Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-03 / 79. szám

ÜNNEPI MELLÉKLET 1932. április 3. Világ proletárjai, ,9y„úl,.t KÁRPÁTI IGAZ SZD Testvérlapunk a Szovjet­unió Kárpátontúli területén megjelenő Kárpáti Igaz Szó munkatársainak összeállítá­sa hazánk felszabadulásá­nak évfordulójára. Egy lány Ungvárról Az évszázad építkezésén Küldöttként vehettem részt a pedagógusok Moszkvában megtartott legutóbbi kongresszusán. Nem volt hazánknak olyan vidéke, beleértve a legtávolabbiakat is, ahonnan ne küldték volna el képviselőiket az országos fórumra. Köz­tük volt az ungvári születésű György Zsófia is, aki azonban nem az örökzöld Kárpátok lábánál, elterülő szülőföld képvi­selőjeként érkezett hazánk fővárosába, hanem a távoli Szi­béria küldötteként. Ez az út azonban nemcsak az óriási tá­volságok miatt volt hosszú ... Zsófia a címlapon A kongresszus idején egy szobában laktunk Zsófiával, s így bőven volt időnk a be­szélgetésre, egymás megisme­résére. Megvitattuk a fóru­mon elhangzottakat, megosz­tottuk egymással la főváros­sal való ismerkedés során szerzett élményeinket, nem keveset beszéltünk minden­napi munkánkról is. Szeret­tem hallgatni Zsófiát, bár be­vallása szerint akkor még nagyon kezdőnek érezte ma­gát a pályán. Ennek ellenére olyan szenvedélyes lelkese­déssel, szeretettel tudott be­szélni munkája legapróbb részleteiről is, mint aki mö­gött már hosszú évek tapasz­talata van, s valóban elhiva­tottságnak érzi azt, amit csi­nál. Az egyik este Zsófia égy Zabajkaiban megjelenő képes folyóiratot tett elém, s rajta a jól ismert arc és kedves mosoly. Amint az aláírásból is kitűnt, valóban György Zsófiáról -készültrícifelvéieic: mégis értetlenül szemléltem. Ő rögtön észrevette csodál­kozásomat, s elmosolyodott. — Nem tévedés — mondta. — Ez valóban én vagyok. A folyóirat címlapjáról munkaruhába öltözött, kezé­ben festékes ecsetet tartó Zsófia nézett rám, s alatta az aláírás: „György Zsófia, az évszázad építkezésének egyik élenjáró brigádvezetője”. „Uzshorod, BAM, szobafestő, élenjáró brigádvezető, peda­gógusok országos kongresszu­sa ...” — kavarogtak bennem a gondolatok, s most már iga­zán nem tudtam elképzelni, hogy miként is jött össze így ez az egész. Pedig a „megol­dás” nagyon is egyszerű. Zsó­fia ugyanis egyike azon szov­jet fiataloknak, akik nem­csak felismerték a számukra felkínált megannyi lehetősé­get, hanem élnek is; vele, hogy később másokat is erre ösz­tönözzenek. Festőből tanár György Zsófia néhány év­vel ezelőtt mint az Uzshorodi 16. számú Ipari Szakiskola festő-vakoló szakos végzőse zetőjének. Ez pedig már olyan bizalom volt, amivel nem él­hetett vissza. Ö természete­sen nem is gondolt erre. Egy nap azonban mégis búcsúzni kellett a brigádjától. A városban megnyitotta kapuit a középiskola, szükség volt a pedagógusra. Termé­szetesen Zsófiára is, aki gyer­mekkora óta vonzódott a pe­dagógus pályához. Gyorsan beilleszkedett az új kollektí­vába, megszerette növendé­keit, s kivívta új kollégái bi­zalmát. Igazolása ennek az is, hogy amikor küldöttet kellett választaniuk a pedagógus­kongresszusra, mindenki egy­öntetűen őt tartotta erre al­kalmasabbnak. „Különös“ házasság... Tulajdonképpen ennyi dió­héjban elmesélve György Zsófia eddigi életútjának tör­ténete. A napcárban levelet kaptam tőle. Ebben arról ér­tesít, hogy a kongresszus óta a városi tanács képviselőjévé választották, s volt brigádjá­nak tagjait, akiknek még nem volt középiskolai végzettsé­gük, rábírta arra, hogy tanul­janak. Néhányan szintén az ő ösztönzésére építőipari szakiskolába iratkoztak be. Arról azonban csak utóirat- „Eeiyételizett a Zabajkaji, _ként,_s .nv^d&Kgs,, egyetlen [Pédggógusképző Főiskolaje^'^óftAhttían • tudósit, .hogy veíezÖi karára, amit sikere- nemreg férjhez ment. A fér- sen el is végzett. Dolgozott, je Leningrádból érkezett, ter- tanult, részt vett a műked- vezőmérnök. velő együttesek munkájában. Dokin» Klaveviia Közben őt választották meg uokina iviavgyija a festő- és vakolóbrigád ve- tanítónő utazott Komszomol-útlevél- lel az évszázad építkezésére, a Baj'káll-Amur Vasútvonalra. Oda, ahol azóta szinte a sem­miből nőtt ki egy új város. Szeverobajkalszk. Amikor megérkezett, mindössze né­hány barakképület jelentette csak a leendő várost, s ak­kor még ő maga sem gondol­ta, hogy három-négy év alatt több ezer ember talál majd itt otthonra. Zsófia így tehác azok közé tartozik, akik ahogy mondani szokták, az első kapavágástól részt vet­tek a város építésében. Ott dolgozott az első lakóházak, az első óvoda, kórház és is­kola építkezésén. Nem volt könnyű, különö­sen az első időkben nem, amikor szinte még minden hiányzott az otthon megszo­kott kényelemhez, ráadásul gyakran mutatott ötven fok körüli hideget a hőmérő. Zsó­fia törékeny alkata ellenére is bátran harcolt a nehézsé­gekkel. Sőt, azt is elhatároz­ta, hogy továbbtanul. A Kárpátontúli Szőlőtröszthöz tartozó csemetenevelő szovhozok- ban az új év első napjaitól kezdve igen felelősségteljes munká­hoz láttunk. Megkezdtük a fásoltásokat. Minőségükre rendkívül nagy figyelmet fordítunk, hiszen ezen múlik nagyrészt az év sző­lőtelepítési terveinek végrehajtása. Az elmúlt évben például szovhozainkban összesen 18 millió fás­oltást végeztek. Ezzel közel félezer szakmunkás volt elfoglalva. Napi teljesítményük átlag 500—600 fásoltás volt. Egyesek azonban, mint Koszták Vaszil, a nagyszőlős! szovhoz szakmunkása négy óra alatt 1192 jó oltást végzett, s ezzel elnyerte a trösztben ren­dezett versenyben az elsőséget, majd a köztársasági szakmai ve­télkedőn Is a legjobb teljesítményt nyújtotta. Legújabb értesüléseink szerint a hagyományos oltógépek acél- késeit rövidesen lézersugarak fogják helyettesíteni. Teljesítményük az eddigieknél is jelentősebb lesz. Míg ilyenekre szert teszünk, ad­dig is a tudomány és a technika más vívmányaival igyekszünk ja­vítani oltványaink eredési százalékát. Tekintettel arra, hogy az oltás rendkívül költséges, számos korszerűsítést alkalmazunk az 1982. esztendőben. Az eredés meggyorsítására minden egyes fás­oltást fóliazacskós tápkockákban nevelünk és az eddig szokványos üvegházi, nagy hőigényű hajtatás helyett fóliaházas előnevelésben részesítünk. A főliazacskós tápkockák földjét heteroauxin és más hormonális serkentő anyag hozzáadásával dúsítjuk. Az ilyen táp­talajban nevelt szőlőcsemeték — a szabványos 30 százalék helyett — 98 százalékos eredést biztosítottak Sarij Mihajlo főagronómus keze alatt a Vinohradovói Szovhozüzemben. Hrabár Tamás, a szőlőtröszt agrojiómusa UNGVAR. Részlet a belvárosból. (Foto: Kovács Alfréd) Csak tények « Kárpátomul iparvállalatainak dolgozói az ipari össztermelést 1981-ben 8,3 százalékkal növel­ték. A mezőgazdasági termelés volumenét 1980-»hoz viszonyítva 10,1 százalékkal fokozták. A népgazdasági jövedelem a kong­resszusi évben (az összehasonlító árak figyelembevételével) 13,1 százalékkal emelkedett. * Az ötéves terv első eszten­dejében a területen javultak a termelés műszaki-gazdasági mu­tatói, növekedett a legmagasabb minőségi kategóriába sorolt ter­mékek részaránya. 1981-ben a legfelső minőségi osztályba tar­tozó Iparcikkek volumene 24,3 százalékkal növekedett, s az ipa­ri össztermelés 17,9 százalékát alkotta. * A gabonafélék termelése ta­valy elérte a 280 ezer tonnát, ami az előző tervidőszak 246 ezer tonnás évi átlagához képest je­lentős . előrelépés. A 10. ötéves terv átlagos mutatóihoz viszo­nyítva 43 ezer tonnával növeke­dett a burgonya és 14 ezer ton­nával a zöldségfélék évi volu­mene. * A kukoricatermés 164 ezer tonna volt, ez az átlagtermés 13 százalékos növekedését jelenti. * A mezőgazdaság fejlesztésére Kárpátontúlon 1981-ben 84 millió rubelt fordítottak. * A népgazdasági beruházások az összes pénzügyi forrásból 263 millió rubelt tettek ki. * A kolhoztagok munkadíjazá­sa tavaly 8,6 százalékkal, a mun­kások és alkalmazottak havi át­lagkeresete a területen 1,8 szá­zalékkal emelkedett. Az utóbbi­ak havi átlagkeresete 144,3 rubel volt. * Az állami és szövetkezeti kis­kereskedelmi áruforgalom 4 szá­zalékkal növekedett 1981-ben. A lakosságnak 7 százalékkal több szolgáltatást nyújtottak. * A kongresszusi évben Kárpá­tontúlon mintegy 20 ezren javí­tottak lakáskörülményeiken. Egy év alatt 10 200 lakásba vezették be a földgázt. „Festeni azt nem tanultam../’ Szerouhov, a műrész Tavaly történt, valamikor nyár derekán, ha jól emlék­szem, július végén. Kellemes . ménedéit nyújtott az ung­vári múzeum megnyugtató hűvössége, de akkor nem­igen gondoltam ilyesmire, nyomban lekötött az elém tá­rulkozó látvány: Derceni Ibo­lya érdemes népművészeti mester és Szerouhov Sztepan amatőr festőművész közös tárlata valóban felüdítő él­ményt nyújtott. Hogy, hogy nem, ezen a délutánon elég kevés látogató volt a teremben (őszintén szólva titokban egy kicsit örültem is ennek, nem ked­velem a tolongást a múzeu­mokban), így nyugodtan, ala­posan szemügyre vehettem az anyagot. Derceni Ibolya színpompás, gazdag népmű­vészeti hagyományokra épü­lő kendőit, futóit, szalvétáit, asztalterítőit, dekoratív pár­náit már jól ismerem, Sze­rouhov munkáit azonban ke­vésbé. Meglehetősen érett festé­szettel találkoztam, s rövide­sen azt is bátorkodtam le­szűrni, hogy bizony ez az amatőr művész egészen hiva­tásos színvonalon dolgozik. A legkülönfélébb témájú vász­nak sorakoztak a falakon. A tájakból halk szavú' áradt: hóval borítóit hegyek őrizték a domboldalon meg­húzódd .szénaboglyák álmát, körös-körül ' a iäk -ágai cSii-* paszon és rezzenéstelenül áll­tak, mintha üvegből lenné­nek, egy másik képéről a ta­vasz fuvallata sodródott fe­lénk, de találkozhattunk a nyár vérbő színeivel, az őszi elmúlás hangulatával is. Ami különösen szembetű­nő volt: sok munkája a jó színérzéken és kompozicioná­lis készségen túl arról is ta­núskodott, hogy a festő a gondolatiságra, az áttételes­ségre, a mélyebb mondani­való kifejtésére is törekszik és sikerrel. Egy érdekes, szí­nes művészegyéniség rajzo­lódott ki előttem. A napokban végre elszán­tam magam, hogy felkeres­sem az amatőr művészt és el­beszélgessek vele, megnézzem műtermét, melyet Kirov ut­cai Lakásának egyik elkülöní­tett részében rendezett be. — Hogy hol tanultam fes­teni? Hát sehol. Ez az igaz­ság. Festeni azt nem tanul­tam. Pedig sok mindennel foglalkoztam már életemben, sokfelé megfordultam... Ti­zenkilencben születtem Ka­zahsztánban, Dmitrovka köz­ségben. Apám akkor tért vissza a Vörös Hadseregből, egyik résztvevője volt a kron- stadti lázadás leverésének. Gyerekfejjel sokat kóborol­tam az ottani fenyő- és nyír- faerdőkben. Rajzolgatni kezd­tem a fákat. Persze, csakúgy magamnak, titokban, nem mutattam én azokat senki­nek. Hogy, hogy nem, az egyik füzetlap a tanítóm ke­zébe került. Ajánlotta a szü­leimnek, hogy taníttassanak rajzolni, de a dolog mégsem ment: a családunk akkori anyagi helyzete nem engedte meg. A kolhozba kerültem, később, miután Trojickban telepedtünk le, apámhoz ha­sonlóan én is a bányában kezdtem dolgozni. tek az állategészségügyi fő­iskola levelező tagozatára. A háború könyörtelenül beavatkozott. az életébe. 1941^ augusztus 8-án érkezett meg a nyugati frontra. Szmo- lenszknél, Krasznoje mellett esett át a tűzkeresztségen. Súlyos összecsapások köze­pette hátráltak a Dnyeperig. Szerauhov egysége később Kalinyinnál, majd Szolnyecs- nagorszknál harcolt. Tudták; nincs visszaút, nem lehet to­vább hátrálni: a főváros, Moszkva, alig 30 kilométerre van mögöttük. Óvatosan húzza elő egyik féltve őrzött rajzát, mely ak­koriban készült. Az ádáz har­cokban, a szinte percnyi pi­henés nélkül folytatott mene­telésekben megfáradt bajtár­sait örökítette meg rajta: arcvonásaikból kivehető, hogy különböző nemzetiségű em­berek. — A soknemzetiségű Kár- pátontúlra 1945-ben érkez­tem meg. Zúgtak a harangok. Arról adtak hírt, hogy véget ért a háború. Szinte kimond­hatatlan öröm lett úrrá a ka­tonákon. Szerouhov Sztepant, mint a szovjet hadsereg tisztjét, az ifjú határőrök képzésével, ok­tatásával bízták meg. Ezzel egyidejűleg mindinkább a művészet felé fordult, mind több időt szakított erre is. Csaknem három évtizede az Uzshorodi Műszergyárban dolgozik, s jelenleg a 3. sz. üzemrész helyettes párttitká­ra. A vállalatukban 19 nem­zetiség képviselői szorgoskod­nak vállvetve a közös felada­tok végrehajtásáért. Nap, mint nap ezekkel az embe­rekkel dolgozik együtt Sze­rouhov Sztepan. Átadja nekik tudását, élettapasztalatát, s ha idő jut rá, mesél néhai él­ményeiről, azokról az időkről, amikor a szovjet hadsereg katonái a szabadságot hozták Európa népeinek, amikor jó­val nehezebb körülmények közepette volt szükség az összefogásra, a sorok tömörí­tésére. A Munkácsi Müszergyár nemrég 320 férőhelyes óvodát épített. Ez Kárpátontúl egyik legkorszerűbb nye. (Foto: Popov Alekszej) gyermekintézmé­— A munkásifjúsági közép­iskola befejezése után felvet­Barát Mihály KM igifFElEErnig

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom