúnyák, fiatalok' és öregék, 'deformáltak és egészségesek. Zsúfolt jelenet, csak a figyelmes szemlélet tapinthatja ki a rejtett szerkezetet, a pillanatszerűség mezében megbúvó művészi rendet, az expresszív kompozíciót. Ezt a hatást fokozza a kép elő- és középterét sőt a hátteret is betöltő tömeg, a szűk égháttér. Középkori képek kálváriajelenetei jutnak eszünkbe.

A másik Kossuth-díjas festőművész a debreceni Holló

László — a legidősebb nemzedéket képviseli — már nem él. 1900—1910. között kezdődő pályafutása a posztnagybányai illetve az európai iskolához köthető. Ülő kislányt ábrázoló kis képén is érezzük kifejezőerejét. A látvány öröme, a színek megejtő varázsa még felsejlik, de a festő ecsetjárása már zaklatott, expresszív erejű modern. Lezárult életművével az alföldi festőiskola tanulságait szűrte át festészetén Pál Gyula. A megye kiállításain sokszor szerepelt szófukar, zárt előadásmódban megfogalmazott drámai erejű vallomásaival. Súlya egyre nőni fog a mai magyar festészetet megmérő időmérlegen.

Vincze Lajos neve sem ismeretlen a megyében, hiszen 1918-tól több évtizedig élt Nyíregyházán, Máriapócson.

Legbensőségesebb, legmélyebb élményei a Nyírséghez kötik, annak ellenére, hogy számos országot bejárt Amerikában és Ázsiában. A kiállításon látható két képe is nyírségi fogantatású. A pócsi búcsú-n Breughel-re emlékeztető temperamentummal teremti meg a nagy népünnepek hangulatát, gyöngéd humánummal, középkori mesterek aprólékos türelmével.

A Budapesten élő Óvári László (Nyíregyházán született 1926-ban) modern hangvételű, intellektuális beállítottságú művész. Szimbolikus kompozíciójában korunk kérdéseit próbálja vizuálisan megfogalmazni. Kiváló művelője a murális műfajoknak (mozaik, intarzia, panno). A műteremben című sorozatában a mai emberben is meglévő egyensúly teremtő szándéknak képi megfogalmazá- si lehetőségeit kutatja egyszerű elemi eszközökkel: a színek ellentétével, a kör, a körcikk és a téglalapok kölcsönhatásba állításával.

KSezabó Iván Csepelen felállított Játék című szobrának kis méretű változata, méltóan fejezi ki a művész klasz- szikus hagyományokon nevelődött formaalakítását. A játék — örök emberi — újrafelfedezését. A görög mitológia ma is termékenyítő hatását — s mindezt magasrendű formálási biztonsággal —.• Szabó Iván megyénk vendége jelenleg a Sóstói Nemzetközi Éremművésztelep vezetője.

Kiss Nagy András Kenyérvivő c. bronza logikus szűkszavú megfogalmazásával, érzékeny formai alakításával: a ráció az ész, az értelem és az emóció az érzelem szintézisét tudja adni.

Van a magyar képzőművészetnek egy csodálatosan gazdag mindig meg-megújuló ágazata: a grafika. Ebből láthatunk válogatást a kiállítás második termében (Szász Endre, Raszler Károly, Cso- hány Kálmán, Czinke Ferenc stb.).

Muraközi Ágota

Munkáskórusok

» legutóbbi záhonyi ^ munkás és ifjúmunkás kórusfesztiválon huszonkét együttes mutatkozott be. Az énekkaroktól sikeres, színvonalas műsort hallhattunk azzal a jóleső érzéssel, hogy mindez a hétköznapok munkája melletti nehéz próbák eredménye.

A munkáskórusok meggyőztek bennünket éneklési kultúrájuk magas színvonaláról. A záhonyi MÁV Szakszervezeti Művelődési Ház vegyeskarának jól felépített műsora a kórus gazdag hangzás- világáról tanúskodott. A Nyíregyházi Konzervgyár vegyeskarának előadásában elhangzott műveket egészséges hangzás jellemezte. Tavaszköszöntőjüket remek muzikalitással formálták meg. A mátészalkai MOM és a nyír- meggyesi községi művelődési ház női kara nehezen tolmácsolható művek

érett, igényes megszólaltatására volt képes. Az énekkar összeszokottságával, a szólamok egységes intonálásának kialakításával valósíthatták meg a karvezetői elképzeléseket. A csengersimaiak ének- szeretetét két kórus műsora is bizonyította. Karvezetőjük, Hajnal Árpád a hanganyagnak megfelelően olyan kórusműveket választott, amellyel képesek voltak a feladatot szép előadásban megoldani.

A nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Ház leánykara kidolgozott, zeneileg és technikailag egyaránt kimagasló műsorral lepte meg a hallgatóságot. L. Nagy Katalin energikus vezénylésével az énekkar maximális zenei képességeinek realizálására volt képes.

Csodálatos, amikor egy 91 tagú fiúkórus fegyelmezetten, a karvezető minden apró mozdulatára megfelelően reagál. Ezt láthattuk a nyíregyházi 110. sz. szakmunkásképző ifjúmunkás fiúkórusától. A Kodály-népdalfeldol- gozásokat — éppúgy mint a többi műveket —, árnyaltan, szép hangszínekkel énekelték. Zenei ízlésük formálásában karvezetőjük, Fehér Ottóné igényes és magas színvonalú munkája gyümölcsözik. A legrégibb hagyományőrző kórus, az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Ház férfikarának műsora Krecsák László vezényletével a korábbi szép élmények emlékét idézték fel bennünk.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a mozgalom célja, az együtténeklés közösségteremtő és műveltségterjesztő hatása megvalósult a találkozón. Az újabb munkáskórusok „indulójából” sikeres jövőre következtethetünk.

Bíró Éva

Bodnár István:

Gergelyiugornya

A tavalyi

nyarat őrzöm magamban, egyetlen tomboló nyarat.

Fehér hömpölygő szabadság, álomból kiszakadt.

Gyémántfényű öröm mi fogvatart. Csupa tűz-remegés az ég. Kék sövények kísértik futva a fönséges Tisza vizét.

S a híres föveny, a tengerből ittmaradt homok édenkert nekem, lélegző sziget; hol délövi széllel hallani véltem a tobzódó sziréneket.

Császár István:

„Anyukám,

drága

anyukám\"

A délutáni hőségben ajtót-ablakot nyitva hagytam, és úgy olvastam az asztalnál ülve. Mikor a takarítónők a szobámhoz értek, megálltak, nézték, hogy mit csinálok. Az egyik alacsony, sötét hajú, cigányképű asszonyka volt, a másik idősebb, fakó hajú, a jobb szemén kissé ferdén állt a szemhéja, és ettől mulatságosan siralmas lett az arca.

— Csak butaságból és szemtelenségből lehet olyanokat mondani, amit a kollégája mondott ma reggel — mondta a fiatalabb önérzetes kislányhangon. — így csak ángyokkal lehet beszélni!

Szikszai Károly illusztrációja

— Én nem szóltam neki semmit, mert azt néztem, hogy vendég. A vendéggel udvariasnak kell lenni. Csak kimentem a szobából, még nevettem is. De kint az utcán nem tűrtem volna el. Ügy vágnám szájon, aki ilyet mondana, hogy megemlegetné, amíg él.

— Mit mondott magának? — kérdeztem tőle.

— Szemtelenséget. Vagy nagyon buta, vagy nagyon

szemtelen. Nem ő az első

vendég, aki ilyet mond, de ilyen durván senki sem mondta.

— Hát mit mondott?

— Nagy butaság kell ehhez. Hogy borogassam a fájós lábát, vagy ha akarom, ő borogat engem az ágyra egy húszasért! Egy húszasért! Egy ötvenesért, egy százasért sem! Nem vagyunk mi ángyok. Azt mondja, ha nem húszasért, akkor hitelbe. „Ha hitelbe, akkor nem magával” — mondtam neki. Nem

kell nekem a húszasa, nem vagyok én arra rászorulva. Ha megteszem, azzal teszem, akit szeretek. Ringyónak nézik az embert, pedig ugyanolyan dolgozók vagyunk, mint maguk.

— Hát bizony — mondta az idősebb.

— Nem kell nekem ő még két százasért sem — mondta a fiatalabb. — Van énnékem férjem. Adja a kutyának ... Mert ha rá is jön a férfira, azért még nem kell így viselkedni. Csak nagyon buta ember tesz ilyet.

— Hát bizony — mondta az idősebb. — Rájön néha az emberre .. . De az én férjem az nem ilyen. Mikor megismerkedtünk, akkor se mondott nekem ilyet soha. Csapos voltam a kocsmában. Megkérdezte, hogy meddig dolgozom, aztán megvárt mindig. Láthatta, hogy engem nem tapogatnak, nem nyomkodnak, nem visznek szórakozni. Kimentünk vele Sóstóra is, ott sem akart olyat tenni. Soha. Annak meg ez a baja. Hatalmas, nagy ember, fiatalabb is nálam. Még féltem is hozzámenni, attól tartottam, hogy két hét alatt tönkredögönyöz. De olyan az most is, mint akkor. Csak lefekszik, és elalszik. Azt mondja, neki egy pohár sör többet ér. Nem csinál semmit, csak alszik.

— Hát miért nem simogatod? — kérdezte a fiatalabb nevetve.

— Simogattam én, de nem izgul fel. Azt mondja, előtte meztelenre vetkőzhetem, akkor sem izgul fel, ha nem akarja. Fiatalabb is nálam. De nem kell annak a nő. Simogattam én. A hátát...

— Ne a hátát simogasd — mondta a fiatalabb nevetve.

— Nem lehet azt felizgatni semmivel. Pedig néha úgy kívánnám, de neki csak az alváshoz van kedve. Mit csináljak vele? Pedig azt hittem, hogy nem lesz nyugtom tőle.

— Csák simogasd. Masszírozd — mondta a fiatalabb.

— Masszírozni kell.

— Azt nem lehet! Nem engedné meg, hogy hozzányúljak.

— Az én férjemet nem lehet sokat simogatni — mondta a fiatalabb. — Az is szeret aludni, de előbb elvégzi a dolgát. Nem is hagyom addig aludni. Azért csak fel lehet egy férfit izgatni. Előtte mosakszol. Levetkőzöl. Bugyira meg melltartóra, hogy megjöjjön a kedve.

— Nem lehet az én férjemet felizgatni. Csak alszik, akárhogy is kívánom. Meg is mondom őszintén, minek tit- kolódzam. Hetenként egyszer vagy kéthetenként, ha csinálunk valamit.

— Elég az! Mit akarsz még? — mondta nevetve a fiatalabb.

— Azt mondják, az asz- szony negyvenéves korára olyan lesz, mint amikor lány volt. Tényleg igaz. Én is olyan lettem.

— Akkor nekem még van három évem — mondta a fiatalabb.

— Majd meglátod te is. A fene ette volna meg, aki kitalálta ezt az egészet! Az egész házasságot megeheti a fene! Hogy az egyik kívánja, a másik pedig nem.

— Én mindig megkapom, amit akarok — mondta a fiatalabb.

Az idősebb bánatosan nézett a nevetségesen siralmas szemeivel.

— Csak aludni akar mindig — mondta, és elment.

A fiatalabb még ott maradt az ajtóban.

— Hány éves a férje? — kérdeztem.

— Fiatalabb nálam. Én nem is tudom, hogy lehetett olyan bolond, hogy elvett feleségül. Én is bolond voltam, amikor hozzámentem.

— Hány éves?

— Fiatalabb nálam. Huszonhét. Nagy bolondságot tett, hogy feleségül vett. Csak begubózik mellettem. Ilyen korban még élni kéne. Mondom is neki, hogy nagy bolondságot csinált. Bár nem panaszkodhatom. Mióta a kicsi megszületett, nagyon rendes lett.

— A gyerekei hány évesek?

— A két nagyobb az első férjemtől van. Ibolykám tizenhat éves, a kisebbik pedig most megy elsőbe.

— És a nagyobbik mit csinál?

— Iskolába jár. Gimnáziumba.

— És a legkisebb?

— Az másfél éves.

— Együtt laknak mindany- nyian?

— Nem. A két nagyobb az anyámnál. Én neki adom a fizetésemet. Mi az anyósomnál lakunk. Annyi gondunk volt ezzel is, de most már fogunk lakást kapni.

— Az első férjével mi történt?

— Elváltunk. Nem volt elég neki egy asszony, összeállt egy ötgyerekes elvált asszonnyal. Most is vele él. Négy gyereke született azóta.

— Még az öthöz?

— Igen. Csak azért sajttáKM HÉTVÉGI melléklet