Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
A tiszaeszlári per A húsvét előtti szombaton, 1882. április elsején Tiszaeszláron eltűnt Solymosi Eszter tizennégy éves szolgálólányka. Gazdaasszonya, Huri András- né délelőtt elküdte a község Öfalunak nevezett távoli részébe Kohlmáyer boltjába festékért; azért oda, mert szombat lévén a zsidó szatócsok közelebbi boltjai zárva voltak. Amikor a kislány még délután sem tért vissza, Huriné átment Eszter édesanyjához, özvegy Solymosinéhoz. Ám a leánykát nem lelte. Április 4-én az édesanya Vencsellőn, a szolgabírói hivatalban bejelentette az eltűnést. A leányka neve hivatalos körözési listára került. De ekkor már Tiszaeszláron azt beszélték, hogy Solymosi Esztert „a zsidók ölték meg”. Ma már aligha állapítható meg pontosan, hogy honnan, kitől származott az iszonyú vád, de az anya már ekkor emlegette. Jármy Jenő vencsellői szolgabíró, akitől Solymosiné azt kérte, utasítsa Farkas Gábor eszlári bírót a zsinagóga átkutatására, ott talán „nyomot lelnek”, azt felelte: erre semmi szükség. Jármy komolytalan, alaptalan dolognak mondotta a vádat, és a nyíregyházi lapok is csak az eltűnésről írtak. Mégis: hamarosan országszerte felhangzott a vád — 1882 tavaszán a középkor zsidóüldözései idején kiötlött vérvád rémmeséje bukkant fel magyar földön. A vérvád: egyes vallási közösségek elleni olyan vád, amely szerint az érintettek rituális előírásaik teljesítéséhez idegen vért használnak fel. Valaha nemcsak zsidókat ért a vérvád; Róma hatalmának Védelmezői egészen Dioeletianus császár uralkodásáig, mintegy 250 évig az üldözött keresztényeket illették vérváddal.. . Később azonban éppen keresztény papok emeltek vérvádat, most már zsidók ellen. Bár 1253-ban IV. Ince, 1272-ben X. Gergely, 1422-ben V. Márton és 1760-ban XIII. Kelemen pápa bullái alaptalan rágalomnak bélyegezték a vérvádat, bár III. Frigyes császár, Habsburg Rudolf, István lengyel király gyűlöletesnek nevezték a vérvád- babonát, az újra meg újra felbukkant. Pogromok, véres hajszák, falvak egész zsidó lakosságának kiirtása jelezte lengyel és spanyol, német és francia, osztrák és magyar földön, hogy a minden alap nélküli állítást („a zsidóknak vallási célokra keresztény vérre van szükségük”), a semmiféle ténnyel, vallási írással nem bizonyítható rágalmat eredménnyel terjesztik a gyűlölködők. Valaha Tertullianus római történetíró azt írta: „Ha a Tiberis a falakig kimegy a medréből, ha a Nílus nem önti el a termőtalajt, ha az ég áll, ha a föld mozog, ha éhség vagy járvány van, azonnal ezt kiáltják: oroszlánok elé a keresztényeket!” Sok száz iszonyú pogrom, kegyetlen tö- ímeggyilkosság, s nem egy vérvádper bizonyítja, hogy ugyanígy volt a dolog a zsidókkal is. Mindig alkalmas bűnbakok voltak, mindig el lehetett terelni bajról-gond- ról a figyelmet, ha „oroszlánok elé”, azaz halálba küldték a zsidókat. Az antiszemitizmus, a zsidók elleni gyűlölet szítása a tiszaeszlári leányka eltűnése idején pontosan beleillett a feudális múltat védelmező legreakciósabb rétegek politikai stratégiájába. A dzsentrik és a nagybirtokosság egy része, a kisvárosi és mezővárosi módosabb kispolgárság amúgy is zsidóellenes gondolkodását megmozgatta és aktivizálta Istóczy Győző képviselő és néhány társa erőteljes antiszemita mozgalma. Istóczy Győző egyébként 1878-ban egy parlamenti beszédében egyenesen azt követelte: telepítsék ki az évszázadok óta itt élő magyar zsidóságot. A hírhedt „Palesztinái beszéd” után — Istóczy a Közel-Keletre akarta küldeni a magyar zsidókat — az antiszemiták propagandája ellen felsorakozó hazafias értelmiség arra emlékeztethetett, hogy már a honfoglaló magyarok találtak itt zsidókat, hogy 1093-ban a szabolcsi zsinat törvényeiben szó esik az itt élő és dolgozó zsidókról, hogy IV. Béla kiirály 1251-ben kiadott törvényében, a tatárjárás után, az életet újraindítva, kedvező, egyenlő feltételeket biztosított a zsidók számára... Azon a szombati napon, amikor Solymosi Eszter eltűnt, a tiszaeszlári zsinagógában több idegen zsidó is imádkozott. Tiszaeszlár zsidói — a faluban évszázadok óta éltek zsidók, akkor mintegy huszonöt csalód —• ugyanis két hitközségi állásra kerestek embert: metszőt (úgynevezett saktert, akinek az a dolga, hogy a rituális előírások szerint vágja le a csirkét, libát, tyúkot, esetleg bárányt, marhát) és előimád- kozó-előéneklőt kívántak alkalmazni. Messziről is jöttek jelentkezők, s a vendégeket helyiek vitték haza ebédre, vacsorára. Később ezt a tényt, „a nagy mozgolódást”, mint a „rituális gyilkosság” bizonyítékát emlegették ... Volt valaki Tiszaeszláron, aki hamar emlegetni kezdte a zsidók bűnösségét. Éppen a per vizsgálóbírója, Bary József írta meg emlékirataiban: „Önody Géza tiszaeszlári földbirtokos eleitől fova hitt a rituális gyilkosság lehetőségében, szorgalmas kutatásokat végzett, előkutatta a középkor összes történelmi vér- vádesetét, s a történelem adataival, akarta bizonyítani, ■hogy Tiszaeszíarórr is; rituális bűntény történt. A per folyama alatt Tiszaeszlár címen egy könyvet is kiadott, amelynek 264 oldal terjedelméből 208 oldalon tárgyalja a régebbi vérvádeseteket...” 1882, május 23-án Ónody Géza, másnap Istóczy Győző képviselő már bűnperről beszélve mondhatta a parlamentben, hogy „rituális gyilkosság” történt. Május 12-én rendelte el a nyíregyházi bíróság a nyomozást, mégpedig a rágalom terjedésén túl azért, mert Scharf József templomszolga négyesztendős Samu fia április végén állítólag fecsegni kezdett valami gyilkosságról, amiben apja és tizennégy éves bátyja, Móric is részt vettek. Scharf Móric a fő figura jó ideig a vérvádperben, a tiszaeszlári perben. Bary József, a vizsgálóbíró, Recsky András csendbiztos és Pécely Kálmán írnok segítségével, kínzással vallomást erőszakolt ki a megfélemlített, meggyötört kamasz fiúból. Éjszaka, Recsky csendbiztos nagyfalui házában vették fel a jegyzőkönyvet, amelyben az állt, hogy Móric bevallotta: Esztert a zsinagógában ölték meg. (A tárgyaláson kiderült, hogy Pédely írnokot „társaságban, kegyetlenségekkel elkövetett gyilkosságért” 15 évre ítélték, 13 évet le is ült belőle — ez az ember volt a vérvádper első „vallomásának” egyik kierő- szakolója.) ■ Sok-sok évvel később Scharf Móric megírta: a vallomás úgy készült, hogy Recsky kérdéseit Pécely már válaszként jegyezte fel. Ettől az első, nagyfalui jegyzőkönyvtől számítják a tiszaeszlári pert — azt az ügyet, amelyről akkor a világsajtó szinte minden valamirevaló lapja hosszú, részletes tudósításokat közölt. 1883. június 19-én kezdődött az ügy tárgyalása Nyíregyházán. A vádlottak padján tizenöt férfi ült; már nemcsak tiszaeszláriak, voltak közöttük még felső-tiszai falvakból ivaló tutajos, a folyón fenyőfát szállító zsidók is... Június 17-én ruszin és zsidó tutajosok Tiszadada határában egy holttestet vettek észre a vízben. Bary és a vizsgálat vérvádhívő más irányítói különféle mesterkedésekkel, kínzásokkal kicsikart vallomásokkal azt akarták bizonyítani, hogy a sértetlen, vízbefulladás folytán elhalt leány teste nem- Solymosi Eszteré, hanem „a zsidók csempészték” oda és öltöztették fel Solymosi Eszter ruháiba ... A negyvenhat napig tartó konstrukciós perben a védők élén álló Eötvös Károly nemcsak megcáfolta a vád állításait, hanem leleplezte a nyomozás során elkövetett súlyos törvénysértéseket erőszakosságokat is. Az egymásnak ellentmondó vallomásoktól tarka tárgyaláson végül is — bár a vármegye és a törvényszék emberei mindent elkövettek ez ellen — fel kellett menteni a bűn- telen vádlottat, hiszen nemcsak az derült ki, hogy a „koronatanú” Scharf Móric Baryék által kikényszerített vallomása képtelenségek sorozata, hogy a tutajosoktól kínzással szerzett vallomások hemzsegnek az ellentmondásoktól, hanem előkerült a Tiszába veszett tizennégy éves leányka (hogy baleset volt vagy öngyilkosság, nem tudható) sértetlen holtteste is. A tiszaeszlári pert azonban még sokáig felhasználta a hazai reakció. Nem sokkal a per után Antiszemita Párt is alakult, képviselői egy ideig ott ágáltak a parlamentben. Bár Eötvös Károly „A nagy per” című könyvében részletesen elemezte a konstrukciós pert, újra meg újra felbukkant a tiszaeszlári vér- vádmese. Bary, a per előkészítője vaskos könyvet írt, amely az antiszemiták bibliája lett — legutolsó kiadását a nyilaskeresztesek készítették ^lő... Egy Húsz Richárd nevű tanár egyetemi jegyzetében 1942-ben azt írta: a vérvád tudományosan, történelmileg bizonyított... Kossuth Lajos, aki levelet írt 1883-ban a Függetlenségi Pártnak egyesek antiszemita állásfoglalása miatt, tiltakozva mondotta: „Én az antisze- mitlsztikus agitációt, mint a XIX. század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” Engels 1890-ben azt írta: „Az antiszemitizmus mindig egy elmaradt kultúra jele, ennélfogva csakis Poroszországban és Ausztriában, illetve Oroszországban található.” Lenin „A nemzetiségi kérdésről” című művében írja: „Amikor a cári monarchia már utolsó korszakát élte, megkísérelte, hogy a tudatlan munkásokat és parasztokat a zsidók ellen heccelje fel... Csak teljesen tudatlan és elnyomott emberek azok, akik elhiszik a zsidókról terjesztett rágalmakat. Ez még azoknak a hűbéri időknek a maradványa, amikor a .papok az eretnekeket máglyán égették meg. amikor a parasztság még rabszolgaságban élt, a népet pedig megtaposták és vakká tették. De a hűbériségnek ez a régi sötétsége tűnőben van. A nép látóvá lesz.” A tiszaeszlári per szervezőinek, Barynak és a magyar reakció szélsőséges szárnyának kései utódai lelkesen működtek közre az ország német megszállása idején, 1944 nyarán a magyar zsidók deportálásában. A meggyilkoltak, gázkamrába küldöttek, majd a krematóriumban elégetettek pontos száma nem ismeretes, három- százezer és négyszázezer között van. A Lajta-menti Rohrau faluban, 1732. március 31-én született zeneszerző Esterházy Miklós hercegnek írta ezt az önéletrajzi levelet. A népből származott a 18. század második felének zseniális muzsikusa, aki származását soha meg nem tagadta. Élete jelentős része az udvari zeneszerző és karmester tevékenységével telt el; 1761-től 1790-ig a leggazdagabb magyar főúri család, az Esterházyak szolgálatában, előbb másodkarmesteri, majd csakhamar zenei vezetői beosztásban. Művei jelentékeny részét Magyarországon írta tehát.: Aki ma hangversenyen, rádióban vagy hanglemezről vonósnégyest szimfóniát vagy zongoraszonátát hallgat, talán nem gondol rá, hogy ezeknek az elterjedt zenei formáknak Haydn — bár nem feltalálója — forradalmi újítónak számító reformere, első kimagasló jelentőségű, nagy mestere volt. Hihetetlenül termékeny egyben, hiszen fennmaradt 104 szimfóniája, 83 vonósnégyese, több mint 50 zongoraszonátája vagy 20 operája. S lényegében nincs olyan zenei műfaj, amelyben nagy számú és jelentékeny alkotásokat ne hagyott volna utókorára. Hihetetlen munkabírására jellemző, hogy volt olyan év — 1786 —, amikor 125 operaelőadást vezényelt, köztük nyolc bemutatót. Messze földön híres volt az Esterházyak megannyi zenei produkciója, megcsodálta Mária Terézia császárnő csakúgy, mint a bécsi udvar számos más előkelősége. Haydn mint öntudatos, saját értékét ismerő polgár végezte udvari zeneigazgatói teendőit. Ahogyan kiadóival tárgyalt — számos idevágó „Megboldogult apám bognármester volt, Harrach gróf jobbágya, a zenének természettől fogva igen nagy kedvelője. Hárfázott anélkül, hogy egyetlen kottafejet ismert volna, én meg ötéves fiúcska koromban rendre utána énekeltem egyszerű, kurta darabjait. Ez késztette apámat arra, hogy Hamburgba adjon, az ottani rokon iskolamesterhez, hogy nála a zene alapelemeit a fiataloknak szükséges többi dolgokkal egyetemben elsajátítsam. Hatodik évemben már teljes biztonsággal énekeltem a miséket a kóruson, s zonlevele maradt fenn —, vagy ahogyan 1790 után a modern, nyilvános londoni hangversenyéletben részt vett, az a feudalizmussal szakító új korszak magatartását jelzi. Kétségtelen, hogy Haydn a bécsi klasszika nagy betetőzésének első mestere. Formai újításait, amelyek egyszersmind tartalmilag is tömérdek újat hoztak, kissé leegyszerűsítve utalta utókora „Haydn papa” kedélyes világába. A haydni kedély ugyan kétségtelenül fontos eleme ennek a művészetnek, ám felöleli az emberi érzések rendkívül széles skáláját, nemcsak a zenei humor nyilvánul meg műveiben egészen sajátságos módon, hanem a szenvedélyes drámaiság, a lírai álamvilág is éppúgy sajátja zenéjének. Hogy a népből származott, nemcsak szavakban ismerte el, zenéje is megannyi nyomát viseli ennek. Több részes alkotásainak menüetttételei az osztrák néptáncnak adtak művészi keretet. Hányszor is él a nép hangszerének, a dudának jellegzetes effektusaival! Nyoma maradt zenéjében annak is, hogy oly hosszú időt töltött Magyarországon, s nyilvánvalóan megismerkedett a részben cigánymuzsikusok játszotta verbunkossal. Némely tételének „All ’ongarese”, „Álla zinga- rese” felirata és egész lejtése közvetlenül figyelmeztet e magyar hatásokra, de nem egy olyan kompozíciójából is gorán meg hegedűn is játszottam valamelyest. Hétéves koromban a Hamburgon átutazó Reuter karnagy úr véletlenül hallotta gyenge, de kellemes hangomat. Azonnal magához vett a bécsi muzsikaházba, ahol az éneklés tudománya mellett igen jó mesterektől zongorát és hegedűt tanultam. A Szent István székesegyházban és az udvarnál egyaránt nagy sikerrel énekeltem a szoprán szólamot 18 éves koromig, amikor végül is elvesztettem a hangom. Nyolc teljes évig kellett ezután a fiatalság tanításából szűkösen tengődnöm.” kihallható a verbunkos, ahol Haydn erre külön nem figyelmeztet. Mint igazi közép- európai jelenségre, hatott rá a délszláv népdal is. Művészetét sokáig nem kutatták, elemzése annál inkább fellendült az utolsó évtizedekben, s e munkában a magyar tudomány, Bartha Dénes és Somfai László világra szólót teremtett. Jelentőségét a legteljesebben talán Kodály Zoltán foglalta ösz- sze: „Haydn volt az első, aki a zene egy arisztokratikus korszaka után a nép hangját szólaltatta meg, magateremtette magasrendű formákban. Ő nem kevés hozzáértőnek írt, hanem mindenkinek. Halála óta sok új divat, irány, stílus merült fel a zenében. Nagy alkotók is jöttek, remekművek születtek. Mindez Haydnnak nem ártott. Legjava műve ma is oly friss élő zene, mintha tegnap írták volna. Nélküle nem lehet szimfonikus- és kamarazeneműsor. Zenéje hármas értelemben demokratikus. Először, mert a nép hangján szól. Azután törekszik arra, hogy mindenki megértse. Végül újra megvalósítja a szólamok egyenrangúságát. Az emberiség jótevője akart lenni. Ezt a célját el is érte. Alig volt a világon zeneszerző, aki a lefolyt 200 év alatt több embernek szerzett gyönyörűséget és vigasztalást”. Breuer János Tóth Béla: M agas korú anyám nyaranta szülőföldemen gazdálkodik. Télen nálam kuporog. Hanem februárban, ahogy ablakán benéz az első felhőtlen nap, fogja az ajtó kilincsét. Izgalmán látom, menne hazafelé. Számolja a napokat. Busánénak odahaza ilyenkor már csiSzikszai Károly illusztrációja pognak első kelésű csirkéi, Horváthnénak néma kiskacsái. ö meg itt táblából a városi lakásban tétlenül. Mondja is: — Mennék, fiam! — Hideg van még, a föld fagya sem ereszt. — De hát Dudásnénak választási malac röfög már az óljában. Recskiné húzza a rónát a máknak. Piromgatom, mert a szépszavas marasztalás nem fog rajta. — Talán most akarsz meg- áazdulni? Magatokbíró korotokban annyi volt a földetek, ami a körmötök alá akadt. Hanem most, herefölded a kevermesi határban, répatáb- lácskád Kunágota szájában, cirkod a dombegyházi kertek alatt. Semmi ésszel mondható nem fog rajta. Áprilisban már költözünk. Azután nagy rohantomban, szinte csak úgy egy-egy fél napra esek haza nyolcvanéves anyám látására. Háza körül tengernyi férfikéz után kiáltó tennivaló. A kémény kalaptégláját szétszívta a fagy, csör- melékje eltömte a füstjáratot. A nagykapu leesett a sarokvasáróíl, a kerítéseket kutyák, disznók luggatták át. Kapok ásóra, kapára. Ám az ásó nyélét téli álmában megették a szavak. Na, egy jó fo- gású nyelet belé! Fogom a baltát. Életlen, mint a bot. Elő a köszörűkövet. De annak teknőjében nem áll meg a víz. Fenekelni kell. Kapom a fűrészt, hogy deszkát vágjak hozzá. A fűrészről az egerek leették a madzagot. Megelevenedik a népmeséi világ. Ugrok a boltba, a spárgára nemet intenek. Megyek a kenderföldre, de harsogó zöld a levele. Sötétedik, amikor fáradtan leülök a falu hónaljában. Gondolatban körülsántikálom. Bajok nélkül is szeretem akárhányszor birtokba venni. Itt minden az enyém. Mindén gondja, baja öröme. Semmim sincs benne. Csak KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Joseph Haydn Születésének évfordulóján 1982. március 27.^^
