Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
1982. március 27* Q---------Közművelődési őrjárat A megtalált csend A VÁLLALKOZÁS MÁSKAK ÍGÉRKEZETT mint ami lett. Tudván, hogy a szabad szombatokkal a falu életritmusa is megváltozott, hogy nem csak boltok nyitvatartási ideje más, hanem az ingázók is hamarabb érnek haza, találkozót szerveztünk a szombat estékkel hét községben, számítván rá, hogy nagyon sok emberrel, sokszínű programokkal is találkozunk majd. Az eredményről képben és írásban: Csengerben a nagyközség művelődési házában délután a cipőgyáriak rendeztek szalagavatót. Élt hát a ház, a műsor befejezése után már az esti bálhoz kezdték a takarítást, rendezkedést. Néhány kilométerrel ar- rább, Csengerújfaluban óvoda lett a művelődési házból. — Csak egy kis szobája van a KISZ-eseknek. Azok összejárnak, de azontúl itt csak a kocsma van. A kocsma valóban volt, teltházas, füstös énektől hangos. Nem mentünk be. Ura: sötét ház, betámasztott kapu, az életnek .még plakátokon sem leltük semmiféle nyomát. — Autóstoppos útitársunk Zámbó János. Falu ez. Nem érünk rá szombaton. Most mindenki almát hámoz. A férfiak is. Vagy eljár pénzt keresni. Én is Csengerben voltam metszeni. Fél nyolctól délutánig, no nem későig, ketten megkerestünk egy ötszázast. Meg egy üveg pálinkát és a kosztot... Tyúkodon is sötét volt a művelődési ház. — Menjenek a Fekete Macskába, ott hátha van valami élet... Ezúttal mentünk a kocsmába is. — Itt élet? — Póti SánV __________________________ dór üzletvezető hatezer forintot árult ezen a szombaton. Hogy másra is lenne igény? Farkas József és Pálóki Lajos csendes sakkpartija arról vall, hogy igen. De hát zárva a művelődési ház, meg különben is: ehhez a csendes játékhoz is ideszoktak. Nem véletlen. Művelődési házainkat csak rendezvényekhez fűtik, berendezésük is szegényes. — Menjenek a konzervgyárba, ott a fiatalok szoktak csinálni valamit a klubban. A KLUB SÖTÉT VOLT, a gyár világos. A fiatalok valóban csináltak valamit. Rendkívüli műszakban dolgoztak. Ez volt az első olyan hír, ami nem kedvetlenített Különben elmondták róluk, hogy ott valóban él a klub. örültünk neki, ahogyan Porcsalmán is örültünk a kivilágított művelődési háznak. Igaz, csak az előcsarnok Volt nyitva és ott egy székkel megtámasztott pinpongasztalon öt fiú játszott. Kiss -Gábor, Mózsik Ferenc, Szabó Bálint, Varga Zoltán és Virág Tamás, öten együtt sem tesznek ki egy öregembert. Négyen tanulók. — Az igazgatónő már elment. Itt nincs ma semmi. Egy kiállítás volt a munkásőrökről. Azt néztük meg, és elkértük az előcsarnok kulcsát. — A pinpong varázsa? — Á, de így legalább együtt vagyunk ... Ököritófülpösön a mozi adott programot, ott legalább megtudtuk, hogy másnapra az Erdória együttest várják. És mert fény volt, meleg volt a háziban, többen voltak olyanok is akik nem is a moziért jöttek. Töprengeni persze lehet rajta, hogy a művelődési házak vezetőitől, a legtöbb helyen a vezető és a beosztott egyetlen személy, hogy hétköznap reggeleken jó hivatalnokként bent legyenek a munkahelyükön. Elvárható-e, hogy este is ugyanott legyenek? Aligha. Tény, hogy a falusi művelődési házaink gyakran elhanyagoltak, szegényesek, nem vonzók. Puszta megjelenésükkel, az általuk nyújtott lehetséges kényelemmel nem tudják a televízió elől elcsábítani még a fiatalokat sem. A jó programoknak anyagi, tárgyi és személyi korlátjai is vannak. Ugyanakkor az is tény, hogy ahol kivilágított művelődési házat láttunk ott emberek is voltak. És adott esetben a puszta együttlét is jobb program lehet, mint a magányos televíziónézés. Kocsord szélén megörültünk. Kis csoportokban fiatalok vonultak a művelődési ház felé. Jóllehet a program itt se Volt más mint egyszerű lemezhallgatás, egy kis tánc, és egy „dumaparti”, ez a program is vonzani tudott. ELISMEREM, hogy ez a jelentésféle gyors írás elkedvetlenítő képet fest. Statisztikákat • vallatva kiderülne, hogy tartottak ezekben a falukban sok TIT-előadást, tanfolyamot, rendeztek vetélkedőket — dolgoztak is. Én hiszek ezeknek a számoknak, de tudom a szombat este csendjét, és éppen ezért nyugtalan is vagyok, mert ha csak időben nyertünk sokat és nem teszünk meg mindent azért, hogy az az idő hasznosan teljék, akkor az ellenünkre fordul. És ez nem a művelődési házak vezetőin, hanem a falvak közösségén is múlik. Bartha Gábor ült, csalinak megnyálazott lábaszárán fogdosta a legyet. Kupacba dobálta. Dicsérték. Hasznosnak tartották. Miből élt? Nem tudni. Dolgozni, lopni nem járt. A szegényház udvarából mint község halottját, festett koporsóban kísérték utolsó útjára. A kántor seppegve imádkozott fölötte, csak a temető kisharangja jajveszékelt érte. — Ringy-rongy, ringy- rongy — kiabálta. Jobb halottak után a templom harangjai kondultak. — Ködmön-mente, köd- mön-mente! Selyem-bársony, selyem-bársony! — adták tudtul mindazoknak, akiket illetett. Pucor Jani. Annak is volt tisztességes neve. De mivel csak böndője megtöltésével vergődött világ életében, hát ezt a nevet ragasztották rá. Valamikor haspártiságát érteni lehetett. Községi hivatalt viselt az apja. Sintérül szolgált. Dísznóvészkor konyákig járhattak a zsírban. Amikor a tápláló szülék elhaltak, Pu- cornak nem volt akkora észbeli képessége, hogy a magas hivatalt elörökölje. A község szegénye maradt. Annak törvénye szerint élt. Esténként szerényen húzódott meg a kocsmazugokban, érdeklődő szemmel nézte az italozókat. Soha nem kért semmit. De ha kínálták, megitta a lúgot is, csak forró ne legyen! Ä kocsmárosok kegyelete- sen öntögették össze neki a sört, bort, pálinkát, ami darabban maradt záróra után. Pucor bevette. Olykor haza is vitt belőle a többieknek. A szerencsétlenek furcsa viselkedése könnyen tolta szánkra csúfolásukat. Ám a felnőttek egy-két pofonnal az emlékeim. Érhetek haza olykor akár késő éjszakai órákban, lefekvés előtt körülfutom. Minden a helyén? Szorongok. Lélekszáma csökken. A lakosok szaladoznak széjjel. Máshová húzza őket az élet. Bár sokuknak magam nyújtok segédkezet. Hogy a jó eszűek el ne kallódjanak. De más kijáratokon is elszi- várog a fiatalja. Sajnálom. Kár ezért a szorgalmas, meleg égaljú faluért. Fájna, ha elmúlás környékezné, ha pa- réj verné föl az udvaruk földjét, ha bedeszkáznák egykor értelmesen néző ablakszemeit házainak. Ragaszkodásom selyemszálaival sze-, retném együtt tartani, megújítani, paradicsomi állapotokat palántáim belé. Megtartó meleget lehelek magamból, hogy megragasszam őket. Tudom, jámbor óhajok. Nemcsak megüresedett házak árválkodnak az utcákban, újonnan épültek is feszítenek. Hanem a kupái határoknak háttal, a falu legvégén, holdvilág derengésében révülök rá egy félig lerombolt épületre. De hisz ez volt a szegényház! Riadt arcok suhannak föl a romok köziül. Csupa Julis néni. Időtlen korú, csont, bőr. Mosolyta- lan, egypöndölyös, mezítláb járó. Tiszta. Téglával súrolta kezét, lábát. Senki sem tudta, mi a böcsületes neve, honnan került közénk. Megbízásból zsebkendőbe kötött három tojással is elment a messzi tízkilométerekre lévő piacra. Fáradalmát olykor köcsög- nyi aludtejjel is honorálták. Panaszkodni nem hallotta senki. Neki is lehetett pedig élettörténete, vágya, szomorúsága. Temetéseken ő vitte a fátyolos keresztet, amiért a gyászkendőt, a karjára akasztottat, magáénak tudhatta. Többre nem vihette. A jövedelmező siratóasszonyságot nem érhette el. Lehet, hogy pipiskédéit utána? Miből élt, nem lehetett tudni. Nem koldult. Ami ételnémüt naponta a kötényébe löktek, hazavitte, a karólábú ágyakkal teli rakott tágas szobában társaival megosztva ette. Mögötte Kuka Béla arca sejlik föl. Böcsületös neve, foglalkozása volt. Jókezű kovácslegénynek ismerték, aki az üllőt úgy tudta megcsöngetni, tüzes vasaiból a felsistergő szikrák virágcsokrokba rendeződve kápráztatták a keze munkájára várókat. . Egyszer okát senki sem tudta adni, megcsábult. Már- minthogy megbolondult. De a népek szerették, a goromba szót Kuka Béla mentségére szépítették. Amikor megcsábult, a szerszámok többet nem engedelmeskedtek neki. Kdpotyogott a kezéből a hidegvágó, a menetfúró, a lovakra fordítva akarta fölverni a patkót. Kovácsfujtatója kigyulladt, attól leégett a műhely. Keserves tehetetlenségében idős anyját verte napjában többször is. A szomszédok fenyegették: — Megállj, mert téged is megver ezért az isten! Attól kezdve kicsi házuk egyszem ablakát párnával tömte el, hogy ha püföli az anyját, meg ne lássa a mennybenlakó. Hangtalanul cselekedett. Nem tudott beszélni. Innét Kuka a neve. Amikor őszülő fejjel az anyjáról is elárvult, magában nem tudott élni. A község szegényei közé esett, a sínylődőbe. Hirhedett nagy erejét semmire sem használta. Nyaranta kidöntött faderékon Húsz tanév krónikája A pedagógusképzés szabolcsi hajléka Huszadik tanévét éli a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola, összeállításunk ebből az eltelt két évtizedből ragad ki részleteket. Nem törekedtünk teljes képre, csupán emlékidézőnek szántuk cikkünket. Az Elnöki Tanács 1962- ben törvényerejű rendelettel határozta el a nyíregyházi ta- ' nárképző főiskola megalapítását. A főiskola nyíregyházi létjogosultságát az indokolta, hogy vidékünkön volt a legmagasabb a születési arányszám, és legkisebb az egy .tanulócsoportra jutó szakképzett pedagógusok száma. A pedagógusképzés nem volt előzmény nélküli a Nyírségben. Erről — egy későbbi tanévnyitó beszédben — a következőket olvashatjuk: „Nyíregyházán (s ez azt is jelenti, hogy ezen a nyírségi tájon) először közvetlenül a szabadságharc előtt indult meg a tanítóképzés, 1847- ben, majd a Bach-korszak végefelé, 1858-ban éledt újjá ez az egyházi intézmény, amely 1872-ben fejezte be működését városunkban. Hosszabb szünet következett, s csak 59 évvel ezelőtt, 1914 őszén indult meg újra Nyíregyházán, most már az állami tanítóképzés...” A Nyíregyházi Városi Tanács jól gondoskodott 1962- ben az oktatás elkezdéséhez szükséges feltételekről. Átmenetileg három épületet kapott a főiskola oktatási és kollégiumi, illetve gyakorlóiskolai célokra. Az első tanévnyitót 1962. szeptember 21- én tartották 150 elsőévesnek, akiket 1038 jelentkezőből választottak ki! Az első években kétéves és egyszakos képzés volt, az is csak magyar, biológia és matematika szakokon. A második év végén a pedagógusjelöltek részál- 'lamrvizsgát tettek, utána újabb két évig levelezőn végezték második szakjukat. Ezt a „kombinált képzést” a megyei nagyfokú szaktanárhiány tette szükségessé. 1966 szeptemberében tértek át a szabályos négyéves és kétszakos képzésre. Hír a Kelet-Magyarország' 1965. augusztus 29-i számában: „Megkezdik a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola építését ... Az ÉM Szabolcs-Szat- már megyei Építőipari Vállalat ... még az idén megkezdi a 151 millió forint beruházásból épülő Nyíregyházi Tanárképző Főiskola építését, amely három szakaszban valósul meg. A szerződéskötés most van folyamatban. Ezt követően a vállalat megkezdi a felvonulást és hozzákezdenek a főiskola alapozásához. Az első szakaszban épül a 300 személyes fiúkollégium, garázs, és hozzátartozó közművesítés. Előreláthatólag ez évben mintegy két és félmillió forint munkát végez el a vállalat.” Az intézmény alapkövét 1965. szeptember 10-én tették le. Idézet az 1970/71-es tanévnyitó beszédből: „Az építkezés főiskolánkon a jóváhagyott tervek szerint halad. A megye lakosságát sújtó árvíz miatt ugyan nem teljesen készült el a tanév kezdetére a főiskola tanulmányi épülete, de nagyobb részébe már be is költöztek tanszékeink és irodáink. Elkészült és szeptember 1-én megkezdte működését új gyakorlóiskoláink is, így most már két gyakorlóiskola segíti tanárképző munkánkat. Folyamatban van egy újabb — negyedik — 300 fős kollégium alapjainak lerakása',is,,atpgly7 re a főiskolán megszervezett tanítóképzés miatt van szükség ...” (1970. szeptember 1- én ugyanis a főiskola fuzionált a helybeli tanítóképzővel.) 1972 több szempontból is érdekes a főiskola történeté" ben. Ekkorra már teljesen kiépültek a tanszékek, széles skálán folyt az általános iskolai tanárok képzése. Huszonegy tanári szakpárosításban tanultak a hallgatók. Az 1972/73-as tanév volt az első, melyben minden tanszék, minden szakon oklevelet adott a négy évig benn tanult hallgatóinak. 1972-ben vált teljessé a hajdúböszörményi intézetben az óvónőképzés, ahol először osztottak oklevelet a tanulmányaikat eredményesen befejezőknek. A főiskola a minisztérium jóváhagyásával szerződést kötött a Nyíregyházi Városi és Járási Tanáccsal, hogy számukra esti (levelező) formában Nyíregyházán óvónőképzős tagozatot indít. Állandóan nőtt a hallgatók száma. Másfél ezer felvételire jelentkezőből ötszáznál több elsőévest vettek fel 1972- ben. Ebből a nyíregyházi anyaintézetben 440 gólya kezdte el tanulmányait. Nappali tagozaton összesen 1550 hallgató tanult. A főiskola alkalmazottainak száma meghaladta az ötszázat, az oktatómunkát 270 pedagógus vé- ,gezté!" ■ ' S emlékezetes esztendő 1972 azért is, mert akkor őszszel avatták fel az új főiskolai könyvtárat és a körelőadókat, október 6-án pedig névadó ünnepségen az intézmény felvette Bessenyei György nevét. Részlet az 1975-ös tanévzáró beszédből: térítettek bennünket az egyenes útra. Mondták: még mi is oda kerülhetünk! A község nem engedte őket koldulni. Azt szégyellte volna. A Viliinek. Elevenen hus- san föl emlékük a félig lebontott ház porködeiből. Az eltartó apa tudós kanásza volt a falunak. Kint lakott a legelő szélére rakott pásztorháziban. Valami külföldről vásárolt, Szultán nevezetű törzskan halálra pocskol- ta. Sok kiskorú gyerek maradt utána. Leginkább lányok, akik apjuknak bojtárul szolgáltak, de ott cseppent még egy éppen járni tanuló kisfiú is. Gyásznak gyász, meg gond. Szaladni új kanász után. A falu két napig sem maradhat pásztor nélkül. A kijárós disznók széthányják az ólakat. Az új pásztornak meg lakást kell adni. Így az árvák beköltöztek a szegényházba. A lányok — a természet törvénye szerint — fölserkentek, férjhez mentek. A fiú? Ahogy fehér fotópapíron csöndeskésen hívódik elő a kép, úgy jelenik meg előttem a maga valóságában. Félárbocos fehér gatyaszárban, nyakatlan kötött ingben, mint aki most kelt ki az ágyból. Méterekre áll meg előttem, köszön. — Hallom, a kutya fog valakit. Órahosszája látom, nézi a házam. Előbb nem isimertem meg bátyám! — Én sem magát, ne is haragudjon. — Nem csudálom. Amikor maga elment, bugyuta kö- lök voltam. Az idő elkötyög fölöttünk. Én vagyok a kis Vilim. — És itt lakik? — Itt, itt lakok családqs- tól a/ magaméban. Ahogy a szarvára fogyatkozott hold, meg a távoli lámpafűzérek derengésében kérdő szemöldököm fölszalad, emberem szava megered. — Na, igen. Maga erről nem tudhat. A ház úgy az enyém, hogy megvettem. Tíz év óta itt állt, romlásnak indulva, lakatlanul. A falu tartogatta, hogy köllhet ez még. De lakót az élet már nem teremt belé! Erőszakkal sem lehetne embert belehajtani. — Én meg, bár nem itt születtem, itt csöpörödtem föl, vágyódtam rá. Mikor a tehetségem kinőtt, megvásároltam. Belülről raktam egy új házat, olyat, amiért nem kell elpiruljak. Mert amúgy nehézgépkezelő vagyok. Építettem. Szégyellje magát az élet, ráöltöm a nyelvemet! — Most, ahogy a romokat bontom, helyére tágul a kiskert. Szilvafákat ültetek oda. Apám, nyugodjon, szerette a szilvát. A magáéról nem szedhetett soha. Néha a férgeséből löktek néki egy— egy kalappal a gazdák. Most majd, ha esszük a termést, rágondolunk. — Szóval akkor nem kell többet szegényház? — Hát hogy köllene, kinek köllene? — Ebben biztosak lehetünk? — Rajtunk nem múlik! Kezet rázunk. Sietős a dolgom. Madzagot fonok a fűrészre, deszkát szabok, vizesvályut fenekelek, baltát köszörülök, ásónyelet faragok, leállítom a kerítés- oszlopokat. Azóta nem járnak át anyám kertjébe a szomszédok jószágai. „Főiskolánk mennyiségi mutatói továbbra is kedvezően alakulnak. Hallgatóink összlétszáma ugyan alacsonyabb, mint tavalyi tanévben volt, de ennek az az oka, hogy 1974. szeptember 1-től kezdve teljes önállóságot kapott, az eddig szervezetileg hozzánk tartozott hajdúböszörményi óvónőképző, így a teljes létszámban eddig a tanévben már nem szerepeltek az ott tanuló hallgatók. Viszont a tanár- és a tanító- szakos, eddig is Nyíregyházán tanult hallgatók száma növekedett. ... főiskolánk tanulmányi épületét 1200 nappali hallgató befogadására tervezték és építették, s az elmúlt évben már 1688 nappali hallgatónk volt.” Az esti és levelező hallgatókkal együtt ez a szám meghaladta a háromezret. A következő 1975/76-os tanévben három új szakon — a könyvtár, a gép- és gyorsírás és a népművelés — kezdődött el a tanítás. Abban a tanévben végeztek először nappali tagozaton pedagógiaszakos tanárhallgatók. Az utóbbi évek adatait is hosz- szan lehetne sorolni. Az 1980/ 81-es tanévben 353 nappali, 370 levelező tanár- és tanító- szakos, valamint hetvennyolc esti tagozatos óvónő vette át diplomáját. A húszadik tanévet kétezer nappali és nyoleszáz levelező tagozatos hallgatóval kezdte meg tavaly ősszel a főiskola. Tovább korszerűsödnek az oktatás-nevelés tárgyi feltételei: bővül a zártláncú televízióhálózat, fedett atlétikai edzőcsarnok segíti majd a magasabb szintű tanárképzést. R. G. KH HÉTVÉGI MELLÉKLET
