Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-13 / 61. szám

1982. március 13. O Kedves Szülő! Tudom, hogy ön sokdolgú ember, így hát méltáinylom, hogy időt szakított rá és elpanaszolta, hogy a gyermeke sír­va jött haza az iskolából. Megértem. Nem minden indulat nélkül kérdezte, hogy miért csapják be a gyerekeket. Felnőtt embernek is öröm a vendéget várás, hát még egy kisgyereknek, aki napokig hordta a nevelők üzeneteit ar­ról, hogy nyílt napot rendeznek, ahol sok szülő lesz majd. Természete^ hogy a gyerek sírva ment haza, hiszen a ne­vezetes napon írd és mond összesen két édesanya jelent meg. És a gyerekek akik arra készültek, hogy azon a napon ők lesznek majd a legügyesebbek, a leg­okosabbak, hazamentek élménytől fosz­tó ttan. Tudom, hogy ön csak első hirtelen haragjában panaszkodott és nem azért, mert erre az alkalomra új fehér haris­nyanadrágot vettek. Kihűl az indulat és a panasz se marad meg másnak, mint mosolyogtató emléknek. Hogy mégis írok? Tudom, ismerem hogy az iskolákban és az óvodákban is mennyi lelkesedés­sel, gonddal készülnek ezekre a nyílt napokra. Azt is, hogy a nevelők dolgoz­nak érte, hiszen nem valamiféle öncélú játék az ilyen szülő-pedagógus-gyerek találkozó. Az óvoda, vagy iskola meg szeretné mutatni magát a szülőnek. Te­szi ezt azért, mert a nevelésben szük­ségszerűen a szülő az első és legfonto­sabb szövetséges. Ahogyan a nevelőnek tudnia kell, hogy milyen a gyerek mö­gött a család, úgy a szülőnek is tudnia kell milyen hely az, ahová a gyermeke naponta jár. Elárulom önnek, hogy ab­ban a bizonyos teremben nem csak a gyermekek voltak szomorúak és csaló­dottak, hanem a nyílt napot szervező nevelők is. Ön most mondhatja, hogy sokdolgú ember, hogy a felesége is dolgozik, hogy nincs olyan családtag, aki elfogad­hatta volna a meghívást. Sokdolgú em­berek vagyunk valamennyien. Tudom, hogy nem kellemes „magánügyben” egy vagy két, esetleg három órát elkérez- kedni a munkahelyi főnököktől és ter­mészetesen azt is, hogy ezeket a kérése­ket a munkahelyeken se fogadják szí­vesen. Mégis: kevés olyan munkahelyet tudok, ahol ne fordulna elő, hogy vala­ki magánügyben egy-két órányi időre elmegy. És ezek a magánügyek nem mindig végzetesen fontosak. Találkoztam már önnel délelőtt az autó-műszaki boltban, találkozhattam volna a feleségével a csemege üzletben vagy éppen a fodrászüzlet előtt is. Ér­demes végiggondolnia, hogy milyen könnyen mondjuk ki, ha alkatrészvá­sárlásra, a telekhez szükséges vetőmag megvásárlására kell az idő. Ügy tűnik, hogy ezeket a könnyen kimondott kéré­seket sokszor könnyen is teljesítik. És ha ez így van, akkor hamar elérünk oda, hogy olyan apróbbnak tűnő indok­kal, mint az óvodai vagy iskolai nyílt nap, már nem is merünk elkéreszked- ni. Bocsásson meg nekem, ha kimondom: ahogyan önnek is vannak elvárásai az életben, úgy vannak elvárásai a gyere­keinknek is. Valójában a szülő az, aki ebben az esetben becsapta, cserben­hagyta és ezzel egy kicsit meg is alázta a tulajdon gyermekét. Nem az óvoda veszi el a gyerektől a következő várás hitét, nem az iskola veszi el a követ­kező tervezés örömét, hanem ön ked­vetlenéi el azokat, akik jót akartak. Nem írnám mindezt, ha egyetlen óvodáról, vagy iskoláról lenne szó. Nem írnám akkor sem, ha 30—40 gyerek, 30—40 édesanya és édesapa közül leg­alább négyen-öten elmentek volna, ön mondta el, hogy maguknál két édes­anya volt mindössze. Egészen pontosan két szülőnek volt annyira fontos a gye­rek, hogy az idejéből is hajlandó volt áldozni rá. Igaz, önök is megvették a gyereknek a fehér harisnyanadrágot és farsangkor Önök is elköltik a gyerekre azt a pénzt, amit a többi szülő is el­költ. Megveszik azokat a játékokat, ami a többi gyereknek van és ha kell be­íratják, akár drága különórákra is. Ügy gondolják, hogy ezzel megtettek mindent és elvárnák, hogy a többit te­gye meg a társadalom, az óvoda, az is­kola, a nevelő. Nos ez — higyje el ne­kem — lehetetlen. A társadalmi jó szán­dékokon túl ahhoz, hogy ön a gyereké­ből boldog embert neveljen, az ön em­bersége is kell. dr. Bihari Alberttal, a KISZ megyei titkárával Ezekben a napokban huszonöt éves a Kommunista Ifjúsági Szövetség. Élmé­nyek, személyes tapasztalatok híján mennyire él Önben a megalakulás idő­szaka? — Izgalmas, érdekes korszak volt. S azt is megértem, hogy néhányan — a Kelet- Magyarország utóbbi számaiban is — nosz­talgiával gondolnak rá. Ez az időszak felfo­kozott tempójú volt és lendületes, ami hiá­nyozni látszik a KISZ mai munkájából. Csakúgy mint 1945 után, alapvetően mások voltak a körülmények, mint ma. A fényes szellők nemzedékének és a KlSZ-megalapí- tónak is szinte mindent újra kellett kezdeni, ami a jövővel volt kapcsolatos. Végül is ak­kor alapozták meg a mát. Ezért is tűntek sokkal mozgósítóbbnak, kézzelfoghatóbbnak a feladatok. Azt mondtam, hogy a különb­ség látszólagos, s ez a politika és a .gyakoris lat különbségéből fakad. És még egy alap­vető dolog: ma sem a KISZ céljaiban, prog­ramjában van a hiba, hanem esetenként a végrehajtóinak kényelmességében, fantáziát­lanságában. A program tehát ma is forradalmi? — Igen, ez meggyőződésem. Mert a körül­ményeink békések, építők ugyan, de a cé­lok más minőségben, magasabb szinten for­radalmiak. Míg a felszabadulás utáni évek­ben a legfontosabbak közé tartozott, hogy például felszámoljuk az analfabétizmust, hogy az egyszerű emberek gyerekei tanul­hassanak, elfoglalhassanak bármilyen magas posztot — teljesültek. És sajnos ez szinte természetes módon tölt el bennünket elége­dettséggel. Van munkahelyünk, európai szin­tű életszínvonalunk. És paradox módon épp ezek a pozitív jegyek okozzák a gondot a mozgalomban. Ezekről a dolgokról őszintén kell beszélni. Mindazok, amiket kívülről lá­tunk, csak felszíni jelenség. Ezeket viszont mindenki látja, s emiatt támadnak is min­ket, mert netn képesek meglátni „az össze­függést a társadalmi nyugalom és az ifjúsá­gi mozgalom negatív jelenségei között. Ezek szerint a KISZ-től nem is várha­tunk a korábbihoz hasonló mozgósító erőt, szerepet? — Ez a kérdés a közvélemény kérdése. És jogos. Visszatérek rá, hogy a KISZ prog­ramja ma a harminchét, illetve a huszonöt év elteltével is van annyira forradalmi, mint mondjuk a zászlóbontáskor. Sőt! A KISZ 1957-ben a párt ifjúsági szervezeteként alakult meg. Azzal a céllal, hogy támogassa a kon­szolidációt, felsorakoztassa az ifjúságot a párt, a felnőtt társadalom programja érde­kében. Ez nagyszerű dolog volt, mégis hang­súlyoznám, hogy akkor a KISZ-nek végre­hajtó szerepe volt csupán. Ma sokkal több­ről van szó! Nemcsak a végrehajtásban, ha­nem a politika alakításában is részt veszünk. Ez a megállapítás a szövetség központi szint­jén feltétlenül igaz, a megyei bizottságnál ugyancsak. A feladatunk most az, hogy ezeket a követelményeket érvényesíteni tud­juk a községekben, az üzemben és az intéz­ményekben is. Érjük el, hogy például ne készüljön településfejlesztési, vagy akár vál­lalati terv a KISZ konkrét véleménye nél­kül. Ez a ma feladata az ifjúsági mozgalom­ban. Hogy tudniillik minden szinten szerez­zünk érvényt ennek a politikai szerepválla­lásnak. És ha ezt az egyes KISZ-tag is meg­érti, akkor ezzel bizonyíthatjuk a KISZ moz­gósító jellegét. Hogy mondjuk ne csak ak­kor játsszunk szerepet egy község életében, ha egy járda építésében részt veszünk, ha­nem, ha a községpolitika egészét alakítjuk. Szép szerepvállalás, de úgy gondolom, hogy ehhez személyi feltételek is szük­ségesek ... — Felkészült ifjúsági vezetők kellenek, akik egyfelől azonosulni képesek a szövet­ség céljaival, aztán képesek felismerni cél­jainknak az egész társadalom feladataival való azonosságát. És mindenek előtt képesek az állandó megújulásra. A A megújulás képessége a fiatalság ter- w mészetéből következik. Vagy nem? — Igen, csakhogy képeseknek kell len­nünk az egyéni szándékok egybeterelésére. És itt látom én a nyitját. A Valóban, mert amíg egy gyerek kisdo- w bős, vagy úttörő, végtelenül érdeklődő, lelkes, tenni vágyó — vagyis aktivizál­ható, mozgósítható —, a KISZ-be kerül­ve bizony megváltozik... — Bizony gyakran ér ez a vád minket, hogy a folyamat megszakad. Miért? Az egyik különbség a két szervezet lényegéből fakad. Az úttörőszövetség gyermekszervezet, Megítélésem, hogy a fiatalok nem egyszer olyan társadalmi konfek­ciókba ütköznek, amelysk alkal­masint konzervatívok is. I fiata­lok most is akarnak valamit, ők is a szebbre, a jobbra töreksze­nek, de persze másként, mint elő­deik, mert a világ is más. Ha lép- ten-nyomon falakba ütköznek, ez polarizálja is őket Itt jön a kér­dés: képes-e ilyen körülmények között a további küzdésre egy ifjú, vagy passzívvá, közömbössé válva vállalja a konvekeiékat. amelyeket a játékosság, a vidámság sző át. Itt nincsenek olyan zárt struktúrák, mint a KISZ-ben. Az ifjúsági szervezet direkten politizál, bizonyos szükséges — időnként a szükségesnél több — formális vonásokkal és a_ tizennégy éves gyerek szinte szükség­szerűen mozog kicsit idegenül ebben a zárt­ságban. A A gondok tehát ismertek. Ezek után mi w a teendő? — Hogy az úttörőmozgalomban az eddi­gi gyakorlattal ellentétben a KISZ-életre való felkészítést nem külön fórumon, (mint a Kilián-próba) hanem az úttörőszövetség játékos programjához igazítva, a mozgalmon belül valósítsuk meg. így az átmenet feltét­lenül könnyebb lesz. És azt várjuk, hogy eredményesebb is. Ha a KISZ nem is kap majd kész ember^k^f, de feltétleniil-több if­júsági, mozgalmi ismeretekkel 'felvértezett gyerek kerül a KISZ-be. A Mindezek nyilvánvalóan jó dolgok. w Azonban az is valós gond, hogy a KISZ- munkával sok a formális vonás, a fe­lesleges papírmunka, ami sokszor még a KISZ-funkcionárius kedvét is szegi. Egyetért ezzel? — Mindjárt leszögezném, hogy van és kell is egy szükséges mértékű papírmunka. Le kell írni hányán vagyunk, milyen mun­kaformákat csinálunk, milyen eredménnyel, hiszen mi ebből minősítünk és minket is ez­zel minősítenek. Van azonban egy része az adminisztrációnak, ami valóban fölösleges. Ez összefügg azzal, hogy néhány vezetőnk az irányító, szervező munkát letudottnak véli az adminisztrációval. Hogy lezserebben fogalmazzak: jól tudja „eladni” magát. Saj­nos a KISZ-ben a számonkérés rendje nem egészen kiforrott. Többet vagyunk kénytele­nek hagyatkozni a leírt információkra és kevésbé értékelünk a személyes benyomások alapján. A Egy dolog, hogy ezt tudjuk. Más dolog ^ kijutni ebből a zsákutcából, hogy nem papír-, hanem tevékenységközpontú ér­tékelési rendszert honosítsunk meg. Meg­van erre a lehetőség? — Arra törekszünk, hogy a jövőben az apparátus a helyszínen éljen és ne bent az irodában. Mert ha ma azt mondják, hogy so­kan vagyunk úgynevezett fizetett KISZ-is- ták, akkor ez igaz. Valóban sokan vagyunk, ha hivatalnokként az irodáinkban ülünk. De egyáltalán nem vagyunk sokan, ha kint va­gyunk az életben, a fiatalok körében. Ez a mi igazi munkahelyünk, ezért fontos a moz­galmi jelleg erősítése. Magyarul, a szemé­lyes részvétel a végrehajtó munkában. És főképpen: a KISZ-munka társadalmasítása. Ezért is fordítunk nagy gondot arra, hogy olyan mozgalmi vezetőket találjunk, képez­zünk, akik képesek a fiatalos programok szervezésére. Mennyire felel meg ma az ifjúsági szö­vptsppf az ifiiísáv elvárásainak? — Jogos a kérdés, hiszen a fiatalok kö­rében a KISZ megítélése döntően éppen az érdekvédelem köré csoportosul. Ha képes az elvárások teljesítésére jó, ha nem, akkor rossz. A mozgalmi munkaformák legfonto- sabbjainak egyike azért is az érdekvédelem, ami tulajdonképpen egyet jelent: mennyire vagyunk problémaérzékenyek, mennyire képes felismerni szövetségünk a valós tár­sadalmi folyamatokat és közreműködni ezek megoldásában. Számos szociális probléma feszíti a ma ifjúságát. És nem elsősorban a lakáshoz jutás. A pályakezdés, a beilleszke­dés, az előmenetel, a családalapítás. A KISZ akkor lesz korszerű, ha ezekben a gondok­ban magára vállalja a megoldás lehetőségeit, számolva természetesen a realitásokkal. Amit mi tehetünk: egyrészt megoldani az újonnan munkába lépők konkrét segítését, másrészt pedig feltárni a vállalati, városi, községi tartalékokat és a személyes energi­át is bevonni a megoldásba. Tömegbefolyá­sunk, tekintélyünk erősítésének feltétele, hogy ezeken a területeken eredményeket tudjunk felmutatni. Az idősebb korosztály szinte egységes annak a kimondásában, hogy könnyű ma fiatalnak lenni. Valóban könnyű? — Egyáltalán nem könnyű! Olyan szem­pontból igen, hogy beleszületünk a mába, a szinte kész viszonyokba, hogy például nincs vajaskenyérgondunk. De éppen ez nehezíti a ma fiataljának a helyzetét. Lépten-nyömon számon kérik tőle az e viszonyokkal való élést. És ha a legcsekélyebb mértékben nem elégíti ki a felnőttek elvárásait (ha mondjuk tevékenysége hosszú hajjal, a beatzene bű­völetével, vagy látszólagos tiszteletlenséggel párosul), akkor egyhamar kiállítják róla a bizonyítványt. Mellesleg sokan egyedi jelen­ségekből hajlandók általánosítani. Megítélé­sem, hogy a fiatalok nem egyszer olyan tár­sadalmi konvekcióba ütköznek, amelyek alkalmasint konzervatívok is. A fiatalok most is akarnak valamit, ők is a szebbre, a jobbra törekszenek, de persze másként, mint elődeik, mert a világ is más. Ha lép- ten-nyomon falakba ütköznek, ez polarizál­ja is őket. Itt jön a kérdés: képes-e ilyen körülmények között a további küzdésre egy ifjú, vagy passzívvá, közömbössé válva vál­lalja a konvekciókat. Már csak ezért is na­gyon fontos, hogy a KISZ-ben élővé váljék a demokratizmus, hogy szervezeteink egyút­tal a közélet iskolái is legyenek. A Van-e a ma körülményei között a KISZ- w munkának szépsége? — A szépség esztétikai kategória. De még így is joggal válaszolhatunk igennel. Ha megengedi, személyeskednék. Lassan tíz éve dolgozom a mozgalom apparátusában, de még ma is megindít egy-egy nagyrendezvény a külsőségével. Ettől jóval többet jelent a tartalom. Az ember sokszor elcsodálkozik, mennyi minden van egy-egy munkásfiatal koponyájában! És ezek az élmények jelentik a továbblépés biztos alapjait. Egyáltalán, hogy nagyorí is érdemes értük — velük dol­gozni. Ez jelenti a számomra — és még na­gyon sokak számára — a KISZ-munka igazi értelmét, szépségeit. Két nap múlva kezdődnek a forradal­mi ifjúsági napok hagyományos ren­dezvényei. Mennyire él forradalmi múl­tunk a megye ifjúságában? Különösen ezen a tájon, ahol valóban ezer szállal kötődik történelmünk a forradalmak emlékeihez, hagyományaihoz? — Ezt a legegyszerűhb példákon keresztül is meg lehet fogalmazni. Március 15-én Vas­vári Pál szülőházához zarándokolunk. Ahhoz a Vasvárihoz, aki nagyon fiatalon egyik ve­zéralakja volt az 1848-as forradalmaknak. Március 21-én pedig azokra emlékezünk, akik itt éltek, kevés számban még élnek ve­lünk, mellettünk, akik közül számosán na­gyon jelentős tettet hajtattak végre. Az ő ér­demük is a következő forradalmi dátum: áp­rilis 4-e. Nemzedékek forradalmi útja, apá­ink, nagyapáink, dédapáink útja, küzdelme ölt testet ezekben az ünnepekben. Az ünne­pek arra jók, hogy impulzust, új erőt merít­sünk belőlük a hétköznapokhoz. A fórra- dalmiságot nem lehet letudnunk március 15. és április 4. között! Naponta bizonyítjuk: nemcsak a harcmezőn, az illegalitásban, de békés körülmények között is van értelme forradalmiságról beszélni. Forradalmi tett építeni, jó minőséget gyártani, a hozamo­kat növelni. Ezzel erősödik az ország, fej­lődik a szocializmus, amely tartalmasabbá teszi fiataljaink életét. A Mit üzen a megye KISZ-tagjainak most, a negyedszázados jubileumon? — Hogy érdemes volt. Munkánk ered­ménye itt van előttünk. Ugyanakkor azt is tudjuk, mi mindent lehet még jobban is csinálni. Ez a feladatunk a jövőben, s ez mozgalmunk következő negyedszázadának valóban lelkesítő programja. Köszönöm a beszélgetést. Kopka János KM HÉTVÉGI MELLÉKLET r ­rHÉTVÉGI INTERJÚ tegnapról, máról, holnapról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom