Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
1982. február 6. Kelet-Magyarország 3 Számvetés öt év után Váltás az iparban 0 1gériában a Nyíregyházán gyártott mezőgazdasági abronccsal ismerkednek, a Szovjetunióban olyan növényvédő szer kerül közeljövőben a földekre, amelyet Tiszavasváriban gyártottak. A mátészalkai vagy nyíregyházi kötöttáruk illetve konfekciós ruhák ugyancsak több országba eljutnak. Ám az sem mellékes, hogy a hazai piacon olyan radiátorok jelennek meg, amelyek kevesebb anyagból készülnek Kisvárdán, hogy a mezőgazdasági gépek, pótkocsik nagy családja Tiszavas- váritól Fehérgyarmatig olyan gyáregységekben készülnek, amelyek jóval többet tudnak ma már, mint évekkel ezelőtt. Mindez — s még példák tucatjai bizonyítják, hogy jócskán megváltozott a szabolcsi ipar arculata. Közel öt éve annak, hogy a magyar népgazdaság további fejlesztését és fejlődését is meghatározó központi bizottsági határozat született a hosszú távú külgazdasági politikáról, s a termékszerkezet változtatásáról. Ugyanebben az időben a párt Politikai Bizottsága áttekintette Szabolcs- Szatmár megye fejlődését, a korábbi határozat végrehajtását, s újabb feladatokat szabott meg, amelyre intézkedési tervet készítettek. Korántsem akarjuk felölelni a végrehajtás valamennyi területét, azonban nem árt megvizsgálni, hogy öt esztendő távlatában mennyit változott a szabolcsi ipar, milyen kedvező lehetőségek vannak, s milyen akadályok nehezítik a további kibontakozást. itt éppúgy lehet rugalmas ipari szövetkezetről beszélni, mint nagyvállalati gyáregységről, amely nem egy a sok közül, hanem saját vállalatának meghatározó része. Pedig a nehezebb feltételek ezeknek az üzemeknek a termelését is érintették. Viszont örömmel lehet elmondani, hogy sehol sem állítanak elő eladhatatlan termékeket, időben váltanak, s a minőség javításával mind jobban megfelelnek a legkényesebb igényeknek is. Mindez persze elképzelhetetlen a helyi műszaki fejlesztés, az irányítás színvonalának eme. lése nélkül, de az is megnyugtató, hogy a szakmunkások aránya jelentősen nőtt még a legfiatalabb textiliparban is. Ne kergessünk hiú ábrándokat, hogy Szabolcs-Szat- márt ezentúl az ipar fellegvárának fogják tartani. A megye mezőgazdasági termelésének értéke ugyan lassan tíz éve, hogy elmarad az iparétól, azonban csakis a kettőt együtt érdemes szemlélni. S itt már egy olyan terület következik — az élelmiszeripar — amelynél arra kellettek komoly erőfeszítések, hogy megteremtsék mind több helyen a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripari feldolgozás egyensúlyát. A konzervgyári fejlesztés például ezt célozta Tyúkodon, de erre tesz erőfeszítéseket a húsipar is. A kisvárdai baromfi- feldolgozónál pedig egyenesen a termelési alapanyag- háttér kialakítása volt a nagy feladat. Az almánál a léüzemek telepítésével már az egyik nagy csúcs levezetése többé-kevésbé sikeresnek tűA mi megyénk kettős szorosban él. Egyrészt a meglévő üzemeknél a termék- szerkezet korszerűsítése, az intenzívebb termelés megvalósítása a cél, másrészt néhány területen még mindig új munkahelyeket szükséges teremteni, hogy főleg a nők foglalkoztatása minél szélesebb körű legyen. így az egyik oldalon örvendetes az Alkaloida vagy a gumigyár példája, hiszen viszonylag minimális létszámbővítéssel emelték, illetve emelik más- fél-kétszerésére a termelést. A második oldalon viszont örülni kell a fehérgyarmati erőfeszítéseknek, hogy kisebb üzemeket telepítsenek, s ugyanígy hasznos a szaporodó termelőszövetkezeti melléküzemek száma, amelyek helyben, s nőknek teremtenek mupjkaalkalmat. Igaz, manapság már neVn várnaijuk, hogy olyan nagy gyárak épüljenek városainkban, mint az utóbbi öt-tíz évben, azonban az erősödő kis- és középüzemek is jóval több munkást foglalkoztatnak, mint néhány évvel korábban. A szabolcsi ipar termelése nem holmi alamizsnaként kerül az ország vérkeringésébe, jutnak el a legjobb termékek külföldre, hanem olyan gazdaságos termelés eredményeként, amely az itteni üzemek piacérzékenységét dicséri. S nik, de például a burgonya helyi feldolgozásának szélesebb körű bővítése még várat magára. O ^^^t év még nem olyan nagy idő, hogy látványos változások tanúi lehessünk a megye iparában. Ám a megyei textilipar alig idősebb ennél, az utóbbi évekre esik a gépipari üzemek megerősödése, s termékszerkezet-váltása, hogy csak néhány, jellemző példát említsünk. S szólhatunk bátran a számokról is, hiszen tavaly 6—7 százalékkal emelkedett az ipari üzemek termelése, s ezen belül az export is, de az idén is 5—6 százalékos termelésnövelést ír elő a megyei pártbizottság határozata. S ha ezeket összevetjük az országos számokkal, akkor látjuk, hogy az ütem attól magasabb, mert az itteni lehetőségek, a gazdaságos termelés meglévő és megteremthető feltételei ezt kívánják meg. Mindez persze nem tehet önelégültté senkit, hiszen a mai eredmények holnapra már kevesek lesznek. Azonban az eddigi évek tapasztalata arra is bizonyságul szolgál, hogy képes továbbfejlődni a megye ipara, s olyan termékeket állít elő, amelyek mind belföldön, mind külföldön vevőre találnak. Lányi Botond Fehérgyarmati képeslap. (Jávor László felvétele) Deák Zoltán: „Ók a város érrendszerét tartják karban." Petics István: „Megmértem a fagyot: félméteres volt." Káder György: „Évente 100 villanyoszlopot ütnek ki." Higanygőz bokor-tanyán Karbantartó csoport. A villanyszerelők legnehezebb munkát végző különítménye. Tizenhárom keménykötésű férfi. Egy csoport van belőlük a nyíregyházi kirendeltségen. Megérdemlik, hogy nevüket megismerjék: Petics István csoportvezető, a szocialista brigád vezetője, Takács János, Gyuris József, Gebri István, Botfalusi Csaba, Antal Zoltán, az FN 28— 30-as és az FR 42—97-es gépkocsi vezetője és szerelője: Szabó József és Kukucska György, Szilágyi György, Kriston János, Sitku József, Simon Pál, Kerekes János és Káder György művezető. — Remek emberek — jellemzi őket Deák Zoltán kirendeltségvezető. — Szinte állandóan az oszlopon vannak. Üzemzavar esetén, ha segíteni kell, őket riasztják. Hóvihar után ők az elsők, akik megjelennek, hogy újra világosságot „teremtsenek”. Ismert a két TITÁSZ-emblé- mával ellátott, széllel bélelt tehergépkocsi, amelyen néha kifagy a lelkűk is. De menni kell... Több mint 100 kilométeren 120 kV-os távvezeték, közel 600 középfeszültségű és csaknem 800 kilométernyi kisfeszültségű villanyvezeték rendszeres karbantartását végzik. — Ok a város és környéke érrendszerét tartják karban — jegyzi meg Deák. — Több mint 42 ezer fogyasztó lakásának a világításáról gondoskodnak. Dermesztő a hideg, mínusz 17 fokot mérnek. Délután van. Dideregve száll le három férfi a teherfrizsiderről. Melegedni, szusszanni, s indulni tovább, szerelni. — Most érkeztünk a Ke- mecsei útról, ahol villanycsatlakozást szerelt a brigád — tájékoztat Kóder, a megtermett művezető. — Fogja az idő, megmértem csákányozáskor a fagyot fél- (!) méteres volt. Reggel 9 órától csákányoztunk 11 óráig —. summáz Petics István brigádvezető. — Ha nincs fagy, másfél óra alatt végzünk, de így beletelt 3 órába is — veti közbe Takács János, akivel melegen váltották a csákányt. Felállították a betongyámos faoszlopot, bekötötték a fogyasztómérőt, a légvezetéket feszültség alá helyezték, s már készen is voltak. Kérdem Kódért, mi a legnehezebb télen? — Az oszlopon egy helyben állni órákig. S előfordul, hogy éjszaka is kell szerelni, ha üzemzavar van. Január 7- én a 120 kV-oson hárítottunk Mínusz 17 fokban Állni az oszlopon A hűség példája „Ide csak az mehet...” el hibát. Ha nem ügyelünk, akkor a megye marad fény nélkül. Szerencsére délután 3-ra készen lettünk. Félmegyényi terület, a Nyírség, a Tiszahát, a Rétköz tartozik ehhez a brigádhoz. Évente ezen a területen legalább 100 villanyoszlopot ütnek ki. Főleg tehergépkocsik. Ez oszloponként 5 ezer forint kár a népgazdaságnak. — Számunkra meg soron kívüli munkát jelent télen- nyáron. S azonnal ki kell szállni a brigádunknak — mondja Kóder. — Sajnos nyitott gépkocsival járjuk a területet, nincs melegedési lehetőség. Mostoha körülmények közt végzik ezt a nehéz, helytállást követelő munkát. — A sok közmű miatt, ami a földben van kézi erővel kell megoldanunk sok mindent — mondja a brigádvezető Petics. — Kátránygőzben, fagyban,, esőben és sokszor a segédmunkát is mi végezzük. Mégis ragaszkodó, hűséges, szakmunkájukat, a levegőt, a nyarat és telet viszontagságaival együtt szerető emberek. Petics itt volt tanuló 30 évvel ezelőtt. Sokszor meg- mászta az oszlopot. Erdőt lehetne belőlük állítani. Kóder is régi bútordarab, még 1952- ben kezdett tanulóként. Elvégezte a technikumot, utána visszajött a vállalathoz. Pedig sokszor megmászta ő is fagyban a villanyoszlopot Mátészalka térségében, nehogy kiessen a 120 kV-os. Gyuris József talán a legidősebb közöttük, 58 esztendős, s még a 40-es évek elején ide állt be dolgozni. Kemény télen azonban már nem engedik a fiatalabbak oszlopra mászni, nem mozognak úgy a lábai. — Ha a 25 méteres oszlopból naponta valaki ötöt megmászik, az kitornázza magát, biztos. Éppen elég fizikai energiájába kerül az embernek, én próbálom — mondja Takács. Orvosi vizsga van. Ide csak az mehet, aki nem szédül, akinek helyén van a szíve-esze. Terv szerint dolgoznak, fő hogy megelőzzék a bajt. Vannak olyan vezetékek, amelyek már avultak, hiszen 30 éve üzemelnek. A brigád tagjainak többsége nyíregyházi. Akadnak közöttük vidékről, Nagyhalászról, Nyírtelekről, Nyírszőlősről bejárók is. Egy csapat — egy brigád. Dózsa György a nevük. Évek alatt rengeteg olyan társadalmi munkát végeztek, amely sikerélményt jelentett a brigádnak. Készülődnek. — Indulunk lámpát szerelni — szedelőzködik Kóder, s követik a művezetőt a társai is. — A hagyományos lámpákat rövid időtartamuk miatt leszereljük — magyarázza. Tizenötezer közvilágítási lámpa cseréjét kell elvégezniük. Higanygőzlámpákat szerelnek a régi, nagy fo- gyasztásúak, de gyér világí- tásúak helyébe. Nyírteleken kezdik, s úgy haladnak a tanyabokrok felé, hiszen ide a legnehezebb kijutniok. Utána érkeznek Nyíregyházára. Farkas Kálmán Tudás H uszonöt évvel ezelőtt rendezték az első mezőgazdasági könyvhónapot. Azóta minden februárban megtartják a szakkönyvek országos seregszemléjét. Kezdetben még csak háromezer kötetnyi szakkönyv került a boltokba, most egy negyedszázaddal később már majd egymillió szak- és ismeretterjesztő könyv várja a vásárlókat. Ez a növekedés egyben a mezőgazdaság rohamléptű fejlődését is jelenti. Mert a könyvekben tudás rejlik, s ahol a tudás, ott a hatalom. így az az óriási anyag, ami a könyvekben felhalmozódott, részese a magyar mezőgazdaság eddig elért eredményeinek. Talán nem is kell számokkal bizonygatni, honnan indult és hová érkezett mezőgazdaságunk. Az előrelépés hétmérföldes csizmával történt, s tart napjainkban is. A’szövet- kezetek megerősödésével robbanásszerűen emelkedett a fizikai munkát segítő, megkönnyítő gépek száma. Ezt ugyanilyen arányban követte a könyvkiadás. Nem beszélve a nagyüzemi termelés mellett a háztáji gazdaságok megerősödéséről, amit szintén jól kísért a kiadás, s most is párhuzamosan együtt haladnak. A szakönyvek szemléletet is formálnak. Kezdődött ez a kollektív gazdálkodással, a gépesítéssel, majd az iparszerű növény- termesztéssel és állattenyésztéssel. Folytatódott a gazdaságosság, a jövedelmezőség kérdésével, s napjainkban egyre inkább utat tör magának a mező- gazdaságban is az ener- * giatakáréltos gazdálkodás szemlélete. A jubileumi könyvhónapot is ennek a fontos kérdésnek a szelleme hatja át. Hiszen a jövedelmező gazdálkodás nem biztos, hogy a terméseredmények növelésében keresendő, sokkal inkább a termelésre fordított költségek csökkentésében rejlik. Az energiával való takarékoskodás pedig mindannyiunk közös érdeke. B ár hivatalosan még nem nyílt meg a könyvhónap, máris óriási érdeklődés kíséri a megjelent műveket. A könyvesboltokban nem egy szakkönyv, vagy a szélesebb nyilvánosságnak írott ismeretterjesztő, a szabad idő hasznos eltöltését szolgáló alkotás került a hiánycikkek listájára, ami már önmagában is jelzi: igény van ezekre a könyvekre mind a szakemberek, mind az olvasó- közönség körében. Mert a fejlődés nem állhat meg. Sípos Béla Valami K is emberem, félig-med- dig régi hasonmásom baktat hallgatagon mellettem. Mindketten komoly férfiak vagyunk, nemigen fecsegünk fölöslegesen, csak hunyorgunk a hirtelen jött, túl korai verőfényben, mintha mi volnánk a tél gyanakvó utóvédje. Pedig ez már tavaszi kóstoló a télben, a könyedén nyitva hagyott kabátok alatt szél incselkedik a nők szoknyájával. De csak kamaszos hecc még ez az emeltetés, suta tréfa, hiányzik belőle a melegségtől lassuló simogatás. — Apu, vegyél nekem valamit! — Mit vegyek, kisfiam? Csokit? — Nem, nem azt. — Kólát? — Á, nem. Nem kólát. Ilyen ez a valami. Csak az biztos, hogy kell. Node amíg kellően apró az ember, addig a valamik is könnyen megtalálhatók. Ismerlek, fiú! Négykerekű petrolkanca kell neked. — Autót veszünk. Felcsillan a szeme. — Azt. Skodát! Piros Skodát. Élönt a varázslók szomorúsága, túl könnyű volt a mutatvány. A valami átváltozott műanyag autóvá egy négyéves férfi vágyakozó mosolyában. Nincs mit tenni, fordulunk a bazár felé, az vasárnap is nyitva van. Áll a sarkon az üvegfalú bódé telis-teli sokszínű valamikkel, csillogón, mint egy kirettyin- tett leányzó. Jó neked, kis- öreg. Neked a világ még tele van szépséges pavilonokkal, s jóságos nénik ülnek az ablak mögött. Lám, ha nem túl hosszú a sor, akkor még ki is perdül hozzád a nem is olyan nénis néni, hogy kellő szögben hozzád hajolva felmutassa az anyáskodás tel- tebb felét is. Most te boldog vagy, s nekem sincs okom a panaszra. Csakhogy később a valami már nem lesz a bódéban, az áruházban sem, sőt, a városban sem. Közben a jóságos nénikről kiderül egy és más, rólunk is, a világról is, csak a valami lesz egyre meszibb és távolibb. — Apu! Vegyél te is egy igazi Skodát Beleülünk és elmegyünk Pestre. — Én nem veszek. Nekem az autó nem valami. — Tessék? Mindig tessékezik, ha nem érti, milyen új ravaszságot eszeltem ki neki. — Az autó nem valami. Az autó sajnos csak egy autó. Most nem szól egy szót sem. Csalódott bennem. Nem csak ő jár így ajándékjaim- mal, amik kezdetben valaminek tűntek. Olyan rossz varázsló vagyok, aki a mutatvány után kibeszéli a trükköt is. A valamit nem lehet se megvenni, sem birtokolni. Talán még azokat sem, akik csak akarják ezt a valamit. — Apu! Majd építünk a Skodának egy garázst? — Építünk. Azt is, meg még valamit. — Mit? — Mondjuk utat. Kockákból és lapozőkból. — Az egész szobában? — Mi az, hogy! Még azon túl is. — Az előszobában is? :— Naná! — És ha elfogy a kocka? — Akkor megrajzoljuk az utat krétával. — És ha elfogy a kréta? — Nem baj. Akkor majd elképzeljük. Ez tetszett. Ahogy az arca felderül, azon látszik. Jövetben levetjük a sálat és a sapkát, — hiszen a park szaladgálásra való, a tócsa tocs- csantásra, a kavicsok meg csörgetésre. De ez csak bemelegítés, hiszen nagy munka vár ránk. Mindenből és mindenen keresztül utakat kell építenünk, hiszen már ketten sóvárgunk valami után. Ketten. Az ember, meg a fia. Dúsa Lajos Olvasónk írja BOSSZÚSÁG Fehérgyarmaton, a Kiss Ernő utcában rendszeresen megjelenik a hótoló gép a hóesés alkalmával. Az utca szűk volta miatt az út tisztításakor a hólevet a házak falára csapja, illetve az éppen arra járó gyalogosokra. Már kértük, hogy ezen a mindössze 2—300 méteres szakaszon lassabban közlekedjen a gép. Utcánk, mondhatni, a város egyik legszebb utcája. Szépen parkírozott, csupa virág várja az ideérkezőket, de ha így megy, a piszkos házak rontani fogják az utcaképet. Hiszen nem tudunk minden évben tata- roztatni. Danó János Fehérgyarmat, Kiss Ernő utca 24.
