Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-06 / 55. szám
A tanár és a diák kapcsolata Sorslormálí hivatás HA VAN VALAMI, amihez nálunk többen értenek, mint a focihoz, akkor az a pedagógia. Állítólag gyakorló tanártól származik e megállapítás, s ha jól belegondolunk, nincsen benne túlzás, ha csak az nem, hogy hazánkra korlátozza a „hozzáértést”. Hiszen, ahol iskolák működnek, ahol általános a tankötelezettség, mindenütt mindenki szerez valamelyest képet a pedagógusokról. Alakítja véleményét nyolc, tizenkét vagy még több esztendeig. Hogyne vélhetné: ismeri őket. Igaz, ez az ismerkedés meglehetősen egyoldalú. A tanár-diák sajátos kapcsolatában a szerepek előre kiosztottak. A tanár okít-nevel, a diák felel és megfelel, ahogy tud. És elraktározza jó vagy rossz emlékeit felnőttkorára is, hogy aztán a gyerekének a tanárairól is meg lehessen a maga véleménye. Ha társaságban netán téma nélkül maradnánk, elég, ha valaki iskolai emlékeit eleveníti fel. Melyik tanár milyen volt, mi volt a csúfneve és miért. Nagy tudású, igazságos, szigorú — hangzanak a kései minősítések, hogy a kevéssé hízelgőeket ne is említsük. Találóak vajon? Ki tudja? Szerencse dolga is, hogy milyen pedagógus ok keze alatt nevelkedtünk. Bizonyos azonban, hogy néhányra mindannyian tisztelettel gondolunk vissza. Még így utólag is nehéz volna eldönteni, hogy melyik tanárunk ismerte jobban a tantárgyát. Ugyanazt a tárgyat az évek során többen is tanították. Volt, aki meg- utáltatta velünk, volt, akinek a kedvéért többet olvastunk a kötelezőnél. Többek pályaválasztását meghatározta, hogy melyik osztályban, melyik tanárnál tanult. Ennél többet az a tanárunk ért el, aki észrevette a más irányú érdeklődést és tehetséget, és lebeszélte diákját az általa oktatott tantárgyra alapozott pálya választásáról. Mi késztette rá, egyáltalán mikor, hogyan vette észre? TANÁR ÉS DIÁK KAPCSOLATA koronként és életkor szerint is változik. Az abszolút tanári tekintélyre épülő iskola a múlté. A tanárnak ma nem azért van tekintélye, mert ő tanár, hanem mert megteremti magának a tekintélyt. Nem megy könnyen. Gátolja egyebek között, hogy a felnőttek nem becsülik eléggé a pedagóguspályát. Mert nem tartozik a jól fizetett értelmiségiek közé az óvónő, a tanító, a tanár. (Nem mellékesen ez is magyarázza, hogy mind kevesebb férfit találunk a tanári testületekben.) Másrészt az ismeretek gyors gyarapodása a korábbinál gyakoribb változást kíván a tananyagban is. Minden szakmában ajánlatos lépést tartani a fejlődéssel, a tanár enélkül munkaképtelen. Hitelét veszti tanítványai előtt, ha valami lényegesről későn értesül. Nem is szólva a divatos jelenségek megítéléséről. Ha elutasítja konzervatív, ha kritikátlanul elfogadja, lehet, hogy valami káros magatartásnak enged utat. A pedagógusok munkaideje hány óra lehet? A heti óraszám aligha támpont. Bízvást hozzászámolhatjuk a fölkészülést, az önképzést, a dolgozatj-a vitást, a családlátogatást és azt is, amikor csupán nem tudnak másra gondolni, amikor egy-egy tanítványuk változó magatartása foglalkoztatja őket. Mi lehet az oka? Családi probléma? És ha igen, miként avatkozhatnak bele. Kellő tapintattal, nehogy tetézzék a bajt. Aztán időt kell szakítani a gyenge előmenetelő diákra, hogy behozza elmaradását. Szakmunkásképző intézetek oktatói panaszolják, hogy írni-olvasni-számolni kell megtanítaniuk az általános iskolában osztályról osztályra bukdácsoló növendékeiket. A tanóra arra is ritkán elegendő, hogy a jeleseket a kötelezőn kívüli ismeretek megszerzésére buzdítsák, eligazítsák a szakirodalomban. Különórák a gyengéknek, különórák a kiválóaknak, avagy csak beszélgetések — úgy általában mindenről, az életről. Mert a jó tanártól a gyerek legalább olyan nyilban kérdez, mint a szüleitől. A JÓ TANÁRTÓL, mert hiszen róluk van szó, és nem a pályára alkalmatlanokról. Nem azokról, akik csupán jól-rosszul, leadják és számonkérik az anyagot, és jónak vagy rossznak minősítik a „gyerekanyagot”. Kudarcuk évek múltán derül ki, amikor tanítványuk elbukik, és nem is mindig valamilyen tantárgyból, hanem mondjuk hivatástudatból. amire rosszul, rossz példával nevelték. Hiszen a tanár mindig példakép is, többnyire követésre méltó személyiség. Ha nem így van, értelmetlenné válik egész munkája. M. D. „Fölvonult hát diadalmasan a színpadra is..." Móricz ZsigmoHil-deilikációk nyomában Az írói életmű részét képezik azok a dedikációk (ajánlások) és egyéb bejegyzések, melyet a szerző írt barátainak, tisztelőinek vagy akár ismeretleneknek. A Bereg megyei Lónyay család históriája, Bajcsy-Zsi- linszky Endre beregi vonatkozásainak kutatása közben bukkantam egy Móricz-mű- re. A lónyai paroohián Oroszlán Sándor lelkész büszkén mutat egy vendégkönyvi bejegyzést 1979 augusztusából: Sáfránné Móricz Réka köszöni meg „az érdekes helytörténeti, népi szokásokról szóló tájékoztatót és különösen a templom és gyönyörű harangtorony ilyen jó állapotban megőrzését.” A könyv históriáját nekem így mondta el Oroszlán Sándor: A neves író 1930. november végén jött le Debrecenbe a Légy jó mindhalálig című színpadi műve próbáira és bemutatójára. December 8-, án megnézte a darab főpróbáját a Csokonai színházban. Mi akkor ötödikes gimnazisták voltunk, s a kollégiumban laktunk, természetesen jó falusi, egészséges gyerekek. S milyen érdekes: zömmel a szatmár-beregi tájról! Szaimosszegről, Panyoláról, Nagyarból, Olcsváról, Vásá- rosnaményból. A darabban mi voltunk a diákszereplők. A kollégiumi szobákból való vaságyak, szalmazsákok, székek, asztalok képezték a tárgyi kellékeket valóban élethűen és természetességgel, s a jelenetekben mi magunk is könnyűszerrel oldottuk meg a feladatokat. Szerencsések voltunk mi 4—5- en, akik Misi pakkjának felbontásában és fogyasztásában vehettünk részt, mert a szemközti Tóth cukrászdában minden estére frissen sült pogácsákra mi voltunk az elsők, s bizony a gyöngébb konviktusi vacsorák után igen jóízűen fogyasztottuk az „igaziakat”. Mert voltak fapogácsák is. (Ki győzte volna az éhes diák-gyomrokat?) Természetes hát, hogy az ebben a jelenetben nem szereplők, a színfalak mögül mindig kunyerál- ták a pogácsa kinyújtását, s nem debreceni diákok lettünk volna, ha nem a fapogácsák indultak volna kifelé a vágyakozó szájakba. Egyszer az elégedetlenség kop- panásának hangja a nézőtérre is kijutott. — Hát a főszereplő, Nyilas Misi alakítója egy alacsony termetű, de nagyon jó színész, Sugár Mihály volt. Mi magunk is végigcsodáltuk nagyszerű játékát, óriási sikere volt, sokan megkönnyezték minden alkalommal. A színészek közül Thuróczy Gyula és Misoga László nevére emlékszem, sajnos a többieké elmosódott, pedig nagyon kedveltek bennünket, diákokat; a színészek mindig megkérdezték: no fiúk, mi volt a vacsora? —, s mindig kedveskedtek ezzel-azzal, a hölgyek főképpen cukorkával és nánolvival. A könyv címoldalán található dedikáció: Oroszlán Sándornak, a debreceni diáknak 1930. XII. 8. Móricz Zsig- mond. — Hát ott ült a nézőtér elején a főpróbán Móricz Zsigmond is. Mintha most is látnám, mosolyogva nézte, figyelte a diákjelenetek minden mozzanatát. Az első felvonás után magához hívta a főrendezőt (Thuróczy Gyulát. Ny. K.), s — mi csak a darab végén tudtuk meg, — ezt mondta: „Jobban csinálják a fiúk, mint ahogyan megírtam.” Utána kezet fogott velünk, s dedikálta könyvét a nagy táskából mindnyájunknak. Azóta is kegyelettel örköm. A debreceni jogászifjúság egy csoportja, a Werbőczy Bajtársi Egyesület nyílt levelet intézett Kardoss szín- igazgatóhoz, hogy vegye el a Légy jó mindhalálig főszerepét a tökéletes művészi alakítást produkáló Sugár Mi- hálytól, aki szerintük „kipro- fanizálja” a debreceni diákokat ... Persze nem csak ez volt az ok, de ennek ismertetése már más téma. Móricz védekezett, nyilatkozott. A darabja sorozatban frenetikus sikert aratott, ennek örülhetett a szerző. Érdemes idézni a Debreceni Független Üjság méltatásának egy részletét: „Ez a nagyon emberi, nagyon magyar és nem utolsó sorban: nagyon debreceni kollégiumi regény fölvonult hát diadalmasan a színpadra is, és amikor itt Debrecenben jelentkezik, más attitűd lehetetlen vele szemben, mint az ellenállás nélküli meg- hatődottság. Nyilas Misi, negyedik béista, drága paraszti kisember, tiszta eszeddel és tiszta erkölcsöddel, — szinte látom a történelemkönyved első lapján beírva: Qui profiéit in litteris, séd deficit in moribus ... — aki tizenöt-húsz esztendőkkel ezelőtt mellettem ültél a kollégium padjain; csak kicsordul az ember szeméből a könny, amikor vergődni lát világi dolgokban járatlant, a felnőttek kegyetlen hálóiban. Csak feljön az ember torkán valami, ahogy megperdül a. konviktusi csengő s te leborulsz a cétus kemény vaságyára, hiszen a csengő szava múltat éb- resztget és szívig hat az ákácvi- rág illata, — ott ringatják tava- szonkint fehér fürtjüket rövidlátó tanáraink sírja felett, akiknek soha többé nem állunk már fel más helyett felelni azokban a padokban, amelyekbe hétfőn este még egyszer leültél, komám, Nyilas Misi, a IV. a-ból.” Az esetet így őrzi meg néhány dedikáció és az emlékezet. Nyéki Károly Dombormű a sarkon Nyíregyháza folyamatosan alakuló belvárosi képe önkéntelenül is ötleteket ád ahhoz: miként is tehetnénk szebbé utcáinkat. Szerencsére, arról már hallottunk, hogy néhány szobor el- és áthelyezése napirendre került, ami mindenképpen örvendetes, hiszen a Venus, a Vízhordó lány lényegesen jobb környezetbe kívánkozik. A nagy átrendezésekkel egy időben azonban alkalom kínálkozna arra is, hogy az utcák névadóinak méltó, pantheon-szerű emléket állítsunk~ A Móricz Zsigmond Színházban, a társalgóban elhelyezett bronzdomborítások adták ehhez az ötletet. Ha ilyen, valóban művészi értékű és szépségű tábla kerülne egy- egy fontosabb utca első házának falára, akkor ezzel a város is szépülne, s egyben neves személyiségek bemutatását is segítenénk. Széchenyi, Kossuth, Bethlen, Báthori, Zrínyi Ilona domborművei, rajtuk a szükséges szöveg csak növelnék a meglévő értékeket, az esztétikai összhatást. A megyeszékhely belvárosa emberi léptékű. Az egymásba ölelkező terek, utcák együttese az ilyen és hasonló szellemű alkotások révén valóban otthonos hangulatot árasztana itt- lakónak és idelátogatónak egyaránt. (bürget) Vw Mezőcsalánosi SC lab- gpV darúgócsapata rosszul állt a megyei bajnokságban. Olyan rosszul, hogy amikor kiírták a mezőnyt az újságba, utánuk már csak a lap széle következett. Hiába ígérgettek akármit a vezetők, Pokolinak, a középhátvédnek még azt is, hogy megtanítják latinul, ám az se használt. Jó szó, szidalmazás mit sem ért, a csapat úgy vonszolta magát a pályán, mintha sivatagban tántorogna víz nélkül. Mint mindenütt, így Mező- csalánoson sem volt közömbös a foci, ezért sürgősen tenni kellett valamit, mert a csapat pocsék szereplése a munkavégzésre is kihatott. A kenyérgyárban ehetetlen kenyereket és olyan zsemléket sütöttek, mint a megfagyott rögök. A téesz földjén lábon maradt ötven hold napraforgó, mert a tagoknak egyszerűen nem volt kedvük behordani. A szeszgyárban a dolgozók megitták bánatukban a szeszt, és az üres üvegekbe vizet töltögettek. Katar ó- fa következik be, ha nem győz legalább egyszer a csapat. De hogyan? Mivel lehetne fölrázni ezt a tizenegy aggastyánt? Lakása már mindegyiknek volt, autója, pénze is, az anyagiak tehát szóba sem jöhettek. Próbálkoztak hát a szellemiekkel. Kiadatták Ligának, a balösszekötőnek a verseit, kiállítást rendeztek Tibók kapus csataképeiből és szó esett arról is, hogy bemutatják Gerebennek, a középcsatárnak az operáját, de ez mind nem vezetett eredményre. Talán csak annyiban, hogy ezeken a műveken jobban röhögtek az emberek, mint amikor a játékosok a pályán botladoztak. Már minden elveszettnek tűnt, amikor mentőangyal libbent közéjük Kábel Verőn személyében. Mezőcsalános híressége, a többszörösen elvált csodaszép kozmetikusnő, aki a csapattal ellentétben csak sikereket mondhatott magáénak. Minden mérkőzéséből ő került ki győztesen, és ezt nem utolsósorban me- gyeszerte megcsodált melleinek köszönhette. Mint a blúzába bújtatott rakéták, titkos fegyverek, úgy meredtek a világba ezek a keblek, és ha valakit megcélzott velük, az gyönyörű lába elé omlott megadóan. — Trénerkém — mondta Kövinek, az edzőnek —, nem nézhetem tétlenül ezt a vergődést. Mezőcsalános ügye az én ügyem is, tegyen hát engem a mérleg egyik serpenyőjébe. — Ezt meg hogy érted, Ve- ronkám? — Felajánlom, hogy ha vasárnap győz a csapat, akkor az utána következő éjszakát a fiúk velem tölthetik. Ha így sem hajtanak, akkor tegyék be mindet egy kamionba, és adják el heréitekként valamelyik országnak, ahol ez még divatban van. Ekkor már az egész csapat köréjük tömörült, így hallgatták Kábel Verőn lelkesült szavait. Éppen ezért teljesen fölöslegesen kérdezte Kövi: — Na fiúk, hallottátok? — Nem süket itt senki — mondta Pokoli, míg pillantása a híres melleket simogatta körbe. — Ha így áll a dolog, akkor vasárnap nagy tánc lesz, ezt mindenki nevében megígérhetem! — Kebeltánc — szólt közbe vigyorogva Tibók. — De nem versz át minket, Veronkám? — Kisapám — nézett rá szigorúan Kábel Verőn —, ha én valamit megígérek, annak aranyfedezete van. De ha akarjátok, csinálhatunk írást is róla. — Ne vedd bizalmatlanságnak — mondta Liga —, de nem ártana ezt szerződésbe is foglalni. Biztos, ami biztos. Jó, ha látja az ember papíron is, hogy miért dolgozik. — Piti dolog — húzta a szóját Kábel Verőn —, de ezen már ne múljon. Felőlem akár be is rámáztathatjátok, és kitehetitek dísznek az öltöző falára. És megcsinálták a szerződést — több példányban, pecséttel —, miszerint a vasárnapi győztes meccs után Kábel Veronika mezőcsalánosi lakos, kozmetikus, anyja neve Peták Sarolta ... stb ... stb ... a csapat rendelkezésére áll. Teszi ezt teljesen önzetlenül, csupán a város érdekeit tartva szem előtt. Ez már döfi! — rikkantott Tibók, de aztán egyszeriben elröppent a kedve, mert a feleségére gondolt. — És mi lesz a házasokkal? Hárman már nősek vagyunk a csapatból. . — A ti gondotok — vonta meg vállát Verőn —, intézzétek el otthon. Vagy azt kívánjátok, hogy én rohangáljak engedélyért? A hír még aznap szétfutott a városban, hogy Kábel Verőn felajánlotta magát a csapatnak egy győztes szereplés reményében. A vélekedés erről az esetről igencsak megoszlott. A nők eléggé egyértelmű jelzőkkel illették az önkéntes ajánlattevőt, de a férfiak hősként ünnepelték. Éjjeli zenét adtak az ablaka alatt, egri bikavért ittak a cipőjéből, verseket írtak hozzá, és még azt is tervbe vették, hogy győzelem esetén szobrot emelnek neki a focipálya meg a temető között. Ez igen! Ez egy nagyszerű nő! Egy lánglelkű amazon, aki az előítéleteknek fügét mutatva, mindenre képes a városért és annak csapatáért. Vasárnap Mezőcsalános egész lakossága kint tülekedett a meccsen. Kábel Verőn elegáns, azúrkék kosztümben, nagy mellei közé dugott piros szegfűvel jelent meg, és leült a kispadra az edző mellé. A közönség felhördült, majd hatalmas éljenzésben tört ki. Szerpentin- meg virágeső hullt rá, és a pálya fölött keringő mezőgazdasági gépről röplapok szállingóztak alá erősen dekoltált fotójá- tval. Ezután kifutottak a csapatok és megkezdődött a mérkőzés. A Mezőcsalánosi SC a tabella élén álló Furkósi Tóth-Máthé Miklós: Kebeltánc KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. március 6. MöRicz Zsigmond LÉGY JÓ MINDHALÁLIG BSCBHY IFJÚSÁGI KIADÁS PÓLYA TIBOR EBEDST1 RAJZAIVAL -• MÁSODIK RUDAS a Vóéw (a! (Ol rJ/>. H’/>- * ATHKNABL'M IRODALMI ES NYOMDAI RfczVEiYTARSOLAT WADASÁ. BUDAPEST IMS
