Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. február 20. i Mitől korszerű a testőr-író? Emlékezés Bessenyei Györgyre „EZ A SZÓ: HAZAFIÜSÁG, OLY KÖTELESSÉGET TÉSZEN, MELY ALÓL E VILÁGON SEMMINEMŰ DOLOG, OK, IDŐ, ALKALMA- TOSSÄG FEL NEM SZABADÍTHAT!” (BESSENYEI GYÖRGY) Február 24-én immár 171 éve, hogy Bessenyei teste visszakerült az anyaföldbe, hogy ezután „másokat melegítsen” az életre. A halála óta eltelt évek alatt sokan és sokszor mondtak már emlékező beszédeket sírja fölött. Különböző korok különféle emberei: irodalomtudósok, hivatalnokok és költőtársak egyaránt. Így pl. 1883-ban Pusztakovácsiban, Bessenyei sírjának emlékoszloppal való megjelölése alkalmából — a Kisfaludy Társaság nevében — a kor vezető kritikusa: Ctyulai Pál; Bessenyei halálának 100. évfordulóján pedig, 1911-ben a korabeli vezető irodalomtudós: Császár Elemér emlékezett a szabolcsi testőr-íróra. 1945 után is jelentős irodalomtörténészek foglalkoztak Bessenyei életművének értékelésével. Elég talán Szauder József, Némedi Lajos, Vajthó László és Bíró Ferenc nevét említeni. Azt azonban világosan kell látnunk, hogy bármelyik korban és bármilyen szemlélettel is méltatták vagy ítélték meg Bessenyei életművét az emlékezők, bármilyen elismerő vagy elutasító szavakkal minősítették is írásai esztétikai színvonalát vagy irodalomtörténeti jelentőségét, egy dologban valameny- nyi kritikus megegyezett, s szinte azonos szavakkal és egyértelmű hangsúlyokkal fogalmazta meg azt a véleményét, hogy „Bessenyei lelke széttörte koporsója bilincseit... itt él közöttünk” .., „ma az ő művének fényében is neveljük népünket, ifjúságunkat.” Milyen életszemlélet, milyen emberi tulajdonság tette és teszi tehát szellemi kortársunkká Bessenyeit? Az irodalomtörténészek a maguk módján már megpróbáltak választ adni erre a kérdésre. Az emlékező alkalmak során felsorakoztatták Bessenyei számos, ma is példaszerű, követendő emberi jellemvonását. Ezért nevezték pl. „a világosság elkötelezettjének”, ... „a közművelődés első szakemberének”,... „a tolerancia hirdetőjének”,... „az emberi ostobaság és fanatizmus elleni harc inspirátorának” stb. Ma a fentiek mellett — azt a tulajdonságát kívánjuk hangsúlyozni, amely a magyarság és európaiság problémakörében megnyilatkozó Bessenyeit állítja elénk, aki megpróbálta ránevelni kortársait, hogy hazai, egyéni problémák megítélésekor mindig a teljes embert lássák; társadalomfejlődés terén pedig az európai szinthez mérjék magukat. Ismeretes, hogy az akkori művelt nyugathoz való tartozás a korabeli magyarság egyik alapkérdése volt. Bessenyeinek, akinek a magyar írók közül a legerősebb volt az „Európa-élménye”, személyes és hivatalos életében ez ügyben egyaránt többször is választania kellett. Az első ilyen döntési alkalom már ifjú korában, — az életforma síkján — jelentkezett: a ' magyar köznemesi ifjú a bécsi császárvárosban találkozott először a magyarság és az európaiság korabeli ellentmondásaival. Volt előtte számtalan ösztönző, karriert ígérő példa: elfeledni az elmaradott, műveltsége, sőt nyelve-sincs magyar hazát, s beolvadni Mária Terézia fényes európai közösségébe. A másik döntési lehetőséget — most már elvi síkon — a francia felvilágosodás eszméivel való találkozás jelentette számára: elfogadni Voltaire példája szerint az európaiság kozmopolitizmu- sát, vagy a hazafiúság kötelességétől vezérelve vállára venni nemzete gondjait. Nem kívánjuk tovább sorolni a döntéskényszer helyzeteit. Bessenyei azt vallotta magáról: „ ... olyan vagyok, mint a palánta, melynek nőni kell, ha meleg nap fűti és híves eső éri. Csinálom azt, amire ösztönöztetem.” (A holmi: Emberi szív.) Számára a meleg nap és a híves eső egyértelműen a hazafiúság volt, ez ösztönözte azt tenni, amit nemzete akkori helyzete A testőr-író szobra a róla elnevezett nyíregyházi tanárképző főiskolán megkívánt. Bessenyei döntése már a kortársak előtt is világos volt. 36 kötet Voltaire- rel a fejében, Mária Terézia-’ val, a jó királynővel a szívében, Sonnenfelsnek a német nyelv érdekében 'kifejtett propagandájával a szeme előtt azt az utat választotta, amely a maga korában az egyedüli progresszív megoldás volt, s amelyet mai szemléletünk szerint is em- 1 berileg szépnek, erkölcsileg korrektnek, és politikai szempontból is helyesnek kell tartanunk; magyar maradt, hogy európai lehessen. A magyar polgárosodás szükségességének felismerése nemzeti mozgalom felhajtó ereje késztette arra, hogy magyar nyelvű irodalmat teremtsen, és az anyanyelvet fejlesztve emelje nemzetét az európai művelt nemzetek sorába. („Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós ...”) Eszméket és műfajokat ültetett át, verset, drámát, regényt és esszét írt; türelemről, közjóról és reformokról tájékoztatott; tanulásra, művelődésre ösztönzött, hogy a magyarság—európaiság korabeli paradoxonét feloldja. Joggal írhatták róla, hogy „behozta a magyar irodalom évszázados lemaradását, így ... Voltaire még életében megérkezett hazánkba”, s hogy „minden utat megnyitott a további fejlődés előtt, így' tőle nyílegyenesen vezet a magyar irodalom útja, Arany Jánosig”. Bessenyei a felvilágosodás eszméit a „magyar felfogáshoz átidomítva” vette át, ezért tapasztalhatjuk, hogy még a külföldi példák közvetlen hatására írt műveiben is, azok minden során ott érződik „a magyar Alföld zamata”, és hogy az idegen eszmei inspiráció ellenére is „a hangsúly mindig a Bessenyeié”. írói és közművelődést szervező tevékenysége mellett, — ha kellett — Bessenyei modern közgazdászként, — „nemzetben gondolkozva”, — a hazai ipar fejlesztését és a szomszédos államokkal való külkereskedelmet szorgalmazva tette fel a kérdést: „Virágzik-e minden mesterség”, megtalálta-e a nemzet- gazdaság azokat a „réseket, amelyeken terméseit, kelletti felett való vagyonait a szomszéd nemzeteknél eladván, kincsét kebelében gyarapít- hassa?” Ez is azt bizonyítja, hogy jellemének meghatározó, domináns vonása: a mindenkori korszerűségre való törekvés. Felismerte, hogy nincs modern nép és modern irodalom, amely elszigetelten fejlődött volna. Ezért kereste a kapcsolatot a hessen- homburgi Société Patrioti- que-kal (Hazafias Társasággal) is, hogy ha már a bécsi udvar nem engedélyezte önállóan, akkor legalább ennek a nemzetközi kultúrszervezetnek a révén, — mai szóval: asszociált-intézményként — teremthesse meg a-Magyar Hazafiúi Társaságot. Tevékenysége nyomán tehát újra helyreállt a korábban megszakadt kapcsolat a magyar irodalom és a haladó Európa között. S ha társadalmi viszonyokban még nem is, legalább eszmék és műfajok terén újra — ahogy a Mátyáskori reneszánsz idején — szinkronba kerültünk a felvilágosodott Európával. Bessenyei úgy tudott tehát magyar maradni, hogy európaivá vált, európaisága viszont elszakíthatatlanul a magyarságában gyökerezett. Nem lehet kétséges, hogy — többek között — e tulajdonsága miatt él Bessenyei szelleme ma is köztünk. Ez a magatartás és ez az életszemlélet ugyanis a mozgó világ, a nyitottabb világgazdasági élet és a nemzetközi kapcsolatok intenzív fejlődésének korszakában, — a magyarság és európaiság mai, nem kevésbé ellentmondásos történelmi periódusában is — változatlanul időszerű. Dr. Bánszki István SZÍNHÁZI JEGYZET Ez aztán szerelem ? D. Saenz kortárs szerző, és dél-amerikai. Egészen pontosan argentin. Az Ez aztán szerelem zenés darab, a színlap rockoperának nevezi, ebben is mai tehát, és nyugati. A jól bevált műsorpolitikai sémában, mely szerint az évad lehetőleg tartalmazzon klasszikus magyar szerzőt, mai magyart, klasszikus külföldit és haladó nyugatit, ő ezt az utóbbit képviseli. Ám szögezzük le mindjárt az elején: Dalmiro Saenz darabja, annak ellenére, hogy mai, nem korszerű, s annak ellenére, hogy „szőrmentén” haladó, nem jó darab. Nem korszerű, mert tartalmához képest nem elég groteszk, (sőt többnyire a hagyományos. zenés vígjáték kiüresedett eszközeivel él), s nem jó, mert „szőrmentében” csak simogatni lehet, borzolni nem. Sokfelől megközelítették már az utcalányokat a heté- rák óta napjainkig. Korunkban egyre inkább a kapitalizmus* elembertelenedett értéktörvénye a legfőbb meg-' közelítési irány. Látszólag Saenz darabja is erről szólna, s abban rejlenek hibái, hogy nem eléggé. Evangeli- na az utcalány — call-girl — minek nevezzem? — a legteljesebb belenyugvással engedi magát kizsákmányolni kiváló üzletasszony anyja által, aki á jóléti társadalmakban fölismert, tudományos módszerekkel dolgozik. Gondosan számol, s jól ügyel, hogy lánya másnap is kizsákmányolható legyen. Ebben a békés egyetértésben „elnapolódik a forradalom”, s á hirtelen támadt szerelem se tud alternatívát kínálni. Nevezetesen azért, mert nincs kinek. Evangeli- na jól érzi magát, szereti a „mesterségét”, és mindene megvan. Ezért aztán hiába énekli többször is Juan, hogy „én meg akartalak menteni téged”, a válasz csak kérdés lehet: „kitől? mitől?” Ettől lenne hát valami bája Evan- gelinának? Ez volna az a naiv tisztaság, amit a jelmez, s a szereplők játékmódja is sugároz? A kizsákmányolt — és a maga módján szintén kizsákmányoló — utcalány legragyogóbb figurája Brecht Kocsma Dzsennije a Koldusoperából. Evangeliná- nak „nagyanyja lehetne”, írni-olvasni sem tudott talán, ám tudta, mit miért tesz, hogy az adott társadalomban másként nem lehet élni, s nem kérdezett butaságokat. Szó se legyen, hogy brechti mértékkel mérjük Saenz darabját, csupán azt jegyezzük meg halkan, hogy a sztoriban gyilkos társadalomkritika rejlik, sajnos meg- íratlanul, s képtelen happy- endinggel lekerekítve. Az előadás sodró és lendületes. Bozóky István számtalan rendezői ötlettel, s látvánnyal dúsítja fel, s teszi végül is élvezhetővé a darabot. A társulat hallatlan odaadással komédiázik, s énekel, megint az összmunka lep meg, hogy a közösen létrehozható siker érdekében mindenki hittel együttműködik. Űj, s újabb oldalukról ismerjük meg (talán már írhatom így) kedvenceinket. Az előadás kétségtelenül legjobb jelenete Bárány Frigyes „telefonattrakciója”. Rögtön utána Albert Éva Juan anyjának szerepében. Ök képviselik — megíratlanul is — leginkább a groteszket. Emellett Albert Éva muzikalitása is megkapó. Vitay András Juan nehezen értelmezhető szerepében fölfokozott mozgással segíti át magát figurájának logikai következetlenségein. Horváth István a B-szereposztásban „mackó- sabb”, elfogadja a figurát olyannak, amilyen. Szabó Tünde Evengelinája valóban tisztaságot, Tallós Ritáé inkább megilletődöttséget sugároz. Mindkettejük hangját erősen próbára teszi a zene. (Tallós Ritáét helyenként a szöveg is.) Kiváló Kovács Gyula ügyvédje. Kirívó módon, s olcsó írói eszközökkel egyénített figuráját nem veszi komolyan. Magára szabja. Barbinek Péter a klasz- szikus ügyvédfigurából, a dottore-ból villant fel valamit. Ev.angelina anyja a kettős szereposztásban Máthé Eta és Szeli Ildikó. Mindketten jól, pontosan énekelnek, s szép, oldott gesztusokkal játszanak. Emellett övék a legjobban megírt szerep, s ezt ki is aknázzák lelkesen. Wilenskyt, a pszichológust Lengyel István játssza, szintén jó hanggal és sok humorral. Palotay István és Balog Judit pedig azt bizonyítják, hogy nincs kis szerep, ha aki játssza, jó színész. Wdlf Péter zenéje — bár sok dallamfordulat visszaköszön, s dramaturgiailag sokszor „se nem oszt, se nem szoroz” — végül is kellemes és elandalító. Ehhez bizonyára Tomasovszki Pál színes és elegáns orgonajátéka is hozzájárul. Fülöp Kálmán dalszövegei jól rímelnek, ám ennél sokkal „mélyebbre nem szántanak”. A nyíregyházi Kun Ildikó balettmester koreográfiája jól segíti a rendezői elképzelés megvalósulását. Könnyed, kellemes kikapcsolódás tehát az Ez aztán szerelem, s ha nem is mond túl sokat — s amit mond, azt is csak félig — mindenesetre szórakoztató. Mester Attila A várjelenet. Juan szerepében Vitai András. E z volt a legfurcsább feketefuvar-história. A főosztályvezető nem utaz»tt el miatta Plzenbe a testvérvállalat találkozójára. A belső ellenőrök két évre visszamenőleg átnéztek minden „C” menetlevelet, és minden mentést. Mert a visszaélést az autómentő öt- venhét éves pilótája követte el Halmos Gézával, a nyugdíj előtt álló fuvardíjszámfejtővel. Halmos harminckét éve fejtegette a menetleveleket a külső Bárczy telepen^ egy lapos tetejű, huzatos házikóban. Ismerte a menetlevelekkel való manipulálásnak mind a háromszáz módját, de ő maga sosem tévedett egy kilométert sem. A kisebb „hibákat” maga javította, a nagyok miatt szép szelíden szólt a sofőröknek: „nem lesz ez így jó ... ” Nem is féltek tőle, sőt, a fuvarból hazatért kocsik vezetőülése alól neki is jutott ez-az. Dinnyéből a repedt, erotikus exportkártyából a háromszínben mellényomott, fonalszállítmányból a horpadt pa- pundekli orsók. Mint a gyereknek. A nyugdíj felé közeledve még Géza volt a legde ő visszautasította a divatos, új kocsikat, nem volt hajlandó fuvarba menni. Az újoncok nem értették, hogy tud meglenni csak a fizetésből, mért nem vállalja el legalább a potya alkalmi utolsó segédvezetőnek is, a mentős meg már a belépése másnapján a Sanyi bácsi. Sanyi bácsinak többször akartak jobb beosztást adni, szállításokat. Aztán az első lerobbanásukkor megértették. Volt, aki Gödöllőről sem tudott hazajönni három napig egy eldugult vízpumpa miatt, mások meg hófúvásban, kerék nélkül is teljesítették a fuvart kétszáz kilométerre. Sanyi bácsi nagyhatalom volt. Bár ők ketten megéltek két névváltozást, három átszervezést meg egy szanálást a cégnél, életükben nem váltottak tíz szót. Március végén Géza meg-, változott. Kiment a kisházból a telepre, figyelte.a reggeli indulásokat, toporgott a gyülekező előtt, ahová még életében nem tette be a lábát. Szidta meg dicsérte az időjárást, aztán nagy nehezen a lényegre tért. Költözik, kocsi kellene. A pilóták sajnálkoztak, fut a teljesítmény, túl vannak a havi órakereten, menjen a forgalmistákhoz. A forgalmisták azt mondták, beszélje meg a vezénylőtiszttel. A vezénylőtiszt karját tárta: hozzon pilótát. Eltelt néhány nap, Géza egyre zavarodot- tabban járta köreit. A pilóták röhögtek: — Forró a talaj, Gézukám? — Megerőszakolta a háziasszonyt? — mindenki tudta, hogy valami istenverte öregasszonynál lakik a hajdani csendőrkaszárnyában. — Mért nem ír a Vezérnek, a Fényes utcaiak most kaptak húsz vadonatúj ZIL-t. Egy ilyen régi dolgozó... Géza elgondolkozott az KM s It A költözés Kiss I. Mária illusztrációja.
