Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-02 / 27. szám
4 Kelet-Magyarország 1982.február 2. t Gyerekek, nők az áldozatok Tömegmészárlás Salvadorban Védtelen polgári lakosok tömegét gyilkolták halomra Salvadorban a junta karhatalmi erői és félkatonai bandák december közepén. A rémtettre most derült fény, néhány életben maradott beszámolója alapján, amit a salvadori felszabadító mozgalom, a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) közleménye is idéz. Mint az MTI havannai' tudósítója a kubai fővárosban nyilvánosságra hozott jelentésekre hivatkozva közli, Mo- razan megyében ezerkilenc embert öltek meg, amikor a salvadori hadsereg lövész- és rendőri alakulatai decemberben megindították „Üllő és kalapács” fedőnevű hadműveletüket a Hondurasszal határos övezetben. Az érintett körzet polgári lakossága nem tett eleget az evakuálási parancsnak, semlegesnek nyilvánította magát. A katonák december 19-én elfoglalták a megye kilenc települését. Ekkor a karhatalmi erők a falvak főterén felsorakoztatták az embereket. A férfilakosokat legép- puskázták, sok nőt megerőszakoltak, majd megöltek, a gyermekeket máglyára hají- gálták. Mazote helységben az öldöklést csupán egyetlen nő élte túl. Ennek az asszonynak a katonák agyonlőtték a férjét és négy gyermekét. December második felére kilenc falu gyakorlatilag megszűnt létezni. Provokáció Gdanskbao A Trybuna Ludu cikke A lengyel belügyminisztérium közlése szerint szombaton Gdanskban a nap második felében fiatalok csoportjai incidenseket provokáltak. Az amerikai propagandakampány által felhecceit szervezők előbb a Lenin Hajóépítő Gyár közelében azzal akartak nagyobb méreteket adni akciójuknak, hogy a provokációt akkorra időzítették, amikor a hajóépítő üzem dolgozói elhagyták a gyárat. Jelszavakat kiabáltak és államellenes tartalmú röpcédulákat osztogattak. A rend- fenntartó erők felhívásai; valamint a hazatérő dolgozók magatartása eredményeképpen a szervezőknek a hajógyárnál nem sikerült tüntetést szervezni. Ez arra késztette a provokáció értelmi szerzőit, hogy máshol, a város központjában kíséreljék meg az incidens kirobbantását. Mivel a fiatalok nem engedelmeskedtek a hatóságok felszólításának, és középületek megrohanására tettek kísérletet, valamint agresszív magatartást tanúsítottak a rendfenntartó erőkkel szemben, szétoszlatták a rendzavarokat. A városban este nyolc órakor már nyugalom volt. Az incidens következtében megsérült 6 polgári személy, és a rendfenntartó erők nyolc tagja, 205 személyt őrizetbe vettek. Túlnyomó részük fiatal, részben főiskolás és középiskolás. A rendeleteknek megfelelő módon, gyorsított eljárással vonják felelősségre őket. A szervezőket és a bűncselekménnyel gyanúsíthatok ügyét egymás bíróság szintén gyorsított eljárással tárgyalja majd. „Azok, akik az országban megpróbálják kiélezni a helyzetet, nem számíthatnak büntetlenségre — a szükség- állapot rendelkezései szigorúak. Ám ezeket az elemeket erkölcsileg és politikailag is el kell ítélni, mivel cselekedeteik valamennyiünk ellen irányulnak, gátolják a helyzet rendeződését” — írja a Trybuna Ludu hétfői’ száma. A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi lapja a Gdanskban szombat délután történtekkel foglalkozó írásában rámutat: egyáltalán nem véletlen az, hogy a gdanski utcai tüntetés egy- besett azzal a Lengyelország ellesni propaganda-hadjárattal/ amelyet az Egyesült Államok kezdeményezett, és amely éppen szombat—vasárnap érte el a tetőpontját. Aligha lehet kétséges, hogy honnan ösztönözhették a gdanski tüntetés résztvevőit. Ami Gdanskban szombaton történt, az egyetlen szóval jellemezhető: provokáció — állapítja meg a TrybuPárbeszéd Az India és Pakisztán között külügyminiszteri szinten megtartott négynapos tárgyalások — amelyek hosz- szú idő óta az első komoly kísérletet jelentették a két ország közötti hagyományos ellentétek feloldására — a párbeszéd folytatását előirányzó közleménnyel értek véget. Ez kiindulási alapot szolgáltathat a két ország közötti ellentétek csökkentéséhez. Naraszimha Rao indiai, valamint Agha Sahi pakisztáni külügyminiszter megállapodott, hogy a két állam képviselői még februárban további megbeszélésekre ülnek ösz- sze a pakisztáni fővárosban a két ország közötti megnemtámadási szerződésről szóló pakisztáni javaslat megvitatására. A közös közlemény a továbbiakban hangsúlyozza: a felek álláspontja a megnemtámadási - szerződés ügyében több kérdésben megegyezett. A vitás kérdéseket sem pakisztáni, sem indiai részről nem voltak hajlandók közelebbről meghatározni. na Ludu. A társadalomnak nem szabad megengednie, hogy a provokátorok veszélyeztessék nyugalmát. Az ország életét immár hetek óta nyugalom és , biztonság jellemzi. Lassan helyreáll a termelés üteme, s hétről hétre enyhülnek a szükségállapot rendelkezései. Sajnos ezzel nem tudnak megbékélni a szocialista Lengyel- ország ellenfelei, akik erőnek erejével megpróbálnak feszültséget szítani, megbontani a nehezen megteremtett rendet. E cselekedeteikbe mindenekelőtt fiatalembereket vonnak be, s erre történt kísérlet szombaton Gdanskban is — írja a Trybuna Ludu.' Jubileumi ünnepi egységgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepi egységgyűlés résztvevőit a 110-es számú szakmunkásképző intézet diákjai műsorral köszöntötték. Tar Imre és Ballai István megyei parancsnok ezt követően kitüntetéseket adott át. A munkásőrökkel való jó együttműködésért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Tűri Gyula, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. A kitüntetés ezüst fokozatát vehette át Bódi Mihály munkásőr és Gál József munkásőr. Bronz fokozattal tüntették ki Kelemen Tibor munkásőrt. Jubileumi Emlék jel vényt kapott Ballai István. Jubileumi Emlék jel vényt és Szolgálati Érdemérem 25 év után kitüntetést kaptak: Balogh András, Kecskovszki József, Kovács László, Kozma Ferenc, Malomidesz Miklós, Mándi Gyula, Mostyák András, Rakita Györgyné, Takács Miklós és Teschmajer József. A tartalékosok közül Jubileumi Emlékjelvényt kaptak: Kasza János, Papagorasz Ni- kosz, Páll Gábor, Pethes János, Sáradi Béla, Sisa János, Szarvas Ernő és Tóth Ferenc. Az ünnepi egységgyűlés Kovács László megyei pa- rancsnokhelyettes zárszavával ért véget. Ezzel megyénkben befejeződtek az ünnepélyes munkásőr-egységgyűlé- sek. Parancsnoki értekezlet (Folytatás as 1. oldalról) szilárdabbá vált a megyében a közrend, a közbiztonság, javult a rendőri állomány fegyelme, de javultak élet- és munkakörülményeik is. A nyugállományba vonuló Gluchman László érdemeinek méltatása után a belügyminiszter azokról a feladatokról szólt, amelyek Gulácsi Sándorra, az új főkapitányra várnak. Gulácsi Sándor előtt — aki 25 évig volt pártmunkás, a legutóbbi években pedig a megyei pártbizottság titkára — nem ismeretlen a fegyveres szolgálat, hiszen a felszabadulás után határőr tisztként teljesített szolgálatot. Szólt a belügyminiszter arról a felelősségről is, amely a megyei rendőr-főkapitányság vezetőire, parancsnokaira és személyi állományára hárul a közrend, a közbiztonság további szilárdításában, a megelőző, a feltáró munka javításában. Kiemelte, hogy a legjelentősebb feladat a bűnözést lehetővé tevő okok megszüntetése, amely széles körű társadalmi összefogással valósítható meg. Tar Imre, a megyei pártbizottság nevében mondott köszönetét Gluchman Lászlónak a 37 éves fegyveres szolgálatért, s azért a közéleti tevékenységért, amelyet a megyei pártbizottságban végzett, Gulácsi Sándornak pedig rendőr-főkapitányi munkájához kívánt sikereket. Gluchman László az elismerő szavakért és a kitüntetésért, Gulácsi Sándor pedig a bizalomért mondott köszönetét, s kérte a parancsnoki értekezlet résztvevőit, hogy tevékenységükkel segítsék a főkapitányi teendők minél magasabb színvonalú ellátásában. Dózsa Ferenc alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság pártbizottságának titkára a rendőrségen dolgozó kommunisták és a tömegszervezetek nevében, Horányi László ezredes pedig a közvetlen munkatársak és parancsnokok nevében mondott köszönetét Gluchman Lászlónak az együtt végzett munkáért. ♦ Horváth István belügyminiszter hétfőn délelőtt a megyei pártbizottságon megbeszélést folytatott a megye vezetőivel, délután a nyíregyházi gumigyárba látogatott, este pedig a megújított színházat, s a nemrég alakult nyíregyházi társulat műsorát tekintette meg. Ma a Nyíregyházi városi-járási Rendőrkapitányság munkájával ismerkedik a belügyminiszter, ellátogat a megyei művelődési központba, majd Jósaváros- ban városnézésen vesz részt. 'Szabolcsi bűnügy múzeum 19. Gyilkosság az erdészházban Az asszony öccsének fö- löttese — miután kérésre tájékozódni szeretett volna az ügyben — furcsa megnyilatkozásról tett vallomást. Találkozásukkor az asszony így kérlelte: — Nyírja ki ezt a szemetet! — s a szemét megjelölést a férjére értette. Egy másik vallomástevő nemcsak kardos menyecskének nevezte Cs-nét, hanem úgy jellemezte a helyzetet, hogy az erdészházban az ász- szony viselte a kalapot. Szó esett a pofonról, arait az asszony adott az urának. Erről, az esefnél jelenlévő tanácselnök úgy nyilatkozott, hogy a meglepetéstől mozdulni sem tudott, de ha ő van a férj helyében, nem tűri ezt a nyilvános és durva megszégyenítést. Más is alig tűrte volna. A tárgyaláshoz így kerekedett a kép, így lett egyre teljesebb a magyarázat, hogyan is vált gyilkossá Cs. György? Csak egyre nem kapott választ sem a bíróság, sem a hallgatóság: a miértre. Hogy vajon miért ölte meg az asszonyt? Mikor határozta el magát? Ha már annyi mindent eltűrt neki, mi okozhatta ezt a hatalmas indulatot? Ezt a bíróság közvetkezteté- sek útján próbálta megállapítani az ítéletében (tizenkét év börtön lett a jogerős büntetés és tíz a közügyektől való eltiltás.) Nem tervezhette előre, hogy megöli az asszonyt, hiszen ha tervezi, nem úgy cselekszik, ahogyan cselekedett. Mikor egy gyűlésről kihívatta a felesége, hogy a másnapi elköltözést megbeszélik, maga az erdész kért a jelenlevő tanácselnöktől karhatalmat, nehogy valami baj legyen. Ha meg akarta volna ölni áz asszonyt, nem kéri ezt. És más is erre mutat. Az erdészházban számtalan alkalma lett volna egy ilyen terv végrehajtásához, méghozzá tanúk nélkül. Cs. György azonban akkor nem tette meg. A bíróság vélerrfénye a bűntettet- kiváltó okról: Cs. György még akkor is szerette a feleségét, és a rendezetlen családi viszonyok ellenére sem akarta felbontani a házasságát. A bíróság szerint az ölési szándék csakis a lakásban keletkezhetett, mégpedig valamilyen újabb sértés miatt. Bár Cs. György a konyhában lezajlott szóváltásra csak hiányosan emlékezett vissza — tanúk pedig nem voltak —, a szóváltás részeiből próbált a bíróság az egészre következtetni. A férj itt azt kérdezte, hogy miből fognak megélni a két gyerekkel, az asszony pedig úgy válaszolt, hogy az sérthette a Cs. György önérzetét. Az asszony becsmérlő kijelentései miatt azután az erdész meg akarta verni a feleségét, az vette elő a tőrkést, amely aztán a halálát okozta. Mindezek vezettek arra, hogy Cs. Györgyön teljesen az indulatok lettek úrrá, szinte kiömlöttek, mint az égő láva — s ezek hatása alatt kivetkezve emberi mivoltából, rendkívüli kegyetlenséggel agyonszurkálta az asszonyt. Ember a szalma alatt V. István 1965 januárjában feleségével csaknem három hetet töltött K-nál — sógoránál. A sógor becsületes, dolgos ember hírében állott, családját munkájából tartotta el. Ebben az időben két borjúja és egy lova volt, amit az állatforgalmi vállalatnak szándékozott leadni. A borjúk mentek el előbb, és K. értük hatezer forintnyi összeget kapott. K. január 27-én összekapott az élettársával, s az as210. HEG- GYŰLÖLTE A GYŰLÖLKÖDÉST E dith Piaf, a „párizsi veréb” és Marlene Dietrich bensőséges barátok voltak. Szabad idejüket gyakran töltötték együtt. Marlene elámult Piainak attól a képességétől, amellyel élete gyertyáját mindkét végén égette, megdöbbent attól, hogy egyszerre három szeretőt tudott szeretni. Marlene a „vidéki rokon” szerepére redukálódott. Piaf ezt nem vette észre, mindig a saját érzéseivel volt elfoglalva, a hivatásával, a sok különös dologban való hitével, — és szerelmével önmaga iránt. „Veréb”-nek nevezték, de Jezabel is ő volt, telhetetlen étvággyal a szerelem és az izgalom iránt. „Kedvelt engem, talán szeretett is, — emlékezik Marlene barátnőjére. — Azt hiszem azonban, hogy igazán csak férfiakat tudott szeretni. A barátsághoz is biztosan volt érzéke, de ez rejtve maradt a szívében. Segítettem neki öltözni a színházban és a Versailles lokálban, ahol New Yorkban fellépett”. Marlene később elhagyta barátnőjét, Edith Piafot, mert a kábítószer ellen nem tudott harcolni. Megértette, hogy barátnőjének szüksége van kábítószerre, de elfogadni nem tudta. Lemondott róla, mint az elveszett gyerekről, sajnálta és örökre megtartotta őt szívébe zárva. Marlene 1953-ban a New York-i Madison Square Gar- denben mint cirkuszigazgató lépett fel. Ez volt a nyitánya a mintegy húszéves színpadi karrierjének. „One woman show”-ja világra szóló dicsőséget hozott .számára. szony elment otthonról. Ez máskor is előfordult: néhány napot a rokonainál töltött, és csak azután tért vissza, hogy lehiggadt. A két borjút az asszony távozásának napján adta le K. Hazaérkezve megszámolta az értük kapott pénzt. Este nagyobb társaság gyűlt össze náluk. Tíz óra tájt V. István szalmát lopni hív-ta a sógorát. K. mondta, hogy fáradt és nem megy. V. egy óra múltán megismételte az indítványt, mondván, hogy a ló alá is kell, meg az ágyakba ... ‘ K. ekkor beleegyezett, s készülődni kezdtek. A náluk beszélgető ismerősök közül többen is menni akartak, de .vagy V. vagy K. intette le őket. Készülődés közben a tűzhely mellől V. fölvette a kisbaltát is. K. kérdezte, hogy minek viszik, V. pedig gyorsan megmagyarázta, hogy fogytán van a tüzelő is, és yisszafelé fát akar vágni. Éjjel tizenegykor indultak el. Éjfél körül érkezett haza V., sógora nélkül. A család aludt, hamarosan ő is lefeküdt. Később bezörgetett egy ismerősük, K-t keresve, hogy nézze meg az akkor vásárolt lovát. V. azt mondta neki, hogy K. elment a falu felé és még nem tért vissza. K. I. (Folytatjuk) Ez a fellépés egy teljesen új karrier kezdete volt, most élő valóságban jelent meg a színpadon, a filmszalag után. Ez kezdettől fogva tetszett neki. Az első ajánlatot Las Vegasból kapta, Bili Millertől, aki hihetetlenül magas gázsit kínált fel: heti 30 000 dollárt. Marlene színpadi kosztümjei „műalkotások” voltak, amelyek lehetővé tették, hogy a legszebb, legesztétikusabb, legcsábítóbb formában mutatkozzék. De a jó kosztümök csak az új karrier kezdetén voltak szerfelett fontosak számára, mert nagyon is jól tudta,, hogy énektechnikája még sok kívánnivalót hagy maga után. Ezért szorgalmasan tanult énekelni. Marlene a legtöbb modern énekessel szemben nem tartozott a „mikrofonevők” közé. „Egyszerűen csak énekelni kell, és nem szabad kizárólag a mikrofonra hagyatkozni” — vallja önéletrajzában. Marlene nemsokára már nem játszott éjjeli lokálokban, hanem nagy színházakban lépett fel Dél-Ameriká- ban, Kanadában és természetesen az Egyesült Államokban, Denverben, Bostonban, Los Angelesben, és végül a Brodwayn is. Óriási sikere volt, mindig teltházak előtt játszott. Bostonban Elliot Norton, a rettegett kritikus azt írta: Marlenet látni pontosan olyan izgalmas, mint hallani, ahogy énekel, utánozhatatlan ! Érett művész, akkor a legjobb, amikor szerelmes dalokat énekel. Előadásmódja intelligens, és ugyanakkor gyengéd. Ügy dicsőíti a szerelmet, ahogyan az ő generációjából senki nem tudja. A „Brigitte” című nyugatnémet lap riportot készített Marlene Dietrich-kel 1965- ben dicsősége csúcsán, az edinburgh-i fesztiválon. A riporter megállapította, hogy Marlene nagyon jól ki tudta fejezni magát, értett az árnyalatokhoz. Állandóan harcolt a róla kialakult „csillogó ruhájú” kép ellen. Ügy nyilatkozott, hogy foglalkozása kötelezettség, és soha nem küldetés volt számára. „Egy boldog asszony? Nem lehet az ember boldog, — mondta — azzal a tudattal, hogy a világon mennyi a szenvedés/és a szerencsétlenség.” Európai fellépései közül különösen kettő volt örökre emlékezetes Marlene számára. Lengyelországban nem sokkal a háború után, amikor még csak romokat lehetett látni mindenfelé. De az emberek forró ünneplésben részesítették, letérdeltek öltözőjében, és a kezét, arcát csókolták. Tudták — mondták neki, — hogy a hitleri időkben velük volt, reménységet adott nekik. Elment arra a térre, amelyen gettólázadás emlékére emelt emlékmű áll. „Azóta, amióta a borzalmas gonosztettek arra ösztönöztek, hogy hátat fordítsak Németországnak, mindig bűnösnek érzem magam a német nép miatt. Most még inkább, mint valaha” — emlékezik önéletrajzában Marlene. Másik emlékezetes fellépése 1960-ban volt, amikor Marlene vendégjátékra érkezett a Német Szövetségi Köztársaságba. Győlölködő plakátok, röpcédulák és pokolgéppel való fenyegetések fogadták. Néhány újságban „az ország elárulójának” nevezték. Meg volt döbbenve attól a gyűlölettől, amellyel hazájában találkozott. Ennek ellenére minden alkalommal nagy közönségsikere volt; és néhány városban elsöprő volt az éljenzés, amellyel ünnepelték. De többé nem ment vissza a Német Szövetségi Köztársaságba. Meggyűlölte a gyűlölködést, és mindazt, ami itt még ma is, Hitlerre emlékezteti. Marlene Dietrich ma egyedül él Párizsban, legkedvesebb városában. Híres barátainak legtöbbje már halott. Csak ritkán hagyja el Franciaországot. „A szépségnek ebben az országában nyugodtan élhet az ember, míg el nem viszik az angyalok”. Vége
