Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-15 / 87. szám
1982. április 15. Kelet-Magyarország 3 Megőrzés és megújilás új iskola Nyíregyházán, a Tompa Mihály utcán a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat kivitelezésében készül a megyeszékhely új, tizenhat tantermes, tornateremmel is ellátott általános iskola. (Elek Emil {elvétele) Mérk és Vállaj, délelőtt Eltűnő különbségek Ezen a hétfő délelőttön napfényben fürdött a vidék. Itt, ott, már rügyek duzzadtak, a táj a munka zajától volt hangos. A falvakat a béke csendje üli meg. A tanácsházán Gyufámé Gyetróczki Teréz pénzügyi csoportvezető és Adám Sándor igazgatási csoportvezető a falvak (harmadik társult községként Tiborszállás) anyagi jelenéről, közeli jövőjéről beszélnek. Látszólag nem nagy dolgok ezek, de az 5700 lelket számláló három község életében megannyi apró mérföldkő. Mert a mérki iskolában és a tanácsházán a központi fűtést szeretnék megoldani. A TITÁSZ nemrég cserélte ki a régi égőket korszerű világítótestekre. Belvízelvezetésre — a Kraszna közelsége nagy gond —, jövőre egymillió jut majd. A három község rendelőit pedig tavaly újították fel, mintegy félmillió forint ráfordítással. Ha elhagyjuk a Mérk végét jelző táblát, és túljutunk a „Vállaj” feliraton, azonnal látszik, hogy a jómód gyökerei itt mélyebbre nyúlnak. Vállajon a régi épületek is nagyok, és nagyon sok az új ház, a mérki főutcát többnyire jól karbantartott, ám régebbi épületek szegélyezik. Mezsgye nélkül Mérken Temesi Polikárpné is egy ilyen házban fogad. Mielőtt a jelenről beszélnénk, a múltat eleveníti fel. — Nem mentek egyik faluból a másikba az emberek, ki-ki a maga falujába nősült. Ma, már semmi ilyen nincs. Illetve — és ezt tegyük hozzá —, bizonyos elkülönülési tendenciák azért ma is mutatkoznak. Erre mutat, hogy a korábbi Mérkvállaj név kettévált, külön van Mérk és Vállaj, ámbár egy verébug- rásnyi mezsgye sincs a két község között. És ezt bizonyítja, hogy a két falu termelőszövetkezete, noha történt kísérlet az egyesítésre, nem adta össze erejét. Azt mondják: a vállaj iák ebben hajthatatlanok voltak. — Itt közepes a téesz — közli a háziasszony. — Az ellátás viszont kimondottan jó. Benéztem a modern ABC- be. Hétfőn délelőtt hús is kapható volt. — Még kenyér is többféle van — hangsúlyozza Temesi Polikárpné. Aztán témát vált: — Kiegyenlítődnek a különbségek. Tőlünk oda, onnét ide járnak dolgozni. Egy időben sokan mentek el a faluból. Ma akadnak, akik visszajönnek. Mert aki dolgozni akar, annak nincs baja... A vállaji italbolt és a mellette lévő vegyesbolt előtt parkocska húzódik. Odébb a templom erődszerű tömege magasodik. A kocsma falán kopott műnyomat; Csontvá- ry „Tengerparti sétalovaglás” című festményének mása. Alatta jobbra biliárdasztal. Vagy öten állják körül, s hódolattal adóznak egy elállófülű apró ember karambolprodukcióinak. Pár üveg sör az asztalokon. Az ajtó sűrűn nyílik, de alig akad, aki délelőttre itt verne tanyát. MM * t w I málnásban I nnen a dombról messze látni. Látni a távolban a kékben játszó akácerdőt, közelebb kissé őszi szántást, itt a lábunk alatt meg a tenyérnyi málnást. A bokrok között öreg ember hajladozik, kezében metszőolló, nyakában kékes-szürke sure. Valahol madár szól, s mellettem mindenütt pattanásig feszülnek a rügyek. Tavasz van itt Nyírlugos— Szabadság-telep határában is. Az öreg rögtön abbahagyja a metszést, csalódottan mondja: már azt hittem, az onokám jött. Most írta Debrecenből, hogy itthon ünnepel, hát várjuk már nagyon. A bokrok közt katonás rendben sorakoznak a levágott vesszők, van belőlük már egy fél szekérre való. Jólesik a gazdának is a kis pihenő, szívesen mesél. — Grigoncza János vagyok — mondja — cézével a végén. Itt lakom Lúgoson már hetvennyolcadik éve. — Sok málnája van? — Amit itt lát. Négyszáz öl. A fiataljának tenyérnyi, de nekem már rengeteg. — Mikor telepítették? — Ö, vén fejjel kezdtem én hozzá. Már 72 is elmúltam. Ültette ezt akkor boldog-boldogtalan, s úgy gondoltam, próba, szerencse. Nem vagyok én még azért annyira öreg, hogy lekéstem volna róla! — Megérte? — Hogy megérte-e? Tizenötezer forintot árultam én erről a földről tavaly. Igaz, nem tengeri, sokkal babrásabb annál. A tengerit elvetjük, megkapáljuk, letörjük; ennyi. A málna? Csak a szedése eltart három hétig. — Győzi egyedül? — Miért neveltem én fel négy gyermeket? Ha érnek a szemek, összejön a család. Van olyan nap, hogy tízen is szedjük. — S szereti a málnát? — Ugyan! Pulyának való az, meg az asszonynak. Meg jól is nézne ki az ember, ha megenné a hasznot. Bár ... Hát nem mondom, néha azért be-bekapok egy-egy szemet. Pláne mikor kezd pirulni. De elég abból annyi. A férfiembernek hús kell, meg szalonna. S ha van, egy pohár bor is megteszi. Beszélgetünk még egy kicsit, dicsérjük a tavaszt, a gyönyörű napot, s újból csattogni kezd az olló. Hangja felhallik a dombig, s elhal a fák között. B. G. A parkon átsétálva, egy idősebb ember nyomába szegődök. Kérdem, elmehetnék-e hozzá? Célszerűen mindenütt — Mérken lakom — feleli —, az asszonyért megyek, egy kedves ismerősnél beszélgetnek. — És visz magával. A ház tisztes módot mutat. Az udvarban hatalmas csűr emelkedik, olyan, amilyet jobbára az országtól nyugatabbra lehet csak látni. Kert — akár a többi vállaji házban — nincs. Ügy mondják: a svábok tudták, miként kell használni a földet. A célszerűség uralkodik mindenekfe- lett. A cserépkályhával fűtött szobában özvegy Komáromi Ferencné kínál hellyel, kalauzom Balogh Sándor, a felesége mellé ül. — Nincs itt már differencia — vélekedik Balogh Sándor. — Az én fiam is ide nősült, itt vettünk nekik házat. — Régen jószágot, szekeret vettünk — mondja Komáro- miné — a gazdaságot fejlesztettük. Az ól tele volt jószággal, a csűr takarmánynyal. Ma inkább a ház, a ruha a fontos. Lehet, hogy így is van jól. — Ma jobb — jelenti ki határozottan Balogh Sándor- né. — Az én uram is elment az iparba, 13 évig volt Pesten. De dolgozott a téeszben is, ma pedig kapja a 3700 forint nyugdíjat... A menyem tanítónő, a fiam gépészeti technikus. A fejük sem fog fájni. Fiatalnak lenni... — Két fiam van — mondja Komárominé, akiben a múlt említése sebeket szakít fel. — Az uram a kitelepítésben halt meg... A gyerekek Pesten vannak, villanyszerelő az egyik, géplakatos a másik. Van négy unokám, sokat vagyok náluk és ők is gyakran jönnek. Tudja, sok itt az özvegy; de az nagyon jó, hogy sokan költöznek haza. Van itt minden... — sóhajt egyet és még hozzáteszi: — Most kellene fiatalnak lenni. Speidl Zoltán J2|GY TARTJÄK, hogy a féltékenység betegség. Igaz lehet. Egy termelőszövetkezetünk zárszámadásán a házigazdák számba vették, hogy ki jött el a meghívottak közül és ki nem, hogy kire lehet várni még. Sorra érkeztek a gépkocsik, közülük néhány igen messziről. Eljöttek a hivatali főnökök, megyeiek és járásiak, jöttek a termelőszövetkezettel kapcsolatban lévő vállalatok megbízottai és eljött néhány partner termelőszövetkezet elnöke is. Jó vagy rossz szokás-é ez a hívogatás? Azt hiszem, jó. A zárszámadások sokat megtartottak az ünnepi jellegükből. És miért ne örülnének ott, ahol az örömre egész évi munkájukkal szolgáltak rá? Túl ezen: a vendégeskedésnek konkrét haszna is van. A meghívottak listája hosszú volt, de a listán jó néhány címet megjelöltek. Piros jel volt a biztosan érkezők neve mellett, kék színű karika azoké mellett, akik csak meghívót kaptak, de az érkezésükre nem is számítottak. Ilyen kék karikák sorakoztak a nagyközségi közös tanács területén működő két másik termelő- szövetkezet vezetőinek neve mellett. Beszélgettünk és kiderült, hogy évek óta kialakult gyakorlat már ez. A nagyközségi közös tanácshoz tartozó községek lakossága már történelmi haragokat feledve régen megbékült egymással, még vita sincs, nemhogy harag lepne, de a helyi termelőszövetkezetek semmi kapcsolatot nem tartanak egymással. Pontosabban, legfeljebb irigykednek a másik eredményeire, magyarán féltékenyek egymásra. A meghívókat is csak azért küldik el, mert az illendőség úgy kívánja. Talán írnom sem kell, hogy földjeik szomszédosak, hogy gondjaik sem különbözőek, hogy eredményeik között sincs lényeges eltérés. Az együttműködésre tehát adott esetben szükségük lehetne. Mit féltenék? Talán az önállóságukat, talán vélt rangokat, elképzelt pozíciókat. KÜLÖNÖS DOLOG, hogy éppen a közelség lehet gátja a közös gondolkodásnak. Ki nyer ezzel és ki fizet rá? Ráfizet a nagyközségi közös tanács és a lakosság, mert jóllehet négy termelőszövetkezet van szinte egymás mellett, közösen társadalmi munkát nem szervezhet. Ennyivel kevesebb új születhet a községekben. És ráfizet természetesen a négy termelőszövetkezet. A kék karikák, a protokoll listák fontos dologra figyelmeztetnek, nevezetesen arra, hogy az ilyesfajta féltékenység könnyen fertőző betegséggé lehet. Éppen ezért védekezni kell ellene,védekezni, lehetőleg idejében, mielőtt a kór elhatalmasodna. Bartha Gábor T íz esztendő az oktatásban meglehetősen tetemes idő, még akkor is, ha tudjuk, hogy ennél hosz- szabb szakaszokra tagolódik az oktatásügy története. Hiszen a mégoly jelentős változások sem szüntetik meg az előző korszakok továbbvihető hagyományait. Ugyanakkor egy évtized a tanulók jelentős részének csaknem a teljes iskolában töltött idejét jelenti, a pedagógusok pályájának pedig negyedét- harmadát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1972. június 15-t határozata az állami oktatásról tehát meghatározó jelentőségű, végrehajtásának eredményei, fogyatékosságai hatással voltak és vannak a tanuló ifjúságra, a pedagógusokra, s — miután közvetve vagy közvetlenül valamennyien érdekeltek vagyunk — az egész társadalomra. Ez a felismerés magyarázza egyebek között az oktató-nevelő munka iránt megnyilvánuló széles körű érdeklődést, a tennivalókról folytatott viták sorát. Mit hozott az elmúlt tíz év a magyar oktatásnak? A Központi Bizottság április 7-i ülésén tárgyalt a tapasztalatokról és a további feladatokról. Az eredmények közül elsőként a mennyiségi fejlődés érdemel említést. A cél az ugyan, hogy az iskola a jelen és a jövő feladatainak megoldására képezzen-nevel- jen, ami természetszerűleg minőségi és nem mennyiségi kérdés, ám az is nyilvánvaló, hogy mennyiség és minőség között szoros összefüggés van. A nyolcosztályos általános iskola immár a felszabadulás óta kötelező. De valóban általánossá — abban az értelemben, hogy a gyerekek nemcsak elkezdik, hanem tanköteles korban be is fejezik tanulmányaikat — az utóbbi években vált. A 95 százalékos arány figyelemre méltó siker, kiváltképp, ha számításba vesszük, hogy veszélyeztetett gyerekek — akik a szülői háztól igencsak gyér biztatást kapnak — a többiekhez hasonlóan megszerzik az alapműveltséget. Olykor a környezet visszahúzó erejét legyőzve. A nyolc osztály hiányát eddig is, ezután is pótolhatják felnőttként, a dolgozók iskolájában — a szocialista iskolarendszer egyik sajátossága a hátrányos indulás fölszámolására való készség — ám tagadhatatlan, hogy a pálya- választás, a továbbtanulás többnyire tizenéves korban dől el, és kétségkívül előnyt élvez, aki időben fejezi be általános iskolai tanulmányait. Hogy mennyien élnek ezzel az előnnyel? A nyolc osztály befejezése után a diákok 93 százaléka tovább tanul. .,Ü19JÍ! Ez a mennyiségi fejlődés teszi lehetővé a minőségi követelmények növelését. Az általános iskolákban is. Ma még előfordul ugyanis, hogy a szakmunkásképzők pedagógusai számtani alapműveletekre, folyamatos olvasásra- írásra kénytelenek tanítani növendékeiket. Az elégséges általános iskolai bizonyítvány elégtelennek bizonyul. Ha elfogadottá vált, márpedig az adatok szerint azzá vált —, hogy az alapismeretek elsajátítása nélkül senki nem boldogulhat vagy nagyon nehezen boldogulhat az életben, akkor ragaszkodni lehet és kell ezeknek az ismereteknek az elsajátításához, számonkéréséhez. Könnyű belátni, hogy az általános iskolai oktatás színvonalától függ a középiskolák tevékenysége. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy mindinkább szükség van a középfokú tanintézetekben elsajátítható ismeretekre, műveltségre. A középfokú képzés belső arányai a következő években az érettségit adó középiskolák javára módosulnak. Ez az arányváltozás sem pusztán mennyiségi, hanem elsődlegesen minőségi fejlődés. A népgazdaság szakemberszükségletéhez igazodó fejlődés. Az iskolarendszer ugyanis sohasem formálódhat a gazdaságtól, a termeléstől, a társadalmi igényektől függetlenül. Mindez, ami az oktatáspolitikai határozat végrehajtása közben elhibázottnak bizonyult, a társadalmi igényekkel valamilyen módon ellentétes intézkedésből származott. Ha nem is mindig a termeléssel közvetlen összefüggésben. A történelemtanítás hiányosságai példának okáért nem gátolták egy-egy szakma jó elsajátítását, de azt igen, hogy — a Központi Bizottság üléséről kiadott közleményt idézve — „az iskola kiemelkedő feladata felnövekvő nemzedékek tudásának, műveltségének, tudományos világnézetének sziláyf. megalapozása legyen. Egy-egy tantárgy indokolatlan háttérbe szorulása, a kötelező ismeretanyag túlságosan gyakori módosulása, pedagógiai módszerek múló divatja kedvezőtlenül hatott az iskola stabilitására. Az iskolának — valameny- nyi fokon — szüksége van a folyamatos megújulásra, de szüksége van az állandóságra is, az értékek megőrzésére. Enélkül bizonytalanná válik a pedagógus, nehezen érti, követi az iskola szándékait a szülő. Amint a közleményben olvashatjuk: „A Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy az eredményes, kiegyensúlyozott iskolai munkához nélkülözhetetlen a stabilitás. Az alsó és középfokú oktatást a jelenlegi iskola- rendszer megőrzése mellett — a nagyobb megrázkódtatások és a felesleges szervezeti változtatások kerülésével — úgy kell fejleszteni, hogy mind jobban teljesítse alapfunkcióit, s egyben képes legyen a szükséges megújulásra”. Ü mostani központi bizottsági ülésen elfogadott irányelvek elsődlegesen az állami teendőket, az oktatás tárgyi és személyi feltételeiről való gondoskodást, a központi irányítással és a helyi öntevékenységgel kapcsolatos feladatokat ösz- szegzik. Mégsem csak szűk szakmai körhöz szólnak. Politikai és társadalmi szervezeteknek, mozgalmaknak és az egyéneknek is megvan a maguk felelőssége az iskolák további fejlődésében. Hogy mást ne említsünk: a szülői gondoskodást, a család ösztönző példáját semmilyen intézmény nem pótolhatja. A pedagógusoknak elismerést, megbecsülést mi, az ifjúság sorsát magunkénak érző felnőttek adhatunk. A tudás, a műveltség értékét a gyerek azon méri le, hogy mi, az előző nemzedékek menynyire tartjuk fontosnak. Az iskola csak velünk együtt győzheti meg növendékeit a tanulás hasznosságáról. Tőlünk is függ tehát, hogy a megalapozott elképzelésekből, tervekből mi válik valóra, hogy milyenné lesz a következő években, évtizedekben az iskolai oktatás-nevelés hatásfoka. Társadalmi presztízse.
